József Attila Szegeden

Valószínű tehát, hogy a Nem én kiáltok (1) című kötet néhány példánya már elkészült karácsonyra, amit igazolhat az is, hogy az első ismertetés, a Kái betűjegyű Kormányos Istváné, már a Színház és Társaság 1925. január 12-i számában megjelent. Első versesfüzetéhez hasonlóan ezt a kötetet is többeknek dedikálta.
A kötetről több lap is közölt ismertetést. Pór Tibor bírálata a Szeged 1925. március 1-i számában volt olvasható, de találhatunk kritikát a Makói Friss Újságban és a Marosvidékben is.

1925-ben egyre sűrűbben jelentek meg versei a Színház és Társaságban, a Színházi Újságban (2) valamint országos lapokban is. Ezekből a költeményekből már költészetének lázadó, forradalmi hangja is kitűnt. E lázadó költemények egyike, a személyes nyomorúságból táplálkozó Tiszta szívvel című vers (3), melynek megjelenése fordulóponttá vált szegedi életében.
A körülmények eléggé ismeretesek már az eddigi életrajzi irodalomból. A vers a Szeged 1925. március 25-i számában jelent meg. A Szegedi Új Nemzedék (4) a rákövetkező vasárnapon, március 29-én két cikkben is nekirontott a versnek, költőjének és a Szegednek.

1925. március 30-án reggel zajlott le az emlékezetes Horger-eset, melyet próbáljunk most megvilágítani Horger Antal szemszögéből is. Horger Antal (5) egy konzervatív, vallási szempontból inkább közömbös, pozitivista tudós volt, aki német alaposságával, szorgalmával jelentős műveket alkotott a magyar nyelvtudományban. Családi élete nem volt boldog: későn, 1921-ben nősült, felesége nem akart vele leköltözni Szegedre, ezen gyakran összevesztek, kapcsolatuk elhidegült, ami egyszer odáig fajult, hogy egy dulakodás alkalmával felesége pisztollyal rálőtt. Horger kevéssel József Attilával való megismerkedése előtt elvált. A magánossá lett ember ingerültségével gyakran fortyant föl, de hamar le is higgadt. A versre nyilván az Új Nemzedék vasárnapi száma hívta föl figyelmét. A hétfő reggeli órán megpillanthatta József Attilát, erről juthatott eszébe újból a dolog, s természetesen anélkül, hogy a bölcsészeti kar bármely más professzorával megtárgyalta volna, hirtelen és jogtalanul, mint a bölcsészeti kar álláspontját közölte Attilával - a magáét. A költő később a Születésnapomra című versében és önéletrajzában is megörökítette a történteket.
József Attilát nemcsak az téveszthette meg, hogy Horger a kar nevében látszott nyilatkozni: az átlagosnál nagyobb - költői önérzet is megszólalt benne. Emberi méltóságában és költői öntudatában mélyen sértve maradt még egy ideig Szegeden, de lassan megérlelődött benne a gondolat, hogy Bécsbe megy.

Még ittléte alatt a Színház és Társaság április 14-i címlapján jelent meg róla Magyar László karikatúrája (6), s magában a számban két verse is.
Május 3-a az utolsó ismert Szegedről írott levél kelte. Márer Györgynek, pesti barátjának , a Ma Este munkatársának írta, akivel egy újabb irodalmi matiné terveit szövögették.

S ezzel vége József Attila szegedi tartózkodásának, ám távozásával sem szakadtak el a kötelékek, amelyek őt pályakezdésének színhelyeihez, Makóhoz és Szegedhez fűzték. Versei továbbra is megjelentek a szegedi és makói lapokban, és tartotta a levélbéli kapcsolatot néhány régi barátjával is: Galamb Ödönnel, Tettamanti Bélával (7), Espersit Jánossal.
Következő kötete - a Nincsen apám se anyám (8) - a budapesti Génius-kiadó gondozásában jelent meg, de ismét Szegeden, Koroknay József nyomdájában készült. Hogy József Attila e könyv készülte közben is megfordulhatott Szegeden, az nagyon valószínű. Annál is inkább, mert Saitos Gyula visszaemlékezéséből kiderül, hogy előtte 1929. január 27-én részt vett ő is egy makói Ady-esten. A ma ismert életrajzi adatok alapján ezzel lezárultak József Attila szegedi kapcsolatai.