A neveléssel, neveléstörténettel, tanítással kapcsolatos vizsgálódásainkat, a legegyszerűbbel kezdve felüthetjük például a történeti etimológiai szótárt, s érdekes tényekre bukkanhatunk. A nevelő, tanár kifejezésre, még az 1833-as feljegyzések szerint is csak ezt találjuk: ’doctor’, ’tudós’, közép- és felsőfokon oktató pedagógus. - Az új dolgok átadását ekkor még általában férfiak gyakorolták - a jegyzett névalakok is ezt jelölik.

A magyar nyelv értelmező kéziszótára már általánosabb jelölést hoz a nevelés kifejezésre:
„A gyermek, a serdülőkorban lévő fiú vagy leány testi, szellemi és erkölcsi fejlődésének elvszerű, módszeres segítése, irányítása, vezetése; elsősorban ilyen célú erkölcsi ráhatás.” - A gyakorló személy lehet férfi és nő egyaránt; nincs megkülönböztetve. - Valószínű azért, mert ezt a szótárat már később adták ki.

Neveléstörténet női szemmel - érdekes és érdemes elgondolkodni, hogy mi mindent kellett elérni ahhoz, hogy a neveléssel kapcsolatos eredményeket női nevelők személyéhez is köthessük. Ma már természetes: ha tanítókról, tanárokról beszélünk, akkor elsősorban hölgyekre gondolunk, merthogy e nagy történelmi múltra visszavezethető hivatás mára meglehetősen elnőiesedett. Viszont ha az ókor, vagy a középkor nevelésére gondolunk, akkor egyértelmű: a „fejlődést elősegítő erkölcsi ráhatást” elsősorban férfiak gyakorolták. Nem véletlen, hogy a mi etimológiai szótárunk sem jelzi - még a sok eredményt elérő XIX. században sem - hogy pl. ’doktorasszony’ élt és tevékenykedett volna e korban.

A forradalmi hangulatú XIX. században azonban nem kellett sokáig várni arra, hogy - olykor komoly harcok árán - felléphessenek olyan hölgyek, akik érvényesíteni tudták elgondolásaikat. Munkásságuk jelentős szerepet játszott abban, hogy megszülessen az 1868/ XXXVIII-as törvény a kötelező népoktatásról.

Amikorra igazán kiforrta magát a nevelés ’reformálása’, akkor kiderült, hogy nagyon sok a teendő. Az emlegetett reformszázad alapvetően egyik legjelentősebb újítása az anyanyelven történő oktatás megvalósítása. Az 1844 januárjában kimondott országgyűlési határozat szerint az ország hivatalos nyelve - a latin helyett - a magyar lett. Az ifjúság oktatásában is igyekeztek támogatni a magyar nyelv ügyét - bár a későbbiek során egyre erősödő németesítési törekvésekkel kellett szembe nézniük az oktatás képviselőinek. Kitartásuk eredménye, hogy az 1860-as években újból a magyar lehetett az oktatás nyelve. Az elterjedő tanítási gyakorlatban azonban még mindig nehéz összhangra találni.

Az intézményesített nevelés, oktatás terén először a legifjabb korosztályra kellett gondolni, hogy a gyerekek már egészen kicsi koruktól kezdve részesülhessenek az oktatásban - fokozatosan vezessék be őket a tudományok birodalmába.