• Róma, Nápoly és Firenze
  Római séták
• Egy turista emlékei

Amikor 1811. augusztus 29-tõl november 27-ig másodszor van Milánóban, útijegyzeteket vet papírra, 1813-ban folytatja õket, elõszót is ír hozzájuk...
A Róma, Nápoly és Firenze elsõ kiadása 1817-ben jelent meg. Milánóban kapta meg végsõ formáját.
A Római séták Párizsban született könyv 1828-ban, (1829-ben jelent meg) méghozzá úgy hogy az író hat hónapos római tartózkodásának emlékeihez hatalmas könyvtári anyagot tanulmányozott át.
A két munka között alig van különbség. Szellemes, változatos, élvezetesen megírt könyv mind a kettõ. Formája szerint: útinapló.
Stendhal „útinaplója” azonban nem hiteles. Az útirajz itt tulajdonképpen csak irodalmi forma. Legszívesebben levélregénynek nevezhetnénk. Nagyszerûen rajzolódik ki belõlük egy minden iránt fogékony, élénk szellemû, a mûvészeteket imádó és az olasz lélekbe, az olasz tájba, az olaz világba valósággal szerelmes, de ugyanakkor rendkívül élesen figyelõ, kíméletlenül õszinte, kritikus szellemû fiatalember élete Itáliában. Az „utas” élete, akinek azonban ez az út tulajdonképpen olyan, mint az élet útja: miközben utazik, meglát, megfigyel, érzékel és megbírál mindent az életbõl, ami csak útjába kerül.(Harsányi Zoltán)

Bár sokat kölcsönvett Goethe és mások útirajzaiból, a Róma, Nápoly és Firenzét mégis maga Goethe dicséri barátjához, Zeltherhez írt levelében 1818-ban: „Ezt a könyvet feltétlenül meg kell szerezned. Vonz és taszít, érdekel és bosszant, lehetetlen letenni. Újra meg újra elolvassa az ember, helyenként szeretné könyv nélkül megtanulni. Az író neve – Stendhal – álnév... Sok helyen járt és elmésen tud eltulajdonítani idegen holmit. Lefordít például részleteket az én Italianishe Reisembõl, s azt írja, mindezt egy márkinétól hallotta... Mindegy, a könyvet olvasni kell. ”

Prosper Mérimée

Sokat utazgatott Franciaországban...Útjai egy részét Mérimée társaságában tette meg, aki a mûemlékek felügyelõje lett. Stendhalnak nem sok érzéke volt romok és mûemlékek iránt; a gótikát már azért sem szerette, mert Chateaubriand és Hugo rajongott érte. Ellenben figyelte az embereket, a társadalom életét. Így születtek meg Egy turista memoárjai. Ezzel a könyvével végre belekóstolt a sikerbe.. Valószínû, hogy nem látott minden várost és tájat amelyrõl ír, de elmélkedései a legkülönbözõbb kérdésekrõl mind érdekesek és eredetiek; a maga oldaláról jól látja azt a pénzre és hatalomra törõ polgárságot, amelyet Balzac regényeibõl ismerünk. (Benedek Marcell)