| 107 |
 "Ezen szép Nemzet (...) rövid idő mulva azt fogja tapasztalni, hogy, valamint az öltözete már ugy kiveszett, hogy tsak ünnepi alkalmatosságokkal láthatni Magyart magyar Országban, ugy nyelve is tsak a Könyvekben fog fennmaradni, és azon szegényebb Helységekben a hová a Nemzetvesztegető szokások ereje még el nem juthatott. Erre nézve nem lehet nem betsülni azon kis Társaságok igyekezetét, mellyek hazafiui buzgóságtól élesztetvén, nagy vergődések között is, a Nemzeti nyelvet hangoztatni, s tehetségök szerént meg kedveltetni igyekeznek." (Hazai s Külföldi Tudósítások 1822. Szent András Hava 16.) |
| 108 |
 Dugonics halálhíre |
| 109 |
Alig telik el egy hónap az aradi színház avatása óta, Szeged és a magyar színjátszás számára különösen szomorú hírt közöl a Hazai és Külföldi Tudósítások: "Tisztelendő, és Tudós Dugonics András Urnak az Ájtatos Iskolák Szerzete jeles tagjának halála hírét." Az 1818. július 25-én elhunytat szerető szavakkal búcsúztatják, kiemelve, hogy "az ifjúságot nem tsak a tudományokban: hanem a hazafiúságban is nevelte."
Méltatják irodalmi munkásságát, hangsúlyozva: "fényes utat nyitott magának a Nemzeti Literaturaban", mert "a Haza volt az ő bálványa, mellynek szentelte munkáit. (...) Illy ember halálát nem kell siratni, mert tisztelete hire örökké maradandó: hanem azt kell óhajtani, hogy a Magyarok Istene az illyen Tanitók, Irók és jó Magyarok számát szaporitsa" - fejeződik be a gyászközlemény.137 A sokoldalú, színházpártoló és színműíró Dugonics halála a szegedi színjátszás nehéz éveinek kezdetét is jelenti. 1818-tól másfél évtizeden át csak elvétve fordul meg magyar színtársulat a Tisza-parti városban. Pedig Szeged tárgyi és szellemi gyarapodása töretlen. "Maga a város nem csak tudós férfiak által kormányoztatik, hanem máshová is értelmes papokkal, földmérőkkel, orvosokkal, hadtisztekkel szolgál. Jól tanult mesteremberekkel és legényekkel maga is bővelkedik, más városokat segít" - írja 1820-ban Karácsonyi Krizosztom kegyesrendi atya. Ez év augusztus 27-én már a "Kegyes Oskola" fennállásának századik évfordulóját is megünneplik. |
| 110 |
és a szegények tápláltatnak." De messzi hírű még "a város által nagy költséggel szereztetett Fizikum Muzeum, és a Rajzoló Iskola, melly Tisztel. Illés Ágoston Kegyes Iskolabeli Papnak ügyes szorgalmatossága által különösen virágzik."139
Vedres István szelleme és keze nyomán számos jellegzetes épülettel gazdagodott a városkép. A Fekete Sas utca és a Kárász-ház között állt maga tervezte háza. "Grünn Orbán ma is álló háza, valamint a városháza körül épült lakóházak ugyancsak Vedres kezének nyomait viselték magukon. Vele rokon szemléletet mutattak az egykori Halpiacon (Roosevelt tér S.J.) épült Schäffer-ház, valamint a Klauzál tér 7. szám alatti Wagner-ház és az Oskola u. 13. szám alatti, az első kétemeletes ház, a Béró-ház." Valószínűleg ő tervezte a Korda-Dáni házat is. "A Dugonics térre és a Kálvária utcára néző, a sarkán félkörívvel kiugró zárt erkéllyel forduló, 1820-ban emelt épület a klasszicista stílus talán legszebb szegedi alkotása."140 Azonban ebbe a gyorsan épülő, szépen gyarapodó "új" városba Thália magyar papjai csak nagy ritkán tévednek be. Pedig ekkor már országszerte nagyon várt, becsült emberek  A Korda-Dáni ház |
| 111 |
 a színi személyek, Zilahon például Murányi Zsigmondot, a "Székes Fejér Vármegyei Nemzeti Szinjátszó Társaság érdemes tagját" táblabírói ranggal "tisztelték meg."141
Ennek ellenére alig találunk adatot a színészek szegedi jelenlétére. Az 1818-tól 1832-ig terjedő időszakot sűrű homály fedi. Közvetett utalásokból, itt-ott felbukkanó adatfoszlányokból és néhány levéltári okmány nehezen értelmezhető soraiból próbáljuk meg összeállítani ezeknek az éveknek színházi krónikáját. |
1819 decemberében éppen úgy, mint - Váli Béla szerint - 1818 telén a közeli Aradon mutatták be előadásaikat. Tehát 1819 márciusára ellátogathattak Szegedre. Csakhogy az ő elnevezésük nem egyezik a jegyzőkönyvben szereplővel.| 112 |
18-án levelet ír a pécsi tanácsnak, melyben "játszási lehetőséget" kér. Ehhez azonban ajánló levélre van szüksége, amit csak onnan kaphat, ahol éppen játszanak, s ahonnan társulatát Pécsre kívánja vinni. Bátran állíthatjuk tehát, hogy mai ismereteink szerint Kilényi "Magyar Színjátszó Társasága" volt az, amelyik előadásokat adott 1818 végén, illetve 1819 elején Szegeden.
A társulat összetételéről és létszámáról semmit sem tudunk. A Pécsre írt levélben azonban a direktor komédiásairól a következőket vallja: "nem holmi össze szedett-vedett gondatlan ifjakból álló tagok ezek. Többnyire olyanok, kiknek az emberi kor megmutatta már a cselekedetbéli Philisophiát, akik régen alapjai ennek a Társaságnak, kiknek nem kellenek ifjui letzkék, mert azt már magok adják gyermekeiknek."145 Ha mégis fogalmat akarunk alkotni arról, kik tartozhattak a tapasztalt színészek közé, akkor segítségért a Tudományos Gyűjtemény és a Hazai és Külföldi Tudósítások 1819. évi XII. 122-3., illetve 1820. január 29-i számaihoz kell forduljunk. Ezek Kilényiék októberi, komáromi vendégjátékáról tudósítanak. "A Társaság 22 személyből áll, kik között ollyanok is találtatnak, kik a mesterséges éneklésben tellyessen gyakorlottak." A recenzensek a következő neveket sorolják fel: Kilényi Dávid igazgató, ifjú és idősebb Láng, Szentpétery, valamint Nagy Károly. Közöttük találjuk a neves komikus és táncos "borzas" Farkast, s a borbélyból lett színész-súgó, Bartza Károlyt. Déryné Emlékezései-ben (I. kötet, 315. o.) még Pály Eleket és Szilágyi Pált nevezi meg tagként. Színésznők Komáromban négyen voltak. Közülük mindössze kettőnek ismerjük nevét: az egyik Ecsédi Jozefa neves énekesnő, a másik Déryné. Azonban ő nem lehetett Szegeden, mert 1819 januárjában a miskolc-kassai társulat tagja volt. Így az ő kivételével a felsorolt színészek, illetve közülük néhányan valóban játszhattak Szegeden 1818. november vége és 1819. március elseje között. Az 1819-es esztendőről még egy színházzal kapcsolatos feljegyzés szerepel a városi irattárban. Dátuma december elseje. Ebből megtudjuk, hogy augusztus 31-e és november 21-e között egy német társulat negyvenkétszer lépett |
| 113 |
föl, és a terem bérletéért 126 Ft használati díjat fizetett.146
A következő évből két szegedi vonatkozású színházi eseményről van tudomásunk. Egy 1820. december 1-jén kelt levélben Kiss József polgármester bejelenti, hogy a szegedi ifjak, akik két színielőadást adtak, a bevételből 57 Ft-ot felajánlanak a városi szegények, 40 Ft-ot pedig az ispotály szegényeinek javára.147 Míg az előbbit tényként kezelhetjük, a következőről csak erős fenntartással beszélhetünk. Gerold László már korábban is idézett könyvében azt írja, "megalapozottnak kell elfogadni a Schöpflin-féle lexikon Szabadkára vonatkozó dátumait: Abady Sándor - 1800-1878 -, aki alig '20 esztendős korában' színigazgató lett, s 'Miskolcról és Kolozsvárról szervezte első társulatát', mellyekkel előadásaikat előbb Szegeden tartotta, majd 'néhány hónap mulva Szabadkára költözik'."148 Ha megalapozott a Szabadkára vonatkozó adat, akkor megalapozottnak kell tekinteni azt is, hogy Abday 1820-ban társulatával felkereste Szegedet. Ezt az állítást elképzelhetőnek tartja Kulka Eszter is kéziratban lévő tanulmányában. Sajnos erről a vendégszereplésről sem rendelkezünk semmiféle konkrét bizonyítékkal. Míg Szeged színháztörténete ezekben az években homályba vész, szerte a hazában a magyar színészetet érintő, fontos dolgok történnek. Miskolcról jelenti a Hazai és Külföldi Tudósítások 1819. évi 44. száma: "Május hónap 12-dik napján délután 4 óra tájban számos Uraságok jelenlétében jeles pompával tette le a Magyar Theátrom fundamentom kövét Ts. Ragályi István Ur Nemes Borsod Vármegyének Ispánnya." Egy hét se telik el, május 20-án Erdélyben "Hazánk Elsőbbjei (...) olly intézetnek felállítására szánták magokat, melly által a Nemzeti Muzsika s Opera a tökéletesedés utjára léphet."149 1820-ban a Magyar Kurir tudatja, hogy Pozsonyban, Dugonics emlékére a "Nemzeti Játszó Társaság" előadta Bátori Mária című darabját. Ugyancsak ez az újság adja hírül december 1-jén, hogy kinyomtatták "a Katona József úr tollából való Bánk bánt". A sok hasonló örömteli hír közül mégis a legkedvesebb Erdély szívéből jön: |
| 114 |
 A kolozsvári Farkas utcai színház "Kolozsvárott a Státusok által kezdett Theátrom épülete, melly sok esztendők óta félbe hagyatott, már belső képpen is tellyesen felkészült és benne az Első Játék Mártius 3-ikán tartatott Magyar darabbal."150
Felépült a két haza első kőből készült teátruma, a kolozsvári Farkas utcai színház! A hivatalos avatást 1821. március 12-én tartják.
Miközben biztató hírek jönnek az ország minden részéből, a teátrumok és a játszó személyek helyzetének megszilárdulásáról, növekvő népszerűségéről, addig Szegeden 1821-ben és 1822-ben csak a német színészet ver ideig-óráig tanyát. Igaz, a város fejlődése ellenére, mostoha körülményekkel fogadja az idetévedőket. Az árvizek és belvizek minden évben rettegéssel töltik el a polgárokat. Az 1822-es esztendő pedig különösen bővelkedik csapásokban. Pusztító himlőjárvány dúl a városban, és május 15-én hajnali négy óra felé hatalmas jégeső zúdul Szegedre és környékére. "Vedres István Inzsellér Ur 4 esztendő óta nagy gonddal nevelt dió, szelid és vad gesztenye, ihar, körös, alma, mandola, hajtüs lepényfa, eczetfa s ezernél több válogatott baraczk, cseresznye, megy és számtalan más gyenge gyümölcsfáit széttördelte" a dió nagyságú jég. Deszken egy fontnál nagyobb darabokat is találtak.151 |
| 115 |
A természeti csapások a várost, egy tanácsi határozat pedig Thália szegedi templomát fenyegeti. 1823-ban, a március 17-ei tanácsülés határozatot hoz arról, hogy "a városi curiális házban helyeztetett Tántz és az ahhoz tartozó Theátrum, vagyis játékszini hely több tekintetből, de különösen az azon játékszini helyet könnyen érhető tüzi veszedelem elmellőzése kedvéért eltöröltessék és ahelyett a tisztviselőknek alkalmas hivatalos szobák épitessenek." A tanácsnokok a határozat 895/1823. számú jegyzőkönyvbe vételével írásba is adják a színház halálos ítéletét.
Igaz, egyúttal szóba kerül egy új színház felállítása is. Április 11-ére kijelölik helyét, a "Kund-féle házhelyeket."152 Csakhogy Magyarországon nagyon lassan épülnek a színházak. A kolozsvári több mint egy évtizedig készült, az építendő pestiről meg csaknem ugyanannyi ideje - vitatkoznak. Félő, ha elbontják a "curális ház" színpadát, a színészek nem tudnak majd hol játszani. De ki is tartana Szegeden előadást? Hisz már harmadik éve nem jön magyar társulat a városba. Pedig 1800-ban a játékszínt az ő kedvükért építették. Ám mielőtt még a bontáshoz látnának, váratlanul játszási engedélyért jelentkezik egy magyar színigazgató, Wándza Mihály. Kéri a városi tanácsot, hogy a nyári napok idején színtársulatával Szegeden felléphessen. Az 1823. április 18-ai tanácsülés a kérést megtárgyalja és a tűzveszélyre való tekintettel a következő döntést hozza: "abban határozza el magát a Tanács, hogy az ide érkező Magyar Játszó társaság előadandó játékaival a curiális épületben lévő játékszín nézőhelyen mulattathassa ugyan az közönséget, oly móddal mindazonáltal s hogy a tüzi veszedelem eltávoztatása kedviért Mészáros Mihály városi strázsamester a játékok kezdetétől fogva, annak végezetéig két hajdukat maga mellé vévén, az érdekelt játék szinhelyén szünet nélkül felvigyázzék, és leginkább a játék végezetével az égő lámpások és gyertyák tökéletes eloltásokra különös figyelemmel légyen."153 Amikor a hosszas és aggályoskodó vitát követően a tanácsi végzést felolvassák, Szilber János főbíró és két tanácsbeli jegyzőkönyvbe véteti különvéleményét, miszerint nem értenek egyet az engedély megadásával. Azonban véleményükkel magukra maradnak, s így szabaddá válik az út a "Magyar Játékszín" előtt. |
| 116 |
 A Szegedre készülő színészek a komoly anyagi gondokkal küszködő debrecen-nagyváradi társulat egyik felét képviselik. Igazgatójuk Wándza Mihály, a perecseni református pap fia. Sokoldalú ember, színész, színigazgató, színműíró, de főleg szcenikus. Kolozsvárott Neuhausen Ferencnél, majd Bécsben Hessnél tanulta a festészetet. "Joggal feltételezhetjük, hogy díszletei sokkal felülmúlták a korabeli magyar átlagot. Hogy mégsem vált híresebbé, és hosszú élete során egyetlen színházunk sem igyekezett szcenikusi működését magának biztositani, arra a magyarázat, az uralkodó gondolkozás nem tartotta lényegesnek a festői színpadképet. Mint történeti festőről jelent meg róla emlékezés életében is, halálában is."154
A két részre szakadt társulatból csak Wándzáék szegedi útját kíséri nagyobb siker. A Tisza-parti városban töltött napok úgy-ahogy helyre rázzák zilált anyagi viszonyaikat. Ottlétükről egyetlen írásos emlék maradt a Hazai és Külföldi Tudósításokban: A beszámolóból két dolgot tudhatunk meg. Szegedi tartózkodásuk időtartamát, ami eszerint két hónap. S mivel a referátumot augusztus 25-én írták, arra következtethetünk, hogy július és augusztusban játszottak a városban. A másik feltűnő adat: az utolsó előadásukat a várban, szabad ég alatt tartották. Erre remélhetőleg az lehet a magyarázat, hogy a tűzijáték miatt kényszerültek elhagyni a leégéstől
|
| 117 |
 A szegedi vár korabeli metszeten féltett, városházi termet, és nem a korábban akadékoskodó tanácsnokok intrikái miatt tagadták meg a játszási engedélyt a "curiális házban".
Hiszen előadásaikra és magaviseletükre - mint a tudósításból is kitetszik - nem lehetett panasz. Távozásukkor ezt a városi tanács "bizonyitó levélben" tanúsította is. A Szegeden fellépő 18 színész mindegyikét nem ismerjük, néhányuk nevét azonban közvetett úton sikerült felderíteni. Így bizonyos, hogy Wándza és felesége, Udvarhelyi Miklós és neje Juhász Júlia, Sáskáné Koronka Borbála, Ujfalusy Sándor, Ujfalusyné Sáska Biri, Feketéné, Várady, valamint a kitűnő komikus, Megyeri Károly tagjai voltak a társulatnak. Talán e "jó magaviseletü" játszó személyek is jelen lehettek azon a júliusi eseményen, melyet "Szeged városának Földmérője Vedres István Ur" rendezett, abból az alkalomból, "hogy mintegy háromezer holdból álló posványságot, s viz-álló földet 15 esztendei munkálkodással önnön költségén haszonvehetővé tett. (...) Minekutánna a töltések a magok szükséges magasságokat elérték, nevezett Vedres Ur azok végére Gyála helység felé való határjánál, egy 6 1/2 öl magasságu Keresztet állittatott, mellyhez egy villám téritő, és szükséges kut is vagyon alkalmaztatva, s azon Keresztnek, és a mellette lévő kutnak fölszentelése |
| 118 |
Sarlós Boldog Asszony napjára rendeltetett. - Öröm volt nézni azon számos gyülekezetet, melly ezen napra Szeged várossából, és a körül lévő Helységekből (...) jelent ott meg, mivel ezen föl termésből munkája után részesülhet. - Vedres Ur érezvén ezen örömöt, egy nagy kerek nyomtató tsürben, kereszt formára teritett asztalnál száz válogatott Uri személyeket illendőképpen megvendégelt; kívűl pedig (...) a szüntelen tartó muzsika mellett pálinkát, bort, kenyeret, és paprikás hust osztogatott; s ezen napot a Vedresházi pusztán megüllendő ünnepnek határozta."156
Hogy ott voltak-e Wándzáék a nevezetes eseményen vagy sem, nem tudhatjuk biztosan. Éppen úgy nem, mint ahogy ők sem tudhatnak arról, hogy búcsúelőadásukkal egy időben milyen nevezetes esemény zajlik Miskolcon. Ott ugyanis "több nemes lelkü Adakozóknak segedelmével a helybeli theátrumi épület nagyobb részén elkészült, ugy hogy August 24-dikén már benne játszhatott az ott lévő derék magyar Társaság, melly Éder György Urnak, mint Directornak, gondviselése alatt fenn áll."157 Van már kőből épült színháza Magyarországnak is, nemcsak Erdélynek! A debrecen-nagyváradi társulat távozása után újabb három évig elkerülik Szegedet a vándor társulatok. Pedig, mintha a miskolci színház felépítése új lendületet adott volna a magyar színjátszásnak, 1826-ra már hat életképes társulat működik a két haza területén. Az "Erdélyi Társaság" Murányi Zsigmond vezetésével; a debrecen-nagyváradi Éder György igazgatása alatt; a miskolci Társaság, melynek igazgatója Oroszfái Pergő Celesztin; a fehérvári, melyet ketten vezérelnek: Komlóssy Ferenc és Horváth József, s amely a fehérvári és miskolci társulatból alakult; a Besztercén játszó együttes, akiket Vásárhelyi Károly fog össze; végezetül pedig az egész országot bejáró Kilényi-féle együttes.158 Három színház nélküli év elteltével, 1826 márciusában Metzger János német társulata jelentkezik játékengedélyért Szegeden. S a színjátékokra kiéhezett városatyák örömmel mondanak igent a kérésre. Ám alig egy hónappal később levél érkezik Szabadkáról: "Posonyban az Ország Gyülésen volt Magyar Nemzeti Szinjátszó Társaság azon része, mely Fejér vármegye Szinjátszó Társaság neve alatt esméretes Posonyból magát |
| 119 |
Győrön, Pétsen, Szabadkán, Szegeden átal Arad Szab. kir. Várossának menni szándékozik" annak ellenére, hogy Szegeden "Német Társaság vagyon (...) most midőn egész Nemzet törekedése Nemzeti nyelvünk pallérozására s gyarapodására néz, néhány hetekig játszana ottan." Az április 16-án kelt levelet Horváth József, a Társaság kormányzója írta alá.159
Csakhogy Horváth elkésett! Mert nem csak a németek, hanem Kilényi "Nemzeti Színművész Társasága" is megelőzte. Így a május 16-ai tanácsülés határozata alapján, elutasítással felérő választ kénytelenek küldeni neki. A "Nemzeti Színművész Társaság" tevékenységéről nagyon kevés adatunk van. Előadásaikat, mint az idézett tanácsi iratból tudjuk, valószínűleg 1826. május 27-én kezdik meg. Kétségtelen, hogy júniusban még a városban vannak, hisz a tizediki tanácsülés a német társulat sérelmét tárgyalja. Metzger bepanaszolja Kilényiéket, hogy nem tartják be az előadási napok megosztásával kapcsolatos megállapodásukat. Július 22-éről maradt fenn az egyetlen színlap.162 A Társaság aznap Dellné - 1816-ban még Thellerné néven |
| 120 |
 játszott Szegeden - Ludvig Borbála "különös hasznára" azaz jutalomjátékára előadja Dugonics művét, a Matskási Juliánna vagy Az arany Peretzek-et. Műsoruknak csak ezt az egy darabját ismerjük. A szereposztás azonban az együttes tizenöt színészének a nevét elárulja. Közülük a legismertebbek: Széppataki Johanna, Déryné huga, a direktor felesége; Szöllősy Szabó Lajos karakterszínész, táncművész; Hubenay Lajos, neves komikus és Dellné anyaszínésznő. Egy korábbi, bajai játékukról írt kritikából tudjuk, hogy Magyar és Sóvári urak leginkább a táncban jeleskedtek. Ugyancsak itt olvasható, hogy az együttes 18 tagból állt. Feltehetően ők mind el is jöttek Szegedre.Tehát Kilényiék még júliusban is itt játszanak, és minden valószínűség szerint a hónap végén, vagy augusztus elején utaznak tovább. Nem tudhatjuk, hol éri őket a szomorú hír, hogy "a szebeni, már 38 esztendőktől fogva fennálló jó forma nagyságu theátromi épületet, e hónap - a hírt 1826. augusztus 25-én közli a Magyar Kurir - 6-dikán reggeli 4 órakor egy szörnyü gyulladás, hamuvá és omladékká tette." A tűz oka, hogy előző este egy német előadást adtak, melyben "villámlás s egyéb tüzi ördöngösségek fordulván elé", egy szikra feltehetően "a feltekertetett függő takarókra pattant", s azokat meggyújtotta. De a sors, úgy tűnik ha elvesz, ad is. Augusztusban Szabadkáról jelenti a Hazai és Külföldi Tudósítások: "Városunkban (...) Nemzeti nyelvünk drága Oskolája (Theátrum) ujonnan elkészülvén, e folyó hónap 24-ikén megnyittatott és benne a volt Székes-Fejérvári (most Szabadkai) Társaság állandó helyet talált."163 Az új játékszín valójában nem színház, hanem az úgynevezett nagykávéház egyik terme, melynek végébe színpadot és zenekari árkot építettek. A színpad jobb oldalán két öltöző is a színészek rendelkezésére állt. Itt kell megjegyezni, hogy téved Garay Béla, amikor Az ekhós-szekértől a forgószínpadig című könyvében az avatás napját szeptember 24-ére teszi (1. 26. o.), de melléfog a Magyar Színházművészeti Lexikon is a július 24-i dátummal. A szegedi polgároknak a következő vendégjátékig ezután már nem kell éveket várni. Ez annak köszönhető, hogy az új kolozsvári színházban nem jól mennek a dolgok. "A nagy létszámú társulat 1827. januárjától májusáig mindössze ötvenkilenc előadást tartott, ami anyagi helyzetét lényegesen |
| 121 |
aláásta, s meggyorsította a bomlási folymatot" - írja már idézett könyvében Káich Katalin. - "Amikor Kilényi Dávid május 31-én Dérynéért jött, hogy az alakítandó társulatához szerződtesse, több kolozsvári színész is tagja lett, az Erdélyországi Nemzeti Játszó társaságnak, nevezetesen Udvarhelyi, Pály, Szentpétery és Szerdahelyi, s így az érvényben lévő rendtartás és szokás szerint a négyhavi szünet alatt (jún-szept) magyarországi körútra kaphatott engedélyt." Kilényi ekkor már nem csak Szegeden, hanem országszerte elismert színigazgató, "ki a Társaságnak néha tulajdonosa, néha vezértagja lévén, mind a hazai, mind a külföldi Tudósítások szerént az ő nevéről nevezett nemzeti színjátszó Társaságot gyakorta szép hírbe hozta. Ezen jeles férfiu szorgalmatos fáradozásának tulajdonithatja a magyar Haza, hogy egy olly jó s jeles Társasággal bir, mellyet ő - se költségét se fáradságát nem kímélvén mellette - Erdélyből Magyarországra kihozott (...), hogy azon balvélekedést czáfolja meg mi szerént a magyar nyelv alkalmatlan volna Daljátékok (operák) előadására. Ezen czélból megjárta 1827-ben nemes Szeged, Arad, Szabadka, Baja, sz.Fehérvár és Pest városokat. Mindenütt közkedveltséggel s megelégedéssel fogadtatott: mindenütt igaz Hazafiakra talált, kik tovább s több esztendőkre is pártfogást igértek."164
A Szegedre jövő társulat megalakulását Déryné Emlékezéseiben így írta le: "Kilényi Dávid társaságával akkor Szegeden volt. (Tévedett Déryné, akkor még csak oda készült! S. J.) - Azt tudtam, hogy neki mindig jó társulata van. Irok neki. Az itteni szezon végével szabad vagyok, ha akar velem szerződni egy évre, most elmegyek; de jöjjön értem Kilényi koma szekérrel s egypár száz forinttal. A nagyhéten lesz innen az egész társaság elindulása. (...) Eljön a nagyhét. Egyszer csak megáll ablakom előtt egy nagy ekhós szekér. Mindjárt tudtam, hogy Kilényi. Kiszaladok. 'No jó, hogy eljött koma!' 'Hát nem volt nagy patália, hogy elhagyja ezen rég összenőtt társaságot?' - kérdi Kilényi. 'Még eddig nem volt, mert semmit sem tudnak felőlle. Azt gondolják velök megyek Váradra.' (...) S midőn legjobban nevetgélünk Kilényivel, betoppan Szentpétery, Udvarhelyi, Szerdahelyi. 'Hát téged miféle forgószél sodort ide Dávid?' 'Bizony egy forgószél, amelybe fölragadom primadonnátokat, s viszem magammal Szegedre, míg ott le nem teszem. (...) |
| 122 |
'No Dávid! te zenebona-keverő, ha Dérynét viszed, viszel minket is.' (...)
'Mit csinálok én olyan nagy testülettel, hiszen magamnak is roppant társulatom van?' 'Ne busulj semmit még olyan opera nem volt azon a tájékon. Osztán elosztjuk kétfelé, az egyik Vásárhelyre megy, a másik Szegeden marad. Osztán felváltva.' (...) Addig beszéltek a fülébe, hogy az egész társaságot szerződtette."165 Ugyanezt egy ötödik, szintén velük szerződő színész, Szilágyi Pál így kommentálta: "Kilényivel leveleztek alattomban, ki meg is jött annak idején, s igy mit volt mit tennem, hogy e kis operatársaság szét ne hulljon, velök egyött Magyarországba (...) 1827-be föl is jöttünk."166 Bayer József szerint - ezt megerősíti Könyves Máté, és átveszi tőle Szmollény Nándor is - Kilényi társasága Szegeden "1827. július 9-én a Tolvaj szarkával kezdte és a Három századdal végezte be ugyanazon hó 22-én vendégjátékát."167 Azon kívül, hogy az előző évben majd három hónapig "eltartotta" Szeged Kilényi színészeit, mi hozta őket, egy teljesen új műfajból, az operából álló műsorral Magyarországra?A Magyar színháztörténet című szakkönyv erről a következőképpen vélekedik: "Az opera országos bemutatása 1827-ben történt, amikor először próbált meg (a főúri részvénytársaság csődje után) a kolozsváriak énekes részlege függetlenedni és csak szórakoztató zenés műsorral kerestek fel Kilényi Dávid igazgatásával néhány magyarországi várost Szegedet, Szabadkát, Zombort, Baját, Pécset, Székesfehérvárt és végül Pestet. (.) A turné ismert előadásainak 65%-a volt zenés színjátéktípus: opera, történelmi daljáték, énekesjáték, zenés bohózat."168 Eszmei céljukat Ferenczi Zoltán hivatkozott művében egy régi kútfőt idézve így fogalmazza meg: "Utazásuk célja bebizonyítani a testvérhaza magyarságának, hogy a magyar nyelv igen alkalmas az énekes játékokra és operákra; hogy a nemzeti csinosodást tárgyazó mutatványaikkal az anyanyelv pallérozottságát is elősegítik, valamint próbáját adják szorgalmatos igyekezetöknek a dicső szomszéd atyafiak előtt."169 |
| 123 |
 Vándorszínészek "A nyári portyára induló kolozsváriak csapata tulajdonképpen a magyar színjátszás történetének első határozott műsorprofillal rendelkező társulata" - állapítja meg Gerold László, aki szerint Kilényi együttese 13 tagból állt. A szintén szabadkai Garay Béla tizennyolcról tud, és név szerint felsorolja mindegyiket:
Kilényi Dávid, Déryné, Széppataki Johanna, Szerdahelyi József, Szilágyi Pál, Udvarhelyi Miklós, Bartha János, Pály Elek, Konti Károly, Szentpétery Zsigmond, Kőrösy Ferenc, Sipos János, Szökő Mihály, Szaplonczay Mihály, Pataki Benedek, Parázsó János és felesége, Kőrösyné Stromb Katalin és Heinisch karmester.170 A két elképzelés közül Garayé állhat közelebb a valósághoz, hisz nagyobb valószínűséggel képes kiállítani operát egy 18 tagú együttes, mint egy 13 tagból álló. Ám talán Garay is téved! Hisz Déryné úgy emlékezik, Kilényi "roppant társulatára" hivatkozott. Fogadjuk el hát Garay 18 felsorolt színészét és a muzsikai kar élén álló Heinisch József - a Mátyás király választása című darab zeneszerzője - személyét, de egészítsük ki dr. Cenner Mihály: |
| 124 |
 Magyar színészet Székesfehérvárott és Fejér megyében című könyvében szereplő nevekkel,171 s akkor feltehetően összeáll a 16 színészből, 7 színésznőből, súgóból, karmesterből és 24 tagú "muzsikai karból" álló "roppant társulat." Valószínűleg ők, vagy legalábbis egy részük léphetett fel Szegeden. De mit játszottak? Erre ismét csak közvetett úton találhatunk választ. Annyit bizonyosan tudunk, hogy kilenc előadást tartottak július 9 és 22 között. Első bemutatójuk Rossini: A tolvaj szarkája, búcsúelőadásuk pedig Meisl-Bántó Sámuel: A három század 1730-1830-1930 volt. Adatunk van arról is, hogy Hódmezővásárhelyen műsorra tűzték Miskolczy István: Tatárok Csongrádnál című vitézi játékát. Miskolczy szegedi volt, így talán nem kétséges, hogy darabját szülővárosában is színre állították. A további hat mű nyilván az ismert pesti repertoárjukon is szerepelt. Így, miután közülük Dérynének parádés alakítása volt Rossini Othellójában, Weber Bűbájos vadászában és Kisfaludy Károly Mátyás deákjában, valószínű, e hármat szintén bemutatták Szegeden. Műsordarabjaik közé tartozott még Rossini A sevillai borbély-a és Tancred-ja, Ruzicska: Béla futása, Schikaneer: A csörgő sapká-ja, Méhul, Kreutzer és mások zenés darabjai. Bőven van hát választék, amiből változatossá tehették műsorukat. Szegedi sikereikről nem maradt fenn írásos kritika. Ismerjük viszont pesti előadásaik recenzióit, melyek mind magas szintű produkcióként értékelik teljesítményüket. Szilágyi Pál visszaemlékezéseiben magyarázatát is adja sikereiknek: "Miért voltak meglepők opera-előadásaink? Egyszerüen fejtem meg, Déryné akkor volt hangjának aranykorában, ha bár nem is volt iskolázott olasz énekesnő, de kellemmel párositotta énekét játékával, ő kitünő szende szinésznő volt, a többi énekesek is jó szinészek lévén összeházasiták a drámát az operával, s e boldog házasság szülte a precisiot..."172 Szilágyi indoklása mutatja, hogy korának énekes színészei mennyire pontosan tudták az éneklés és színjátszás egységének megkerülhetetlen fontosságát. Ha valóban ilyen igénnyel adták műsorukat Szegeden is, sikerükben nem kételkedhetünk. De akkor miért csak kilenc előadást tartottak? Talán nem volt anyagi sikerük? Esetleg szerződés szólította tovább |
| 125 |
őket? Nem tudjuk és a magyarázatát a korabeli lapokban sem leljük. Ám a hírek között megbújik egy érdekes tudósítás a Szegeden tevékenykedő, orgonaépítő Kovács Istvánról...173
és megbizonyosodhatunk arról is, hogy az "Énekes Társaság" szeptember 9-én Szabadkán A tolvaj szarkát adja.
Az 1828-as esztendő úgy tűnik jelentős változást hoz a magyar színjátszás történetében. Meglepő módon megszaporodnak a vándortársulatok, legalábbis A magyar poezis kézikönyve szerint. Abban ugyanis, az első kötet 78. lapján azt olvashatjuk, hogy 1828-ban "magyar és erdély országban tizen ötnél több nemzeti szinész társaság létezett." Ennek ellenére az év első felében csak Carl Slavich német együttese kér és kap játszási engedélyt Szegeden. A színjátszók július tizedike táján hagyják el a várost174, hogy átadják helyüket Kilényi "Nemzeti Színművész Társaságának". Ők feltehetően csak átutazóban állnak meg rövid időre kedvelt játszóhelyükön, hisz július 15-én még Temesvárott vannak. Ott a "Tiszti kar választás alkalmával (...) a Kilényi Ur vezetése alatt lévő Szin-Játszó Társaság elő-adott néhány darabjával mulattatta a Ns. Magyar Közönséget."175 A Társaság augusztus közepén érhet Szegedre, ám ennek nyomát a városi tanács iratai között nem találjuk. Így ez a vendégszereplésük a korábbi szegedi színháztörténetekben sem szerepel. Találtam viszont az Országos Széchenyi Könyvtár Színháztörténeti osztályán egy szegedi színlapot. Dátuma 1828. augusztus 12. Két darabot hirdet, A veszedelmes szomszéd-ot és A csók-ot. Kilényi társulata adta elő és név szerint szerepelnek rajta Szőke, Borzas Farkas a táncos, Hubenay, Kiss, Török, Fejér, Nagy színészek, valamint az igazgató Kilényi. Az "asszonyszemélyek" közül Fejérné, Dellné és Széppataki Johanna nevét olvashatjuk. Ez nyilván elég bizonyítéka annak, hogy ha rövid ideig is, de voltak Szegeden. Az ősz színielődások nélkül telik el. Újév előtt, december 29-én a Szegeden átutazó Horváth József és Ujfalusy Sándor társigazgatók arra kérik a város vezetőit, hogy "Igazgatásunk alatt lévő Nemzeti Színjátszó Társaságot a Nagy Böjtre Hazafiui Kebelekbe fogadni kegyesen méltóztassanak." A kérésre a január 9-iki tanácsülés fogalmazza meg a választ: "mint hogy tapasztaltatott, hogy közönségesen |
| 126 |
minden itt megfordult és Darabokat előadó Társaságok a Theátrumot jobban jobban rongálják" a helyiséget a jelentkezőknek ezután tételesen adják át és távozásuk után úgy is veszik vissza "egyébként eránt a folyamodóknak szabad megjelenés engedtetik."176 Horváthék már javában játszanak Szegeden, amikor 1829. március 25-ei keltezéssel levél érkezik a városi tanácshoz Kolozsvárról. Ebben Sopronyi Éder György, a debreceni és erdélyi "Nemzeti Játszó Társaság" egyik igazgatója "játék engedélyért esedezik." Mint írja, április végéig vannak Kolozsvárott, azután a társulat kettéválik, és ő a debreceni játszókkal - eredeti társulatával - szeretne Szegedre jönni. Kérelmét így fejezi be: "huszonnegyedik esztendejét számlálom Játékszini Pállyámnak, ne engedje a Tek. N. Tanáts ugy rekesszem be, hogy a Nemzeti Játékszinre Nevelt familiámat a Tekintetes Nemes Tanácsnak, és azon különösen Tisztelt Nagy érdemü Publikumnak kegyelmébe Személlyesen ne ajánlhassam."177 Mivel Horváthék "Nemzeti Színjátszó Társasága" ekkor már itt játszik, a tanácsülés úgy dönt, csak akkor fogadják őket, ha "a jelenleg Szegeden tartózkodó társulat már elment." Miután a tanácsülést április 21-én tartják, ez azt jelenti, hogy Horváthék áprilisban még a városban vannak, és feltehetően május 22-ig maradnak is, mert akkor fizetik be az ispotály javára tartott előadás 32 Ft 53 kr-os bevételét.178 Tehát, ha Éderék Szegedre jöttek, azt legkorábban csak május végén tehették, bár erre semmi hiteles adatunk nincs. A valószínű az, hogy 1829-ben egyedül Horváthék "Nemzeti Színjátszó Társasága" mutatott be előadásokat a Tisza-parti városban.Pedig az 1829-es év sorsdöntő a szegedi színjátszás szempontjából. Megalakul a Szeged-belvárosi Kaszinó, s céljául tűzi ki a nemzeti színészet gyámolítását és egy színházépület felállítását. Ettől kezdve a kaszinó fiataljai is ott bábáskodnak a városba érkező társulatok körül. Talán éppen a Kaszinó megalakulásának híre és nemes célja indítja Horváth Dániel fő strázsamestert, az országos "Teatralis főbiztosság" tagját arra, hogy az 1830-as "év nyarára ajánlja a Nagy Teatralis Társaságnak azon részét, melynek igazgatói Ujfalusi és Udvarhelyi szinjátszók."179 A március 18-ára keltezett levelet örömmel fogadja a város grémiuma, és az ajánlatot elfogadja. Ám a |
| 127 |
vendégszereplés mégsem jön létre. A miértre a Hazai és Külföldi Tudósítások május 7-ei száma ad magyarázatot. Ez arról tudósít, hogy a Marosról jövő árhullám fenyegeti Szegedet. A Tisza vize csaknem meghaladja az 1816-os nagy árvíz szintjét. A bizonytalan helyzetben a várost így elkerülik a színésztruppok, s Szeged 1830-ban színészet nélkül marad.
Mondhatnók ezt az intervallumot "gyász-szünetnek" is, hiszen a Tisza állandó fenyegetettségében élő város polihisztora, a színészet önzetlen pártolója, "a hajdani földmérő, Hazánk egyik jeles Tudósa Vedres István, November 4-ikén meghalt." S mintha a színészet gyásza tovább tartana, még 1831-ben sem tapsolhatnak Thália szolgálóinak a szegedi polgárok.  Vedres István metszete |
 |
 |
 |