Városunk híréről a szegedi szakácskönyv is tanúskodik, amely számtalan kiadásban, több változatban, nemzedékeken át őrizgetve forog már majd száz éve a magyar gazdasszonyok kezén.
A sort a piaristák Szeged-szerte ismert és polgári lakodalmakra, névnapokra, vendégségekbe is „kölcsönkért” szakácsasszonya, Dolecskó Teréz nyitja meg. Úttörő munkája Rézi néni szegedi szakácskönyve, amelyet Burger Zsigmond özvegye (1876, 1878), majd pedig Burger Gusztáv (1882) adott ki. A könyv páratlan népszerűségre tett szert, egy helyütt Tömörkény István is említést tett róla:
„Nem is ételek voltak azok, hanem költemények. Néha nehéz, súlyos alexandrinusok, máskor tréfás, játékos szerelmes versek.”

Rézi néni munkájának közkedveltsége azt eredményezte, hogy más szegedi kiadók is kalózkiadásra határozták el magukat. Nem kellett hozzá több, mint egy Teréz nevű szegedi szakácsasszony, meg a könyv címének valamelyes, de lényegtelen módosítása. Így jelent meg az Endrényi Testvérek szegedi nyomdájában (Szekula Teréz) Sógorasszony: Szegedi új szakácskönyve 1890-ben, majd több kiadás után utoljára 1926-ban. Ugyancsak 1890-ben látott napvilágot Traub Bernát és Társa cég illusztrált kiadványa: Kovács Teréz: Szegedi képes szakácskönyv.

Nyilvánvalóan a szegedi szakácskönyvek páratlan népszerűsége ihlette Sárosi Bella: Legjobb szegedi szakácskönyv (1912) című , a Magyar Kereskedelmi Közlöny Hírlap és Könyvkiadóvállalat kiadásában megjelent művét.
Szintén az 1900-as évek elején adták ki Szegeden Engel Lajos nyomdájában Zsenka néni: Szegény asszony szakácskönyve című munkáját.
A szegedi paprikakereskedő Kotányi cég reklám céljából, paprikát népszerűsítő kiadványokat jelentetett meg Szegeden magyar illetve német nyelven.

A helyi szakácskönyv-szerző hagyományok élnek tovább az alábbi művekben is:
Móra Ferencné szakácskönyve (1928)
Madár Imréné: Filléres főzés és hústalan napok (1940)
Ízletes hadiételek (1942)