Durkó Zsolt opusz-számmal ugyan nem látta el mûveit, de azoknak jegyzékét maga állította össze 1993-ban. Ez a mûjegyzék 1962-ben kezdõdik, tehát mellõzi a korábbi idõszak kompozícióit. Elsõ darbja a Rómában készült 11 pezzi, azaz 11 darab - a szerzõ római tanulmányainak egyik összegzése, de egy kibontakozó alkotópálya kiindulópontja is.    
     A 60-as évek elejétől készülnek a zeneszerző film- és színházi kísérőzenéi is, köztük Huszárik Zoltán világsikert aratott Elégia című kisfilmje.      
     1964-ben elkészül az Organismi hegedűre és zenekarra. Szerzője így jellemzi: „Stílusát, hangzásvilágát, szerkezetét tekintve egyik legkorábbi összefoglalása annak a kompozíciós szemléletnek, mely a későbbi években más munkáimban is megnyilvánult.” Kilenc, egybekomponált tétel füzére.

     
      Központi ideája: az organikus, az önmagát megújító szerves kifejlődés, a kivirágzás gondolata. Tételtípusai: az organismo, a psicogramma és a double- az életmű jellegzetes tételtípusai lesznek.
     Durkó Zsolt római diplomamunkája a B-A-C-H témára készült nagyzenekari variációsorozat, 1963-ban a Santa Cecilia Akadémián a legmagasabb pontszámmal Premi d’Atri-t nyert.
     1964-es zongoradarab a Psicogramma, amely nemcsak a maga idejében foradalmian új hangszerkezelésével tûnt fel, de éppúgy: zenei szövetének a kötött és kötetlen metrikájú részek ellentétére és egyensúlyára épülõ részek jellegzetességével.
     1965 - jelképes cím, jelképes alkotás: Magyar rapszódia „Ez a cím kétségkívül egyfajta állásfoglalást jelentett - vallja a zeneszerző; - a Magyar rapszódia visszatérésem volt zenében a hazámhoz…, legalábbis ahhoz a zenei intonációhoz, amely ritmikájában, hangvételében a magyar nyelv szabályaihoz kötődik…”

 
 


      A mű néhány jellegzetes tételtípusa: „Mágikus ének”, „Kesergő”, „Organum”, „Canone”, „Csárdás macabre”…
     1967-ben a Montreáli Világkiállításon, a Jeunesses Musicales Nemzetközi Zeneszerzőversenyén, 300 pálymű közül a 3. Díjat nyeri Durkó I. vonósnégyese. A mű egyetlen egybekomponált tétel. Kontrasztáló alapgondolatai a szonátaforma mentén rendeződnek. Dinamikus zenei szövetének ritmikája triolás-kvintolás-oktolás figuratív zenei anyagon alapul. E differenciált ritmusvilág nyelvén bontakozik az a szabadon lélegző, a siratódallamok hangvételét idéző téma, amely a kompozíció egyik alapgondolata.
     Hangzásában szintén egyetlen zenei tömbbé faragott forma hatását kelti a három évvel késõbbi II. vonósnégyes. Belsõ szerkezete szerint azonban tizenhárom hosszabb-rövidebb tétel füzére. A partitúra három tételtípust különböztet meg. Ezek, a korábban már kikristályosodott típusok: a psicogramma, az organismo és a double. Ez a munka a hangszeres mûvek egyik betetõzõ alkotása, mely nemcsak összegez, de egyben egy stíluskorszak nyitánya is.