A XVI. század végére kialakult kollégium típusú iskola, amely a XIX. század elejéig a legjelentősebb hazai iskolatípus, szorosan kapcsolódott a korábbi külföldi, valamint hazai előzményekhez – mindvégig magán viselve keletkezésének jegyeit. Ez az új oktatási-nevelési intézmény – a humanizmus hatásait magába sűrítve – a reformációs-ellenreformációs küzdelmekben jött létre, korábbi intézmények továbbfejlődése révén. Ennélfogva elmondhatjuk, ez az iskolatípus sajátos funkciót is betölthetett: lecsendesíthette a társadalmi mozgásokat, csökkenthette a szociális feszültségeket. Az általa nyújtott, s ebben a korban reprezentatív műveltség alapvető tartalma – a jelentkező társadalmi igényeket is kielégítve – a latin nyelv és a klasszikus szerzők műveinek beható ismerete volt, melyre a hagyományos tartalmú arisztotelészi filozófia és skolasztikus teológia épült. A tanulók alaposan megismerhették például az antik Róma életét, de a saját koruk hétköznapi, gyakorlati problémái rejtve maradtak előttük. Így ez az iskolatípus egyfajta „zárt kert”-té vált, mivel az iskolafenntartó felekezetek úgy gondolták: a múlt tüzetes megismerése nem zavarja meg a tanulók fejlődő lelkét...