| 161 |
 "A Tekintetes Nemes Szabad Királyi Szeged városának (...) Előljáróihoz, mint a Szenvedő emberiség édes attyaihoz mély alázatossággal bátorkodik folyamodni Társaságunk, hogy a Nemes Abauj Vármegyei Felső Kosmárki Sárkány Ábrhám tagtársunkat 30 évü ifjut ki 10 éveket fáradhatatlan igyekezettel mint sugó a szinészetnél eltöltött s most mejbeli gyengesége s annak következtéből jött vérhányás két holnapok ó'ta ágyban fekteti e Nemes Szabad Királyi Város Kórházába felvenni méltóztassanak." "legalázatosabb könyörgő levele Jánosy János igazgatása alatt lévő honi szinész társaságának" SzVT ir. 1344/1836 |
| 162 |
Miközben Abdayék május 21-én az "ispotály számára tartott" balsikerű előadásukat játszszák - az eső miatt csak 40 Ft 57 krajcárt utalhatnak a nemes célra (SzVT ir. tanácsülési jkv. 1578/1836. sz) -, a kórház egyik termében a halállal viaskodik egy vándoszínész.
Az 1836. évi május 13-án tartott tanácsülés szokatlan kérés megítélésében dönt. A "legalázatosabb könyörgő levél" címzettje "Szabad Királyi Szeged város Tekintetes Nemes Tanácsa." A levél aláírója Jánosy János színigazgató. Jánosy "Kakas" János kis társulatok direktora, aki komikus szerepekben jeleskedik és ügyes színpadi táncos hírében áll. Neve elsősorban azért maradt fent, mert ő szerződtette Pelsőcön 1826. június havában a teológiát a komédiával felcserélő majdani zseniális színészt, a pesti Nemzeti Színház későbbi kiválóságát, Egressy Gábort. "Jóakaratú Kegyes Uraink! Nincs sullyosabb teher, zsibbasztóbb iga a betegségnél. Zsarnoki lábbal tipor a gyengült testünkön, s tompittya a Lélek erőit is, ha kegyes segédkéz, orvosi mü s a Remény vigasztaló hajnala nem ketsegtetnek s hol lelhetné azt fel sokszor a Honjában is szükölködő vándor, mint a Kórházakban. (...) Ki a közjóért áldoz, mi tőlle telik, megtette kötelességét. Több Szinész Társaságoknak volt már szerencséjök e Kórház Intézetét s benne sinlődők sorsát bármi kevéssel gyámolitani, örülvén, hogy e szép czélhoz ők is járulhattak. S mit e városban létezők tevének, ugyan azt tette a mostan Nemes Szentes mező városában létező Honni Szinész Társaság Jánosy János igazgatása alatt." A gördülékeny szófűzés, a választékos stílus és az érzelmi hatásra való törekvés igazi színházi emberre vall. A fentiekből emellett egy fontos adat is tudomásunkra jut. Noha az 1994-ben megjelent Magyar Színháztörténeti Lexikon szerint Szentesen 1855-ben Pázmány Mihály társulata tartotta meg az első színielőadást, a fenti írás bizonyítja, hogy már 19 évvel korábban, 1836-ban Jánosy és színészei játszottak ott! A levélből arra is következtethetünk, hogy a szentesi színészek szintén juttattak pénzadományt a kórház számára, nem egészen önzetlenül. Mert a kérelem így folytatódik: |
| 163 |
 Jánosy János levelének első oldala |
| 164 |
"A Tekintetes Nemes Szabad Királyi Szeged városának (...) Elöljáróihoz, mint a Szenvedő emberiség édes attyaihoz mély alázatossággal bátorodik folyamodni Társaságunk, hogy Nemes Abauj vármegyei Felső Kosmárki Sárkány Ábrahám tagtársunkat 30 évü ifjut, ki 10 éveket fáradhatatlan igyekezettel mint sugó a szinészetnél eltöltött s most mejbeli gyengesége s annak következéséből jött vérhányás két holnapok olta ágyban fekteti e Nemes Szabad Királyi Város Kórházába felvenni méltóztassanak."
Sárkány Ábrahám neve egyetlen lexikonban, egyetlen színházi ismerettárban sem szerepel. Tipikus, a vándorszínészekre jellemző sorsa miatt azonban megkíséreltem feltárni életútját, s azokat a körülményeket, amelyek rövid, küzdelmes pályájára hatottak. Az Abaúj megyei Kosmér községben született 1806-ban, helvéciai vallásúként. Életének első húsz évéről semmit sem tudunk. A kérvény szerint tíz évvel ezelőtt, tehát 1826-ban áll be a színészek közé, feltehetően Jánosy társulatába, s meglehet, hogy Egressy Gáborral együtt. A színi szakmában töltött első évei is homályba vesznek, csak következtetni tudunk azokra. Nyilván - mint Egressy - ő is színlapok írásával s kihordásával kezdi a komédiás életet. Segédkezik a színpadépítésnél, előadás közben pedig az ő feladata a bútorozás is. Kevés fizetését éjszakai szerepírással és darabok másolásával egészíti ki. Később a színpadra is felléphet mint táncos, vagy kardalnok, s ha egy kevés tehetség szorult belé, kis szerepeket, magánénekeket is kaphat. Még a színpad mellől kell megtapasztalnia, hogy "örjöngő tapssal jutalmaztatnak Hazánkban az Idegen Játékszin eszközölményei, míg a magunkénak erölködései tsipős észrevételek által tétetnek nevetségesekké, a némelly nemeslelküek tetemes áldozatjaikkal meginditott előrehaladást veszteglő megállapodás váltja fel."221 És nem csak a magyar művek megbecsüléséért kell harcolniuk, hanem "küzdeni kell az erkölcsi létezésért, egy parányi helyért a társadalomban, szemben a balitéletekkel; küzdeni az anyagi létezésért, szemben a közönyösséggel."222 Mert a vándortársulatok tagjainak igen gyakran a napi megélhetés is gondot okoz, s "csekély keresetükből lehetetlen tisztességesen öltözniek. (...) Nem mi vagyunk e ennek okai" - teszik fel a kérdést a Honművészben -, "kik hidegségből, hanyagságból, néha magasztos miveltség álarcza alá bút dölyfből (...) mutatványaikat elmellőzzük, intézetüket veszni, pusztulni, magukat rongyoskodni hagyjuk."223 |
| 165 |
 |
| 166 |
Pedig a harmincas évek derekán a pallérozott elmék már felismerték, hogy "a vándorszínész-társulatoknál szolgálni nem bűn, nem hiba, nem szégyen: sőt a vándor színész-társaságok - miután a magyar nemzet Európa közepén van, valóságos szükséges testületek, kiknek a haza köszönettel tartozik." "A vándor színész-társaságokról" című írásában a Honművész pontokba foglalja a pálcás színészek jelentőségét:
ha apróbb vándor színész-társaságok nem volnának, úgy a "népek nagyobb része játékszint nem láthatna; |
| 167 |
Színészi alakításának első nyoma a már említett május 23-iki számban a Szaszen Juliuszbeli udvari marsall alakításáról tett említés. Ám mint korábban már megírtuk, a közönség részvételensége miatt a társulat ketté válik, és mire a kritika megjelenik, ismét Jánosynál van Vásárhelyen, ahonnan Makóra mennek tovább.
Hogy némi fogalmunk legyen az előadások körülményeiről, olvassuk el a Szeged környéki városokból írt tudósításokat. A Honművész 1833. évi 35. száma leírja makói játszóhelyüket: Jánosyék előadását "meghallgatni elmenék 8 órakor egy sötét kis terembe, hol is a szépnemet ugy, mint másokat az előteremből becsapó pipafüst s melegség egyaránt kinzá. (...) A szük hely is, hol a szinészeknek nyomorogniok kell (3 öl széles 2 öl hosszu) némi mentségökre van." Tehát a színpad mindössze öt és félszer négy méter! Nem csoda, ha az ilyen parányi helyre beszorított színjátszók Orosházán "a nagy vendégfogadó (...) borivó szobájában, a Béla futásában hatan hősködtek."226 De milyen is lehet egy hatszereplős opera?! A kis társulatok művészi színvonala nem túlságosan magas. Csongrádon, 1833 júliusában, Bakay társulatában "a szinészek csekély számuk és mégcsekélyebb tehetségeiket tekintvén az adott darabokat annyira meg csonkiták, hogy azokat az eredetivel hasonlitván össze, alig lehete megismerni."227 A vándortársulatokról még 1845-ben is így ír a szatmári tudósító: "Csizmadiaszinféle szintermünkben Latabár igazgatása alatti beduin szinész csoport riogatja tova esténként a müvészetet, s kik a müvészetet csak hirből is ismerik. Repertoirjak a közönség mai izlését tekintve, nem éppen rossz, egykettőnek játéka is éldelhető, habár az sem ment természetesen a kóbor szinészet cafrangjai -, tulzásai -, s egyéb büneitől, de a nagy rész?! játszék vagy kornyikáljon: jaj a szemnek, amely őket látja! - jaj a fülnek, amely őket hallja."228 A kérdés az, hogy milyen jogon mondanak bírálatot a mostoha körülmények közt küszködő vándorszínészekről azok, akik sem anyagi, sem erkölcsi támogatást nem adnak nekik? Ha pálcás színészeink működését meg akarjuk ítélni, nem csak az őket ért kritikákat kell olvasnunk, hanem azokat a tudósításokat is, amelyek a publikum viselkedését mutatják be. |
| 168 |
Csongrádon, 1833-ban "némellyek a nézők közül illetlen tettekre ingereltettek. Igen botránkoztató volt látni x. urat meg feledkezve magáról, a nézőterem legelején, nem Thália, hanem Bachus oltárának áldozni és az innen származó, s tisztével ellenkező szigoru maga viseletét szemlélni." Jogosan teszi fel a kérdést ujdondászunk: "Míg illy esetek megtörténhetnek a nézőhelyen, vallyon a józan és miveltebb közönség örömest látogathatja-e szinjátékainkat?"229 Még közel másfél évtized elteltével is vannak, akik Szombathelyen a "müvészet csarnokát dohányzás, kiabálás s a szinészek játékát szintugy mint a közönség figylemét zavaró botrányok helyévé aljasitani nem pirulnak (...) Nem csak magok közt, de föl a szinpadra is tartottak a jó kis urak beszélgetést, mig a csendre intőket bántó szavakkal utalták vissza; és mit hoztak föl mindezek mentségéül - hogy részegek voltak!"230 De a nagyobb színházi múlttal rendelkező városokban sem jobb a helyzet. Szegeden a publikum botokkal veri a padlót, beszélgetésekkel, megjegyzésekkel zavarja az előadást. Debrecenből írják a Honderűnek: "Nem hallgathatjuk el némely arszlán uraknak azon idétlenkedését sem, hogy a szinházba vizslák és kopókkal járnak (...) mire való az ajtónál őrt álló fegyveres hajdu, - tán csak ott pipázni? Elég, ha a galéria pipázik néha."231 Még Kolozsvárott is volt előadás, ahol, "a közönség egy része pisszegett, a másik annál inkább tapsolt, harmadik nevetett, csak a játszókra nem figyelt senki, mert nem lehetett. Később egy nagy kofakosár körtve került a szinházba, az kézrül kézre járt, még páholyokba is, - az éretlen körtvék elhányatva szétgurogtak, s ez igen jól mulattatott némellyeket."232 S mindezek mellett, ha a csekély bevételt kiegészítendő, más módon igyekeznek megkeresni a mindennapi betevőre valót Thália szolgái, a sajtó megrója őket: "A vándor szinésztársaságok fejökre sok vészt keritenek még a náluk divatozó csinos koldulások; millyenek órák, pipák, gyürük, kivarrott tárczák, czipők, leginkább himzett párnácskák számokon vagy kártyákon kijátszása."233 És akkor még nem is esett szó a "kémények megfujásáról" másképpen mondva a "kvartettozásról", ami nem jelentett egyebet, mint a kéményes házak lakóinak - tudvalévő a módos |
| 169 |
 Korabeli jelenet gazdák lakják - szerenáddal való köszöntését. Ez pedig azzal járt, hogy az éneklőket megvendégelték.
A nincstelenség és a megvető megtűrtség kettős szorításában működnek az olyan kis vándortársulatok, mint amilyenben Sárkány Ábrahám is végzi mindennapi szolgálatát. Hódmezővásárhely után legközelebb 1834 januárjában Nagybecskereken bukkan fel a társulat, majd február 22-én ezt közli róluk a Jelenkor: "A napokban Nagy-Kikindára vetődött Jánosy szinésztársasága. A jó szivü szerbek s más oda való lakosok mind a mellett is, hogy közülük a nemzeti nyelvet csak kevés érti, e jámbor vándorainkat ugy fogadták, hogy 3 hónapig tartó maradásuk biztositva leend!" A társulat innen Törökbecsére, Zomborba, majd július közepén Bajára megy. Itt különös dolog esik meg velük. A városban tartott vásáron "két szinésztársaság ütközik össze; egyik magyar Jánosy - másik német Kurt igazgatása alatt." A németeket egykettőre kizsuppolják Bajáról, Jánosyék pedig megkezdik játékaikat a "Vas-kemenczéhez" címzett fogadóban. Sárkány Ábrahám rendszerint szerelmes szerepeket játszik, igaz kevés sikerrel. A Három apák egyszerre című |
| 170 |
csacskaságban Kikindán a szerelmes Fritz-et adja, de a kritika szerint "szerepére nem vala jól választva, hideg szive még Zsuzsikának nyájaskodására sem olvadozott." Sikertelen egy Kotzebue-darabban nyújtott alakítása is, mert "nem vala a helyén." Fel is teszi a kérdést a recenzor: "Sárkány urat vallyon mi okból alkalmaztatja a szinigazgató úr mindig szerelmes szerepekben?" A választ csak találgathatjuk. Lehet, hogy ő a társulat legdaliásabb férfia? Vagy egyszerűen nincs más a szerepre? Esetleg csupán ki akarja próbálni a fiatalembert direktora? Nem tudható, csak egy dolog bizonyos. Sárkány ezek után már csupán karakterszerepeket játszik. Dugonics Bátori Máriájában például egy öreg szolgát, s "ha nem akadozik, dicséretet érdemel. Igaz, nem ő az egyetlen, aki belesül szerepébe. A társulat is gyakran készületlen, s nem csak a fül, hanem a szem is a súgóra látszik függesztve lenni." Színészként - ismereteink szerint - utoljára 1834 júliusában lép fel Baján. A Tréfa és valóság című darabban egy karakterfigurát adva "szinte sugó nélkül elmondá szerepét".234 Ezzel Sárkány Ábrahám rövidke színészi karrierje véget is ért. A miértet most is csak sejteni lehet. Talán kiderült, hogy nincs elég tálentuma a színészethez. Az is elképzelhető, a truppnak nagyobb szüksége van súgóra, mint hősszerelmesre. A legvalószínübb ok azonban, hogy elhatalmasodik rajta a morbus hungaricus, a félelmetes tüdőbaj. Állandó légszomjjal küzd, s ez akadályozza a folyamatos, hangos színpadi beszédben, ezért a világot jelentő deszkákról a súgólyukba vonul vissza. Ezt a státusváltozást egy 1834. évi győri színházi zsebkönyv tudatja. Bár térben mélyebbre kerül, a társulatban magasra szökik az ázsiója. A súgó - mint a recenziókból annyiszor kiderül - az együttes kulcsembere, az előadások tartóoszlopa. Okkal nevezték hajdan a szakmában "szentléleknek" is. Szerepét a korábban már idézett Egressy Gábor, ki maga is súgóként kezdte, érzékletesen írja körül: "A sugónak alkalma van a szinikölteményről egészséges fogalmakat szerezhetni. Hogy értelmesen sughasson, kénytelen a müvet több izben átolvasni (...) átélni azt egészében és részleteiben. (...) Mert ha előadáskor megtörtént, |
| 171 |
 Nézők egy korabeli litográfián hogy a színésznek (...) egy szükséges szó, egy szükséges ige nem jutott eszébe: a sugónak kellett egy olyat rögtönöznie, s az illetőnek odamondania. Minő jártasság és lélekéberség kivántatott ehhez a sugó részéről."
Igaz, megesett - legalábbis a Honművész ezt állítja -, hogy a túlbuzgó súgó "munkája" következtében "a darabot még a karzat is szerencsés kétszer hallani." "De hát egy nap elegendő e arra, hogy a teátrista tökéletesen elkészülhessen? - teszi fel a kérdést a kor színházi viszonyait jól ismerő tudósító az idézett folyóirat 1835. július 5-ei számában. "Kivált midőn a nem egészen pártfogolt színészt néha a nyomoruság, szükség és jövője iránti aggodalmak is nyomják." Mégpedig annyira, hogy Telepi György komikus színész egy 1835 januárjában írt levelében így fakad ki: "Drága a papa (ennivaló S. J.), megeszi a sok száj a menydörgős menyköt is - barátom inter cetera minden gyermekeim elhaltak - csak Máli meg Károly él jó egészségben. |
| 172 |
(...) Most nem merek a feleségemhez nyulni - nehogy ujra gyereket csináljak."
Remény és kétség között vergődve halad tovább októberben Bajáról Paksra Jánosy truppja. Nyomorúságos körülményei ellenére még ők segítenek az ottani tűzvész károsultjain, akiknek javára előadást adnak. Decembertől 1835 februárjáig Ókanizsán vészelik át a tél leghidegebb időszakát. Legközelebb májusban Nagykárolyban tünnek fel, azután a gyönyörű fekvésű Máramarossziget a következő állomásuk, ahol szeptemberig maradnak. Ezután, mint a búvópatak eltűnnek szem elől, hogy majd 1836 márciusában bukkanjanak elő újra Szentesen, ahonnan májusban "legalázatosabban könyörgő" levelüket megírják. Ekkor már Sárkány Ábrahám huzamosabb ideje az ágyat nyomja, a kór a végső stádiumába ért. A beteg tovább nem képes a társulattal tartani. Erre utal a folyamodvány további része is: "Tudva levő szigoru pályánk csaknem minden napi utazás s mellőzhetetlen szükséggel lévén egybekötve, nem engedi, hogy körüle mindent elkövessünk, mi élte s egészsége helyre hozására mulhatatlanul kerülhetetlen, s olykor mely óra nyavajáját változtathatná, ugyan az utazásunk percze is lévén késztetünk menni." A pálcás színészet idején még egy egészséges színészt is megviselt az utazás. Szigeti József a pesti Nemzeti Színház kitűnősége - a múlt idők messzesége által idealizálva - így ír erről: "Három kocsi döcög F... városa felé vezető országuton. Ugyan mi lehet e kocsikon? Papiros ég, festett város, vászon tömlöc, fakard, vaspléhből készült mennydörgés, deszkaló, hólyagból csinált nap, hold és csillag, szóval pingált mindenség. Egy színésztársaság utazik. Hát a színészek? Szintén a kocsin ülnek, összesen huszonhatan. Hogyan? Huszonhat ember három kocsin? ...Ha a jó emberek, vegyünk csak kettőt, egy dióhéjban elférnek; ugy meg nem foghatom, miért ne férne el huszonhat színész három kocsin? |
| 173 |
Akik pedig a kocsin el nem férnek, azok a kocsik mellett sétálnak gyalog. (...)
Nekem a gyaloglásból két hasznom volt; 1-ör hogy nem fáztam, mint a többi; 2-or mert majd az egyik, majd a másik kocsi mellett haladva hol innen, hol onnan kináltak meg egy kis pálinkával, vagy paprikás borral. (...) Mint rossz lelkiismerettől űzött gonosztevők bujdokolunk egyik helyről a másikra, mindenkitől kigunyolva, megvetve és eltaszitva. Mi a magyar nyelv müvészet és nemzetiség hirdetői. Oh nemzetem! - oh nemzetem! Nem jól van igy!"235 Nem mindennapi viszontagságok, amiket a vándorszínészek elszenvedni kényszerülnek. A kisebb társulatoknak még szekérre se telik. Egy beteg számára pedig elviselhetetlen megpróbáltatást jelenthet egy-egy áttelepülés. S ha a beteg súgó túl is élné az egész napos törődést, az úton érvén őket az éj, hol nyugodhatna el meggyötört teste? Az éjjeli "szállásokról" legrégibb teátristáink egyike, Szilágyi Pál fest ironikus képet Egy nagyapa regéi unokájának című életírásában: "Gondos ápolás segithet az ágyban veszteglő betegen. Ki ápolhatja a beteg utast s miként engedi a körülállásunk (...)- érvel levelében az aggódó igazgató. - Mély alázatossággal s bizalommal bátrokodunk felszólitani a Tekintetes Nemes Tanácsot, Méltóztassanak az emlitett Sárkány Ábrahám Barátunkat Keblekbe született hazafiui nagylelküséggel a kórházba felvenni, s bennünket a keresztényi szivesség által örök hálára kötelezni mely alázatossággal maradván a Tekintetes Nemes Tanácsnak Jó akaró kegyes Urunk Legalázatosabb szolgái A Jánosi János igazgatása alatt lévő Színész Társaság Tagjai" |
| 174 |
 A tanácsülés még a levél megírása napján meghozza határozatát:"Kérés tejjesittetik és erről a Polgármesteri Tisztség tudósittatik. Szegeden 1836 esztendő Május 13-án tartott Tanácsülésből."237 A nagybeteg kórházba kerül, de már későn. A rókusi plébánia halotti anyakönyvébe ugyanis 1836. május 23-án a következőt jegyzik be: "Sárkány Ábrahám 30 éves Helvétiai vallásu Theatralista Így lett Sárkány Ábrahám súgó az első színházi ember, aki szegedi rögök alatt alussza örök álmát.  Telepy György díszletterve |
| 175 |
 Vándorutak ekhós szekerekkel |
 |
 |
 |