Az új városháza felavatása után, 1800. november 28-án a színházterem és a mellette lévő kocsma bérletére árverést tartanak. Bár az eseményen Kelemen is részt vesz, az árenda díját soknak tartja, s így "a szála, teátrum és a szegletkocsma bérlője hét évre az 1501 koronát igérő Kovács György lett."38

A Magyar Kurír december 10-i tudósítása részletesen leírja a teátrumot:

"A megvilágitás, mely a legjobb izléssel választott függőgyertyatartókon (Luster) és falgyertyatartókon (Wandleichter) égő viaszgyertyák és a falakon egymás ellenébe függő tiz tükrök visszaverő sugaraik által okozott, nem különben az ezen szálának végében lévő játékszinnek is egész megvilágositása a jelenlevőkben nem csekély bámulást s egyszersmind - nagy örömet okozott (...) A teátrumnak és szálának tökéletes előkészitője, az a Linzben, Bécsben, Pesten és Temesváron is hasonló munkái által nevezetes piktor és mekhánikus Nessentaller ur."39

A színházon öt szegedi iparos dolgozott: Buchardt István és Strasser József asztalos, Müller Lőrinc lakatos, továbbá Abbermanné Krisztina esztergályosné és Weber kötélverőné. Számláikból tudjuk, a teátrumnak 80 kulisszája volt húsz kulisszakocsin, rendelkezett szuffitákkal és kortinákkal. A színpadon tíz gyertya és két lámpa adta a világítást. Három süllyedő is segítette a színpadi hatás fokozását. A zsinórpadlás azonban fedetlen volt. Ernyi Mihály ezt 1806-ban szóvá is teszi: "az épület kő ugyan, egy kályha is vagyon benne, de a szinnek nincs stukaturája (...) hanem egyenest a fedél látszik, még csak olyan sincs, mint Nagyságod ló oskolája." A színpad mellett két kis szoba volt, egyik a jelmezek, másik pedig az öltöző számára.

Nézőtérül maga a bálterem szolgált. A színházban nem voltak páholyok csak földszinti és karzati helyek.40

Egy Lugosi Döme gyűjteményében lévő levél alapján - Vedres István írta Volford József polgármesternek - feltételezhetjük, hogy a nézőteret a színpadtól kortina választotta el. Íme Vedres levele:

"A theátrumunkba való első kortináról egy gondolat öltött eszembe, melyet hirtelenében tzerusával imigy amugy lerajzolva, Kelemen ur által nálam hagyott rajzolattal azon végre küldök föl, hogy ha az ur, Polgármester

urnak valami belőle tetszeni fog, tehát a piktornak iránta lehetne emlitést tenni. Ez pedig az: az egyik oldalán a kortinának áll a két magyar haza oltára, amely előtt égő tüzbe a Szeged várossa Asszonyi képébe, áldozatot tészen. A másik oldalán: a Jánus oltára mellett (de ez nincs igazán kirajzolva) akinek kettős képe a régi üdőket a mostaniakkal összekapcsolja, Minerva a maga muzsáival mulatozik: ezek közöl egyik mutat dütsőség templom felé, amelyhez Herkules, Attila, Fridrich, József, Mátyás különféle utakon igyekezni látszanak (de az sincs rajta kitéve) messziről látszik Parnassus és Helikon hegye, melyen a száranyas Pegasus és Kasztallus forrásai látszanak. Alól kellett volna még egy nádas és posványos rétet tsinálni, melyben a Szirének és mellettek a Hárpiák, Gorgonis feje, mint a vétkek ábrázolati láttszanának, de ez is kimaradt, a piktor helyre pótolja. Egy darabkája láttszatik a szegedi várnak is, de ez egészben tökéletlen, többet lehetne hozzá tenni, ha tettszeni fog az ur, Polgármester urnamnak."41

Hogy részben, vagy egészben megvalósult-e a Vedres tervezte kortina, bizonyosan nem tudjuk, ám abból a tényből, hogy Nessentaller piktor - a kor neves színházdirektora - dolgozott a színházterem díszítésén, arra utal, hogy elkészülhetett. Egy következtetést azonban levonhatunk a levélből. Kelemen részvétele az előfüggöny tervezésében arra utal, hogy Szegeden hosszú távú tervei voltak. Hogy nem lett belőlük semmi, az nyilván gyenge anyagi helyzetének köszönhető, hisz a teremért való licitálásban nem volt versenyképes.

Kelemen "Nemzeti Játszó Társaságának" fellépése után két esztendeig nem szólalt meg Thália magyarul a szegedi múzsahajlékban. Fényes báli zene és német színészek szava tölti be a díszes termet. Szmollény szerint Lippe József, Meiner Károly és Schmidt Ferenc német társulatai mulattatják Szeged közönségét.

Ám nem csak a magyarországi színészet, az erdélyi is a megmaradásért küzd az 1800-as évek elején. Wesselényi Debrecenben játszó - Kótsi Patkó János vezette - színészeit is szorongatja az anyagi ínség és gyengíti a széthúzás szelleme. Erről tanúskodik Kótsi Wesselényinek küldött panaszos levele:

"Már én tiz esztendőt töltöttem el ezen Institutum mellett. Minden ember azon igyekszik, hogy öregségére kenyeret

szerezzen magának. De nékem még semmim sincs, holott feleségem és gyermekem vagyon, kikre való gondviselést a természet reám bizta s kötelességemmé tette. Azt reméllettem, hogy ha valaha lábra fog állani a Magyar Theátrum, mellette, míg szolgálhatok lészen kenyerem. (...) De keserves szivvel kelletik el nézem, miként romlik el ezen Institutum, (...) hogy rontják el azok, akikre Nságod a gondviselést és ápolgatást bizta, hogy romlik el az ő haszonkeresések , tehetetlenségek, által nem látások, irigységek és az Aktorok egyenetlenségek és osotobaságok miatt."42

Az 1802 végén, vagy 1803 elején Debrecenből írt levél sorai határtalan keserűséget tükröznek. Igaz, Kótsi ellen is sok a panasz. Az Országos Bizottság 1803. április 5-ei jegyzőkönyve szerint Kótsi "az Orchester Director Lavottát felpofozta", Lángot "a Publicum előtt gondatlan szavaival megsértette", Ernyivel "törvénytelenül bánt, mert összekáromolta, veréssel fenyegette." A fiatal színészek is felróják, hogy "a Director velük igen illetlenül bánik, minden kicsiny hibájukért szidja, káromolja és veréssel fenyegeti."

Keménykezű direktor, vagy önkényeskedő zsarnok - ma már meg nem állapítható. Személyének ellentmondásosságát még csak jobban kiemelik Nagy Lázár dicsérő sorai: "Kótsi Patkó János igyekezetével a magyar theátrumon magyar operák is adattak elé, nagy megelégedésre a publikumnak, mely után a muzsikát kedvelő uraktól számos symphoniák, kották ajándékoztattak, könyvek, köntösök, vásznak ajándékozásában vetélkedve üzték egymást a hazafiak és dámák."43

Miközben a Kótsi vezette Társaság a széthullás szélére kerül, Szegeden Vedres Istvánt az a gond bántja, hogy a nagy költséggel felépített "magyar erkölcsi theátrum", melyben "a magyar játszó társaság mindenkivel szemben előnyt élvez", már második esztendeje nélkülözi a magyar játszó személyeket. Levéllel fordul az erdélyi színjátszók "gazdájához" Wesselényihez, legalábbis erre következtethetünk a báró 1803. június 15-én, Zsibón kelt leveléből, melyet a szegedi elöljárónak küldött.

"Irt val nékem Földmérő Vedres István Ur Szegedről, hogy a Magyar Játtzó-társaságunkat küldeném Szegedre is. (...) Kivántam a Tekintetes Nemes Tanátsot az iránt

megkeresni, s jelenteni, hogy ha a Tekintetes Nemes Tanáts Városi Theátrumokat a benne való Játtzásra által fogja a Magyar Játtzó-Társaságnak engedni, (...) örömmel oda küldöm a Társaságot. Reménylem ezen Társaság sokféle viszontagságai közt is, annyira ment, hogy a Tekintetes Nemes Tanáts előtt és a Szegedi Publicum előtt is Játtzásával megelégedést fog nyerni."44

Mindenkinek jól jön hát a Vedres kezdeményezte vendégjáték. Kótsiék helyzetük gazdasági és erkölcsi megszilárdulását, Szeged pedig ismét régen nélkülözött magyar társulatot remél a jövendő vendégszerepléstől. A tanácshoz írt levéllel egy napon válaszol Wesselényi Vedresnek is:

". teljes bizalommal vagyok az iránt, hogy az ur azon indulattól tovább is ösztönöztetvén, kérésemre hajol s a társaságra, addig, míg Szegeden mulatoz, ügyelni fog. Mely reménységemet jelentettem is a nemes szegedi tanácsnak, oly kérelem mellett, hogy valakit rendelne az ur segitségére a társaságnak a constitutioja szerint kormányzásra, ha szükséges lenne."45

Szmollény idézett művében közli Vedres válaszlevelét:

"A magyar játszó társaságnak Szeged városába való leszállitása iránt hozzám bocsájtott becses levelét . örömmel vettem." Elfogadja a felügyeletet, ám kéri, hogy mellé egy hatósági személyt is rendeljenek ki, ami később meg is történik, Zombory Pál kapitány személyében. Tudatja továbbá, hogy Szegeden egy német társaság "mulat, mely a két vagy három hetek után, hogy a magyar társaságnak helyt adhasson, innét el fog menni. Én azonban, hogy a szállás készitése iránt szükséges rendeléseket tehessek, kikérem magamnak, hogy a társaság Debrecenből való elindulása előtt, idejövetelének bizonyos idejérül tudositson."46

A városi notabilitások nevében Király Péter Szeged Város Tanácsának főjegyzője válaszol:

".örömmel fogadangyuk tehát az ide utasitott Magyar Jádzó Társaságot elfogunk követni meg érkezésével az ki-telhetésig mindent, mely által Nagyságod ditséretes igyekezeteit elő-mozdithatnánk, a Társaságnak kedvezhetnénk, s be bizonyithatnánk azt, hogy az egyenes szivü Magyarokat, midőn önnön Nemzetünkre e móddal is javát

munkáljuk, nem csak Akit nyilt szivvel szerettyük, s betsüljük, hanem mint mondánk s telylyes lehetségig is készebbek vagyunk."47

Miután a Társaság gondját szivén viselő Wesselényi minden oldalról megbizonyosodott arról, hogy a pártfogása alatt lévő Társaság biztonságos játszóhelyre lel Szegeden, augusztus 11-ei levelében értesíti a város előljáróit: "Rendelést tettem a Játszó társaság Directorának, hogy Augusztusban vigye által a Társaságot Szegedre, a Debretzeni vásár után."48

Az együttes azonban csak szeptember elején érkezik meg, és hatodikán tartja meg első előadását. Október harmadikáig tartózkodnak Szegeden, azután elhagyják a várost. Az OSZK színlaptárában fennmaradt 1803-as szegedi színlapok és az 1925-ben még a szegedi színész Oláh Ferenc birtokában lévő plakát alapján biztonsággal összeállíthatjuk a városban fellépő színészek névsorát. A Gróf Essex, A Süket Néma, a Havasi pásztorleányka, Az epigramma és a Második Gassner szereposztásai szerint a Társaságnak 14 színész tagja volt.

Vezetőjük Kótsi Patkó János "testére nézve középtermetü, de jól alkotva, arcvonásaiból komolyság, tekintet és valóság látszik; társalkodási módja nemes, igaz, szemérmes és csendes, emberbecsülés legnagyobb maximája, s ugy teszem ki, gravis tónusu mindazokban, amik egy pallérozott ember köréhez tarotznak; járása természetes, annyira hogy annak (...) ki nem a természetességben kereste a mivészséget, eleinte alig tetszett; (...) arcvonásai, szeme, egész arcolatja oly hatalmában volt, mint Rafael kezében a festőecset."49

A férfiszínészek: Kemény János; a negyenyedi kollégistából lett teátrista Sáska János; az első szerelmeseket és francia gavallérokat játszó Láng Ádám János; Székely József; Székelyfi József; a súgóként is működő Magyar György és Simonfi György, aki ellát színmesteri feladatokat is.

Jancsó Pál, az országos hírű komikus szintén fellép Szegeden, ám neve mindkét meglévő színlapra kéziratos javítással került
föl, ezért elképzelhető, hogy ő csak később, esetleg vendégként érkezett a városba. A Második

Gassner plakátján egy szolga szerepében egy Békefi nevű színész fellépéséről is tudunk.
A nők között találjuk a jómódú, háromszéki családból származó, szépséges Kótsiné Fejér Rozáliát; egy francia emigráns lányát, Lefebre Therésiát; a kitűnő karakterszínésznőt, Lángné Járdos Annát; valamint Sáskánét, a szép kövér, de gyenge színésznőt, aki másodénekes szerepeket is játszott.

Az epigramma színlapján egy kisleányka szerepében feltűnik Kótsi Katica neve, és a zenészek közül név szerint megemlítik Lavotta János karmestert, valamint Seltzer János és Irch Leopold zenészeket.

Szmollény Nándor szerint még Simény Borbála, az intrikus színésznő, Horváth Sándor, meg egy Borsos nevű színész is a társulat tagja, ám nevüket a színlapokon nem találtam.

Mielőtt műsorukra térnék, két különös tényre kell a figyelmet felhívnom. A Kótsi munkásságát feldolgozó, Kriterion kiadásában megjelent könyvben szerepei között nem szerepel az 1803-as szegedi fellépés, sőt e kiadvány szerint szeptember 4-én és 5-én - ha igaz? - Marosvásárhelyen játszik. Legközelebbi fellépését a tanulmány november 2-ára, Kolozsvárra jelzi. Tovább bonyolítja a dolgot, hogy a Miskolci Nemzeti Színház 1823-1973 (Magyar Színházi Intézet, 1973.) című kiadvány 34. oldalán a 27. ábra egy 1803-ból való miskolci színlapot mutat be, melyen Kótsi neve is szerepel. A színlapon az előadás időpontja szeptember ötödike!

A kézzel írt színlapon azonban a Szegeden szereplő színészek közül még néhányuk nevét megtaláljuk. Nehezen elképzelhető, hogy egy nap eltéréssel Miskolcon és a Tisza partján is színre léptek volna! Márpedig ismert játékrendjük szerint 6-án már Szegeden játszanak, és Kótsi szeptember 27-én - egy fennmaradt színlap tanúsága szerint - Petrucchiót adja. És az is bizonyos, hogy a műsoron lévő 17 darabból 11-ben lejátszott szerepe van. A fent jelzett ellentmondást csak az oldhatja fel, ha feltételezzük, hogy a miskolci színlap nem 1803-ból való!

A másik figyelemre méltó dolog, hogy a már említett, Kriterion kiadásában megjelent könyv azt állítja: Szegeden augusztus 3-án Kótsi a Tündérek című darabját, augusztus

13-án pedig a Havasi pásztorleányka című operáját valakik előadták. Kik? Hisz a társulat csak szeptember hatodikán tartotta első előadását - legalábbis mai ismereteink szerint. Német társulat, műkedvelők? Ez a kérdés is még feleletre vár.50
Különben a Havasi pásztorleánykát szeptember 13-án, A tündéreket pedig szeptember 22-én mutatják be Kótsiék.

A Debrecenből érkező "Nemzeti Játszó Társaság" szeptember 6-tól október 3-ig tartja előadásait. A bemutatott 17 színdarabból hat vígjáték, köztük szeptember 27-én Második Gassner címmel az első szegedi Shakespeare-bemutató: A makrancos hölgy; négy érzékenyjáték - három szerzője Kotzebue -; három énekesjáték - A tündérek-hez Haydn Termetés-ének IV. tételét használták fel - és egyetlen szomorújáték Laubetől. Kótsi szerzőként, illetve fordítóként hat műben volt érdekelt. Az érzékenyjátékok között a Matskási Juliannával Dugonics szeptember 24-én végre szerzőként is bemutatkozhatott szülővárosában.

A szeptember 27-ei első szegedi Shakespeare-bemutató valójában Schikh német színpadi író önkényesen átdogozott Makrancos hölgy verziója. Az új címet egy Gassner nevű ördögűző pap után kapta, aki egy hisztériás, trágár dalokat üvöltő, mindenkivel veszekedő, szitkot és átkot szóró, nagyon szép fiatal leányt, akit a parasztnép az ördögtől megszállottnak hitt, mindenféle nevetséges hókuszpókusszal, de valójában csak kemény és szigorú fellépésével lecsendesített. Ezt az átdolgozást fordította le a Bécsbe szakadt erdélyi székely fiú: Koréh Zsigmond, de nem csak magyarra tette, hanem a szereplőket magyar névre keresztelve, a történetet magyar társadalmi keretbe is illesztette. Shakespeare első magyarul beszélő Katája Lefevre Teréz, Petrucchiója, illetve Gassnere pedig Kótsi Patkó János volt.51 A huszonhét vendégnap koronája - legalábbis szegedi szempontból - az utolsó, az október 3-ai. Ekkor mutatják be Vedres István: A haza szeretete vagy Nemes Szeged városának a töröktől való elvétele című művét. Hogy Vedrest drámája megírására igaz hazafias érzés késztette, azt már jeligéje is igazolja:

Hender bég második drámai helyzetet teremtő cselekedete az a cselszövés, melynek segítségével meg akarja szerezni magának a szépséges Vedrői Rózát. Így már nem csupán a nemzet, hanem az egyes polgár családja, vagyona is veszélybe kerül. Összefonódik a magán- és közérdek, s ez a harmadik konfliktushelyzet. A szegediek válaszút elé kerülnek. Vagy "Mahomet tanítványaivá" lesznek, vagy fegyvert fognak.

A Regélőben Miskolczy István, Vedres István életrajza című tanulmányában kedvezően bírálja el a művet: "a gondolatok igen élénykek, kiejtések szépek, karakterfestés jó, maga is a jelenéseknek és felosztásoknak szerkezete igen jó."52

Fontos szempontra hívja fel a figyelmet kandidátusi értekezésében Nagy Imre: "Vedres művét figyelemre érdemessé teszi az a tény, hogy egy polgári jegyzéket is hordozó patriarchális színezetű patriotizmus szinte egyetlen tükrözője drámairodalmunkban."53

A korhoz viszonyítva, egyedülálló módon, szinte a mai reklámelveknek megfelelően hirdetik a színlapon a darabot:

"Kétségkivül egész érzéssel fogja hallani a Szegedi Ns. Publicum ez mai történetet, melyben elé forduló és Hajdan Hazájokhoz és Királyokhoz vonszó hivségtől buzgó Szegedieknek maradéki nem csak virágoznak, sőt az elejektől nyert buzgóságal és tiszta Erköltsel a mai Napig is ditse­kedhetnek."54

Minden valószínűség szerint a vonzó közönségcsalogató nélkül is nagy sikernek örvendhetett Vedres szegedi történetet feldolgozó műve. Arról azonban nincs biztos tudomásunk, hogy milyen anyagi eredménnyel járt maga a vendégjáték. Reinzer már idézett műve III. kötetének 368. oldalán, dr. Váli Bélára hivatkozva anyagi szempontból sikertelennek mondja, míg Ferenczi Zoltán azt állítja, hogy "ez a szegedi időzés minden tekintetben jól sikerült; ez a derék magyar város a társaságot a szó teljes értelmében elhalmozta szives vendéglátással..."55 Csakhogy a szíves vendéglátás nem azonos a színház anyagi eredményességével. Úgy vélem, jogosan feltételezem, hogy az anyagi sikertelenség miatt nem látogatott el újabb három évig ide az

erdélyi társulat. Hiszen, ha "minden tekintetben" gyümölcsöző a Tisza-parti kirándulás, akkor a következő években is felkeresnék Szegedet. A város polgáraira azonban jótékony hatást gyakorolt Kótsiék vendégszereplése, hiszen megújította, és ébren tartotta bennük a teátrum utáni vágyat.

Az először 1800-ban megjelenő, majd 1803-ban a városba látogató magyar együttesek után megint csak német szó hallatszik a színházteremben. Ám e két látogatás már alaposan előkészítette a talajt a színművészet végleges szegedi gyökérveréséhez. A magyar színészek 1806-os, újabb szegedi megjelenése az ismét anyagi csőd szélére került erdélyi színtársulat elodázhatatlan szanálásának köszönhető. A nagy létszámúra duzzadt együttest Kolozsvár és az erdélyi játszóhelyek már képtelenek eltartani. A teátrumot befogadni kész más városok felé kell tekinteni, melyek anyagi és erkölcsi támogatásukkal megerősítik a már-már válságos helyzetbe került, gyengécske magyar színjátszás ügyét. Jól tudja ezt a "gazda" Wesselényi is, aki 1806. április 9-én így ír Kazinczy Ferencnek:

"Meg határoztam már most, hogy Magyar Országra is maradandó Theátrálistákat küldjek - ezek mennek is ki Szent György nap után - legelőbb Debretzenbe, s onnan Szegedre s másuvá."

Május 11-én Wesselényi levélben fordul Szeged elöljáróihoz, ismerteti tervét és támogatásukat kéri.

"Egész mértékben akarván kötelességemet teljesíteni két Magyar hazámhoz; Nemzetemhez való buzgóságomat, hivségemet nem akarván keskeny, az Erdélyországot Magyarországtól elválasztó határok közé szoritani, - azért mostanában egy új és mindenesetre ottmaradó Társasággal kivánok nemes Magyar országnak szolgálni."56

Szeged Város Tanácsa siet megadni a kedvező választ:

"Hozza Isten minél előbb magyar városunkba a fel állitott Magyar Társaságnak egyikét, készen állunk illendő el fogadására s magyar bizonságtételére annak, hogy azt mind kedvesünket becsülni és benne egyszersmind Nagyságodat Hazánk jó tevőinek esmérni tudjuk és óhajtjuk."57

De Wesselényit és színészeit nem csak gazdasági csőd fenyegeti. "Egy holnaptól fogva nagyon uralkodik közöttünk a veres himlő" - adja hírül a Hazai Tudósítások. Ez

gondol, amikor így folytatja beszámolóját: "De minthogy téli Theátrum nints Debretzenben, azt tartom télire Szegedre kell menniük."61

Ernyiék a 37 ezres lélekszámú Debrecenben anyagi számításukat megtalálják, ám a színészek fegyelmezetlensége sok gondot okoz a direktornak. Ernyi már július 2-án, alig másfél hónappal Debrecenbe való érkezésük után azt panaszolja Wesselényinek, hogy Andrád Elek, aki akkor állt a társulatba, s "próbahónapját eltöltötte" s kinek "declamatioja jó vagyon, de figurája és conversatioja nincs, sőt köntöst sem találni az ő nagy testére", ez az újdonsült teátrista "elcsábitotta Benkét, Némethit és Kántort, ezeket elvitte a kocsmába és mind a 4 részegen jelent meg a játékra, melly azt okozta, hogy a játék is igen rosszul folyt."62

Hamar ki is telt a becsület, mert augusztus 7-én már sürgetően fordul Ernyi a báróhoz: "Instálom Nagyságodat, méltóztasson még egy két sort Szegedre iratni, hogy oda mehessünk, különben erősen megakadunk. Továbbá az iránt is tudósitottam Nagyságodat, hogy Therész erőszakkal haza akar menni."63

A sorok a fegyelem lazulásáról és a színház iránti érdeklődés csökkenéséről árulkodnak. Ez utóbbit látszik alátámasztani a szegedi kontraktus megkötésekor benyújtott folyamodványuk, melyben engedélyt kérnek vasárnapi színielőadások tartására. Egyéb indokaik mellett legfőbb érvük, hogy "valamint az Elmebéli pallérozódás előbb való az egészséget rontó Tántz üzésénél, ugy tsak ugyan a Moralis Játék daraboknak a Szeged városi Publicum előtt való mutogatása több hasznot hajtván a közönségre, több tekintetet is érdemel."64 Az érvelés hat, a vasárnapi játékokra megkapják az engedélyt.

Szerződéses kötelezettségüknek eleget téve október 14-ig játszanak Debrecenben - s mint Benke József írja - "akkor indultunk Szegedre, zürzavaros időben ugyan, de vidám szivvel, mert senki akadályunkra nem volt s semmi megcsalattatott hitelező nem átkozva utunkat 18-án érkezett a vidám csoport Szegedre."65

Adjuk át a szót Könyves Máténak: "ámbár a játszók gyengesége szembetünő volt, de a tisztelt igazgató Báró úr levelétöl támogattatva igyekeztek, s jó magok viseletével a

résztvevő nézők közül sokakat jóakarójukká szerzének, ugy annyira, hogy őket nem csak hazafiui buzgósággal, hanem édes atyai karokkal fogadta kebelébe ezen derék nemes magyar város. Szabad szállással, asztallal s vendégszerető barátsággal olly nagy mértékben valának elárasztva: hogy az ifju elfelejtkezve hópénzéről fenyegetve kellet a hónap végével emlékeztetni, néhány forintból álló fizetése felvételére. Valóban ezen érdemes Pártfogók közönsége (...) a játék szinleteket elfelejté (...) de a játék foglalatját talán még mai napig is tudják!

Épp illy változatlan kedvvel s indulattal viseltetett sz. kir. nemes Szeged városa a Társaság eránt egész az 1807-ki sz. György hava elejéig. Dicsekedhetett - valamint főbb egyházi, s a világi, - ugy a szerzetes Elől járók pártfogásával s vendégi elfogadásával is. A nemes polgárok barátságok vetékedésével s szives társalkodásokkal tették elfelejthetetlenné a közöttök eltöltött boldog időt."66

A fogadtatásról - kollégák korabeli elbeszélése alapján - ezt írta önéletrajzában Udvarhelyi Miklós: "midőn a város határához értek, már ott várták őket a városi tanácstól többen, és még néhány honfiak, a mozsár ágyuk durrogtatásai közt fogadták, s ugyan ott meg is vendégelték őket; a városba menvén pedig, ott szabad szállással és szabad asztallal látták el a társulatot egytől egyig."67

Kedvező fogadtatásról számol be a Honművész is. A "Magyar Társaság" Ernyi vezetésével "Szeged felé utazott s 18-án oda érkezvén megkezdé mutatványait. E város különös nagylelküséggel ápolá e kis társaságot: szabad szállást, fát, asztalt adtak nekik a nemes szivüek, s tagjait rokonaiknak, gyermekeiknek tekintették. Illy szerencsés körülmények közt játszék itt 70 mutatványban a társaság."68

Vahot költőien írja le a fogadtatást: "...a műpártolás és vendégszerető szegediek barátságos karjai közt úgy éltek ők, mintha csak a vidám Thália istennő és a komoly férfiasságu magyar nemzetiség egybekelését hat hónapig tartó lakodalommal ünnepelték volna ott.!"69

Végül lássuk a szemtanú Benke József emlékezését: "...amilyen ujdonság volt mindnyájunk előtt ez a város, épen olyan ismeretlen és példa nélkül való volt az a szives jóakarat, melylyel az odavaló publikum fogadott."

szembetünő volt", és ezt támasztja alá debreceni előadásaik kritikája is: "alig volt egy, akit unalom nélkül lehetett nézni."70 Wesselényi sincs nagy véleménnyel színészeiről, amit a szegedi évad befejeztével meg is ír Darvas Ferencnek: "a telet Szegeden töltötték, a Pestre menetelre tőlem engedelmet kérvén tsak engedtem vala nékiek, s nem parancsoltam, mivel tartottam tőle, hogy gyenge voltok miatt a Tzélnak meg nem felelnek."71 Tehát a "Magyar Játzó Társaság" 12 tagja, részben gyakorlatlansága, részben pedig gyenge színészi volta miatt, feltehetően nem volt képes művészileg kiemelkedő előadást produkálni.

Ráadásul a körülmények sem segítik Ernyiéket. Mint tudjuk, a zsinórpadlás födetlen, s még 1827-ben is arra panaszkodik Déryné, hogy a szél felülről befütyül, s hordja a havat a színpadra! December 5-én levelében szóvá is teszi a mostoha állapotokat Ernyi:

"Itt, ebben a hideg Theátrumban az Istennek különös csudája nélkül meg nem állhatunk, csak egy tagja is az Institutumnak (kivált ha az asszony személy) betegedjen meg ugy egyszeriben meg áll a játékunk." S bár egy kályha is van a teremben, "egy öl fa 15 Rénforint vagyis inkább 30 Rénforint, mert a kolozsváriból lehet két ide való kurta ölet csinálni, ennél fogva bölcsen átláthatja Nagyságod, hogy mi is melly nyomoruságosan élünk."72

Miután a nézőtéren igen kényelmetlen ülés esik, Ernyi 123 forint költséggel októberben zártszéket csináltat - mellyel a látogatók számát, tehát a bevételt kívánja növelni -, ám a befektetett pénzt hiába kéri vissza a városatyáktól. Költségtérítési kérelmére öt hónappal később, az 1807. március 12-ei tanácsülés válaszol. A tanácsosok elismerik, hogy a csináltatott zártszékek "a városra hasznosak", ám "e Tanátsnak hire s tudta nélkül készült székekre e városnak szüksége nem légyen" ezért a kérést nem teljesítik.73

E visszautasítás csak növeli a társulat anyagi gondjait. Nem kedvezett nekik az sem, hogy az árendás Auer be akarta tiltani a már korábban engedélyezett vasárnapi játékokat. Ismét a Tanácshoz fordulnak segítségért, s indokaikat három pontba foglalják:

1. "Ezen Nemzeti Magyar Társaság messze földről Erdély Országból" érkezett és "mind utaztatására mind itt létére igen sok költséget kéntelen forditani."

2. Az 1801-ben, néhai Kováts Györggyel kötött 1807-­ig tartó Contractus kimondja: "megkülönböztetéssel méltóztatnak a Magyar Játzó Társaságok eránt viseltetni."

3. A bál 8-kor kezdődik, addigra pedig az előadásoknak mindig vége van. Sőt, meglehet, hogy a "a társaság kedvéért sokan azok közül, a kik a Theátrumba meg jelennek ámbátor másként a bált nem kedvellik még is folyvást itt maradnak."74

Szerencsére e kérésük hamar meghallgatásra talál, s már 1806. november 13-án kedvező döntést hoz a tanácsülés, kimondván, hogy ha a báli napokon 7 órakor végződik az előadás, engedélyezi azok megtartását.

Az előadások látványa sem lehetett azonban valami felemelő. A színházterem eredeti, legszükségesebb felszerelései feltehetően eléggé elhasználódtak a szakszerűtlen tárolás és a gondos gazda híján. A Debrecenből jött Társaság ugyan rendelkezett a színházszerető Károlyiné által adományozott díszletek és jelmezek egy részével, ám azok is cudar állapotba kerültek, mert mint Benke József megállapította: "Debrecenbe a garderobot használtuk és belőle némelyeket reformáltunk. Onnan Szegedre mentünk, hasonlóképpen oda is magunkkal elvittük, elrongyoltuk, elfaragtuk, igazitottuk."75

Szeretetteljes fogadtatás és nyomorúságos körülmények! Talán éppen az előbbinek köszönhető, hogy az Ernyi-féle csapat, 1806. október 18-tól 1807. április 3-ig mégis kitartott Szegeden, s így végül hozzájuk köthető az első teljes színi évad a városban. Arra, hogy mit játszhatott e hat hónap alatt a Társaság, csak következtethetünk. Csupán azt tudjuk a Honművész nyomán, hogy 70 előadást tartottak. A Hazai Tudósítások csak két darabot említ cím szerint: a Szegénység és nemes szív-et, valamint Az embergyűlölés és megbánás-t, Kotzebue darabjait. Tudjuk, hogy 1806 őszén Szegedre jött látogatóba Dugonics András, aki nyilván gyakran megfordult a színi előadásokon is.

Biztosan neki is köszönhető, hogy amint Könyves írja, a Társaság dicskedhetett "főbb egyházi, s világi (...) Előljá­rók pártfogásával s vendégi elfogadásával is." Bizonyos, hogy "Dugonics minden játékdarabjával megismerkedett Szeged,"76 hisz Ernyiék debreceni műsorán is szerepelt a Bátori Mária, az Aranyperecek és a Matskási Julianna. A "Nemzeti Játszó Társaság" számadási könyvében feljegyezték, hogy 1807. február 15-én a Haramiákat adták. Valószínű, hogy Schiller művéről van szó, bár csekély esélye annak is van, hogy ez egy Hessler-átdolgozás Mérey Sándor fordításában. Ha ez valóban az eredeti Schiller-mű, akkor 1807. február 15-e az első szegedi Schiller-bemutató napja!77 Ugyancsak e forrásból tudjuk, hogy 1807 januárjában kétszer is előadták Vedres: A haza szeretete, avagy nemes Szeged városának a töröktől való elvétele című négyfelvonásos vitézi játékát, melynek bevételei fölülmúlták a legkedveltebb énekesjátékok és vígjátékok jövedelmeit is.

Biztosra vehetjük, hogy az 1807 májusától Pesten játszott darabok előzőleg már Szegeden is színre kerültek. Példa rá a Tisza partján 1806 őszén, Pesten pedig 1807.

május 20-án színre került Kotzebue-darab, a Szegénység és nemes szív. Ennek alapján feltehetőleg eljátszották Szegeden az 1807. májusi, pesti jövedelmi kimutatásban szereplő következő darabokat is:

A virtus próbaköve a szerencsétlenség;
Minden lépésben egy botlás;
Berényi Jolánta;
Papelli vagy is a Tsudálatos egybetalálkozás;
Jószivü Mezei Gazda;
Elszöktetés;
Nevelés formálja az Embert.

Mint látható, németből és franciából átültetett, gyenge darabok szerepelhettek Ernyiék műsorán.78 A ma már klasszikus műveknek számítók közül előadhatták még a városban már korábban bemutatott Makrancos hölgy átdolgozást, a Második Gassnert és Goldoni vígjátékát, a Két úr szolgáját is.

Miután Debrecenben már játszották Andrád Elek két darabját, a Zrínyi Miklós és az ő barátai-t, meg a Mátyás király és a kolozsvári bíró-t, valamint Benke József Kotzebue (Önnön áldozat, Templáriusok) és Beck (Egymást bosszantók) fordításait, úgy ezeket is a Szegeden eljátszottak közé sorolhatjuk.79

Beck darabja valójában Shakespeare Sok hűhó semmiért című vígjátékának német átdolgozása. Így lehetséges, hogy a mű magyarországi bemutatója Szegeden volt, bár első honi előadását a Hazai Tudósítások alapján Bayer József 1807. augusztus 12-re, Pestre teszi.80

Szegeden, "A Nemzeti Játszó Társaság Közönséges Cassájának Protocolluma" szerint polgárok alkotják a teátrum bérlőinek zömét, nem névvel, csupán foglalkozásukkal jelölve: postamester, főbíró, patikáriusné. E közönségréteg igen szűk lévén nem volt képes eltartani hat hónapon át a játszó személyeket, s fedezni az intézmény kiadásait. Az első teljes szegedi évad inkább apasztotta, mintsem megtöltötte a Társaság kasszáját. Szükségből - más téli játszóhely híján - nem pedig anyagi előnyök miatt tűrték

több a kiadás: 2565.53 Rf, mint a bevétel: 2083.27 Rf; és csak december, január hónapokban mutatkozik csekély többlet: 138.35 Rf. Így összeségében 343.91 Rf. veszteséggel járt a szegedi vendégszereplés.82

Az anyagi bukástól szorongatott Ernyi 1807. március 7-én - Wesselényi beleegyezésével - pesti játszási engedélyért folyamodik a rövidesen összegyűlő országgyűlés tartamára. A szegedi tanács és a színházak főigazgatója, Szentiványi Bonaventura József által pártfogolt társulat az engedélyt március végén meg is kapja, s április első napjaiban előbb rövid vendégjátékra Debrecenbe, majd Pestre távozik. Mielőtt elhagynák a várost, levélben mondanak köszönetet:

"Tekintetes Nemes Tanáts!
Érdemünk felett való jó Uraink!
A több nemü kegyességei, a Ttes Ns Tanátsnak, mellyel itt töltött időnk alatt, hozzánk alázatos szolgáihoz viseltetni méltóztatott; nevezetesen pedig a szállás adás, oly nagy betsü ajándék vala reánk nézve, melly minket örök háládatosságra és a leg buzgóbb köszönetre kötelez; el sem is fogjuk mulasztani minden léptünkben, s nyomunkban Nemes Szeged városában lett el fogadásunkkal ditsekedni ..."83

Szegeden marad azonban a társulat két tagja "az időközben itt férjez ment Lefevre Teréz, s lebetegedése miatt a férje Murányi Zsigmond."84 Később azonban ők is a Pesten lévő Társaság után mennek.

Az évtized további szegedi színházi eseményeiről csak szórványos és igen megbízhatatlan adataink vannak. 1808-­ról ellentmondásos és egyértelműen nem értelmezhető tudósításokkal rendelkezünk.

"1808-ban, mikor márczius 28-án Rhédey Lajos grófot a váradi szinészet ez áldozatkész maecenását, Bihar megyei főispáni székébe iktatták, csupán ez alkalomra jöttek ide Szegedről a szinészek, kik ugy látszik Pestről rándultak oda." Tagjai közül az egykorú tudósítás csak egy nevet emlit: Láng Ádámét, ki Papelli vagy a Tsudálatos összetalálkozásban - mint a Tiszántul 1897. évi 102. száma Váradi

(...) némely nagyszájú, de csekély tehetségű ember még azzal is biztatja, hogy általveszi őket, dupla fizetést ád nékiek..." - panaszolja már májusban Wesselényinek Ernyi Mihály.86 A színészek is valóságos jeremiádát intéznek igazgatójuk ellen. A társulat felügyeletével megbízott Darvas Ferenc október 15-én e sorokat írja Wesselényinek:

"Ezekkel az emberekkel temérdek a baj, Director Ernyi Urnak is különös természete lévén (...) most is, a mint hallottam már innen el akar menni a Társasággal Szegedre..."87

Tehát a biztonságot, vendégszeretetet jelentő városba való visszatérés gondolata már ekkor felvetődhetett Ernyiben. A magyar társulat helyzete decemberre tovább romlott. Pest és Buda színházainak új bérlője, Czibulka Alajos inkább a német színjátszók felé húzott, akik mindent elkövettek, hogy a magyar ajkú színészet meg ne vethesse lábát a Duna két partján. A körülmények végül oda vezettek, hogy Wesselényi kénytelen közölni a pesti színtársulat ügyeivel foglalkozó ügyvéddel, Rehák Józseffel, Moór Anna színésznő férjével: "Ernyi úr (...) nékem utóbb irt levelében lemondott a directorságról..."88 A leköszönt igazgató vissza kívánt térni Erdélybe, ahol a báró a társulat vezetésével és titkári teendőkkel bízta meg. Pestet 1808. március 9-e után hagyhatta el, mert a Hazai Tudósítások szerint aznap még a Wesselényi fordította Regulus-ban a kartagói követet adta. Bayer kimutatása szerint 1808 elején még a következő aktorok és aktriszek hagyták el a pesti teátrumot: Ernyiné Termetzky Franciska, Andrád Elek, Simonfy György, Némethy Sándor és felesége Némethyné Szikszay Juliska.89 De ha Láng Ádám márciusban Váradon játszott, neki is el kellett hagynia - ha csak időlegesen is - Pestet!

Lehetséges, hogy ez a kicsiny csapat alkotta az említett szegedi színészeket? Ha csakugyan ők voltak, akik 1808-ban Szegeden jártak, ugyancsak nagy csalódás érhette őket. Mert még az előző esztendőben, július 2-án a színpad tetőzetét egy özönvízszerű esőzés áttörte, s a bezúduló víz az összes díszletet és kelléket megsemmisítette. A megrongálódótt helyiségeket csak nagy költséggel és hosszú idő után lehetett újra használatba venni. Tehát ha tartottak is Szegeden előadást, azt csak valamelyik kocsma nagyobb

termében tehették. Kapóra jöhetett hát a bihari főispán váradi beiktatása! És Szegedről valóban Nagyváradra lehetett érni március 28-ára.

Ernyi - Könyves Máté szerint - ezután Erdélybe utazott, "a' Társaság vezérlését általvette, s (...) sz. György hava (április) 8-án társaságával magyarországba Ujhely felé megindult." Enyedi Sándor kutatómunkája nyomán tudjuk, hogy ezt követően az ekkor már kolozsvárinak nevezett színtársulat május 7-én Marosvásárhelyen kezdte meg előadásait.90

Kik voltak ők, és milyen körülmények között kellett lenniük, hogy javukra a diákok előadást tartottak? Nem tudjuk. Talán a kicsapongó életvitelű Andrád Elek - nevét nem találjuk sem Kolozsvárott, sem Debrecenben, sem Pesten ebben az időben - maradt el a társulattól más, ide vetődött komédiással? Nem valószínű. Esetleg Szegeden átutazó német színészek rekedtek itt játszóhely és pénz híján? Lehetséges. Biztos választ azonban ez esetben is csak egy későbbi kutatás adhatna erre a talányra.

A további előadások közül az október 26-ai A kőszikla is néha vizet ád címűt az ispotály, a 30-ai A vándorló deák címűt pedig a Nemzeti gyűjtemény javára adták. Figyelemre méltó, hogy éppen ebben az időben járt a szegedi piaristák iskolájába, a filozófia tudományát elsajátítandó, a tizenhetedik életévét taposó Katona József. Az előadások létrehozása körül feltehetően ő is ott bábáskodott.

Miközben a magyar játszó személyek az évtized utolsó két évében újra elkerülték Szegedet, a teátrum mind nagyobb népszerűségre tett szert. A korabeli sajtó, a Magyar Kurir meg a Hazai és Külföldi Tudósítások egyre több "szinházi hirt" közöltek. Rendszeresen tudósítottak a pesti és kolozsvári társulatok műsorairól, írások jelentek meg a Shakespeare-korabeli színházról, a német társulatok játékairól, valamint "Iffland, igen hires Berlini Játtszó" kassai vendégszerepléséről. Szorgalmazni kezdték egy pesti magyar teátrum felépítését is, és megvételre hirdettek nyomtatott színdarabokat, egyebek mellet Gorove László és Dugonics András műveit.

A lapokból nyomon követhetjük a diákszínjátszás újabb előretörését is. A két haza minden szegletében divatba jött a magyar nyelvű színjátszás. Déván, Váradon, Pesten, Losoncon konviktusokban; Fehérvárott és Pesten a szemináriumokban tartottak "Magyar Játékokat".

"Temesvárott fársángnak utolsó napjaiban az itt tanuló nevendék Papok Dugonics Ur Pereczeit némelly változtatásokkal, játék gyanánt adták elő, és ezen példájok által meg mutatták, hogy a Játék Szinnek helyes gyakorlása meg betsülést érdemel az erköltsi tanitóknál is."91

Kultsár István "mint a Theátromi Deputationak egyik Tagja" a következő sorokkal buzdított adakozásra az állandó magyar színház felépítése javára: "Tsak az az Ország

a N. J. Társaságnak két gazdag magyar Öltözetet" ajándékozott és "léczekre vont Dekoratiokat ingyen által engedni méltóztatott."94

A színjátszó személyek egyéni sorsa is közérdeklődés tárgyává vált, tanúsítja ezt a Magyar Kurir marosvásárhelyi tudósítása: "A Nemzeti theátromon volt egy 20 esztendős jeles fia, mint tántzoló, a ki egy barátjával magánosan lakott benn a városban egy szobában." Névnapján az anyja, hogy a hideg időben kedveskedjék neki, egy fazék kovácsszenet vásárolt, s mert a fiú még aludt, meggyújtva az ágy lábához tette s az ajtót bezárva elment. "Estve a barát a szerentsétlen fiut halva találta."95

Mint látjuk a színház és a benne játszó színészek sorsa mind nagyobb teret kapott a sajtóban, s a kaszinók, kávéházak asztalai mellett is lassan uralkodó témává vált. S miközben az 1810-es évekre már a teátrum dolga országos közügy, a Múzsa Szegeden még hosszú évekig hallgat a városháza romossá vált színháztermében.