A 90-es éveket néhány nagylélegzetû mû képviseli. Ez a korszak összefoglaló jellegû, s ugyanakkor nyitott egy megújuló zeneszerzõi látásmód irányába - ritmusaiban éppúgy, mint harmóniavilágában. Nagy fesztávolságú, dinamikus formáinak vezérlõelve: a harmónia és a dallam mind szorosabb, szerves összefüggése.

     A gömb története - szerzõje legnagyobbszabású zongorára írt kompozíciója. Öt sorozatra tagolódik, ám az egész - egytlen dramaturgiai szálra fûzõdik fel. Hosszabb és rövidebb, egyszerû és összetett formák éppúgy szerepelnek benne, mint aránylag könnyû elõadási darabok és kifejezetten virtuóz, olykor szonátasúlyú, máskor zenekari mû benyomását keltõ nagyobb architektúrák. „Az az arány érdekelt, hogy hogyan lehet elhelyezni az egészen egyszerû, az egészen rövid mellé a nagyon összetett gondolatot, remélve, hogy az egyik megújul a másiktól... Nyilván mindenkinek a képzetében a gömb egy kerek egészt jelent. Számomra itt egy olyan intonációs skálát, amely - szerkezetét, hangulatát tekintve - bejár egy teljes kört. Ahogyan a különbözõ motívumok elhajlanak, átváltoznak, ahogyan egyik váltja a másikat, ahogyan egy új gondolat megszületik - ez a folyamat a gömbhéjak képzetére utal.”

     Folytatódó zenei közéleti tevékenysége fontos állomásaként Durkó Zsolt 1992-ben megalapította a Mini-Fesztivált, a kortárs zene kiemelkedõ hazai rendezvényét - évente egyszer, három napon át a Pesti Vigadóban.
     1992-tõl tagja a Magyar Mûvészeti Akadémiának, a Nemzeti Kulturális Alap Bizottsága s jónéhány elnökség képviselõje, majd a Magyar Zenemûvészek és Táncmûvészek Világszövetségének elnöke.

     1997. április 2-án, budapesti otthonában, Durkó Zsolt örökre elalszik. Egy héttel azután, hogy a Bartók-Pásztory-díjjal másodszor is kitüntették, három héttel zeneszerzõ-fia diplomakoncertje, s két hónappal utolsó oratóriumának bemutatója elõtt.
     Halála után is számos elismerésben részesült.