A vándortársulatok kora
                

129  



"A vándor szinész-társaságoknál szolgálni nem bün, nem hiba, nem szégyen sőt a vándor szinész-társaságok - miután a magyar nemzet Európa közepén van, valóságos szükséges testületek, kiknek a haza köszönettel tartozik."

Honművész 1837. október 12.

130  



Balla Károly levele

131  

Figyelemre méltó sorokat találunk Reizner János: Szeged története című könyvében. "Az 1831. évben új társulat jött Szegedre. Ennek tagjai között voltak: Balla igazgató, Kőszeghi, Szilágyi, Váradi, Török, Pataki, Végh, Kovács, Lázár, Váradiné stb. Május-június hónapokban játszott, de nem minden nap s ha egy-egy nagyobb eső jött közbe, az előadást el kellett halasztani, mert az utcák nem voltak világítva és a nagy sarak miatt lehetetlen volt közlekedni. Az előadások elhalasztását külön értesítések tudatták. (Egykorú színlapok és értesítések a Somogyi­könyvtárban.)" Ezt az állítást Szmollényi Nándor is megismétli idézett műve 86. oldalán.180

Azonban az 1831-es évről a Somogyi-könyvtárban nincsenek színlapok, sem értesítések, és a Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Osztályán sem találunk ilyeneket. Azt tudjuk, hogy Balláék májusban még Debrecenben vannak, júniusban pedig már Pesten játszanak. Kérdéses, hogy akkor lehettek-e Szegeden a Reizner által megadott időpontban?

Találunk viszont egy levelet Balla Károlytól a szegedi városi tanács iratai között. Pestről küldte 1831. Karátson Hava - tehát december - 7. napján. Arra kéri a "Tekintetes Fő Bíró Urat", hogy "a leg közlebbi Téli hosszabb s unalmasabb estvékre néhány hetekig erköltsi Játék-Szin előadásunkal tiszteletünket tehetni, a hellybéli Ns városi Játék Szint, kegyesen által engedvén; Hazafiui érzéssel el fogadni méltóztassanak." Írásában felsorolja azokat a megyéket és városokat, ahol a múló évben megfordultak, ám Szeged nincs közöttük! Tehát Balla színtársulata 1831-ben nem lehetett Szegeden. December 12-én már el is küldik a város válaszát, miszerint: "a Szin Játszó helly néző része Farsang által átallyában mindig Tánczos mulatságokra alkalmaztatván az idén is már a mondott végre kiadatott; de egyéb eránt is a helybéli közönség téli alkalmatlan idők s nagy sarak végett azzal való mulattatásában akadályoztatik. Tudtára adatván azonban az, hogy a bé következő bőti napokon elfogadtatásukra készen fog állani a Játszó helly."181

Még egy érvünk van Reizner állításának cáfolására. Szegeden 1831 júniusától kolera pusztít, s a hivatalos jelentés szerint 1312 megbetegedés és 521 haláleset fordul

132  

elő. Nem valószínű, hogy a járvány dúlta városba színtársulatok érkeznének.

Nagy valószínűséggel kijelenthetjük hát, hogy Balláék 1831-ben nem járhattak Szegeden. Pedig a város akkor már rohamosan fejlődött - mint azt a Honművész 1834-­ben írja. A harmincas évek elején létesítenek egy sétálóhelyet a vár hajóhíd melletti oldalán. "Az egyenesités, töltés, iszaphordás s a már 500, mintegy két öles magasságu, hat nemü fáknak tiz rendbe lett ültetése, és ezen munkának olly kevés idő alatt történt véghez vitele ujólag bizonyságot hagyott nekünk arról, hogy csak akarni, és pedig lelkesen kell akarni, s a legnehezebb munkák is óhajtott létre emelődhetnek."

Az 1832-es évtől kezdve viszont a magyar vándortársulatok már rendszeresen megjelennek Szeged városában. Úgy tetszik, várják és igénylik is jelenlétüket a polgárok. Február 10-én a tanácsülés mégis Szaplonczay Metzger Katalin német "Teatralis Directorné" kérését tárgyalja, miszerint "esedezik megengedtetni, hogy válogatott Teat­ra­lis Tagjaival a városban megjelenhessen és itt legalább Husvét napjáig maradhasson." A válasz hamar megszületik: "A magyaroknak, kiknek elsőségük vagyon az el jövetel már meg engedtetvén (...) kérése ezuttal nem tellyesit­tetik."182

De kik lehettek ezek a magyarok? Lehetséges, hogy Balla társulata? Hiszen a böjti napokra ők kaptak játékengedélyt. De vajon eljöttek-e? Nos, erre sincs hiteles adatunk.

A tanácsülés március 12-én "Máyer György Német Szin Jádzó" folyamodványát tárgyalja, "ki válogatott Szin Jádzó társaival a városban a nyáron által" mulattatni akar. Az ő kérését szintén visszautasítják, "minek utána a magyar Szin Jádzó társaság már fel bisztattatott ennek különben is elsősége lenne."183

Nincs arra sem bizonyíték, hogy a nyár folyamán megjelent volna az elsőbbséggel rendelkező magyar együttes, de egy, a Széchényi-könyvtárban talált színlap arra utal, hogy szeptember 15-én Szegeden játszik a "Nemzeti Szin müvész Társaság". Az Abday és Kilényi szinészeiből egyesült társulat aznap Gindl-Láng: A magyar bajnoki lelkek és a nagylekű vitéz asszonyoknak férjéhez való igaz

133  

hűsége című darabot adják. A Hazai és Külföldi Tudósítások szerint október 23-án bemutatják Kleist Heilbroni Katicáját. Végezetül az utolsó írásos nyoma szegedi tartózkodásuknak az ugyancsak a Széchényi Könyvtárban található "1832. szt. András Hava" (azaz november) 15-ei dátumot viselő színlap, mely a Benjámin Lengyelországból című darab műsorra tűzését híreli. Ezek szerint a "Nemzeti Szin müvész Társaság" 1832. szeptember 15-e és november 15-e között valóban fellépett a városban. A színlapok alapján 11 színészt - köztük Abday Sándort, Kilényi Dávidot, Parázsó Jánost, Szákfy Józsefet, Szántay Jánost, és 9 színésznőt - az ismertebbek: Böszörményi Johanna, Széppataki Johanna, Parázsóné Nádudvary Katalin, Udvarhe­lyiné - azonosíthatunk. A fenti dokumentumokon kívül tartózkodásukról, előadásaikról semmiféle ismerettel nem rendelkezünk. Szegedi jelenlétüket azonban mindenképpen tényként kell kezelni!

Miután a társulat távozik, a város vezetői utasítást adnak a színházterem állapotának felmérésére. Erre nyilván az ösztönzi őket, hogy az elhasználódott kortina kötelek fennakadásokat okoztak az előadásokban, a rossz állapotban lévő padok pedig sok kényelmetlenséget a publikumnak. A vizsgálat eredménye lehangoló. Új padokra és kortina kötelekre lenne szükség. Ezeknek együttes ára 1015 Forint. A tanácsnokok véleménye: nincs pénz a vásárlásra! A nagy kiadásokra való tekintettel a padok és kötelek felújítását "boldogabb időkre" halasztják.184

Kilényiék előző turnéja jól sikerülhetett, mert 1833. március 8-án a tanácsülés már a színházterem részükre való ismételt bérbeadásáról tárgyal. "Mivel korábbi tartózkodásuk során közmegelégedésre játszottak" kérésüknek a tanács eleget tesz. A notabilitások indoklása egyúttal bizonyítéka elmúlt évi szegedi jelenlétüknek is.185

Május elsején aztán megérkezik Szegedre Kilényi harminc színészből álló társulata. A nevesebb tagok között találjuk a publikum kedvencét: Szákfy József hősszerelmest, a hős és karakterszerepekben egyként kitűnő Szaplon­czay Mihályt, valamint hitvesét: Bartha Máriát, aki anya és komika egy személyben. A férfiszívek bálványa, Parázsóné Nádudvary Krisztina naiva és drámai hősnő éppen úgy a társulat elismert tagja, mint a táncoskomikus-tenoristaként fellépő Latabár Endre, a Latabár dinasztia megalapítója.

134  

Gyermekszereplőként velük van Kőrösy Mimi, a majdani neves népszínmű-énekesnő. Végezetül említsük meg a szerepnemtudásáról híres direktort, Kilényi Dávidot és feltűnő szépségű, de gyenge színészi képességű nejét, Széppataki Johannát.

A színtársulat megérkezéséről a következőképpen tudósítja a Honművészt egy Tavaszy néven író ismeretlen kritikus:

"Vidámító tavasznak reggelén fogada kebelébe városunk egy szinész társaságot Kilényi vezérlete alatt, hogy évi szokáskint csinos darabjaival miveltebb pártfogóit mulattassa. Ezek viszont gyengéd reménnyel eltelve várták, hogy célirányos rendeltetésének a megelégedésig legalább diszesen megfelelni képes leend." A fennkölt szavaknak egyszeriben vége szakad, amikor a társulat nyitó produk­ciójának, a Költő és Hangász vagy Spekulátzió pénz nélkül című vígjáték értékelésére kerít sort. A ledorongolást az igazgatón kezdi. Az egyik szerepet - írja - "Rózsa Károly költő névvel adá Kilényi ur a legnagyobb elégedetlenségünkre, (...) a csüggedetlen szereptanulást ajánllani bátorkodnám" neki. Széppataki Johanna is megkapja a magáét, aki Nancsit, "szerelmét gerliczeként nyögő szüznek szerepét játsza (...) tökéletlenül."186 A Társalkodó hasonlóan elmarasztalja az előadást, s azt írja, Latabár, akinek éneklését "tapssal dicsőitették" megfelel majd Valter Lajos hangásznak, "ha szerepét jobban tulajdonává teendi."187

A színészek a következő napokban sem tudják magukkal ragadni a publikumot. A sors különös fintora, hogy az első olyan előadást, a Szasszen Julius az igazságos bíró című szomorújátékot, melyen a "közönség mély illetődését szembetűnőleg észre lehetett venni", mindössze 27-en nézik végig. Ezen az előadáson egy ravasz udvari marsallt alakít egy Sárkány Ábrahám nevű színjátszó, akivel majd három esztendő múlva drámai körülmények között találkozunk ismét Szegeden.

A publikum részvétlensége miatt Kilényi úgy dönt, a társulatot kettéosztja, hogy egyidejűleg Hódmezővásárhelyen is játszanak. Ezért rövid időre elhagyják a várost, és a nézettségen javítandó a direktor némileg átszervezi társulatát és műsorát. A helybeli tudósító értetlenül áll a bezárt játékszín előtt: "busong Tháliánk, siratván parlagon elhagytát,

135  


136  

(...) az itt létező társaság miért hagyta el minden jelentés vagy ugy nevezett bucsuzás nélkül külsejére pompás játékszinünket azt ugyan ő maga legjobban fogja tudni."188 De csak három napig üres "a pompás terem", mert május 26-án már koncertet ad benne Türnauer György hegedűművész a "helybeli hangászi kar" kíséretével. A társulat angolos távozása miatt értetlen Tavaszy június 1-jén már más húrokat pendít meg: "fájdalmunk örömérzésre varázsoltatott egy több uj társ-tagokkal bővitve-egészittetett, és Kilényi vezérlete alatt nálunk ujólag megjelent, szinész-társaság által." Lehet, hogy az öröm nagy, ám a kifogások továbbra sem csökkennek. "Ne sugjon a sugo olly igen erős susogásu, fület bosszantó, és a hallást is akadályozó hangon" - írja már első előadásuk alkalmával. A további előadásokban is akad kritizálni való. Ilyen az "itt először fellépő" Szaplonczayné "untató testmozgása (...) kellemetlen hangja", vagy Szőke és Kilényi játéka a Vanda című szomorújátékban, kik "szerelmes erőltetéseikkel unatkozást okoznának. (Öregek a legények!)". A június 9-ei A kérők "előadása tapsra csak elfogultat ösztönözhetne." Ha azt gondolnánk, hogy Tavaszy úr, a Honművész recenzense elfogult, akkor olvassuk a Szemlélőt. Ott ugyancsak helyben hagyják operájuk előadását, amikor így írnak: "a Béla futásában Kilényi (Béla) és Szaplonczay (Ferkó) urakat kérjük hagyjanak fel az énekléssel és ott törekedjenek koszoru után, hol elérhetése nem lehetetlen." Latabár sem viszi el szárazon, mert bár "iparkodik tenorista lenni, de minden hangjábul kitetszik, hogy sokra nem viszi" - állapítja meg G, az ismeretlen kritikus.189 Latabár annyira szívére veszi a bírálatot, hogy a levágott hőstenor legott jelentkezik a kassaiak tenoristát kereső hirdetésére, és elnyerve a státust, júliusban hátat fordít Szegednek.

A megjelent recenziókból tudjuk, hogy a zenés előadásokat a városi hangászkar kíséretével adják elő, "Linnert János kormánya alatt." A Honművész 1833. június 23-ai írásában pedig bizonyítékot találunk Kilényiék elmúlt évi szegedi vendégjátékára is, amikor az Amsterdami Hóhér című Birch-Pfeiffer-darab kapcsán azt közlik, hogy "adatott már (...) illy czimü és pedig Sz(ent). András hava 3-kán 1832. ugyan e jelen társaság érdemes igazgatójától Kilé­nyi urtól, mellyben ő egy udvari tanácsnok személyét vivé."

137  

Június 22-én, ebédidőben, "két fertálykor kettőre iszo­nyu csattanástól kalauzolt rettenetes villám hasitá a levegőt keresztül és nagy félelmünkre a városháza csinos tornyába sujt, kiméletlen robajjal töri keresztül több alsó s felső hivatalok szobájit, sőt a piaczra szolgáló fő falaknak vastagságán is borzasztó erejének számos jeleit hagyta; evvel sem elégedvén meg beköszönt tsinos szinjátékunk termébe. (...) A Gondviselés mindazonáltal gyulladástól, s más károsabb következésektől menten tartá városházunkkal egyesült játékszini termünket és még ezen elemek viharain győzedelmes kellemes esten" eljátszák Zieglernek Rang és természet című "erköltsi rajzolatját."190

Az énekes- és vígjátékok egyre nagyobb száma meghozza a közönség színházbajáró kedvét, és júliusra szinte minden este megtelik a terem. De úgy tűnik a telt ház sem mindig az öröm forrása. A július 7-én adott "babonás énekes játék", A csörgő sapka előadásán "méltán bosszan­kodék a közönség azon tsintalan, lármát kedvelő, és a csen­dességet háborgató jelenlevőkre, kik vagy semmi okért, vagy éppen akkor, midőn legkevésbé kellene, szilaj botjaik kopogásival, a Tsinosságnak szabályait sértegetik, csalhatatlanul bebizonyitván, milly hiányos legyen nevelésök!"191

Július 11-én műsorra kerül Szeged aljegyzőjének, Mis­kolczy Istvánnak A tatárok Csongrádnál című vitézi játéka. A tatárok magyarországi kalandozásait és pusztításait bemutató bonyolult, terjedelmes darabot a színészek dicséretes igyekezettel állítják színre, ám "hosszas terjedségéből kell magyarázni, miért a legszomorubb jelenetek (...) a számos közönségnek egy részétől nevetéssel fogadtattak, melly-is unalmát holmi németül ráczul kevert beszédekkel oszlatá, másoknak nem kevés bosszusá­gára!"192 A dráma szövege nem maradt fenn, tartalmát az idézett Honművész közli. Kerényi Ferenc szerint nem csak a cím, hanem a szerepek nevei és a történet is erősen Kisfaludy Károly hatását mutatja. A közönség reagálásából következtethető, hogy gyenge mű az aljegyző úr alkotása. Azonban Kilényiék nem tehetik meg, hogy a társulat egyik patrónusának irományát visszautasítsák. Talán Miskolczy darabjának ellensúlyozására adják 15-én Schiller drámáját, a Haramiákat. Az előadás Szaplonczay Mihály jutalomjátéka. Eredetileg 13-ára volt kitűzve, de a szakadó eső, s a nagy sár miatt

138  

halasztják erre a napra. A szépszámú közönség előtt a jutalmazott nagy sikert arat. A tetszést fokozza, hogy a szünetekben a "hangos kar" legjobbjai adnak alkalmi koncertet. Úgy tűnik, a közönség számának szaporodásával együtt nő a színészek játékkedve is. Farkast "igen eredeti magyar táncáért" és A fösvény atya és pazarló fiúbeli alakításáért dicsérik, mert "midőn sirt, olly természetesen jelentette ki a képezni kellő érzelmeket, hogy (...) közönségünk is szinte vele érzett." Tetszik Nagy István is, kinek "arcza, mozdulata, hangja és szemejárása elegendően kitünteti" az ábrázolt jellemet. A nők közül Széppataki Johanna, Szalayné, a komika és Szaplonczayné arat tetszést.

Egyedül a direktor hívja ki maga ellen a bírálót Kotzebue A kísértet című darabjának előadásán. A recenzens keményen meg is rója: "a társaság kormányzója Kilényi ne a Casinoban mulatozásra, hanem inkább gyengébb tagjainak a szinészetbeni oktatásukra fordítaná idejét! De mit tehet ő másokkal midőn igen gyakran eltávozik maga is azon személyek képzésitől, mellyeknek szerepét felveszi (...) kicsiny szerepét se tanulván meg a sugó szájból leste a szavakat..."193

Alig telik el egy hét, az augusztus 13-án bemutatott Örökségi egyezésbeli alakításáért ismét levágja a kritika. "Még városunk lakósaiban-is élvén a kedves hangzatu honnyelv iránti buzgó vonzódás, ezen ki nem halható érzéstől nem vakmerőség reményelni, hogy a szinészet-kedvelés, és pártfogás későbbre is jótevőleg halad. Hiszen Szeged tudni fogja mindig, mit kell tenni a hazai nyelvért, s mi befolyással van az emberi életre az indulatoknak szinpadon történendő előmutatása, mit tesz példákban látni az erkölcs jutalmaztatását, s a rossznak bár későn-is megbüntetését. - Illy borzasztó példát láttunk az örökségi egyezés nevü szomoru darabban. - Itt Kilényi elegendő ügyességgel vitte ugyan (...) szerepét, azonban a nézőket mindenkor még inkább elkedvetlenitő azon egy hibát t.i. az elbizakodottságot, itt se tudta elfelejteni. Igaz, hogy tettei a jártas szinészt mutatják, de veszt leginkább abban, hogy gyakran énekelve declamál, az ekkép ejtett szavaknak végfogásait igen erősen mondja-ki, sőt mindig kérdezöleg; de vigyázatlanságának is adta jelét, mert (...) dühhel mondja 'néked csak reggelig szabad tartózkodnod a várban' - s

139  

barátságos állásba helyezi magát és annak vállára teszi kezét."194

Lehet, hogy kritikusunk, Feketeváry úr, aki érezhetőleg nem kedveli Kilényit, az "illeszd a cselekvést a szóhoz - a szót a cselekvéshez" shakespear-i igényével lép fel? Vagy egyszerűen arról van szó, hogy a patetikus színjátszást kéri számon a direktoron? Nem tudhatjuk! S vajon mit jelent az, hogy "elbizakodottan" játszik? Egyedül a beszédbeli modorosság az, amit ma ugyanúgy értünk és elmarasztalunk - ha igaz a megállapítás. De ha csak Kilényi esik ebbe a hibába, akkor a színháztörténészeink miért látják el nemes egyszerűséggel a "siró-éneklő" címkével az egész XIX. század eleji magyar színjátszást? Mindenesetre elgondolkoztathat minket az a tény, hogy míg Feketeváry következetesen szapulja Kilényit, addig Tavaszy elégedett játékával. De hogyan ítéljük meg úttörő színjátszóinkat akkor, ha csak egyetlen bíráló ír alakításaikról?

Augusztusra lassan elfogy a szegedi közönség, ezért a direktor kiürült kasszáját megtöltendő rövid szabadkai vendégjátékra határozza el magát. Távozásuk előtt még műsorra tűzik Dugonics Bátori Máriáját. Bár a darabot "a szinésztársaság tökéletesen játszá", a városi kórház szegényei javára adott előadás csúfos anyagi kudarc. Méltán busong a Honművész levelezője a folyóirat szeptember 8-ai számában:

"Fájdalom! (...) noha a Honművész 30-dik számában egy hihetőleg casinoi tag olly elbizakodó hirelést adott a világ elejébe, mintha városunkban a szinész-társaságnak maradhatása és fennállása egyedül a dicsért egyesületnek nagy lelkü müve volna, azon csekély számu segedelmezők közt, kik e darabon jelen voltak, - a hős lekü, lelkes hazafisággal tündöklő, s a nyelv mivelődésén forrón törekvő részvényesek közül alig láthattunk, hatot, mi nem éppen ollyan örökre utánozható nagylelkü példa."

A balul sikerült jótékonysági akciót követően, három gyenge bevételű előadás után, szeptember elsején áttelepül a társulat a közeli Szabadkára. Így nem lehetnek részesei a nagy eseménynek, a Duna gőzhajón Szegedre érkező Széchenyi István gróf szeptember 3-án kezdődő háromnapos látogatásának.

140  


141  

Sajnos a szerencse a szomszéd városban sem áll a Kilényi vezette társaság mellé. Az állandóan esős idővel, meg a közönség érdektelenségével nem tudnak megküzdeni. A Honművész Polgárfi néven jegyzett kritikusa is értetlenül szemléli az üres, vagy csupán félig telt házakat. "Néző mindig csekély számmal, noha a tavali s előbbi előadásokra tolongva jelent-meg közönségünknek minden osztálya s csak e jelen előadásokat késik pártolni látogatásaival (...) Szülő földem tisztelt közönsége! ha senkinek, nekünk - ha soha, most van szükségünk nemzeti játék­szinre; ne éljünk tehát vissza azon áldozatokkal, mellyeket szinészeink ez alkalommal tesznek."195 Hiába a kérő szó, a publikum részvétlensége miatt, tíz előadást követően, a sorsüldözött színészek visszatérnek Szegedre.

Ám a közönség kegyét most sem nyerik el. Állandóan szemükre vetik a hibás szereposztást, az alkalomhoz nem illő öltözeteket, a színészek "éneklő hangját" és azt, hogy minden előadáson "a sugó a főszemély." Talán a közönség megnyerésének vágya viszi rá Kilényit, hogy ismét helyi szerző, Jeger Emanuel - később nevét Vadász Manóra magyarosítva a város polgármestere lesz -, "hites ügyvéd és választott polgár" Virginia a borzasztó bírói ítélet című darabját október 20-án színre állítsa. A római birodalom idején játszódó, bonyodalmas rémtörténet "dicsérettel vétetett, egyedül szinészeink (...) tettek sokakban nem kedves érzést." A felkészülést nehezíti, hogy az egyik beteg színész szerepét Kilényi beugrással játssza el.

A fiaskókkal teli évad október 23-án A nagy világ tónusa című darabbal véget is ér. Ezen az előadáson lép fel első ízben a Debrecenből Kilényi társulatához szerződött Kőrösy házaspár. A végre tetszéssel fogadott előadás sikerében az is közrejátszik, hogy a publikumot "Kőrösy Mimi 7 éves leányka bámulásra gerjeszti magyar tánczaival." Mielőtt a nézők eloszlanának, váratlanul Szaplonczay lép a kortina elé, és "érzékeny szavaiba hosszú panaszt mond a szinészeti biráló ellen." Tavaszy, az érintett kritikus, a Honművész hasábjain felel: "éljetek boldogul kedves szinészeink, törekedjetek magotok mind inkábbi tökéle­tesitésén (...) és előrehaladásunk őrangyala törölje ki sziveitekből a józan s igazságos kritikának gyülö­lését."196

142  

A közönség kegyeiért folytatott - rövid megszakítással - öt hónapig tartó küzdelem nyomot hagyott a társulat műsorán. A komédiák és zenés vígjátékok túlsúlya a bevéte­lért folytatott elkeseredett küzdelemre utal. Opera, vagy énekes játék alig, klasszikus dráma pedig csupán egy-kettő kerül színre fellépéseik során. Október 24-én Kilényiék úgy távoznak téli állomásukra, Szabadkára, hogy előadásaik nem hagynak megőrzendő emléket a szegedi polgárokban.

És mégis, néhány héttel azután, hogy elmentek a városból, intenzív mozgalom indul meg a szegedi színészet állandósítása érdekében. Az eszme a Kaszinóban vetődik föl, s a gondolatnak megnyerik Babarczy Imre csongrád megyei alispánt, kinek "pártfogása szép reményeket nyujt arra" - adja hírül a Honművész 55. számában Mérlaky Iréneus - "hogy casinonk (...) egy szinész-társaságot minden évnek feléig biztositand s Szabadka pedig egyeztetés utján azt másik fél évre önönévé teendi." Szeged májustól novemberig adna helyet a színészeknek.

A kaszinói ifjak ötletére ugyancsak a Honművészben (56. sz.) Szeged drámaíró aljegyzője, Miskolczy István sértetten reagál. Nem kell minket biztatni - oktatja ki a fiatalokat -, a város "majd negyven esztendők előtt fölállit­tatta ez Thália templomát curiális épületében és igy a nyelv- és erkölcs mivelésének templomát az igazságé mellé tétette." Tudjuk a dolgunkat, ami elsősorban az - s itt nyilván a távozott színészekre utal -, hogy "szinpadunkon ne kontárok, vagy merő ujonczok jelenjenek meg, hanem tökéletesek."

E rövid polémia után azonban a szegedi színészet állandósítása jó időre feledésbe merül...

Ám a szegedi nép nem mindenben ilyen feledékeny. Az 1740-es pestisjárvány után megfogadta, hogy a rókusi városrészen fogadalmi templomot épít. Az Isten háza fel is épült, ám az idő folyamán annyira megrongálódott, hogy újjá kell építeni. A hajdani fogadalmukra emlékező szegediek a városi kincstár segítségével a "már majd elemésztett Egyházat omladékából" újra felépítették, és 1833. november 25-én Szent Rókus tiszteletére fel is szenteltették. Az ünnepség után "ételek osztattak s három tiz akós hordóból bor bocsájtatott; curiális épületünk táncztermében pedig mintegy 140 személyekből állott társaság gazdagon megvendégeltetett,

143  

estve (...) még számosabb vendégeket hiván táncz mulatságot" tartottak.197

 Csakhogy az ilyen táncmulatságok alkalmával a padokat újra és újra ki kell hordani a színházteremből. A sok ki-behordás, meg az idő pedig annyira megrongálja az ülőalkalmatosságokat, hogy már-már használhatatlanokká válnak. Ezt látva, a Kaszinó egy névtelenségét megőrizni akaró tagja nemes lépésre határozza el magát. Nyolcvan forintot szán arra, hogy új padok kerüljenek a mi tagadás, egyre kopottabb játékszínbe.

Ezekről az új padokról nézi Szeged színházkedvelő publikuma május elején a Kilényi-társulat néhány előadását. A Bajáról jövő színészek 1834. május 6-án érkeznek a városba, és - átutazóban lévén - 14-én már távoznak is. Mindössze három előadásuk szenzációja a Pestről jött vendég, Megyeri Károly, akit 1817-ben már láthatott, mint pályakezdőt a szegedi közönség, s aki "eleven tanuságot ad, hogy a szorgalom, lelkes törekedés tökélyre vezetik azt, ki választani tudván a jót, előre haladni siet."

Több mint két hónapot kell várni addig, amíg a Honművész 1834. július 24-ei számában e sorokat olvashatjuk: "Tháliának városunk kebelében több ideig üresen állott temploma ezen hónap 17-én fog ismét polgáraink örömére felnyílni." A jó hírt Miskolczy István, szegedi aljegyző tudatja a színház szerelmeseivel. A Hódmezővásárhelyről érkező társulat két nap múlva már meg is tartja első előadását, mellyel "megnyerte a köz elégedését."

A direktor, Balla Károly jó erőkből összeállított együttessel vonul be Szegedre. Maga az igazgató egy református lelkész fia, aki 17 évesen állt színésznek. Remek komikus és 1828 óta elismert társulatvezető. Neje, Molnár Karolina megbízható színésznő, de nem képvisel számottevő művészi erőt. A társulat legjelentősebb színésze Kőszeghy Alajos. "Leginkább hősöket személyesitett, szép alakja volt, csengő hanggal és sok kellemmel, csak szavalatában túlzott és az a hibája volt, hogy a félelem, kétségbeesés vagy düh kifejezéseinél vállait fel szokta húzni" - írta róla Szinnyei József. "Jó szinész volt - erősíti meg Déryné, hozzátéve: - de végtére idősebb korára iszákos lett." Szaplonczay Mihály "dicséretére elég legyen mondani, hogy ő minden szerepkörre alkalmazható" - állapítja meg a Honművész. Felesége, Batha Mária naiva szerepekben

144  

jeleskedik. Szépségével tűnik ki a hölgyek közül Miskol­czy Lilla, a 16 éves pályakezdő tehetség. Neve felvett név, valójában Szakáll Klárának hívják.

A színészek fegyelmezettségét és felkészültségét A felkelt nemesek című darab július 22-ei előadása bizonyítja. "Bátor a nagy szél és esőzés miatt színházunk csaknem egészen üres volt: de a társaság még is a közönség iránt igen nagy figyelmét azzal bizonyitá, hogy nem tekintvén bevett jövedelmének a mai költségekre elégtelenségét a nevezett darabot igen jól eljátszotta."198 S bár az időjárás kegyesen jobbra fordul, a látogatottság nem nő. Pedig Balla a kor "slágerdarabjait", a víg- és történelmi játékokat, valamint a divatos Kotzebue műveket veti be. Így azután - annak ellenére, hogy nem zenés társulat - olyan műveket tűz műsorra, melyben zenével és tánccal csábítja a nagyérdeműt. Az ötlet pedig tetszést arat! Július 29-én A magyar leányok és a török basa című előadásban "Soós Antóniának magyar táncza olly nemzetileg tünt elő a figurák özönét teremtő könnyüségének szemérmes, nemzeti hajlásaiban, hogy tartós tapsot nyert." Augusztus 6-án Bottos - a súgó - "magánytáncza" a Tündérharangban "Magyarhoz illett, büszke hajlongásai majd forgásai igen szépek s eredeti vagy inkább nemzetiek voltak: tapssal jutalmaztatott." Különösen nagy sikere van az ötéves Balla Marinak - a direktor leánykájának -, aki a Róza, cseh gyámleányban "franczia ballétot tánczol." A gyermek ígéretes tehetségnek mutatkozik, hiszen prózai szerepet is "elegendő bátorsággal és korát haladó figyelemmel ad."

Az igazgató számítása beválik, mert augusztus 10-én zsúfolásig telt ház fogadja Domi az amerikai majom című melodrámát. Bár lehet, hogy a nagy érdeklődés nem a színháznak, hanem az "állati mutatványt mulattatólag" adó Kranczlberger úrnak, a prágai vendégművésznek szól. Persze a szegedi publikumnak van igényesebb rétege is. Ők elvárják színészeiktől, "hogy midőn szinpadra fellépni akarnak, előbb ismerjék és tudják szerepeiket és ekkép ügyelve alakitsák a személyt, mellynek képét, tetteit, indulatait festeni akarják."199

 S éppen ezért lehet a közönség kedvence Kőszeghy Alajos, aki kívánt gondossággal készül fel minden szerepére.

145  

A lelkiismeretesen összepróbált előadások, az elmélyült alakítások megnyerik a szegedi közönséget. Elégedetten jelenti Tiszaközy Vidor a Honművész augusztus 5-ei számában: "ezen szinész-társaság a köz tetszést jobban megnyerte helyes játszása által, mint a mult két évben nálunk mulatott két társaság." A tetszés eredménye: további tizenkét előadásra nyithat bérletet Balla! Szeptember 11-én Kisfaludy Sándor, Az emberi szív örvényei című darabját követően meglepetésképpen A nemzeti őr-angyal címmel "néma ábrázolatot" ad a társulat. Ezzel hálálják meg a kaszinói egylet ismeretlen tagjának jótettét, az újonnan készittetett padokat. "Szép tett az egyesülettől, s valóban szép tett a háládatosság a szinész-társaságtól is, melly ilyes érzetét közösen kijelenteni sietett. Ha mindenben és mindenki által illyképpen pártoltatik a társaság, nem csak állandó maradhatását fogja nyerni, de mi magunk is állandóbban fogunk élni azon nemes gyönyörrel, mellyet a szinházban nyerni lehet."200 Szeptember elején jutalomjátékok kezdődnek, és 20-án elköltöznek Szegedről. "A két hónap lefolyta alatt minket nemesen gyönyörködtetett és gyönyörködve mulatott társaság megnyerve elégedésünket" - búcsúzik Tiszaközy úr. - "Vajha annyira menne már körünkben a szinészet kedvtelése, hogy a lelkes Toron­tál és Bács velünk kezet fogva egy jó szinész-társaságnak e három megyékben leendő örökítése Szeged Szabadka és Becskerek állandó maradhatására biztositást szerezne. (...) Mi szép és dicső lenne, ha e három testvér-helyek egy illyes társaságot tulajdonunknak mondhatnánk, és a közösen rendelendő felügyelet alatt Tháliának alkalmas szenteltjei lépnének mindig szinpadra."201

Úgy tetszik, az 1826-ban Baján megfogant gondolat egyre erősebb gyökereket ver a színházszerető emberek szívében.

Ennek ellenére bezárás fenyegeti Thália szegedi templomát. Decemberben ugyanis betörők járnak a "curiális épület" hivatali helyiségeiben. "A gonosz tett a Tántz Terem ajtajának nyitva hagyattatása által könnyebitetve esett meg - sőt a jövendőre is a nevezett Tántz Teremből ugy a mellett lévő Játék Szinből (...) hasonló feltörések ismétlen megtevődhetnek." Súlyosbítja a helyzetet, hogy két ízben már majdnem tűz ütött ki az említett termekben és előfordult, hogy az épületben lévő rabok a táncterem ablakán

146  



Magyar csárdás

keresztül szöktek meg. Ezért december 29-én többen az említett helyiségek végleges bezárását kérik.202

A nagy jelentőségű kérést a városatyák az 1835. február 9-ei tanácsülésükön megtárgyalják, és a következőt határozzák:

"a Ns város Curiális Épületében lévő Tántz Terem és Játék Szinnek bezárattatását, és elenyésztetését elrendeltetni" nem fogják, mert "a Terem a Városnak egy fő disze lévén több városi ünnepélyes alkalmakkal a Játékszin pedig szinte erköltsi tettleges Oskola, elkerülhetetlenül szükséges."203

Így nem marad színházterem nélkül a Baján keresztül Szabadkáról érkező jól ismert Balla társulat. "Ugy hiszem sérelem volna felszólitani e szép, jó, és hasznos czélnak pártfogására Szeged szabados polgárait; mert honnan harmincz s több év óta mindenkor hála-könnyek hullatása között váltak meg a megjelent társaságok (...) ott erős alapokon, vagy is a nemzeti nagy lelken van épitve a pártfogás, melly a változásoknak nincs alája vetve" - írja Csendvölgyi, a Honművész ismeretlen szegedi tudósítója. - "Azonban a szinészek elfogadják tanácsomat, s nem sértetnek meg, ha mondom, hogy ők is ollyanok legyenek, mint a divatképek, vagy is mindig ujabb-ujabb darabokkal jelenjenek-meg,

147  

s kiismerve a közönség hajlandóságát és geniu­sát, ahhoz alkalmazzák magokat a darabok választásában."204

Elgondolkoztató Csendvölgyi úr figyelmeztetése: a közönség igényéhez szabjátok a műsort, ne a műsorhoz toborozzatok publikumot! Ez a kendőzetlen kijelentés egyúttal rámutat a korabeli - vagy talán mindenkori? - direktorok dilemmájára: kinek készítsenek, és milyen műsort? Mert lehet bármilyen emelkedett koncepció, a társulatot az igazgatónak el kell tartania, ahhoz pedig teli kasszára van szükség. És bármily cinikusnak tűnik Bertold Brecht megállapítása: "előbb a has jön, aztán a morál", a vándor társulatoknak mindenekelőtt a betevő falatról kell gondoskodniuk. Ezért érdemelnek meg minden tiszteletett azok a színésztruppok, amelyek napi küzdelmeik mellett még a tudat formálására is gondot fordítanak.

Ilyen együttes Balláé is. A május 3-ai nyitóelőadásuk, A vendégi juss - Ziegler korabeli szerző tákolmánya - kedvcsináló "mutatvány" csupán, de a következő napon Moliere Don Juanját már igazi színházi csemegének szánják. Csakhogy csalódniuk kell! "Az összeütközések, a történetnek nem jó összefüggése, s következetlensége unalmat élesztett. Don Juant éppen nem kedvelte közönségünk."205 Pedig a siker érdekében Végh József még magyar táncot is lejtett a darabban, s ha Moliere nem is, ő "megnyeré nem csak a köz tapsot, hanem a köz elégedést is." A társulatot a közönség közönye mellett az időjárás szeszélye is próbára teszi. Az állandó esőzés miatt elmarad a publikum, s így Calderon: Az élet álom című darabjának május 5-ei előadása is. Talán jobb is így, hogy nem részvétlenség miatt kell elhagyni bemutatását.

A gyér látogatottságot fellendítendő, Balla vendégnek hívja a pest-budai társaságtól Szöllősy urat, aki első ízben május 21-én mulattatta magyar tánccal a nézőket A kőszobor titka, vagy a titkos házasság veszélyei című darabban. "Nemes állása és könnyű szökései, lábainak illő mozdulatai s enyelgései, az igen nehéz figurák, sarkantyujának kellemes összeverése tökéletes táncmüvészt árultak el, minél fogva tapssal és éljennel jutalmaztattak."206

Szöllősy (eredeti nevén Szabó) Lajos az erdélyi Szentlélek (Háromszék megye) szülötte. 1821-ben lépett először színpadra, de színészként nem ért el sikereket. Ekkor kezdte

148  

kamatoztatni kivételes tánctudását, és kiváló magyar táncos lett belőle. A színház tánciskolájában ő oktatta magyar táncra a növendékeket, a színpadon pedig Farkas József mellett ő járta el a legszebb magyar táncokat. A Regélő Pesti Divatlap így fogalmazta meg táncának szépségét: "Szöllősy tánczában érzém legelőbb életemben azon hatást, mit (...) jó vers olvasásakor szoktunk érezni. Egyik legnagyobb érdeme Szöllősynek, hogy a magyar balett megteremtésére irányuló törekvéseket is elősegítette gyakorlati munkájával: táncbetéteken kívűl több táncjátékot szerzett."207

Június 8-án műsorra tűzik Az elrabolt hölgy című, néma képzetekből (pantomim) és táncokból álló darabját. "Maga a darab tetszést nem nyert (...) a benne előforduló táncok azonban nemcsak kielégitették, hanem felül is multák" a közönség várakozását. Különösen Bottos és Végh kettős betyártánca aratott nagy sikert.

Azonban az együttes, ellentétben a múlt szeptemberi sikeres szerepléssel, nem nyeri meg a szegedieket. Igaz, a színészek is, mintha készületlenebbül lépnének színre,



A Lumpácius-Vagabundus bécsi színpadon

149  

mint tavaly. A május 24-ei Lumpáciusz-Vagabundusz előadása "nem igen állja ki a birálatot. (...) A szinészeink, mint a kismadár, ki anyja szájából lesi a magot" a súgótól várják a mondatokat. És ezt olyanok mondják "kik nagyobb szinházakba jártak hajdan, és igy olly szinészeket láttak fellépni, kik minden darabokra elegendőleg elkészülhettek."208

Talán a nagyobb tetszés érdekében teszi meg június 14-én, a végre "köztetszést" arató vígjáték, A házi kereszt után azt a bejelentését a személyes sikert is arató Balla, hogy a Pécsről érkezett Pály-féle társulattal így már 35 tagúra növekedett együttes játszik majd az elkövetkezendő napokban. A közönség ennek ellenére nem pártolja jobban színészeit, ezért Pályék három előadás után sorsukra hagyják Balláékat, s átvonulnak a közeli Hódmezővásárhelyre. A Szegeden maradt színészek még július harmadikáig próbálkoznak nagyobb tetszést nyerni, ám törekvésük kudarcba fullad. Így azután az Ádám és Éva "óvilági néma ábrázolatokkal s a reá következett tüzesővel" búcsút vesznek a velük mostohán bánt várostól.

A gyenge pártolás után meglepő hír, hogy a színészet állandósítása érdekében a "casinoi egyesületnek legujab­ban kirendelt küldöttsége abban foglalatoskodik, hogy egy tervet készitsen, melly szerint itt egy szinész-társaság" állandó otthonra lelne.209

Ám Szeged 1835 nyarán sem sokáig kényszerül nélkülözni Thália szolgáit. Ugyanis július 19-én már megkezdik előadásaikat a Hódmezővásárhelyről Szegedre visszatért Pály Elek direktor színészei. Maga a direktor neves tenorista, de "hidegebb, mint a jégcsap" - írta róla pályatársa és partnere, Déryné. Bécsben, a karintiai kapu melletti operaházban kezdte pályáját a kiugrott papból lett énekes, aki hős és burleszk-szerepekben is kitűnő. Neje, Botos Karolina Déryné rábeszélésére állt a színi pályára. "Vándor szinésztársaságnál egy nagyonis jelesen alkamazható nő, drámai személyzetben, vígjátékban, ha nem is mindig, de kielégítő" - jellemzi őt a Honművész.

Talán érdemes bepillantanunk abba a levélbe, amit Pály írt a szerveződő pesti Magyar Színház színészeti választmányának, magát és feleségét ajánlva:

150  

"18 év óta a daljátékokban első szerepet énekeltem, mint magos tenor (...) a magyarok által eddig eléadott daljátékokban máig is bétanulva vagyok. Nem képzelem, hogy egy is, a most magyar társaságoknál lévő tenoristák közül velem muzikálisságra és hangra mérkőznék (...) Igaz, a fiatal, ábrándozó szerelmesek nem nékem valók testességem végett, de azért vannak koromhoz illő szerepek (...)

Nőmre (...) mindent reá lehet bizni, kivévén a szende szerepeket, mert ebben testalkotása is akadályoztatja (...) hajlandósága leginkább heroinákra van, intrigant és szomoru szerepekre. (...) Két oktávát énekel, az alsó f-től a felső f-ig. Muzikális ő is, s egyszerre talál, majd minden daljátékokban hasonlóan bétanulva. (...) Ezek mellett csendes, béketűrő, szükségben 4-5 iv szerepet 12 órára (...) tudni bizonnyal fogja.

Ha leányszerepekre is valakit kerestetnék, ugy előre ajánlhatom kisleányomat..."

A levelet 1837. június 27-én Érsekújvárról küldte Pestre. Szerződtették volna, de csak prózai szerepekre, ezért továbbra is vándortársulatoknál maradt, mert örök szerelmétől, a muzsikától nem akart megválni.

Ám most még csak 1835. júliusában vagyunk, Szegeden, ahol a kis társulatnak van még egy figyelemre méltó tagja: Döme Lajos. A Hölgyfutár szerint "a komikumban jeles tehetség, sokoldalu szinész s mindegyikben legény a talpán." Sokoldalúságára jellemző, hogy a színészet mellett kitűnően rajzol, ezért a társulat diszletfestője is. A szegediek még Balla társulatából ismerik Szaplonczay Mihályt és feleségét, Bartha Máriát, a kitűnő naivát. Az együttes többi tagja is megbízható, tehetséges művész, akik mind otthonosan mozognak a zene területén.

A Honművész tudósítója örömmel üdvözli az érkezőket, és színes szóvirágokkal közli óhaját: "Vajha valahára a köz akarat pártfogókat s illy czélra áldozókat is nyerne; vajha szoknánk valahára a szinészethez s ismernők meg azon drága virágokat, vagy azoknak gyümölcseit, mellyek a szinpadokon kelnek, nyilnak, és érnek; ne kellene ugy látni és várni Thalia nevendékeit, mint az üstökös csillagokat, hanem ismernők, és tulajdonunknak neveznők azokat."210 És nyomban hozzáteszi: mert "a hazai szinészek csak vándorlók, és bujdosók tulajdon honjukban."

151  

Az első, 19-ei bemutatkozó előadás A világ divatja - alcíme "a pesti korhely pajtások" - , csípős szatíra. A Komlóssy Ferenc magyarította Töpfer-darab némi megütközést kelt. "Fájdalommal látám, hogy valamint a magyar karakter, ugy szintén a katonai is meg van sértve azzal, hogy ő kardlapozza a gavallérokat" - méltalankodik a recenzens Csendvölgyi. - Valamint a katonai körön túl esik a polgáriak ütögetése, ugy más részről igen gyávának festetik benne a Magyar, midőn ilyetén méltatlanságokat bosszulatlan elszenved; mert ugy hiszem, mit a közönséges életben el nem türhetünk, azt annál kevesebbé kell a szinházban mutatnunk elszenvedhetőnek."211

Július 26-án egy hét műsorszámból álló egyvelegben hangzanak el az első operarészletek: Rossini Tancred-jének nyitánya és jelenet az Olasz asszony Algirban című dalműből. A prózai számok között még Cseley magyar táncot is lejt, s "szép jutalmát is aratja előadásuknak; mert vásáros idő lévén nézők igen nagy számban voltak." 30-án a Frigyesi Eleket - egy Schiller-balladából írt drámát -, majd augusztus 1-jén a Borgia Luciát, Victor Hugo szomorújátékát adják. Ez utóbbi "darab igen érzékeny hatásu volt, s köz tetszést nyert; az előadás alatt némüleg elszomorodott szivekre igen jótékonyan ütött-ki, hogy éppen akkor, midőn a szinházból kioszlánk, szóllamlék-meg sétatérün­ken pártfogolt hangászaink muzsikája."212 Nem véletlen a muzsikusok nyilvános szereplése, hiszen éppen ebben az évben alapítják meg Szegeden a "Hangászati Egyesületet", mely nem csak zenélésével gyönyörködteti a polgárokat, hanem zeneiskolát is működtet.

Augusztus első napja a magyar színészet jeles ünnepe is. Ezen a napon avatja fel a debreceni Harmincados-közben Fáncsy Lajos társulata a Nánássy Gábor adományozta színházat. Így a cívis városban játszó társulatok már nem kényszerülnek alkalmi játszóhelyekre, hanem külön e célra átadott otthonban telepedhetnek meg.

Pály társulata kétségtelenül sikeresen működik Szegeden. Ismeretlen kritikusunk nem győzi magasztalni őket. "E társaságnak dicséretére kell mondanom, hogy közönségünknél jó előadásaival elegendő pártolást nyert. Látjuk, hogy hazai nyelvünk, noha azok által, kik annak természetét nem ismerik, keménynek s durvának állittatik, bár milly érzés kifejtésére alkalmas, és bármilly tárgynak s állapotnak

152  

előmutatására forditható. Látjuk, hogy szinészeink önmagoktól is elegendőleg képezik magokat, és sietnek a tökéllyesedésre; látjuk, hogy csak pártfogás, és mondom ezen egyetlen rugó kell; s ők előre haladnak. - Midőn ön maga által ennyire haladt már nemzetünknél a szinészet, hogy némelly tagjai Európának bár mellyik fő városa játékszinében is elégedést s tetszést nyerhetnének: látja vagy legalább képzelheti a magyar világ, hogy ha tek. Abauj vármegyének a szinészeti iskola felállitására nézve tett inditványa pártfogoltatik, ugy kevés év enyésztével olly lépcsőn állana nemzeti szinészetünk, hogy fölötte egy nemzeté se tündökölhetnék."213

A sikerült előadások gondosan megválogatott műsordarabok színreállításai. A direktor a legjobb drámák, énekes játékok és operák előadására törekszik, s miután fellépéseik a vége felé járnak, a két legnagyobb tetszésre számítható darabot most tűzik műsorra. Augusztus 11-én "hazai művet", a Hédervári Ceciliát mutatják be. A történetet egy francia novella nyomán Katona József magyarította, s az előadásra "lelkes polgáraink nem csekély számmal jelentek meg." A színészek sok tapsot kapnak, mert "az egész darab jól játszatott." Öt nap múlva - egy víg- és egy szomorújátékot követően - a turné legsikeresebb bemutatóját tartják: Weber Bűbájos vadászát. Az előadás kapcsán a Honművész tudósítója ismételten a színészképzés fontosságára hívja fel olvasói figyelmét: "ha színészeink kellő oktatást és neveltetést nyerének, e tág mezőn annyira tökéllyesithetnék és mivelhetnék magokat, hogy egy nemzet szinészei után sem állnának." Az Agathát adó Pályné ajkán "lelki gyönyörrel hallottuk édes hazai nyelvünk báj-hangjait." A többiek is jól játszottak, egyedül csak Theréziáról derült ki Anna szerepében, hogy "nincs még kellően kimivelve az éneklésre."Az előadásra "igen sok nézők jelentek meg", s ez talán arra utal, hogy "közönségünk inkább kedvelné az énekes darabokat." A siker olyan nagy, hogy 19-ére, búcsúelőadásukra "köz-kivánatra a Bübájos vadász jön ismét szinpadra s e darabnak végével Pály bucsut vesz", s a társulat Temesvárra települ át. "Vajha már egyszer ne vándorló színészeket kellene befogadni derék színházunkba" - sóhajt a művészeket búcsúztató Csendvölgyi, - hanem egyszersmind mondanunk is lehetne, hogy ez a miénk..."

153  

Az 1835-ös év végéig még egy alkalomra kitárulnak a városi játékszín kapui. December 8-án a "Hangász Egyesület az általuk taníttatott hangászoknak" koncertet rendez. Az 1836-os esztendő elején, szokás szerint csak a farsangi bálokra nyílik meg a közönség előtt a "curiális épület" díszterme. Azonban a vidám napok elmúltával már alaposan benn járván a böjtben, váratlanul megjelenik Szegeden Demjén Mihály és társulata. Bejelentés nélkül érkeznek a szomszédos Szabadkáról, és a direktor már innen, a városból folyamodik játékengedélyért.

"Őszt s telet Ns Szabad Királyi Szabadka Városában töltöttem. Onnét szinész társaimmal együtt Ns. Sz. Királyi Szeged városába szándékozván s el is jővén a társaság egy részével az itteni előadásokra leendő engedelem iránt (...) alázatos jelentésünket megtettük" - írja 1836. március 16-án Szegeden kelt levelében. Ám az Abday vezette társulat már előbb kért és kapott engedélyt, ezért a városatyák Demjén kérését megtagadják. Az igazgató és színészei bajban vannak, mert félő, hogy pénz híján a városban rekednek. Ezért újabb kéréssel fordulnak a tanács vezetőihez:

"mély tisztelettel esedezünk, hogy mind uti, mind az ótai költségünket honi részvétellel tekintetbe vévén, ha mig társaság itt nem nyert engedelmet, ugy szinészi mutatványaink előadását hosszasb időre, ha pedig már más társaság azt előttünk ki nyerte volna, ugy csak annak idejöveteléig (...) meg engedni méltóztassék."

A tanácsuraknak megesik a szíve a bajba jutott komédiásokon, és bár "a Szinészi Ház már más társaságnak odaigérve lévén, azoknak el érkezéséig kérésüknek helyt adnak."214

A balvégzetű együttes március 18-án el is kezdi "mutatványait", és néhány előadás után - adósságaik és az útiköltség kifizetéséhez elegendő pénzre szert téve -, a nagyhét kezdetével elhagyják Szegedet, ahova Húsvét után Abday Sándor társulata vonul be.

A mintegy húsz színészből álló, jó művészi erőt képviselő együttes jelesebbjei közé tartozik a direktor és felesége. A Szegeden már ismert, 36 éves társulatvezető hős, intrikus és karakterszerepekben egyaránt kitűnő. Neje, Böszörményi Johanna, bár termetes asszonyság, mégis kedvelt hősnő. A teológiát odahagyó, több nyelven beszélő

154  

Munkácsi Pált alkata teszi hősszerelmessé. Szerbényi János a fiatal hősök és szerelmesek avatott formálója. Komikusuk Erdős János, kinek feleségét, Dain Terézt Déryné segítette a pályára, ahol fiatalon is idős nőket alakít. Érdekes színpadi jelenség Telepiné Bohus Jozefa. Ő kisebb szerepeket, főleg különös női karaktereket személyesít meg sikerrel. A súgó Emődi Pál nevét nem apró karakter alakításai őrzik majd meg az utókor számára, hanem számos társulati névsort és műsorrendet megörökítő zsebkönyve.

Nyitó előadásukon, április 4-én - Kisfaludy: Csalódások - nagyszámú közönség foglal helyet a színházteremben. "Az egész darabnak helyes előadását (...) tartós taps jultamazá." A Mokányt alakító Abday "már multkori ittlétekor is megnyervén a közönség figyelmét és kedvezését, mai kiléptekor tapssal fogadtaték."215 A következő napon a már Balláék által is előadott, és akkor is nagyon elmarasztalt A nagy világ divatják tűzik műsorra. A kritikát most sem tűri jobban a szegedi publikum, mint a múlt alkalommal s a recenzens ismét azt hangoztatja, hogy a szatirikus részeket jobb volna elhagyni!

A direktornak fontos a közönség megnyerése, ezért jól ismert szerzők - Raupach, Kotzebue, Birch-Pfeiffer, Nestroy - műveihez nyúl, és a siker nem is marad el. "Ezen társaság általján véve megnyeré (...) tetszésünket és kedvezésünket" - írja elégedetten a Honművész tudósítója. A publikum különösen Abdaynét kedveli, aki "több izben és mindig jó izlés szerint ujólag öltözködve jelenik meg". Nem csak elegáns öltözködése, hanem színészi játéka miatt is szeretik, hisz "minden mozdulata szinészi tökélyeit bizonyitja."

A tetszést fokozandó, Abday április 12-ére, a Benjámin Lengyelországból című Vetter vígjátékra három vendéget is hív: Magyar Júliát, Könyves Lajost - a Játékszíni Koszorú szerzőjének, Könyves Máténak fiát - és Kálmán Györgyöt, Júlia férjét. A meghívás valódi célja egy későbbi szerződtetés érdekében való próbajáték. Miután a vendégek elnyerik a közönség kegyét, nem kell várni a kontraktus megkötésével, nyomban a társulatnál maradnak.

A direktor most már kamatoztatni akarja a szegediek pártolását, ezért merész lépésre szánja magát. Bár társulata - ellentétben Pály elmúlt évi együttesével - nem alkalmas zenés darabok bemutatására, április 19-én mégis műsorra

155  



Abday Sándor levele

156  

tűzi Ruzicska: Béla futása című operáját. Az előadás "nem nyeri meg a közelégedést". A címszerepet adó Marossy nem tud "elegendő méltóságot adni szerepének", Kun "a sugótól várja a mondandókat", Erdős "elárulá, hogy nem neki való szerepet nyert; kivált éneke igen kellemetlenül hangzott."

A legjobban a Batu kánt játszó Könyvest marasztalják el, mert "heveskedve és nagyon hánykolódva adta szerepét. Különösen tetszetlen volt, hogy zsidós kiejtéssel kurjongatott". A szereposztási tévedésekért Abday is megkapja a magáét. "Az igazgatók, kik ismerik színésztagjaikat s tehetségeiket, igyekezzenek jól kiosztani a szerepeket, hogy kiki tehetségéhez alkalmas szerepre jusson." Dicséretet csak Abdayné és Erdősné kap, kiknek "ajkairól igen jól hangzottak az énekek."216

Április 24-én még egy zenés játékkal próblkoznak, a Lumpáciusz-Vagabundusszal, de a közönség ezúttal is azt tapasztalja, "hogy bár a szinésznék meglehetőssen énekelnek, a férjfiak azonban gyengeségöket árulják el." A Honművész tudósítója kemény ítéletet hoz: "javalnám, ne adjanak több énekes darabot; maradjanak ollyaknál, mellyekre el vannak készülve és alkalmasok."217

Szerencsére a két előadás kudarca után sem vonja meg tőlük pártfogását a közönség. Ebben két dolog játszik közre: élvezetes prózai előadásaik és a darabok szemet gyönyörködtető kiállítása. A nézők nagyra értékelik, hogy az igazgató "a diszletek elkészitésére, csinos ruházatok megszerzésére talán erőtetésével sem kiméli költségét."

Abday tanul a fiaskóból, és meghálálja a közönség kitartó támogatását. Népszerű, szentimentális darabokat, tündérjátékokat és komédiákat vesz elő a repertoárból. A középszerű színügyi iparosok termékei közt csak egy-egy figyelemre méltó színművet találunk. Ilyen a két hazafias dráma, Birch-Pfeiffer Sarolta német színésznő Buda visszafoglalásáról szóló műve, a Szapáry Péter, valamint Körner darabja a Gróf Zrínyi Miklós halála. A vígjátékok közt üdítő színfolt Moreto Donna Dianája. Érdekes megállapítást tesz a darab kapcsán a titokzatos Csendvölgyi:

"A nézők az előadást, mint kivehettem nem rosszallották: de kik a német eredetit ismerik, e darabnak forditására

157  

nézve olly jegyzést tettek, hogy a forditó igen eltávozott az eredetinek kimondásától..."218

Ez a megjegyzés azt sugallja, hogy lehettek Szegeden olyan polgárok, akik a darabot eredetiben olvasták - ha igaz a megjegyzés. Ugyanis a fordító, Komlóssy Ferenc a szöveget német átültetésből tette magyarra, tehát a textus az eredetihez képest nem is lehetett szöveghű. Akik viszont a városban megforduló német társulatok előadásaiból ismerték a történetet, azoknak nem tűnhetett föl a különbség, mivel ők már a fordítás alapjául szolgáló szöveget ismerhették meg. Az egyetlen magyarázat erre a kritikai megjegyzésre csak az lehet, hogy a színészek a darabot kellő szövegtudás híján, "saját szavaikkal" tolmácsolták?!

De hiába a közönség bármilyen erős támogatása, ha az időjárás a színjátszók ellen fordul. Az állandó esők sártengerré változtatják az utcákat, s a tengelyig érő latyakban az embereknek nincs kedvük színházba menni. Így fordulhat elő, hogy május 21-én "a polgári kórházban sinlődő embertársaink jövedelmére adott mutatványt a kellemetlen időjárás miatt csekély számu nézők látogatták." A kevés néző és a "nagy esők" miatt elmaradnak az előadások. Az Erdősné jutalmára 28-ára hirdetett Aline golkondai királyné-t, vagy Szeged városa a világ más részében-t, Bäuerle paradosztikus tündérjátékát is csak 30-án lehet megtartani. A Müller zenéjével előadott darabot a társulat Szegedre adaptálja. "Meglepő volt a nézőkre városházunknak és piaczi térünknek, mellyet Erdős ügyesen egy függönyre lefestett, a szinpadon láthatása." Az átdolgozás azonban bajt zúdít a színészek fejére. "Voltak némellyek kik e darabnak Szegedre alkalmazását sértésül vették. Való ugyan, hogy az ember leginkább ön dicséretét és magasztalását kedveli hallani, s mi benne hibás, annak előszámlása által sértetik. (...) Szánnom kell az olly nézőt, ki ezeken felakad, sőt még haragra is gerjed. (...) Magának tulajdonitsa tehát, ki ha, az előfordult gyengeséget birja itt saját magára czélzást gondol" - írja az előadás recenzense.219

Lehet, hogy ez a "sértődöttség" adja meg a végső lökést az immár csekély látogatottság miatt amúgy is elkeseredett Abdaynak, hogy a június 1-jei előadás után társulatával elhagyja a várost.

Két hónap hódmezővásárhelyi tartózkodás után, a júliusi vásár idejére mégis visszatérnek Szegedre. A direktor,

158  

talán abban reménykedve, hogy a publikum érdeklődése és rokonszenve kedvezőbbre fordul, két előadást ad. Ám terveiről előre nem nyilatkozik. Meg is írja a Honművész: "az igazgató mind eddig ki nem jelenté mennyi ideig óhajt nálunk maradni (...) Tháliának felkentjei lehetnének a közönség pártfogása által egyik vagy másik helyhez lekötve s ez határozá meg a tartózkodások idejét." A derék tudósítót élteti a remény, hogy "a hidegebb őszi hónapokban is nálunk fog mulatni a társaság", de csalódnia kell, mert "néző, noha vásár volt nem igen nagy számban jelent meg", s így Abday a biztos megélhetés érdekében augusztus első napján színészeivel tovább vándorol.220



A régi zsinagóga

159  



A Dömötör tempolom egykori képe