SzVT ir. Tanácsülési jkv. 3565/1839 sz

szintársulatokat a tanács mindenkor támogatja, a szinháztermet egyébként erre a célra hozták létre. Éppen ezért, ha a szinigazgató alkalmas és köztetszést arató tagokat gyüjt, a szinháztermet átengedik neki."238

A határozatról értesítik Abdayt, aki április elején bevonul Szegedre. Érkezését a város aljegyzője, Miskolczy István harangozza be. Abday társulata "husvét után fogja nálunk megkezdeni mutatványait és erősen hiszem, hogy az előbbi években is köz tetszést nyert társaság elegendő pártfogást nyerend a lelkes polgároknál ama kellemes időtöltésért, mellyet a mutatványok előadásából remélhetünk."239

Miskolczy úrnak nem kell hitében csalatkoznia, mert "alig bocsátattak ki az előjegyzési lapok közönségünkhöz, s alig terjedt a hir, hogy legalább fél évre honositani akarjuk Abday ur társaságát, már is annyi aláirás tétetett hogy a társaság holnaponként előadandó 12 szinimutatványáért 3600 v. forintra terjedő előfizetéssel (a naponként bejövő mennyiségeken felül) biztositatott." Az előfizetési ívet aláíró 124 polgár nevét a társulat hálából nyomtatásban is megörökíti.240

Hogy a napijegyek áráról némi fogalmat nyerjünk, nézzük meg Balla Károly 1835-ös jegyárait: az első hely 30 krajcár, a második 20 krajcár, a karzaté pedig 15 krajcár. Abdaynál a karzat ára nem változik, az első helyet azonban 50 krajcárra, a másodikat meg 25-re emeli.

A Szabadkáról érkező társulat mindössze hét színészből és öt színésznőből áll. Néhányuk (az Abday házaspár, Kálmán György és neje Magyar Júlia, Munkácsi Pál, Bohári András) már a szegediek jó ismerőse. Első ismert előadásukat, V. Hugo: Angelo, Padova zsarnoka című drámáját tetszéssel fogadják. Április 9-én, a Rosier vígjátékot - Nőm férje - követő "néma képzet", az Ál-Iván czár elfogattatása Szeged városában ellen is csupán egy kifogás merül fel: "a nevezett Iván, nem Szegeden fogattatott el."

A bérleti biztosítás biztonságot ad, ezért a direktor úgy határoz, hogy ritkítja az előadások számát, és általában hetente csak három előadást adnak. Így több idő marad a felkészülésre, s kidolgozottabbak, jobbak lesznek a produkciók. Ennyit tesz a havi 600 forintnál többre rugó előfizetés, amit az "aláirási kötelezés" hat hónapra biztosít! Egy Hell-színmű és egy Jünger-­vígjáték után a már ismert Csendvölgyi gyors mérleget csinál, és megállapítja: "az eddigi mutatványokból itélve remélhető, hogy e társaság, ha az igazgatónak igérete szerint még némelly jó tagokkal

Debreczenből Czelesztin, Chiabay, Szákfy és Kovács urak, Chiabayné, Farkasné és Udvarhelyiné asszonyok. E szerint derék tagokkal nevekedvén a társaság, a pártfogás is nevekedni fog, de a társaságnak szorgalma és igy a várakozásnak kielégitése is nagyobb lesz."243

Petheő - más néven Pergő, talán sebes beszéde miatt - Celesztin 1810-ben Erdélyben kezdte a színi pályát. Igazi vándorszínész, aki játszott a két haza minden jelentősebb színpadán, s 1831-ben Pesten is fellépett. A színháztörténészek elnevezése szerinti síró-éneklő iskola legjellegzetesebb képviselője. Szálfaegyenes, hatalmas orgánumú színész, aki hősök és szerelmesek egész sorát alakította már. Chiabay - a színlapokon gyakran Kubay Pál néven is szerepel - nem túl jelentős színész, kisebb karakterek, ravasz, komikus figurák alakítója. Felesége, Éder Antónia színészgyerek, aki a gyermekszerepekből nőtt a naiva és primadonna szerepkörbe. Szákfy József a hősszerelmesek avatott alakítója. Udvarhelyiné Juhász Julianna már fiatalon is komikákat játszik. Farkasné Magda Terézia a híres táncos, "bor­zas Farkas" felesége. Apróbb prózai szerepeket ad, de különösen mint színpadi táncosnőt kedvelik. Abday tehát valóban kitűnő teátristákkal egészítette ki társulatát.

Mire az új tagok megérkeznek, az igazgató - miután a színpad rendbetétele, s az elhasznált padok kijavítása ügyében semmi sem történt - intézkedik a hibák saját költségén való kijavíttatására. A munkát május 24-e és 30-a között végzik el, ezért ekkor nem is tartanak előadásokat.244

Előbb azonban az új "szinésztagok uti költségeiknek némi fedezésére" és bemutatkozásukra 20-án Schiller Moór Károly-át - mai címén Haramiák -, 22-én pedig Halm Fridrik: Griseldis-ét adják. A Haramiákban a címszerepet Celesztin úr alakítja, aki már "első kiléptekor is tartós tapssal fogadtaték. Ő egészen az volt, mit a szerző képzelt, vagy képzelni tudott, midőn e szinmüvet irta. Benne a szinészi tökélyek halmozva vannak: testállása helyes és nagyot mutató; a hang kellemes; lejtése rendes és kedveltető, mozdulatai és tagjárásai nem tulságosak. Ő tükör gyanánt lebeghet szinésztársai előtt, honnan kiolvashatják, mit kell tenni s miként lehet oda jutni, hogy szerepeiket müvészileg alakithassák." Bár az egész előadás tetszést arat, a siker oroszlánrésze tagadhatatlanul Celesztiné.

A kritikát olvasva eltűnődik a mai színházi ember - vajon napjaink színháztörténészei honnan veszik a bátorságot ahhoz, hogy másfél, két évszázaddal ezelőtti alakításokat

minősítsenek? Hisz kritikusunk - Csendvölgyi, az ismeretlen - Kilényinél erősen kifogásolja a hanghordozást és a verbális alakítást, míg Celesztinnél dicséri azt, holott mai szakembereink mindkettőt a síró-éneklő iskolába sorolják. Miért? Milyen indokkal?

De térjünk vissza a 19. századi Szegedre. A május 21-én bemutatott Griseldis címszerepében "uj tünemény jelent meg" Chiabayné személyében. "A köz vélemény azt mondja róla, hogy ha mindent - igy fog játszani, róla azt kell állitani, hogy ama Jeles szinésznék közül, kik szinpadunkon már felléptek, ő a legelső." Úgy tűnik, Csendvölgyi úr kegyéből kiesett Abdayné, és helyét az új díva foglalta el. Ez feltehetően a viszály magját is elveti a társulaton belül, és vélhetőleg a későbbi bonyodalmakban ez is szerepet játszik majd.245

A debreceniek érkezését követően a társulat műsora színesebb lesz. Megszaporodnak az énekes játékok, a prózai darabokat is az irodalmilag értékesebbek közül választják, sőt még opera előadására is vállalkoznak. A megújult színpadon, a kényelmesebbé tett nézőtér előtt az első figyelemre méltó előadás Kleist Heilbroni Katicája. "Chibayné asszony Katinka szerepében lépett fel s az ártatlanságot, szerelmet és csüggedhetetlen változatlan hüségü leányt olly igen kellemesen és müvészileg képezé, hogy gyakrabbi tapssal jutalmaztaték." Celesztin "remekelt Fridrik szerepében" és Udvarhelyiné is "tökéletesen játszott mint Helena." Egy új színésznő, Vasváryné asszony szintén bemutatkozik "csekély szerepben is kedves hatással." Június 7-én Kisfaludy Káro1y: János kulacsa - eredetileg Mátyás deák - című egyfelvonásosa után "a Bécsből itt keresztül utazott Bartholomei - helyesen Bartholemy - úr" ad koncertet. Műsorából csak Rossini: A tolvaj szarkájából adott ária érdemel figyelmet.

Kotzebue két "hősi rajza" , a Peruban játszódó A nap szüze, és folytatása a Rolla halála után egy vígjátékkal, a Sokattudóval befejeződik a társulat második bérletfolyama is. E tizenkét e1őadás legnagyobb sikerét a június 10-én bemutatott Notre Dame harangozója - Hugo művét Birch-Pfeiffer alkalmazta színre - aratja. Quasimodo szerepében "Czelesztin úr lépvén fel ismétleges bizonyitványát mutatta szinészi ügyességének." Abdayné is dicséretet kap kritikusunktól: "igen jól alakitá a leánya ellopattatásán mély fájdalomba süllyedt és szinte meg tébolyodott anyát." Ám a tüskét is nyomban beleszúrja: "csak arra tesszük figyelmessé (... ) mérsékelje hangját; mert ma is, midőn

darabok körüli nézetkülönbség? Színészi rivalizálás, esetleg "civil", magánéleti problémák? Csak találgathatunk.

A "pletykaság" szó mindenesetre a magánéletre utal, s az irigység mindig talál ürügyet a rágalmazásra. Az ok keresésekor érdemes felfigyelni arra a tényre, hogy Debrecenből való távozásuk előtt - mint azt a Debreceni színészet története című könyvben olvassuk - "belviszályok támadtak a társulatban." Lehetséges, hogy a torzsalkodás oka vagy okozója ott is egyikük, esetleg mindkettőjük volt? Ma már nem deríthető ki. Koncentráljunk ezért inkább a szegedi esetre.

Emlékezzünk csak a június 10-ei Nortre Dame előadásra. Celesztin és Antónia együtt "hivattak ki", Celesztin kettőjük nevében köszönte meg a tapsokat, s közösen is távoztak éljen kiáltások közepette. Celesztin folyamatos színészi sikere könnyen szakmai féltékenységet ébreszthet a kevésbé tálentumos Chia­bay­ban, aki ráadásul korábban még igazgatója is volt ellenlábasának. S csak egyetlen célzás, gyanút keltő mondat elég ahhoz, hogy Chibayból féltékeny férj is váljék. Nem nehéz a vezető színészt és a primadonna férjét összeugrasztani. S akiben a szakmai és hitvestársi féltékenység párosul, nem válogatós a módszerekben. Nem idegenkedik még a rágalmaktól sem.

Fenti gyanúnkat alátámasztani látszik, hogy Petheő erkölcsi feddhetetlenségét és művészi hitelét igyekszik bizonyítani. Ezért a Kisasszony hava 23-ai tanácsüléstől "maga mikénti viseletéről és szinészi alkalmazásáról bizonyítványt kér adatni." A kérést kedvezően bírálják el, és a határozatot jegyzőkönyvbe veszik:

"Maga tisztességes viselet és Szinészi alkalmazásával a köz elégülés meg nyertsége köztudomásra lévén, részére a kivánt bizonyitvány ki adatik."

Ha tehát valóban a féltékenység az "egyenetlenség" kiváltója, akkor érthető a társulat ketté szakadása is. Van, aki a vélt vagy valós csábító, mások pedig a sebzett férj oldalára állnak. A helyzet odáig mérgesedhet, hogy többen megtagadják a skandalum okozójával való színrelépést. De ugyanez a körülmény kialakulhat akkor is, ha pusztán szakmai okok váltották ki az összetűzést.

Celesztin, panasztételével egy időben, két kérést is a tanácsnokok elé tár. "Hogy hosszas utazási költségeire valamit nyerhessen a józanabb tagokkal egy szindarabnak a játék napokon tul lehető előadásért" és "jövő évi hat holnapi

létezhetés", azaz játéklehetőség előzetes biztosításáért "könyörög."

A városatyák a kialakult állapot rendezésével, a felek kibékítésével Gerentsér János tanácsnokot és Miskolczy István aljegyzőt bízzák meg. Feladata kudarcáról a két "békebíró" a Kisassszony hava 29-én tartott tanácsülésen számol be, ahol kijelentik, hogy a "szóbeli barátságos egyeztetés nem sikerült." Sőt, a békéltetés igazi botránnyá dagadt. Mert "a szinészet vezértagjai, de kivált Abday Sándor" - ugyan kinek a pártján állhattak? - "meg vetvén a küldöttség eránti tekintetet, magát illetlenül és az egész közösséget érintő sértegető kifejezések használásával gorombán viselte." A megsértett tanácsurak ekkor váratlanul azt a vádat olvassák a direktor fejére, hogy "az előadandó játékokrul az e végre ki rendelt küldöttséget soha sem tudósitotta."

Hogy az utóbbi vádnak mi köze van a két színész konfliktusához, nem tudjuk. Arra azonban utal, hogy a műsorra kerülő darabok is a vita tárgyai lehettek. A játékrend pedig összefügg színészi ambícióval, szakmai sikerrel vagy sikertelenséggel, népszerűséggel, s mindazzal, ami a színészi létet meghatározza. Feltehető tehát: az ellenségeskedést a műsorterv kialakítása és az abból fakadó ellentétek tovább gerjesztették. Mindenesetre különös, hogy ez a darabokkal kapcsolatos kifogás Abdayék április elsejei ittléte óta eddig még sose merült fel! A hiúságában sebzett grémium most mégis a "modortalan" komédiás fejéhez vágja az eddig elnézett hibát, és drákói határozatot hoz:

"Minekutána Abday Sándor kinek személyesen (...) kötelességül tétetett hogy minden elő adandó játék szini darabot az e végre Tanácsilag kirendelt küldöttségnek bemutatni köteleztessen ebbéli szoros meghagyásnak a beérkezett Jelentés szerént több holnapi itteni tartózkodása alatt makacsul eleget nem tévén a Tanács tekéntetét az által nem csekélyen megsértette, őnéki mint a ki különben is a jelentő küldöttség előtt illetlenül és gorombán viselte magát, jövendőre az itteni játszás meg tagadtatik; egyébként a mai napon adandó Játékszini darab is érintett küldöttségnek bé mutattatni makacsul el mulasztatván, annak előadása meg tiltatik."

Azonban Abday nem várja be a tanácsurak döntését, hanem a soron következő előadás betiltását meghallva, társulata

s úgy is lett. Azt is beszélték, hogy Rosa Budán csak azért játszott rosszul, mert mikor Kántornét látta, mindég trémázott, de most csillaga feltünt. Én jegyet váltván a földszintre a bal felőli ajtónál korán megjelentem, de oly nagy volt a tolongás, hogy engem a levegőbe emelve vittek be, miért jegyemet át sem adhattam, s az ma is birtokomban van."

Három évvel később majd az 1840/XLIV. törvénycikk a teátrumot, mint "nemzeti tulajdont" országos pártolás alá veszi, s az épület és a társulat 1840. augusztus 8-tól kezdve használja majd a "nemzeti" jelzőt.

Abday Szabadkán értesül Szegedről való kitiltásáról. A hírre november 12-én kelt levelével reagál:

"E nyáron (...) tellyes igyekezetemet mint előtti esztendőkben közelégedések megnyerésére forditottam, mely szembe tünőleg ki tetszett a szinpad belső rendbe hozatalából, padok ön költségemen tett el rendeléséből, valamint Debretzenbe tett fáradságos utam s onnét hozott tagok uti költsége nem kiméléséből (...) Számoltam ugyan több éveken által Szegeden leendő nyári maradhatásomra, e nyáron tett költségeim kipótlása végett, de a tagok egyenetlensége - mellyek igazitásával a Ttes ns Tanácsnak alkalmatlankodni átoltam - kénszeritett idő előtt eltávoznom."

Abday menekülésszerű távozását tehát nem az állítólagos botrányos vitával, esetleg a darabok be nem mutatása miatti feszültséggel, vagy az előadás betiltásával indokolja, hanem a társulat felbomlásával! Ezután rátér levele valódi indokára:

"Most pedig társaságomhoz csatoló Czelesztin urtól Fájdalommal értém, hogy valamely igazságtalan, alatsony lelküleg tett vád által jövőre tőlem a szinház meg nyerése a Tettes ns Tanács által meg tagadtatott sőtt e végzet protoculumba iktatodott..."248

A direktor kéri a kitiltó határozat megküldését, remélve, hogy a döntést - a tények ismeretében - ellenérveivel megváltoztathatja, ám csalatkoznia kell. Szegeden többé nem jelenhet meg társulatával. Nagy csapás ez Abdayra, aki Kőrösy Ferenc színigazgatóval már megegyezett, hogy a következő, 1838-as esztendő tavaszán közös társulattal vonulnak be Szegedre.

Petheő viszont már korábban kérte a szegedi játékszín neki ítélését és 1837. október elején újabb levélben erősíti meg kérését, miszerint szeretne "jövő tavasz nyiltával rendeltetése nemes

czéljának meg felelő szinész társasággal" játékengedélyt kapni.249

Az engedélyt megkapja, amennyiben a játéktermet "leltár szerint átveszi, majd távozáskor átvétel ellenében átadja", és ha "megfelelő tagokkal érkezik." Ez utóbbi feltétel Abdayt és társulatát értelemszerűen kizárja. Mivel Abday nem mehet, Petheő pedig nélküle nem megy, 1838 tavaszán egyedül Kőrösy Ferenc és színészei jelennek meg Szegeden. Botos József, Kőrösy súgója a Szegeden megjelentetett "Játékszíni füzér" című füzetecskében megírja, hogy Kőrösy Abdayval akart szövetkezni, s a megbeszélt időre meg is érkezik Szegedre, ám "Abday ott nem jelenik meg."

Mivel félő, hogy társulat híján a város színházi előadások nélkül marad, a tanácsülés "Farkas József és Kőrösy Ferenc szinjátszót" megbízza "egy pártolásra méltó társulat felálli­tásával."250

A korábban már meghívott Farkas társaságához Pesten Keszy József is csatlakozik néhány emberével, s miután május elején Kecskeméten öt előadást adnak, a három együttes Szegeden egyesül. A "játékszini választmány" ígéretet tesz arra, hogy hat hónapra bérlettel biztosítja a társaságot. Ám a bérleti aláírók kevesebben vannak, mint az elmúlt évben. A Honművész június l4-ei számában a már írásaiból jól ismert, de egyébként ismeretlen tudósító, Csendvölgyi annak a reményének ad hangot, hogy "a derék polgárság kebelében a szinészek egyenetlensége által sarjadzott hidegséget legyőzi a szinészet iránt csaknem fél század óta már mindenkor kitüntetett pártfogás." Úgy tűnik, Abdayék viszálya hatalmas kárt okozott a színészetnek Szegeden.

Az egyesített társulat 29 tagbó1 áll. A tizenegy férfi legismertebbjei: "borzas Farkas" a táncos, aki igazgató is, és Deésy Zsigmond úttörő színész, a joghallgatóból lett teátrista, a hősi szerepek kedvelt alakítója. A hét színésznőből a nevesebbek közé tartozik a már jól ismert és kedvelt Miskolczy Lilla, valamint Kőrösyné Stromb Katalin, aki a drámai szerepekben jeleskedik. A súgó fontosságát jelzi, hogy kettő is van belőle a társulatban. De az együttesben van díszítő, díszletfestő, szabó, pénztáros és két cédulaosztó is! Szerepvivő gyerekekből három is akad, mindegyik a Kőrösy család csemetéje: Kálmán, Mimi és Ágnes. Minden bizonnyal Mimi "lépett" legkorábban színre minden magyar színész közül, hisz már tíz hónapos korában szerepelt a "Mária Terézia a pozsonyi országgyűlésen" című

5. A két gyermek, Kőrösy Mimi és Kálmán duettet ad elő;
6. Egedi Károly magán nemzeti tánca;
7. Gráciák hódolata című élőkép, görögtűzzel!

A fentiek alapján akár korabeli "revünek" is nevezhetnénk quodlibetjüket. Különben ez a műfaj a 19. század első felében minden társulat műsorán szerepelt, kivált akkor, ha anyagi gondokkal küzdött a direktor.

A Honművész 1838. június 10-ei számában egy érdekes közlemény jelenik meg. Miután Kálmán Ferenc színész, akit szerződés köt a szegedi együtteshez, a játékok kezdetére nem érkezik meg állomáshelyére, a társulat vezetői fizetett hirdetésben szólítják fel, hogy "hollétéről Farkas József igazgató urat tudósítani ne terheltessék." A nyilvánosság már akkor is nagy erőt jelentett, mert a közlemény hatására Kálmán június 27-én megérkezik Szegedre.

Az együttes színészei közül egyedül csak Miskolczy Lilla nyeri el a közönség tetszését. Őt tartják a színházi példaképnek, s szeretnék, ha a többiek is úgy játszanának, mint ő. "Oda kellene mindnyájának törekedni, hogy szerepét úgy személyesitse, mint ha a történet valóban vele esne. De fájdalom! Sokan csak hidegen vagy ellen oldalrul fogják azt fel, s valamint maguk nem tudnak érzést mutatni, úgy tüz nélküli szavalásukkal a nézőket nem mulattatják, sem érzésekre velük együtt nem birhatják."251

A társulat elleni szaporodó panaszokra Botos József súgó, a "Játékszíni füzér" című füzetecskében válaszol. "Itt sok a panasz, van is ok reá, - írja -, hogy elfajulva szinjátékainak csak üres szavak és hasztalan időtöltések lettek a világ hiu mulatásaiban. De nem minden vád igaz. Mindennek meg van a jó és gyenge oldala. Vizzel éltetjük emberi életünket, mégis zugo­lódunk, ha egy komor felleg megeresztvén záporát, (...) halomra dönti s rontja fáradtan szerzett vagyonunkat. (...) Kárhoztassuk-e a tüzet? Ezt a mindenkinek éltető elmét, hogy azzal a gonoszok, jámborok javait halomra perzselik. - Ki azért jön szinházba, hogy Müller leánykájának kis lábait csudálja, vagy Machbet nője pici kezeit kész volna elnyelni. (...) s repülni hadja ámulatban a mondottakat, az nem javul a szinházban - szóval csak ugy lehet a szinház is erény oskola, ha oda meg utálni a gonoszt és fondort, és követésre méltónak találva az erényt, csak erényért megyünk."252

s zárszavaikra ügyeljenek, a színpadon ne balra menjenek, midőn jobbra kellene menniek (...) a zörej, lövés és hasonló egyebek előbb történjenek, mint sem a játszó azt vagy emezt hallani mondja." De a legnagyobb baj, hogy "némellyeknek a sugóra nagy szükségük van (...) mert tanulni nem szeretünk (...) a próbákon meg nem jelenünk" - dörgi az írás szerzője s minden valószínűség szerint okkal!254

A színi szezon kudarca nem veszi el a színházat szeretők kedvét a teátrumtól. A Honművész 1838. augusztus 2-iki, 5-iki és 9-iki számai "Szeged-Szabadka állandó szi­nész-­társaság alapitása iránti javaslatot" közöl a Petheő kontra Chibay ügyből már ismert Miskolczy István aljegyző tollából. Az ekkor 39 éves tanácsnok csongrádi polgárcsalád gyermeke, aki iskoláit Szegeden végezte a kegyes atyáknál. Az egyetem után, feltehetően 1830-ban kerül véglegesen Szegedre, s ettől kezdve szívvel-lélekkel szolgálja a várost. A művészetek szerelmese. Ő az, aki a Regölőt és a Nemzeti Újságot a szegedi színházi életről tudósítja, s 1838-ban alapítója a "Hangászati Iskolának".

Miskolczy javaslata elején lírai hangot üt meg: "Szeged a két testvér hazában mindenkor egyik fő álláspontja volt pártfogásra nézve a nemzeti szinészetnek (...) Tanácsi házának dél-nyugati részén és igy közel az igazság kiszolgáltatási teremhez, ugyan azon födél alá helyezteté a szinészetet is, hogy igy ugyan ott legyen az erkölts mivelődési és sziv képző iskola is, hol a szent igazságnak élő törvényeken alapult szava hallatik."

Egy olyan szerencsés város - érvel a továbbiakban -, mely Vedres Istvánnal, Dugonics Andrással és Babarczi Imre királyi biztossal dicsekedhet - ez utóbbi hivatali főnöke! -, nem maradhat "állandó szinész-társaság" nélkül. Hiszen a város támogatja a színészetet. Példa rá az elmúlt esztendő, amikor havi 600 forintért jegyeztek bérletet. Javasolja tehát, alakuljon egy Szeged-Szabadka, vagy egy Szeged-Arad állandó társulat. Ha csak 200 aláíró lenne a 12 előadásos bérletre, és fejenként 5 forintot fizetnének be, az már 1000 forintra rúgna bérletenként! Ezután Miskolczy ajánlásait akkurátusan pontokba foglalja:

A bérleteket fél hónaponként kellene fizetni, mert így biztonságot nyújtanának a direktoroknak;

Az egymással szövetkezett két város közösen hirdethetne bérleti műsort;
Felmerült költségeiket a bérletszüneti előadások bevételeiből fedezhetnék;
A színészek ösztönzésére mindegyiknek lehetőséget adnának egy jutalomjátékra;
A műsorterv színvonalát emelendő, könyvtárat kellene alapítani.

Végezetül hosszadalmas dolgozatát a következőkkel fejezi be: "Reménylem, hogy felszólamlásom a légüregben eltünő hang gyanánt nem fog elenyészni, (...) ugy szintén azt is felteszem", hogy szomszéd városaink "lelkes polgársága a szinészetet szintén nemzeti ügynek tekintvén kezet fog velünk, hogy magános áldozatokból, ha örökre nem, legalább is több évre a mulatva gyönyörködtető erköltsi iskola Tháliának szentelve megalapíttathassék."

Az Aradon állomásozó, Farkas Józseffel szövetkezett Petheő Celesztin kapva kap a tanácsnok kezdeményezésén, és 1838. november 28-án levélben fordul a szegedi elöljárókhoz:

"...Ez ide mellékelt szini czédula szerint Arad Szegedi czim alatt elkezdőnk uj pályánkat, telyesen remélve, hogy a tekintetes nemes tanács hosszu évek során át példásan kitüntetett atyai gondosságát (...) meg nem vonandja tőlünk; ennyire hozván hát Szeged sok szép lelkü hazafiainak ohajtását a szinészet két város közti megalapitását (...) következőleg: Aradon május első napjáig van lekötelezésünk, innen, szinte honunknak tekintve a lelkes Szeged városát oda szándékozunk, ha tekintetes nemes tanács (...) 6 hónapokat ezer váltó forint bérlet havi fizetésről bizto­sitani kegyeskedend. (...) Ez az a kedvező idő, mely örökre létre hozhatja a két szomszéd város közt a szinészet vándorbajtól ment állását, letőrli rollok a szükséget (...) igy adhat élményt a néző közönségnek. (...) Bölcsen átlátni méltóztatván szükségességét a biztositásnak, ujra is esedezünk (...) május 1-őjéből 1839-ikben november 1-őéig ezer váltóforint hónaponkénti bérletről minek aláirását kérjük..."255

Bár, mint Váli Béla Az aradi színészet története című munkájában írja, az aradi "szépművészeti bizottság" tervbe vette egy "szinházi alap" létesítését, a két város között a színházi szövetség nem köttetett meg. Ígéretet kap viszont Petheő arra, hogy a következő évben Szeged városa fogadja társulatát.

A fagyos szelekkel beköszöntő 1839-es esztendő január 13-ján muzsika hangjai szűrődnek ki a városháza színház- és táncterméből. Megkezdődött a farsang. A pazarul kivilágított teremben "a nőnem egyszerüen, de diszesen öltözködve (...) szint annyi Ámorokként lebege a hódoló férfi-nem előtt." Strauss, Lanner és a "Hangászat-pártfogó Egyesület" iskolájának oktatója, Tirnauer György úr keringőinek dallamára viszik táncba a szegedi szeladonok a város szépeit. A palánki "Casino" táncestéjére válaszul Böjtelő - azaz február - 11-én az 1837-ben alakult "Felsővárosi Társalkodó Egyesület" tartja meg táncmulatságát a felsővárosi "Casinoban". Csakhogy ők az est bevételét a kórház javára ajánlják fel. A báli szezon múltával azután elcsendesül a város, és a "curiális épület" színházterme is zárva marad mindaddig, amíg ismét színtársulat nem kopogtat ajtaján.

Az 1839-es év színházi történéseiről csak töredékes adataink vannak. Ennek oka, hogy a korábban bírálatot író, titokzatos Csendvölgyi egy mondatát a színészek félreértik, s ennek nyomán háborúság kezdődik a két fél között. Csendvölgyi személyét különben Habermann Gusztáv Személyi adattár a szegedi polgár-családok történetéhez című műve 191. oldalán Miskolczy aljegyzővel azonosítja, ám erre nem szolgál bizonyítékkal! Az inkriminált mondat a következő: a színészek "magyarázgató szörnyetegek, kik viperaként marásra edzve nyelv-fullánkokkal ellen-értelmet adnak a szavaknak." A sértett művészek kolléganőjükre, Miskolczy Lillára értve a Honművészben megjelent sorokat, elégtételt követelnek. Csendvölgyi bocsánatot kér, ám többet nem hajlandó szegedi színházi eseményről tudósítani. Helyébe csak 1839 augusztusában áll az Etelkavári M. P. aláírással jelentkező utód. Ő nem más, mint a Szeged szülötte nemesember, Etelkavári Molnár Pál, aki tanulmányait a piaristáknál kezdte, s a tudósítások írása idején 22 éves pesti joghallgató. Első közleményét augusztus elején adja, visszatekintve az akkor már hónapok óta Szegeden működő színtársulat korábbi ténykedésére.

A szegedi városatyák szavukat állva, 1839 tavaszán fogadják Petheő Celesztin társulatát. Különös, hogy bár novemberi levelében május 1-jétől kér játékengedélyt, a társulat már április első napján a városban van. Mi lehet az

oka az Aradról való korábbi távozásuknak? A kérdésre az aradi színészet ismerője, Váli Béla sem tudja a feleletet. "Érdekes volna tudni, hogy nem volt e elégséges a német ajkú lakosság részéről befolyt jövedelem - írja már idézett könyvében - avagy, mi valószinübb, a kitünő társulat új erőkkel való szaporitása okozhatta-e azon szomoru következményt, hogy Petheő nem tarthatta meg tovább e szinházat."256

A 28 tagú, Petheő Celesztin, Keszy József és Kőrösy Ferenc társigazgatók vezetése alatt álló, az aradiak szerint kitűnő társulat jó néhány tagjáról lesújtó véleménnyel van Etelkavári. Keszy "olyan hangászhoz hasolittatá magát, ki naponként feled nótáiból", Tolnai "kezdő", Posonyi "e művészetben borostyánt nem aratand", Farkasné pedig "kora, alakja, s hangjára nézve egy valóban kellemetlen tünemény, - hogy ne mondjam botránkoztat." És ez csak néhány a csípős megjegyzések közül. Hogy a színészek mégse roppannak össze a kíméletesnek nem mondható kritikától, arra magyarázatul álljon itt Abday Sándor színész-igazgató visszaemlékezéseinek egy mondata:

"Mi régi úttörők nem adtunk a kritikusoknak szabad jegyet, mivel sem dicsérő, sem gyalázó birálatukra nem szorultunk, igyekezetünk után volt jövedelmünk..."257

"E társaság Aradról, részint pedig Makóról szövetkezve (...) a nem elegendő jövedelem mellett is törekvék mindenkor köz tetszést és elégedést érdemelni" - tudósít a Honművész július 25-ei száma. A gyenge bevételt jelzi, hogy bár a súgó csak a játékok végével szokta kiadni az aktuális emlékkönyvet, Gönczy Sámuel, a társulat súgója már félidőben megjelenteti azt. Nyilván, hogy némi pénzre tegyen szert. Így a könyvecske az idő előtti megjelenés miatt csupán az együttes játékrendjének egy részét tartalmazza.

A három direktor - Petheő a rendezői, Kőrösy a gazdasági, Keszy az ellenőri feladatokat látja el - igényes műsortervet állít össze. Április 1-jétől július 13-ig 48 előadást tartanak. Április 6-án Schiller Ármány és szerelem című drámáját, majd bohózatok és érzékenyjátékok mellett Moreto, Scribe, Kotzebue, V. Hugo és Gaál József műveit állítják színre, sajnos gyenge érdeklődés mellett. A nézettség akkor sem emelkedik, amikor közönségcsalogatónak Averiono bűvészt, Braun erőművészt és Böhm Károly szemfényvesztőt is felléptetik. Igaz, az időjárás is ellenük

fordul. Áprilisban a Tisza és Maros áradása riogatja a szegedieket, májusban az állandó, özönvízszerű esőzés veszi el a színházba járó kedvet, júniusban pedig a szárazság és hőség gyötri a város polgárait.

A kánikula arra indítja a színháziakat, hogy az előadásokat szabadban tartsák. "Arénánk (kerti, szabad ég alatti játékszinünk) is van városunk rochusi részében az ugynevezett hét pacsirta kertben junius hó derültebb ünnepein, többnyire népesb nézőséggel" - büszkélkedik Etelkavári. Az arénát a mulatóhely tulajdonosa, Hausenblasz György építette még 1836-­ban. A tető nélküli nagy faalkotmány ülő- és állóhelyekkel rendelkezik, s csupán a színpad van féltetővel befedve. A színkör eleinte a német múzsa menedékhelye volt, de a lelkes, magyar nyelvért harcba szálló jurátusok hamar kiszorították onnan az idegen ajkú, "ledér hölgyet".

Június 9-én tartják az első előadást, a Gróf Benyovsz­ky-­t szabad ég alatt. A társulat az 1838-as nagy pesti árvízben odaveszettek emlékének adózik 22-én, amikor a Béla futása előtt élőképet mutat be a Pesti vízár címmel. A nemrég még a Tisza és Maros szorongattatásában élő szegediek lélegzetüket visszafojtva nézik a drámai tablót. Ruzicska operájában vendégként mutatkozik be Lipcsey Klára, a Nemzeti Színház későbbi magánénekesnője. Az igazgatók az ő vendégjátékával igyekeznek kárpótolni a kedvelt Deésy Zsigmond elszerződése miatt csalódott publikumot. Lipcsey több zenés darabot visz sikerre, köztük július 7-én Weber Preciosa-ját. A 13-ai quodlibettet az ő javára adják, s az összeállításban Klára kisasszony részleteket énekel Rossini Tancredjából, Weber A bűvös vadászából és Bel­lini Normájából. A siker nagy, a színpadot ellepik a nézők koszorúi. A másnapi Notre Dame toronyőrt - Quasimodot Celesztin, Esmeraldát Miskolczy Lilla alakítja - zsúfolt ház, zajos tetszés fogadja. Később a kiugróan sikeres, teltházas előadások ritkulnak, a szabad tér újdonsága megszokottá válik, és a padsorok ismét kiürülnek.

Azonban a "komédiások" társadalmi megítélésében mintha némi változás történne - legalábbis Szegeden. Június 10-től a "Bruckner-Bánom kertben szerdánként diszes esti társaság táncmulatságokat tart." Az egyik kaszinótagnak ekkor különös ötlete támad. A színészeket is meg kellene hívni a vigalomra. Ebből aztán kravál kerekedik. A vita órákig tart, míg végül megegyezésre jutnak, és meginvitálják a "szinésztársaság

czimü vigjáték, egy tudós köztiszteletü hazafi classicai müve" sem. Utolsó kísérletként színre állítják Moliere Don Juanját, de az üres házak láttán augusztus 24-én egy "tüneményes varázsjátékkal" bezárják a színi szezont.

Alig távoznak a magyar színészek, őszre beköltözik a játékszínbe Schätzl Lajos német színtársulata. Szeged tekintélyes számú német polgársága már régóta nem élvezhetett német előadásokat, ezért boldogan karolja föl a német színügyet, és tömegesen látogatja az előadásokat. Ám nem csak a német, hanem a magyar lakosok jelentős része is eljár a német előadásokra - divatból.

A pesti és pozsonyi joghallgatókból, országgyűlési ifjakból és kiskövetekből álló kaszinói fiatalság, mint a magyar nyelvért és a reformokért folytatott harcoknak tevékeny résztvevője, a magáénak vallja Gönczy Sámuel súgó "Játékszíni zsebkönyvében" megjelent sorokat:

"Nemzet s nyelv olly eszmék, mellyeket egymás nélkül képzelni lehetetlenség (...) nemzet nyelv nélkül agyrém, a nemzet vagy annak tagja ki nyelvét magához méltatlannak tartja olly szörny, melly annya kebelének (...) gyilkos tőrrel kést szegez."

A lelkes szegedi ifjak nem akarnak az "anyai nyelv gyilkosai" közé állni és arra szövetkeznek, hogy a német társulatot megbuktatják, távozásra kényszerítik, és a helyükbe majdan visszatérő magyar színészeknek kedvezőbb lehetőségeket biztosítanak. Összefogásuk és meggyőző erejüknek köszönhetően a közönség mindegyre fogy, s a társulat már csak néhány család könyörületességéből tengődik. Igaz, ebben az is közrejátszik, hogy az előadások "minden szebb izlést tipró, aljas és untató bohózatokká" süllyednek. A társulat a következő év nyarára csődbe jut, a direktor több ezer forintra rúgó adósság hátrahagyásával megszökik, sorsukra hagyva színészeit.

"A kaszinói fiatal nemzedéknek 1840-től 1849-ig Osztróvszky József volt a bálványozott vezére (hason nevű kórházi felügyelő, s a külső nagytanács választott polgárának fia) rendkívül eszes és bátor jurátus, a szabadelvű eszmék lelkes és öntudatos harcosa. Haladó szellemét az 1839-40. évi országgyűlésen, mint Klauzál Gábor szegedi követ mellé delegált kis követ szítta magába, s kit Atyai eszményképe gyanánt követni leghőbb vágya volt.

Az ízig-vérig igazi elegáns modorú fiatal jurátus a társaságok ünnepelt gavallérja, szellemes társalgó és mulattató, a hölgyek dédelgetett kedvence. A kaszinói bálak írigyelt és utánozhatatlan gavallér rendezője."259

Az elszánt fiatalok immár nem elégednek meg azzal, hogy a német múzsát kiűzték a városból, hanem célul tűzik ki egy "nemzeti színész társaság" megalapítását is. Törekvésük sikerrel jár, és az 1839. december 16-ai tanácsülés a következő határozatot hozza:

"Egy derék nemzeti szinész társaság alakithatása s hosszabb időre állandó biztosithatása tekéntetéből meg kivánható czéla­rányos Javallat kimunkálására - Gerentsér János, Tary Pál, Wőber György tanácsnokok Aigner Ferdinánd Tiszti fő Ügyész és Miskolczy István al Jegyző ki rendeltetnek."260

Miközben a színészet "állandó biztosíthatósága" érdekében a kijelölt bizottság munkához lát, a városban jelentős események történnek. Megkezdi működését az 1839-ben megalakított Alsóvárosi Gazdasági Egyesület, 1840 elején pedig a "nemzeti haladás szellemétől buzditva" egy könyvtárat hoznak létre, melynek alapállományában 300 magyar, német és latin mű található. A nemzeti nyelv ápolását szolgálja az a "gyakorló iskola", mely stilisztikai és nyelvtudományi ismereteket oktat.261 Ezek a kezdeményezések önmagukban és együttesen is a színészet állandósítását segítik elő.

A kijelölt bizottság 1840. Böjtelő - azaz február - 14-­én írásban közli véleményét a város vezetőivel, miszerint "a szinészet csak ugy honosittathaték meg, ha arra kellő pártfogás fordittatik." Ezért javasolja, hogy bocsássanak ki egy "aláírási ívet", melyen kötelezik magukat az aláírók, hogy 12 előadásra 5 forintot előre befizetnek. Ha így 1000 forint összegyűlik, akkor már elegendő tőkével rendelkeznek a színészet állandósításához.262

Bár az "aláírási ív" kibocsátását a tanács elrendeli, a szép terv megvalósulását a színházterem lepusztult állapota is gátolja. Az "ad hoc" bizottság pedig hiába igyekszik bérleti előfizetőket gyűjteni, a közönség - mint az 1840. június 24-én kelt levelükben a "Tekintetes és Nemes Tanácssal" közlik - csak akkor írja alá az íveket, "ha tudtára teendjük, hogy mellyik s kinek igazgatása alatt álló társaságot kivánjuk biztositás által nemes Városunkba édesgetni, hogy itt erkölcsileg oktatva s oktatva mulattatva mutatványait adja."263

Osztróvszky József segítségével megnyerik hát szegedi direktornak a pesti színházat éppen elhagyni készülő Komlóssy Ferencet. Ám amikor a "néző termet" közösen megtekintik, szomorúan állapítják meg, hogy a közel fél évszázados használatban a színpad, s annak felszerelései "annyira elrongálódtak, hogy azok közbotrány szerzés és a darabok adásának akadályoztatása nélkül nem használhattatnak." A nézőtér is szörnyű állapotot mutat: "a Casino Egyesület által készittetett padok oly rosszak, hogy nyaktörés nélkül azokra senki sem ül."

Komlóssy csak akkor hajlandó a felkínált szerződést aláírni, ha a város a színpadot és a termet rendbe hozatja. Ezért 1840. Szent Iván hava - június - 28-án a tanácsülés kimondja: "a Nemzeti Szinészetnek meghonositását forrón óhajtván (...) oda járul, hogy a Szin darabok kellő előadhatásukhoz szükséges kárpitok s egyéb diszletek ujonnan festessenek, a régiek pedig a lehetőségig kijavíttassanak és a padok, zártszékekkel ellátva czélszerüleg elkészíttessenek." Egyúttal megbízza a színházügyi küldöttséget azzal is, hogy fogjon hozzá egy új színházépület helyének körültekintő kijelöléséhez, és a leendő épület építési költségvetésének elkészítéséhez.264

Miközben a terem felújításának előkészületei folynak, két színésztársaság is jelentkezik a város vezetőinél. Júniusban érkezik meg Esztergomból "alázatos kérelem levele Balog János magyar szinészeti igazgatónak a végett: hogy társaságával keresztül utazólag három szini mutatványok előadására kegyesen engedelmet nyerjen." A másik kérés Aradról jön július 26-án, aláírói a "szinész köztársaság vezér tagjai: Török, Szilágyi és Könyves." Ők is "három szini játékok előadására" kérnék "a Ns Város házánál lévő szintermet." Mindkét kérést elutasítják, mivel a helyiség felújítása küszöbön áll.265

Augusztus 7-én megkötik a szerződést, és a rekonstrukció megkezdődik. A színházterem székeit és padjait Varga Vendel asztalosmester készíti 2000 Forintért. A kárpitos munkát Gurgl Mihály nyerges végzi 3 Ft 25 kr-ért. A színházterem 12 kárpitjának és a színfalak festésének költsége 1351 Ft-ot tesz ki. És akkor még nem esett szó a "szinház padolásához" használt "100 szál harmadfél öles deszkákról" és a Pestről hozatott, a réginél nagyobb csillárról.266 Az újjávarázsolt terem végül is a munka- és anyagdíjakkal együtt 5581 Forint 45 krajcárjába kerül a nagyságos városnak.267

Az erkélyre két lépcsősor vezet föl. A rézsútosan emelt karzaton bőr ülőkéjű, támlás fapadokon foglalhat helyet a publikum, ezek a színházterem másodrendű helyei (15 kr).

A színpadot a nézőtértől a terem szintje alá süllyesztett zenekari árok választja el. A "világot jelentő deszkákat" faácsolat emeli a nézők szemmagasságáig. Mivel az ácsolat a zenekari árok mélységével egy szinten lévő talapzaton áll, lehetőség van arra, hogy a színpadon süllyesztők működjenek. Bár a színpad mélysége több mint tíz méter, ebből azonban feltehetően csak 7-8 métert használtak. Szélessége 7,5 méter, ám a portál miatt a színpadnyílás valójában egy méterrel kevesebb. Sőt az oldalszínpad hiánya tovább szűkíti a hasznos játékteret, mert a szükséges takarólábak még tovább csökkentik a látószöget. Mindezek ellenére a szín tágas benyomást kelt, hisz tudjuk, hogy 1840. november 11-én a Peleskei nótárius előadásán a címszerepet játszó Somogyi - a nézők nagy örömére - lóháton jön be!

A Hírnök 1840. október 8-ai számában büszkén adja hírül Molnár Pál, hogy "tanácsházunkkal még 1804-ben" - (téved, mert 1800-ban! S. J.) - "egybeépitett s már az alapitók szándékából a nemzet számára alkotott szinházunk, jelenleg több czélszerü javitáson kivül új butorzatával s diszitményeivel készen áll."