...a negyedik sor tizenegyedik helyén egészen elhagyott és elhanyagolt sírt találnak ezzel a különös felírással: „Arrigo Beyle, Milanese, visse, scrisse, amò.” („A milánói Arrigo Beyle, élt, írt, szeretett.”) Olasz, ebben a temetõben? Furcsa sírfelirat, különös ember lehetett! Véletlenül azonban éppen arra jár valaki, aki emlékszik rá, hogy élt egyszer egy Henri Beyle nevû francia író, akinek az volt a kívánsága, hogy ezen a néven temessék el. Gyorsan bizottságot alakítanak, gyûjtenek egy kevés pénzt, hogy új márványtáblába véssék a régi sírfeliratot. És így váratlanul ismét ragyog az elfelejtett név az elporladt test felett, 1888-ban, a feledés negyvenhat esztendeje után. (Stefan Zweig)