• Az itáliai festészet története

Esztétikai nézetei erõsen különböznek a kor uralkodó elméletétõl.Winckelmann, az antik világ nagy tudósa és mások a szépségeszményt metafizikai léterõnek, egy mindentõl független, velünk született eszmének mondották. Ennek a szépségideálnak nincs szerintük kapcsolata a valósággal. Pusztán szellemi eredetû. A szellemnek abból az erõfeszítésébõl származik, hogy megragadja a tökéletességet, a harmóniát és az igazságot.. Ennek a legszenmléletesebb kifejezését a görög mûvészet adta a szobrászatban...
Stendhal tagadta Winckelmann „velünk született” szépségeszményét. Tisztelte a nagy archeológust, Itália szerelmében lelki rokonát. (Winckelmann szülõvárosa, a brandenburgi kisváros neve Stendhal. Egészen valószínû a feltevés, hogy Winckelmann iránti tiszteletbõl vette fel ezt az írói nevet.) (Harsányi Zoltán)

Ducis festménye

Álnéven adta ki ezt is... Ennek kissé megtévesztõ a címe: Az olasz festészet története. Megtévesztõ annyiban, hogy a történet a XVI. századdal - Stendhal kedvenc korszakával - véget ér. Az anyag nem eredeti; a kitérések - politikai, erkölcsi, vallási és aktuális kérdésekre - annál érdekesebbek. Itt fogalmazza meg elõször lényeges gondolatait... A romantika szempontjából fontos, hogy

nem ismer el örök, változhatatlan, ideális szépet, amit szabályokba lehet foglalni. A szép relatív és változik - éghajlat, véralkat, környezet, erkölcsök szerint. Ez a gondolat: alapja a romantika szabdságharcának - és alapja lesz Taine poztivista esztétikájának is. (Benedek Marcell)

1811-ben... elkészítettem azt a hatalmas, tizenkét kötetes vázlatot, amely azután Molodecsnóban elveszett. Visszatérve Párizsba, lemásoltattam az eredeti kéziratról a vázlatot, de képtelen voltam még egyszer elvégezni a javításokat... 1814-ben napi négy-hat órát dolgoztam, s betegségek meg szenvedélyek közepette két esztendõ alatt két kötetet írtam meg. (Louis Crozet-nak, Párizs, 1816. szeptember 30.)