Világirodalmi témájú esszéi alapozást nyújtottak a nagy összefoglalás, A világirodalom története megírásához. Tudatosan támaszkodott Babits Mihály Az európai irodalom története címû könyvére. A világirodalmat õ is folyamatnak tekintette, amelyben a nemzetek fölötti jelentõségû írók és mûvek országhatárokon és évszázadokon átemelkedve megtermékenyítik és irányítják egymást. Gondolatmenete stílusok és történelmi korszakok egységeire épül.

„A legjobban annak örülök, amikor azt hallom, hogy ismerõseim, legnagyobb meglepetésükre úgy olvassák irodalomtörténeti könyveimet, mint egy regényt. Ezt is akartam. Kiemelni az irodalomtörténetet az iskolás porrétegbõl, eleven valósággá tenni, és ezáltal az emberekbe kedvet önteni ahhoz, hogy ne csak a bestsellereket olvassák, hanem az ún. irodalomtörténeti nagyságokat is. Az irodalomtörténésznek elsõsorban propagandistának kell lennie, a régi nagy értékek reklámfõnökének. Természetesen ez kétélû dolog. Az emberek nálunk megszokták, hogy a tudományos könyveket nem lehet elolvasni, amibõl azt a logikailag is helytelen következtetést vonják le,

hogy amit el lehet olvasni, az nem lehet igazán tudományos könyv. Több bírálóm kifogásolta könyveim könnyed és sokszor gúnyos hangját, és azt állította, hogy nem tisztelem az irodalmat, tekintettel arra, hogy ilyen barátságosan beszélek róla. Ezeknek csak Jules Renard egy mondásával tudnék válaszolni: „Ön nem szereti az ironikus embereket. Játszanak legmélyebb érzelmeikkel. Ez olyan, mintha azt mondaná: ez a papa nem szereti gyermekeit, mert játszik velük.”

Szerb Antal nyilatkozata