| 435 |
 "Azon kedvezőtlen viszonyok, melyek e városban a színészetet terhelik, viszonylag más városokhoz, tetemesen több kiadásokat követelnek. Maga a színház drágasága, a tetemes napi költségek s a tagok díja - mint pontosan vezetett naplójegyzeteim tanusítják - oly nagy mérvben veszik igénybe pénztáramat, hogy napi kiadásaim 70-90 forintra rugnak, s havonkint átlag 3982 forintot kell kiadnom, ugy hogy esténként 180 forint bevétel szükséges, hogy a költségeket paralizálva csak társulatomat föntarthassam. Ehez járulnak még a mostoha viszonyok, melyeknél fogva a jövedelem csak ritkán mutat fel figyelemre méltó összeget. Így működésem a téli idényre nincs biztosítva..." Szegedi Mannsberger Jakab színigazgató |
| 436 |
 Október 12-én Rákosi Jenő drámája, A szent korona varázsa nyitja a rövidre tervezett téli szezont. Ám egy eddig ismeretlen szerző: Éjszaki Károly Az utolsó lengyel követ Budán című darabja, majd egy vígjáték bemutatóját követően Kocsisovszky hamar belátja, a színház iránti érdeklődés - a színügyi bizottmány igyekezete ellenére - egy cseppet sem növekszik. Nem csoda, hisz a kiegyezést követően a színház megszűnt a politikai küzdelem porondja lenni, most már a közművelődési intézmény szerepének betöltését várják el tőle. A vidéki színjátszás azonban erre még nincs felkészülve. Mind anyagi, mind művészi lehetőségei korlátozzák e feladat ellátásában. Így azután a társulatok jelentős része csupán a szórakoztatást tekinti feladatának. Az igazgatónak, ha ennél többre sarkallja hivatástudata, az anyagi bukás lehetőségével kell számolnia. Kocsisovszky igényes, koncepciózus színházvezető, aki nagy súlyt fektet zenés előadásaira, ugyanakkor hivatásának tekinti a legújabb prózai darabok műsorra tűzését is. S mivel eszes ember, tudja, állandóan a csőd veszélyével játszik. Éppen ezért minden eszközt megragad, hogy a közönséget a színházba csábítsa. November közepéig két alkalommal is átadja a színházat, először egy bűvésznek, másodszor pedig dr. Linkének, aki elektromos mutatványaival szórakoztatja a színházat zsúfolásig megtöltő nézőket. A színházi előadásokra azonban nem telik meg a nézőtér. Pedig változatos, igényes kiállítású előadások kerülnek színre. Szigligeti, Berczik, Szigeti, Sardou, Moliere színdarabjai és Suppe meg Offenbach operettjei váltják egymást - foghíjas széksorok előtt. Decemberben még az előadások számát is ritkítani kell, hogy a ráfizetés csökkenjen. És ismét csak a régi recept segít, a vendégjáték. Kocsisovszky Borcsa és Tímár János a Budai Népszínház, valamint Hirtling Mária a Nemzeti Színház tagjai megtöltik a színházat. Az év végén, a Szegeden még nem játszott Offenbach-operett, A gerolsteini nagyhercegnő már két előadást is megér, akárcsak az 1868-as év első napjaiban újra elővett Az ördög pilulái. Január 7-én azután Az üldözött honvéd - Szigligeti darabja - második előadásával a társulat elbúcsúzik Szegedtől. A gyenge színházmenet miatt sokat nélkülöző színészek örömmel cserélik fel a Tisza partját a szomszédos Szabadkával. |
| 437 |
A szegedi közönség rossz híre gyorsan terjed a társulatok között, és így a télre már senki sem jelentkezik a színház bérletéért. Legközelebb március közepén nyitják ki a teátrum kapuját, hogy benne két napon keresztül Politzer Herman temesvári bűvész, valamint egy Pfaulhuber nevezetű "fog- és izomművész" tartson mutatványokat. Április elején ismét megtelik a nézőtér, mert Szutter Károly helybeli finánchivatalnok és "tűzművész" bábú és kártyamutatványokkal szórakoztatja a szegedi publikumot. Kár, hogy a főattrakciót, a "tűzmutatványt" a színház gyúlékonysága miatt, a főkapitány betiltja.
Április nevezetes hónap a város zenekedvelő polgárai számára, mert megalakul a Polgári dalárda. Így az 1864-ben létesült Szegedi Dal- és Zene Egylettel, meg az 1865-ben megnyílt városi zeneiskolával, már három hely van Szegeden, ahol a muzsikát kedvelők hódolhatnak a zene múzsájának, Euterpének. A június 4-i Szegedi Híradó a színházkedvelők számára jó hírrel szolgál: Szathmáry Károly színigazgató az újszegedi népkertben színkört szándékozik építeni. A derék direktor a szabadságharcban hősi halált halt színész, Szathmáry Dániel kilenc gyermekének egyike, "olyan színészcsaládból származott, ahol tradíció volt naggyá lenni." Ő, mint színházvezető kíván a hír szárnyára kerülni, ezért alapított társulatot alig egy éve, Erzsébetvárosban. "Csodásan nagy tehetség volt abból a fajtából, melyből a nagy művészek kerülnek ki" - írta róla Molnár György. - "Leszámítva túlzásait, melyek néha - néha elragadták, már 24-25 éves korában mindenkit levert szeleverdi és komikus szerepekben. (...) Az énekben olyan, aki primavista tudott énekelni s kis hangjával, ének előadásaival a franczia komikusokra ütött inkább, mint a németekre." Másnap Szathmáry 20 férfi és 13 nőből álló társulatával bevonul Szegedre. Művezetője - azaz főrendezője - Szigligeti József, a neves drámaíró fia. "Szigligeti középtermetű, gömbölyű, férfias külsejű, csinos, barna ember. (...) Mint rendező a szerződött tagokkal goromba, (...) gyakran iszik és adóságokat csinál" - jegyezte fel emlékirataiban későbbi felesége, Pálmay Ilka. Az előadásokat a bódészínházban Szigligeti Az üldözött honvédjével kezdik, azzal a darabbal, amit az eltávozott együttes már kétszer is eljátszott. Nem csoda, ha nincs |
| 438 |
 Az Aréna tervrajza közönség. Különben is, úgy tűnik, a szegediek az új aréna megnyitására várnak. Az alapok ásását június 24-én meg is kezdik. Az építkezés azonban váratlanul leáll, mert az engedélyezés ügye elakad a hivatali útvesztőben. Szathmáry nem tehet mást, a rekkenő hőség ellenére az előadásokat a
|
| 439 |
színházban kénytelen megtartani. A műsor ugyan változatos, ám - mint az újság megjegyzi - "nagyon gyér a látogatottság." Csak a július 10-én Az 1848-49-ik szabadságharc címmel adott látványosság és a 25-ei, Dugonics halálának 50-ik évfordulójára adott díszelőadás vonz némileg több nézőt. Július 30-án végre a nagyon várt hírt közli az újság: "A színkör vasárnap megnyílik." Azután mintegy ösztönzésképpen az írás szerzője hozzáteszi: "úgy hisszük, nem csalódunk, ha azon reményünket fejezzük ki, hogy hazafias érzelmű és műpártoló közönségünk majd gondoskodni fog ezen valóban érezhető hézagot betöltő intézet fölvirágoztatásáról." A lap egy másik írása az elmúlt időszakot értékelve megállapítja: "a színtársulat eddigi működése, mint a többfelől hallott nyilatkozatokból következtethetjük, kielégítette a közönséget, s hogy a színház mindamellett is többnyire üres volt, ezt leginkább a nyári hőségnek lehet tulajdonítani, mely elől mindenki a szabadba óhajt menekülni s a meleg falak közé nem örömest szoríttatja magát. E bajon segítve van a színkör által, mely egészen nyitott s egyedül a színpad van födéllel ellátva."
A színkör egy részvénytársaság közreműködésével épül fel, akik később az épületet minden velejáró joggal együtt átveszik Szathmárytól. A társaság ügyeiben Rónay János ügyvéd, országgyűlési képviselő - maga is részvényes - jár el.491 Az elkészült arénában a társulat a jelzett időben mégsem kezdi meg az előadásokat. A miértre az újság egy későbbi cikke adja meg a választ. "A színkör fölépült hat hét alatt, és e hat hét alatt az igazgató nem gondoskodott az első nyolc napi műsorozatról sem; díszlet a színkörben nem volt, mert a színkör megnyilta előtt egy végrehajtás alkalmakor általa saját vagyonául fölmutatva, lefoglalták, pedig e díszletek nem voltak övéi, hanem Demjén Károly tulajdonai, ki oly föltét alatt adá át, hogy egy bizonyos rövid idő alatt Szathmári tartozik a vételárt kifizetni, s csak teljes kielégíttetés után lesznek sajátjai, ellenkezőleg Demjéné marad s Szathmári kötelezi magát előadásonkint 2 frt haszonbért fizetni értök; persze, hogy most már szegény Demjén is keresheti holmiját s osztozkodhatik a többi megkárosodott sorsában."492 A díszlet tehát zálogban van. Amíg a kiváltásához összeszedi a pénzt kénytelen folytatni a bódészínházi előadásokat, de a második után rá kell jönnie, hogy a közönség |
| 440 |
 inkább a Komáromy Lajos vezette daltársulat műsorait látogatja. Ezért kiadja a színházat két napra egy erőművésznek, így legalább azokon a napokon a bérleti díj nem őt terheli. Augusztus közepére sikerül rendezni anyagi ügyeit, és 15-én megnyílhat az újszegedi nyári színház. A Himnusz után az alkalmi prológot Sztupáné Kolonics Alfonza, a társulat hősnője mondja. Ezt követően egy-egy felvonás következik Jókai A szigetvári vértanúkjából és egy bohózatból, majd A nemzet álma címmel allegória zárja az ünnepélyes megnyitót. Másnap 16-án A peleskei nótáriusban a közönség örömére a címszereplő lóháton érkezik a színre. Majd végül 20-án, a nemzeti darabok sorát a Bánk bán zárja. Ám úgy látszik, a közönség lassan elfogy, mert nézőcsalogatónak, a következő három előadáson az egyfelvonásosok előtt Casanova Fanni állatidomár is színre lép. Szathmáry szeptember 13-áig még négy előadást ad, azután együttesével és adósságaival távozik Szegedről.A Szegedi Híradó "Szathmári Károly szinigazgatása Szegeden és másutt" című, hosszú cikkben támadja az eltávozott direktort. Szegedi működéséről megállapítja, hogy "sikeres eredménye nem lehetett, mert rend nem volt; az igazgató gyakran napokig nem bevehető állapotban jelent meg a főpróbákon; a példa ragadós, kivált, ha fölebbvalójától látja az ember, így történt aztán, hogy sokszor reggel még nem tudta a személyzet, mit játszik estére; előkészület, heti rend, szereposztás, mind ismeretlen volt előttük, az előadások Isten jószántára bizattak, s csak nehány jeles elsőrendű tagnak köszönhető, hogy scandalumok nem történtek. Ha jövedelem volt, ugy biztosan lehetett tudni hogy az igazgató széles jó kedvében reggel vetődik haza, s nem törődik sem próbával, sem előadással, sőt Cassanova előadásai alatt egy hétfői napon az is megtörtént, hogy délelőtt 10 órakor vették észre, miszerint az napra még szinlapot sem küldtek a nyomdába, természetes, hogy aztán az előadás elmaradt. (...) Bérletet nyitott 18 előadásra, s megcsalta a bérlőket is, mert csak 10 bérletet játszott le s utolsó előadást nem is hirdetve, távozott innen, sem a bérlőknek pénzeit vissza nem szolgáltatta, így a bérlők megcsalattak jóhiszemüségökben. (...) Szegedről tehát távozott az igazgató, hátrahagyva szokás szerint ismét nehány tagot kielégitetlenül, pedig szavát adta hitelezőinek, hogy Szegedről nem megy el, míg rendbe nem hozza |
| 441 |
ügyeit, azonban egy szép délelőtt a kapufélfától vévén bucsut, megszabadítá becses személyétől a jó szegedieket."493
Ma már nem tudhatjuk, valóban így történt-e mindaz, amit a "gyi." jelű cikkíró a volt direktor fejére olvas, de ha csak a fele is igaz, nem lehetett botrányoktól mentes Szathmáry szegedi igazgatói működése. Éppen ezért nem irigylésre méltó a téli idényre bevonuló Aradi Gerő színigazgató helyzete. A közönség már fenntartással kezeli a direktorok gyakran be nem váltott ígéreteit, nem szívesen írja alá a bérletezési íveket, és inkább hisz a saját szemének, mint a kritikusok tollának. Pedig Aradiba bízhatnak, mert talpig becsületes, tipikus magyar ember. Magas homloka, élénk, mélyreható nézésű szeme, keskeny bajusza és az arcát keretező szakáll krisztusi külsőt kölcsönöz a negyvenes, nyúlánk férfinak, aki először 1858-ban kapaszkodik fel a dicsőséget ígérő deszkákra, Láng Boldizsár debreceni társulatában. Nyolcévi vidéki színészkedés után - az 1862-63-as évadban Szegeden is színre lép - elegendő tőkét és tapasztalatot gyűjt, és 1864-ben Dunaföldváron igazgatásba fog. Pontosan fizető, jó igazgató hírében áll. Mintegy 40 tagú, jól szervezett, tehetséges erőkből álló társulatával - néhány színésszel évad közben egészíti ki az együttest - október 10-én kezdi meg az 1868-69-es téli évadot. A nyitó előadás két egyfelvonásos, a Szép Galatea Suppe operettje és a Ha te úgy, én is úgy, egy nevenincs szerző bugyuta vígjátéka. Így a Miskolcról érkezett dráma, népszínmű és operett előadására szervezett társulatból az első alkalommal már két műfaj legjobb művészeit láthatja a szegedi publikum. S felfigyelhet arra, hogy az új igazgató nagy gondot fordít a színpadi látványra is. Aradi a régi, elavult díszleteket kijavíttatta, átfesttette, és sok apró, de fontos beruházással csinosabbá tette a színpadot s kényelmesebbé a nézőteret. A játékrendbe rendszert visz, péntek kivételével mindennap tart előadást. Farsangban vasárnapra teszi a szünnapot, hogy ilyenkor a lejtős nézőteret vízszintesre igazítva, bálteremmé alakíttathassa a színházat, a táncvigalmak kedvéért. A műsort változatosan állítja össze. Szigligeti, Szigeti, Dumas, Scribe, Sardou, Czakó és Hugó Károly drámái rendszeresen feltűnnek a műsorrendben. Október 22-én |
| 442 |
Schiller Ármány és szerelem című drámáját, november 18-án Vörösmarty Marót bánját állítják színre. A zeneszerzők közül Offenbach és Suppe a legjátszottabbak. Galló Dániel súgó Újévi színi emlény címmel kiadott könyvecskéje szerint október 10-ike és december 31-ike között 66 előadást tartanak; 15 drámát, 20 vígjátékot, 12 színművet, 10 operettet és 9 népszínművet mutatnak be. Figyelmet érdemel, hogy nincs olyan színpadi mű, amelyik egynél több előadást érne meg!
Rövid három hónap alatt a társulat elnyeri a közönség bizalmát, és újra szépszámmal látogatja az előadásokat. Igaz, apróbb panaszok mindig adódnak. Sokan szóvá teszik a zenekar gyengeségét, a "segédszemélyzet csekély számát" és a tél beálltával a hideg nézőteret. December végére a mindennapi előadások, a feszített munkatempó rányomja bélyegét az előadásokra. A fegyelem lazulni kezd, gyakoriak a "szerep nemtudások" és a "színpadi megkésések." Az 1869-es év elején Aradi némileg mérsékeli a tempót, néhány szabadnapot ad színészeinek, miközben vaskézzel helyreállítja a rendet és fegyelmet. Az érdeklődés további felcsigázására januárban egymást követik a jutalomjátékok, majd február 11-én Gárdonyi Antallal a címszerepben a Hamletet tűzi műsorra. Gárdonyi a XIX. századi színjátszás különleges alakja. Eredetileg a pápai református teológiát elvégezve pap lett, ám a szabadságharc kitörésekor azonnal honvédnek állt, és őrmesterként harcolt a világosi fegyverletételig. A Bach-korszak alatt néhány napig egy üldözött katonatársát rejtegette, amiért menekülnie kellett, és így jutott a színészethez, ahol eredeti családi neve: a Kövesdy helyett felvette a Gárdonyi nevet. Tehetsége hamar kiderült, és a vidék keresett intrikus színésze lett, de kedvelt szerepei közé tartozik a dán királyfi is. Játék közben feltehetően a hideg színpadon megfázik, mert a Hamlet előadása után hamarosan ágynak esik, hosszú ideig betegeskedik, és csak március 10-én Hyador Nagy Sándorában tér vissza a színpadra. Bár hiánya fennakadásokat okoz a műsorrendben, Aradi úrrá lesz a zavaron, és a társulat energiájából még arra is telik, hogy március 3-án Shakespeare pazar vígjátékát, A makrancos hölgyet bemutassa. |
| 443 |
1869. március 14-én a Szegedi Híradó érdekes hírt röppent világgá: a következő napi előadásban - Jókai Dózsa Györgyét adják - mutatkozik be "Lovászy Dezső helybeli születésű fiatal színész." Az alig 24 éves fiatalember már 4 éve szolgálja Tháliát. A most még csak oroszlánkörmeit mutató ifjú a hetvenes évekre a legjobb drámai színésszé növi ki magát, s főleg Shakespeare-szerepekben ér majd el nagy sikereket. Ám a nyolcvanas évek derekán megelégeli a komédiás életet, elhagyja a pályát, és Szegeden mint MÁV-tisztviselő hal meg.
Február végén a társulat egyik tagja, Bercsényi Béla "Emlékirat a szegedi színház ügyében" címmel cikket jelentet meg a Szegedi Híradóban. A 25 éves, jóképű, szép hangú, sokoldalú műveltségű karakterszínész 1863. június 13-án debütált Latabár Endrénél, éppen itt, Szegeden. Később tehetsége majd a Pesti Nemzeti Színházba viszi, melynek egyik leghasznosabb tagja lesz. 1891-től a Színiakadémián is tanít. Írása abból indul ki, "hogy nálunk a kormány figyelme a színügyre nem terjed ki", ezért "maga a nemzet tegye meg azt, mit nemzetisége, nyelve, műveltsége érdekében megtehet. Áldozatra alig van szükség" - állapítja meg - "csak értelmes, világos főkre, kik erkölcsi segélyt nyújtanának azon intézménynek, mely a haza vészes napjaiban, nyelvünk egyetlen föntartója, s titkolt vágyaink képletes kifejezője volt; s mely fájdalom! most már a sok kufár és szellemi nyomorék miatt az elsülyedés szélén áll." Offenbach műveivel és az operettekkel "a közönség, a magyar színészet oly ifjú közönségének ízlése meg lett mételyezve. Shakespeare, Schiller, Moliere üres házakra találtak s kénytelenek voltak Offenbach, Suppe és Zaitz előtt retirálni." De a nézők az operett-től is megcsömörlöttek, és "egyik igazgató bukása a másikat érte. Hogy nem csupán azok buktak akik megérdemelték, nagyon természetes. Egyik magával rántotta a másikat s a közönség lökte valamennyit." Bercsényi szomorúan jegyzi meg: a publikum az igazi és álművészet között nem tud dönteni, mert "Magyarország melyik városának van két színháza, hogy a jó s a rossz versenyezzen? Egynek sincs! ellenben falu elég van, melynek iskolája egy sincs, de vannak olyan emberei - s ezek Szegeden s mindenütt találhatók - kik még színházat belölről nem is láttak." |
| 444 |
A bajon a kormány az igazgatói engedélyek megszigorításával, a közönség pedig azzal segíthet, "hogy színészetünk vezérletét lelketlen vagy ahhoz nem értő igazgatók kezéből kivéve, azt egy értelmes s ügybarátokból álló választmányra bízza." Követendő példáknak Aradot, Kassát és Debrecent állítja, ahol nem csak színházak vannak, hanem sok egyéb juttatásokkal s anyagi támogatással segítik a társulatokat. Ezzel szemben "Szegednek magának színháza sincs; ami van, dísztelen s magántulajdonosoké, kiktől nem követelhetni, hogy a rozzant épületbe temetett tőkéjüket a színigazgatókban válogatva hevertessék. (...) És minő kedvezményt nyújt Szeged a színészetnek? A szó teljes értelmében semmit! (...) Hát a közönség pártolása? (...) Magán hordta a jó szeszély ujjának nyomát, mely jó szeszély szülői a kedvező politikai fordulat, az áldásos év, élénk kereskedelem s kivitel voltak. S míg ezelőtt 4-5 évvel Latabár jól szervezett társulata a téli idény második felében már üres házak előtt működött, most, ki tegnap hangosan fejezte ki előttem indignatioját, már ma ismét ott látjuk, persze: csak ujra bosszankodni. (...) A szegedi közönség pártolására bizton számítani nem lehet, mert e közönség (...) az eddigi színigazgatók ügyetlenségei következtében elriasztva 3-4 hó alatt annyira csökken, hogy - mint megtörtént - a színtársulatnak tél közepén távoznia kellett. (...) A szegedi színház a színi világban nagyon is provincialis hírre vergődött, s mint tapasztalni lehetett, csak másod- és harmadrendű igazgatókat bírt nyerni magának; s ez az adott viszonyok közt mindig így lesz." E fájó megállapítás után Bercsényi megjelöli a kibontakozás útját, ami szerinte nem más, mint a színészet állandósítása. Ezt a feladatot a "Szabadelvű kör van hivatva" elvégezni. A kör bérelje ki a színházat, küldjön ki "kebeléből színházi választmány cím alatt bizottságot", amely majd pályázat alapján igazgatókat választ, és a társulatok működését ellenőrzi. "Miért is a színtársulat a >szegedi szabadelvű kör színügyi választmányának pártfogása alatt álló színtársulat< címet venné föl."494 A több ponton helytálló elemzés elgondolkoztató megállapításokat tartalmaz, ám a megoldást ajánló végkövetkeztetés a valóságtól elrugaszkodik. A Szabadelvű körnek nincsenek meg azok a személyi, anyagi és egyéb feltételei, amelyek egy színház működtetéséhez szükségesek. Arról |
| 445 |
már nem is beszélve, hogy nem mutat hajlandóságot arra, hogy egy teátrum működtetésének és ellenőrzésének minden gondját, felelősségét a nyakába vegye. Egyszerűbb, ha csupán a véleményezés jogával él. Éppen ezért Bercsényi jó szándékú javaslata pusztába kiáltott szó marad. Mivel a színház iránti érdeklődés tavasszal sem csökken, Aradi az eredetileg húsvétig tartó szezont még egy bérleti sorozattal meghosszabbítja. A sikeres színházmenet híre gyors szárnyakon jár, és február végén a Temesváron állomásozó Reimann Ede engedélyt kér és kap a várostól, hogy "május vagy június hónapokban 16-20 opera és nagyobb operett előadást" tartson. Ez idő alatt Aradi - akivel már évek óta együttműködik a Bega-parti városban - majd Temesváron játszik.495 Aradi megerősített társulattal lát a "pótszezonnak". Többek között leszerződteti a vidék egyik legkedveltebb népszínműénekesét, Balla Bélát és nejét, Gildai Ernesztint; a kiváló színésztálentummal, hatalmas, iskolázott basszus hanggal és kifogyhatatlan humorral rendelkező operett-komikust, Bokor Józsefet, valamint a Budai Népszínházban föltűnt Pártényi Jánost és feleségét, Csörsz Teréz hősnőt. Az új tagok ébren tartják a közönség figyelmét, és a nagy érdeklődésre való tekintettel a korán jött hőségben, április 18-ától az előadásokat a nyári színkörben tartják. A művészi és anyagi szempontból is sikeres szezont Aradi május 4-én befejezve társulatával Temesvárra megy, ahonnan 26-ára Szegedre érkezik Reimann Ede operai együttese. Reimann a tropaui színház éléről került a nagyrészt szászok lakta Temesvárra, még 1861-ben. Azóta közmegelégedésre vezeti operatársulatát, és változatos műsorával, kiváló énekeseivel sikert sikerre halmoz. Szeged zeneszerető közönsége várakozással tekint a német opera vendégszereplése elé. "Ha Pestnek olasz operája van, miért ne lehetne Szegednek német opera-társulata?" - teszi fel a kérdést a Szegedi Híradó, mielőtt bemutatja az együttes jelesebb művészeit. A bemutatáshoz a becskereki német közlöny sorait veszi kölcsön. "Nevezett közlöny a társulat tagjai közt a legtöbb dicsérettel halmozza el Frankenberg kisasszonyt, az operai előadások primadonnáját, míg az operettekben Reimannét az igazgató nejét kitűnőnek mondja. Mindkettő szép színpadi alak, jó hangjuk és előadásuk van. (...) Hasonlóan dicséri nevezett lap a bariton énekest |
| 446 |
 Reimann Ede jótékony célra tartott előadásának elszámolása |
| 447 |
Lafontain urat, (...) a bassista Rosenberg úr szintén hathatós támasza a társulatnak. Stelzer úr az operettekben, mint komikai énekes jelesnek mondatik." A többi tagról és a karszemélyzetről is a legnagyobb elismerés hangján szól az idézett lap. Szeged németajkú polgárai már-már "tüntetésszerű üdvözléssel" fogadják május 26-án, a Trubadurral bemutatkozó énekeseket. Az operát régen nélkülöző magyar közönség is tömegesen tódul a színházba, így az előadások állandóan zsúfolt házak előtt, nagy sikerrel folynak. Szinte érthetetlen, hogy míg kevéssel ezelőtt az ekkor már zömmel magyar lakosú Szegeden a magyar társulatok a megélhetésért küzdöttek, most a német művészet valósággal diadalünnepet ül. Igaz, a bemutatott darabok kivétel nélkül zenei csemegék. Donizetti Lammermoori Luciája, Flotow Mártája - ebben a társulat mezzója Polaczek kisasszony valósággal remekel -, vagy Auber Fra Diavolója rendkívüli tetszést arat. Meyerbeer operáját, Az afrikai nőt pedig egymás után 3 nap műsoron kell tartani! Offenbachtól a már ismert A gerolsteini nagyhercegnő mellet a Szegeden még nem látott Kékszakállú herceg, meg a Párizsi élet kerül színre. A június 30-ai búcsúelőadás után Reimann tele kasszával és a siker édes ízével térhet vissza Temesvárra. Érdekes elszámolás maradt fenn a Csongrád Megyei Levéltár SzVT ir. 4974/1869 számú iratcsomójában "Reimann Ede opera, és Operett társaság igazgatója által jótékony czélra f. évi Junius 28án tartott Színi előadás összes Bevételé"-ről. A jelzett napon a Fra Diavoló volt színen. A jegyzékből kiderül, hogy az előadásra - ha az eladott páholyokban 4 néző ült - 420 ember váltott jegyet. Íme a kasszaraport:
|
| 448 |
A kiadások a következők voltak:
Az összeadó nyilván hibát vétett, de ezt később korrigálta 87 forint 21 krajcárra, és már ezt az összeget vette figyelembe a "Maradék tiszta haszon" kiszámításánál, ami így összesen "120 forint 19 krajcár"-ra rúgott. Jól látható, hogyha sokan nézik az előadásokat, a színigazgató tisztes haszonra tehet szert! Csakhogy a hónapokra letelepedett társulatok napi bevétele meg sem közelíti a mindössze 12 előadást adó Reimann jövedelmét. Már az a színigazgató is szerencsésnek mondhatja magát, akinek jegybevétele fedezi napi kiadásait. Különben a német igazgató e június 28-iki előadás tiszta bevételének felét a szegedi árvaintézet számára, felét pedig, egyenlő részre osztva a katolikus és izraelita kisdedóvó intézet javára ajánlotta fel. Június végére már Aradi is megérkezik Temesvárról, hogy július 3-án megkezdje nyári évadját. A korábbi szegedi, s az iménti temesvári sikerei felbátorítják, ezért megerősített, |
| 449 |
kibővített 50 tagú társulattal vonul be Szegedre. A színészek között, Lovászy Dezső mellett még két szegedit találunk. Érczi - eredetileg Rézeki - Ferenc 1843-ban a Palánkban született. Apja Márton szabómester volt, s még fia születése előtt elhunyt. Anyja, Árva Teréz egyedül nevelte fel a jó hangú, érzékeny gyermeket, aki 1861 április 8-án állt be Molnár György társulatába, feltehetően kardalosnak. Tehetsége azonban hamar megmutatkozott és 1862-től elsőrendű vidéki társulatok operett-tenoristájaként keresi kenyerét. A másik szegedi "Sántha István a basszusok talpköve, nem követel, még csak nem is kér soha semmit" - írja róla Verő György A Népszínház Budapest színi életében című könyvében. - "Szegedi cívisek gyermeke; eléggé iskolázott, hogy tudatosan szeresse a színházat s igénytelenül bölcsebb, semhogy tehetségén felül iparkodnék ott érvényesülni. S mert igénytelen: megél a fizetéséből is. Csak egy szenvedély s egy kielégületlen vágya van. Szenvedélyesen szereti a tisztaságot - Szögedön akkurátusnak mondják az illen embört - s inkább nem eszik, csakhogy naponként tiszta inggallért válthasson. De a vágya kielégítésére már nem telik a fizetéséből. Szorgalmasan jár hát kibicelni, s mert jó kibic, kijár neki minden kasszából egy-egy picula."
A társulatnak figyelemre méltó tagja még Berzsenyi Júlia, aki a nagy költő családjából származik, és alig 16 évesen, három éve lépett a színi pályára Pécsett. Szegedre énekesnői szerződés szólítja, s itt aratja majd első nagy sikerét Suppe operettjében, a Pajkos diákokban. Szathmáry Árpád a híres színészcsalád sarja, a színigazgató Károly öccse. Alig néhány éve állt színésznek Latabár Endre társulatába, és évekig csak a kart fújta. Ám humora és kitűnő karakterérzéke kiemeli őt a kóristák sorából. Aradihoz hős és jellemszínésznek szerződött. Július 3-án, egy drámával, A szép marquisnővel kezdi meg Aradi a nyári játékok sorát. A címszerepet Felekyné Munkácsy Flóra, a Nemzeti Színház művésze adja, aki 18-áig több szerepében is fellép. Jutalomjátékán, 10-én csaknem végzetes baleset éri. A Griseldis 2. felvonása alatt a színpad fölötti mennyezet egyik léce leszakad, a művésznő fejére zuhan, aki ájultan esik össze. Az előadás megszakad. Rövid idő elteltével Felekyné mégis vállalja a játékot, így a darabot be tudják fejezni. A következő napokban a |
| 450 |
 polgármester - a baleset miatt - elrendeli a színház azonnali átvizsgálását. Az elkészült jelentés két nagyobb hibára mutat rá. "A padlózatot tartó anyagerendák a felszivárgó víz miatt korhadásnak indultak, mivel a téglaoszlopokon a víz felszivárgott. A tető alatti padlás padozata néhány helyen fel lett szaggatva, így ott beszivárog az eső." Bár a város vezetői utasítást adnak a hibák kijavítására, mivel nincs életveszély, és az épületben folyamatosan előadásokat tartanak, a munkálatokat későbbre halasztják, mígnem az ügy lassan feledésbe merül.496Annak ellenére, hogy az előadásokat - Schiller, Sardou, Lukácsy, Nestroy, Szigligeti és mások darabjait - nem csak a színházban, hanem jó idő esetén a népkerti színkörben tartják, a közönség elmaradozik, foghíjas nézőtér előtt folyik a játék. Ekkor a nézők megnyerése érdekében Aradi elhatározza, hogy hatalmas anyagi befektetéssel, nagy statisztériával és korhű jelmezekben, a színkör 50 ölre megnagyobbított színpadán bemutatja a Budai Népszínház sikerdarabját, a Bem erdélyi hadjáratát. A művet a szegedi színkörre alkalmazva Bem apó címmel tűzi műsorra, augusztus 7-én. Az előadásról a Szegedi Híradó augusztus 12-i számában olvashatunk. "Bem apó első két előadása megtörtént, siralmas anyagi eredménnyel az igazgatóra, ki e darabra oly sokat költött, azon reményben, hogy az kamatostól meg lesz térítve, s e darab lesz az, mely őt a nyári deficitek hínárjából ki fogja rántani. Az első előadáson alig volt valami hat páholy elfoglalva, a zártszékeknek is majd fele üres, földszinten senki, még a karzat volt legjobban képviselve. A második előadás, dacára a vasárnapnak, még kisebb közönség előtt folyt le. (...) A darab pedig csakugyan nem érdemelte meg ezt a rendkívüli részvétlenséget, mert (...) vidéken ilyen nagymérvű látványosságot még nem produkáltak. A darab szövege egészen más, mint a budai. (...) Legjobban sikerült mindkétszer a piski-hídi csata, a föllobbanó csárdával, a rohanó lengyel lovasok- és huszárokkal, magán a hídon a gyalogok és vörös sipkás honvédek közötti kézitusával, (...) mindez pompás bengáliai fénnyel világítva. (...) Megemlítjük még a kiállítást, mely meglepően szép volt; különösen kiemeljük a második felvonásbeli honvédsátrakat s a háttérben keresztbenyúló temetőt, mely az előtte táborozó honvédekkel valóban festői látványt nyújtott. |
| 451 |
A honvéd- és huszárruhák és lengyel öltönyök igen csinosak, s igen jól sikerültek a darab tűzi részletei is. Több jelenetet zajosan megtapsolt a közönség, Aradit is kihívta mindkétszer."
A befektetett pénz - bár a pazar kiállítású előadást jól fogadják - nem térül meg. Ennek oka egyrészt az, hogy Reimann opera-előadásai anyagilag kimerítették a szegedieket, másrészt pedig a színkör alkalmilag alaposan megemelt helyárait a publikum nem akarja megvásárolni. Aradi a páholyokért 8 forintot kér egy előadásra, míg Follinusz idejében ezért a pénzért 6 előadásos bérletet lehetett venni! Az igazgató nem tehet mást, a hátralévő két előadásra lecsökkenti a jegyek árát, és a színkör megtelik. Igaz, még így is sok a potyanéző, akik "százával foglalják el a színkör melletti gyepet, gyönyörködnek egy-egy röpülő rakéta fényében, (...) hallják az ágyuk pufogását, a hadizajt, trombiták harsogását, s a többit hozzáképzeli." A bemutatót alig egy hónappal megelőzve, megindul a város első élclapja, a Darázs. A folyóiratot egy fiatal kecskeméti jogász, Lévay Ferenc szerkeszti, aki két évvel később a szegedi főreál földrajz-történelem szakos tanáraként fog működni, és ettől kezdve "Kék Hyacint" név alatt teszi közzé cikkeit a Híradóban. Munkatársa a boszorkányos ügyességgel rajzoló Benke Ferenc, a majdan 1870-ben megalakuló Önkénytes Tűzoltóegylet leendő parancsnoka. A Darázs alaposan belecsíp a bemutatott produkcióba. "A közönség a színpadon nagyobb volt, mint a kínpadon. Szebent hevesen, a pénztárt kevesen ostromolták, minek következtében a bevétel Szebennél igen, a pénztárnál azonban nem sikerült." A magukat szellemesnek hívő újdondászok fullánkot mélyesztenek még a darabba, az előadásba, és az udvariassággal mit sem törődve, a társulat színésznőit is megtámadják. A fiaskótól amúgy is megkeseredett színészek bosszút forralnak és az augusztus 21-én előadott népszínművet, az Ubrik Borbálát teletűzdelik a lapocskát kipellengérező rögtönzésekkel, amit a Szegedi Híradó szóvá is tesz: "Nem lehet megrovás nélkül hagyni a sűrű improvizációkat, mik a Darázs élclapra hullottak, amikből az látszik, hogy a Darázs nagyon a begyükben van." |
| 452 |
Ám a megbántott társulatnak ez nem elég! Augusztus 26-án Vad Darázs címmel alkalmi paródiát tűznek műsorra, és hogy egyértelművé tegyék, miért e lépés, előtte a Ha te úgy, én is úgy című vígjátékot adják. A közönség a várható botrány reményében zsúfolásig megtölti a színházat, ahová "a városi hatóság ez alkalomra összes rendőri erőit rukkoltatá." A paródiáról sommás véleményt alkot a Szegedi Híradó, amikor így ír: "elítéljük és pedig határozottan, a darabot, melyet e célra összetákoltak, s azt, aki ily darabot színpadra enged vinni. Nem elmés az, hanem durva, nem tövissel szúr, hanem doronggal ütlegel; nem az egyén szellemi gyarlóságát gúnyolja, hanem becsületébe is gázol, (...) a cudar, gyalázatos, szemtelen sat. kifejezések pedig csak úgy hemzsegnek benne." Az élclap válasza minden képzeletet felülmúl. A szeptember 1-jei szám második és harmadik oldalán egy jelenetet találunk, címe: "Ne neked komédiás!!! vagy A modern kapa-kaszakerülők vagy A faragatlan rüpők csorda, vagy A becsületgyilkos csürhe társulat. - Botrányos bohózat, mely Thália szegedi templomában 1869. augusztus 26-án előadatott. Személyek: Kajlafüleő Gergő 34 éves utcai tacskó; színigazgatónak gúnyolt facér szabólegény, ki minden szennyet, rongyot a színpadra hoz, hogy csak egy kis jövedelemre legyen kilátás. Szemtelendy és Pimaszfy Patkány Ödön de Sehonna et Kaptafa, mindenből kikopott csavargó komédiás, ki az íróhulladékon élődik. Repedtcsap Lajos, kóborszínésszé qualifikálódott borzsák, ágaskodó parányi csimasz, mely egy darázsnak akar bölcs leckét adni. Az első személyben Aradi direktort; a másodikban Győry János fiatal színészt, a pamflet szerzőjét; a harmadikban Komáromy Lajost a jelenet rendezőjét magasztalják a fenti módon. A továbbiakban egy mocskolódó jelenetet olvashatunk "a hazai színművészetet meggyilkoló, (...) a színpad szabadságával visszaélő szegedi társulat"-ról. A lapocska többi oldalán a jó ízlés határát nem ismerő szerkesztő halált megvető bátorsággal hívja fel a figyelmet "a honi színészet lelkileg rongyos apostolai"-nak állítólagos adósságaira és iszákosságára is. Teheti, hisz a nemzeti |
| 453 |
nyelvért küzdő színésznek nincs fegyvere, amivel megvédhetné magát. Kiszolgáltatottan, a társadalom perifériájára szorul még mindig a komédiásnép, s csak akkor nyer egy-egy lakomameghívás erejéig polgárjogot, ha az úri társaságnak szórakoztató bohócra van szüksége.
A Híradó szeptember 2-i számában védelmébe veszi a méltatlanul megalázott színészeket: "A fiatal Darázs elhagyta magát a szenvedély rossz tanácsadása által ragadtatni. (...) A színészek doronggal sújtottak, ő husánggal üt vissza, a botrányra botránnyal, a gorombaságra még nagyobb gorombasággal felel." A különös skandalum időközben túlnő a város határain. A Vásárhelyi Közlöny és más honi lap is tudósít a mindinkább egyoldalúvá váló háborúságról. A Darázs azonban nem engedi futni ekkor már védtelen áldozatát, a feldühödött szerkesztők az egész elkövetkező évadban ütik, vágják, becsmérlik a jobb sorsra érdemes együttest. A sors különös fintora, hogy Lévay főszerkesztő úr mindkét leánya Sarolta és Margit is majdan Thália papnője lesz. Bár a sajtó és a színtársulat közötti háborúság eldurvuló hangneme, s a színészek fejére olvasott, többségében igaztalan vádak sokat ártanak a művészek iránti korábbi rokonszenvnek, a szeptember 26-án befejeződő nyári évad anyagilag kedvező eredménnyel zárul. Azonban a társulat csak egy hetet pihenhet, mert az 1869-70-es téli évad Szigligeti vígjátékával, a Pünkösdi királynéval már október 3-án kezdetét veszi. A jól ismert tagok többsége megmarad, csak néhány rutinosabb művészt cserél kezdő színészekre Aradi, akit a szakma "a fiatal színésznemzedék lelkes támogatójá"-nak tekint. A publikum - talán a nyáron történtek hatására - jóval tartózkodóbb, mint az előző évben, és csak ritkán tölti meg a nézőteret. Az új tagok sem aratnak osztatlan tetszést, mert "eddigi fellépéseikkel még nem valának képesek a közönséget kielégíteni." A foghíjas házak magyarázatát a Tiszavidéki Újság abban látja, hogy "azon idők, mikor még a művészetet hazafiságból pártoltuk, rég lejártak. Fájdalom, hogy ma már a művészettel is szatócs módra számolunk. A közös elnyomás korszakában, mikor Molnár segített nekünk a zsarnok rendszer ellen agitálni, midőn a színházban és minden nyilvános helyen izgatott a színész az egyeduralom rémtettei ellen, akkor szoros szövetségben álltunk a művészekkel. (...) De a magyar művészet |
| 454 |
 szép lassan az üzletek közé jutott. Maga Molnár is üzletet csinált, kezdetben jó, később annál rosszabb üzletet a színházból."Mintha a szerző - feltehetően maga Bakay Nándor, a lap felelős szerkesztője - nem akarná tudomásul venni, a szubvenció nélkül működő társulatoknak, ha nem akarnak éhen meghalni, el kell "adni" előadásaikat. És ez a legtöbb esetben azzal jár, hogy a közönség igénye szerinti produkciókat hoznak létre. Ellenkező esetben - mint azt Szegeden is tapasztalhatták - üresek maradnak a széksorok. "Nagy kárt tett Aradi magának, midőn a színházat átengedte a német színészeknek" - folytatódik tovább a cikk -, "mert ez által a közönség azon része, a mely a gescheftből magyar, jól megrakta szellemi vágyát olyan forma szellemi élvezettel ami ugyan épen neki való, de nem is szomjazik most ez a rész, Aradi igazsága után."497 Valóban, annak ellenére, hogy naponta új darabok kerülnek színre - Gerorge Sand, Rosen, Sardou, Obernyik, Szigligeti és Jókai drámái, Szigeti és Lukácsy népszínművei - a színház üres. Nem mozdítja meg a szegedieket az új Offenbach-bemutató sem, pedig Gócs Ede csodát tesz a zenekarral, melyben Erdélyi Náci játssza a szólót. És nem kíváncsiak Donizetti Szerelmi bájitalára sem. Pedig Komáromy, Vezéri, Szathmáry s "a nők közül Gózon Ida, Aradiné és Fodorné bírják a közönség tetszését." "A színházi előadásokat egy idő óta nagyon gyöngén látogatják" - írja a Szegedi Híradó. - "Veszi-e ezt észre Aradi úr? Kétségtelenül észre kell vennie, ha egyébről nem, a kasszáról." Az okokat kutatva megállapítja, "hogy a mostani társulat valamivel gyengébb - a női tagokban, de azt hisszük, hogy ez még nem lenne oka a kongó színházaknak." Az okot a szerző a mindennapi előadásokban véli megtalálni, "mert azt a közönség nem bírja, terhére van, különösen fárasztó a bérlőkre, akiknek nyakrafőre menni kell színházba s ott egyik rossz előadást a másik után élvezni. Az előadások pedig éppen azért rosszak, vontatottak és rendetlenségekben bővelkedők, mert lehetetlen egy és ugyanazon személyzettel jó előadásokat rendezni; szegény, zaklatott színészeknek alig lehet annyi idejök, hogy szerepeiket csak becsületesen átolvassák, pedig azt tanulni és tanulmányozni kellene."498 |
| 455 |
A vidéki színjátszás fejlődésének legnagyobb gátjára mutat rá a cikkíró. Ám, ha egy társulat nem játszik mindennap új darabot, a közönség elmarad éppen úgy, mint a mindennapi játék megkopott, fáradt, lélektelen előadásairól. Ez a vidéki igazgatók csapdája, amelyből nagyon nehéz megtalálni a kiutat. Mert mi tagadás, az előadások színvonala nagyot romlott október óta. Gyakori a szerepnemtudás, már-már a súgóé a főszerep. A színpadi fegyelem is fellazult. A nézőket megbotránkoztatja "a fölvonások közt a színpadról kihangzó lárma" s az, hogy nyílt színen "az egyik szereplő szerepén kívül a másikkal hangosan pörlekedik." Aradi szerencséjére november végén Szegedre érkezik Sidi El Hadi Al Ben Mohamed 30 tagú erőművész együttese. Megosztoznak velük a színpadon, és öt estén át csak a már bevált egyfelvonásosokat adják elő. Így a színészek egy része felkészülhet egy Szegeden még nem adott Barbieri-operett, az Utazás Chinában december 4-ei bemutatójára. Az előadás "sikert eredményezett a libretto, vereséget a zene részéről. (...) A két női főszereplő Gyallai Ida és Berzsenyi Júlia távol sem képesek még, beszéd, játék- és énekben valami jellemet vagy egyéniséget kifejteni" - így a Szegedi Híradó K. L. szignójú - Kleimann Lipót rejtőzik mögötte - műítésze. "Berzsenyi J. roppant darabos és minden egyes hangja faragatlan tuskóként hagyja el fogai rekeszét mely csak úgy röpül jobbra balra a jó ízlés fejéhez. (.) A karok kevés kivétellel rosszul mentek és így az operette megmentése első sorban Komáromira, továbbá Szép, Halmy és Kövesire volt bízva és ez tökéletesen sikerült is. (...) A kiállítással igen meg voltunk elégedve."
Az operett felemás sikerét december 7-én egy Shakespeare dráma, a Lear király bemutatója követi. A darabot Tóth Antal kedvéért tűzik műsorra. Tóth fiatalkorában péksegédként dolgozott, de tehetsége és hivatástudata a színpadra szólította. Mivel igazi őstehetség, hamarosan az elsők sorába jut a drámai jellem- és - bár csak mindössze 32 éves! - apaszerepekben. Az alacsony, zömök, csodás orgánumú művész alakítása még nem ér fel a Shakespeare megrajzolta figurához, de "a lelkiismeretes tanulmányozás, és a tiszta, átgondolt fölfogás elvitathatatlan nyomai az alakon látszottak. Megsértett méltóságának érzelmei, fájdalmai (.) élethűek, művésziek és megrázók voltak. Őszintén üdvözöljük Tóthot, hogy e nehéz szereppel oly szép sikerrel birkózott meg." A többiek alakításáról már |
| 456 |
 nincs ilyen jó véleménnyel a kritikus. "Sághyné (Goneril) és Fodorné (Regan) semmikép sem voltak képesek az aristocraticus szellemet és a gőgös gazságot kitüntetni; Szathmáry kezeiben Gloster jelleme tökéletesen elmosódott és Halmy bolondja - bár keserű igazságait igen érthetően és helyes fölfogással mondta el, éppen e keserűség és irónia elejtése miatt nem állt a költő által kijelölt magaslaton. Igy csak kevesen maradtak, kik, ha nem is hatottak egészen Shakespeare mélységeibe, de legalább nem úsztak annak fölületén." A már méltatott címszereplő mellett ide sorolja még az Edmundot alakító Vezérit, Komáromyt Edgar, Gondát Kent és Gózon Idát Cordelia szerepében. "A rendezés a nehézségek tekintetbevétele mellett kielégített" - zárja sorait K. L.499Az 1870-es év első napján tűz martaléka lesz az újszegedi nyári színkör. S míg a bámész szegediek a Tisza partjáról borzongva nézik az egekbe csapó lángokat, a bódészínházban Aradi társulata Katona József Bánk bánjával az új esztendőt köszönti. Ez a bemutató már jelzi, hogy a direktor a színház műsorszerkezetének átalakítására készül. Első lépésként az év elejétől csökkenti az előadások számát, és a népszerű, szórakoztató darabok mellett minden héten bemutat egy-egy klasszikus művet is. Így kerül színre januárban Katona drámája mellett Schillertől az Ármány és szerelem, valamint Shakespeare két tragédiája, a Hamlet és a Rómeó és Júlia. Ez utóbbiban Júlia szerepét Boér Emma, a Nemzeti Színház drámai szendéje adja. A második lépés, az igazgató még december 30-án írt levele: "a város tulajdonát képező zenehangszerek, melyek régebb idő óta templomi istentiszteletre s a színházielőadásokhoz szükséges zenéléshez használtatni határoztattak, s ez jegyzőkönyvileg is beiktattatott - egyidő óta a színházi használattól elvétettek (...) ennek következtében mély tisztelettel kérem a tekintetes Tanácsot, méltóztassék elrendelni, hogy a hangszerek (...)színházi zenészeknek kiadattassanak használhatás végett," amely már sejteti, a zenés előadások terén készülő változásokat.500 És valóban, februártól felkerül a műsorra a zenedráma is, 5-én Rossini Sevillai borbélyát, 7-én a Dinorahot, Meyerbeer operáját mutatják be. A kritika mindkét előadást lényegében elismeréssel fogadja. "Midőn tudomásunkra jött, hogy Gócs Ede, színházunk karmestere, az itteni társulat igen szerény operette-elemeivel |
| 457 |
nagyravágyó tervek megvalósításán működik, ezt művészi szempontból merényletnek tartottuk. (...) De meg voltunk lepve, midőn tapasztaltuk, hogy egy a zene és az ének titkaiba annyira beavatott férfiú, mint Gócs, fáradhatatlan szorgalom és szilárd akarat által mennyire viheti középszerű, iskolázatlan hangerőkkel és számra, sőt - egy töredék kivételével - képzettség és műértésre nézve is elégtelen zenekarral." Mindkét opera Gyallai Ida jutalomjátéka volt - Rosina illetve Dinorah szerepét énekelte -, "és bármennyit kellett is küzdenie hangjának soványsága és az iskolázás kezdetlegességével, mégis énekére nézve aránylag kielégített. (...) Szép, mint Bartolo minden tekintetben helyén volt; Hoäl komoly dramatikus igényeinek nem felelhetett meg kellőleg. Komáromi eleven, vidor, fürge Figaroja fájdalom! hangsorvadásban szenvedett. A legkézzelfoghatóbb alakot Gonda teremtette Basilioban, kit humordús felfogással és maszkban mutatott be a közönségnek és éneke által is igen élvezhetővé tett. A kiállításra nézve a Dinorah méltányos igényeknek tökéletesen megfelelt."501
A farsang beköszöntével Aradi a színházban táncmulatságokat rendez. A talpalávalót ilyenkor ifj. Erdélyi Náci és zenekara szolgáltatja. A február 14-ei álarcosbál azonban kis híján botrányba fullad. "A történt kellemetlenségre Aradi színigazgató úr szolgáltatott alkalmat - írja az újságban megjelent nyilatkozatában Erdélyi Náci - azáltal, hogy midőn én szokás szerint éjfél után a zenekar díját tőle nyugta mellett fölvenni akartam, minden alapos ok nélkül a kialkudott díjból 10 frtot levonni akart. E méltatlan szándék ellen tiltakozván, köztem és az igazgató úr közt szóváltás fejlődött ki, miközben én és zenekarom oly sértő szókkal lettek illetve, hogy végül kijelentém (...) kész vagyok működésünket abbahagyni." Aradi sem marad adós és ő is nyilatkozik. "Ifj. Erdélyi Náci által tett nyilatkozatra ezennel kijelentem, miszerint az egész kellemetlenséget az ő ismert hencegő modora idézte elő, s mentségére ellenem fölhozott vádjait, mint a valódi tények elferdítését s puszta koholmányt - mire tanúm a jelen volt közönség - kereken visszautasítom."502 Hogy meddig tartott a "haragszomrád", arról nem szól a fáma. Az azonban bizonyos, hogy egy hét múlva is Erdélyi táncoltatta a nyirettyűt az Aradi rendezte táncmulatságon. |
| 458 |
Az újság február 27-ei száma szokatlan beszámolót közöl. "Akit terv vagy véletlenség péntek este a színház felé vitt, szokatlan járás-kelésnek volt tanúja, mert ekkor a földíszített és kivilágított festőterem Thalia minden rendű és rangú papjait és papnőit gyűjté egybe, fesztelen, víg farsangi mulatságra" színészi batyubálra. "Aradiné és Feketéné - a kifogástalan bálanyák - fáradhatatlanul szolgáltak az asztalok körül; Komáromi valódi önmegtagadással sürgött-forgott az üres és kiürített poharak mellett a teli palackokkal: volt enni- és innivaló kifogyhatatlan bőségben." Egy kis szoba sarkában az ördög bibliáját forgatták, míg velük átellenben Gócs vezérlete mellett "vocalquartett" szórakoztatta a hölgyeket. "Csak a reggel vetett véget a zenebonának, miután a »korhely-leves« megtette kötelességét." A kitűnő emberismerő Aradi megtalálta a módját, hogyan erősítse meg könnyen széthúzó társulata egységét. Eközben a céltudatos, fegyelmezett munka tovább folyik. Februárban színre kerül Dumas-tól A kaméliás hölgy, márciusban Szigligeti, Scribe, Czakó művei mellett Shakespeare Othellója és Hebbel Mária Magdolnája. Színpadot kap Offenbach is, és az igazgató nem feledkezik meg a népszínművekről sem. Az évad vége közeledtével megkezdődnek a vendégjátékok. A szegediek ismét ünnepelhetik Kocsisovszky Borcsát, és gyönyörködhetnek Némethy György meg Eötvös Borcsa játékában. De nemcsak a színházba, a sörcsarnokba is vendégek érkeznek. Március 20-án jelenti a Híradó: "Komáromi Jenő a kitűnő Davidl és Kobele-Bábele-Schnóbele hatodmagával ma kezdi meg a sétatéri sörcsarnokban előadásait. A népénekes társulat, melynek ő a vezetője, a pesti első magyar és német daltársulat cég alatt működik s mint mondják a pesti enemű daltársulatok egyik legjobbika." Ez a Komáromi természetesen nem azonos a Szegeden játszó Komáromy Lajos jellemszínésszel, még csak nem is rokonok. A most érkezett Komáromi a legjobb hírű zenés kávéházban, a Kék Macskában - a vándorszínészek itt dalcsokrokat adtak elő - működő daltársulat tagja. Április 5-én ismét egy operát mutatnak be, Felicien David művét, a Lalla roukhot. Az indiai témájú zenedráma előadása - fiaskó. "Az opera nem oly szegény színpadra való, mint a szegedi, hol a legegyszerűbb kiállítás is nagy |
| 459 |
erőmegfeszítésbe kerül" - írja a már ismerős K. L. - "Ily körülmények közt az első szereplők gyarlósága csak annál kirívóbb. Gyallay a címszerepet ugyan correkten énekelte, de e szabályszerűségben kimértség, hidegség és merevség volt. (...) Halmy (Noureddin) rekedtsége, (...) valamint Szép humortalan baskirja, ez operának a kegyelemdöfést adták volna, ha Aradiné gyakran megtapsolt Mirzája, a zenekar és a karok dicséretes magatartása a végképi bukástól meg nem mentik. (...) A zenekar majdnem föltétlen elismerést érdemel. (...) Gócs ismét bebizonyította, hogy derék és zeneértő karmester." Nem hiányzott ez a balsiker, azonban szerencsére a szezon néhány nap múlva véget ér, és a társulat április 10-én, Schiller Haramiák című drámájával búcsút vesz Szegedtől.
Csak három nap telik el, és a helyi lap hasábjain Mannsberger Jakab (1883-ban Mosonyi Károlyra magyarosítja nevét) bejelenti, a jövő télre kibérelte a színházat. A hír nagy feltűnést kelt, hisz sokan ismerik Szegeden, mert a város szülötte. Az 1832-ben világra jött fiatalember a gimnázium, mások szerint a politechnikum 5. osztályát végzi, mikor kitör a forradalom. A 16 éves fiú habozás nélkül otthagyja az iskolapadot, és beáll a honvédseregbe. A rókusi kórházba osztják be betegfelügyelőnek, feltehetően id. Osztróvszky József mellé. Később frontszolgálatra küldik, majd a szabadságharc bukása után - talán éppen a megtorlás elől - a császárvárosba megy, s a bécsi konzervatóriumban elsajátítja a zongorázás és zeneszerzés művészetét. Tanulmányait befejezve hazatér zongoratanárnak. Sikeres pedagógus és zeneszerző, ám valójában szüntelen Thália szolgálata után sóvárog. Szokatlanul későn, 38 évesen szánja rá magát a döntő lépésre - talán csak mostanra gyűlt össze elegendő tőkéje - és színigazgatói engedélyért folyamodik. A városatyák alkalmasnak ítélik az igazgatói feladatok ellátására - megfelelő anyagiakkal rendelkezik, szellemi képességei kifogástalanok, amit bizonyít, hogy a konzervatóriumban a szaktárgyak mellett olasz nyelvet, esztétikát és szónoklatot is tanult -, s így Rajner Pál belügyminisztertől rövidesen meg is kapja működési engedélyét.503 Április 15-én Szuper Károly - a Szegeden többször is megfordult színész, jelenleg igazgató - levelet ír a színház tulajdonosának, Hoffer úrnak, s ebben jelzi, Tímár színigazgatóval |
| 460 |
társulva, a teátrumot bérbe kívánja venni. Mannsbergernek ekkor még nincs kezében a színigazgatói engedélye, ezért nyilatkozatot jelentet meg a Szegedi Híradóban. "Mindkét úr tudta, hogy a szegedi színházat kibéreltem" - áll a közleményben -, "Szuper úr hozzám e hó 15-én levelet küldött és magát művezetőnek, azonfölül könyv- és ruhatárát csekély napidíjért ajánlta." Tímár pedig - ő szabólegényből lett a Nemzeti Színház tagja - "f. hó 23-án kérdezi levélben tőlem, hogy mily föltételekkel fogadnám őt el művezetőnek. (...) Ezen urak leveleit bármikor fölmutatom."504 A vita még egy jó ideig eltart, ám miután Mannsberger a kauciót letette, s időközben az engedélye is megjön, a színház bérletét ő nyeri el. Amíg a magyar igazgatójelöltek közötti torzsalkodás folyik, Reimann német operatársulata - előzetes jelentés szerint megerősödve - bevonul Szegedre. Az előadásokat április 18-án a Lammermoori Luciával kezdik, majd egymást követik Bellini, Verdi operái, Suppe, és Offenbach nagyoperettjei. Meyerbeer Szegeden még nem játszott műve A hugenották, április 24-én kerül a bódészínház színpadára. Reimannék jelenlétét nem mindenki nézi örömmel. "Azon körülmény, hogy Szegeden jelenleg német opera-társulat tart előadásokat, egy bizonyos táborban, mely mindenütt és mindent a káros politikai egyoldalúság korlátolt szemüvegén lát és ítél meg, és eszerint gyakran készakarva is, valóságos eszmezavart idéz elő, nagy zajt keltett" -teszi szóvá K. L. a Híradóban. Majd felteszi a kérdést: - "vajjon a művészet terén mi károsabb, a jó német vagy a rosz magyar társulat-e?" A válasz nem soká késik. "Mi ezúttal Reimannban nem a germanizátort, hanem az igazgatót támadjuk meg ki mint már említettük a közönség bizalmát kellőleg nem igazolta. (...) A színi kiállítások sem elégítik ki még a szerény igényeket sem" azt gondolván, "Szeged egy gazdag asztal hulladékaival is beéri, (...) nem kérünk belőle."505 Valóban, bár a műsor - a temesvári téli szezon repríze - továbbra is változatos, színes, a direktor nem sok gondot fordít az előadásokra, hisz gondolatban már az elnyert würzburgi színház műsortervét készíti. Május 15-én egy possékból - kétértelmű szövegek - és drámai tréfákból álló, tornászokkal, bűvészekkel "fűszerezett" vidám est van műsoron. A direktor talán ezzel akarja |
| 461 |
ünnepelni társulata megszaporodását. Május 12-én a Palánk 166-os számú házában Skuhra Henriknek és Jónás Augusztának Henrik nevű fia születik. Skuhra a német társulat színésze és Szremátz János főkapitány jelentése szerint "az elmúlt évben egy hónapig és a jelen évben májusban, mint énekes a népszínművekben a közönség megelégedésére működött." A teátrista itt nyújtja be színigazgatói koncesszióért való folyamodványát, s e kérvény pártoló támogatásához mellékelt levélből valók a fenti sorok. A család későbbi sorsáról semmit sem tudunk. A hónap végéig még színre kerül Az álarcosbál és az Ernáni Verditől, 18-án a Tell Vilmos Rossini, 26-án az Ördög Róbert Meyerbeer majd A zsidónő Halevy operája. A közönség azonban elfordul a társulattól, ezért Reimann sebtében előkapott bohózatok bevételével igyekszik megtölteni kiürült kasszáját - sikertelenül. Hogy a nagyobb ráfizetést elkerülje, befejezi a vendégjátékot, és június 1-jén a társulat elhagyja Szegedet. A nyár folyamán három együttes is megfordul a városban. Augusztus 25-én Szegedre érkezik "Weiss Ferenc állitólag az orosz cári udvari színház balettmesterének Wladimir és török Medjsidi rend tulajdonosának 32 tagú balett-társulata." Műsorukon a Cigány vajda, vagy ünnep a pusztán címmel egyfelvonásos balett és a Cancan a la mabille szerepel. Róluk csak ennyit: "a balettből bal lett a sorsa a producens truppnak, olyatén formán, hogy a rendőrség közbelépvén, betiltotta a cancan a la mabille lejtését, mert a derék ballerók és ballerinák egy kevéssé nagyon is el találták vetni a sulykot - jobban mondva: lábaikat, ugyannyira, hogy e táncdüh a tulságosan szemesek (opernguckeresek) előtt is szemtelennek tünt föl." Weber német színigazgató augusztus közepétől egy hónapon át akarja előadásait tartani. Ám, "ami a német előadásokat illeti, itt már nem a művészek táncoltak, hanem a publikum türelme; táncolt pedig az unalom miatt. (...) Ennek a jámbor társulatnak furcsa fogalma lehetett Szegedről, hogy itt ütötte föl sátorfáját. (...) Német színtársulat csak két esetben jöhet körünkbe; először: ha opera- és operett előadásokat szándékozik rendezni, mely esetben a jó zene és ének megteszi a kedvező hatást; és másodszor: ha bukni akar." E balvégzetű komédiásokra a második eset vár, így igazgatójuk szeptember elején már kétségbeesve fordul a nagyérdemű |
| 462 |
közönséghez. "Társulatommal kezdettől fogva oly nyomasztó állapotban sinlődtem, ugyannyira, hogy csupán csak egyetlen előadás volt olyan, mely a tetemes napi költséget födözte; minélfogva ösztönözve érzem magam, miszerint a célból, hogy amint becsületes emberként léptem e városba, mint olyan hagyhassam el is azt, a n. é. közönség kegyes részvétéhez apelláljak s a két utolsó előadásra (...) jóakaró számos látogatásra fölkérjem." A harmadik társaság egy Tóth Jenő nevű csepűrágó kóbor truppja, melynek "minden érdeme abból áll, hogy a társaság magyar."506 Talán azért, mert a téli szezon igazgatója, Mannsberger Jakab szegedi, a tulajdonosok némi beruházással tatarozást végeztetnek az egyre kopottabb, rosszabb állapotú színházon. Az életveszélyessé vált tetőácsolatot kijavíttatják és a mennyezetet újra festetik. Cserébe az új direktor felújíttatja a régi díszleteket. Ám a páholyok továbbra is rongyosak, piszkosak, alig látszik már a piros alapon, aranyozott rostélyzattal ellátott díszítés, amelyen valaha haragoskék színű virágok ékeskedtek. A Szegedi Híradó "Helyi színügyünk érdekében" című cikkével igyekszik felkelteni a színház iránti figyelmet. "Midőn már csak nehány nap választ el bennünket a téli színiidény kezdetétől s midőn az első bérletre az aláírások már javában folynak, (...) meg vagyunk győződve, hogy nemzeti színészetünk, mint a nemzeti érzelmek egyik kiváló fönntartója, ápolója és fejlesztője, ismét visszanyerte, vagy igen rövid idő alatt visszanyerendi azon fontosságát, amelylyel az erőszakosan germanisalo Bach-korszak alatt bírt. A különbség a Bach-korszak és ma közt csak az, hogy most ősi türelmességünknél és a szabadságbani aluszékonyságunknál fogva közönyösen tűrjük azt, aminek akkor a hatalom iránti gyűlöletből erélyesen ellene szegültünk. (...) A színtársulat, melylyel Mannsberger földink okt. 1-én a téli idényt megnyitja, egyike a legjobban szervezett vidéki társulatoknak, élén olyan művezetővel (Császár Miklós), kinek Budáról eltávoztát a fővárosi lapok a budai színházra nézve pótolhatatlan veszteségnek jelenték ki. (...) Nincs oly drága színház a vidéken, mint a szegedi, s emellett nincs egy is, mely ugy, miként a szegedi a közönség pártfogására lenne utalva.(...) Reméljük tehát, hogy a részvét az idén nemcsak lankadni nem, hanem növekedni is fog azon arányban, amint a leendő társulat érdemei követelik." |
| 463 |
Mannsberger 21 férfi és 14 női tagból álló együttest szerződtetett "a vidék legjobb erőiből." Művezetője Császár Miklós, a Dunántúl egyik gazdag földbirtokos családjának sarja, apja parancsára Pesten jurátusnak állt, ám amikor 1862-ben befejezte tanulmányait, Pozsonyban felcsapott színésznek. Vidéki társulatokban játszott feleségével, Kárevits Anna színésznővel, akitől kaposvári nyári állomásukon megszületett Imre fiuk, aki majdan a magyar színjátszás büszkesége lesz. Mikor Pesten kaput nyitott a színitanoda, elvégezte a "színészképezdét", és ő lett a két haza egyik első Akadémiát végzett színművésze. 1867-ben Molnár Budai Népszínházához szerződött, s annak bukásáig tagja maradt. Találó mondását: "Isten után a színész teremt legtöbbet", a szakma még ma is idézi. A társulat vezető színésze Solymossy Elek, aki szintén Molnár Budai Népszínházában vált minden szerepkörben otthonosan mozgó művésszé. Majdan ő mondja ki az első szót az 1875-ben megnyíló pesti Népszínházban. Kiváló operett- és népszínműszínész Kőmíves Imre; Szeles József jellemszerepekben jeleskedik, de rendez is; a komikusok legjobbja pedig Eőry Gusztáv, akit később a Nemzeti, majd a Népszínház vesz tagjai sorába. "Eőry Gusztáv nem komédiázott a színpadon; nem játszott ő, hanem élt;" - írta naplójában Blaha Lujza -, "mint ahogy akkor élünk, amikor nincs kipirosítva az arcunk, és nem öltöztünk cifra színpadi ruhába. Az ő féltékenykedését elhitték, az ő haragja imponált." A női gárda két oszlopa: Eőryné Borcsa társalgási- és Maár Júlia anyaszínésznő.
A szezon ünnepélyes megnyitóját október 1-jén tartják. Elsőnek egy allegória, Hunyadi álma a csatatéren jelenik meg a színen, amit A nemzet apoteózisa követ. Ezután A házi keresztben a prózai, A szép Galatheában az énekes színészek mutatkoznak be. Másnap Katona Bánk bánjának tapsolhatnak a szegediek. Az első előadásokat még szépszámú közönség látogatja, s a sajtó is elismerően szól a látottakról: "Nem kóbor éhenkórászokat, nem a színészet kontár csőcselékét látjuk itt együtt; hivatott tagokból, a vidék legjobb erőiből szervezett társulat ajánlá föl szolgálatát Szegednek. Tapintatos vezetés alatt művészi fenköltséggel működve gyönyörködtetnek ma az előadások, melyekre büszke lehet a magyar múzsa." A méltató írás szerzője nem más, mint az Aradi Gerőnek annyi keserűséget okozó Darázs egykori szerkesztője, Lévay Ferenc.507 |
| 464 |
 Az első intő jelek már október 12-én mutatkoznak. A koncerttel összekötött előadáson - Bokody Lajos zongoraművész Beethoven C moll Pathetic szonátáját adja elő - a nézőtér majdnem üres. A gondosan megtervezett játékrend, a gazdagon kiállított darabok - főleg francia bohózatok, vígjátékok és Offenbach-operettek - még megtöltik a karzatot és a páholyok egy részét, de ez a direktornak tetemes többletköltségébe kerül, miközben a közönség fogy. Ezért Mannsberger november közepén arra kényszerül, hogy szubvencióért instanciázzon. "Midőn elhatároztam, hogy a téli idényre a szegedi színházat kifogom bérelni," - írja kérvényében - "célom volt (...) kivívni Szegeden a magyar színészet hitelét, és e várost, mely hazánkban mint első magyar város áll példányul a többi előtt - fölmenteni azon vád alól, mely szerint színházában a magyar nyelv és szellem rovására német színészek találnak menhelyet.(...) Azonban - fájdalom - mindinkább érzem, mily nehéz azon küzdelem, melylyel feladatom további lelkiismeretes megoldásáért szembe kell szállnom. A jól szervezett társulat, a jó előadások, a pontos rendezés temérdek költséget vesz igénybe, ugy annyira, hogy azoknak csak aképen tehetek eleget, ha saját magam áldozom fel mindenemet a szegedi színészetért, (...) Napi kiadásaim 70-90 forintra rugnak, s havonkint átlag 3982 forintot kell kiadnom, ugy hogy esténkint 180 forint bevétel szükséges, hogy a költségeket paralizálva csak társulatomat föntarthassam. Ehez járulnak még a mostoha viszonyok, melyeknél fogva a jövedelem csak ritkán mutat fel figyelemre méltó összeget. Igy működésem a téli idényre nincs biztosítva.(...) Alázatos kérésem oda irányul, kegyeskedjék a tek. közgyűlés a hat havi téli idényre, a nemes város részéről pártfogás alá venni a színészet ügyét, s rajtam könnyíteni az által, hogy a színház helyiség bérköltségeit (mely havonként 411 frt 60 kr - hat hóra 2469 frt 60 kr, a világítást, mely havonként 216 frt - hat hóra 1296 frt, s ezen kívül a fűtésre való szükséges tüzelő szert, 14 kemencére) részemre subventioként megszavazni kegyesen méltóztassék."508 A sajtó az igazgató mellé áll, és már sokadszorra sorolja el, a különböző városok mi mindennel segítik a náluk játszó társulatokat. S miután az a hír járja, hogy mindössze 600 forint segélyt javasol a tanács, keserűen állapítja meg: "ha a nagy és népes magyar város, a 70 ezer lakójú Szeged, a nemzeti színészetért kebelében 600 forintot áldoz egy évben, e tény okvetlenül a nevetségesség |
| 465 |
|
| 466 |
 Mannsberger Jakab segélyt kérő levele |
| 467 |
színében tünik föl." A közgyűlés végül ennél némileg többet - december 1-től a téli idény hónapjaira havi 200 forintot - azaz áprilisig összesen 800 forint szubvenciót szavaz meg.509 Mannsberger nem csak kér, ad is. 1871. január 1-jei határidővel pályázatot ír ki eredeti népszínmű és vígjátékokra. A pályadíj 20, illetve 10 arany. Bírálóknak Széll Farkas ügyvédet - a Kaszinó Ifjúsági Körének tagja, megyei esküdt, maga is ír verseket, novellákat -, Császár Miklóst, a színház művezetőjét és Nagy Sándort, a Szegedi Hírlap szerkesztőjét kéri fel. A polgárok körében nagy visszhangot keltő pályázatnál azonban van egy még nagyobb szegedi szenzáció. November 16-án megindul a forgalom az Alföldi vasút Hódmezővásárhely-Szeged-Rókus-Szabadka szakaszán. Közelebb került egymáshoz a három város, melyeknek színi szövetségét az elmúlt évtizedek során már többször szorgalmazták. A megszavazott segély tudatában - bár a színház látogatottsága nem javul - az igazgató némiképp nyugodtabban néz a beköszöntő 1871-es év elé. Magabiztosságát csak növeli, hogy újév napján "a társulat egy díszes zenélő albummal tisztelte meg, mely a színtársulat összes tagjainak arcképeit tartalmazá." Császár Miklóst pedig január eleji jutalomjátéka alkalmából egy aranyéremmel ajándékozzák meg pályatársai. Az együttes jó szellemű légkörének jele, hogy az előző évhez hasonlóan "Thália ernyedetlen papjai és papnői" idén is megrendezik "batyú-báljukat". A színházi festőterembe "a különféle ételek, italok és csemegék egész bőségszaruját hozzák magukkal, míg a terem egyik zugában pedig egy bőkezüleg ellátott és jóltartott cigánybanda szítja a jókedv szikráit. Együtt voltak mindannyian, az igazgatótól kezdve az utolsó statisztáig, a primadonnától az utolsó figuránsig; csak fájdalom! még mindig gyengélkedő Császár hiányzott." Januártól a színház korábban könnyedebb, népszínművekre és zenés újdonságokra épülő műsora "megkomolyodik". Egymás után kerülnek színre Dumas, Sardou drámái, Shakespeare-től A velencei kalmár és A makrancos hölgy - ez utóbbi "Az ördögűző huszártiszt, vagy a szerelem mindent tehet" címen - Schillertől a Haramiák, és egy opera Webertől: Preciosa, a szép cigánylány. Február 3-án a drámapályázatra érkezett darabok közül bemutatják |
| 468 |
a Szükség törvényt bont című vígjátékot. A kitűzött díjakra összesen 20-an pályáztak, 11 vígjátékkal, 5 népszínművel és 4 egyéb műfajú drámával. Ha csak a számokat nézzük, a pályázat sikeresnek mondható, ám a színvonal lehangoló. A beküldött darabok közül mindössze még egy színpadképes van, Varga János népszínműve: A bíró fia, de az is csak egyetlen előadást ér meg. Úgy tűnik a direktor minden próbálkozása kudarcot vall, a nézőtér kong. S "midőn a zártszékek egy része üresen marad, suhancok, szolgálók s efféle zagyvalék tódul be" - panaszolja a Szegedi Híradó február 1-jei száma. És egyéb csúfságok is megesnek a teátrumban. Az emeleti 9-es páholyból ellopják a tükröt, máskor meg a kasszát törik fel. Ez utóbbi tettesét - egy színházi szolgát - sikerül fülön csípni, s így legalább a pénz megkerül. A társulat a Nemzeti Színház fiatal üdvöskéje, Rákosi Szidi vendégszereplésére készül, amikor február 23-án, szegedi lakásán meghal az együttes művezetője, Császár Miklós. "Temetése másnap d. u. 4 órakor történik a színháznál, kath. szertartással." Az egyszerű koporsó a bejáratnál van felállítva "körülállva bánatos arcú mindkétnembeli pályatársaitól, kétoldalt városi hajdúktól s igen díszes közönségtől, mely a szomorú szertartásra oly nagy számmal gyűlt össze." A gyászszertartás után a megboldogultat a belvárosi temetőben helyezik örök nyugalomra. A sors rövid életet adott neki, csupán 32 évet élt. Rákosi Szidi március 10-én kezdődő vendégjátéka ismét felkelti a közönség figyelmét a színház iránt. A drámairodalom remekeiből összeállított műsora - Ármány és szerelem és az Orleansi szűz Schillertől, Shakespeare két tragédiája: a III. Richárd meg a Rómeó és Júlia - valamint a bravúrosan pergő francia társalgási drámák zsúfolásig megtöltik a nézőteret. A fiatal vendégművésznőt kedvenc szerepe, A tücsök után - George Sand nyomán írta Charlotte Birc-Pfeiffer osztrák-, fordította Bulyovszkyné Szilágyi Lilla magyar színésznő - véget nem érő ünneplésben részesítik. A közönség pártolása most már a szezon végéig kitart és Mannsberger az április 2-i búcsúelőadás után, az anyagi bukástól megmenekülve fejezheti be első igazgatói szezonját. Bár a színtársulat búcsút mond, mozgalmas nyár vár a szegediekre. Április végén három napon át Berger Ede |
| 469 |
bűvész és optikai mutatványos szórakoztatja a színházba tévedőket. Május 3-án és 4-én Follinusz, társulatának egy töredéke Adecker kisasszony és Horatio Syr "korcsolya-táncosokkal" megerősítve, egyfelvonásosokkal akar pénzt keresni - kevés sikerrel. Alig állnak tovább, a színlapok máris hirdetik, hogy Stephany Olga kisasszony és Frauzelius György, a "pétervári német udvari színház tagjai - súgó nélkül - négy német vígjátékot adnak elő." Utánuk Schulz Ernő "híres pantomimikus" érkezik Szegedre, kinek "annyira hatalmába vannak arcizmai, hogy azoknak kénye-kedve szerinti játéka által mindennemű egymástól tökéletesen eltérő physiognomiákat és jellemeket ábrázol". S mindezek betetőzéséül, június 10-étől egy héten át Rappo Ferenc "hölgy és művésztársasága" testgyakorló mutatványokkal, Reichmann Miksa zenebohóc paródiáival és díszes élőképekkel várja a nagyérdeműt.
Míg Thália templomában e méltatlan mutatványok folynak, a szabadelvű kör az állandó színházépület létrehozásáról tárgyal, melyben - elképzelésük szerint - vigadónak, egy nagyobb kávéháznak valamint szállodának is lennie kell.510 Június 2-án azután Molnár György aláírásával "Előleges színi jelentés" jelenik meg a Szegedi Híradóban. "A pesti nemzeti színház több elsőrendű tagja, több oldalról történt fölhívás folytán társulattá alakulván, szünidejük alatt műutazást tesznek s alóljegyzett igazgatása alatt nehány vidéki nagyobb városban színi előadásokat fognak rendezni. Működésük egyik helyéül Szegedet tűzvén ki, színházában előadásaink sorozatát június 24-én kezdjük meg." Nyolc előadásra nyitnak bérletet s a közönség "rendkívüli érdeklődésének jele", hogy azonnal elkapkodják, sőt a három bérletszünetes előadásra is megtelik a színház. Nem csoda, hiszen a pesti teátrum legjobb erői álltak össze alkalmi társulattá. Szathmáryné, Molnárné, a fiatal Márkus Anna, vagy a férfiak közül Molnár, Szigeti, Nádai, Réthy - mind a Nemzeti Színház kiválóságai. A műsor is könnyed, szórakoztató, a nyári meleghez illő. Elégedetten állapítja meg július 6-i távozásuk után a lap kritikusa, hogy "minden tekintetben megfeleltek a várakozásnak, melyet e társulat föllépéseihez előre kötöttünk: a főbb szereplők jellemző egyénítése s művészi összjátéka magában elegendő volt a magasabb műélvet keresők igényeinek |
| 470 |
 kielégítésére; ehez járult a segédszereplők pontos és hibátlan közreműködése, mely az esték sikerét teljessé tette." Talán Molnárék idei, s Reimannék múlt évi sikerének híre bátorítja fel arra Dorn Frigyest, a kassai és eszéki német dalszínház igazgatóját, hogy augusztusban bérletnyitással próbálkozzon. Ám miután mindössze 6 páholybérlet kel el, feladja tervét és inkább Temesvárra települ. Közönség híján csaknem elmarad Bokody Lajos zongoraművész több műkedvelő közreműködésével szeptember 14-én tartott koncertje is, miközben a belvárosi sétányon napról napra bámész tömeg tapsolja a majomcirkuszt és Bartscht Károly tűznyelő mutatványait. Baljós árnyat vet a közelgő színi szezonra a pesti Nemzeti Színházban fellobbant, de szerencsére minden nagyobb baj nélkül elfojtott tűz, mert "ismét eszünkbe juttatja saját színházunkat" - írja a helybeli újság. - "E gyarló faalkotmányt, mely eredetileg, mint tudjuk, nyári színkörnek készült s mint födött színház annyira rendőrellenes, hogy annak ily módon lett színházzá átalakítását lelkiismeretes hatóság meg sem engedte volna." Egy esetleges tűzveszély elhárítására ezért javaslatot is tesz: "a színpad közelében folyton éjjel-nappal elegendő vízkészlet s belül egy kézi szivattyú, kívül rendes tűzfecskendő legyen állandóan vízzel töltve." És a menekülési lehetőség biztosítása érdekében "előadás alatt valamennyi ajtó nyitva tartassék." Valóban elképesztő, hogy a későbbi több száz áldozatot követelő Ring színházi tűzig mennyire nem törődtek a teátrumok tűzbiztonságával! Az ősz beköszöntével a gólyák, fecskék messzi útra kelnek, Szeged kedves vendégei, a színészek, pedig viszszatérnek a Tisza-parti városba. Az 1871-72-es téli szezonra ismét Mannsberger Jakab nyeri el a színházat. "Mint a múlt évben, úgy most is megfelelni igyekszem azon szép, de nehéz feladatnak, mit egyrészt a színészet magasztos hivatása, másrészt a közönség műigényei szabnak elémbe"- írja a szeptember 20-ai Szegedi Naplóban megjelent "Előzetes színi jelentésé"-ben. - "Mint e város szülötte, ismerem ennek viszonyait s azon tért, melyet itt a nemzeti színészetnek elfoglalni kell, s azon leendek, hogy irányt ne tévesszek; éppen ez okból társulatomat úgy szerveztem, hogy minden szerep szakma oly jeles tehetségek által van képviselve, melyek a várt siker felől biztos kezességet nyújtanak." |
| 471 |
Népes társulatába azonban több Szegeden kedvelt, tapasztalt színész helyett - mint Győri János, Eőry Gusztáv, vagy a nők közül Eőryné Borcsa, Maár Júlia - fiatal erőket szerződtetett. Az évadot október 5-én, Jókai Könyves Kálmánjával nyitják meg. Az első bajok már október közepén mutatkoznak. A 15-én bemutatott Szigligeti-színmű, a Mátyás király lesz után így ír a kritikus: "Az előadás hízelgés nélkül semmikép sem mondható jónak: s minthogy mi föltétlenül a tárgyias igazság hódolói vagyunk, kereken kimondjuk, hogy tele volt bíz az hiányokkal, annyira, hogy csakis itt-ott ütötte meg a kellő mértéket. A főbb szereplők többnyire csak félig készülten léptek fel." Igaz, azt is megállapítja: "a társulat több ügyes fiatal erővel rendelkezik," mint Vincze Mari, Rott Mari és Csatár Győző. Meglehet, a színészek játékkedvét és lelkesedését, az üresen kongó nézőtér lohasztja le. Ugyanis a folytonos esőzés és a nyirkos hideg elriasztja a szegedieket attól, hogy az amúgy is egyre barátságtalanabb, kopottabb színházba elmenjenek. Pedig az igazgató még arra is áldoz, hogy előadás előtt, míg a közönség összegyűlik, zeneszó múlassa a korábban érkezők idejét. Novemberben az idő szárazabbra fordul, és az operettek meg a bohózatok becsábítják az embereket a nézőtérre, ám a december 2-ai Othellót mégis szinte üres ház előtt játsszák, pedig az előadás igen jó. Az 1872-es esztendőt díszelőadással köszönti a színház. Az ó- és újév allegóriája után a Szigetvári vértanúk és a Reggeli előtt egy-egy felvonása ragadtatja gyakori tapsra a macskajajos közönséget. Másnaptól néhány estén át egy Hermann nevű londoni bűvész emeli a nézők számát és a bevételt, míg a társulat egy Palotai Andor nevű ismeretlen személy darabját próbálja. Január 6-án, szombaton azután páholytól karzatig fölemelt helyárakkal színre kerül: A szegedi bűnkrónika s a szegedi vár titkai eredeti énekes történeti színmű 3 szakaszban s megszámlálhatatlan képben. Ízelítő a kritikából: "Tekintve három körülményt t. i. a darab pénz után kiabáló címét, a szerző ismeretlen voltát és az óriási színlapokat, (...) el voltunk készülve, hogy egy óriási sületlenséget fogunk látni; azonban be kell vallanunk, hogy habár nem is találtunk benne egyebet vásári cikknél, az mégis bír az erkölcsi értéknek némi látszatával, ha nem is az alkotásban, legalább a szerző jószándékában, aki fércelményének iparkodott jó irányt adni. A darab kétségbevonhatatlan színpadi ismerettel, de minden írói |
| 472 |
 tehetség nélkül van szerkesztve. (...) E hiányt persze bőven pótolja - a karzat előtt - a kisteleki vasút megrohanása Rózsa S. és társai által.(...) Ami az előadást illeti, az általában elég jó volt. (...) Azon kérdésre, hogy miért adatott e darab fölemelt árakkal? nem érezzük magunkat följogosítva, miután az igazgató úr diadalmasan mutathatna a fulladásig tömött házra, mely előtt, szégyenkezve bár, meg kell hajolnunk. Másnap (vasárnap) ugyan e darab, már rendszerinti helyárakkal, ismételtetett - újra tömött házak előtt."511A derék direktor nem sokáig örülhet a "fulladásig tömött ház"-nak, mert olyan iszonyú havazás kezdődik, hogy a méteres hótorlaszokban még a vonatok is elakadnak. Az ítéletidő nem zavarja a Szegeden "újabban alakult Magyar szócsin-egylet nevű szűkebbkörű klub tagjait, akik maguk közt társalgás közben az idegen szavak mellőzését tűzték ki célul", mert alakuló ülésüket a "Kis pipa" helyiségében tartják. Amint az idő kegyesebbre fordul és már nem akadályozza havazás a vonatok zavartalan közlekedését, január végén néhány napig ismét Szegeden vendégszerepel Rákosi Szidi. Február végén előbb Medgyaszay Ilka - a Budai Várszínház tagja, Offenbach első magyar Szép Helénája -, majd Némethy Irma tragika, a Nemzeti Színház ifjú művésznője lép fel a bódészínház színpadán, és tölti meg zsúfolásig a máskor foghíjas nézőteret. A vendégjátékok között, február 17-én kedves ünnepség színhelye a színház. Jósika Miklós Két Barcsay című drámájában ünnepli 35 évi színi működésének jubileumát Vinczéné Teréz. A közönség szűnni nem akaró tapsvihara közben pályatársai díszes babérkoszorút nyújtanak át neki és ajándékokkal halmozzák el a könnyekig meghatott ünnepeltet. "Ki képes fölfogni és átérezni e fogalom horderejét: 35 évig magyar színésznek, vagy színésznőnek lenni?" - teszi fel a kérdést Vinczénét méltató cikkében a Szegedi Híradó. - "Küzdeni és folyvást csak küzdeni; küzdeni az anyagi helyzet mostohasága és a lélekölő előítéletek ellen; sokat, igen sokat fáradni, talán semmi, vagy legtöbbnyire kevés elismerésért, silány bérért! és mégis úgy megjutalmazva lenni azon nemes öntudat által, hogy mindent megtettünk, ami erőnktől kitelt (...), a legszebb és legmagasztosabb cél: a magyar nemzeti művelődés és édes hazai nyelv minél dicsőbb felvirágoztatásáért."512 |
| 473 |
A szezon végére az együttesben teljesen felbomlik a rend, amit szóvá is tesz a helyi lap március 3-ai száma. "Úgy látszik a társulatnál nagy a fegyelemhiány, mely számos visszatetsző jelenségben nyilvánul meg: helytelen szereposztás, szerep-nem-tudás, torz maszkírozás, jelenésekről való elkésések, borotválatlan arccal való ildomtalan megjelenések." S mindezek betetőzéséül a magyar színi szezont a német ajkú Klischnigg és leánya, Eleonóra magyar nyelvű (!) két előadása zárja március 25-én. "Ami a most lefolyt színi idényt illeti, arra lehet mondani, hogy műelv tekintetében nagyon, de nagyon szegény volt - értékeli az évadot a Szegedi Híradó -, ugyannyira, hogyha leszámítjuk Rákosi Szidónia és Némethi Irma kisasszonyok vendégszerepléseit és kiveszünk még egy-két, de csakis egy-két drámai és nehány sikerültebb vígjátéki előadást, a többi összes előadások, Szeged igényeihez mérten, még a középszerűség mértékét sem ütötték meg, sőt volt számtalan olyan előadás, melyre a kritika csak az lehet, hogy kritikán alóli .(...) A társulat, Szelest és Tímárt, a nők közt Császárnét és Klárnét kivéve - mind másod-, harmad-, negyedrangú tagokból állott." Felróják az igazgatónak a "szánalomig nyomorúságos" karokat, a hiányos és ügyetlen rendezéseket, a kiállítás silányságát, amelyek mind az erőskezű művezető hiányára vezethetők vissza. "Mannsberger úr az igazgatásban nemcsak a nemzeti irányt, hanem egyáltalán a színészet nemesebb feladatát tökéletesen elejtette, s nem vezette többé más, mint tisztán üzleti szempont" - zárja írását a szerző. Egy szeptember 6-án megjelent cikkben maga Mannsberger is sikertelennek nevezi az elmúlt szezont. Ennek ellenére a következő téli idényre is kéri és meg is kapja a szegedi színház bérletét.
A hivatásos színészek távozása után műkedvelők költöznek be a színházba, hogy a Tűzoltó egylet javára rendezzenek előadásokat. Az első zenés egyveleg, egy Corelli nevű énekes közreműködésével, botrányba fullad. A második, április 14-én a Huszárcsíny, Vahot népszínműve hatalmas sikert arat. A káplár szerepét Szekula József palánki rendőrbiztos adja. Mellette hivatásos színészek is fellépnek: Vízváriné, Klárné és Érczy Ferenc. Mégsem ez, hanem egy másik műkedvelő előadás a tavasz legnagyobb szenzációja. Április 28-ára egy újabb bemutatót hirdetnek a falragaszok: Szigligeti-Szerdahelyi népszínművét, A csikóst. A földesúr szerepében Szekula József látható, |
| 474 |
András bojtárt pedig a műkedvelő színjátszás legújabb felfedezettje, Bodnár András volt kunágotai lelkész, vagy ahogy az emberek hívják: Bandi pap alakítja. Amikor föllebben a függöny, a kíváncsi nézők végre megpillantják Arad és Szeged nevezetességét a "vállas, termetes alakot, gömbölyű arccal s terjedelmes pocakkal, mely a konyhák áldására mutat. (...) Léptei nehézkesek, kezeit, úgy látszik, szeretné nyugalomba helyezni. (...) Hangja eléggé csengő és terjedelmes lehetett egykor, de már érzik rajta, hogy eleget használta papkorában is; víg cimborák közt még mindig hatással használhatja, de attól, hogy szabatosan énekeljen, igen távol áll." Bandi pap - becsületes nevén Bodnár András Endre - a Zemplén megyei Kiszte falucskában, szegény földműves családban látta meg a napvilágot. Az istenfélő, eszes gyermeket plébánosa és szülei Egerbe küldték, hogy tanult embert csináljanak belőle. Miután erős vonzódást érzett a papi hivatás iránt, Temesvárott elvégezte a teológiát, és 32 éves korában pappá szentelték. Papi szolgálatát a csanádi egyházmegyében kezdte el. Szőreg, Kistelek, Battonya, Apátfalva voltak kápláni helyei. A jókedvű, nótás kedvű lelkipásztor szívesen töltötte idejét hívei körében, akik a szeretetteljes "Bandi pap" névvel ruházták fel. Barátkozó természetével azonban az ital túlságos szeretete párosult, ezért előfordult, hogy paphoz nem méltóan viselkedett. Kistelekről is ezért helyezte el püspöke Battonyára, ahonnan Kunágotára járt át, hogy gondozza a filia híveinek lelki életét. Kunágota légvonalban Békéscsaba és Arad közt mintegy félúton fekszik. A község 1843-44-ben dohánykertész-településként keletkezett. A csanádi püspökség a községháza egyik helyiségét imaháznak rendezte be. Önálló plébánia alapítására 1866-ra érett meg az idő, s plébánosnak Bodnár Andrást nevezték ki. Az újonnan kinevezett plébánosnak a színpadról Dombegyházára visszavonult, Európa-hírű énekesnő, Hollósy Kornélia, káprázatos jelmezeiből készíttetett miseruhát. Az új pap négy év alatt - püspöke engedélyével és anyagi támogatásával - híveivel templomot épített. 1870. november 5-én szentelték föl Szent Imre tiszteletére. Az építkezés befejeztével ismét italozni kezdett, és paphoz nem illő magatartása miatt - néhány híve követelésére - 1871. októberében az egyházmegyei Bíróság a "lelkipásztorkodásra érdemtelennek, a papi |
| 475 |
hivatás számára halottnak" mondta ki Bodnár Andrást. Ám Bandi pap nem hagyta el a falut, csupán átköltözött egykori harangozója, Szabó Tóth József kocsmájába. Talán az itteni nótázás és poharazgatás közben született agyában a gondolat: felcsap Thália papjának, beáll színésznek! Hiszen annyian mondták már: ezzel a hanggal és kedéllyel valósággal színpadra termett. Így került a szegedi teátrum színpadára. További sorsa sem mindennapi. A "széphangú Bandi pap" híre Budáig is elér, és a Budai Színkör igazgatója vendégszereplésre hívja meg. A fővárosi közönség ünnepli, de kunágotai hívei visszahívják falujukba. Bodnár a kedvükért otthagyja a színészetet, s mivel katolikus papként nem szolgálhat, Debrecenbe megy, reformál, és református lelkészként tér vissza Kunágotára, ahol fölépíti a község református templomát is!
A csikós nagy sikere arra ösztönzi a lelkes műkedvelőket, hogy egy újabb darabbal, a Vén bakancsos, és fia a huszárral jelentkezzenek, azután a színpadot át kell adniuk a királylátogatás hírére, egy hétre visszatérő Mannsberger-társulatnak. Ferenc József május 9-ei látogatására a teátrum díszelőadással készül. A bódészínház jobb oldali első páholysorát a magas vendégek részére kicsinosítják, s az épület pazar kivilágításával készülnek a király és kísérete fogadására. Míg délelőtt a próbák folynak, este előadást tartanának, ha volna közönség. A szegediek a közelgő látogatás lázában égnek, eszükbe sincs színházba menni. Így az előadást el kell hagyni. Május 9-én őfelségét nagy pompával fogadják az állomáson a város vezetői, majd a díszebéd után - ahol Erdélyi Náci muzsikál - megkezdődik a hivatalos program. Ám a hirtelen támadt szélvihar megtépázza az utcai dekorációkat, s a díszvilágítást szolgáló szurokfáklyákat sem lehet meggyújtani. Mindezek ellenére, a király gyalogsétát tesz - a kaszinóig, s anélkül, hogy bemenne a színházba, az állomásra kocsizik, és elutazik Szegedről. A csalódott színészek távozása után nem sokáig marad zárva a múzsatemplom. Június 1-jén, a Szegedi dal és zeneegylet tart benne hangversenyt, majd 9-én Stojkovits Ilonka zongorakoncertjére nyílnak meg a kapuk. Már úgy tűnik, a nyár álmos nyugalmát semmi se zavarja meg, amikor a harmadik téli évadja előtt álló Mannsberger augusztus 25-én megjelenő "Színi jelentés"-ének egy bekezdése |
| 476 |
heves sajtóvitát indít. "Miután a társulat költséges szervezése, a társulati tagok nagy fizetése, mely a tavalyinál egy harmaddal nagyobb, a nagy napi költség, mely a szegedi színházzal összekapcsolva van, lehetetlenné teszik, a még mindig egyformán maradt, a nagy költségekhez aránytalan helyárakat megtartani, kénytelen vagyok azokat igen csekélyen felemelni" - áll a jelentésben. Néhány nap múlva B. F. úr a lap hasábjain felháborodottan teszi fel a kérdést: "meddig fogja még Szeged, az ország második városa tűrni, hogy a színház s ezzel együtt a színügy fölött egyes ember rendelkezzék?" A távol lévő igazgatót az újság szerkesztője veszi védelmébe: "B. F. úr még egy sereg kifakadás kíséretében egyedárussággal és üzérkedéssel vádolja a mostani színigazgatót, mint aki csak zsebei tömésére törekszik. (...) Ha igazságosak akarunk lenni, akkor azt mondjuk: hogy kivétel nélkül minden színigazgató többé-kevésbé üzérkedik a színészettel. (...) Maga a színészet ügye s az ezzel összekötött nemesebb intentiok csak ott juthatnak előtérbe és fölényre, hol a közönség maga veszi kezébe a színügyet." A megtámadott direktor hosszú válaszlevelében tételesen bizonyítja a jegyár emelésének szükségességét. "Tavaly az összes havi gage, mit társulatomnak fizettem, volt: 1900 frt; az idén: 2700 frt, tehát 800 frttal több havonként, 4800 frttal a 6 havi idény alatt. (.) Az új operettek megszerzése, azaz előadhatási joga egyenként átlag 80 frtba, kiszerepezésük 40-50 frtba, tehát összesen 120-130 frtba, s így csak az eddig megszerzett 4 új operette előadása, a kiállítási költségeket nem számítva, 500 frtba kerül. (.) Az idén legkevesebb egészen új színmű átlagosan 25 frt, tehát 625 frt rendkívüli kiadást képez. (.) Rendkívüli kiadásaimra nézve a múlt évihez képest a többlet havonként legalább is 1000 frtra fog rúgni. Már most méltóztassanak fölvenni a rendes napi költséget, mely a zenével együtt átlag 80 frtra, havonként 25 előadás mellett tehát 2000 frtra rúg; úgy szintén a társulat szervezési költségeiből egy hóra kétszáz forint esik. Ez összeget hozzáadva a havi gagehoz, kitűnik, miszerint csak a rendes havi kiadásom 4900 frt, mely összeg a rendkívüli kiadásokkal bizton tehető 5200 frtra! Ezzel szemben a színház legnagyobb tiszta jövedelme 300 frtnál többre csak a legritkább esetben rúgott, tehát |
| 477 |
legnagyobb bevételül egész bizton vehetni 300 frtot, ami 25 előadásnál havonként 7500 frtot tenne ki, tehát 2500 frtal többet, mint a kiadás. (...) A rendszeres jövedelem azonban ennél jóval kisebb, napirenden van a 100, sőt 50-60 frtos napi jövedelem, és - hányszor van deficit! (...) Sajnos meggyőződésre jutottam, hogy evvel az eddigi helyárak és színházlátogatás mellett okvetlenül meg kell buknom. (...) Azonban, ha a színi idényre legalább 100 zártszék- és az alsó páholyokon kívül kétharmad felsőpáholy bérletet biztosítanak részemre, ez esetben a legnagyobb örömmel lemondok az árfölemelésről, sőt többet teszek: ha egy színi bizottmány alakulna s az a föntebbi bérletet biztosítaná - ami nem lenne oly nehéz - szívesen beleegyezném abba is, hogy e bizottmány (...) a repertoir készítésbe is elhatározólag befolyjon." A lap szerkesztősége kap ez utóbbi lehetőségen, sőt tanácsot is ad. "Az igazgató úr ajánlatát egy színi bizottmány alakítása iránt, mi elfogadhatónak, sőt a közönség érdekében is szükségesnek találjuk. Erre nézve ajánjuk Mannsberger úrnak: keresse meg írásban Magyar János urat, a szabadelvű-kör elnökét, aki - meg vagyunk győződve - ismert buzgalmát e téren is érvényesíteni fogja."513 Szeptember közepére, a belvárosi kaszinóban már sokadszorra megalakul a "színi bizottmány megalakulását előkészítő bizottság". Elnöke Csermelényi Iván ügyvéd, az elnökségben foglal helyet - többek között - Magyar János és Szűcs Ferenc ügyvéd, valamint a műkedvelők lelkes irányítója: Keméndy Nándor. Míg Szegeden a színház sorsát illetően egeret vajúdtak a hegyek - bizottság van, szubvenció továbbra sincs -, a pesti izraelita imaházban szeptember 17-én Mannsberger Jakab házasságra lép Sugár Emma kisasszonnyal. Az új párnak nem sok ideje marad az ünneplésre, mert október 5-én kezdetét veszi az 1872-73-as téli szezon. Hogy milyen körülmények között, arról a Pesti Napló ironikus, ám valósághű cikke tájékoztat. "Szeged népe egy rozzant bódéban nézi a színi előadásokat, télen bundában, mert nem fűthető, s a fütyül a szél nótát dúdolja a néző és a színész egyaránt; a színpad egy szűk éléskamra, melyben 3 darab kopott vászon van fölaggatva, hajdan paloták, termek, liget volt ráfestve mindkét oldalára, a fölvonás, változások alatt, a szükség szerint ki s |
| 478 |
befordítják, mintha észre is lehetne venni már, hogy más más díszítmény figurái rajta. Hát még az egérlyuk két kis öltöző, melyben 40-50 férfi és női személy gálába csapva magát, egymáshátán kuszorogva kényszerül öltözködni, az egy akol és egy pásztor magasztos elve gyakorlatából, és igyekszik a szegediek magas igényét fényes öltözékekkel is kielégíteni, csakhogy tessék, csakhogy bejöjjön a gágé, persze legtöbbnyire az uszályok lévén áldozatai ezen öltözködési martyromságnak, mert mielőtt a drága uszályok be lennének mutatva a színpadon, bíz azok a speiskamra egérlyukaiban maradnak a hősök és szerelemesek lovagcsizmái és glacé topánjai alatt. És ha ebben a színházban egyszer tűzvész támad, teljesen lehetetlen menekülnie a közönségnek, mert csakis egy bejárója van mintegy 1200 nézőnek, a színi személyzet pedig odareked menthetetlenül, mert csupán egy szűk földalatti följárása van a színpadra s onnan az öltözőszobába! Rendőri szempontból is rég be kellett volna már e rozzant közhelyet záratni, de fájdalom, e rozzant bódé tulajdonosa két befolyásos szegedi polgár, kik az 50-es években nyári színkörnek építették, később egy szál vékony falat húztak köröskörül, három pléh kemencét állítottak a folyosókra, s megmutatták a városi tanácsnak, hogy íme a téli színház, hát minek költekeznék Szeged városa egy tisztességes épületre?"514 Ebbe a színháznak csak jóindulattal nevezhető épületbe vonul be a 45 tagúra bővült Mannsberger-féle társulat. A színészek közül néhányan más igazgatóhoz szerződtek, helyettük visszajött Szegedre az Eőry házaspár és Berzsenyi Júlia. Az újak közt nevesebbek Klárné Angyal Ilka, Vízváriné Krecsányi Sarolta, Aranyossy Gyula és felesége Mán Jolán, valamint a fiatal Láng Irén. "Balettmesterné"-je is van a színháznak: Perreyné Schmidt Auguszta, egy pesti szivargyáros leánya, az ország első női balettmesternője, akivel 8 táncosnő is Szegedre szerződik. A négy részből álló nyitóelőadásban minden műfaj bemutatkozik. Először jelentkezik önálló "tagozatként" a táncművészet egy Pas de trois-val és Peleki Karolina szólótáncával. Az igényesebb műsorszerkesztés jele, hogy a következő előadás A kaméliás hölgy, majd egy Rosen-vígjáték |
| 479 |
után a Szép Heléna következik. Október 15-től azonban komoly zavart okoz Lovassy Jozefa betegsége. Gyakoriak a műsorváltozások, a közönség elbizonytalanodik, s ez nem tesz jót a színház látogatottságának. A társulat becsületére legyen mondva, még ebben a nehéz helyzetben is színre kerülnek olyan darabok, mint a Rómeó és Júlia, vagy az Eötvös József A falu jegyzője című regénye alapján dramatizált Viola az alföldi haramia.
Miközben az igazgató a nehéz helyzettel birkózik, az újság első oldalán "Színügy-egylet kell nekünk" című írásában "Egy színházlátogató" azt indítványozza, hogy "vegye kezébe a pártolás és segélyezés ügyét maga a színházlátogató közönség, alakuljon az maga színügyi egyletté (...) teljesítse mindazt, mivel a színészet iránt kötelezve vagyunk, s követelje meg azt, mit a színészettől méltán elvárhatunk." A cikkhez hozzászól a Szegedi Híradó szerkesztője, Nagy Sándor - az egykori "kis Petőfi" - és leszögezi: "az eszmét lelkemből pártolom." Majd kifejti, "a színügy fölvirágzását csakis ily egylet van hivatva eszközölni, sőt ez van hivatva magát az állandó színház ügyét is fölkarolni, annak alapjait lerakni s erkölcsi és anyagi befolyásával odahatni, hogy a Széchenyi-téren mielőbb nemzeti Thaliának díszes csarnokát lássuk pompázni."515 Úgy tűnik, a színügyet pártoló társaság megalakulása kimozdul a holtpontról. A betegség okozta zűrzavarból novemberre kilábal a társulat, és újra az előre meghirdetett rend szerint folynak az előadások. A bohózatok, vígjátékok, gyengécske operettek egyhangúságában üdítően hat egy-egy V. Hugo-, Dumas- és Szigligeti-darab, Offenbach-operett, Moliere A fősvénye, a november 30-iki Lear király, vagy a december 29-én bemutatott Weber-opera, A bűvös vadász. A színház decemberi gyenge látogatottságára magyarázat lehet, hogy 7-e óta a sétány sörcsarnokában Mezey János - a pesti Beleznay kert igazgatója - daltársulatával előadásokat tart. Az üres házak, a kiadásokhoz képest kicsiny bevételek rákényszerítik Mannsbergert, hogy 1873 januárjában ismét segélyért forduljon a város vezetőihez, akik "a városi pénztár mostoha viszonyai"-ra hivatkozva a kérést ezúttal elutasítják.516 Ráadásul az emberek ahelyett, hogy színházba mennének, a "vigardába" tódulnak, Miss Millie-t, a "kétfejű csalogány"-t, meg a városszerte öles plakátok hirdette |
| 480 |
 sziámi ikreket bámulni. A direktort megcsapja a csőd szele. S miközben a színészek Lessing Emilia Galottijának január 18-i bemutatójára készülnek, kétségbeesetten keresi a menekülés útját. Meg is találja Gaultier Lajos francia "légművész"-ben és társulatában. Kiadja nekik a színpadot. Azután január végén Mehemed Ziver Bey tűz- és kardnyelővel közösen tart előadásokat, így legalább bejön a közönség. Februárban egy kicsit fellélegezhet, mert a farsangi bálok némi pénzt hoznak. Hogy a bevétel nagyobb legyen, meghívja vendégjátékra a szegediek régi ismerősét, Bercsényi Bélát, aki tavaly óta már a pesti Nemzeti Színház tagja. Jóvoltából három Schiller-drámát is láthat a publikum: 12-én a Don Carlost, 18-án a Haramiákat és 22-én a Fiescót. Bár ez utóbbira inkább a fiaskó szó a találó. Bercsényin kívül senki nem tudja szerepét, az előadás majdnem botrányba fullad, s ezt szóvá is teszik a Híradó február 26-i számában. Éppen aznap, amikor Vízváriné az Egy könnyelmű leány címszereplőjeként - nomen est omen! - rengeteg rögtönzés segítségével az igazgatót és családját teszi nevetségessé "a közönség hatalmas nevetése és tomboló tetszésnyilvánítása kíséretében."517 Az évad vége közeledtével a fáradt színészek lélektelenül játszanak az eltávozó tagok pedig egyre többet engednek meg maguknak. A Nemzeti Színházba szerződött Eőry - megsértődve azon, hogy Mannsberger nem engedi egy előadás keretében búcsúzni - nyílt levélben köszön el: "Pályám elszólít becses körükből egy nagyobb világba; de az önök kisebb világa örökké emlékezetes és kedves marad nekem! Ha sorsom ismét visszahoz körükbe, fogadjanak, kérem, oly szeretetteljes barátsággal, mint minővel, reménylem, most elbocsátanak.(...) A boldogság istene maradjon Szeged nemes közönségével!" Annak ellenére, hogy a szakmában a szegedi társulatot a két haza egyik legjobbjának tartják - még Molnár György is úgy emlékezett rá, hogy "az ország legjobb társulata volt" -, Mannsbergert szülővárosából is egyre többen támadják. Pedig a rosszindulatú szóbeszéddel ellentétben, a pénz soha nem érdekli. Thália iránti szerelemből csinál színházat. Büszke rá, hogy a színészgázsik nála a legmagasabbak, az ő díszletei a legpazarabbak. Mégis, az alakulófélben lévő színügyi egylet leendő elnöksége rossz |
| 481 |
szemmel nézi működését. Lehet, hogy a kaszinó egyes urainak nem szalonképes Mannsberger személye. Talán azt nem tudják megemészteni, hogy valaki közülük magasabbra nőtt náluk, és jobban ért a színházhoz, mint műkedvelő földijei. Ezért persona non grata - nem kívánatos személy. Szerencsére az igazgató nem törődik a támadásokkal, s mert márciusban nincs mindennap előadás, kihasználja a több próbaidőt, és műsorra tűzi Obernyik Brankovics Györgyét, Shakespeare Szentivánéji álom című színművét és Perreyné jutalmául egy balettet: A szerelmes ördögöket. Azonban valójában már a szezon utolsó hetére összpontosít, Egressy Ákosnak, a kolozsvári színház tagjának vendégjátékára. A neves vendég április 1-től 5-éig a Hamletben, az Ármány és szerelemben, a Velencei kalmárban, Goethe Clavigojában és a Macbethben lép fel. Fejedelmi ajándék Szegednek! Április 6-án azután, a közönség nagy örömére, egy énekes bohózattal a Kalapos és harisnyatakács-csal lezárul Mannsberger harmadik téli szezonja is. Igaz, a társulat Szegeden maradt tagjai - valószínű, útiköltségük javára - 14-én még tartanak egy rendkívüli előadást, ahol két egyfelvonásos mellett, Vincze úr, a debreceni színház tagja A sevillai borbélyból énekelt áriával szórakoztatja a nagyérdeműt.
Még javában tart a szezon, amikor Aranyossy Gyula, a társulat fiatal színésze memorandumot terjeszt a városi tanács elé, melyben kifejti, részvénytársasági alapon kívánja megoldani a színészet szegedi állandósítását. Dolgozatához részletes pénzügyi tervet is mellékel. A város, mint "köztörvényhatóság" nem kíván foglalkozni az üggyel, azt a Szluha Ágoston tanácsnok elnöklete alatt kinevezett bizottmány elé utalja. Szluháék a tervezetet elutasítják, ellenben egy "nagyobb számú bizottmány kinevezését javasolják." Feladatául tűznék ki, hogy az igazgatóval együtt szervezze a társulatot, később befolyásolja a repertoár alakulását, végezetül a bizottság a várostól majdan rendelkezésére bocsátott 1200 forinttal saját belátása szerint segélyezze a színészetet. A bizottmány elnökének Szluha tanácsnokot ajánlják. Emellett kezdeményezik "az állandó színház mielőbbi létesítésére nézve" egy másik bizottmány kinevezését, elnökéül Pálfy Ferenc polgármestert jelölve.518 |
| 482 |
A határozatokat a Szegedi Híradó 1873. március 30-ai Vasárnapi tárcájában örömmel üdvözli Lévay Ferenc, ám szarkasztikus hangvételű írásában siet megjegyezni: "Szegeden az állandó színház ügyében már három ízben történt kezdeményezés", mégse történt semmi. Ugyanebben a lapszámban kezdi meg Nagy Sándor "A nemzeti színészet ügye Szegeden" címmel cikksorozatát. "Az állandó színház eszméje ma már nem csak kultúr, hanem úgyszólván becsületkérdése minden nagyobb városnak, mely művelt társadalommal bír s a város névre érdemes akar lenni" - állapítja meg. - "Érezte ezt városi reformbizottmányunk is, ezért nem odázhatta el magától, hogy a város égető szükségletei közé az állandó színházat fölvegye, de (...) a színház ügye a legutolsó helyek egyikére szorult." Terjedelmes tanulmánya további részében a "színügy-egylet"-ről kifejti, hogy az mindenhol "a színpad műizlés-, ismeret- és értelemfejlesztő, szóval, közmívelődési céljainak eléréséért" harcol. "Igaz, hogy más városokban a színügyi egyletek, bizottmányok létalapját állandó színház képezi" - teszi hozzá. Pedig szükséges lenne ellenőrző szerepére, mert "ma már a színészet puszta árucikké vált. (...) E sajnos eredmény szülte tovább azt, hogy nemzeti színészetünk kórállapotra jutott a vidéken, a jó színészek mind ritkábbakká váltak, s íme, ma már oda jutottunk, hogy a nemzeti színháznál csupa másodrangú, ki nem forrott, s félig képzett fiatal erőkkel kénytelenek nem betölteni, hanem csak nagyjából pótolni a kidőlt nagyok helyeit." Szegedre sem jön - állítja - "egy színügyi jólszervezett társulat addig, míg állandó színházunk nem lesz. (...)" Pedig "ahol virágzó színház van, ott a társadalom művelt és bizonyos jólétnek örvend. (...) A színház évek során át maga nevelt magának közönséget s ebben egyedüli segéde a fokonként fejlődő népoktatás, az iskola volt. (...) A műveltség egyik leghathatósb előmozdítója az anyagi jólétnek is; ami természetes, mert a műveltséggel együtt jár az igények szaporodása. (...) Ma már vasárnaponként a zártszékeket tömegesen, sőt a felső páholyokat is a kisiparosok és az úgynevezett köznép jómódú családjaitól látjuk elfoglalva. (...) Láttunk már Shakespeare-darabot tömött karzat mellett, s tanúi voltunk, hogy egy és ugyanazon színmű háromszor, háromféle közönséggel töltötte meg a színházat." Az állandó színháznak "nemzeti kulturhivatása van" - szögezi le végezetül Nagy Sándor. - "Az állandó színház egyenesen |
| 483 |
kiegészítő része az iskolának, maga is magyar nevelőintézet, mely a jó alapot tovább építi; meg vagyunk győződve, hogy a szegedi állandó színház a nemzeti irányú műveltség terjesztésében csak egy évtized alatt is nevezetes eredményeket fog fölmutatni." Ám a bizottságok még mindig csak beszélnek, a tett hátravan, s "maholnap azt vesszük észre, hogy az ország második városa, a legnagyobb magyar város maga marad e téren hátra - nagy falunak!"519 Egyelőre azonban a kérdés az, lesz-e egyáltalán színháza a városnak? 1873-ban ugyanis lejár a telektulajdonos Nőegylet és a színháztulajdonos Hofferék között 15 évre kötött szerződés. A Nőegylet az új szerződésben oly kemény feltételeket szab, hogy azt Hofferék nem fogadják el, mert a színház bérletét annyira meg kellene emelni, hogy nem akadna igazgató, aki a biztos anyagi bukást vállalva Szegedre jönne. A tárgyalások majd egy évig tartanak, s végül 1873. szeptember 22-én megegyezésre vezetnek. A bódészínház megmenekül, de csak egy évig, mert a szerződést évenként újítani kell.520 A színház körüli vitával mit sem törődve, önjelölt színészeknek a teátrum alkalmanként kitárja kapuit. Május 4-ére műkedvelőket rendez benne Egressy Ákos, és 11-én jótékony célú előadást tart színpadán a titokzatos "Epstein bűvész", aki nem más, mint a Bába Kiadó könyvkötőmestere: Rácskay úr! Végül a legnagyobb esemény 18-án zajlik le falai között, amikor az Othello címszerepét Egressy Ákos játssza - a többi szerep, a belvárosi kaszinó műkedvelőié. Nyárra ismét érkezik daltársulat, ezúttal a Pálfy-féle sörcsarnokba. Vezetője Jakabfy Gábor, aki truppjával a pesti Beleznay kert rendszeres fellépője. A Széchenyi téren pedig keleti nagy állatseregletet bámulhat a sok szájtáti, és csodálhatja a tér pompás, új kövezetét. Mert fejlődik a város, már 27 utcája és tere szilárd burkolatú. Igaz, most a szokásosnál kevesebben vannak az utcákon. A kolera ismét szedi áldozatait. Már több százan megbetegedtek, és sok a halottak száma is. Ez a magyarázata annak, hogy más társulatok messze ívben elkerülik Szegedet. Július 11-én azután meglepő hírt közöl az újság. A télre Sztupa Andor bérelte ki a színházat. A Búza téri Fehér kereszt házból kiszűrődő zongoraszó jelzi, hogy karmestere, Faeber Henrik, naponta zongoraleckéket ad. Sokan értetlenül állnak az esemény előtt. Mannsbergerrel, a pontosan, |
| 484 |
 jól fizető igazgatóval azért nem kötöttek szerződést, mert a színház jogi helyzete még tisztázatlan. És "ily helyzetben idejött Sztupa Andor vidéki színész" - áll a lapban augusztus 1-jén -, "és mint színigazgató színi előadások tartására helyhatósági engedélyt kért és nyert és ennek alapján meg is kezdé társulata szervezését, dacára annak, hogy színháza nincs. Azt halljuk, hogy az esetre, ha a színházat meg nem kaphatná, a felsővárosi társas egylet és szabadelvű kör helyiségében fog játszani." Minden világos, Mannsbergernek mennie kell, hisz a hatóság engedélye a szegedi színházra már Sztupa kezében van. A Szluha Ágoston vezetésével működő testület október 3-án nyilvánosan kiáll a maga választotta direktor mellett. "A f. évben alakult s a köztörvényhatóság pártfogása mellett működő színügyi bizottmány, a színház ügyének ismert rendezetlensége miatt, csak most jutott olyan helyzetbe, hogy kimondja (...) Sztupa úr társulata a legmelegebb pártolásra, az erkölcsi és anyagi támogatásra érdemes." Hogy a közönség a társulatot megismerhesse "a négy első előadás, mely szombattól (okt. 4.) kezdve keddig bérlet nélkül adatik. (...) A bizottmány tehát ez első előadások szíves látogatására kéri Szeged műpártoló közönségét (...) és fölhívja a közönséget a színügy meleg támogatására s tömeges bérletre." A színügyi bizottmány a maga részéről 1200 frttal támogatja az új színigazgatót.Sztupa már járt Szegeden, 1868 nyarán, Szathmáry Károly színészeként. Maga jómódú szülőktől származik, és már 1847-től koptatja a deszkákat. A vidék egyik legkiválóbb jellem- és cselszövő színésze. Az igazgatásba csak három éve kóstolt bele. A 32 tagú társulat 20 színésze közt van a neves Szathmáry színészdinasztiából Árpád, a kitűnő hős és jellemszínész, aki operett- és népszínmű-énekesként is a legjobbak közé tartozik; Berzsenyi Károly, a nagy költő leszármazottja; valamint a szegedi Sántha István. A 12 színésznőből a legnevesebbek Nikó Lina operett- és népszínmű-énekesnő, a két év múlva megnyíló Népszínház majdani oszlopa és Hunyady Margit hősnő és drámai szende, Hunyady Sándor író édesanyja. Egy megőrzött jegyzék elárulja, milyen gázsit kaptak Sztupa színészei. "Darvasné Plachy Mari kardalosnő 30 frt. fizetés, egy havi előleg és 8 frt. utikőltség. |
| 485 |
Fábián László ruhatárnok és kardalnok 40 frt. és egy havi előleg. Sántha István és felesége Kővári Veron kardalnokok és segédszínészek összesen 90 frt. fizetés, ugyanannyi előleg és 25 frt. utiköltség. Vrasichné Nyilvai Irma elsőrendű operett- és népszínmű-énekesnő havi 200 frt. fizetés, két félbérszünetes jutalomjáték, 300 frt. előleg és 25 frt. utiköltség. György Jánosné Nagy Lujza drámai színésznő 160 frt. fizetés, két félbérszünetes juatlomjáték s Pestről Szegedre tett útiköltségeinek megtérítése. Faeber Henrik karnagy és felesége Jaczkó Mari kardalnoknő összesen havi 100 frt., ugyanannyi előleg, egy félbérszünetes jutalomjáték, 20 frt. utiköltség. Balla Béla hősszerelmes, tenorista és népszínmű-énekes 120 frt. fizetés, egy havi előleg, 20 frt. utiköltség, két félbérszünetes jutalomjáték. Ezenkívül 2 frt. játékdíj, az operett és népszínmű rendezéséért pedig előadásonként 1 frt. 50 kr. Szathmáry Árpád elsőrendű hős és jellem és felesége Hunyadi Margit első s felváltva másodrendű szende, együtt havi 140 frt. fizetés, két félbérszünetes jutalomjáték, 240 frt. előleg, 20 frt. utiköltség. Berzsenyi Károly színész minden nagyobb és kisebb szerepben havi 60 frt. fizetés, egy havi előleg, fél jutalomjáték bérletszünetben, harmadosztályú vasúti jegy Kőbányától."521 A színház tulajdonosai kitesznek magukért, és kijavíttatják a zártszékeket, a külső falazatot és a báli padozatot. A megkopott, elrongyolódott diszleteket rendbe hozatják és újra festetik, a portálnyílásra pedig új függöny kerül. Az 1873-74-es téli szezont a Bánk bánnal nyítják meg. Azután minha magyar évad lenne egymást követik a Szigligeti darabok, Kövér Lajos, Tóth Ede, Tóth Kálmán, Lukácsy Sándor komédiái és népszínművei. A nemzeti szerzők közé csak nagy ritkán ékelődik be egy-egy Offenbach-operett, vagy francia vígjáték. Az első klasszikus mű, a Fösvény Moliere-től, november 13-án kerül színre. Éppen akkor, amikor a Széchenyi téren Bolhaszínház csábítgatja a közönséget. Míg 19-étől három napon át Japán erőművész társulat lép fel a színházban, a színészek egy része |
| 486 |
 Calderon-bemutatóra készül. November 24-én kerül színre a spanyol drámaköltő remeke: Az élet álom.De nem a szegedi színigazgatónak! A hónap közepén Sztupa ráébred arra, hogy vészesen kiürült a kassza. Rengeteg pénzt ölt a díszletekbe, miközben a bevétel a vártnál jóval kisebb, és még egy krajcárt sem látott az ígért szubvencióból. Nem tehet mást, sürgeti a pénz kifizetését, és a hidegre való tekintettel 20 öl fa kiutalását is kéri. A színügyi bizottmány a kérést pártolólag terjeszti a törvényhatósági bizottság elé, és felhívja a figyelmet arra, "a közönség pártolása nem olyan mérvű, hogy egy jól szervezett társulatot fenntartson, s a közönség művészi igényeinek megfelelő darabok előállításához a színházi bevétel kevés." A törvényhatósági bizottság az indokokat figyelembe véve, a korábban megszavazott havi 200 forint segélyt folyósítja, de a téli idényre csak 15 öl tüzifa kiutalását hagyja jóvá.522 December sehol se kedvez a szinházaknak. A tél első rohamai otthonülőkké teszik az embereket, akik nem szívesen bújnak elő a barátságos, meleg szobákból. Ilyenkor egy élelmes színigazgató csak egyet tehet: könnyít a műsoron. Előveszi a bohózatokat és szaporítja a zenés darabok számát. Ezt teszi Sztupa is, ám a zenés darabok közül a december 13-iki Orpheus az alvilágban előadása kis híján botrányba fullad. A Híradó szóvá teszi a dilettáns zenélést és a közönség nevében felháborodását fejezi ki a zenészek készületlensége, "botrányos cincogás"-a miatt. A cikkre ifj. Erdélyi Náci, "a szegedi első zenekar igazgatója" válaszol. Írása azért is figyelmet érdemel, mert megjelöli benne a vidéki zenés előadások gátját jelentő két főokot. "A színházi zenekar 5 fúvóhangszeren játszó egyénnel van mindig kiegészítve, kiknek működéséért zenekarom nem felelős; különben is a siker a betanítástól, a vezénylettől, de leginkább a kellő mennyiségű próbák megtartásától függ, amire, fájdalom! legtöbbnyire elegendő idő sem jut. (...) Ami a népszínműveket és látványos darabokat illeti, alig van vidéki színigazgató, kinek az e darabokhoz írt zenék mind meglegyenek. (...) Ha pedig nincs meg a szükséges zene, ami vajmi gyakran előfordul, akkor rendszerint hangjegy nélkül kísérjük az éneket, és szerencse ilyenkor, ha ismerjük a dalt, mert ez esetben csak jól megy, de ha ismeretlen, persze hogy szörnyű cudarság hangzik tőlünk."523 Világos |
| 487 |
 
beszéd! A próba és a kotta hiánya együttesen - kivált Offenbach esetében! - csak botrányt eredményezhet.
Decemberben még alkalma van a zenekarnak kiköszörülni a csorbát, a 18-ai Fauszt és Margit előadásán. Nem operáról - operaparódiáról van szó. Megfelelő énekesek és zenekar híján Sztupa csak paródia előadására vállalkozhat. Az 1874-es év januárjában művezetőt, azaz főrendezőt kap a színház a színműíró-színész Lukácsy Sándor személyében, ami azt jelenti, hogy az előadások felkészültebbek, fegyelmezettebbek lesznek. Ám hiába minden, a színház közönsége egyre tovább csökken. Ebben nem csak a farkasordító hideg a ludas, hanem Jakabfy magyar daltársulata is, amelyik január végétől, a teátrum szomszédságában, a Prófétában produkálja magát. A bajban lévő direktor mindent megpróbál. Színre állít egy "igazi" operát: Ruzitskától a Béla futását, hiába. Akkor egy operaparódiát vesz elő, a Rómeó és Júliát, ennek sincs nagy közönsége. Hatástalanok a bohózatok és operettek is. Még a szegediek körében kedvelt Eőry Gusztáv vendégjátéka is csak félig tölti meg a házat. Február közepén már egyszerre két vendéggel próbálkozik: Miklóssy Gyulával és Szakáll Antallal. Miklósy a pesti István téri - ma Klauzál tér - színház igazgatója, remekül megállja a helyét a tragikus szerepekben; Szakáll pedig kitűnő intrikus és jellemszínész. Együtt lépnek fel február 19-én a Haramiákban, Schiller drámájában. Ám minden igyekezet ellenére a deficit tovább nő. Ezért a február 24-ei színlapon felhívással fordul a "nagyérdemű közönséghez," és drámai hangon kér támogatást a szegediektől. "Mint egyes ember és szerény magánvállalkozó, eljutottam az áldozatok azon fokáig, melyen túl végromlás nélkül nem léphetek; az önfentartás kényszere rendkívüli eszközök alkalmazását követeli tőlem, (...) ám bizonyára csakis a legvégső esetben folyamodnám azon sajnos, de kényszerparancsolta elhatározáshoz, hogy társulatommal e várost a téli színiidény bevégezte előtt elhagyjam. Szeged város nagyérdemű közönségéhez intézett jelen kérelmem, hiszem, nem lesz pusztában elhangzott szó (...) s meg fog menteni engem azon szomorú kényszerűségtől, hogy máshol keressek forrást kötelezettségeim teljesítéséhez." A Szegedi Híradó kéretlenül is közli a szöveget, ám kommentárt fűz hozzá: "Kétségtelen, hogy Sztupa úr eddig tetemes deficitben van vállalatával, s azért éppen nem vehetjük tőle rossznéven, ha nehéz helyzetének föltárásával |
| 488 |
 a közönség szívére akar hatni. (...) Be kell ismernie Sztupa úrnak - aminthogy be is ismerte magánkörökben nem egyszer - hogy itteni balszerencséjének nem a közönség, hanem társulata az oka."524Hogy igaz, vagy sem a "beismerés", amiről az újdondász ír, nem tudjuk. Az azonban bizonyos, hogy az érdeklődést Sztupa ismét vendégekkel akarja felcsigázni. Március 10-én a gyönyörű, althangú tavalyi kedvenc, Vízváriné Krecsányi Sarolta lép fel a Pestet meghódító Jonas-operettben, A háromcsőrű kacsában, majd azt követően Offenbach művében is. Sarolta éppen válófélben van férjétől, Vízvári Gyulától, és Amerikába készül. Március 12-én Rónai Gyula, a vidék legjobb Shakespeare-színésze teszi le névjegyét a Lear király címszerepében, majd 23-án a III. Richárd-ban. A vendégeknek hála, megszaporodik a publikum, és hogy ez így is maradjon, gyorsan színre hozzák a mindig bevált Ördög piluláit. Közben március 21-én a színügyi bizottmány bejelenti, "Sztupa úrnak azon kérvénye, melyben a városi t. tanácshoz előadási engedélyért folyamodott a jövő téli idényre is, a színügyi bizottmánnyal előlegesen közölve volt s a bizottmány tagjai egyhangulag annak megadása mellett nyilatkoztak." A jövő évi működést feltételekhez kötik, ám a színházi helyiség ügyében a tulajdonosokkal való tárgyalás elakad, mivel a lejáró szerződés meghosszabbításáról még nincs döntés.525 A március 31-iki szezonzáró előadást követően - Jókai Egy magyar nábobját adják - az igazgató a sajtó nyilvánosságán keresztül búcsúzik az itteni közönségtől. "Ha mint szerény magánvállalkozónak talán nem sikerült is minden nagyobb mérvű igényeknek megfelelnem, tiszta öntudattal mondhatom" - írja - "nem áldozatkészségemen vagy jóakaratomon, hanem részint tehetségmeddő korszakunk, részint anyagi erőmet túlhaladó nehézségeken múlt a siker teljes elérhetése. (...) Miután szerencsés voltam a színházat jövőre is megnyerni, minden törekvésem oda leend irányúlva, hogy oly színtársulatot szervezhessek, mely a méltányos igényeknek még inkább megfeleljen, mert vállalatom nem csupán nyerészkedésen, de mindenek felett igazgatói hitelem és becsületem fentartásán alapul." Az 1874-es nyár mozgalmasnak ígérkezik. Május elejétől Urlich amerikai cirkusza vonul be "műlovarokkal és testgyakornokokkal", s a 4 bohóc magyarul szórakoztatja |
| 489 |
a nagyérdeműt. A hónap közepén az Üstökös kertjében Miss Mimi Davies angol népénekesnő lép fel, míg 24-étől a vár mellett egy francia mechanikai színház automatái ejtik ámulatba a betévedőket. A kaszinó színjátszói Pünkösd vasárnap a tűzoltók javára rendeznek előadást, míg az Iparos ifjak Egylete 31-én mutatja be 24 órai éj a színházban címmel alkalmi darabját. Júniusban két koncert várja a zenekedvelőket. Blau Gyula 3-án tartja hegedűestjét, 9-én pedig Angyalfi Sándor énekel Schubert-dalokat, oratóriumrészleteket és operaáriákat, Erdélyi Náci zenekarának kíséretében. Végül július 20-án megkezdi erőművészi és művészeti csoportozatokból álló mutatványait a Rappo színház. Zenekíséretüket Gilagoék szolgáltatják. "Kár," - írja a Szegedi Híradó - "hogy a banda valóságos zenebanditákból áll." A legnagyobb szenzációt mégsem a fenti események, hanem az április közepétől 6 héten át nagy tetszést arató német színészek okozzák. Mathes úr társulatának - felesége Röcket asszony, a Burgszinháznak volt a színésze - "nagy közönsége van." Sikerüket jól mutatja, hogy 3 darab 6 előadásból álló bérletet tudnak nyitni. "A hatás, melyet a rendes színi idény után két hétre idejött német színtársulat hat heti működésével itt kifejtett, sokkal nagyobb, semhogy azt közönnyel nézhetnők" - így a Szegedi Híradó főszerkesztője, Nagy Sándor. - "És miben állott e hatás titka? Mi vonzá előadásaikra a magyar színház rendes közönségének is egy részét? Talán a művészet magas szárnyalása? Korántsem, hanem a mindig összevágó, karikacsapásra menő előadás, mely, hogy úgy mondjuk, a katonai fegyelmezettség képét tüntette föl, - mint ezt nemrég a Laube-féle bécsi színház előadásaira mondották. Igaz, hogy ez nem művészet, mely lelkesít, meghat és elragad, de hogy hatása van, épp úgy, mint a jó katonai gyakorlatnak, azt láttuk. És nem egytől hallottuk, olyanoktól, kiket a német társulat előadása nem emelt, hanem elszomorított, hogy: miért nem tudják a mi színészeink a szerepeiket úgy, mint ezek? Miért nem játszanak oly pontosan, oly összhangzó szabatossággal, mint ezek?"526 Ráadásul még egy kiváló bécsi együttes lép fel Szegeden: a világkiállítás Strauss-féle zenekara. A Langenbach vezénylete alatt muzsikáló 60 zenész július 4-én kezdi meg 5 koncertből álló sorozatát. |
| 490 |
Szerencsére a magyar művészet pártolóinak sem kell szégyenkezniük, mert július 20-án a városba érkezik a Nemzeti Színház tagjaiból szervezett alkalmi együttes. Érkezésüket hosszas vita előzte meg a színügyi bizottmányban. A bizottmány tagjai nem tudták eldönteni, hogy a színészek a színházban, vagy szabadtéren lépjenek-e fel? Végül a kánikula miatt a választás az Üstökös kertjére esett. A kicsiny színpaddal rendelkező aréna a középső tágas fasor közt épült föl. Kétoldalt 16 földszinti páholy kapott helyet, a fák közötti 240 zártszék mögé emelt karzatot ácsoltak. Ezeken kívül földszinti állóhelyek is vannak a kertben. A társulat színésznői között itt van Lendvayné, Császárné, Komáromi Mariska és Helvey Laura, a férfi gárda kevésbé neves, ám tehetséges fiatal színészekből áll, mint Eőry, Tóth Ede vagy Tihanyi Miklós. A kisebb szerepeket a velük jött színitanodások alakítják. Az előadásokat 21-én kezdik meg, a műsor a nyárnak megfelelő, könnyed vígjátékokból áll, de két klasszikus művet azért színre visznek: Moliere Nők iskolája, és Schiller Ármány és szerelem című darabjait. Az ideiglenes társulat 19 előadás után utazik tovább. Őszre a színházépület ügye is rendeződik. A Nőegylet végre enged horribilis követeléseiből, és 1874. november 1-től, 1876. november 1-ig megelégszik évi 500 forint bérrel s 5 előadás jövedelmével. Az októberben Szegedre bevonuló, egyesült Sztupa Andor - Hubay Gusztáv vezette társulatot a lap "A magyar színtársulathoz" című írásával köszönti. "Az »isten hozott« után azonban egypár komoly szónk is van hozzátok, új, ideiglenes itteni pályátok küszöbén. (...) A magyar színészet ezuttal ügybuzgalmának, lelkesedésének teljes erejéből lépjen föl; amelynélfogva meg kell mutatnia, hogy a magyar színészetet a kenyérkeresetnél magasabb becsvágy is lelkesíti. E körülmény pedig nem más, mint a német színészetnek e nagy magyar városban nemrég történt diadalmas föllépése. (...) Tudjuk mi azt, hogy egy vidéki társulatnál, hol az erők úgyszólván mindennap igénybe vannak véve, sok nehézséggel jár a folytonosan korrekt előadások létrehozatala; de nem lehetetlen, csak akarni kell. Ne mondja senki - amit oly sokszor hallunk - hogy tanulásra nem jut idő, hogy készületlenül kell lépni a színpadra. E panaszkodók a férfiak. Fényesen megcáfolják őket a nők, kikre sosem volt panaszunk, akik mindig készen jönnek a közönség elé, s akik mögött azért |
| 491 |
messze el is maradtak a német színésznők. Amit a nők megtehetnek, azt a férfiak ne tehetnék meg?"527
Megerősödött társulattal érkezik Sztupa. Hubay az ország egyik legjobb apaszínésze, és paraszt szerepekben is utolérhetetlen. A tavasszal Szegeden vendégszereplő kiváló intrikus, Szakáll Antal is az együttes tagja. Itt van Izsó Kálmán, a vidék kedvelt tenoristája. Színész, rendezőnek Prielle Péter - Kornélia testvére - és Lukácsy Sándor szerződött. Sztupáné megbízható, jó hősnő, Nikó Lina a primadonna szerepek avatott alakítója. És ők csak a 30 tagú társulat legjobbjai. Prielle Pétert a városhoz egy örömteli esemény is köti. A palánki templom matrikulája szerint szeptember 28-án, a Palánk 307. szám alatti házában lát napvilágot Margit nevű leánya. Felesége Köncöl Luisa szintén színész. Prielle Péter becsültségét jelzi, hogy kislánya keresztanyja, Rózsáné Júlianna nem más, mint főtisztelendő Rózsa Ferenc címzetes apát, leendő szeged-belvárosi plébános édesanyja. Az 1874-75-ös szezon nyitóelőadása október 3-án Dobsa jól ismert darabja, az V. László. A további műsor sem hoz meglepetést. A megszokott Suppe- és Offenbach-operettek, újabb butácska bohózatok meg a régi népszínművek váltogatják egymást az első hónapban. A társulatot azonban két váratlan esemény felzaklatja. Az első örömteli. Október 14-én a társulat üdvöskéje, Nikó Lina jegyet vált Blazsafszky Károly helybeli távirdai tiszttel, s az esküvő is meglesz rövidesen: november 4-én. A másik egy tragikus eset. Az együttes kedves naivájának, Nagy Lujzának a férje - a honvédségnél százados volt - amerikai párbajban főbe lőtte magát. A színházmenetnek sem lehet örülni. Csupán A gerolsteini nagyhercegnő, és egy gyengén előadott Szigligeti-népszínmű, A háromszéki leányok az első hónap némi érdeklődést keltő darabjai. Talán belefáradt a közönség a nyári német és magyar előadásokba, azért ilyen csekély az érdeklődése. És okkal, ok nélkül kifogásokat keresnek és találnak. Gúnyolják a színlapok bombasztikus túlzásait, amelyek - szerintük - olyanok, mintha "valamely falusi vándorszínész trupp ütötte volna föl tanyáját." Sok kifogás éri a színészeket "ízetlen élceik és modoruk" miatt. És persze azok a leghangosabbak, akik kalapban ülnek a nézőtéren és "azonnal rágyujtanak, ahogy kilépnek a deszkaszínházból, |
| 492 |
 eldobják a gyújtót, nem törődve azzal, hogy tűz lehet belőle." Az időjárás is a színészek ellen fordul. Az állandó esőzés sártengerré változtatja az utcákat, s az egyre romló gazdasági helyzet sem csinál kedvet a színházhoz. Ritka a telt ház. "Vádoljuk a társulatokat, pedig magunkban van a hiba" - fakad ki a recenzens novemberben, a romantikus társadalmi dráma, Ponsard Pénz és becsületének üres háza láttán. - "Mi a sörcsarnokszagú élvezeteket a legtöbbre becsüljük. (...) Nekünk nem kell semmi komolyabb, semmi nemesebb élvezet. Mi csak mulatni, szórakozni akarunk."528A gyakran hiányolt klasszikus művek sem örvendenek nagyobb látogatottságnak. November 24-én is "édeskevesen jelentek meg Szakáll Antal jutalomjátékára, de akik eljöttek meg nem bánták. A derék színész egy hatalmas szerepen a shakespearei III. Richardon próbálta meg erejét és a kisérlet várakozáson felül sikerült." Az alakításon érződik a gondos elemző munka, a maszk is jól eltalált, Szakáll egyetlen hibája a hadaró beszéd. Annak ellenére, hogy a társulat a várostól a tavalyi szubvenciót pénzben és tüzifában is megkapja, a gyenge látogatottság és a nagy kiadások miatt a színház decemberre 500 forint deficitet halmoz föl. Ha csupán a színészek fizetését nézzük, az is 10 forinttal haladja meg Mannsberger 1872-73-as, jóval nagyobb társulatának 2700 forintos gázsiját. Ez jól érzékelteti, hogy minden sokkal többe kerül, mint néhány évvel ezelőtt. A várható anyagi bukásból a kiutat az igazgatók a vasárnapi népszínmű-előadásokban, a Színügyi Bizottmány egy új, aktívabb bizottság felállításában látja, amely majd nagyobb szubvenciót képes kicsikarni. Amíg azonban az új testület megalakítására tett első kísérlet kudarcot vall, a vasárnapi népszínművek becsalják az embereket a színházba. Az ötödik bérletfolyam már az új, 1875-ik év januárjában, a Tudós nőkkel veszi kezdetét. Az előadást szépszámú közönség nézi, s ez bizakodással tölti el a már-már csődöt jelentő direktort. És valóban, az emberek megindulnak a színházba. Reményt keltő az is, hogy a keservesen megalakult Színügyi Bizottmány január 10-én megtartja első ülését. Ezen Sztupa beszámol az elmúlt időszak katasztrofális eredményeiről. A bizottmány egyik új tagja, Abramovich úr, a színház nagyobb erkölcsi és anyagi pártolása |
| 493 |
érdekében egy Színpártoló Egylet felállítására tesz javaslatot. Az indítvány szerint az egyletnek 50 tagja és 200 pártoló tagja lenne. Az előbbiek havonta, az utóbbiak negyedévente fizetnének 1-1 forintot, ami egy esztendőben 1400 forintot jelentene. A javaslat - Sztupa igazgató bánatára - a megvitatásnál nem jut tovább. A feltámadt érdeklődést a bizakodó direktorok vendégekkel akarják csigázni, s január végére Szabadkáról Kapunovicsné Laurát, a pesti István téri Színházból meg a minden szerepkörben kitűnő Solymossy Eleket hívják meg. S miután az érdeklődést kellően felfokozta, bejelenti, hogy műsorra tűzi Tóth Ede pályadíjnyertes művét, A falu rosszát. A február 2-iki bemutató - Finum Rózsit Nikó Lina, Gonosz Pistát Solymossy Elek adja - hatalmas sikert hoz. A pompás jellemrajzok, a zamatos nyelv és Erkel Gyula muzsikája önfeledt tapsra ragadtatja a nézőket. Március 15-ig ötször van műsoron, telt házakkal. A 7-iki Lumpáciusz-Vagabundusz előadásán sem lehet egy gombostűt leejteni. Csakhogy ezúttal nem a darab tölti meg a házat, hanem a benne fellépő Feval Berta kisasszony, a bécsi víg-dalműszínház első balett-táncosa kedvéért váltották a jegyeket. A hölgy valóban "jól táncol, ámde kissé zömök és hamar elfárad." Igaz a színházi mondás, "a siker sikert hoz." Nagy tetszés fogadja Lecocq új operettjét, az Angot asszony leányát is. Február 20-án, fűtetlen színházban, szó szerint jeges színpadon, a Hamlettel kezdődik a debreceni színház társigazgatója, Mándoky Béla vendégszereplése. Következő fellépésére 25-én kerül sor, amikor Dumas darabjának, a Kean, a színésznek címszerepét adja. Vendégjátéka azonban megszakad, mert igazgatótársa váratlan halála miatt haza kell utaznia. Az igazgató nyomban a bevált recepthez nyúl: március elején bemutatja Az ördög piluláit. A darab most is megteszi hatását: - módjával ugyan, de hozza a pénzt. Viszont súlyos fiaskó a színész-rendező Lukácsy Sándor új népszínműve. Az újság szerint az nem a "falu, a darabok rossza. Eredeti életképtelenség dalokkal és tánc nélkül." A néző ismét elmaradozik, bármit játszanak is, szinte üres a színház. A Szegedi Híradó március 10-iki, vasárnapi száma tárcát közöl "A színházból" címmel. "Színházi évadunk a vége felé jár. Szomorú évad volt ez;" - írja a szerző - "bizonyság reá a dupla-igazgatóság, melynek |
| 494 |
 tiszta jövedelméhez aligha kell Wertheim szekrény. Megnehezült az idők viharos járása fölöttünk. De mégis volt a szegedi közönségnek egy olyan része, mely jobb sikerre méltó kitartással igyekezett ezen megnehezült idők viharos járásán enyhíteni. (...) A szorosan vett belváros, az intelligencia főtelepe, éppen nem panaszkodhatik, hogy közönsége megszakad a színházlátogatásban. A külvárosok - természetesen az alsóvárost ide nem értve - aránylag jobban kitesznek magukért. (...) De a buzgó hívek száma nagyon csekély. Sem vendégszereplés, sem ördögpilulák, (dehogy nem! Szerk.) sem semmiféle új kompoziciója, Lukácsi-féle gyártmány nem képes elegendő delejt kifejteni. (...) Színügyi bizottmány! nagyon soványok a te fáradozásaidnak gyümölcsei. Vagy hogy a te buzgalmad hévmérője is a nullán alól áll? Nem tudom."529 A fenti sorokat akár egy mini szociológiai felmérésnek is tekinthetnénk!Húsvét után már az új tagok - Peleki Karolin és Jánosi Vilma táncosnék, Tóth Antal, a jeles apaszínész - is színre lépnek. És színre lép, mint vendég, április 1-jén Gerőfy Andor az Ármány és szerelem Ferdinándjának szerepében. Alakításában nincs kivetnivaló, ám a többiek! Még jó, hogy a szöveget föl tudják mondani. Április 19-ére, különös színházi eseményre hívogatnak a színlapok. Kovács József, az 51 éve pályán lévő agg színész, jelenleg az igazgatóság gazdasági ügyintézője, Weissenthurn: János, Finnland hercege című drámájában jubilál, "s ridegen üres színházat nyert jutalmául. (...) Ilyen szomorú jubileumot nem kívánunk többé látni" - áll az újság április 23-iki számában. Pedig az előadás különlegessége, hogy a darabot Kossut Lajos fordításában játsszák. Különben Kovács József még ebben az évben Szegeden talál otthonra. A Rókus-városrészben saját házat vesz, s benne szatócsüzletet nyit. Az évad végén, április 24-én, a felállítandó Dugonicsszobor és a bukovinai székelyek javára "csekély számú közönség előtt" bemutatják Szeged nagy szülöttének művét, a Bátori Máriát, majd 25-én egy utolsó előadással véget ér a keserves színi szezon. Bár az egyre romló gazdasági helyzet nem sok okot ad a vigadozásra, a hivatásos színészek elköltözésével a műkedvelők ismét birtokba veszik a teátrumot, s a mulatóhelyeken megkezdődnek az elmaradhatatlan dalestélyek. Május |
| 495 |
folyamán nagy reményekkel érkezik Szegedre Röder német operatársulata. A szakmában még mindig beszélnek Mathes társulatának előző évi sikeréről. Ha a német próza oly jól megélt a városban, mennyivel jobb sora lesz a német operának! Csalódniuk kell. Hiába mutatják be a Lucrezia Borgiát, A bűvös vadászt, a Tell Vilmost vagy az Ördög Róbertet - nincs közönség. Megpróbálkoznak prózával - üres a ház. Végül gyűjtésbe fognak, hogy el tudjanak utazni.
Bezzeg van látogatója Bergheer bűvész úszó színházának! A gőzhajózási kikötő mellett ringó víziteátrumban főszerepet játszanak a szellemek, meg a légben lebegő hölgyek. A sok kíváncsi mindig megtölti a nézőteret. Augusztus nagy vállalkozás hírétől hangos. Az iparos ifjak az újszegedi lövölde helyiségében Budavár ostromát adják, s a siker érdekében - hogy jobban lássák őket - még a színpadot is fölemelik! S míg szeptember 22-én Temesvárott káprázatos díszelőadással kaput nyit a legújabb, Ferenc Józsefről elnevezett kőszínház, a szegedi deszkabódéban a Bega-parti városból érkezett kínai artisták tartanak néhány spektákulumot. Október elején megérkezik Sztupa és társulata, hogy elkezdje harmadik, 1875-76-os téli évadját Szegeden. "Vérmes reményekkel nem jöhet színtársulat városunkba, de (...) tán megkövetelheti a tisztes megélhetés feltételét" - köszönti az érkezőket a Szegedi Híradó, és a sorok írója egyáltalán nem borulátó, csak realista. Az országos gazdasági válság egyre jobban rányomja bélyegét, a néhány éve még súlyos aszállyal megvert Szegedre. A megélhetésért folytatott mindennapos küzdelem eltereli az emberek figyelmét a kultúráról. Az állam, vagy város által nem támogatott magánvállalkozó-igazgatók könnyen a csőd szélére jutnak. A vidéki igazgató, ha talpon akar maradni, csak minimális létszámú együttessel dolgozhat. És még akkor is ki van szolgáltatva a szeszélyes Fortunának. A kiegyezést követően a társulatok a színjátszó helyek milyensége és a fizetőképes közönség száma szerint rangsorolják a városokat. Az 5-6 hónapos őszi-téli idényt elbíró városok, mint például Kolozsvár, Debrecen, Arad, Pécs vagy Szeged, kerülnek a rangsor élére, a némileg rövidebb játékidőt vállalókat - köztük van Kecskemét, Buda, Nagyvárad, Miskolc, Sopron, Temesvár és Szabadka is - megelőzve. A harmadik csoportot a csak rövid, 1-2 hónapos játékidőt biztosító |
| 496 |
helységek alkotják. Ilyen egyebek mellett Szentes, Makó és Hódmezővásárhely. Végül a rangsor alján azok a kis települések állnak, ahol csak 1-2 hétig, esetleg csak napokig tartja el a társulatot a közönség. A hosszabb játékidő kitöltéséhez nagyobb repertoár, műfaji változatosság és nagy létszámú társulat kell. A kis településekre elég, ha csak néhány színész megy. Így szakosodnak és alakulnak ki az első-, másod- és harmadrendű együttesek, illetve a "dali-" azaz daltársulatok. A Szegedre látogató direktorok megoldhatatlannak tűnő helyzettel találják szemben magukat. Az 1870-es években a már 6 hónapi színi szezont és operát is igénylő városban nincs az elvárásnak megfelelő játszóhely, és a közönség sem képes eltartani ennyi ideig egy több műfajt színreállító, népes társulatot. Ha az igazgató az igényre figyel, és csődbe akar menni, akkor nagy társulattal jön Szegedre. Ha pedig a lehetőséggel számol és vállalja a művészi bukást, akkor kis társulatot hoz a városba. A kérdés tehát: mekkora az a legkisebb együttes, amelyik a követelményeknek és a körülményeknek egyformán megfelel? Ennek a dilemmának legtöbbször a művészi színvonal esik áldozatául. Sztupa ezúttal 25 színésszel és 10 kórust is éneklő segédszínésszel, valamint 2 táncossal érkezett. Az előadások színvonalának emelését, s a fegyelem megőrzését 3 rendező segíti. Szathmáry Károly a vígjátékokat, Lukácsy Sándor a népszínműveket és operetteket rendezi. Egressy Ákos, a nagyszerű színész a tragédiákat állítja színpadra. Az 1875-76-os évad október 10-én, a Magyar fiúk Bécsben bemutatójával veszi kezdetét. A darab az asztalosból lett drámaíró Csepreghy Ferenc első műve. Csepreghy a 15-én, Pesten megnyíló második magyar kőszínház, a Népszínház titkára. Az új teátrum veszi át a Nemzeti Színháztól a népszínművek és operettek színreállítását. Igazgatója Rákosi Jenő drámaíró, főrendezője Molnár György, és az operett-kórusban fújja a dalt a 21 éves Makó Lajos, aki majd arany betűkkel írja be nevét Szeged színháztörténetébe. Október 13-án az újság közzéteszi az újjáalakult, 50 tagú Színügyi Bizottmány szabályzatát. A grémium nagyobb hatáskört és több szponzorálási lehetőséget kap - legalábbis papíron. A testület elnökének Szabados János |
| 497 |
tanácsnokot választják. Ugyanazon a napon meghal Lőw Lipót főrabbi. Az elhunyt iránti tisztelet és megbecsülés jele, hogy a közgyűlés jegyzőkönyvbe iktatja a tudomány és a közművelődés terén kifejtett tevékenységét.
Egressy Ákos október 11-én, Laube Essex című drámájával debütál szerződött tagként Szegeden. Alakítását méltatja a kritikus, tetszést arat "deli alakja és szenvedélyes játéka", ám színésztársairól nincs jó véleménnyel. Az első napokban - még Schiller Stuart Máriáján is - kevés a közönség. Ám 24-én A falu rossza bebizonyítja a népszínmű változatlan népszerűségét. Telt ház fogadja 30-án A revizort, Gogol komédiáját is. "A közönség helyenként igen jól mulatott, és sokat nevetett. Voltak még olyanok is, akik tapsoltak; pedig tapsolni való nem igen volt." - írja a Híradó november 3-án. Közel egy hónapot kell várni a következő "táblás házra", az igazgatók álmára. Mert az igazgató akkor boldog, ha krétával kiírhatja a kapu melletti fekete táblára: "minden jegy elkelt." Ilyenkor még vastag felkiáltójelet is tesz az írás mögé. November 20-án, a teátrum becsült mindenese, akit a szegediek a teátrum iránti végtelen szeretete miatt csak Színházi Miskának szólítanak, kitehette a táblát. Csepreghy látványos darabja, a Vízözön újra megtölti a színházat. A cselekmény nélküli, szép nyelvezetű mű legfontosabb tanulsága: "a földön nincs bűntelen ember." A nagyszerű jelmezeket Sánta József készítette, a trükköket a színház asztalosa és gépésze állította elő. Az előadást négyszer egymás után műsorra kell tűzni, kétszer bérletszünetben! "A tetszését bőven érvényre juttató publikum minden este több ízben kitapsolta" a darabot rendező Szathmáryt. December elején a Szegedi Híradó "Színügyünk érdekében" című írást közöl. "Oly kedvezőtlen helyzetbe jutott hazai színészetünk majdnem minden magyar városban" - így a szerző - "hogy a sajtó egyik állandó feladatai közé tartozik, a közérzületnek a nemzeti színészet iránt való ébresztgetése s a közönségnek a színügy pártolása és támogatására való fölhívása. A színészet iránt tanúsított csekély részvét okát szükségtelen bővebben kutatnunk, előttünk áll az, mihelyt társadalmi viszonyaink nyomasztó voltára gondolunk, mihelyt az országos pénzügyi sanyarúságnak mindenfelé mutatkozó sajnos hatásait észleljük. (...) Az eddig lefolyt rövid időszak - általánosságban tekintve - meggyőzhette |
| 498 |
a közönséget arról, hogy az itt működö színtársulat a drámai és vígjátéki szakban igényeinknek megfelelni képes. Tagadhatatlan, hogy hiányai is vannak, pl. a népszínműi szakban. A repertoir ellen is jogosan lehetne kifogást tennünk, amennyiben a divatból már rég kiment, hatás és értéknélküli darabokkal is többször találkozunk. (...) Klasszikus drámát eddig még alig láttunk, habár az ilyenre is megvannak az erők a társulatban. (...) Mindezekkel együtt - fejeződik be a cikk - "Szeged nem engedheti azt, hogy színtársulata elegendő pártolás hiányában tengődjék, sőt talán a bukás örvényébe hulljon. Ez szégyen lenne városunkra, melynek a nemzeti színészet hazafias pártfogolásában jó példát kellene nyújtani a többi magyarországi városoknak."530 A drámai hangú cikk ellenére a nézők száma nem nő. Pedig Sztupa a népszínművek szerepeire Aradról meghívja Toldy Ferencet, sőt januártól át is csábítja Szegedre. Hiába! Bármit játszhatnak, alig ülnek a nézőtéren. Az elkeseredett direktor már a színlapokon is a közönség "ridegségét" panaszolja. A reménytelen helyzet láttán a Színügyi Bizottmány december 20-án összeül, hogy megtárgyalja a színház szomorú állapotát. A testület minden igyekezete arra irányul, hogy megóvja Szegedet a szégyentől, a társulat idő előtti távozásától. Ezért az 1876-os esztendő kezdetén "kiáltványt" intéz a város műpártoló közönségéhez. "Az ország szomorú körülményei között a hazai színtársulatok közül ezidőszerint nagyon kevesen látnak jó napokat, s majdnem minden színigazgató kedvezőbb idők után sóhajtozik. A szegedi színtársulat is ilyen kedvezőtlen helyzetbe jutott, mert a mindenkire ónsúllyal nehezedő idő nagyon kis számra apasztá le a színházlátogató közönséget, s az e napokban kezdődő bérletre, egypár páholyt kivéve, alig 20 zártszékre jelentkezett bérlő. (...) Bizalommal kérjük városunk egyleteit, polgári és intelligens osztályát: vegye tekintetbe a színtársulat bukása folytán városunkra háramló letörülhetetlen szennyfoltot és működjék közre kiki tehetsége szerint a színügy előmozdítása körül (...) és igyekezzenek a bérletezésre lehetőleg minél többeket rábírni."531 Ám hiába hivatkoznak a lakosság lokálpatrióta érzelmeire, a bérletek nem fogynak, a színház üres, s az igazgató már saját "vagyonát" éli fel. De még mindig nem hátrál. |
| 499 |
A hiányolt klasszikus szerzővel próbálkozik, és műsorra tűzi A velencei kalmárt. Egressy Ákos kedves szerepében, a Shylockban remekel. "Oly jó volt, hogy ezúttal még beszélő orgánumának ismert hibája" - a hadarás - "is elmaradt." Igen jó még Rónay Mari Portiája. "A nézőtér sajnos félig sem telt meg, kell is nekünk Shakespeare" - jegyzi meg epésen a kritikus. Pedig Egressyt szereti a közönség és méltán, mert az évad folyamán jobbnál jobb alakítások sorával örvendeztette meg a szegedi publikumot. Dumas A skót hercegében mint Buckingham herceg "könnyed és elegáns, meglátszik egész alakításán, hogy az udvar levegőjét szíja", A makrancos hölgy Petruchiójaként "a vígjáték lelke." Alakítása "tűzről pattant karakterisztikus mozzanatokban gazdag alkotás" - lelkendezik a Szegedi Híradó. Nem kisebb a sikere Czakó A kalmár és tengerészében sem. Mint Kelendi matróz "kiváló alak, játéka könnyű és gondtalan." De őt is utoléri a vidéki színészek átka, csak úgy képes összpontosítani a jelentős szerepekre, ha - mint kritikusa írja - "a másodrendű szerepeket dobja." Mindezek ellenére ő a szegedi társulat legtehetségesebb, legkedveltebb művésze. Bár az évad lassan részvétlenségbe fullad, még több nagyszerű alakítással lép a színház deszkáira. Hibátlan Bolinbroke az Egy pohár vízben s a jutalomjátékául választott Lora hét fiában a korcs Mindozza szerepében "teljes alakot fest, melyben a remény, a gyötrelem, a kétségbeejtő csüggedés és a lángra lobbanó bosszú viaskodnak egymással." Január 28-án nagy veszteség éri a nemzetet. Elhunyt Deák Ferenc, a "haza bölcse". Talán ez is közrejátszik abban, hogy a színház iránti közöny - ha lehet - még nagyobb méretet ölt. Sztupa utolsó reménye Prielle Kornélia vendégjátékában van. Február 23-án Feuillet Delila, 24-én Dumas Gauthier Margit, azaz A kaméliás hölgy című darabokban lép föl. "Éljen és taps a szavaló múzsa felkent papnőjének" - írja a Szegedi Híradó február 27-én -, "aki ép oly igaz, hű és megragadó Margit, amily szívfagyasztó Delila volt tegnap." Két telt ház, az igazgató egy pillanatra fellélegezhet. Az élet azonban nem hazudtolja meg a színpadot. Prielle vendégszereplését követő megkönnyebbülést a színházi szakma gyásza váltja fel. Február 26-án tüdőbajban |
| 500 |
 meghal A falu rossza tehetséges szerzője, Tóth Ede színész. A sors nem adott hosszú életet neki, mindössze 32 évet élt. Fekete zászló leng a bódészínház kapuja fölött is. Február 20-án a városi közkórházban 28 évesen, agylob következtében végleg lelép a színről a színpad egy közkatonája, Szöllősy József színész. Nem sokat tudunk róla. Az előző évben Csabán volt súgó, itt a kórust fújta, és a színház mellett írással is foglalkozott. Szerkesztette a makói Papagájt, és a Szegedi Közlönyben a tárca-rovatot vezette. Ez utóbbi lapban Don Caesar néven tette közzé cikkeit. De a sors katarzist is produkál, mert 21-én a Palánk 239. számú házában megszületik Lukácsy István és Virág Adél színészek - valójában mindketten kartagok - András István névre keresztelt fia. A gyermeket Sztupa igazgató úr és felesége Kolonits Alfonza tartja keresztvíz alá.Valószínű, a direktor számára ez a szezon utolsó örömöt okozó eseménye, mert március elejétől végleg kiürül a nézőtér. Az emberek a színpadi drámák helyett a természet drámáját figyelik. Az egyre hatalmasabbra duzzadó Tisza már-már a várost fenyegeti. Március közepén a víz nyomása gátszakadással fenyeget. A szegediek színház helyett a töltésekre mennek, védeni városukat. A színházban is szünetelnek az előadások, a színészek is a gáton vannak. Április 5-én a pesti Vasárnapi Újságban Borostyáni Nándor, a szegedi kegyes atyák volt tanítványa, A szegedi ütközet címmel tudósít az élethalálharcról. "Színészeink is igazgatóstúl nem az utolsók azok között, akik súlyosan érzik az árvízveszély hatását. Pár hétig kitartottak velünk s a jó fiuk szívesen felajánlották szolgálataikat a mentőtársulatoknál; dolgoztak és tűrtek velünk azon reményben, hogy majd csak elvonul a vész fölöttünk s akkor a nagy katasztrófából megmenekült közönség örömében kárpótolja őket a vesztett napokért, de (...) a vész tartósabb, mint az ő erszényük."532 Három hét után, mivel előadás úgysincs, Sztupa a színi évadot befejezettnek nyilvánítja, és a társulat Temesvárra megy. Április végén a Tisza megszelídül. Szeged ezúttal megmenekül, s az élet júniusra visszatér a megszokott kerékvágásba. A Színügyi Bizottmány újra ülésezik; a színházat ismét Sztupa kapja meg - "ha Nikó Linát szerződteti" feltétellel! -; s a műkedvelők is színre lépnek a Dugonics-szobor, az árvaház és egy "elagott színésznő" javára. Július |
| 501 |
 A szegedi Nyári Színház műsora |
 |
| 502 |
elején a vár előtti park csendjét szapora kopácsolás veri fel. Takaros dalcsarnokot építenek. Ezzel megindulnak az augusztus 18-tól szeptember 11-éig tartó Országos ipar-, termény- és állatkiállítás előkészületei. A kiállítás idejére Sztupa társulata is visszatér, és július 28-án megkezdi az előadásokat a színházban. Vendégként Molnár György csatlakozik az együtteshez, "mely a közkiállítás alatt, ha az igazgató jobb társulattal megy vala be, roppant jövedelmeket csinált volna, de Sztupa még zenekarról sem gondoskodott és így a vonzóbb színdarabokat nem adhatta elő" - jegyzi fel visszaemlékezéseiben Molnár. - "Shakespeare tragédiái és Moliere színjátékai, Dobsa István királya, Dóczi Utolsó prófétája, Berczik Fertály mágnások vígjátéka köznapokon a 100 forintos napi költség levonása után 1/4 részben is 70-50 forint tiszteletdíjat hoztak. III. Rikhárdra pedig nem fért be a közönség a nagy színházba."533 Vajon miért nem szerződtetett zenekart a direktor? A Színügyi Bizottmány szerint "Erdélyi Ignác még június hó végén kijelentette, hogy a kiállítás tartama alatt a színházi zenét nem fogják teljesíteni, mert a zenekar tagjai zilált anyagi helyzetüket e rendkívüli alkalommal vélik rendezni", de ha vannak más zenészek, ők a kisegítő feladatot ellátják. Erre Sztupa nem tartott igényt. Így megtörtént, hogy "3 színi előadást minden zene nélkül, egy népszínművet pedig - ami még Piripócson sem történik - zongorakísérettel adatott elő." Ezzel szemben az igazgató állítja, hogy a zenészek "feltétlenül ellene mondtak a színházban való játszásnak. Én pedig sokfelé próbáltam, hogy a hiányon más zenészek szerződtetése által bármíly áldozattal is segítsek, mivégből karmesterem és titkárom többfelé utaztak is, de semmi áron nem sikerült. (...) Igaz, hogy a tavaszkor bekövetkezett árvízveszély miatti bukásomban voltam kénytelen csekély összeggel adósuk maradni, de azt is csak a t. városi tanács által ki is utalványozott s akkor csak a vízveszély okozta zavarban az 1000 forint segélyből 400 frt. bennmaradt összeg folyóvá-tételéig hárítottam el."534 Tehát a zenekar hiányáért feltehetően nem csak Sztupa okolható. Molnár augusztus 3-án Brachvogel drámája, a Narcisse címszerepével mutatkozik be, mindössze néhány néző előtt. A Lear királyra pedig a nagy hőség miatt a levegőtlen bódészínházba senki sem vált jegyet, így az előadás elmarad. |
| 503 |
Augusztus 13-ára végre elkészül a nyári színház - a dalcsarnok -, és a színház ezután szeptember 16-áig itt játszik. A megnyitó előadást Molnár rendezi. Az előadás a Himnusszal kezdődik, majd a "gazdag fantáziával és teremtő erővel" rendezett és "pazar pompával kiállított" Tündérlak Magyarhonban után, a Szeged régen és most allegorikus képe zárja a felejthetetlen estet. Augusztus 18-án - a király születésnapján - fényes pompával megnyílik az országos kiállítás, és kezdetét veszi a kétnapos dalárverseny, majd egymást követik a kulturális események. Augusztus 19-én, a Dugonics-szobor leleplezése alkalmából a színház bemutatja színművét, a Bátori Máriát, másnap István király ünnepén pedig Dobsa Lajos tragédiáját, a Szent István királyt. A zenekedvelők örömére a kiváló hegedűművész Huber Jenő - Hubay néven válik ismertté - ad koncertet, és Molnár György egymás után 9 alkalommal lép fel, többek között a Lear királyban, a Misantropban és a III. Richárdban. Ebben a kulturális és vásári sokadalomban minden este megtelik a színház. És amikor végre jól mennek a teátrum dolgai, ellentét robban ki a Színügyi Bizottmány és a direktor között. A grémium elfogadhatatlannak tartja a zenekar hiányát és azt, hogy Sztupa az elmúlt szezon tapasztalatai alapján, a csődtől félve előbb Aradra akar menni, s Szegeden csak februártól kezdené az előadásokat. Ezenkívül még számtalan kifogást emel igazgatói ténykedése ellen. Az ellentét annyira elmélyül, hogy a testület szeptember 6-án javasolja, vonják vissza Sztupa bérleti jogát, és adják át Aradi Gerőnek. Az indítványt 26-án a tanácsülés jóváhagyja.535 Szeptember elején a nyüzsgő, zsibongó városba érkezik egy kisfiú, hogy a piaristáknál megkezdje tanulmányait. Herczeg Ferenc néven vonul majd be az irodalomba és darabjai révén a színházak világába. Emlékében élénken él az akkori Tisza-parti város. "Édesanyám vitt fel Szegedre. A városban akkor éppen ipari- és mezőgazdasági kiállítás volt, és mi egyszerre beleestünk a magyar népélet közepébe. Annyi gubát, subát, szűrt és csizmát azóta se láttam egyrakáson, az orrom pedig ma is visszaemlékezik még a kiállítás kellemes fa-, kender- és cserzett bőrszagára. Az még az árvíz előtti lapos Szeged volt, hol széles és nyugodt tempóban folyt a falusi élet. Étele a halpaprikás és a töltött káposzta, csemegéje a sült tök, fűszere a paprika volt. A város úgy terpedt el a szélesen kanyargó Tisza iszapos-gyepes |
| 504 |
 partján, mint egy kedves vén parasztasszony százráncú szoknyájában. Ha az ember megszerette - és aki megismerte meg is szerette -, akkor megértette, miért nevezik az oroszok anyukának Moszkva városát."536Bizonyára ilyennek látta a Szegedre bevonuló Aradi Gerő és társulata is a várost. És valószínűleg elolvasták a Szegedi Híradóban Molnár György cikksorozatát, a "Színügyi levelek"-et. A terjedelmes írás valójában a szegedi színészet állandósítása és egy népszínház létrehozása mellett érvelő tanulmány. Molnár a szabadságharc bukásától tekinti át Szeged színházi életét. "Az 50-es évek elején Szeged népe a színügy terén is első volt s a magyar színészet fölkarolásában lelkesítő és utánzásraméltó példa gyanánt szolgált az ország többi városainak, s Kölcsey szavai szerint: létét önnön nemzetiségében kedvelte. (.) Szeged népe állot ki elsőnek szemben a hatalommal, hogy megsemmisítse a Bach-huszárok szándékait, kik a magyar színészet helyébe a német színészetet akarták plántálni mindenütt a hazában." Ám eltelt az idő - mutat rá Molnár -, "s amíg Szeged sok ideig a felsővárosi szűk terem primitív színpadával, szűk és keskeny lócáival meg volt elégedve s a vándor társulatok igénytelen előadásait a város legtávolabb eső utcáiból is tömegesen fölkereste; addig a többi városok azon igyekeztek, hogy a színművészetet saját szellemi élvezetökre kisebb-nagyobb mérvben állandósítsák. (...) Szeged ma már az 50-es évek végén épült drága napiköltségű és primitív színpaddal bíró magánszínházban nem juthat olyan szervezetű színtársulathoz, amely mívelt ízlésű igényeinek megfelelhessen. A falusi truppok után rendezettebb társulat csak akkor fog Szegedre jönni, ha máshová éppenséggel nem mehet. (...) Ahoz, hogy rendezett színtársulat 6 hónapig tisztességesen fentartsa magát, olyan színpadra van legelőször is szükség, melyről a világot látott míveltebb néző is bizonyos elengedhetetlen illúzióval nézhesse az előadásokat. (...) Szegednek tehát egy állandó színházra van szüksége, hogy ebben a művészet a maga szükséges illúziójával és tisztességesen léphessen föl. (...) A mi vidéki állandó színházainkban sehol sincsen a nagyszámú néposztálynak olyan és annyi helye, hogy vasárnaponként olcsóbb helyárakon tömegesen beférjen és ülve nézhesse az előadásokat. (...) Nem elég tehát, hogy Szeged - ha állandó színházat épít - csupán a műveltebb osztályú lakóság számára építsen pompás, |
| 505 |
kényelmes páholyokat és zártszékeket, hanem a nagyobbszámú néposztály számára is gondoskodjék illő és elegendő olcsó ülőhelyekről, hogy a színtársulat a hétköznapok kevesebb jövedelmeit a vasárnapokon biztosabban bevehető nagy jövedelmekkel pótolja és így existentiáját a legvalószínűbb számítással biztosíthassa."537 Úgy látszik, Szegeden nem csak a Molnár által joggal sürgetett állandó színészetre, hanem közönségre is szükség lenne, mert Aradi bérletezésére nem nagyon akad jelentkező. Hiába a Színügyi Bizottmány minden igyekezete, az emberek nem kívánkoznak színházba. Belefáradtak a kiállítás örök nyüzsgésébe, és az árvíz meg a gazdasági krízis kettős szorítása teljesen kiürítette a szegediek sovány pénztárcáját. Pedig Aradinak szüksége lenne pénzre. Nagy reményekkel és nagy társulattal érkezett egy gazdaságilag katasztrofális szezon után. A társulatban 12 színész, 9 színésznő és 15 segédszínész van. Karmesterük, Langer Viktor a zeneszerzést Lipcsében, Volkmanntól sajátította el. Ögyek és Tisza Aladár néven már eddig is sok népies dalt és táncot komponált. A férfiak sorából kiemelkednek Bágyoni Szabó Ödön jellem- és hős-, Bodroghy Dénes operett- és buffó-, valamint Báródi Károly csel- és operett színészek. A neves koloratur énekesnő Hetényi Antónia, Bodroghyné komika, és természetesen Nikó Lina is a társulat tagja. A társalgási és lírai szerelmes szerepkörét a későbbi szegedi igazgató, Somogyi Károly tölti be. Felesége Nagy Júlia drámai hősnő és vígjátéki szende. Bonvivánnak az ifjú Latabár Endre szerződött, neje Klára hősnő és drámai szendeként jeleskedik. Október 7-én a Szigetvári vértanúkkal megkezdődik az 1876-77-es évad. Az előadás nem hagy mély nyomot a csekély számú nézőben, ráadásul másnap, az elsőnek bemutatott Suppe-operett, a készületlen Szép Galathea is "rossz benyomást tett." A Somogyi házaspár bemutatkozása az Ármány és szerelemben szintén sikertelen. Somogyi rossz Ferdinánd, Somogyiné gyenge Lujza, és a többi szereplőről sem lehet jót mondani. Egyedül a Latabár házaspár nyeri el a közönség kegyét. Endre "természetes humora", Klára "érzelmet s melegséget kifejező játéka" mindig tapsra ragadtatja a publikumot. Úgy tűnik, a klasszikusokkal Aradiéknak nincs szerencséjük, mert november 9-én A makrancos hölgy is megbukik. Aradiné "csekély |
| 506 |
 eredményű" Katalin, Bágyoni "egysíkú" Petruchio. Persze, meglehet, hogy a folytonosan üres házak eredménye a sok lélektelen, gyenge előadás. A rossz produkció pedig nem csábítja színházba a nézőt. A kör bezárul. A színház annyira rosszul megy, hogy Aradi már november 3-án kénytelen 1000 forint segélyért és - a hideg időre tekintettel - 50 öl fa kiutalásáért a város vezetőihez fordulni. Valóban nagy lehet a baj, mert a Színügyi Bizottmány előterjesztése alapján a törvényhatósági bizottság már 6-án megszavazza a segélyt.538 A pénz arra jó, hogy belőle biztosítani lehet a színészek gázsiját, a tűzifa meg arra, hogyha jön a közönség, ne fagyjon meg a fűtetlen nézőtéren. De nem jön, mert az előadásokat alig látogatják. Ráadásul december elején a színház primadonnája Hetényi Antónia megbetegszik, sőt a Szabadkáról pótlására hívott Hegedűsné is ágynak esik, ezért a némi bevételt még produkáló operetteket el kell hagyni. A sorozatos műsorváltozások azután még jobban elriasztják az embereket a színháztól.Míg a színház a létéért küzd, az olvasóegylet nagytermében svéd éneknégyes tart hangversenyt. A Mendelssohn-művekből és svéd népénekekből álló koncertet november 29-én és december 2-án is sokan hallgatják. S ha a színháznak nincs is nézője, az állandó színház felépítésének akadnak pártolói. Úgy látszik Molnár György cikke végre cselekvésre ösztönzi a szegedi döntéshozókat. December 10-én tanácskozást tartanak a városházán, és hoszszas vita után kijelölik az építendő színház helyét a belvárosi sétány Rónay-féle telekkel átellenben lévő nyugati sarkában. Eközben Aradi az anyagi összeomlás szélére kerül. A művészi nívóra sokat adó direktor oda jut, hogy még bűvészeknek is helyt ad színházában, gondolván, hátha azok segítségével becsalogathatja a nézőket. Csalódik. A segítség onnan jön, ahonnan nem reméli. Műsorra tűzi az Egy színésznő élete című francia újdonságot, és a szerepet Latabárnéra osztja. "A kedvenc Latabárnéra megtelik a színház." Telt ház nézi végig Szeged szülötte Palotás Fausztin drámaírói debütálását is, december 17-én. Az újdonsült színpadi szerző éppen önkéntesi évét tölti a 46-os gyalogezredben. Népszínművéhez, a Táltoshoz a színház karmestere, Langer Viktor népdalokból állítja össze a zenét. Palotás polgári családból való, és nagykofa édesanyját |
| 507 |
mindenki ismeri a városban. Meg is telik a teátrum, és a darab őszinte sikert arat. Az év végéig már nincs gond a nézőkkel, szorgalmasan látogatják az előadásokat. Azonban amint az esztendő 1877-re fordul, megint el-elmaradoznak a színházból, s a beköszöntő farsang "egészen leapasztja a közönséget." Aradi "erősítésért" a Népszínházhoz fordul, megnyeri vendégnek a szegediek előtt is ismert Solymossy Eleket. Így azután A falu rossza, az Angot asszony leánya és a Tündérhaj előadásaira szépen megtelik a nézőtér. A pesti vendég elmegy, s megy vele a közönség is, ismét üres ház tátong a színészekre. A Szegedi Híradó is értetlenül áll az eset előtt. Az előadások nem rosszak, talán a purim, vagy az új darabra, az Utazás a föld körül 80 nap alattra való várakozás lehet az ok - találgatja. Mert a színház nagy fába vágja a fejszét. Színpadra állítja a legújabb pesti sikerdarabot, a Verne-regényből készült Csepreghy-adaptációt. Elmúlik a purim, megtartják a bemutatót és az első két előadáson alig van közönség. Pedig van látvány, izgalom, színpadi bravúr és sok tánc. Különösen "az indusok tánca csal ki dörgő tapsot a nézőkből." Az előadás híre szárnyakon jár. Harmadnap zsúfolásig megtelik a nézőtér, és a darabot közkívánatra még kétszer műsorra kell tűzni. A siker behozza a színházba a közönséget egy másik újdonságra, Moser vígjátékára, Az ibolyafalókra is. Márciusban egy látványos színmű, a Walburg éjszakája biztosítja a teli házakat. Somogyiné és Latabárné mellett a "kifogyhatatlan humorú" Latabár söpri be a tapsokat. Aradi meg a pénzt, mert végre, ha nyeresége nincs is, csőd már nem fenyegeti. Röviddel a szezonzárás előtt március 17-én, Suppe operettje, a Fratinitza előadásán a tenorista csúnya gikszert fog. Ahelyett, hogy elszégyellné magát, végig neveti a felvonást, ami Hegyi Antónia primadonnát úgy felbőszíti, hogy áriája ismétlése helyett a színfalak mögé rohan, ahol "hangosan pöröl" rakoncátlan kollégájával - a zsúfolásig telt nézőtér füle hallatára. A szezonvég közeledtével elszabadul a pokol, és 20-án Racine Athaliájának széteső előadását csak a Langer Viktor vezényelte kísérőzene menti meg. A következő napon Szigligeti darabja, A kényes Bertók fullad kis híján botrányba - a klakk miatt. Egy ismeretlen által felbérelt tapsolók olyan zajos tüntetést rendeznek Latabárné Klára mellett, hogy az előadás majdnem félbeszakad. Szerencsére a téli évad 26-án véget ér, és a társulat |
| 508 |
 abban a reményben utazik Temesvárra, hogy igazgatójuk pályázat nélkül, a jövő télre is elnyeri majd a színház bérletét. Csakhogy az együttes egyik tagja nem megy velük. Béresi Bíró Mari színésznő - valójában kórustag - Debrecenbe utazik, ahol leányanyaként április 24-én megszüli Gizella nevű gyermekét. Ám az újszülöttet nem ott anyakönyvezik, hanem visszatérve Szegedre, itt jegyezteti be a matrikulába szegedinek, valószínűleg a keresztanya, Nikó Lina kedvéért. A neves színésznő pártfogásába veszi - a kor jogrendje szerint - törvénytelen kislányt, és útját a színpadig egyengeti. Béressy Gizella - így írják nevét a plakátokon - 1894-ben lép majd színpadra Hevesi József társulatában. Szerződéseit eleinte édesanyjával együtt köti, kezdetben a felvidéki színikerületekbe, majd 1905-től saját lábára áll, és főleg Erdélybe teszi át működési területét. Ötvenévesen vonul nyugalomba 1927-ben. A késői olvadás miatt április elején árhullám indul el a Tiszán, s míg az emberek aggódva figyelik a vizet, az árván maradt színházteremben Thália szerepét Terpszikhoré veszi át. Bokody Lajos hangversenyén Liszt, Chopin, Schumann, Erkel zongoraművei, Menter Zsófia zongora- és Popper Dávid gordonkaművész közös koncertjén Liszt, Schumann, Mendelssohn dallamai csendülnek fel. De a színház istenasszonya hamar visszaveszi trónját, és az április végi jótékonysági előadásokon a pesti Népszínház két csillaga lép fel a szegedi deszkákra: Blaha Lujza és Tamássy József. Vajon a csodált fővárosi művésznő kereste-e a kis Kölesi Lujza lába nyomát a zegzugos szegedi utcákon? A békés tavasznak a békétlen Tisza fenyegetően megduzzadt árja vet véget. Az utcákat ellepik a közös védekezésre mozgósító plakátok. A szegediek újra a töltéseken vannak. Szeged még áll, de a haragos Maros elönti Újszegedet, a 111-ből csak 7 ház marad. Hiába érkezik meg Bajáról a Kétszery-Sági vezette színtársulat, nincs kinek előadást tartani. A vendégjátékra érkező Bulyovszky Lilla is dolgavégezetlenül tér vissza Pestre. A háborúban hallgatnak a múzsák! És Szeged háborúban áll a Tiszával. Június elejére megszelídül a folyó, az összefogás ismét megmentette a várost. A nehéz napok után most már jut idő a szórakozásra, a művészetre is. Csalogatják is különös |
| 509 |
hirdetmények Szatymazra az ezerfejű cézárt. Színház lesz a helyi vendéglőben június 17-én, vasárnap délután 8-kor! Előadják A csacsogók vagy Melyikünket szeret? című bohóságot. Szerzője nem más, mint Dankó István, a szatymazi zenekar prímása. "Az volt ám a művészeti teátrum, amilyen nem volt, mióta a magyar Thália elkényesedett vándorló apostolai a szavaló művészet rayonjából kirekesztették a falubeli >állás<-okat" - tudósít a Szegedi Hírlap június 24-én. - "Hogy a n. é. publikum mennyire meg volt elégedve, mutatja az, hogy nem távozott addig, míg zajos kívánságára a derék szerző, kétfelől markos kezek által bíztatva, a világot jelentő deszkákon meg nem jelent." A város legifjabb egyesülete, a Polgári dalárda is rászánja magát, hogy a nyilvánosság elé lépjen. Július 7-én "mutatkozik be a hétpacsirtában igen előnyösen." A műkedvelők is mozgolódnak. Jótékonysági előadást rendeznek a török-orosz háború sebsültjei javára. Azaz, csak rendeznének, mert a főszereplő Szávits kisasszonyok papája, Szávits Máté törvényszéki írnok, eltiltja lányait a föllépéstől. S nehogy a pogány jól járjon, a kapitányi hivatal betiltja az előadást. A tanév is véget ér. Zerkovitz Priz Janka - a majdan 4 év múlva megszülető Zerkovitz Béla, a "Cerkovác" leendő mamája - Iskola utcai nőnevelőjében befejeződik a tanítás. Az "iskolazárót" Nagy Ibolyka mondja, "akiről úgy hírlik Pesten művészeti iskolába megy." A hír igaz, az Akadémiára kerül, és kitűnő színésznő lesz belőle.539 Augusztus 18-án végre színészek is érkeznek a városba. Szuper Károly Szabadkáról átutazó színtársulata áll meg, hogy 3 előadást tartson - 6 lesz belőle. A színházra kiéhezett szegediek olyan tömegesen látogatják az előadásokat, hogy csak ráadás után folytathatják útjukat. Augusztus 24-én riasztó hír fut végig a városon: a Kátay-féle háztól a festőgyárig, mintegy 70 öl hosszan beszakadt a töltés! Még szerencse, hogy most barátságos, keskeny szalag a Tisza. Az emberek elzarándokolnak a szakadás helyére, és borzongva bámulják a hatalmas, tátogó rést. - Mi lett volna, ha. - mondogatják, és hányják magukra a keresztet. A sors figyelmeztetést küldött Szegednek. A városi tanács szeptember 24-én Szabados Jánosnak, a színügyi bizottság - most már ez a hivatalos neve! - elnökének |
| 510 |
 javaslatára a szegedi színházban az előadási jogot, pályázat nélkül, 1877. október 1-jétől 1878 virágvasárnapjáig Aradi Gerőnek adja.540 A színtársulat október elején Békés-Gyuláról vonul be. A régiek közül itt van a Bodroghy és Latabár házaspár, de elmentek Somogyiék és Nikó Lina is. Aradihoz szerződött - mások mellett - a kitűnő Shakespeare-színész Tóth Antal; Demjén Mari, aki sikereket arat parasztasszonyszerepekben, de mély hatást ér el tragikus anyaszerepben is; a jóképű, szép hangú Balla Béla népszínműénekes és felesége Gidai Ernesztina; a színészakadémiát végzett, tragikus sorsú Mészáros Ilka - 1888-ban öngyilkos lett - és a fiatal Demidor Imre. Október 6-án az 1877-78-as szezon rosszul kezdődik. A kritika azonnal nekiesik a társulatnak. Kifogásolja a rosszul játszó zenekart, a kopott díszleteket, és a mértéktartást sutba vágva, azt kívánja, inkább maradtak volna ott, ahonnan jöttek. Végül felteszi a kérdést: "van még a vén föld türelmes hátán silányabb színház és színpad is a miénknél?" És van-e türelmesebb teremtmény a színésznél? Hiszen a sértegetések után is kénytelen színre lépni, és szembenézni - az üres nézőtérrel. Mert a közönség megint otthon marad. Még szerencse, legalább nem tanúja a 13-ai Ármány és szerelem silány előadásának. Mihályfi Károly romantikusan szavaló, daliás Ferdinánd szív nélkül, és "nem sokkal jobb a maga szerepében Bercsényiné Lujzája sem." Míg a prózai előadásokat csak néhány néző látogatja, a népszínműveken tele van a színház. Pedig érdemes lenne a drámákra is jegyet venni, mert október 20-án egy szívre ható A kaméliás hölgy, 27-én pedig részleteiben igen jó Lear király születik. "Ha nincsenek is nagy művészeink, a kik Shakespeare és más halhatatlanok remekeit kifogástalanul színrehozhatnák, de nagy közönségünk sincs" - áll a lapban a Lear előadása után -, "mely a hasonló mélyebb értelmű remekművekben (...) gyönyört találna, vagy csak némileg élvezni is tudná."541 Tehát nem csak az igazgatókban és színészekben van a hiba! Mert Tóth Learként "Pesten is helyt állna"; Balla jó Edgár, és Dumas darabjában Armandot nem a szokásos "bájgúnárnak" ábrázolta; Bercsényiné alakításai Margit és Regan szerepében pedig alaposan átgondoltak. Ám hiába születnek egyre gondosabb előadások, a kritikus mindig talál kifogásolnivalót. Szóvá teszi a hosszú |
| 511 |
felvonások közti szünetet, beleköt a színlapok megfogalmazásába, és folyamatosan felpanaszolja a művezető hiányát. A színészek sokáig tűrik az állandó, nemegyszer igaztalan piszkálódást, ám a november 7-iki Oh, azok a férfiak előadása közben, a társulat komikusa megengedi magának azt a kiszólást, hogy "úgy hazudik, mint a színi bírálat."
December 4-én egy 21 éves ifjú színész diadalmas kiugrásának tapsolhat a szépszámú közönség. A Mirabeau ifjuságában a főszerepet alakító Mihályfi Károly "magasan kiválik" szereplőtársai közül, és "fiatalságához alig arányítható biztos vonásokkal ábrázolja" Mirabeau alakját. Játékának "fő érdeme az önmérséklet." Mihályfi hamar a legnagyobbak közé nő fel, és 3 év múlva majd a Nemzeti Színház tagjai közt találjuk. Ottani rendezője, Csathó Kálmán így emlékezik rá: "Zengő hangját, amely szinte ellenállhatatlanul ragadta a szárnyaló pátoszba, meg tudta tölteni érzéssel és forrósággal, dikciójában tűz, erő és lendület volt, amellett a szót szépen, tisztán ejtette, a mássalhangzókat néha kissé keményen pattogtatva ugyan, de éppen csak annyira, hogy beszéde a legnagyobb indulat hevében is érthető legyen; nem csak a nagy klasszikusokat tolmácsolta mindig hatásosan, hanem a francia színművek szónokias tirádáit is, úgyhogy az ő lelkes előadásában még ezek a vezércikkízű szövegek sem hatottak mesterkéltnek."542 A szegediek kedvenc komikusa, Mikei Lajos december 18-iki jutalomjátékára Palotás Fausztin népszínművét, a tiszai környezetben játszódó A csősz unokáját választja. A kritika előbb helybenhagyja a jobb sorsra érdemes helyi szerzőt: "kezdetleges, lapos mű" és "alakjai bábok", majd kiengeszteli őt: "és mégis minden kezdetlegessége és felületes volta ellenére, a szerző tehetségét kétségbe vonni nem lehet." Aradi, hogy a közönség kedvébe járjon - és a kassza érdekében! - karácsonykor ismét műsorra tűzi A kaméliás hölgyet, s a szerepre ezúttal Prielle Kornéliát hívja meg. Tele is lesz a nézőtér. "Prielle Kornélia neve varázshatású" - áradozik a Szegedi Néplapban Kulinyi Zsigmond. - "Akik valaha láttuk és csodáltuk őt, tudjuk, hogy az ő legnagyobb művészete a természetességben rejlik." A Híradó fanyalog: "az utolsó szótagok kettőztetett hangoztatása", meg az indulatos jelenetekben a "túlcsapongás" |
| 512 |
miatt. Bárhogy is van, Prielle jött, a közönség látta és nem győzött tapsolni. Azután az óévvel együtt távozott, és 1878 első napjaiban "a hopp után jött a kopp" - írja a Híradó. A közönség elmarad, kiürül a színház. A helyi szerző, Palotás darabját azonban látni kívánja, ezért az igazgatóság januárban megismétli azt. Az előadás kis híján botrányba fullad. Az esetről a Néplapból értesülhetnek a szegediek. Mihályfi heccből "a szerzőt kimaszkírozta és különféle megbocsáthatatlan viccet engedett meg magának, amivel a karzat tapsaiban bőven volt része." A lap felháborodott szerkesztője elvárja a polgároktól, hogy fütyüljék ki a városból a renitens színészt.543 Egy Fischer nevű derék polgár hajlik is a szóra, a következő előadáson kifütyüli Mihályfit, amiért 5 nap áristomot kap. Ám ez utóbbiról már csak a Híradó tudósít. Talán Mihályfi ízetlen tréfájára válaszul, Palotás a Szegedi Néplapban leírja, milyennek látja ő a színház nézőterét, ahonnan végig izgulta immár második darabja bemutatóját. A teátrum a város legsötétebb utcájában áll. Nézőterén a páholyok mögött 4 vaskályha ontja a - füstöt. A bejáratnál, a cukrászpult melletti páholyt előadás közben is hangos udvarlók hada veszi körül. A pulttól merész lejtő vezet a zenekari árokig, amit deszkakerítés választ el a nézőktől. A rendre 3 egyenruhába öltözött hajdú vigyáz. A nézőtéren állandó az orkánszerű huzat. Nincsenek jobb helyzetben a színészek sem. A férfiak öltözője 5 lépés hosszú, 1 lépés széles, a statiszták meg a 12 méter magas ruhatárban öltöznek. Nem csoda, ha télen a bódészínházat elkerülik a nézők! Január 19-én ismét gyászol a színházi világ. 74 éves korában meghal Szigligti Ede színész, rendező, drámaíró, szakíró, színigazgató. A gazdag szellemi örökséget hátrahagyó művész a legtermékenyebb drámaírónk volt, művei máig a magyar színpad sikeres műsordarabjai. De már itt az utánpótlás Csepreghy Ferenc személyében. Január 20-án mutatják be új népszínművét, a Sárga csikót. Az itteni előadás "nem igen hatványozhatta a darab jó sikerét." Az újdonság ellenére csak kevesen jelennek meg a bemutatón. A teátrum nézőit csak "a rendes színházlátogatók parányi számú" csapata képezi. Farsang van, a szegediek bálba járnak, nem színházba. Pedig a színházban is bál van. Végre Szegedre is berepült a Bőregér. (Ma A denevér címmel |
| 513 |
ismerjük.) A történetben "ne keressünk szellemet" - figyelmeztet a kritikus, de Strauss zenéje őt is elragadja, akárcsak a publikumot. A szereplők közül Völgyiné és Demjén Mari tűnt ki, a férfiak közül az egyetlen jó hangú: Kiss Ferkó. Kiss Ferenc szegedi "gyerek", a rókusi gyertyaöntő, Kiss Márton fia. A színi pályát 23 évesen, Krecsányi Ignácnál kezdte 1873-ban. Meleg baritonjának köszönhetően főleg népszínművekben és operettekben foglalkoztatják. Az ősszel itt vette feleségül pályatársnőjét, a 19 éves Árpási Katalint. Az előadásban még Völgyi ellenállhatatlan humorú porkolábja kap sok tapsot. A hónap végén Aradi japán akrobatákkal osztja meg a színpadot a bevétel és a próbaidő meghosszabbítása miatt. Mert a Szentivánéji álomra készülnek. Február 6-án Shakespeare színműve - Mendelssohn zenéjével - nagy tetszést arat, és sok nézőt hoz. Az érdeklődés akkora, hogy az előadást másnap ismételni kell. A jó színház kell a szegedieknek! Bezzeg 11-én, a Haramiák előadásán "a karzat hahotával fogad néhány tragikus jelenetet." Talán igazuk is van, mert a készületlen előadáson "a sugó mesterségét az ő fülsértő módja szerint" gyakorolta. Schillert "kegyetlen kézzel érinté némely szereplőnek hivatlan keze" - jegyzi meg a Híradó. A művészeten esett csorbát gyorsan kiköszörüli a mulatságos Delibes-operett, a Petaud király udvara másnapi remek előadása. És a napi politika is utat talál a színházba, mert bemutatják Máriássy aktuális darabját, Az orosz-török hadjárat Bulgáriában címmel. Azután változik a szín, és a jelen után a bibliai múltat idézik. "Zsúfolásig megtelt ház, a mi farsangi idő alatt kivételes jelenség", fogadja 17-én Várady Antal drámai költeményét, a Mózest. "Rengeteg szerepét kitűnően betanulta Bella (Mózes), kinek jelenéseit taps és kihívásra méltatta" a közönség. Február 28-án ünnepelnek a színészek, Bodroghy Dénes operett-buffónak fia született. Az édesanya is a társulat tagja, Pavlon Lina az anyaszerepek avatott tolmácsolója. Az év márciusba fordul, lassan kitavaszodik, és a fecskéket megelőzve, a teátrumba megérkeznek a vendégek, és elkezdődik a jutalomjátékok sora. Bulyovszky Lilla is pótolja végre múlt évben elmaradt vendégjátékát, március 14-étől hat alkalommal lép fel, legnagyobb sikerét a Stuart Máriában aratva. Jászai Mari április 3-án kezdi szereplését, és négy alkalommal áll a közönség elé. Alakítása Racine |
| 514 |
 Phaedrájában hosszú időkig emlékezetes marad. A hosszúra nyúlt szezon április 15-én a karszemélyzet javára adott Lumpáciusz-Vagabundus előadásával zárul. Azonban április 22-én még egyszer felgördül a függöny Scribe Egy nő, ki az ablakon kiugrik vígjátékára. "A volt társulat ittmaradt tagjai adják elő, sovány anyagi eredményel."Aradi az elmúlt évadban érezhetően átgondoltabbá, komolyabbá alakította a színház műsorát. A könnyed darabok rovására megszaporította a klasszikus művek számát. Az előadások is jobbak lettek, színvonaluk megemelkedett. Nyilván ennek köszönheti a direktor, hogy bár volt jelentkező a színház bérletére - Gerőfy Andor pécsi igazgató személyében - a Színügyi Bizottság már február 5-én a színházat további 1 évre neki ítélte.544 A város kulturális életében jelentős dátum május 12-ike. Szabados János elnökletével megalakul a Szegedi Zenekedvelők Társulata. Ennek ellenére a nyáron elmaradnak a már megszokott komolyzenei koncertek. Az emberek úgy gondolják, elég komoly dolog a boszniai okkupáció. Inkább felejteni szeretnének. Tele is van a Szőlőfürt vendéglő "csinos udvarkertje", amikor a Carle Orfeum 8 tagú tásulata tart előadást. Gruber úr is megnyitja a Rókuson Hétpacsirta mulatókertjét, ahol "az elmaradhatatlan halpaprikás mellett (...) az est fő fűszere (...) a zenekar játéka, melynek élén Poczi Jancsi áll bűvös nyírettyűjével." Itt, a Hétpacsirta kertjében, meg az újszegedi népkertben adja nyári koncertjeit a szegedi és a polgári dalárda "a szokott erkölcsi sikerrel." A rekkenő nyárban sokan a vendéglők helyett inkább a vár északi oldalán álló Regdon-féle fürdő- és úszóházat látogatják. Mások a Jakab Lajos vezetése alatt álló aradi drámai és dalszínház érkezésére várnak, hogy újra hallhassák a Faust, a Hunyadi László és a Traviata dallamait. Csalódniuk kell, a 6 előadásra hirdetett bérletre olyan kevés a jelentkező, hogy a vendégjáték elmarad. Az ősz is beköszönt, ám az újságok még mindig nem az érkező színészekkel, hanem Bosznia megszállásával foglalkoznak. Pedig már két lap között választhatnak a szegediek, július 28-án ugyanis útjára indult a Szegedi Napló, de most az is a szegedi sebesültekről tudósít, és nem a városba érkező dívákról. A színészek közelgő érkezésére csupán az utal, hogy szeptemberben végre megalakul a Szegedi Színügy-egylet, |
| 515 |
melyet "tekintet nélkül az egylet tagjai számára", 10 tagú választmány irányít. A Szegedi Híradó szeptember 15-én közli 25 paragrafusból álló alapszabályát. A történelmi eseményekkel dacolva, október 5-én, a II. Rákóczi Ferenc fogságával megkezdődik az 1878-79-es évad, "középszámú közönség jelenlétében. (...) Az újonnan berendezett, festett és díszített színház belseje s a kivilágított színpad csinos új függönyével kellemes benyomást tesz a nézőre. A színpad eddig nálunk alig ismert szép díszleteket tárt fel; szinte megfeledkeztünk, hogy a szegedi színházban vagyunk" - írja a Szegedi Híradó. A Szegedi Napló is köszönti a színészeket, és azt kívánja, "legyen a színpad népe nemcsak a világot jelentő deszkákon, hanem városunk társadalmában, a magánéletben is méltó azon eszmékhez, melynek apostola. Az előítéletek válaszfalai, melyek a színészt a családok tűzhelyétől gyakran távoltartották, ledőltek s a társadalom keblére ölelte nemzeti nyelvének művelőit, terjesztőit."545 Másnap a drámai színészek után a népszínmű művelői mutatkoznak be Csepreghy A sárga csikójával, fél sikerrel. "Zoltán, mint népszínműénekes sem hang, sem alak, sem játék tekintetében nem fog megfelelni" - állapítja meg a Híradó. Viszont kedvére van "Rónaszékiné a ki föképp énekével határozott tetszést aratott s ki kedvencévé válhat a közönségnek." Az operetténekesek közül Enyvári Saroltáé a pálma, aki jelmezére "Szegeden még meglepő gondot fordít," s kinek "hangja, ha gyenge is, szépen iskolázott." Alig indult el a szezon, máris itt az első fiaskó: gr. Zichy Géza darabja, A szerelem harca. "A közönség egy cseppet sem vesztett volna vele" - jegyzi meg a Napló - "ha ezen unalmas és hiányos dráma előadásától megkímélik." De még ebből a szürke, érdektelen előadásból is kiragyog a kitűnő Mezei Péter tehetsége. Ugyanez nem mondható el Ujhegyi József helybéli lakatosmester műkedvelő leányáról, Bertáról. Az október 23-iki A falu rosszában Bátki Tercsi szerepében lép fel s bár az ováció véget nem ér, a virágeső hullik, a tálentum hiányát mindez nem pótolhatja. Október végén a Szegedi Naplóban egy fiatal tollforgató "Színészeink" címmel közli írását. A lap új munkatársa bizonyos Mikszáth Kálmán. "A vidéki színész olyan, mint az asszony" - állítja -, "annak a természetét nem lehet kiismerni soha, s amit ma B-nek néztél benne, már holnap |
| 516 |
  A-nak látod. Tönkre teszi minden róla táplált reményedet egy félóra alatt, hogy egy új reménynek adjon helyet. (...) De hogy a vidéki színész ilyen, annak egyik oka magában a vidékiességben van. A legnagyobb tehetség is elrészletezné magát", ha el kell "játszania derüre-borura mindent, mint ahogy ez a vidéken történik." Pontosan arra tapint rá, amiben már annyi színész, rendező a vidéki színjátszás legfőbb akadályát látja. Mikszáth az eltelt hónapban látott előadások alapján Somogyit és feleségét, a két primadonnát Enyvári Saroltát és Rónaszékinét, valamint Mezei Pétert emeli ki a társulat tagjai közül, mint akiken nem fog a "vidékiesség".546Szegény Somogyi, nem sokáig örülhet a dicséretnek, mert november 2-án Schiller drámájában, a Fiescoban igen gyenge alakítással rukkol elő. "Kevésszámú közönség nézte a vontatott s messze az éjszakába nyúló előadást és unatkozott." A klasszikus szerzőkkel nincs szerencséje a társulatnak. A december 21-én "nagy kihagyásokkal" bemutatott Shakespeare-színmű, A velencei kalmárt "olyan gyönge ábrázolásban kellett látnunk" - háborog a Napló kritikusa -, "hogy inkább maradt volna el." A Híradó sem udvariasabb, mikor így ír: "az előadás arról győzött meg bennünket, hogy shakespearei darab ily hézagos társulatnak nem való." Az együttesből egyedül Prielle Péter birkózott "dícséretes buzgalommal" a címszereppel. Prielle a társulat egyik legnagyobb tekintélynek örvendő tagja, ezért választják őt küldöttnek a decemberi színészkongresszusra. Fontos javaslatokkal tarsolyában utazik a fővárosba, ahol indítványozza, csak fix fizetéses társulatok működjenek vidéken is, legyen mindenki számára elérhető a nyugdíj, a színészet kormányzása pedig kerüljön ki a pestiek kezéből. Előterjesztésein szokás szerint hosszan elvitatkoznak, azután megvalósítását egy későbbi időpontra halasztják. A szerencsétlenül sikerült Shakespeare- és Schiller-bemutatók után Aradi a közönség körében egyre nagyobb népszerűségnek örvendő társalgási darabokat tűz műsorra. Szerencsés húzás, hiszen színészei - bár a régóta beteg Mezeit nélkülöznie kell - ezeket sokkal élvezetesebb előadásokban viszik színre. Persze csak akkor, ha az előadás, mint Mikszáth írja: "nem a súgó jutalomjátéka." Botrány azért támadhat ezek körül is. December 19-én a nőegylet |
| 517 |
javára bemutatják Labiche Egy millió című vígjátékát, s az egyik fiatal leány szerepét Somogyiné Nagy Júlia kapja meg. Több se kell a Napló ádáz kritikusának! "Megróvás illeti a rendezőséget" - dörgi - "hogy az egyik naív leány szerepében Somogyinét lépteti föl, ki még szükségből sem jó leányszerepekre." A színház igazgatója nyilatkozatban védekezik és kijelenti, pusztán "a nőegylet iránti figyelem és tiszteletből osztotta" reá a szerepet, hiszen Somogyiné a társulat legjobb színésznője. De Mikszáthnak nem a 29 éves asszony, hanem a 21 tavaszt látott Enyvári Sarolta tetszik legjobban a társulat színésznői közül, ezért nem tartja Somogyinét alkalmasnak a szerepre.
Azért a társulatnak vannak nyugalmasabb napjai is. Ilyen a Stanella Francis vezette angol balettegyüttes decemberi vendégszereplésének ideje. A balettek nagy közönséget vonzanak, Aradi fáradt színészei kifújhatják magukat, hiszen a táncjátékok mellett a már többször eljátszott egyfelvonásos bohózatok kerülnek színre. A karácsonyi normanapok után a társulat meglepetésül egy aktuális látványossággal, a Magyar fiúk Boszniábannal lepi meg a közönséget. Bár ne tenné! Palotai Andor "minden tehetség nélkül írott alkalmi fércelménye" hatalmasat bukik. A december közepétől el-elmaradozó közönség ezután végképp elkerüli a színházat. Az 1879-es esztendő beköszöntével Aradi újra harcba indul a közönség kegyének elnyeréséért. Január 6-án Szigeti népszínművében, A szép juhászban fellépteti a hoszszas betegségéből fölépült Mezei Pétert, aki "az ő szokott erőteljes játékával adta az obsitos bakát." A zsúfolásig telt ház hosszasan ünnepli szeretett színészét és a kis Mezei Olgát, aki "művészi versenyre kelt édesapjával." Másnap azonban már ismét foghíjas a nézőtér. Mindennél hatalmasabb konkurenciája támad a teátrumnak: a roncsoló toroklob, azaz a diftéria. Az emberek bezárkóznak házaikba, és csak a legbátrabbak mennek el a Tisza partjára, hogy szemügyre vegyék az egyre aggasztóbb vízállást. Mert január közepétől a folyó ismét elnyeléssel fenyegeti Szegedet. A kettős veszély még nagyobb teljesítményre sarkallja a színészeket, akik január 19-én különös gonddal hozzák színre Csiky pályadíjnyertes darabját, Az ellenállhatatlant. Meg is van az eredménye: megtelik a színház. "Az előadás oly ügyes és könnyed menetű, amilyent már rég nem élveztünk" |
| 518 |
- lelkendezik a Híradó. - "Kitünt Somogyi, Rónaszéki, Mezei, Bodroghyné és Rott Mari." Két nappal később ugyancsak telt ház tapsol Moliere Képzelt betegjének. "Mezei jól eltalált komikumot fejt ki és mellette Somogyiné tanúsított a neki szokatlan komikai téren épp annyi értelmet, mint ügyességet." Erről az előadásról egy ritka eseményt is megörökít a sajtó. Mezei leányának, a kis Olgának különös módon megjutalmazott sikerét. "Mikor ez az okos, fürge kis leány előpördül a színfalak mögül és bátran belefog szerepébe, értékes ajándékot tartalmazó doboz és egy csomag cukorka röpült a színpadra." A teli nézőtér láttán önkéntelenül adódik a kérdés: lehet, hogy a művészet végül legyőzi a víztől és torokgyíktól való félelmet? Február 1-jén a színház a Szegedi Híradó munkatársának, Bánfalvy Lajosnak Mikor a szakácsné beteg című darabját adja színészi jutalomjáték címén. Kulinyi Zsigmond ironikus magyarázatát adja a jutalomjátékok darabválasztásának. "Hogy a tavasz közelg, (...) a melegedő levegő már is terhes egy jutalomjátéknak szánt drámával, mely itt született és - előreláthatólag - itt is fog meghalni. Nem ijesztéskép mondom. Szokása nálunk a jutalmazandóknak, hogy a betű szigorához alkalmazkodnak. A közönség hadd jutalmazza meg azt a színészt, avagy színésznőt, a ki művészetével élvezetet nyújtott neki; ámde a jutalmazó mindig áldozatot kell hogy hozzon a művészetnek; s az nem áldozat, ha jó darabot nézünk végig. Ez lesz az oka, hogy miért választanak Thália papjai és papnői annyiszor hitvány fércmunkát jutalomjátékul."547 Komolyra fordítva a szót, a jutalomjáték nem csak népszerűségi fokmérő, hanem számottevő fizetéskiegészítés is. A vezető színész szerződésben köti ki, hogy hányra tart igényt. Ilyen alkalommal a bevétel megállapodás szerinti percentje üti a markát, ami tekintélyes summára rúghat, hiszen a jutalmazott javára a jegyeket sokan felülfizetik. De a bevétel mellett még ajándékokat is kap a színész. Makó Lajos, akinek Kolozsvárott már zsebében van az 1879-80-ra szóló szegedi színészi szerződése, 7 éven át lelkiismeretesen feljegyezte jutalomjátékai alkalmával kapott ajándékait. Az adományok között liba, pirospaprika, tök, sonka, szalonna, kolbász, zsír, befőtt, retek, burgonya és még sok egyéb élelmiszer található. Értékes, maradandó |
| 519 |
ajándéktárgyak a gyűrűk, ezüsttálcák, porcelán teáskészletek, tajtékpipák, arany nyakkendőtűk, levéltárcák, ezüstkoszorúk és festmények.
A Népszínháznál, még kardalosként neki 30 retek, 1 frakk, 1 kabát, 1 nadrág, 1 öltöny ruha, 3 nyakkendő, 5 ing, 40 darab szivar és 1 sétapálca jutott. Kolozsvárott színészi jutalma: 2 lakat (!), 3 napi ingyen szállás, fogporok, égetett cukrok, 47 szivar, 1 könyv, 2 ebéd-, 4 vacsora- és 40 uzsonnameghívás. Kimutatása szerint 7 év alatt 2451 különböző ajándéktárgyat kapott!548 A szezonvég közeledtével tehát megkezdődnek a jutalom- és vendégjátékok. És a nézőtér estéről estére megtelik. Pedig február 6-án, a Szegeden először játszott Planquette operett, A corneville-i harangok háromszorosára felemelt helyárakkal megy! A jegyárak emelését Aradi azzal magyarázza, hogy a jogdíjakat a többszörösére emelték. Annak ellenére, hogy a próbák 2 hétig tartottak, a darab "mind a társulat énekes részének, mind hiányos zenekarának erejét túlhaladta." Nem hibátlan előadás az Othello sem, de "Prielle a címszerepben dícséretes buzgalmat tanúsított és annak érzelmesebb részeiben hatást is tudott előidézni. Kár, hogy a szenvedélyes kitöréseknél hadart. Ennek dacára Prielle elismerést érdemel azért, hogy ezt a nagy szerepet tanulmánya tárgyává tette. A szépszámu közönség többízben tapsaival jutalmazta a törekvő művészi ambiciót. Mezei mint Jágó hű maradt magához és sokoldalú tehetségéhez; mesterkéletlenül és következetesen jellemezte a fondorkodó, ármányos gazt. (...) Somogyiné (Desdemona) és Rott Mari (Emilia) teljesen kielégítőek voltak."549 Február közepén megérkezik az első vendég B. Nikó Lina, majd "Lovászy Jenő földink, a debreceni színház egyik elsőrendű tagja, ki egypár nagyobb drámai szerepében akarja magát bemutatni szülővárosa közönségének." A vendégek fellépéseiről azonban elvonja a figyelmet a meleg hatására gyorsan áradó Tisza. "Benne vagyunk az 1876 óta minden tavasszal napirenden lévő vízi mizériákban" - írja a Szegedi Híradó 26-án, aznap, amikor Prielle Kornélia, a Nemzeti Színház kitűnősége, A 47. cikkben megkezdi vendégjátékát. "Színházunknak ünnepnapjai vannak" - lelkendezik a Híradó. - "Szeged művelt közönsége vetélkedve tódul, élvezni a művészi tökély fönséges |
| 520 |
adományait s hódolni a magyar szavaló Múzsa fölkent papnőjének. (...) A művésznő ezúttal Coráját mutatta be A 47. cikk-ből, ezt az égő, emésztő szerelem és gyűlölet vegyítékéből alkotott szenvedélyes, bizarr lányt a kit a bensejében vívódó kettős szenvedély lelki zavarba s végül őrületbe visz. Prielle Corája idegborzongást kelt és ámulatba ejt."550 De a méltatás mellett már ott egy másik írás is: "Vízveszély. Ebben a percben már ezt a címet kell adnunk a Tisza áradásáról szóló közleményünknek." Március 2-án a lap "Hannibál a kapuk előtt" című vezércikkel jelenik meg. Ám Prielle Kornélia még ezekben a nehéz percekben sem hagyja el Szegedet. Bár csak 4 előadásra jött, még 2 fellépést elvállal. Még akkor is szerepére készül, "midőn az emberek már azt kérdezgették egymástól: még ma is lesz színi előadás?" Március 3-án dél felé a főkapitány betiltja az előadást, de a vízvédelmi bizottság délután mégis engedélyt ad a megtartására s estére megtelik a színház. Azonban másnap már a további előadásokat betiltják. "Vegyünk búcsút Tháliának szerény templomától is" - búcsúztatja a színészeket a Híradó - "amelynek ajtai az árvízveszély miatt bezáródtak. Hogy meddig tart a kényszerű szünet, nem tudhatjuk, csak azt kívánhatjuk mind a magunk, mind a társulat érdekében: vajha, mielőbb véget érne."551 A fenyegető veszély láttán Aradi hajót bérel - az alföldi vasút a víz miatt beszüntette a közlekedést - azzal a szándékkal, hogy tásulatával Martonos körül kiszállnak, és onnan mennek új állomáshelyükre, Zomborba. Baj nélkül el is érnek a vasúti hídig, ott azonban a sebes víz a pillérhez vágja a hajót, s az léket kap. Szerencsére a színészeket ladikon kimentik, s a hajót is kivontatják anélkül, hogy a málháknak baja esne. Így most már a biztonságos szárazföldön indulhatnak tovább.552 Március 11-én délelőtt Szeged néhány óráig abban a hitben él, hogy elkerülheti a katasztrófát. Estére azonban minden megváltozik. Lázár György, a későbbi polgármester, akkor még fiatal jogász, így emlékezik arra a szörnyű éjszakára: "A vasúti töltésen még erőt, anyagot nem kímélve folyt a küzdelem a föllázadt elemekkel, amelyek játszottak a gyönge nyúlgátakkal. Az iszonyatos parton a fölhasznált tömérdek védőanyagot valósággal elnyelték az elemek. |
| 521 |
Karók, zsákok csak percekig maradhattak a helyükön, aztán a víz mint tenger benyelte őket. Este tíz óra körül a hullámok a négyméteres cölöpöket is pehelyként dobálták a gátak mentén, s 11 órára orkánná változott a vihar, amely a legbátrabb szíveket is megremegtette. A sebtében fölemelt nyúlgátak olyan lazák voltak, mint a keshedt posztó, amit foltozni nem lehet. S az emberek nagy buzgalmukban iszonyatos zajjal és kiáltozással próbáltak meg még mindent a töltések vonalain. A vihar végig elköpdöste a világító eszközök lángját, s teljes sötétségben történt meg a végleges tragédia. A rókusi állomás utolsó váltójától százötven méternyire elszakadt a töltés. Nem volt mentség tovább. A százméteres szakadás egy órán belül kilométernyire tágult, s mélyült. A harc befejeződött. Az ember alatta maradt az elemek erejének. A további győzködésnek ésszerű módja, oka nem maradt. Csak a menekülés. Minden szegedi harang, nekünk legalább úgy tünt akik késszenlétben álltunk, a szél zúgásai között a riasztó vészt kongatta. A városháza nagyharangja a temetők csendítő hangján hírdette, hogy a régi Szegednek sorsa beteljesült."553 |
 |
 |
 |