Pusztaszeren
Legendás,
turk ősünk, Árpád, Pusztaszer helyett, ahol
megidézni próbálták, Tápén,
a szomszédban jelent meg. Eljött azokhoz Árpád,
akik Szvatopluktól, Zalántól s a többi nem
hiteles személyektől elvették ezt az országot.
S Tápén a kupaktanácsban, egyszerű magyarok
száján, az országfoglaló magyarság,
tehát Árpád keserű igazsága szólalt
meg:
- Nem megyünk Pusztaszerre, az urak
ünnepére, nem megyünk. Ha Árpád apánk
tudta volna, sohase hozott volna ide bennünket. Ünnepeljenek
a római pápa magyar püspökei, akiké lett
a Pannóniáért fizetett aranyos nyergen és
féken kívül a föld, a víz, a fű.
Ünnepeljenek a Pallaviciniek és Wenckheimok, a Rákosi
Jenők és a Güntherek.
Így beszéltek, de
mindenesetre így gondolkoztak Tápé magyar és
bölcs parasztjai, akiknek Árpád megjelent.
Félig erdélyi ember
lévén az, aki ezeket írja, egyformán közel
van lelkéhez Árpád és Tuhutum, Töhötöm
vagy Tühütüm, hiszen ez mindegy; és ő egyenlő
rangú volt Árpáddal. Hát volt-e joguk azoknak
ünnepelni, akik Günther miniszter úr kegyes jelenlétével
megtisztelve ünnepet ültek Pusztaszeren? Hát gondolták-e
Árpád és Tuhutum, hogy ezt az országot azért
szerzik meg, amiért most még, úgyahogy, fennáll?
Urak, papok, herék, iparlovagok legszemélyesebb haszonélvezetére?
Tápénak minden dicséret megadassék,
de Tápé mégis csak Tápé. Ám kérdezzék meg bárhol, ahol a Keletről
hozott szűz Géniusz értelmesen tud beszélni
még, ezt az eredményt jósolta-e ezer esztendőre
az a végzés, amely a magyarokat iderendelte?
Sok minden meghalt Árpád
országában, de legalaposabban az az idea halt meg, mely
Árpád apánkkal az Iszter vidékét
tudatlanul megkívántatta. A vezérek utódait
kóbor nyugati lovagok váltották föl, a Keletnek
szép, szabad lelkes erényei helyére bemenekültek
ide a boldog Nyugatról kiszorított száműzött
bűnök.
Bújdosva, mint valamikor
a hajdúk, igenis, lappanganak itt még magyar erők.
Tápén s mindenütt, ahol még nem Amerikában
lakik a magyar paraszt, megőrzött valamit az Árpád-hagyományokból.
Afféléket, amikről Széchenyi István
álmodott a Kelet népében. De ez az ország
ma nem Magyarország, s csak akkor lesz az, ha szóhoz,
hatalomhoz jut a paraszt. Nemcsak a származásbeli paraszt,
de mi mind, akik magtalan univerzumokat hordunk magunkban.
Ezt az országot ma még
talán meg lehetne váltani. Árpád és
Tuhutum országát meg lehetne talán még csinálni.De
csak akkor, ha a tápéi esküdtnek több szava
lesz, mint az újságfrázisokkal táplálkozó,
úriszolga tápéi jegyzőnek. Ha püspökbe
és grófba belegázol Árpád és
Tuhutum méltó utódja: a büszke magyar polgár
és még büszkébb magyar munkás. Árpád
és Tuhutum nem azért vezettek ide bennünket, hogy
békák legyünk s gólya-királyokat emeljünk
magunk fölé a mocsárrá csinált Magyarországon.
Nem azért vagyunk itt, hogy dacoljunk a Nyugattal, s hogy kitartsunk
pár tízezer haszontalant. De hogy rálicitáljunk
a Nyugatra, s igazoljuk Árpádot és Tuhutumot.
P.S. Nem a király hiányzott
a pusztaszeri ünnepről, s nemcsak Tápé, hanem
Árpád vezér s a magyar Géniusz, ez a bús
alvó, meg nem értett magyar Géniusz.
Budapesti Napló, 1907. szeptember. 17. |
