A világháború utáni rossz politikai és gazdasági helyzet hatással volt a magyar egészségügyre, ezen belül a fogászatra is. A háború után a biztosító intézetek csak gyenge minőségű protézist nyújtottak a rászorulóknak, minőségi munkát a magánpraxist folytató fogorvosoktól várhattak. Ezt azonban az elszegényedett emberek nem tudták megfizetni. Egyre több fogorvos panaszkodik arra, hogy már létfenntartásuk kérdőjeleződik meg a rossz gazdasági viszonyok következtében, mivel egyre kevesebb beteg jelenik meg rendeléseiken.

A betegeket olcsóbb – később kiderült káros – anyagok használatával igyekeznek becsalogatni a rendelőkbe. Ekkor jelenik meg a Randolf, Germánia stb. réz-cinkötvözet, amelyekből aranyszínű koronákat tudtak készíteni.
A fogorvosok a betegek számának csökkenését a vizsgázott fogászoknak és a nem vizsgázott fogtechnikusoknak tulajdonították, ezért erélyesen fel is léptek ellenük. A vizsgázott fogászok 1919-től teljesen átálltak a fogbetegek kezelésére, mivel a laboratórium tartásától eltiltották őket. S vonzerejüket növelte, hogy áraik jóval alacsonyabbak voltak, mint a fogorvosokéi. A fogorvosok és fogtechnikusok közötti viszony még rosszabb volt, újságcikkek hosszú sorozata mesél küzdelmeikről.

A fogorvosok egyesületi élete a háború után is virágzott. Az 1878-ban létrejött Budapesti Fogorvos Egylet és az 1889-ban Iszlai József által alapított Központi Magyar Fogtani Társulat 1905-ben egyesült Magyar Fogorvosok Egyesület néven. Az egyesület első elnöke Antal József volt. A háború után vidéki fiókegyesületeket is hoznak létre. Ekkor néhány évig Szabó József, 1923-tól Sturm József, majd Morelli Gusztáv vezeti az egyesületet. 1930-ban nevet változtatnak, Magyar Fogorvosok Országos Egyesületére módosítják az elnevezésüket.
1931-ben az Association Stomatologique Internationale nemzetközi kongresszusát Budapesten rendezte, melyhez fogászati kiállítás is kapcsolódott.

A szaksajtó is folyamatosan változik, átalakul ebben az időszakban. 1902-ben megszűnt a Magyar Fogászati Szemle, de rövidesen átveszi helyét a Stomatologiai Közlöny, mely 1914-ig jelenik meg. A Magyar Fogorvosok Egyesületének lapjaként indult meg a Fogorvosi Szemle 1908-ban. Első főszerkesztője Körmöczi Zoltán volt. 1923-ban Bihari Jenő indítja el a Magyar Fogorvosok Lapját, mely 1940-ig jelent meg. 1933-1938 között Vidor Lajos Magyar Stomatologiai Szemle címmel ad ki folyóiratot. Stomatologiai Közlöny 1937-1939 között jelent meg, főszerkesztője Simon Béla volt.

Az időszak egyik kulcskérdése a fogorvosi szakképzés ügye. Egy 1871-es rendelet értelmében fogászati gyakorlatot az folytathatott, akinek orvosi vagy sebészi oklevele volt. A világháború alatt bizonyosodott be, hogy a magyar fogorvosképzés mennyire szervezetlen és hiányos. Ezen szerettek volna változtatni, amikor tanfolyamokat szerveztek, melyen 94 fogorvos nyert képesítést a Poliklinikán.

A szakorvosi cím használatát is próbálták szabályozni. Az 1924-es rendelet szerint a fogorvos címet csak az használhatta, aki legalább egy évig állásban volt a kijelölt intézetekben. Vizsgát ez a rendelet nem írt elő. A fogorvosok ezek az előírásokat és különösen az egyévnyi gyakorlatot kevésnek találták és tiltakoztak ellene. 1926-ban Szabó József szervezett egy kongresszust, amely a fogászat egyetemi oktatásával és a szakképzéssel foglalkozott. Beszámolójában rámutat arra, hogy a fogorvosok már 1918-tól igyekeznek megszervezni szakmájuk képesítését. A kongresszus kéri, hogy tegyék kötelezővé a fogászat egyetemi oktatását és a vizsgát, a szakképzés idejét pedig emeljék fel két évre.

Egy 1936-os rendelet szabályozza újra a fogszakorvosi cím használatát. A szakképzés ideje három évre emelkedik, amelyből egy évet sebészeti, belgyógyászati vagy kórbonctani osztályon is el lehet tölteni. Kötelezővé teszi a szakvizsgát. 1941-ben meghatározzák, hogy melyek azon intézmények, amelyek részt vehetnek a fogorvosképzésben. Az egyetemi klinikákon kívül az Apponyi Poliklinika, a Zsidókórház , a budapesti, debreceni és miskolci honvédkórház fogászati osztályain történhet fogászképzés. A rendelet értelmében 137 szakorvosi helyet biztosítanak erre a célra. A rendelkezés egészen 1952-ig érvényben maradt, a fogorvosképzés új rendszerének kidolgozásáig.