Turnovsky (Turnovszky) Frigyes (1818-1877)

Turnovszky Frigyes 1818-ban született fogorvoscsaládban. Apja Turnovsky Bernát egyike első pesti fogorvosainknak. Orvosi tanulmányait Bécsben végezte, 1841-ben avatták orvosdoktorrá.

Pesten telepedett le, s 1841. október 29-én a pesti egyetemen fogászmesteri oklevelet nyert. Még ebben az évben beadványt intézett az orvosi karhoz, melyben kéri, hogy nevezzék ki a fogászat professzorának. Kérését elutasítják, mivel nem látják igazoltnak felkészültségét. Ekkor Turnovszky rövid párizsi tanulmányútra ment, majd 1842-ben a rendkívüli tanári cím elnyeréséért folyamodott, melyet újfent elutasítanak.

De ezek után sem mondott le végérvényesen egyetemi oktatói törekvéseiről. 1848-ban az egyetemi orvos-sebész tanári kar engedélyt ad neki, hogy saját lakásában gyakorlati előadásokat tartson. A szabadságharc bukása után azonban ezt a kiváltságát elveszítette, neve az egyetem irataiban többé nem szerepelt.

Pesti praxisa a Birly-féle ház második emeletén volt található. Hirdetésében orvosdoktornak és gyakorlati fogorvosnak nevezi magát. Kiemeli, hogy „a kénégeny gőz helyett a fájdalmatlan fog-műtéteknél…[a] chloroformot használja.”

Irodalmi munkásságából ki kell emelni bécsi disszertációját, melynek címe: Die Anatomie u. Physiologie der Zähne. A 38 oldal terjedelmű értékezés a fogak használatával, a beszéddel, az arckifejezéssel, a rágással, a nyálképződéssel és a fogak erejével foglalkozik.
1856-ban jelenik meg Pesten Handbuch der Zahnheilkunde und zahnoperationslehre ... Mit einem Anhange über praktische Anwendung der Schwefeläther-Narkose, sowie der besten und neuesten Instrumente, nebst deren Abbildung in natürlicher Grösse auf 7 Tafeln. (Pest: Geibel 1856.) című műve. Ez a mű az első magyar szerző által írta önálló, tudományos igényű fogászati tárgyú munka. Műve gyakorlati tapasztalatainak összefoglalása.

Az első fejezetekben a fogak fejlődésével, a tejfogakkal és a fogváltással foglalkozik. Több fejezet szól a fogápolásról, a fogkőről és annak eltávolításáról. A tisztításhoz rendszeres vízöblítést, fogkefét, fogport vagy pasztát ajánl. Jelentős terjedelmű rész foglalkozik a fogszuvasodással is, melynek megelőzésére fogtorlódás esetén profilaktikus széjjelreszelést ajánl. A fogszuvasodás során létrejött üregeket kaparókkal, reszelőkkel tágította. Három módot sorol fel az üreg elzárására, a dugaszolást, tömést és furnírozást. A módszerek közül a töméssel foglalkozik részletesebben, nyilván csak ezt végezte saját praxisában. Tömőanyagként felsorolja az ólmot, cint, az ezüst-, arany-, platinafóliát és az ezüstamalgámot.

A sebészeti részeknél ír a daganatos és gyulladásos megbetegedésekről. A foghúzással foglalkozó rész a legjelentősebb. Turnovszky lelkes híve az akkor újonnan megjelent fogászati fogóknak, részletesen leírja és képeket is közöl az új eszközökről. A foghúzás kapcsán szól az éternarkózisról, ő volt az első pesti fogorvos, aki alkalmazta ez új eljárást.


Vissza