A Budapesti kalauz Marslakók számára (1935) a város hangulati térképét, az emlékek és élmények topográfiáját adja egy líraian elbeszélõ stílus érett gazdagságában. Idézi az utcák „egymásra hajló erotikáját”, a Duna két partjának eltérõ hangulatát, a Lánchíd empire komolyságát, a Vár és a Bástyasétány múltba révedõ atmoszféráját, Óbuda egyéni báját és mindazt az irodalmi, emberi, mûvészi asszociációt, amelyet valamelyik városrész felkelthet.