Válogatás a kiállított könyvekbõl

 



Budai Ésaias, a debreceni kollégium, majd a főiskola tudós oktatója, nevelője 1766-ban született Pérben (akkor Közép-Szolnok megye), maga is a debreceni főiskolán végezte tanulmányait, mielőtt külföldi akadémiákra jutott volna. Németországban, Göttingenben szerezte tudori oklevelét, majd Hollandiába és Angliába is ellátogatott, hogy bővítse ismereteit. Elsősorban történeti munkái, valamint az „Oskolai magyar uj átlás az „iskolai használat népszerű kötetei voltak. 1831-ben a Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta.


Sárváry Pál, bölcseleti doktor, a Tudományos Akadémia levelező tagja, 1765-ben született, a debreceni főiskolán végezte a tanulmányait, főiskolai seniorsága után a göttingeni egyetemre ment, majd visszatérve a főiskolán tanított mértant, természettant, bölcseletet. A ő munkája ez a kötet, amelyben a „rajzolás mesterségének alapjait tárja a tanulóifjúság elé. 1846 decemberében halt meg.

 

 

Szász Károly, bölcseleti doktor, református püspök, a Tudományos Akadémia tagja, a Kisfaludy Társaság alelnöke. 1829-ben Nagyenyeden született, itt végezte gimnáziumi tanulmányait, Kolozsvárott pedig az akadémiai tanfolyamot - ahol összebarátkozott Salamon Ferenccel, Gyulai Pállal és Szilágyi Sándorral. Sokoldalú érdeklődése a pedagógia területére is kiterjedt, a budapesti egyetem először magántanárává fogadta, később pedig bölcseletdoktori címmel nevezte ki. Ugyanakkor mint református egyházi személy is igen nagy tekintélynek örvendhetett. E tankönyve mellett rengeteg publikációt, irodalmi és történelmi tárgyú munkát bocsátott napvilágra. 1905-ben halt meg.

Erdélyi János, ügyvéd, akadémiai tanár, a Tudományos Akadémia tagja s a Kisfaludy Társaság titkára, 1814-ben született Kiskaposon, szintén egy régi, nagyhírű kollégium - a sárospataki - növendéke volt. Elsősorban irodalommal foglalkozott, de a jogi tanulmányait is itt végezte. Iskolájának állít emléket ebben a kötetében.
 

 
Magyar Gábor, 1842-ben, Kiskunfélegyházán született. Tanulmányait szülővárosában, majd Szegeden folytatta. 1859-ben lépett a kegyes-tanítórend kötelékébe, Vácon. 1865-ben, Veszprémben szentelték pappá, s mielőtt újból Szegedre tért volna, egy rövid ideig Kecskeméten tanított. A Szegedi Főgymnasium tanárává fogadta (de tanított a Katholikus Tanítóképző Intézetben is). Életével, munkásságával nagyban előrelendítette a Főgymnasium és a város közéletének fejlődését, s egyike volt azoknak, akik 1892-ben megalapították a Dugonics Társaságot. 1893-ban megkapta a Ferencz József-rend lovagkeresztjét. Továbbá szervezte a kerületi tornaversenyt, amelyben tanúsított munkájáért miniszteri dicséretben is részesült. Kormánytanácsossá nevezték ki, majd Szeged város díszpolgárává, piarista rendfőnökké pedig 1899-ben. Nevelőmunkájában mindig megtartotta kreativitását, frissességét - diákjai (sokan közülük később neves tudósok, művészek) tisztelték, szerették őt.

„A jó nevelő harmatozó ég s olyan mint az okos kertész, ki kertje növényzetét nem csupán azért gondozza, hogy gyönyört és árnyat teremtsen, hanem azért is, hogy gyümölcsöket termeljen.

(Kovács ev. János)

 

Vissza