A korszakban működő fogorvosokról elsősorban a címjegyzékekből szerezhetünk értesülést, de gyakran nem pontosak ezek az adatok, mivel a jegyzékek adatai meglehetősen hiányosak. A kiegyezést követő időszakban a Pest-Budán praktizáló fogorvosok száma 10-15 fő körül változott. Vidéken az 1859-es orvosi-statisztika mindössze nyolc fogorvost sorol fel.

Az 1870-es évektől szaporodnak meg az adatok, Oláh Gyula Magyarország egészségügyi statisztikája című művében , és Pettermann Zahnärztliches Almanachjában már 14 vidéki fogorvost sorol fel. Miskolcon, Temesváron, Kolozsváron, Pozsonyban és Nagyszebenben két; Brassóban, Aradon, Kassán és Szombathelyen egy-egy fogorvos működött ebben az időszakban. Az 1881-es címjegyzékben már 27 budapesti fogorvos szerepel, vidéken 19 letelepedett fogorvos működött.
A vidéki rossz fogorvosi ellátottságon az utazó fogorvosok tudtak enyhíteni.

1890-re már 107 fogorvos telepedett meg az országban, ezek között 54 orvostudor, 22 sebész-fogászmester és honosított oklevelű fogorvos volt, 31 pedig csak mellékesen foglalkozott fogászattal. A fogorvosok száma a századforduló tájékán nő meg ugrásszerűen, megnégyszereződik a számuk az 1880-as évekhez képest.
A falvakban is volt már néhol fogorvos, de néhány olyan nagyobb város, mint Veszprém, Esztergom vagy Nagykanizsa nélkülözték az állandó fogorvost.