Éder Ferenc Nagyszombatban a jezsuitáknál tanult, majd belépett a rendbe. 1749-ben rendje megbízásából hittérítői feladattal Dél-Amerikába utazott; Peruban (a mai Bolívia északi részén) térített 20 éven át a mojo-indiánok között. Megtanulta az indiánok nyelvét, feljegyezte szokásaikat; tanulmányozta az éghajlatot, az őserdők növény- és állatvilágát, s ezekről aprólékos feljegyzéseket és rajzvázlatokat készített. Több missziós telepet is létesített, ott gyűjtötte össze a környék indiánjait. Latin nyelvű munkájában elsőként írta le az akkor még teljesen ismeretlen vidék földrajzi és néprajzi viszonyait, részletes térképpel egészítve ki adatait. 1769-ben tért haza s ettől kezdve haláláig Besztercebányán volt plébános. Bár Makó Pál kivonatosan adta közre Éder munkáit, így is ez a legjelentősebb földrajzi és néprajzi munka a Dél-Amerika feltárásában részt vett magyar misszionáriusok tollából. Éder eredeti kézirata budapesti Egyetemi Könyvtárban, a Pray-gyűjteményben megtalálható.