„1930 június havában tûzte ki az Erdélyi Helikon, marosvécsi összejövetelén, ismeretes pályázatát. Most, mikor annak gyümölcsét adjuk át a magyar közönségnek, legyen szabad emlékeztetnünk az olvasókat a pályázat néhány feltételére:
A mû szóljon az egész magyar társadalomhoz, de elsõsorban a kisebbségi sorban élõ magyarsághoz. Hozza közel a jelentõs magyar alkotásokat fõként a mai nemzedékhez, s mélyítse el a magyar irodalom tanulmányozásának vágyát. Bontakozzék ki belõle a magyar irodalom és a világszellem kölcsönhatása, de éles körvonalakban emelkedjék ki a mûben a magyar zseni minden más néptõl különbözõ sajátossága. Az esztétikai szempont vezetõ szerepe mellett súlyt kapjanak az irodalmat formáló eszmei, szociális, gazdasági és történeti erõforrások is. Tegye jóvá a mû azokat az igazságtalanságokat, melyeket az irodalom és a haladás ellenségei egyes írók, mûvek, irodalmi mozgalmak ellen elkövettek.

A pályamunkák megbírálására felkért bizottság 1932 augusztusában, az Erdélyi Helikon marosvécsi összejövetelén tette meg jelentését a pályázat eredményérõl, s egyhangúlag úgy találta, hogy a beérkezett tizenegy pályamû közül, melyek az egész munka tervezetét, bevezetését és kijelölt fejezeteit foglalták magukban, a feltételeknek legteljesebben az “Invitis nubibus” jeligéjû mû felelt meg. Szerzõje, Szerb Antal, ez alapon kapta meg az egész mû elkészítésére a megbízást. Az eszme felvetésétõl négy, a megbízástól két év telt el, míg minden akadály elhárulhatott a megjelenése elõl. Most végre itt van elõttünk.”

Makkai Sándor: Elõszó a Magyar irodalomtörténethez

„Szerb Antal bevezetõ lapjain figyelmezteti olvasóját, hogy nem iskolai, holt irodalomtörténeti ismereteket akar föleleveníteni, hanem az irodalmi élet mozgalmas világába próbálja bevezetni. Ennek megfelelõen megismerteti olvasóját az irodalom formáló erõivel s föltárja mindazon hatóerõket, amelyek az irodalmi organizmus aktív és konzerváló munkáját végzik. Figyelemmel van az alkotás lélektani pillanatára, az írót és a mûvet alakító korjelenségekre, a társadalmi, politikai és szellemi mozgalmakra, egyszóval mindarra a komplikált, szövevényes áramhálózatra, aminek villanyos kisugárzása a meglesni kívánt végsõ cél: a mû.
Könyvében megtaláljuk irodalmunknak régebbrõl ismert eszmetörténeti hátterét, de a hazai réteg alatti gazdag külföldi rétegeket is felkutatja s így irodalmunk termékeit mintegy kettõs talajrétegbe: a közvetlen hazaiba és mélyebben a közvetett külföldibe ágyazva mutatja fel. Régi irodalomtörténeteinkben centrális szerep annak jutott, hogy miben különbözik Magyarország Európától, Szerb Antal azt mutatja meg, hogy miben hasonlít hozzá.
Külön értéke a mûnek, hogy oly élvezetes olvasmányként adja elõ az irodalomtörténetet, mintha nem is tudományos mûvet, hanem valami szórakoztató regényt írna.”

Bisztray Gyula: Négy új irodalomtörténet (Magyar Szemle, 1934. 4.)