A kezdetek
Magyarországon női folyóiratok a 18. század végén is léteztek, de ezek elég rövid életűnek bizonyultak. Ezektől a kezdeményezésektől eltekintve hazánkban a 19. század második felétől figyelhető meg a nőkről és nőknek szóló különféle újságok és magazinok kiadásának fellendülése. Rendkívül sokféle divattal és szépirodalommal foglalkozó lap létezett ekkoriban, melyek gyakorta közöltek külföldről átvett modellrajzokat és szépirodalmi írásokat. Elsősorban előfizetés révén lehetett a lapokhoz hozzájutni, így leginkább a felső középréteg illetve az arisztokrácia hölgytagjainak kezében fordultak meg. A városiasodó életforma, a sorra nyíló nagy áruházak, a társasági élet színtereinek kiszélesedése és a különböző szabadidős tevékenységek elterjedése magukkal hozták a ruházat megváltozását. 
A nők, akik a század közepén még több méter anyagból készült ruhákat viseltek, nehéz fűzőket és alsószoknyákat hordtak, egyszerűbb holmikat kezdtek viselni. A korcsolyázáshoz, teniszhez, bálozáshoz ajánlott ruhák általában francia modellek voltak. Valamennyi nevesebb lapnak volt kiküldött párizsi tudósítója, akik rendszeresen beszámoltak a francia főváros divatjáról.
Az első magyar nyelvű divatlap, a Regélő-Honművész 1833-ban indult Mátray Gábor kiadásában és szerkesztésében. Amikor 1842-benl Garay János vette át kiadóként a lapot, a cím Regélő Pesti Divatlapra változott. 1844-től Erdélyi János neve szerepelt a címoldalon. Erdélyi az év közepén nyugat-európai utazására indulva átadta a lapot sógorának, Vahot Imrének, aki Pesti Divatlapként folytatta, majd 1848-ban Divatlap cím alatt jelentette meg. A szerkesztő és a címváltozások a célkitűzésnek, ill. a közönség igényének módosulását tükrözik. A divatlap az irodalmi rovatok mellett nagy gondot fordított a társas élet csiszolására, az olvasók általános tájékoztatására, a társalgás élénkítésére közölt jeles mondásokat, szórakoztató történeteket, az olvasók látókörének szélesítését célzó útleírásokat, híres emberek és - mert a közönség jó részét nők alkották - híres asszonyok kalandos vagy tanulságos életrajzát. A városi élet velejárójáról, a színházról, hangversenyekről bírálatokat, beszámolókat, tudósításokat közölt. A városi élethez hozzátartozott a divat, tehát minden számban ismertette a mindenkori bécsi, párizsi, később a pesti divatot, sőt színes divatrajzokat is adott.
Az indulásakor a nemzeties irányú művelődést szolgáló, a kor szellemével lépést tartó, az irodalmi, a művészeti és társas élet eseményeiről, jelenségeiről tudósító és vitatkozó divatlap ’bulváros’ irányába mozdult el, amikor 1844-ben, Vahot Imre szerkesztése alatt hangot váltott: az üzleti eredményesség érdekében ki is 
szolgálta a divatot, a polemizáló hangvétel a szellemeskedés és erőltetett magyarkodás irányába torzult. Vahot érdeme viszont, hogy Petőfi Sándort vette maga mellé irodalmi segédszerkesztőnek. 1845 áprilisáig itt jelentek meg első közlésben Petőfi versei.
Magyarországon 1849-től kezdve jelent meg az első kimondottan nőknek készült lap, a Hölgyfutár, mely az irodalmárok szerint egy középszerű irodalmi lap volt. 1850-ben mindössze 430 előfizetője volt, de ez a szám 1854-re 1800-ra emelkedett. Jellemző a kor állapotaira, hogy a Nagy Ignác által szerkesztett újság előfizetési feltételei iránt Zürichből érdeklődtek, ugyanakkor Győrben, Szegeden és Balassagyarmaton azt sem tudták, hogy létezik-e valóban. E lap elsősorban a közép és kisnemesség, kisebb részben pedig a polgárság asszonyainak olyan magyar nyelvű lapja volt, amely fő céljának tekintette a szórakoztatást, ezért divatképeket, kottákat, szabás- és kézimunkaíveket, verseket és elbeszéléseket közölt. 1860-ig működött.
A 19. század 2. fele
1857-ben indult a Nővilág című lap 3500 előfizetővel, amelynek főszerkesztője Vajda János volt, és a kortársak szemében afféle nőknek szóló Vasárnapi Újság volt, a női nemet közvetlenebbül érintő problémákkal is foglalkozott. A lap 
hasábjain híres szerzők, tudósok tollából közöltek írásokat, mint például Vámbéri Ármin.
A Nővilág című lap olyan hagyományokat indított el a nőknek szóló újságírás történetében, amelyek aztán később, a dualizmus évtizedeiben is tovább éltek más lapok szerkesztésénél. Egyrészt tudósított a külföldi divatújdonságokról, különös tekintettel a francia divatra, másrészt világhírű színésznők és énekesnők fellépéseit követte nyomon; harmadrészt pedig nagy hangsúlyt fektettek a lap újságírói idegen tájak, elmúlt történeti korok nőinek bemutatására. Az újság számos cikket külföldi lapokból ollózott, kissé átalakítva az eredeti sorokat, amely eljárás a későbbiekben is bevett szokás lett az újságírás gyakorlatában, sőt manapság is gyakorta találkozhatunk e módszerrel. Emellett a lapban megjelentek a lakberendezéssel, háztartással, kertműveléssel, utazással és főzéssel kapcsolatos hírek, és számos irodalmi mű (beszélyek, tárcák, levelek). Az újság fő munkatársai közé tartozott Vajdán kívül két hölgy: Jósika Júlia és Heckenast-Bajza Lenke (Beniczkyné-Bajza Lenke).
Egyre inkább teret nyert az az elképzelés, amely a nőkérdés megoldását a női nem önálló szellemi és gazdasági munkára nevelésében látta megvalósulni. E koncepció nyomait a folyóiratok közt először a Nővilágban lehet észlelni.
1853 áprilisában indult útjára Császár Ferenc tudományos, szépirodalmi, művészeti és divatközlönye, a Divatcsarnok. Elsősorban a magyarul már alig tudó arisztokráciához szólt, fő feladatául a nemzeti, anyanyelvi műveltség terjesztését tekintette. Célja nem volt hibáztatható, szenvelgő modora és álszemérmes ízlése azonban ellenszenvessé tette. A jobb írók egy tekintélyes része emiatt neheztelt is rá.
A ’nemzetirodalom’ gondjaiba temetkező Arany, bár Császár hibáit jól látta, iránta mégis elnéző volt: a Divatcsarnok szalon-lap, előfizetője van szép számmal, dolgozzunk hát bele, lássák, hogy élünk. Jókai és Kemény hasonló állásponton van.
Sikeres üzleti vállalkozásnak indult 1879-ben a Képes Családi Lapok. Az egyetlen volt hasonló színvonalú laptársai körében, amely hosszabb távon fenn tudott maradni. A lap tartalmát elsősorban szépirodalmi művek, aktuális események, vegyes ismeretterjesztés, háztartási, orvosi és divattanácsok tették ki. Szépirodalmi részében másod-harmadvonalú írók publikáltak, és elvétve bukkant fel egy-egy nagyobb név. Ezen az sem segített, hogy egy időben Tolnai Lajos szerkesztette a lapot. Sikerének titka két dologban rejlett. A lap nagy hangsúlyt helyezett az aktualitásra - fontos szerephez jutottak a képek rövid magyarázatokkal, ami tökéletesen megfelelt az előfizetők szellemi színvonalának, nemkülönben az, hogy a hetilapok közül elsőként mozdult rá - mintegy a későbbi bulvárlapok előfutáraként - a közönség rémhír, erőszakos történetek és bűnügyek iránti fokozódó éhségére. 
Ezt várta a Képes Családi Lapok népes kispolgári olvasótábora, a varróleányok, eladókisasszonyok, a vidéki posta- és távirdai altisztek, tanítók és tanítónők serege, és meg is kapta maradéktalanul Murányi Ármin laptulajdonos jóvoltából.
Számos egyéb női, szépirodalmi és divatlap élt még a 19. század második felében, mint pélául a
Családi Lapok, a Család Könyve, a Nefelejts vagy a Magyar Bazár.
A századforduló
Az 1880-as években bontakozott ki a Nemzeti Nőnevelés című nagyon színvonalas folyóirat működése, mely a dualizmus korában talán a legkiválóbb magyarországi nőkről és nőknek szóló folyóirat volt. Amint címe is jelezte, kifejezetten a nők, leányok neveléséhez kívánt segítséget nyújtani, egyrészt nevelési, oktatási tárgyú cikkeivel, másrészt tudományos témájú tanulmányokkal. Havonta jelent meg, és a budapesti Sugárúti Állami Tanítónő-képző Intézet tanárai szerkesztették. Olyan nagyságok írtak a lapba, akik meghatározó személyiségei voltak a magyarországi leánynevelésnek, mint például Zirzen Janka, Damjanich Jánosné, Veres Pálné, Péterfy Sándor és mások.
A Nemzeti Nőnevelés indulásával (1879) egy olyan folyamat kezdetét lehetne jelezni, amelynek során ugrásszerűen megszaporodtak a nőkkel foglalkozó írások. A korszak nőnevelésével kapcsolatos problémáiról és a javasolt megoldásokról átfogó képet ad 
Gyulay Béla Nőnevelés című munkája. Ebben a műben először is az a már régóta elterjedt álláspont fogalmazódik meg, mely szerint a nő rendeltetése különböző a férfiétől. Ezt egyrészt anatómiai vizsgálatok (a nő csontváza gyöngédebb, feje kisebb stb.), másrészt a hölgyek ’szellemi egyedisége’ (’a nő egészében él érzelmeinek’) és erkölcsi tulajdonságai (gyöngédség, szemérmetesség) alapján mutatta ki. Ebből következik tehát, hogy a nők nevelése más kell, hogy legyen, mint a férfiaké. Gyulay nem tagadta meg a nőktől a műveltség jogát:
„A nőtől azt kivánom, legyen művelt, de a középosztály nőitől pedig még azt is, hogy legyen valamiféle szakképzettsége, mely őt az esetleges nyomor ellen jobban biztosítja, de mindenekelőtt legyen igazán nő.”
A szerző támogatta azt is, hogy a nők külföldi egyetemeket látogassanak, sőt az írói pályára is alkalmasnak találta őket.
Több újságnak volt - különösen a századforduló után - nőknek szóló melléklete, ami feltétlenül azt jelzi, hogy a nők, mint potenciális olvasóközönség, ekkorra már nagyon jelentős 
tábort alkottak. A századelőn például ilyen mellékletként jelent meg a Nő mint házi orvos a Tolnai Világlapjában.
A század végétől jelent meg Tutsek Anna színvonalas lapja, a Magyar Lányok, melyet gyakorta hirdettek a női magazinokban is. A lap 1894-ben indult útjára, hogy a tizenéves leányok részére kellemes, hasznos és tanulságos olvasmányokat közöljön, valamint hogy tanáccsal lássa el őket az illendő viselkedéssel, a test ápolásával, a háztartással és egyéb, a felnőtt lányokat érintő és érdeklő témákkal kapcsolatban.
A 20. század első fele
A nőmozgalom erősödésének, a nők társadalmi, gazdasági, kulturális színtereken való előrenyomulásának eredményeként a századvégen már egyre több napi és hetilap is közölt számos, nőkről és nőknek szóló hírt, cikket. Tipikus jelenség volt Magyarországon is a 
századforduló táján, hogy egyes országos vagy regionális egyesületek, nőszervezetek lapot adtak ki, alkalmanként vagy rendszeresen. Ilyen volt például a Feminista Egyesület Értesítője, amely 1906-1907-ben jelent meg, és Glücklich Vilma szerkesztette, és amely 1907-től A Nő és a Társadalom címmel jelent meg.
A Nők Lapja nőképe gyökeresen eltért a háború előtti női- és családi lapokétól. A lap elődje az eleinte rendszertelenül, majd megszűnéséig, 1949 októberéig hetente megjelenő Asszonyok a Magyar Kommunista Párt (MKP) támogatását élvező Magyar Nők Demokratikus Szövetsége (MNDSZ) adta ki. Az új képes 
hetilap célkitűzéseit bemutató vezércikk a munkás, paraszt, illetve értelmiségi nőket szólította meg (a koalíciós pártokat a kommunisták már felmorzsolták), s ezúttal a szerkesztők nyíltan megfogalmazták célkitűzését:
„Meghitt baráti közelségbe akar hozni Téged ahhoz az országhoz, ahhoz a néphez, amely a békéért harcoló emberiség élén jár: a nagy Szovjetunióhoz, hogy ismerd meg embereit, tájait művészetét.”
A Nők Lapja néhány hónap leforgása alatt bebizonyította, hogy megfelel a fenti elvárásnak: elborította az antiimperialista agitáció és a Szovjetuniót támogató nyílt politikai propaganda. Az új hetilap a hajdani szépirodalmi folyóiratok jól bevált szerkezetét vette át, s az első oldalon irodalmi alkotást adott közre. A legtöbb fotón a szocialista táborhoz tartozó országok munkásnői és parasztnői szerepeltek, az illusztrációk tanúsága szerint a nőideál szó szerint a militáns nő volt, a lap előszeretettel adott közre katonanőket, egyenruhás rendőrnőket ábrázoló képeket.
