Pfeffermann Péter 1814-ben született a Morvaországi Strassnitzban. 1835-ben katolikus vallásra tért át. Tanulmányait a pesti egyetemen folytatta, ahol polgári sebészi, majd 1842-ben fogászmesteri képesítést nyert. 1839 és 1843 között hónapokon át rendszeresen gyakorlatot folytatott Temesváron is. Hirdetett a helyi újságokban is, az 1839. április 27-iki Temeschwarer Wochenblattban hivatkozik arra, hogy a fogpótlásokat saját maga készíti el, a meglazult fogakat ugyancsak saját módszerével megerősíti, mesterséges szájpadlást is készít. De az általa feltalált készülékkel a gyermekek dadogását is gyógyítja.

Temesvári hirdetésében a kezelések árszabása a következő volt: foghúzás 1 Fl., fogtisztítás 1 Fl., platinaplomba 2 Fl., ólomplomba vagy paszta (gitt)-plomba 1 Fl.

Pesten a Szervita téren lakott, valószínűleg hosszabb ideig praktizált itt, mivel egy 1843-as kiállításon már szerepelt a neve és 1855-ben még említik. Közvetlenül a fogászati tanszék felállítása után Pfeffermann Péter kérvényt nyújtott be az orvosi karhoz, melyben a fogászat technikai részének oktatását szerette volna megkapni, de kérvényét elutasítják.

Később Bécsbe költözött, valószínűleg valamikor a 40-es évek végén. A bécsi egyetem orvosi karán 1851-ben kezdte meg tanulmányait, és 1858-ban szerez orvosdoktori diplomát.

Irodalmi munkásságát néhány népszerű mű, valamint egy közlemény a bölcsességfog áttörésének szövödményeiről teszi ki. Legjelentősebb műve az 1864-ben megjelent Fassliche Darstellung der gesamten Zahnheilkunde nach dem neuesten Standpunkte.

„Könyvének bevezetőjében Pfeffermann állás foglal amellett, hogy a fogorvosnak orvsonak kell lennie, de értenie kell a fogtechnikához is. Nem azért, hogy maga készítse el a fogműveket, hanem azért, hogy irányíthassa a technikust, és ne legyen kiszolgáltatva neki. Sajátságos fejezet A fogak diateticája című, amelyben a fogak tisztításáról és higiénéjéről ír. A fehér vagy kékesfehér fogszínű embereknek puha fogkefét ajánl, mert ezek fogzománca vékonyabb, gyengébb. Megemlíti a cukrászok és szakácsok cukorpotól eredő cariesét mint foglalkozási ártalmat.

A szájnyálkahártya különböző betegségeivel is foglalkozik. A stomatitis ulcerosa kórképét mint skorbutos diathesist írja le. Kezelésére mirhás szájvizet és Arg. oxy-muriat.-os ecsetelést ajánl. Ez utóbbi rózsamézzel elegyíti, ecsetelés céljára. Általában szereti a szájban használt gyógyszereket mézzel édesíteni, hígítani. Nagyon ajánlja a savanyúkáposztát és a káposztalével való öblögetést a szájnyálkahártya gyulladásos folyamatainál.

Saját tervezésű székben dolgozik, melybe a köpőcsésze lefolyótartálya, valamint tisztavíz tartálya is bele volt építve. A szék nem volt emelhető-süllyeszthető, pedig 1860 körül már árusítottak ilyen széket.

A könyvnek a fogpótlásokkal foglalkozó része a legértékesebb. Nagy tapasztalati tudás, sok lélektani meglátás, de hajthatatlan maradiság is jellemzi. Helyes meglátással az immediát protézisek szükségességét hirdeti, mert – úgymond – , így nem felejt el rágni a beteg, könnyebben szokja meg a protézist, az arcvonások nem változnak meg. E felfogásával megelőzte korát; ellenben a lenyomatvételi anyagokat illetően nagyon konzervatív: csak a fehér viaszt tarja jónak. Ismeri és ismerteti a gipszlenyomatot, de nem hiszi, hogy elterjedhet. A műfogak anyagiról szóló fejezetben csodálattal olvashatjuk, hogy a porcelán (email)-fogakon kívül 1864-ben még szóba jöhetett az emberi fog felhasználása, valamint a víziló- és a rozmárfogból faragott fogak…

A könyv a műfogsor használatával és tisztításával is foglalkozik. Ellen van az éjszakai fogsorviselésnek. Éjszakára a fogsor fedéllel elzárható edénykébe helyezését ajánlja, amelyben alkoholos víz van.”

Huszár György szerint Pfeffemann könyve bizonyítja, hogy írója jó megfigyelő és képzett fogorvos volt, a magyar fogászatnak előnyére válhatott volna, ha módot kap arra, hogy a pesti egyetemen a fogászat technikai részét oktassa.