|
Fel kellett dolgoznia lírájában is azt a politikai és ideológiai változást, melynek egyik tevékeny alakítója ő maga. „A kunsági gyenge fű szaga”, s „lehelt ezüstje hajnalló Tiszának” épp úgy utána nyúl a bujdosónak, mint a szülőhaza népe. Az elhagyott otthon akkor tud igazán fájni, mikor beláthatatlan az idő, amely eltelik a viszontlátásig. Bécsben teljes erővel bekapcsolódott az irodalompolitikai életbe, rendszeresen jelentek meg írásai a Bécsi Magyar Újság, a Der Tag, a Diogenes, a Tűz, a 2x2, a Korunk, és az Új Világ lapjain. Német nyelven írt meséi, drámái, kritikái sikert arattak Bécsben. Túl a testen című kisregényét, melynek társszerzője Karin Michaelis - nagy ovációval fogadták 1921-ben. Ahogy az alcímben is szerepel a kötet egy férfi és egy nő naplója, ám a fizikai, szexuális megfelelőség dokumentálása helyett lélektani regény formájában. Új műfajokkal is kísérletezik: a mese műfajával. 1921 és 1922-ben egymásután két kiadásban is megjelenik a Mantel der Träume, az Álmok köntöse (magyarul kissé bővítve Csodálatosságok könyve címmel jelent meg 1948-ban) című kínai mesegyűjteménye. Az előszót Thomas Mann írta.
Egzotikus meséiben a kelet-ázsiai meseköltészet kifinomult, egyszerű stílusában, bizarr fordulatokkal formálja meg a korábbi műveiből ismerős világképet Balázs Béla. Megírja, hogy az álmodozások, az irreálisan kialakított eszmények elválasztják egymástól az embereket, ha ezeket az eszményeket egymásra aggatják. Megformálja a vándorszemlélet, az elérhetetlen vágyakozások melankolikus és mégis boldogító életérzését, elemzi a barátság érzését, a halálnak mint életkontúrnak jelentőségét, a transztendencia megérzését, az ősöktől örökölt jellemvonások sorsmeghatározó szerepét. A Férfiének (1923) versei és meséi, éppúgy mint tanulmányai rendkívül híven tükrözik, milyen nehezen viselte el az emigrációs életet annak ellenére, hogy ő tudott szinte a leghamarabb bekapcsolódni német nyelven a kinti irodalomba. Balázs Béla volt az, aki végeredményben úttörő jelentőséggel maradandó értékkel, világsikert aratva igazolta a film - művészet - voltát. Közismertté téve esztétikájának alapvető tételeit. Ő az első, aki felismeri és ábrázolja a film összefüggéseit a társadalomban; aki az esztétikát nem mint elvont fogalmat, hanem mint a többi társadalmi jelenséggel kapcsolatos és azoktól függő dolgot tárgyalja - írja munkásságáról Nemeskürty István. A film „látható poézis”, a 20. század új művészete, szavak nélkül. Balázs Béla művésze és filozófusa is volt a látási kultúrának, az új művészetnek szinte az első pillanatban megragadhatta lényegét a Der Tag-beli kritikusi működése folytán. Megragadott minden alkalmat, hogy a filmkészítés gyakorlatát (forgatókönyvírást, rendezést, vágást) megismerje. Eljárt a Filmhof kávéházba, ahol filmszakemberekkel együtt újabbnál újabb filmforgatókönyvekbe vág bele. A Látható ember a filmelmélet alapvetései, a film más felépítést követel, mint az irodalom. Összefüggésében tanulmányozza a filmművészetet, a premier planban és a montázsban fedezve fel a film sajtosságának alapjegyeit. „A színpadi cselekvés valóságos térben, eleven emberekkel történik. A filmben ellenben a tér képét látjuk és az alakok, cselekvés képét. Tér is, szereplők is valóságos, reális képekben jelennek meg. Tehát nem képzelet, és nem is valóság, hanem a valóságnak objektíven létező képe. A montázs, melynek révén a film gyökeresen új művészetté lett, lényegében nem irodalmi, hanem tisztán optikai forma és az irodalmi szcenáriumban is igen csekély jelentősége van.” A premier plan a közelkép művészi funkcióját elméletileg Balázs Béla fogalmazta meg először. Az új dimenzióval közelebb kerülünk az emberhez, a mimikán és a mikrofiziognómián keresztül.
„Az individualist művészetek mindeddig sohasem ábrázolták az emberi társadolmnak ezt az arcát…A tömeg mozgása éppoly kifejező, mint az egyén arcjátéka.” 1926-ban meghívást kapott berlini filmesektől, így 1931-ig szervezője és művészeti tanácsadója a munkásszínpadnak. Több forgatókönyvet írt, a filmtörténet számára is érdekes utolsó némafilmet, a Narkózist. Majd az Elza kisasszony, az Egy tízmárkás bankjegy, a Főnyeremény, s a Koldusopera, mely Brecht drámájából készült. A Die Rote Fahne című lapban jelennek meg színházelméleti, filmesztétikai cikkei, kritikái. Balázs Bélának nagy gyakorlata volt a kulturális szervezésben, és mivel ezekben az években elemi erővel tört fel a munkásságban a tanulni vágyás, így nem jelentett akadályt számára, hogy kamatoztassa tehetségét. „A német Arbeitertheaterbundban [Munkás színjátszó szövetség vállaltam egy játékbrigád (Die Ketzer [Eretnekek] vezetését. ... A munkásszínház lapját szerkesztettem, melyet az én költségemen adtunk ki 3 és 1/2 évig.” Hogy ébren tartója legyen távolból is az igazi hazafiságnak, s hogy népének a szabadságba vetett hitét a számkivetésben is erősítse, csak akkor tudott megfelelni, miután elemezni kezdte a magyar társadalom és történelem egyéni sajátosságait, s a maga eszközeivel ezt megpróbálta ki is fejezni. Erre példa az 1930-ban kiadott Unmögliche Menschen (Lehetetlen emberek) A Der Geist des Films (A film szelleme) (1930) munkája a hangosfilm esztétikai törvényszerűségeinek megállapításai mellett az ideológiai, szociális kérdések tárgyalását is beiktatja. Következetesen alkalmazza a modern kísérleti lélektan legújabb felismeréseit. „…Mi által válik a film különös és sajátos nyelvvé? A közelkép által; A beállítás által; A montázs által. A "valóságban" természetszerűen soha nem láthatunk semmit olyan mikroszkopikus közelségben, ahogy a közelkép mutatja be a dolgokat. A különös képkivágás, a beállítás különös perspektívái segítségével jelenik meg képekben a rendező szubjektív mondanivalója. Csak a montázsban, a képsor ritmusában és asszonciációs folyamatában mutatkozik meg a lényeg: a mű kompozíciója.” Az Intellektüel aggályoskodás (1932) sorra veszi mindazokat a kételyeket, amelyek visszatartják a polgári értelmiségieket a társadalmi cselekvéstől.
Berlini tartózkodása idején sem szakítja meg kapcsolatait a magyar irodalommal. Több cikke jelent meg a csehszlovákiai és a romániai magyar sajtóban. Küldte a cikkeket, verseket, novellákat a kolozsvári Korunk-ba, a Kassai Munkás-ba és Az Út-ba, majd a berlini Weltbühne-be és mág számos haladó lapba. 1926-tól szovjet lapokban is publikál. Esztendők óta először jelenik meg méltató cikk Magyarországon is Balázs Béláról. A Nyugatban Groó Lajos kritikája azt emeli ki, hogy a Balázs Béla „megfogta a film lényegét … Természetes, hogy Balázs a filmben is elsősorban az érzelmi, költői kifejeződés lehetőségeit vizsgálja … nem kívülről erőszakol a filmre egy elméletet. A teoriát a filmből építi ki. ”. Balázs Béla néhány - olykor betiltott - szovjet film társalkotójaként és irodalmárként tevékenykedett a szovjetunióbeli német és magyar nyelvű lapokban, folyóiratokban.
„…Az látszott a legfontosabbnak, hogy jó munkatársat találjak a végleges forgatókönyvhöz. Balázs Bélát kerestem meg, aki a korszak legjobb filmszerzői közé tartozott. … Mialatt szerepem szerint kezdő síelőként a leglehetetlenebb bukásokkal kellett gyötörnöm magam, nagyon kellemes meglepetés ért. Balázs Béla meglátogatott St. Antonban, hogy együtt dolgozzunk a film forgatókönyvén. Ez nagyon ösztönzően hatott rám. Ideálisan egészítettük ki egymást. Míg ő a jelenetek beosztásának és a párbeszédeknek a mestere volt, én jól tudtam látvánnyá formálni a dolgokat. Így kevesebb mint négy hét alatt édekes könyv keletkezett. ”
Az "alpesi filmek" sorába tartozó történetben a legenda szerint holdtöltekor mindig kék fény gyúl ki a hegycsúcson, ahova csak egy boszorkánynak tartott, furcsa vadóc lány, Junta (Leni Riefensthal) képes felmászni. A nyomába eredő festő azonban kideríti, hogy a különös látomás oka a fény visszaverődése a kvarckristályokon, melyeket a mohó falusiak megpróbáltak elrabolni, amivel végül Junta halálát okozzák. A film igazi élményét azonban nem ez a mese hordozza, hanem a természet látványvilága: az erdők, a hegyek, a felhők, a fény és az árnyék, és persze a helybéli emberek a maguk nem kevésbé érdekes fiziognómiájával és mimikájával. Így jut el a néző a szereplőkkel együtt a természet misztikus szépségének felfedezéséhez. A kék Balázs Béla egyik vezérmotívuma volt. Már 1904 őszén azon meditált, hogy a sárguló falevél nyilván a kékségét veszítette el a tavaszi-nyári zöld összetevői közül, tehát a kék az élet színe. „Az egész moszkvai és leningrádi kinematográfia itt nyüzsög ebben a kínai határon lévő szállóban, és Hollywoodot rögtönöz. A rendezők, Lenin-renddel a mellükön, ebédért állnak sorba a lépcsőn. Tervekkel, szándékokkal, reményekkel teli méhraj … Egész poggyászunkat elvesztettük a moszkvai pályaudvaron. Isztrai házam bizonyára eltűnt a föld színéről. Még sosem kellett ennyire elölről kezdenem … Mindjárt meg kell kezdenem a munkát, különben búskomor leszek. ”
Repülj szavam című verses kötetéből ez jól kiviláglik: Póstagalambként hoztalak magammal, ... Az ablakába tegye ki a mécset (Póstagalambok, részlet) |
Balázs Béla nem az az ember volt, aki hagyja, hogy az emigráció tragédiája tönkretegye alkotói pályáját. Jól ismerték őt már bécsi értelmiségi körökben. 1920-ban bemutatják Halálos fiatalság című színdarabját, több német és magyar nyelvű lap munkatársa, színházi és filmkritikákat publikál. 
A bécsi emigrációban ismerkedett meg Robert Musillal, akivel éjszakába nyúló vitákat folytatott, és aki ugyanazon a lélekhullámhosszon rögzítette a maga megfigyeléseit, a háborút végigszenvedők lelki világáról, mint ő a hadinapló portréiban. Mindketten írtak egymás művészetéről. 
Tovább írja gyermekmeséit is: Az igazi égszínkék című kötet darabjaiban megtartja régi művészi eszközeit: álom, csoda és realitás egymásbajátszásaival ér el hatást, de erősebb társadalmi mondanivalóval telíti meséit.
1943-44 körül írt verseiből és írásaiból süt már a kívánság, s egyre inkább a feltétlen bizonyosság is: haza kell térnie. 
