Oroszlán és Kereszt utcák találkozásánál szárazon maradt kövezeten. Aznap megjelenik a Híradó, és hamarosan követi őt "testvére" a Napló is. Az emberek ocsúdnak a katasztrófa okozta kábulatból, temetik halottaikat, és mentik a megmaradt értékeket. A kormány, ha csigalassúsággal is, de intézkedik, és az ár elapasztásához 600 ezer forintot utal ki. Június 8-tól éjjel-nappal 120 gőzgéppel hajtott szivattyú köpi vissza a pocsolyás, algáktól zöld, büdös vizet a Tiszába. Augusztus 25-ére végre eltűnik a víz az utcákról, s a félig fölszáradt sárban frissen ácsolt deszkajárókon siet dolga után a szegedi polgár. Június 4-től már királyi biztosa is van Szegednek, Tisza Lajos személyében, aki az új Zsótér-házban rendezi be hivatalát. Megkezdődhet a város újjáépítése.

A favázas színházon mindenütt nyomot hagyott az ár. A süllyedőből folyamatosan szivattyúzni kell a vizet. A falak térképrajzot formázó penészfoltjait iparkodó kőművesek próbálják eltüntetni. A főbejárat melletti kedélytelen, portéka nélküli cukrász árúsítóhely mögött zsibong a dohszagú nézőtér. "A faalkotmány, a szegedi színház, ahol annyi jókedvű mosoly ragyogott, ahol annyi kacaj csengett, szomorú menedékhely. A páholyok menekülő családokkal teltek meg. Olyan most a színház, mint egy özönvízi bárka, meg van benne az a garancia, hogy össze nem dőlhet."554

Aradi, aki társulatával Szekszárdon állomásozik, augusztus 11-én levélben fordul a városi tanácshoz: "Kérem, hogy az enyim legyen a szerencse Szegeden küzdhetni közművelődési czélból a szinügy terén, s talán jogosan hivatkozhatom azon feltevésre, hogy ha kell teremteni is tudok, s így egy építendő színház létrehozásában sem fáradtság sem leleményesség nem fog hiányozni nálam, sőt a kivitelt s előállítást magamra vállalom a nélkül hogy a város erre is gondolna a jelenben. (...) Anyagi érdek nem vezérelhet arra hogy mostani körülmények közt Szegedre vagy a szegedi színi kerületbe vágyjam. Az engedély öt évre szólhatna csak a téli hónapokra sept 1- maj 1-ig s a jelen évben olyformán, hogy Szegedre csak egy későbbi határozott engedelemmel lehet bemenni."555

Aradit valóban nem anyagi érdek, hanem szívügy vezérli az árvíz súlytotta városba. Ugyanis Zomborban, unitárius szertartás szerint örök hűséget fogadott Bainville szegedi városi főmérnök szép és művelt leányának,

Emiliának. Az "árvíz hajtotta pár szívkötötte frigyé"-ről a Szegedi Híradó május 11-iki száma tudósít. Az újdonsült férjnek az 1879-80-as évadra a városatyák odaítélik a teátrumot.

Szeptember elejére a városba lassan visszatelepülnek az elmenekült családok. A hivatalnokoknak október 15-­ében jelöli meg a végső határidőt a királyi biztos. Hazatér a Huszka család is Makóról, s mivel régi lakhelyüket elvitte a víz, a Városháza mellett álló, négy utcára néző sárga épületben, az úgynevezett városi bérházban kapnak lakást. Ide tér vissza velük az 5 éves Jenő, a majdani neves zeneszerző, aki 1957-ben így emlékezett ezekre a napokra: "A nyilvánosság előtt először ekkor, a szegedi nagy árvíz évében, 1879-ben szerepeltem. A károsultak javára rendezett műkedvelő előadáson én is felléptem, bár alig voltam 5 éves."

Szeptember 10-én, félévi távollét után visszatér Szabadkáról a Prófétába muzsikálni Pécsi és bandája, hogy "bűvös vonóján újra hallják az andalító magyar nótákat" a sokat szenvedett szegediek. Az 1879. évi XX. t.c. alapján kiküldött királyi biztosság műszaki osztálya is megkezdi a város újjáépítési tervének elkészítését. Szeptember 30-án a Szegedi Híradó már "A Szeged szab. kir. város újjáalakítására készített terv magyarázatá"-t közli. A középületek és a kertek kialakításával foglalkozó VI. pont "h" betüjele az állandó teátrum helyét határozza meg: "A színház közvetlen a városi park mögötti négy oldalról szabadon álló telken, homlokzattal a park felé." Tehát lesz kőszínháza Szegednek is! A Színügy-egylet azonban a mára is gondol. Mivel a színi évadban nem várható nagy közönség, s így a bevétel is kevés lesz, kéri, hogy az intézmények árvízsegélyére megszavazott 10 ezer koronás alapból utaljanak ki segélyt a színügy gyámolítására is. Pénzt nem, ígéretet azonban kapnak.

Mivel a színház belső renoválása nem készül el időre, az 1879-80-ik évad kezdete november végére tolódik. Aradi nagy, 35 színészből álló társulattal érkezik Hódmezővásárhelyről. A régi ismerősök közül visszatért a Somogyi, Rónaszéki és Bodroghy házaspár; az újak közül a nevesebbek közé tartozik Makó Lajos operett-buffó - a majdani neves szegedi direktor -, Megyeri Dezső bonviván, az intrikus szerepekben remeklő Ferenczi Béla, valamint

a szépséges Tóth Ilka. És váratlanul Aradi még egy kitűnő színésznővel erősödik. November közepén levél érkezik hozzá Budapestről.

"Arra kérem Önt, engedje meg, hogy én legyek a szegedi színháznak tiszteletbeli tagja, olyan formán, hogy bárminő célú és érdekű előadásban személyemet érvényesíthessem. (...) Föltettem magamban, hogy Szeged városának fénylő, boldog városnak kell lenni, ennek elérésére tőlem telhetőleg én is mindent elkövetendek. Az én hálám és szeretetem nem engedné meg, hogy ott föllépti díjért működjem.
Prielle Kornélia"556

Így lesz a Nemzeti Színház művésznője is részese november 29-én a színház nyitó előadásának, melyre a csikorgó hideg ellenére minden jegy elkelt. A nevezetes eseményen megjelennek a városatyák, a szegedi notabilitások, Kende Kanut, Szemző Gyula, Dáni Ferenc főispán és a színpadtól jobbra eső páholyban - ezt a helyet a későbbiekben is fenntartja magának - az újjáépítés kormánybiztosa: Tisza Lajos. Amikor fölmegy a függöny, a színpadon ott áll az egész társulat, és Skriván karmester intésére énekelni kezdi a Himnuszt.

"Ki hitte volna, hogy az Úrnak ebben az esztendejében itt még színi előadás lesz" - kérdi Mikszáth a Szegedi Napló november 30-ai számában. - "Hogy újra fölharsog a muzsika, föllebben a kárpit, s festett nyomort és festett örömöket fog mutogatni a színpad vidám népe. Festett nyomort az igazi nyomornak és festett örömöt az örömtelenségnek. Kínos lesz ez, visszataszító lesz ez. És íme egy varázsvessző s elvész a sötét kép és keret, mintha csak gonosz lidérczálom lett vón."

A Himnusz után Jókaitól A Szigetvári vértanúk első felvonását adják, majd A szikra című francia vígjátékot, melyben Prielle Kornélia egy kedves, fanyar humorú nagynénit játszik. Az előadás végén percekig tart az éljenzés, a színészeket újra és újra kihívják a függöny elé. A forró hangulatú estet nem követi újabb siker. "Aradi úr ilyen gyenge társulattal még nem működött Szegeden" - hangzik a sommás ítélet -, "hanem az újak között határozott tehetség Makó, mint komikus és jellemszínész, aki ha túlzásra való hajlamát mérsékelni igyekszik, sokra viheti."557

jóakarat és az erő, s Szegednek a közeljövőben állandó színháza lesz." S mintha ez jeladás lenne, Szeged város Törvényhatósági Bizottsága 1880. március 21-én felkéri Tisza Lajos királyi biztost, hogy a kormány a rekonstrukciós tervezetek keresztülvitele alkalmával egyebek mellett mondja ki: "a város törekvését az állandó színház létesítésében anyagilag és erkölcsileg támogatja."560 Tisza Lajosban jó pártfogóra találtak, hisz tudott róla, hogy mint a fővárosi közmunkák alelnöke, a hetvenes évek elején ott bábáskodott a budai magyar előadások létrehozása körül.561

Aradi a következő szezont is megpályázza, ám "a szegedi színházra rajta kívül is erősen pályáznak a vidéki színészet igazgató férfiúi és egy hölgy. És tessék kitalálni, kicsoda légyen ez a hölgy? Ordits döntött kapu, kiálts árvizes város: ez nem más, mint Erdélyi Marietta kisasszony, a Szegedi Napló, ez a derék csöpp lapocska fölkiált nagy gyönyörűséggel: ha Erdélyi Marietta kisasszony lesz a directrice, különb operett előadások lesznek Szegeden, mint Budapesten."562 A 8 pályázó közül Bényei István máramarosi igazgató 2, Erdélyi Marietta 3, míg Aradi 4 szavazatot kap, így a városi tanács további 1 évre neki adja a színházat. A döntés miatt Marinkich Mihály színügyi elnök leköszön, és a sajtó sincs elragadtatva. Akik ezt a döntést hozták, "nem vették észre a színügy rohamos süllyedését Szegeden" - támadja a határozatot a Naplóban Mikszáth, aki az igéző szemű Erdélyi Mariettát támogatta. - "Aradinak még ruhatára sincs, csak öt kard, egy vasvilla, egy huszárdolmány, egy tarsoly meg egy pár pisztoly, köztük maszkírozott is, mely el nem sül. Hanem hát elég ez; mert ami mindent pótol, van Aradinak négy olyan szavazata, amelyik elsül."563 A Híradó is szkeptikus. Az évad értékelésekor megállapítja, hogy a társulat rossz, a műsor silány, de mégis bízik Aradiban. (Meg kell jegyezzem, hogy Erdélyi Marietta pályázását és a körülötte támadt bonyodalmakat Reizner és Szmollény is, tévesen 1878-ra teszi.)

Március 22-én, a karszemélyzet javára adott előadással s egy szaftos botránnyal - Skriván karmester, szeretőjével, Nagy Julcsa színésznővel megszökik feleségétől és 3 gyermekétől - befejeződik a virágvasárnapig tartó rendes szezon. De a november végi kezdés miatt, még április 19-ig folytatják az előadásokat Újházi Ede vendégjátékával érdekesebbé téve a kényszerű pótszezont.

belügyminiszter most szüntette meg az ideiglenesen engedélyezett színi kerületi rendszert, fölszólítva a színészeket, "hogy a legközelebbi színészkongresszuson vegyék tüzetes tárgyalás alá a vidéki színészet végleges rendezésének ügyét." A tárgyalások helyett most a bevétel utáni hajsza van napirenden, ami kiszorítja a színpadról a tragédiákat, hiszen pénzt csak operett- és népszínműtől remél az igazgató. A vidék legjobb Shakespeare-színésze, Szeles kedvéért azonban ritkán ugyan, de műsorra tűz tragédiákat is. November 20-án az Othello kerül színre. A Híradó szerint "Szeles adott a jóból annyit, a mennyi vidéki színpadon elég tisztességes sikernek válik be. (...) Halmi kitűnő Jágó volt (...) Siposné kedves, eszményi alakot mutatott be. (...) A kiállítás szegényes volt, közönség középszámmal." A Napló sommásan ítél: "ismét nem mindennapi tehetségről tett tanubizonyságot Szeles. (...) a többi szereplőről nem szólok. A liliputiak nem látszanak meg a Mont-Blancon!"568 A december 11-iki - Szeles kivételével - készületlen Macbethet azonban "kár volt békén nem hagyni. Színpadunkon már azért is el kell nyomorodnia, mert sem személyzet, sem díszlet nincs hozzá. (...) Legtöbbet értek a boszorkányok, akik - köztük Siposné - oly érdekesen vijjogtak az üst körül, hogy principálisnéjukat, Kutasi Jankát is nevetésre ingerelték."569

Míg a színház a közönnyel küzd, a város sebei lassan gyógyulnak. Októberben Szegeden jár Eiffel, hogy megkezdje tárgyalásait az állandó Tisza-híd ügyében. Decemberben pedig Somogyi Kálmán küldi el a városnak a könyvtár alapítólevelét. Mondják, aki megismerte a bajt, érzékenyebb mások megpróbáltatása iránt. Igaz ez a szegediekre is. December 10-én a zágrábi földrengés károsultjai javára rendeznek a színházban előadást - a prológot Mikszáth mondja -, 14-én meg a Színügy-egyletére. Ez utóbbi szomorú eredményéről egy névtelen levélíró számol be.

"A nemzeti színészetünket gondozó és azt állandósítani kívánó színügy-egyesületé volt ez az est, ennek a javára adatott Jókai Könyves Kálmán-ja. Mind a kitűzött cél, mind az ehez méltóan megválasztott darab arra a föltevésre jogosított, hogy ez alkalom a színháznak ünnepnapjává avattatik; hogy nagy városunknak intelligenciája (...) sorakozni fog és tanuságot tesz, hogy annak a nemzeti színészetnek szelleme az ő szelleméből való és viszont; hogy ez

Ismert darabok egyszerübb jellemeinek a közönséges életből kölcsönzött alakításait mutatta be a természetességnek nem utánzó, hanem azokat átélő bensőségével a művészetnek. A Proletárokban mint Szedervári Kamilla, Georges hercegnő címszerepében, Az égben és Két év multán vígjátékokban mint Semiramina és Rozane s az Utolsó levélben mint Bru Susan. (...) Szeretném, ha a mieink közül megfigyelték volna azok, a kik minduntalan a síró pathosz vagy a kitörő deklamálás elkoptatott módját veszik igénybe."572 Prielle elmegy, s az előadások egyre rosszabbak, a színészek fegyelmezetlensége hihetetlen méreteket ölt. Még az is megesik, hogy a sértődött Könyves Mari a nézőtéren ül és "élvezi", hogy a Fratinitza előadásán Verő György súgó olvassa be helyette a szöveget. Az esetet bizonyára "kiszerkesztené" Mikszáth úr, ha még Szegeden volna. Ám ő már a fővárosi utcákat rója, s helyette januártól Pósa Lajos írja a Napló kritikáit.

A romló színvonalú előadások miatt a Színügy-egylet példátlan lépésre szánja el magát. Halmainé jutalomjátéká­ra, amint az ilyenkor szokás, íveket köröznek a városban, hogy pénzt, adományt gyűjtsenek a jutalmazottnak. Az egylet tagjai elkobozzák az íveket, és még az esti előadáson is meggátolják a közönséget abban, hogy a művésznőt ünnepeljék. Ezek után meglepő, hogy ugyanaz a testület február 21-én, a következő évre ismét Aradinak ítéli a színházbérleti jogot. A döntés nyomán heves sajtóvita kerekedik, ám az emberek figyelmét a meginduló lóvasút látványa és Vízvári Gyula vendégjátéka köti le. Nem sokáig. Márciusban ismét mindenki a fenyegetően magas Tiszáról beszél. Még Zichy Géza április 1-jei hangversenye sem képes közönséget vonzani. Pedig erre az alkalomra Jókai Szeged feltámadása címmel verset is írt. Az alkalmi költeményt Nagy Ibolyka színi akadémista - a Szegedi Híradó szerkesztőjének, Nagy Sándornak leánya - adja elő. Nem kíváncsiak 6-án Palotás Fausztin negyedik, Szegeden műsorra került népszínművére, a babona ellen küzdő A holdasra sem. Igaz, "nagyon gyarló volt az új darab előadása." Érdektelenségbe fullad Fellegi Lajos A politika divatja címmel bemutatott darabja is. "Hozta az 1881-ki nagy árvíz s remélhetőleg el is viszi. (...) Az előadásról bajos írni. Képtelen szerepeket nem lehet jól játszani. (...) A közönséget kívül tartotta az árvíz. Földszinten 84-en voltak, a cigányokat is beleértve, a karzaton tűzoltókkal

együtt 16-an."573 Ebből az előadásból sem gazdagodik meg a szerző s az igazgató! Április 11-én egy utolsó előadással be is fejezi Aradi a keserves téli szezont, és társulatát Orosházára telepíti át. Ezalatt vendégszereplési szándékkal Szegedre érkezik Molnár György, és később Világos után című könyvében így örökíti meg az 1881-es vízzel viaskodó város képét:

"Mint haboktól vert s hullámoktól ostromlott sziklavár, úgy állott az árvizek közepén Szeged városa; mindenfelé sík tenger-óczeán, árbócz gyanánt egy kis ponton ismét veszély közt ingva Szeged, magyarok messze világító tornya a vízözönben. Erős, hősi népe, élén kipróbált vezéreivel vonult végig az ömlő esőtől pocsolyává ázott talajon, térdig sárrá kavart utczákon, töltéseken. Napok múlnak, hetek fogynak, a nép ezrei egymást váltják föl, hogy egy kis pihenő után újult erővel küzdjenek régi ellenségökkel. Nem való ide most komédia s Kántor Gyuszi" - így nevezi magát Molnár önéletírásában - "hiába ment vendégjátékokra. A színtársulat husvétot csinált korán és pakolódzott - Orosházára távozott. Kántor Gyuszi hazátlanul a hazában, merre és hová menjen?! Bevette magát a Hungária szálló felső emeletére, itt egy kis szűk szoba szögletébe. (.) Színészek - magyar vándorszínészek husvétja is virító tarkaság, kinek piros tojás, kinek nyomorúság!"574

Májusra megenyhül a víz szorítása, összeül a törvényhatósági bizottág és fontos határozatot hoz. Kimondja: "A szegedi ideiglenes színház már nem felel meg az itteni igényeknek és a közbiztonság követelményeinek sem." Ezért a "szegedi igényeknek megfelelő" színház építésére 200 ezer forintot szavaz meg és a teátrum helyéül a lerombolandó vár északkeleti részét - a Stefánia sétány, a Vörösmarty, Deák Ferenc és Wesselényi utcák által határolt 600 négyszögölet jelöli ki.575 Nem sokkal később Tisza Lajos a törvényhatósági bizottság felhatalmazásának birtokában meg­bízza Fellner és Helmer bécsi építészeket, hogy készítsék el a leendő színház terveit, s erre tízhetes határidőt ad. Az építészekkel a szerződést - a királyi biztos jóváhagyása után - Pálfy Ferenc polgármester októberben köti meg.576

A jó hír hallatán a Híradó siet leszögezni: "szerintünk az új szegedi színházban magán igazgatók vállalkozásának nem lehet helye. Vegye át és vezesse a város maga legfontosabb kultúr-intézményét. És a színészet állandósításának

problémáját nem lesz nehéz megoldani. Meg van arra a legbiztosabb alap magában Szeged közönségében, mely a multak és a jelen bizonysága szerint: Magyarország első műpártoló közönsége."577

Fellnerék megbízása heves tiltakozást vált ki a honi építészek körében. 1881. július 11-én tizenhat budapesti műépítész levélben fordul a város vezetőihez. Kifogásolják a magyar műépítészek mellőzését, s azt, hogy bécsi tervezőkre bízzák egy magyar színház felépítését. Kérik, hogy a város írjon ki pályázatot az épület tervezésére. Az aláírók közt van Ybl Miklós és Lechner Ödön is. Kérésük nem talál meghallgatásra.578

A műkedvelők, a maguk módján támogatják a színügyet. Júliusban két előadást is rendeznek az állandó színház javára. És amikor már úgy látszik, a Tisza végleg lecsendesedett, borzalmas vihar vonul át a városon. Alig elkészült háztetőket sodor el, vizimalmot szakít le láncáról, és az újszegedi munkások házát összedúlja. Augusztus elején azután más vihar kerekedik. A színházat 6-ika és 14-ike között átengedik Csóka Sándor és Erdélyi Marietta egyesült társulatának. Aradi, aki nem feledte a múlt évi Erdélyi Mariettával való összemérettetését, tiltakozik a turné ellen, jogosan félve attól, hogy az amúgy is pénztelen szegediek őszre anyagilag teljesen kimerülnek. Tiltakozását a Színügy-egylet nem veszi figyelembe, s míg Aradi és az egylet vitája tart, lezajlik az operettekből álló vendégjáték.

A Szegedre visszatérő társulatban sok az új arc. Veres Sándor baritonista, Lubinszky Ödön lírai szerelmes, Temesváry Lajos jellem- és szerelmes színész, Fenyvesi Emil lírai hős, Benedek Gyula szeles gavallér, azaz mai szóval bonviván és Molnár Erzsi koloratúr szoprán erősítik a társulatot. Aradi a zenés együttes megerősítésére fektette a fő hangsúlyt. Ahogy a színészek szeptember 27-én megérkeznek, nyomban megkezdik a munkát. A próbák gyakran az éjszakába nyúlnak. Ám a kóbor kutyák miatt sötétedés után jobb konflison vagy omnibuszon utazni. A gyalogjárás különben sem ajánlott, mert az esős idő városszerte cirkuszi mutatványokra készteti a polgárokat. A magasra töltött körutakra a csúszós sárban csak négykézláb lehet felmászni. A lejövetel már egyszerűbb, mert az, az esetek többségében akaratlanul is ülepen történik.

Beköszönt az október elseje, s egy operett, az Üdvöske unalmas, hosszú előadásával elkezdődik az 1881-82-es színi évad. Azután komédia, népszínmű és megint operett követi egymást az első két hétben. Nagy várakozás előzi meg Zaitz vígoperájának, A Boissy-i boszorkánynak bemutatóját. Annak ellenére, hogy szakad az eső, a nézőtér zsúfolásig megtelik. Az előadás csalódást okoz. A főszerepet éneklő Nagy Pista indiszponált, Molnár Erzsi Florence hercegnő szerepében boszorkányosan szép ugyan, de gyenge énekes, a kóristák és a zenekar minden képzeletet alulmúlnak. Nem jobb Schiller Stuart Máriájának október 26-ai előadása sem. A darabot erősen meghúzva, a súgóra támaszkodva adják, Síposnéval a címszerepben, aki alkalmatlan a szerep eljátszására. Október 29-én, a Lear király a színház első elfogadható előadása. "A rendkívüli hatás, amit Szeles játéka tett, bizonyság arra, hogy alakítása és játéka a nagy föladat magaslatán állott. (...) A közönség minden nagyobb jelenése után zajos tapsokban tört ki s többszörös kihívással is tanusítá elismerését a derék művész iránt a kinek Learje bízvást megállhatna a nemzeti színház deszkáin. Méltó versenytársa volt Temesváry (Edgár), ki a tettetett őrültet valódi bravourral adta."579

A városban nyugtalanságot kelt, hogy a külső városrészeken vörhenyes megbetegedés fordul elő. Az állandó novemberi nyirkos esőben "a színtársulat egy negyedrésze beteg vagy beteges, de azért becsülettel igyekeznek helyt állni - az üres padok előtt." A színházbajáró kedvet megcsappantja az esős, hűvös idő és a felsővárosi kaszinó termében működő Burghardt-féle majomszínház, meg a Jóvi­rág­hoz címzett sörcsarnokban föllépő Magyar Komikus Daltársulat. Ekkor, hogy a közönséget visszahódítsa, helyi szerző művét, A borbély kelepcéjét tűzi műsorra Aradi. A darabot Farkas Antal tanár, a Színügy-egylet titkára írta, a zenét Szögedi (Roth) Endre, a dalárda karnagya komponálta. A szándék visszájára fordul. Foghíjas nézőtér előtt, rossz rendezésben, tanácstalanul ácsorgó színészek löködik egyre tovább a cselekmény nélküli darabot, melyből "teljesen hiányzik a víg elem." December elejére a színház közönsége drámaian megcsappan. A színészek azzal vigasztalják magukat, hogy a sok áldozatot követelő bécsi Ring Theater-beli színháztűz híre riasztja el a nézőket a tűzveszélyes bódészínháztól. Valójában az üres házak oka: a várost tizedelő vörhenyjárvány. A teátristáknak

mégis van örömre okuk. Az országban megszaporodott Thália templomainak száma. Pápán az 1877-ben leégett nyári színkör helyén 7-én avatják a Woita Adolf tervei alapján épített kőszínházat. Azonban a bécsi színházégés miatt a pesti Operaház építése leáll, a színházbiztonsági rendszereket újra kell tervezni. Szerencsére a szegedi teátrum építésének előkészítése tovább folyik. Sőt, a törvényhatósági bizottság december 12-i ülésén elfogadja a Fellner és Helmer által készített, a kor követelményeinek megfelelő terveket, és jóváhagyja a költségvetést. A 2000 nézőre tervezett színház 200 ezer forint helyett 299 500 forintba fog kerülni, de az összeget a város biztosítani tudja. Az építkezés kezdetét 1882 tavaszában jelölik meg.580

Az 1882. év fagyos újévi szele kiűzi a járványt Szegedről, s visszatér a polgárok színházbajáró kedve. A sok bohózat, népszínmű és közönséget csalogató drámafércelmény után jöhetnek a fajsúlyos művek bemutatói. Elsőnek A velencei kalmár kerül színre január 7-én, Szeles József kedvéért, "aki az est hőse volt." Bár Shylockja "nem állott minden részben azon a magaslaton, melyet elvártunk volna" - szól a Híradó bírálata. A gondosság és az elmélyült szerepelemzés azonban meglátszik alakításán. De tudomásul kell venni, hogy "vidéken az erők elégtelensége és hézagossága miatt korrekt Shakespeare előadásokat kívánni nem lehet." Az igazgató például Nerissa nem elhanyagolható szerepét, megfelelő színésznő híján a legügyetlenebb kardalosnőre kénytelen osztani. Ő viszont "jól tudta szerepét és igen csinosan öltözött" - mentegeti a hölgyet Pósa Lajos, a Napló új színházi ítésze. Néhány nap múlva A makrancos hölgy előadása sem jobb, csak a két főszereplő: Temesváry és Temesváryné Farkas Irma alakítása menti meg az előadást a bukástól. Január 30-án, a Rómeó és Júlia a hónap utolsó klasszikus bemutatója. Júlia szerepében a fiatal Nagy Ibolya - mint vendég - mutatkozik be. Bár a közönség 17-szer hívja függöny elé - a Híradó főszerkesztőjének leánya! -, alakítása még nem kiérlelt, és játékán látszik a rutintalanság. Rómeójából, Benedek Gyulából - bonvivánnak szerződött - hiányzik az emésztő tűz. "Az előadás nagyon gyarló volt s az elegendő próbák hiánya megmutatkozott" - áll a Híradóban.

Február 2-án egy Szegeden és környékén játszódó népszínművet mutatnak be, a Gyevi Annát. Szerzője a társulat

tagja, Makó Lajos, a szegedi színház majdani országos hírű igazgatója. Az előadásban elhangzó dalok szerzője is ő. "Alakjai az életből vannak merítve, így életképesek, rokonszenvesek, mert ismerősök. (...) A darab előnye a jelenetezés ügyessége, hibája a jellemzés gyöngesége, s a népies elem hiánya. Az új népszínmű határozottan tetszik a közönségnek (...) a szerzőt minden felvonás előtt többször kihívják, sőt nyilt jelenésben is a lámpák elé kell lépnie, nem Makónak a színésznek, hanem Makónak a szerzőnek."581 A Bánk bánnal ünnepeli február 16-án Bodroghy Dénes 25 éves színészi jubileumát. Az ünnepelt a közönség és pályatársai ovációja közben fogadja a babérkoszorúkat, ajándékokat, és a jókívánságot: "tartson meg Isten hazád szolgálatára, a magyar színészet büszkeségére!" Molnár György vendégjátéka az Othellóval február 27-én kezdődik. A neves színész rendezésében kerülnek színre a szereplésével Szegeden bemutatásra kerülő romantikus és klasszikus drámák, köztük a Tartuffe is. Molnár ragadja, húzza magával a színészeket, akik "leszámítva a gyakori szerep nem tudást, mely különben a vidéki színészetnek ősi hibája", vele kitűnő előadásokat hoznak létre. A feljavuló előadásoknak nyilvánvalóan szerepe van abban, hogy a városi tanács még februárban Aradi Gerőnek adja a következő, a bódészínház utolsó évadjának bérleti jogát. Március 2-án a törvényhatósági bizottság nyilvánosságra hozza, hogy a színházépítésre kiírt pályázatot 330 ezer forintos ajánlatával Jiraszek Nándor és Krausz Lipót nyerte el. A testület, a színház elkészülésének határidejét 1883 augusztusában szabja meg.582

A szezon utolsó jelentős eseménye Prielle Kornélia márciusi vendégjátéka. A fővárosi vendég főszereplésével 16-án színre került Rang és mód előadás tiszta jövedelmének felét, 103 forint és 62 krajcárt a társulat az állandó színház alaptőkéje javára ajánlja fel. Bár Prielle nevére bejön a közönség, a szegedieken és a társulaton egyaránt a kimerültség jelei mutatkoznak. Március 27-én Aradi még műsorra tűzi a "kevés előkészülettel" és "kevés hatással" előadott Don Carlost - az előadás éjjel 1/2 1-ig tart! -, de csak néhányan nézik. Aradi utóbb kísérletezik ugyan néhány könnyű darab előadásával, de az üres házak meggyőzik: jobb, ha április 3-án befejezi az évadot. Az eltelt 6 hónapban 163 előadást tartottak, 122-őt bérletben, a többit bérletszünetben. A legmeghökkentőbb azonban, hogy

az évad folyamán 128 különböző darab került színre! És ne feledjük: ezt mindössze 42 színész, 23 férfi és 19 nő teljesítette. Csoda, ha az előadások készületlenek? Műfaji megosztásban: 30 est volt a népszínműé, 41 az operetté, 47 a tragédia és színműé, 45 pedig a vígjáték és bohózaté. Néhány darabot többször is műsorra tűztek. Audran operettjét, az Üdvöskét 8 alkalommal, Csiky Cifra nyomoruságát 7 este és néhány darabot 2-3-szor is el lehetett játszani.583 Az évadot a Híradó április 7-i száma értékeli. "A szegedi Thalia rozzant csarnokának ajtai bezáródtak s az apostolok, kik benne az igét jól-rosszul hirdették, kezökbe veszik a vándorbotot s keresnek hont a hazában, ahol megélhessenek a jövő téli évadig" - írja Nagy Sándor. - "Kísérje őket szerencse azon a pályán, a mely, sajnos, szép Magyarországon még ma is oly rögös és tövises. (...) A közhangulatból ítélve, úgy hiszem, bízvást konstatálni lehet: a közönség a most lefolyt évad eredményével nincs megelégedve. (...) Aránylag bizony kevés volt a jó, több a közepes, túlnyomó a selejtes és a rossz. (...) Maga a társulat szervezésében hiányos és gyönge volt, legalább viszonylag, vagyis Szegednek minden bizonnyal az volt. (...) Aradi úr érti az igazgatás technikai részét, s mint tapasztalt ember, a művezetés dolgában is sok jó tanácsot adhat, de egy nagyobb, egy szegedi színtársulatnak szellemi, szorosan vett művészeti vezetésére nem alkalmas - már csak azért sem, mert nincs meg benne a kellő erély." A kemény bírálatban azonban szó sem esik "Magyarország első műpártoló közönségé"-nek felelőségéről, akik még a jól sikerült, nívós előadásokat sem látogatják.

A szegedi színház építésének híre felkavarja a magyar színházművészet állóvizét, és számosan szólnak pártolóan, vagy vitatóan az építés ügyéhez. A kor nagy tekintélyű szinész-rendezője, Szeged ismerője, Molnár György is hallatja szavát a Szegedi Híradóban, s cikksorozatában egyebek mellett így érvel: "Ma a szorongatott nemzet politikai érdeke és szüksége volna (...) a magasabb művészet iránti lángolás, ambició, mert ez segít ízlést, jellemet, erényt, tiszta erkölcsöket, hazafi erőt nevelni és mindazt fejleszteni."584

Június 11-én ünnepélyes keretek között leteszik a színház alapkövét, és az építkezés megkezdődik. A sors különös játéka, hogy nem sokkal előbb a színházépítő

Jiraszekék megvettek a régi sópajták alapzatából kiszedett 42 köbméter terméskövet, így most a múlt a jelenben ölelkezik a jövővel. A Kelemen László nyomait őrző kövek tanúi lesznek az eljövendő színészgenerációk alakításainak is.585 A városi tanács színházzal kapcsolatos szándékait jól tükrözi Szelinovics helyettes polgármester Tisza Lajoshoz írt levele:

"Kimondatik, hogy a város (...) díj nélkül átengedi a színházépületet s színi czélokra szolgáló összes helyiségeit, ingyen szolgáltatja a légfűtést, fizet egy gépészt, a fűtési, világítási s vízvezetéki készleteket rendben tartja, a világítási költségekhez évenként 3000 forinttal járul, a már beszerzett díszleteket és felszerelést díj nélkül átadja, a színházi épület javítását, biztosítását és gondozását eszközli és az épület felügyeletére házmestert alkalmaz."586

Ezek a "juttatások" valóban nagyvonalúak! Talán éppen ez indítja Molnár Györgyöt arra, hogy A szegedi színházról című tanulmányában így írjon a Tisza-parti városról: "Szegeden hazánkban a legjobb talaja van a drámai művészetnek, amelyről gondos kezekkel az elposványosodott magyar színészet még fölemelhető. A szegedi színház az, amely hazai színészetünk életében irányt adhat egy óhajtott, egy általánosan kívánt és már fölötte szükséges fordulatnak! Háromszoros gyilkos volna az, aki a szegedi színház ügyét kezében tartva, annak sorsát úgy intézné, hogy puszta üzlet tárgya legyen ez is s nem a hivatásé; hogy ne a drámai művészet foglalja el benne az első helyet, kiváltképen a honi drámai művészet. (...) Végső vára már Szeged a drámaművészetnek."587

Molnár örömmel venne részt az újonnan felépülő intézmény vezetésében, hiszen tanulmányt készít a színház nyereséges működtetéséről is. "Az intendatúrát, azaz: a házi kezelést tartom a legczélszerűbbnek" - állítja -, "mert ebben meg van a művészeti és anyagi garancia is. Ha Szeged városa a házi kezeléshez szükségeltető tőkét, a mely biztos nem olyan sok, nem akarná, vagy nem tudná előteremteni (...) legelőnyösebb lenne a szegedi színházra nézve (...) egy részvénytársulatot összehozni."588

A színházpártolók szeme előtt is már az új teátrum képe lebeg. Egy egyszerű szegedi polgár, Windt József megveszi és a majdani állandó színház ruhatárának ajándékozza Áchim János békéscsabai szűcsmester magyar szűrét,

mely többek között a bécsi, párizsi, szegedi kiállítások díjnyertes darabja volt.589 A nyár gyorsan elröpül, és a Szegedre visszatérő színészek alig ismerik ki magukat a rohamosan változó városban. A facsemetékkel beültetett Széchenyi téren lázas ütemben épülnek a Balogh- és Szűcs-féle házak, míg a szomszédos Klauzál téren már készen áll a pompás Európa Szálló. A központból gigászi verőerekként futnak a külterületek felé az újonnan kimért és feltöltött sugárutak. Tisza Lajos szeptember 19-én leteszi az állandó híd alapkövét, és a végleges konszolidáció jeleként Burger Zsigmond özvegye ismét kiadja "Rézi néni szegedi szakácskönyv"-ét.

Az új szezonra Aradi alaposan megerősítette társulatát. Az újdonsült tagok közt van az elmúlt szezonban vendégként nagy sikert aratott Temesváry házaspár, a táncosnak, énekesnek egyformán kitűnő Krecsányi Sarolta, a legjobb magyar Moliere-színésznek tartott Bakody Antal és felesége, a népszínműírónak is jeles Kazaliczky Antal, Balogh Gusztáv karmester, a daliás Zajonghy Elemér bonviván, Réthy Laura, a szép és tehetséges primadonna, valamint Reményi Nina népszínmű és operett segédénekesnő, vígjátéki csacska. A szegedi közönség sokkal többet vár Aradi­éktól, mint amit az előző évben kapott. A Szegedi Naplóban Farkas Antal fogalmazza meg az állandó színházra váró polgárok óhaját: "A szegedi színészet célja: a magyar közművészet, drámairodalom és zeneművészet ápolása és fejlesztése, s ezek mellett a közönségnek a nemes élvezetek által szórakozást nyújtani. (...) Ha valahol, Szeged városában bizonyára meg van mind az a tényező, amelynek okszerű felhasználásával, a színészetet a nyomasztó üzleti béklyókból kiszabadítva, művészi színvonalra emelni és fölvirágoztatni lehet. És ha lehet: kötelesség!"590

Aradi iparkodik eleget tenni a várakozásnak, és október 1-jén ünnepélyes keretek közt kezdi az 1882-83-as színi évet. Amikor a Hunyadi László nyitánya után "felgördül a függöny s a színtársulat két csoportba felállva a színpad jobb és bal oldalán zenekíséret mellett Kölcsey Himnuszát énekli el", kitör a taps. Pósa Lajos prológját követően egy allegorikus élőkép "Thespis szekerét" s Thália diadalát mutatja. A tulajdonképpeni nyitó előadás pedig Sardou Odette című drámája. Néhány nap múlva már Moliere vígjátéknak tapsolhatnak a bérlők. Úgy tűnik, Aradi komolyan

veszi a szegedi színházpártolók igényét. A keserűen kacagtató Képzelt betegben sikeresen debütál Bakody Antal. "Gördülékeny, így tehát mulattató is volt" A makrancos hölgy október 19-ei előadása. "Kiváltképpen Törökné asszony (Katalin) és Kazaliczky (Petruchio) sikerült játékán nevetett sokat a szépszámú közönség."

A színházépítéssel párhuzamosan,a szegedi sajtóban egyre több szó esik a színészet helyzetéről. "Hogy a magyar színészet jórészt csak teng és pang;" - áll a Híradó október 6-ai számában; - "hogy a magyar színészeknek nincs az a tekintélyük, a melynek lennie kellene; hogy a közhangulat egyesek ajkán úgy, mint a sajtóban elégedetlen a magyar színészettel: mindennek oka a múltnak mulasztásaiban s a túlnyomólag realisztikus és politizáló jelen sivárságában is keresendő ugyan, de valljuk meg, hogy jó részük van benne a színészeknek is."

A színházi szakma valóban gyakran önmaga ellensége. Szinte ezt igazolja a szegedi színház körül októberben kirobbant sajtóvita: mit játsszon a majdani teátrum? Rákosi Jenő a Budapesti Hírlapban megjelent cikkében nemzeti színházi, Lukácsy Sándor vitairatában népszínházi feladatot szánna az új intézménynek. Világot lát olyan vélemény is, hogy két színház kellett volna Szegednek, a két egymástól elütő feladat ellátására. Az elvi vita mögött természetesen személyes érdekek bújnak meg, nevezetesen, melyik irányzat embere kapja meg a szegedi színház igazgatói székét.

A sajtóháborúnak Arany János október 22-iki halálhíre vet véget, amely elvonja a figyelmet Szegedről. Nem sokáig. Novemberben új vita lángol fel, ezúttal arról, kinek a kezébe adja a város leendő szinházát. A szegedi Farkas Antal a magánigazgatás mellett érvel, és Debrecen, Székesfehérvár, Arad, Kolozsvár keserű tapasztalata alapján levonja a tanulságot: a fenti helyeken pénz hiányában az intendatúra megbukott, ahhoz ugyanis rengeteg pénz kell. Az intendatúra mellett nem kisebb személyek, mint Molnár György és Nagy Sándor főszerkesztő voksolnak, mondván, a művészetet csak a házikezelés garantálja, a magánigazgatót a színházhoz az üzlet és nem a kulturális elhivatottság hajtja. Az intendatúra érdekében a társulat egyik művésze, Makó Lajos, szokatlan lépésre szánja el magát. Nyílt levelet közöl a Szegedi Napló november

26-iki számában: ".szívvel, lélekkel az intendatúra híve vagyok, s ennek azzal kívánok nyomatékot adni, hogy azon esetre, ha a szegedi színházban a magyar színészet intendatúra alatt állandósíttatik: száz darabból álló színi könyvtáramat ingyen felajánlom a színháznak."

December 22-én a törvényhatósági bizottság 49:23 szavazataránnyal dönt arról, hogy az új színházat magánigazgatói kezelésbe adja. Az igazgatót a megalakuló színügyi bizottság meghallgatásával 3 évre választják majd, nyílt pályázattal, vagy meghívás alapján, s kötelezik, hogy a szegedi színpadon tartalmasabb drámai műveket s csak másodsorban operetteket adjon, valamint elismert tekintélyű művezetőt alkalmazzon.591

Az irányítók vitatkoznak, a művészek alkotnak. November 23-án a Stuart Mária, 27-én Shakespeare ritkán játszott királydrámája, a IV. Henrik kerül színre. Ez utóbbi Bakody Antal jutalomjátéka. "Falstaffja jól eltalált alakítás." Kár, hogy a 4-ik felvonást rosszulléte miatt, csak hosszas szünet után lehet folytatni. December 2-án Racine Phaedráját Temesváryné, 3-án a Tévedések vígjátékát Makó javára adják, mindkettőt nagy közönségsikerrel. A hatalmas hófúvás ellenére a színház annyira megtelik, hogy még a zenészek is a karzatra szorulnak. A Shakespeare-előadás azonban szánalmasan gyengére sikerül. Nem elég, hogy botrányos a szövegtudás, pontosabban: a nem tudás, színfalat hasogató a deklamálás, ízléstelen a díszlet és a jelmez; a színészek egymást szórakoztatják a színpadon, és a közönséggel kokettálnak.592 Jobban sikerül a 21-én bemutatott Hamlet, Kazaliczkyvel a címszerepben, bár nagyon kevesen nézik, éppen úgy, mint a 30-án színre kerülő Plautus-komédiát, a Hetvenkedő katonát. Látszik, hogy Aradi szívesen lenne az új színház első igazgatója, hiszen műsorát már a törvényhatósági bizottság igénye szerint állítja össze. Ezért csökkent le a bohózatok, operettek száma a klasszikus és társalgási művek javára. Lehet, hogy ez a magas grémiumnak tetszik, a közönség azonban elmarad.

Az 1883-as esztendő csupa bajjal köszönt a színházra. A légszeszvilágítás pislog, ki-kialszik, meg kellene javítani, de erre az épületre már nem költenek. A dermesztően hideg színházban a közönség kabátban ül, a színészeket könnyű jelmezükben majd megveszi az Isten hidege.

A tengernyi baj közepette, Aradi beadja pályázatát az új színházra. Rajta kívül még 7 vállalkozó igazgató jelentkezik, közöttük a szegedi származású Mannsberger Jakab aradi, Krecsányi Ignác debreceni, Bényei István marosvásárhelyi igazgatók és Nagy Vince, a Népszínház rendezője. Január 19-én felszáll a füst, megszületik a döntés a városházán: az új színház igazgatói székébe Nagy Vince ülhet. "A leendő igazgató kiváló ízlésű, modern úriember" - írja róla Ditrói Mór, a Vígszínház későbbi igazgatója -, "aki már bölcsészhallgatóként az 1875-ben nyíló Népszínházban jegyellenőr." A kitűnő rendezővé érett Nagy Vince pályázatában világosan megfogalmazza törekvéseit:

"A vezetésem alá adandó intézetet a kor igényeinek megfelelő, nemzeti irányú, valódi műintézetté kívánom emelni, mely nem csak az általános kívánalmakat, hanem különben a felvirágzás útján haladó Szeged város műigényeit is teljesen kielégíti. Igyekezetemnek egyik főczélja leend a magyar színészetet Szeged városában állandósítani, s annak itt biztos és állandó otthont teremteni, továbbá törekvésem a magyar színügy fejlesztése és különösen az eredeti magyar drámairodalom művelése által a magyar színészet hazafias irányú kötelességének folyósításában és ezen irány sikerre juttatásában a szegedi színházat egyik főtényezővé emelni."593

A pályázati eredmény kihirdetése után, január végén megkezdődnek a búcsúzások. A színészek - miután Aradi elveszítette az igazgatói székért való csatát - búcsúznak a várostól. A nagyérdemű pedig az ütött-kopott, kiszolgált bódészínháztól. Temesvárynét Schiller drámájában, az Orleansi szűz címszerepében, értékes aranyék szerekkel és koszorúkkal jutalmazza a "nagy és díszes közönség." A vendég Fáy Szerénában a Bánk bán Melindáját ünneplik. A legkülönösebb előadás mégis a március 1-jei, Zajonghy javára adott Verdi-opera, A trubadur. A jutalmazott "játéka, éneke tetszést arat", ám a Leonórát éneklő műkedvelő, bizonyos Tiszainé úrnő "alantas színvonal"-at képvisel. Nem így a másik amatőr, Schwarz Mór izraelita főkántor, aki Luna grófot adja. Ő sikerrel énekli szerepét és "sok tapsot kap" a nézőteret zsúfolásig megtöltő publikumtól. A kórus és a zenekar "elég jól viselték magukat. Az estét szép sikerűnek mondhatjuk" - tudósít a Híradó.

Az épülő színházról is megszaporodnak a híradások. Megtudhatja az olvasó, hogy a színház leendő cukrászdáját Steimann Frigyes nyerte el. Értesül arról is, hogy február végén Fellner úr Szegeden személyesen ellenőrzi a színházban folyó belső munkálatokat. Olvashatja, mennyire sajnálja a bécsi vendég, hogy az épületben nem a korszerű villany, hanem csak a gáz világít majd. És tudomására jut az a tragikus hír is, hogy január 23-án, Tóth Gábor fiatal ácslegény a színház állványzatáról a mélybe zuhant és ször­nyethalt.

A szezon végére a társulat fegyelme felbomlik, betegségek és engedély nélküli eltávozások zavarják a rendes színházmenetet, a műsorváltozások napirenden vannak. "Aradi úrnak, a ma már pécsi színigazgatónak tervtelen, kapkodó igazgatása untalan nyilatkozik a műsorban" - írja a Szegedi Híradó. Március 18-án a régi társulat megtartja utolsó előadását, de húsvét után az újjászervezett, pécsi együttessel Aradi még pótévadot tart. A színügyi bizottsági 20-ai ülésén azonban már nem ő, hanem Nagy Vince vesz részt, új színházi titkárával, Pósa Lajossal. Mire a pótévad is véget ér, az új színházban elkészülnek a mennyezet freskói, és helyére emelik a vasfüggönyt.

A bódészínházban az utolsó előadást április 30-án tartják, az önkéntes tűzoltók javára. Tóth Ede zsenge színműve az Önkéntes tűzoltók dalokkal tarkítva kerül színre. "Elővételét nem is mentheti más, mint az alkalmiság, s hogy tűzoltóinknak is színpadi szerep jutott benne egy-két néma jelenésben" - áll a Híradó beszámolójában, melyet így fejez be a recenzens: "Az utolsó fölvonás függönye is legördült, s bezárult ócska színházunk ha elmélkedni tudna, érdekesen elmélkedhetnék tarka múltjáról; jövőével úgysem érdemes foglalkoznia. Thália papjai pedig vándorbottal kezükbe mennek, egyelőre Gyulára, más hazát keresni. Vezérelje őket a jó sors."

Aradi levélben búcsúzik a szegediektől:

"Nagyérdemű közönség!

A mai előadással bezárom itteni működésemet; ez alkalommal őszinte köszönetemet nyilvánítom a n. é. közönségnek, a mely hét év alatt engem és színtársulatomat pártfogásával támogatott. (...) Áldja meg érette a magyarok Istene