„Moholy-Nagy László Szegeden körülbelül az 1918/19-es években élt, mintegy 23 éves korában. Bútorozott szobát bérelt, ha jól emlékszem rokonánál. Középmagas, szemüveges, minden iránt érdeklődő, kevésbeszédű, intelligens, erősen haladó gondolkodású fiatalember volt. Akik érdekelték, azokkal nagyon meg tudta magát kedveltetni. Velem a szegedi Somogyi-könyvtárban került baráti kapcsolatba. Szívélyes érintkezést tartott fenn többek között Juhász Gyulával és Gergely Sándor jónevű szobrászművésszel is. Festett, rajzolt, írói ambíciói is voltak. Már akkor, fiatalon, mindenben feltűnt és kitűnt. Juhász Gyulával együtt Moholy-Nagy szorgalmas látogatója volt nemcsak a könyvtárnak, de a házunknak is. Ilyenkor a két eléggé szófukar jó barát igen élénken társalgott. Házunkban Moholy-Nagy kívánságára modellt ültem... Előzetesen levett a fáról egy nagy birsalmát és azt a kezembe helyezte. Így készített portrét rólam. Ezt nem írta alá, hanem a jobb felső sarokban „Ági” megjelölést alkalmazott. Munkája közben, amikor érdeklődően felvetettem, hogy elég sokáig készül a portré, azt válaszolta, hogy tanulmányoznia is kell. Arra a barátságos észrevételemre pedig, hogy a kép alig hasonlít rám, az volt a válasza, hogy nem fényképet, hanem festményt készít rólam, úgy, amilyennek lát. Főnököm, Móra Ferenc is megkedvelte a tehetséges művészt, és amikor portrémat a kiállításon meglátta spontán azt mondta rá: Tahiti Madonna, az arc sötét színei miatt. Gauguin műveire célozva.” (részlet Fischhof Ágota visszaemlékezéséből)