Színház a forradalomig
                

207  



"Hol tehát a szinészetnek nemzet tagjai alkotnak templomot, ott az intézet megalapitásában ki van jelentve, hogy a szinmüvészet feladatai mindenek előtt nemzetiek, s hogy a nemzetnek magának vannak oly szükségei, mellyeket kielégiteni a szinészet hivatik föl."

Egressy Gábor szegedi,
a színháztermet avató beszédéből

208  

A negyvenes évek elejének színházi és politikai viszonyairól érzékletes képet fest Molnár Gál Péter A Latabárok című könyvében.

"A közönség részvétlensége miatt a régi, kipróbált truppok szétszóródnak. Az élni vágyó, apróbb truppok összeszövetkeznek, egyesült erővel kísérlik meg learatni a kisebb játszási helyeken a még betakaríthatót. Akkora a színházi bess, hogy Pály Elek színtársulata Bukarestben kénytelen magának új közönséget keresni. A Peleskei nótáriust az uralkodó herceg jelenlétében ugyan magyar nyelven adják elő, de a megnyitóul bemutatott Siklósi leányokat és a Kastély az országútont oláhul, a Két feledékenyt németül, a Passé midit franciául, az operaáriákat, duetteket, terzetteket olaszul éneklik, hogy az idegen ajkú közönség szintén értse; és kedve legyen fizetni legközelebb is. (...)

A Wesselényi-pör, Kossuth és Lovassy László elítéltetése a Törvényhatósági Tudósítások miatt, az 1839-40-es országgyűlés obstrukciója némi magyarázattal szolgál a színházi érdeklődés hanyatlására. Színházibb színház látható a közéletben, mint a színházban. Mozgalmasabb, érdekesebb, színesebb a politika a színháznál. Akik eddig közszereplésre vágytak: a színházban keresték helyüket. (Még Kossuthnak is van darabfordításnyi színházi bűne.) A színházállításért csatázó politikai álruhásság a Pesti Magyar Színházzal győzött. Szélesebb fronton kell már rohamozni. Levetették az álarcot. Nem fontos már a színház művészileg, hiszen nem annyira fontos politikailag."268

Ebben a Thália vándorpapjaira oly kedvezőtlen időben szerződik a "színügyi választmánnyal" "1840. September 15-től kezdődően egy évre" Komlóssy Ferenc. Szerződése szerint 12 bérletet tíz hónap alatt köteles lejátszani.269 Ennek fejében havonként 12 előadásra, s 200 belépőjegyre 16 200 forint bérletet biztosítanak.

Azonban a játékszín nem készül el időben, és így a direktor október elejéig Kecskeméten kénytelen állomásoztatni roppant társulatát. Csak október beköszöntével vonul be Szegedre a mintegy 40 színészből és 16 tagú zenekarból álló együttes.

Komlóssy nem csak igazgató, hanem színész, rendező, színműíró és fordító is, tehát sokoldalú művész. Színésznői között találjuk az egyik legnagyobb drámai színész, Egressy Gábor feleségét, Szentpétery Zsuzsannát és Gócs­nét,

209  

a neves énekesnőt. A színészek legérdekesebbje Udvarhelyi Miklós, a Bánk bán színpadi felfedezője, de a társulat tagja Havi Mihály tenorista, a későbbi neves dalszínházi igazgató és Gócs Ede is, aki színésznek, karmesternek egyformán kitűnő. A zenés darabok, operák gazdája Hahnel Frigyes, a nagy zenei műveltségű dirigens.

A színi évad, s egyben a megújult játékszín megnyitása ünnepélyes keretek között történik. Az eseményről a Honművész tudósít.

"Magyar szinházunk legközelebb több czélszerű javitás és ujjitással ellátva f. hó 4-én Komlóssy Ferencz társasága által, Szigligetinek Miczbán családja 4 fvonásos eredeti drámájával nyittaték meg. Játék előtt Egressy Gábor az ügy méltóságához mértt beszéddel járult a nagy számmal egybegyült közönséghez: (...) >'A nagyszerü életképek, mellyeket a szinmüvészet feltüntet, örök erkölcsigazságokat s életbölcsességet költenek az emberiségben; - de az eszköz, melly által szinészet nyilatkozik, a hazai nyelv: - s im a szinészetnek e sajátságában fekszik a szinmü­vészet nemzeti fontossága. Hol tehát a szinészetnek nemzet tagjai alkotnak templomot, ott az intézet megalapitásában ki van jelentve, hogy a szinmüvészet feladatai mindenek előtt nemzetiek, s hogy a nemzetnek magának vannak olly szükségei, mellyeket kielégiteni a szinészet hivatik föl. (...) Mi bölcsen ügyelt nemzetünk ebbeli szükségeire s ns város tek. tanácsa s lelkes közönségének többsége, midőn már századunk első éveiben létrehozá tanácsháza épületében e szinintézetet, mellyet külön-külön tervezetek után mostani jeles, biztos állapotjára emelt: örök tanulságul van följegyezve a honfitettek könyvében. (...) Az intézet cselekvő tagjainak öszvessége, szerényen érezve erejének aránytalanságát a nehéz vállalat ellenében, nem igérhet ugyan nagyszerü műeredményeket; de miket az ügy szeretetétől a hevült kebel s léllekismeretes szorgalom véghez vihetnek, bizonnyal részükről sem hiányozandik.'<

Mire az 1-ső s 2-dik karzatról versek özönlének a földszinti közönségre magyar s német nyelven, ez utóbbiak is nemzeti buzgalmat lehellők..."

Komlóssy igényes műsorral érkezik Szegedre. A külföldi szerzők közül többek között Grillparzer, Dumas, Schiller és Shakespeare műveit mutatják be, a magyaroktól pedig Szigligeti, Gaál József, valamint Jósika darabjait állítják színre. Október 31-én játsszák először (?) Szegeden a Hamletet, a vendégművész Egressyvel a címszerepben. A

210  

zenés műfajt sem hanyagolják el. Operabemutatóik közül a legsikeresebb Bellini Normája. Az október 24-ei premiert követően még kétszer, november 1-jén és 9-én is műsorra kell tűzni. Bár a címszerepet éneklő Komlóssy Paulina "alsóbb hangjai erőtlenek, felsőbbek elsiklók", Adalgisa szólamát igen jól énekli Gusztinyi Júlia, és Szép Edvárd is megfelel Oroveso szerepében. November 9-én, a harmadik előadáson akkora a siker, hogy Norma és Adalgisa kettősét ismételni kell. Hahnel karmester úrról elragadtatva beszélnek Szegeden, mert "a karének és hangászok hiánytalanok voltak!"

Egyhavi működés után a kritikus mégis óvatosan fogalmaz: "Az igazgató (...) egy évrei jeles biztosításra is többnyire (...) csak kezdő vagy éppen tehetlen egyedeket szerezhetett, sajnáltatik." Mentsége az, hogy legalább jeles vendégeket hív. Októberben Egressy, Szakácsy és Erkel léptek fel a városháza színháztermében. Persze a recenzens maga is eltöpreng azon, hogyha nincs színészeti iskola, akkor "hol nyiljék pályazsengéje a hivatása sugallatát követőnek, ha nem vidéki szinpadinkon?" S mert a szegedi színpadon ennyi reménykeltő fiatal hódol Tháliának, hinnünk kell abban, hogy "a jövő elkezdődött" - fejezi be írását a szerző.

Novemberben egy prózai mű, Jósika: Adorjánok és Jenők című darabja, december 15-én pedig Bellini operája, a Beatrice di Tenda aratja a legnagyobb sikert. 1840 karácsonyán "Komlósy Ferencz szinész-igazgató ur egy egész évre biztosittatva már a 4-ik bérletet kezdé meg. (...) Benne is azon hiba, vagy gyengeség lakik, melly más szinészi igazgatókban, kik a főbb szerepeket, nem tekintve arra, hogy ügyesek e azokat kiemelni, magok viszik, vagy pedig családjukbelieknek adják - így itt is bár Komlósy Ida kisasszony a szende szerepekre igen jó, azzal mindazonáltal megrovatik az igazgatóság, hogy Erkelnének s másoknak mellőzésükkel a komolyabb szerepekre ugyan azt, s nem ritkán rosszul alkalmazza. (...) Az énekesek közül Szép és Havy urak érdemelnek dicséretet, az énekesnők közül pedig Komlósy Paulina s Gusztinyi Julia kiasszonyok - ez utolsó különösen kedveltetik tiszta erős és csengő hangjáért, egyszer sem lép ki, hogy meg ne tapsoltassék, vagy ki ne hivattassék, ha több leend bátorsága, ha testmozdulatai és mimikája által az érzelmeknek kifejezését megtanulandja,

211  

ha némely hangoknak az orráni kiejtéseit elha­gyandja, ő a dalszinészetnek igen jeles tagjává váland."270

Bár Komlóssyék előadásai jóval fegyelmezettebbek és rendezői szempontból kemény kézben tartottak, mégis egyre gyakrabban - mint más városokban is! - kiszólnak a közönséghez a színészek a színpadról. Ennek többféle oka is lehet. Van, amikor a kapott ajándékot köszönik meg, máskor a renitens nézőt intik rendre, de előfordul az is, hogy a "magánszöveg" politikai indíttatású. Ez utóbbi készteti arra a helytartótanácsot, hogy felszólítsa a városok vezetőit "a szinészek kiszólását a közönséghez tiltsák meg, s amelyik szinész ilyet tesz, azt büntessék meg."271

Annak ellenére, hogy a német színészet oly csúnyán leszerepelt az előző esztendőben, Lange Gottfrid, a lugosi színház igazgatója 1841. január 10-én játszási engedélyért fordul a szegedi elöljárókhoz. E lépésre az bátorítja fel, hogy a német polgárság kisebbik része sehogy se tud beletörődni a német múzsa megfutamodásába, és műkedvelő előadásokat szervez. Ennek hírére jelentkezik Lange, remélve, jó közönségre lel Szegeden, ám kérését - a játékszínben magyar társulat lévén - elutasítják.

Február 6-án Komlóssy társasága már az 5. bérletét kezdi el. Ebből az alkalomból a Nemzeti Újság tudósítója értékeli eddigi tevékenységüket, s megállapítja, "ha némelly megrovásokat kivesszük , négy hónapi itt működése köz­elégülést nyert s élénken hisszük, hogy törekvését oda fogja irányozni, hogy a személyzetbeni ürességek alkalmas tagokkal betöltessenek s az előadásokbani hibák többé elő ne fordulhassanak."272

A szerepköri hiányosságok kiküszöbölésére Komlóssy eddig is hívott neves vendégeket, s az új év beköszöntével ismét vendégszereplővel, Szerdahelyi Józseffel örvendezteti meg közönségét. Szerdahelyi február elejéig játszik Szegeden, hatalmas sikerrel. Távozása után méltatás jelenik meg róla a Nemzeti Újságban:

"Legutóbb Szerdahelyi József pesti dalszínész ur végzé vendégkinti működéseit - feleslegesnek látjuk itt ismételnünk azon méltó dicséreteket, (...) mellyekel iránta a hazai hirlapok amugyis telvék, s kit mint jeles hangászt, rendszeres énekest, mívelt társalkodót és jó színészt, a két testvér haza ismer - itt őtet mi egyedül, mint vendégszerepest óhajtjuk láttatni, s annak igazolására,

212  

hogy keblünkbe volt csekély idői tartózkodása alatt, különösen szerettetett, kedveltetett (...) mindenkoron, midőn a szinpadunkon megjelent, tapsokkal s éljen kiáltásokkal kisér­tetett, felvonások között is többször kihivattaték, sőt utolsó felléptekor versezetekkel s egy ezüst belül megaranyozott serleggel megtisztelteték és pedig a nemzeti Színészetet pártfogoló műértők által..."273

A neves művész színészi teljesítménye azonban nem mindenkinek tetszik. A német színjátszás kudarca felett búsongó szegediek egyike a Pesther Tageblatt-ban megpróbál egy jó nagyot ütni a magyar színészeten Szerdahelyi vendégjátékát használva ürügyül. A szegedi cikkíró ismeretlen, mindössze annyi utalást találunk személyére, hogy "tudománya" csupán "gyapjus zsákok jelelgetéséig terjed"!?!

A Nemzeti Újság március 3-ai száma ellenbírálatot közöl a szintén ismeretlen A. Sz. V. tollából. "Nem lehet bosszankodva nem vennünk azon éretlen birálati beiktatásokat - írja ismeretlen levelezőnk -, mellyek a Pesther Tagleblatt 22. s 34-ik számaiban x.y.z betük aláirásával állanak, melyekben azon levelező nevezett színész urat átaljában, de énekére nézve is az igazság és köz vélemény ellenében alacsonyul megrovja - a józan birálat nem csak jó, de hasznos is bölcsőjéből alig kikelt nemzeti szinésze­tünkre, mert igy ki ismerheti a színész hibáját, kiláthatja fogyatkozásait s az illyenképen kijelenteni szokott igaz uton lépve magát tökéletesitheti és a közönség előtt kedvesbé teheti, - ámde a birálónak a nyelvet mellyen a darab előadatik ugyszinte a hangászatot és éneklési mesterséget is érteni kelletik, vajjon egy még pelyhetlen ajku éretlen gyermek, ki egyedül zsidó, vagy német nyelvet beszéli, ki még a kellő ismeretekkel, tökéletes itélettel s érettséggel nem bir, (...) lehet-e okos és tökéletes hitelt érdemlő bíráló? ezeknél fogva a még gyerkőcz x-y-z firkálgatót oda utasitva, hogy magát azon esetben, ha biráló viszketegségét le nem győzheti, mindenek előtt a hazai nyelvvel, hangászattal, éneklési mesterséggel s színészettel bővebb ismeretségbe tenni törekedjék, (...) egyszersmind nyilvántartani örömmel sietünk, hogy a fel idézett helyeken Szerdahelyi ur ellen rovólag felhozott éretlen agyból folyt állitások, rágalmak s meg rovások, mint a két testvér hazának közvéleményével, tapasztalásával s meggyőződésével

213  

ellenkezőek s összeütközők, egyátalján hazugok, hamisak, valótlanok s koholtak legyenek."

A mi kurucszívű névtelenünk ugyancsak beolvas a labanclelkű, fanyalgó, anonim szegedi polgártársnak!

Beköszönt a farsang, s miután a játszóhelyet táncteremmé alakítják, a színészek először 3, majd 7 napos vendégjátékra Szabadkára utaznak, ahol opera-előadásaikkal bűvölik el a közönséget.274 S míg a szomszéd városban Euterpének áldoznak, a Tisza partján áll a bál. A Világ 1841. március 13-ai száma Szegedről tudósít, s megállapítja: "mivelődése mindinkább előre haladván, igen érezhető, alkalmas nemzeti szinház, tánczterem s czélirányos casinoi épület hiánya. A magyarosodás legkitünőbb jellemét a külvárosi casinok által adott tánczvigalmak után a zsidók pique-nique-je viseli, hol a meghivó a tánczrendi jegyek egyedül csak magyarul valának nyomtatva, sőt még a magyar tánczot is többet, még pedig igen vidáman járták." Olyannyira, hogy még a Honművész is megemlíti: az első szegedi álarcosbálon a "társalgóibb bokortánczok mellett" népszerű "a nemzeti táncz is, bár eleinte üggyel-bajjal, mert a szokatlan kellemetlenséggel jár."

Húsvét elteltével Komlóssyék újra megkezdik előadásaikat. A direktor, az érdeklődés felkeltése érdekében ismét vendégeket léptet fel. Május 20-án például a Hamletet láthatja a publikum, ezúttal Lendvay Mártonnal a címszerepben. Ám a közönség elmarad! "Az igen nagy színlapon óriási betükkel nyomtatott Hamlet nem éppen sok nézőt gyüjtött. Minek is néznőnk mi Hamletet, holott már kétszer is láttuk?" - jegyzi meg ironikusan a Nemzeti Újság levelezője. Osztróvszky József, aki a Pesti Hírlapot tudósítja, a részvétlenség okát abban látja, hogy "a városunkban kilenc hónap óta szerződve lévő magyar színészet éppen a felsővárosi rész által pártoltatik legkevésbé s valóban keserü érzettel látni, miképp a leggazdagabb s törzsökös magyarságával igen is büszkélkedni szerető felsővárosi polgárság az, mely színházunkat leggyérebben látogatja."275

Az érdektelenséggel és közönnyel egy még hatalmasabb úr szövetkezik - a himlő! Járvány tör ki a városban, és ez a nyilvános helyek látogatásától visszariasztja az embereket. A színészek e kilátástalan helyzetben is állják a sarat, és rendre megtartják meghirdetett előadásaikat. S annak ellenére, hogy még a júliusi 42 fokos kánikula is nehezíti helyzetüket, a "Komlóssy Ferenc

214  

igazgatósága alatti színésztársaság megkezdé a tizedik bérletet s sz. Mihály hava végével lejátszandván a szerződési mennyiséget, bevégzi terhes vállalatát - némüleg kezdi már rendkivüli, és szerződés elleni sietésével elkedvetleniteni - s a sok ismétlésekkel untatni közönségünket, pedig azon néhány családok, kik olly szép áldozattétellel őtet egész évre biztositották, hiszem több figyelmet érdemlettek volna - mert majdnem minden héten két bérletszünet, mellyekben a jobb darabok adatnak, igen terhes ugyanazon egy közönségnek."276

Tehát a direktor már sürgetné a szezon végét, a teátristák pedig - a fentiek szerint - nem tanulnak be új darabokat, inkább a már játszottakat ismételgetik. Mi lehet az oka, hogy az igényes műsort összeállító igazgató egyszeriben kedvét veszíti, s szinte szabadulni szeretne Szegedről? A magyarázat Komlóssy 1841. augusztus 25-én, a "Tekintetes Nemes Tanácshoz" írt levelében rejlik. Íme az írás legfontosabb sorai:

"...felszólittatam egy lehetséges jó dalszinész társaság szerkesztésére, megtisztelvén érzém magam, ezen bizalom által, pesti biztos állásomat oda hagyám és a t. tanács Szép hazafiui pártfogásába reménylve 1840. september 15-étől kezdendő egy évre a t. választmánnyal itt helybe szerződtem s magam egy dalszinész társaság hozatalára lekötém tellyes igyekezetemet oda forditván, hogy lehetőségig jó tagokat szerezzek s bár káromra a Szinház Septemberre mint jelelve volt elnem készülhete, és én kénytelen valék 60 személyből álló társaságomat Kecskeméten tartani és fizetni."

A tizenöt napi csúszás azt jelentette, hogy Komlóssy­nak muszáj volt az anyagi tekintetben "kivérzett" Kecskeméten még fél hónapig állomásozni. Ez pedig jelentősen meggyengítette pénzügyi helyzetét, így Szegedre már érzékeny veszteséggel vonult be.

"Szerződésem főpontja vala bérleti biztositás, bérletenként 540 fpp 12 bérletet tiz hónap alatt tartozván lejátszani - a t. választmány biztosita engem a bérleti járulatot miden bérlet kezdetén kezembe adni, de tapasztalám, kárommal, hogy azt rendesen nem nyerhetém ez által gazdálkodási rendszerem megbomlott, a tagok havi fizetéseiket rendesen csak addig vették, míg csekély értékem s erőm győzte, (...) ki fogyván kevés pénzemből a havi fizetések elmaradtak, tagok tett adósságaikat nem fizethették, kötelességek-müködésekben kedvetlenek - hanyagok lettek, mert naponkint a városi követelőktül szorittattak, kiket időnként én

215  

adósságaikat mennyire fizetések engedé válalám, azon reményben, hogy bérleti járulataimat a t. választmány biztositása szerint mi előbb ki kapom, de mind e napig mellőzve vagyok annyira, hogy a szinészeket végső elkeseredéstől megmentsem, mindenemet zálogba adám mert pénzt nem kaphatván élelmekre szükségest bárhonnan ki kellene teremtenem."

Nincs mit szépíteni a dolgon, Komlóssy a csőd szélén áll, a színészeknek pedig a mindennapi betevő falatjuk kerül veszélybe. Bár a szorongató adósságok és a pénztelenség nem lehet magyarázat az előadások lezüllésére - de ok lehet! Hogyan mélyüljön el alakításában a színész, ha a nézőtérről hitelezője néz vele farkasszemet? Gondolhat-e a csődbe került direktor a magasztos "tragédia programra", amikor a napi bevétel minden krajcárja a túlélést jelenti?

A megélhetésért küzdő truppok műsortervét a bevétel szükségessége szabja meg, nem pedig saját szerepálmaik! A vándortársulatok művészi törekvéseit a közönségigény prokrusztész-ágyába kényszerítik, s csak kevés tiszteletreméltó koncepció kerül ki onnan sértetlenül. Az országot járó együttesek kényszerpályán mozognak. Látszatra ők választják meg turnéik útvonalát és ők alakítják ki műsorukat is, ám valójában a befogadó települések határozzák meg fizikai és szellemi mozgásterüket. A városok és falvak közönségkegye jelöli ki úticéljukat, s a helységek publikumának kiszámíthatatlan ízlése diktálja előadható darabjainak körét. Mindezek ellenére mindig voltak és vannak olyan társulatvezetők, akik Thália istenasszonyt nem alázzák olcsó lotyóvá, akik a színművészetet jellem- és emberformáló iskolának tekintik. Ezek közé az igazgatók közé tartozik Komlóssy is.

S miközben a szegedi levelező a megismételt darabok és a bérletszüneti előadások miatt kesereg, nem veszi észre a közönség pártolásának apadását, a színház kasszájából hiányzó, be nem fizetett bérleti hányadokat, s az egyre üresebb házakat. Mintha a színház kiment volna a divatból. Pedig nemrég, farsang idején, mekkora szenzációt keltő társadalmi esemény volt két színész házassága. Bartók József úr és Darvas Etelka kisasszony egybekelése alkalmával Korda János "az 5 pacsértai tánczteremben 80 vendégeket gazdagon és fényesen megvendégelt."

Hova tűnt a szegediek színházszeretete és bőkezűsége, hogy most Komlóssynak a szerződésben biztosított, de ki

216  



Komlóssy Ferenc segélyt kérő levele

217  

nem fizetett bérleti díjak behajtásáért kell könyörögnie? A "színügyi választmányba" vetett bizalmát elvesztve, egyenesen a Tanácstól kér segítséget, remélve, "egy olly embert, ki honi nyelvünk terjesztése mellett 30 évét életének feláldozta, keservesen gyüjtött vagyonától elesni és végső bukásba süllyedni nem engedi."277

De hogyan alakulhatott ki végül ez a drámai helyzet? A feleletet egy jóval későbbi, 1843. május 29-én kelt tanácsi irat adja meg. Aláírói a korábban "egy derék nemzeti szinész társaság" szervezésével és állandósításával megbízott Gerentsér és Wőber tanácsnokok, valamint Miskol­czy aljegyző, akik tevékenységük megkezdésekor megvitatva, "hogy ha a megkivánható számmal aláirók ki nem telnének, miféleképpen egészitődhessék ki azon mennyiség mely egy dalszínész társaságnak egész évrei biztositására szükséges, a többség szava az volt, hogy ha bár lenne is valamely fogyaték, attóli félelmükbe szégyen lenne Szegednek ha (...) némely csekélységek végett félbe szakittatnék" az állandósítás folyamata, "mivel erősen hiszik a tanácskozók, hogy a darabok megkezdésükkel még nagyobb számra is növekedhetnek" a bérleti kötelezettségeket aláírók; ha pedig "valamelly fogyaték még is fen maradna, annak magányos ajánlások utjáni kipótlását vagy más valamelly kiegészitését igérték."

A bonyolult szövegszövésből is kiderül, a szervezők anyagi garanciát vállaltak arra, hogy a színtársulat működtetéséhez szükséges pénzt mindenkor az igazgató rendelkezésére bocsátják. E feltétellel kötötték meg Komlóssy­val a szerződést.

Az előadások megkezdését követően eleinte valóban nincs "semmi fogyaték, mint havonként tett összeszámlálásaink igazolták, hanem a Társaság elköltözésekor (...) tett végső számadásunkkor leginkább kitetszett, hogy biztositók (...) számosak találtattak kik megnem fizettek..."

A rendszertelen, esetenként elmaradt bérletfizetések miatt lett fizetésképtelen Komlóssy és adósodott el a színészek egy része! Tanúságul a társulat tartozásainak részletes felsorolása is a rendelkezésünkre áll.

218  

"Fleischman kereskedőnek színészek adóssága
435 Ft
Muzsika kar
562 Ft 30 kr
Gyólai fogadósnak régi utalvány szerint
94 Ft
Gyólai fogadósnak újabb utalvány szerint
219 Ft 29 kr
Ttes Kapitányi hivatalnak Kálmán színész tartozás
62 Ft
Szegál kereskedőnek
127 Ft
Grün könyvnyomó intézete
175 Ft
Toth vásáros kereskedésében
43 Ft
Somogyi és Gosztinyi Julia adóssága butorokért
69 Ft
 
1786 Ft 59 kr"

Míg ezek a tartozások nincsenek kiegyenlítve, a színészek nem hagyhatják el Szegedet. Ám miből fizessen a színész, ha a gázsival tartozik neki direktora? És a direktor hogyan fizesse ki színészeit és egyéb hitelezőit, amikor nem folyik be a kasszába a kötelezően vállalt bérleti díj? De miért is nem?

Az adósok indítékai roppant változatosak. A 60 forint bérleti díjjal tartozó Szegál testvérek, akiknek viszont, mint láttuk, a színészek tartoznak 127 forinttal, csődhelyzetükre hivatkozva tagadják meg a fizetést. A tanácsnokok ekkor vejükön, Ellenberger úron akarják behajtani a követelt összeget. Csakhogy Ellenberger is sáros 45 forinttal, és különben sem érhető el, mert már Pesten él. Szabados Antal ügyvéd úr Csongrádra települt át, ezért nem tudják 30 forintos hátralékát tőle bevasalni. A kisebb összegekkel tartozók nem hivatkoznak semmire, egyszerűen nem fizetnek! Egyedül a Hoffer család indoka elfogadható, hisz a családfő a másvilágra költözött, özvegye pedig nem vállalja magára férje 45 forintot kitevő kötelezettségét. Summa summárum, a bérleti díjak beszedésével megbízott választmánynak 776 forintnyi kintlévősége van.

A behajthatatlannak látszó hátralék ellenére a választmány, "hogy a biztositók betsülete s hitele megmentessék - a Komlósi mint szinész igazgató részére még járult mennyiség erejéig" az 1786 forint 59 krajcár kifizetését elvállalják.278

219  



A tartozások jegyzéke

220  

Az 1841. augusztus 30-án tartott tanácsülés résztvevői tudomásul veszik az adósság átvállalásának tényét, egyúttal utasítják a választmányt, "hogy a bérleti járandósággal tartozókat lekötelezésük erejénél fogva annak haladék nélküli letisztázására szoritsa." A szigor ellenére, mint az 1843-as iratból kitetszik, még két esztendő múltával is 143 forint behajtását kéri a tanácstól a pénzt megelőlegező választmány.

De most térjünk vissza 1841 szeptemberére. A társulat, utolsó bérleti kötelezettségének is eleget téve a hónap végén Szabadkára települ át. Adósságot nem hagynak maguk után, ám Komlóssy anyagi helyzete és emberi hitele beleroppan a huzavonába. Lehet, hogy Reizner nem ismerte a történteket, amikor idézett műve 375. oldalán így írt: "A magyar színművészetnek Szegeden ez volt az első aranykora." A történtek sajnos nem ezt sugallják. Sokkal inkább arra indítanak bennünket, hogy kimondjuk: 1841-ben, Szegeden a színészet állandósításának kísérlete megbukott! Közrejátszott benne a himlőjárvány, valamint az idegen ajkú hivatalnok- és kereskedőréteg passzív ellenállása is. Ám fő oka a nézők gyorsan lohadó lelkesedése, ami azt mutatja, a szegedi polgárság még nem képes teljes éven át eltartani egy nagy létszámú színésztársulatot.

Talán ez a felismerés is vezeti a "casinoi fiatalokat" egy műkedvelő társaság megalakítására, igaz, a létrehozás indokául nem ez, hanem egy igen nemes cél szolgál. A történtekre Osztróvszky József később így emlékezett:

"...1841-ik évben egy Színműkedvelő társulat alakult Szegeden, melynek czélja vala színielőadások által egy kisdedóvó-intézet alapjára tőkét gyűjteni. Az előadások sikerrel folytak. Ezalatt pedig (...) létrejött a helybeli Nőegylet, mely a kisdedóvó-intézet felállitását tűzte ki czéljául. A műkedvelő társulat aztán a fentebbi módon gyűjtött s takarékpénztárba letett tőkét átadta a Nőegyletnek, Ez pedig felállitotta rögtön a belvárosi óvodát, tulajdonul vásárolván meg az illető házat..."279

A kaszinói műkedvelő társaság elnöke a jogtudós Fadgyas Pál táblabíró, igazgatója Osztróvszky, pénztárnoka az elmagyarosodott Jéger család utóda, Vadász Manó lett. A színjátszó gárdában - Osztróvszky és Vadász mellett - a következők jeleskedtek: Mihályffy József fiatal ügyvéd és alkalmi színdarabok írója, Skultéty Andor, egy bevándorolt német szíjgyártó sarja, Szeghő János fiatal patvarista, Varga Sándor felsővárosi kerítőhálóval dolgozó gyalmos halász fia. Ők mind Pozsonyban megfordult

221  

országgyűlési ifjak, akik Osztróvszkyval együtt ott voltak az 1839-40. évi Diétán. Öntevékeny színjátszó még Babarczy József szeged-rókusi jurátus is - ő a legügyesebb mind közül - és Ábrahám József, egy gazdag felsővárosi hajós fia, a kegyes atyák volt növendéke, valamint Kemén­dy Nándor, Jókai Mór komáromi gyermekkori játszótársa.

A kaszinói amatőrök között hölgyek is vannak. Vályi Vilma, egy Csongrád megyei táblabíró leánya, aki ügyes színjátszó, Zombory Netti vagy Natália, a szegedi sóház pénztárnokának gyermeke, ő pedig él-hal a színészetért. (Sze­gedi hagyomány szerint vénleány maradt, s idős korában színházi öltöztetőnek járt el Hegedűsné Bodenburg Lina és Munkácsy Flóra öltözőjébe, csupa passzióból, mert nem volt rászorulva.) Palásthy Poldi - Leopoldina - a mindszent-algyevi Pallavicini uradalom jószágigazgatójának a lánya, később 1846-tól Osztróvszky felesége, szintén a legügyesebb műkedvelő színészek közé tartozik.280

A Pesti Hírlap 1841. évf. 95. száma hírt ad első, bemutatkozó előadásukról. "November 9-én mükedvelők által szinjáték adatott mind a kivitelre, mind az eredményre nézve várakozást felülmúló sikerrel. Az előadott darabok: Szerelem és Champagnei vigjáték Gaál Józseftől, s előjátékul Terv eredeti életrajz, alkalmi mü Mihályffy József ügyvédtől." (Ősbemutatóját még 1837-ben az Abday-féle társulat tartotta!) "A nemes lelkü nők, kik ez alkalommal működtek, éjjeli zenével tiszteltettek meg. A még következendő előadásoknak buzgó részvéttel néz elébe a közönség."

A műkedvelő társaság ettől kezdve még hosszú évtizedekig működik, s nekik köszönhetően soha nem alszik ki a szegediekben az állandó színészet utáni vágy. Az ő érdemük, hogy a város közönsége mindig illő tisztelettel és szeretettel fogadja az ide érkező társulatokat. A "curiális épület" színháztermében pedig - ahol minden előadáson számosan jelen vannak - elképzelhetetlen az olyan skandalum, mint ami a szomszédos Makó lakóit botránkoztatta meg 1841. október 17-én.

"A megye tisztikarának liberális felekezetéből a játékszinbe (...) csendet zavarva játék alatt megjelentek B. A., S. Z., és P. F., ez utolsó és B. A. fajtalan buja beszédével a jelenvoltakat, főképpen hajadonokat illyesekre hangosan fölszólítván, nem kimélve folytatta csárdás magaviseletét, míg végre az Ősanya 5. felv. kezdetekor czigány szavakkal a hangászokat kiparancsolták, ugrálva, kurjongatva, dalolva, botjokkal ajtókat, asztalokat, székeket

222  

csapkodva, az öltözködő szobát felnyitva, fajtalan szavakat bekiabálva, illy fényes vonalban a Vörös ökörhöz siettek."281 Az ilyen viselkedés - sajnos - gyakori az ország más vidékein is. Debrecenben, a magyar ajkú színjátszás egyik legrégibb fellegvárában szintén előfordulnak súlyos rendbontások. Erről álljon itt az Életképek egyik szarkasztikus tudósítása.

"A ház szépecskén telik. Földszint ember mellett ember, ülve, állva, egymás mellé szorulva, mint hering a hordóban, s tánczolva a jéghideg téglapadlaton, mert hisz nincs D-ben annyi gyékény, hogy egy felföldi várost határostól be lehetne vele teriteni. (...) A karzaton, melly egészen körüllármázza a négyszögű házat, ember hátán ember . (...)

Megcsendül egyszer a varázserővel biró csöngettyü. A karzat dörömböl s tombol, mint ha egy szilaj ménest rekesztenék istállóba fejünk fölött. (...) A földszintnek vannak tagjai, ollyanok kik (...) elégé vakmerők a tomboló seregnek időszakonként e humoristikus szót felkiáltani: abrak! szamár! állat!

A karzat e malitiosus felkiáltást hallatlan hidegvérü­ség­gel fogadja (...) a karzatot ugy szólván egészen a helybeli nemes tanuló ifjuság bitorolja."

A nyitány közben hangos kiabálás kezdődik.
"Kalapot, le a kalappal nem látunk!
Hova tegyem? hisz még a fülemnek is alig találok helyet.
Lökd le pajtás azt a civist!
Nem szabad pipázni, le a pipával!"

A zene végén aztán "lőn újra tombolás, lőn torok-, erőmü­vé­szetetkisérlés a tetszést nyilvánitó karzaton; lőn fülszaggatás és fogcsikorgatás a földszin csendes embereinél. Mert D.-ben a földszin soha nem tapsol, soha nem nyilatkozik - kivévén, ha néha-néha a karzat leköpései (pardon! de nevénél nevezem a gyermeket) ellen tesz nyilvános óvásokat -; itt a galéria vette ki magának a biráló tisztet. A karzat dob koszorukat, a karzat fütyül - a mi mindkettő nem ritkán történik."282 Jóllehet, korábban a szegedi előadásokon is voltak hasonló kisebb rendbontások, de amióta a kaszinói fiatalok megalakították a színészetre ügyelő választmányt, ezeknek mindig elejét vették, míg végül ilyennel már meg sem próbálkozott senki.

223  

A műkedvelő társulat novemberi bemutatója óta rendszeressé válnak a színdarabok próbái, és ismét felmerül a színházépítés gondolata, mégpedig részvénytársasági alapon. A Pesti Hírlap és a Világ szegedi levelezői arról tájékoztatják olvasóikat, hogy a részvénytársaság meglapítása érdekében már aláírási ívet is nyitottak. "Egy részről öröm szemlélni, hogy az aláirók között több zsidó találkozik" - áll a beszámolóban -, "más részről nem titkolhatom, hogy e hasznos és korszerü vállalatban a nemesi rend közül csak igen kevesen látszanak részt venni."

Az örvendetes hírre csupán az vet némi árnyékot, hogy a város, egy régebbi színházépítési hozzájárulásával még mindig adós. Kisasszony hava 3-án ugyanis levél érkezik Szegedre:

"Tekintetes Nemes Tanács!
Az utóbbi Ország Gyülésen a Magyar Szinházra ajánlott 450.000 pfrt SZ. K.: Szeged Városát mint Tápé Telek Birtokosát 71/29% illeti, melynek beszerzésére minthogy reám bizatott hivatalos tisztelettel felszólitom a Tek. Tanácsot..."283

A városatyák gyorsan intézkednek, s Pintér János főkamarás a 43 Ft 35 kr-t a főadószedőnek befizeti. Azonban ezzel még nem ér véget a dolog. Szeged ugyanis ennél jóval tekintélyesebb összeggel, 3278 Ft 29 1/4 kr-ral adós. "A város polgárainak vagyonához mérten csekély" összeget végül csak József nádor felszólítására fizetik be, majd egy év elteltével, 1842 októberében.

A színház nélküli, unalmas téli estéken aztán a folyóiratokat lapozó szegedieknek különös közleményen akadhat meg a szeme 1841 novemberében.

"Fölszólitás a vidéki színészekhez és színésznőkhöz. A nemzeti színházat igazgató országos választmány rendeletéből felszólittatnak azon vidéki színészek és színésznők, kik jövő év húsvét napjától az intézethez rendes tagokul óhajtanak szerződni, hogy abbeli szándékukról és föltételeikről az igazgatóságot (...) értesitsék; mert az új szerződések köttetése jövő december hónap vége felé már munkálatba fog vétetni."284

Nem véletlen a kommüniké és a pénzbefizetés sürgetésének egybeesése. A fiatal Nemzeti Színház az elmúlt esztendőkben

224  

zivataros napokat élt át. A színház sztárjának tekintett énekesnő, "Schodelné zsarnokoskodása örökös forrongásba tartotta a drámai együttest, kihatott a nézőtérre is és végképp elmérgesedett a sajtóban" - írja erről az időszakról Rédey Tivadar. "Nem színpadon zsarnokolt az opera - pontosítja a helyzetet Egressy Gábor -, hanem a színfalakon kívűl, az egész intézkedésben; t. i. repertoriumon, mütechnicai rendszeren, időn, helyen, egyéneken, s a szinház egész organicumán. Korántsem müvészete, hanem Képviselete. Névszerint: tapodta a törvényes rendet; gátolta és zavarta a dráma műfoglalkozását; a drámai művészet előmenetelének örökké éber daemona volt; bántotta a dráma tajgait; a színháznak bal irányt adni ügye­kezett..."285

Az úgynevezett operaháború a pesti teátrumban a zenitjére ért. Az opera szervezése és működtetése tengernyi pénzt emésztett fel, és megrendítette a teátrum anyagi helyzetét. A zenés tagozat idegen, főleg német tagjai és a magyar színészek között állandósultak az összetűzések. A műsorrend körüli folyamatos viták, a fizetések közti tetemes különbség, mely a prózistákat sújtotta, csak tovább mérgesítették az ellentétet. Ez oda vezetett, hogy nyolc vezető színész, Egressyvel az élen elhagyta a Nemzetit, a széthullás szélére sodorva ezzel a drámai társulatot. E távozásnak köszönhetően vállalhatott egyébként vendégszereplést Komlóssynál Egressy és Lendvay. Azonban 1841 januárjában Egressy visszatér Pestre, és a vihar elülni látszik. Elsősorban ezért van szükség a színház pénzügyi szanálására és társulatának megújítására.286

Miközben a Nemzeti Színházban lassan rendeződnek a dolgok, a szegedi színészet állandósítására tett kísérlet újfent megrekedni látszik. A Regélő Pesti Divatlap 1842. január 1-jei száma szerint "Kassán és Pécsett a télen németek, Szegeden műkedvelők játszanak." Igaz, január elején Schveitzer Antal eszéki színigazgató német társulata részére "játszási engedélyért esd", de "kérése nem tellyesittetik." Pedig indoka figyelemre méltó: "ámbár nem Magyar honban születtem a királynak mégis alattvalója vagyok; - ámbár nem magyar nyelv elmémnek szine, (sic!) mégis mindig tellyes lélekkel huztam ezen országhoz..."287

A műkedvelők sem játszhatnak azonban sokáig a városházán, mert "farsang lévén szinházunk táncteremmé változott" - jegyzi fel Osztróvszky József -, "s ez okból derék

225  

mükedvelőink böjt kezdetéig szünetezni kénytelenitvék, akkor majd új erővel folytatandók (...) megkezdett működéseiket." Egyúttal visszatekintve eddigi tevékenységükre, megállapítja, hogy a kisdedóvó intézet javára rendezett előadások jövedelme "nagyobb lehetett volna, ha magok az elemek is ellene nem dolgoznak, mert majdnem minden előadáskor szakadatlan eső - s feneketlen sárral kellett közönségünknek megküzdenie."288

A tél se kegyesebb a szegediekhez, mert farkasordító hideg és állandó havazás keseríti életüket. Gebhardt Lőrincet, a 28 éves korában elhunyt, nagy reményekre jogosító építészt is térdig érő hóban kísérik utolsó útjára. De a nagy hideg és a hó sem rettenti el Gottfried Lange német színigazgatót attól, hogy játszási lehetőségért "esedezzen". A február 17-ei tanácsülés aztán az alábbi határozatot hozza: "kérése, minthogy Nemzeti Szinészek váratnak, nem tellyesithető."289

De vajon melyik társulat jöttét várják, s azok megérkeztek-e? Reizner és Szmollény nem tud tavasszal játszó magyar színészekről, és ittlétüknek sincs semmi írásos nyoma. Illetve indirekt bizonyítékunk mégis akad. Egy "bűnügy" vezet minket nyomra.

Március 2-án Müller Ferenc kapitány jelentést tesz a tanácsülésnek arról, hogy Makorits Ferenc hajdú, Böjtelő havi bére fejében a főkamarási hivataltól hamis 5 forintos




A régi kassai színház

226  

bankjegyet kapott. A hamis pénzt - a hajdút kártalanítandó - beváltják és nyomozni kezdenek a bankó eredeti gazdája után. A legközelebbi adat az ügyről ezután a július 4-ei tanácsülésen bukkan föl:

"Várad-Olasziban f.e. junius 3-án 2685/1842-ik szám alatt kelt levelekben tudósitást tesznek, hogy f. év Martius 17-én költ hivatalos levél folytában e városban tartozkodott Igazgatósá­gtul került hamis 5 ftos váltó jegyre nézve az által küldött iratok közlése mellett Abauj vgyét azon szinészi társaság jelenleg Kassán tartózkodván a kívánt kihallgatás végett meg kerestek légyen."290

Tehát Szegeden az év elején Nagyváradon, júniusban pedig Kassán játszó társulat fordult meg. Kelemen István korábban már idézett műve 59. oldalán írja, hogy egy 1842. január 15-ei színlap szerint a Komlóssy-féle vándortársulat Nagyváradon előadta a Molnár és leánya című melodrámát. Klestinszky László: A kassai Magyar Színház története szerzője szerint 1842-ben Komlóssyék játszanak Kassán. Ezt erősíti meg a Hírnök július 14-ei tudósítása is: "Kassáról. Komlóssy dalszínész társasága egy hónapi körünkben mulatás után június 30-án búcsút vőn." Tehát minden kétséget kizáróan a Komlóssy színésztruppról van szó - ha ugyan valóban ők jártak Szegeden.

A végső bizonyságot aztán az 1843. január 23-ai tanácsülés jegyzőkönyve szolgáltatja: "Ttes Bihar Vármegye Rendei Várad-Olasziban mult esztendő s hó 14-én 5476-ik számu levelében Komlóssy Szinészigazgatónőnek állitólag általa kiadott hamis 5 ftos előlegező bank jegy iránti nyilatkozatát meg küldi."291 Sajnos, a direktornét minden bizonnyal tisztázó vallomás irata nem maradt fenn.

A fentiek alapján viszont határozottan állíthatjuk, hogy a Komlóssy vezette együttes 1842. február 17-e és március 17-e között megfordult Szegeden, bár előadásaikról, játszott darabjaikról semmit sem tudunk.

Május elején a Pesti Hírlapban Osztróvszky József büszkén adja tudtul: "sétatérünkön, mellynél sok csinosabbra alig találnánk e honban, a mit leginkább polgármesterünk ebbeli buzgó gondoskodásának köszönhetni, a belvárosi kaszinó vendéglőse saját költségén tanácsilag 20 évre engedményezve, egy igen diszes kioszkféle mulatóházat épite. (...) Május elsőjén tánczvigalommal fog meg nyittatni."292

227  

Az épületben van "egy tsinos nagy terem, két mellék szoba, konyha, pince s a t. - mind ezek belül s kívűl tsinosan kifestve s oly szépen elkészülve vannak, hogy (...) a helybéli közönség előtt helyeslést s ditséretet a vállalkozó aratott..."293 A fából és vályogból készült építmény olyan, mint a várfalhoz tapasztott fecskefészek. Az Eisenkolb Antal építtette mulatóhely a tervezettnél 6 öllel, azaz mintegy 11 méterrel nagyobb lett, ezért nagyterme, mely kávézó és billiárdteremként szolgál, színházterem céljára is alkalmas. A sors különös játéka, hogy terveit a január végén eltemetett Gebhardt Lőrinc készítette.

Míg Szegeden a város újabb mulatóhelyének örvendenek, Pesten május 5-én megülik az első magyar színházi előadás fél évszázados fordulóját. "Tulajdonkép 1840-ben volt 50 esztendeje - pontosít az Athenaeum -, hogy Budapesten az első magyar színi mutatvány adatott (...) de miután a dolog feledékenységből, mint hisszük akkor elmaradt; őszinte örömmel vesszük az Igazgatóság gondoskodását, melly legalább a magyar színészetnek a fővárosbani első némi megállapodását félszázad után (...) nem hagyta ünnep nélkül elsikkadni."294

A régi gárdából már csak Láng Ádám János - a szegediek előtt is többször föllépett - úttörő színész van életben. A nevezetes alkalomra Szigligeti előjátékot ír, melynek végén a Szomorú és a Vígjáték megszemélyesítői a hetvenéves veterán színészt a világot jelentő deszkákra hívják, ahol az Érdem megkoszorúzza. Ezt követően előadják A talált gyermek című színművet, mellyel Budán az első magyar színházat megnyitották. Gondosi udvari bíró szerepe akkor is, most is Láng Ádámé. Az allegorikus előjáték emlékkönyv alakjában is megjelenik, és az abból begyűlt jövedelem felét a szerző az ünnepelt agg színésznek juttatja. Láng nevével ezután többet már nem találkozunk. 1845-től 1847. március 22-ei haláláig a színház tagjai havonta 16 frt-ot gyűjtenek részére, hogy az éhhaláltól megmentsék...

A magyar nyelvű színjátszás születésének megünneplése is jelzi az országszerte ébredező nemzeti tudatot. A felsőségnek már nem csak a pozsonyi országgyűlések ifjaitól kell tartania, hanem a nemzeti nyelvért és érdekekért síkraszálló művészektől is. A Magyar Királyi Helytartó Hivatal ezért leiratban utasítja szigorúbb ellenőrzésre Petrovits János szegedi polgármestert.

"A helybeli színházban mutatványait adandó Igazgatóságnak szoros kötelességévé tetetni rendeltetik, hogy az előadandó

228  

Szini mutatványoknak pontos jegyzékét melyben a.) folyó szám b.) a mutavány czime c.) annak minősége d.)a szerző neve végtére azon hely hol az már előadva volt letéve legyenek mindenkor, s mulhatatlanul még az előadások előtt a szokott úton mutassa be, a mutatványok előadása szabály szerinti jóváhagyásáig semmi esetre meg ne engedtessék."295

A szigorra semmi szükség, hiszen 1842 májusában nincs is Szegeden színtársulat, noha igaz, hogy színi előadás mégis van! "Pünkösd hó - május - 28-án estvéli 8 órakor német ajku emberbarátokból egygyé olvadott s már több izben az öt pacsirta vendéglőben színészi ingyen-mutatványokkal a jelen voltakat gyönyörködtette kedvtöltő társaság lépe föl a városházi nagy szinre" - tudósítja a Nemzeti Újságot Miskolczy aljegyző úr.296

A tűzkárt szenvedett Modra város javára adott egyfelvonásos előadásán "az alig elállott nagy eső dacára meglehetős számu néző" vesz részt. Az előadás jelzi, hogy a városból kiszorított német színésztruppok helyét németajkú műkedvelők igyekeznek betölteni. De ez az erőtlen törekvés már az utolsó fellobbanása a kihaló német világnak.

A magyar színészeket azonban nem sokáig kell hiányolni, mert "Kováts (sic!) Károly szin igazgató a szin teremben mutatványainak előadhatását megengedni kéri." A július 22-iki tanácsülés válasza pedig kedvező: "A könyörgő kéréshez képest a Számvevő hivatal által adandó Szinzetembeli (sic!) jádzását oly feltétellel engedtetik meg, hogy a társaság a darabok választásában s előadásukban magát a fennálló rendszabályokhoz tartsa."297

Kovácsi - és nem Kováts! - tehát feltehetően augusztus ele­jén bevonul együttesével Szegedre. Jelenlétükről Szmol­lény is tud, s így ír velük kapcsolatban: a sétatéri mulatóház "a színészeknek sokáig kitűnő nyári játszóhelye volt. 1842 nyarán játszott benne először Kovácsi gyenge társulata." Szuper Károly, aki később maga is tagja lett a társulatnak, naplójában "szüntelen faluzgatásra" panaszkodik, ami jelzi a társulat kicsinységét és gyengeségét. Ráadásul a tagság "a színirodalommal alig ismerős", tehát közöttük színészi előrehaladást nem lehet remélni. Kovácsi "maga igen derék becsületes ember, jó színész, de nem igazgatónak való. Többnyire neje, volt Baky Gáborné és bensőbb barátai viszik az igazgatást. Őt csak a házassága sodorta arra, hogy director legyen, s nem igen hajlandó

229  

azt sokáig folytatni. Én igen szerettem őket, mint jó embereket."298

A társulat műsorát és névsorát nem ismerjük, azt azonban igen, hogy egy tervezett előadásuk jókora botrányt kavar - legalábbis a cenzorok körében. Augusztus 15-én Katona Dienes piarista iskolaigazgató és szegedi cenzor zaklatott levélben fordul a főbíróhoz.

"Kováts (sic!) ur szinészi e napokban, midőn a hirdetmények mellett az egész színdarabokat is kivántam látni, azt mondták: hogy a színdarabokat a Ts NS Tanátstól rendelt Biztos Urak szokták megbírálni, a tzédulák censurája pedig engem illet, és hogy a tegnap a Mátrai Banditákróli darabot, ámbár a Ts Biztos Urak és én is meg engedtük, azért nem játzhatták; mert azt a F. T. Prépost Úr meg tiltotta." A politikai ellenőrzéssel megbízott úr a minden bizonnyal Nagy Ignác által írt darabot olyan vehemensen védi, hogy ezeket a valóban elgondolkoztató mondatokat veti papírra:




A sétatéri színház oldalnézete

230  



A sétatéri színház tervrajza

231  

"Azért, hogy az emberek el vadulását rajzolja (...) meg lehet e színdarab előadását tiltani? - Ha a banditákról nem szabad szinészni (sic!), a Historiát sem szabad tanitani, mely az emberek gonoszságaival teljes."299

Ezek után majd egy esztendeig tart a presztízsharc a prépost és Katona Dienes úr között eldöntendő, kinek van joga drámákat száműzni a színpadról...

Kovácsiék szegedi működését szinte teljes homály fedi, csupán annyit tudunk róluk - Szuper naplója jóvoltából -, hogy szeptember 1-jéig játszanak a sétatéri alkalmi teátrumban és 11-én már Kiskunhalason találjuk őket.

Az 1842-es esztendőben más társulat szegedi jelenlétéről Reizner, Szmollény és Lugosi sem tud. Pedig jön még ebben az évben magyar társulat a városba, hiszen a tanácsnokok az október 12-ei tanácsülésen Latabár Endre és Kecskés Károly színigazgatók írásban beterjesztett kérését tárgyalják!

"Ezred éves tapasztalások bizonyítják - írják egyebek mellett a társdirektorok -, hogy a szinészet egy nemzettel vele születik, annak csak nem belélete, iskolája, melly a szendergő erőt bizonyitja, s a nép minden osztályára gyönyörrel, s jól irányozva erköltsi hasznonnal is jótékonyul hat. (...) Az egy hónapra alázattal meginditott (...) bérletnyitási iv mutatja, hogy többen találkoztak, kik pártfogásunkat mostanra is kiterjeszteni akarják. De minthogy ez ügyben (...) a magunk fentarthatására elégséges előfizetőket összegyüjteni képesek nem vagyunk", ezért arra kérik a tanácsot, segítsen bérlőket toborozni, "mert bár miként igyekezzék is a szinész magát felemelni, fájdalom még most buzgó pártolás nélkül halnak el Thália szavai..."

Kérésükkel darázsfészekbe nyúlnak. A notabilitások előtt intő példaként lebeg a Komlóssy-féle társulat még le sem zárult bérletjegyzési fiaskója. Egy újabb anyagi kezességvállalásba semmi kedvük belekeveredni. Válaszuk hűvös, udvarias elutasítás:

"E Tanács eddig is érdem szerint pártolta a szinészeket s ha a könyörgő igazgatóság a közelégedésre magát érdemessé teendi a köz pártfogás magától fog következni."300

A rideg fogadtatás után vajon a városban maradnak-e a teátristák? Fellelhető színlapok híján kérdésünkre a választ másfelé kell keresni. S meg is leljük azt egy kártérítési ügy iratai között!

232  

A december 21-iki tanácsülésnek egy megbotránkoztató rongálási ügy jut tudomására, "feladattatván, hogy Latabár Szinész Társasági Igazgatónak egyénei a zárt székek és padok párnázattyaik körüli szalagokat mind letépdesték, hogy azoknak utólagos helyre hozása mintegy 10 pftba kerülne."301 A felháborodott tanácsbeliek nyomban levelet küldenek a szomszédos Szabadkára - a tél folyamán ott állomásozik a Latabár társulat -, s kérik az ottani városi tanácsot, hogy a kár összegét szedje be a színészektől. Kérésükre 1843. március 26-án érkezik meg Szabadkáról - pénz helyett - Latabárék levele! Az írásból különös történet bontakozik ki.

"Fájdalmas hatást gyakorolt reánk (...) azon vád, miszerént mi a Városi Szinházban tetemes károkat okoztunk volna, annyival inkább mert mint ártatlanok képzelni sem tudtuk mik lehetnek azon károk, míg igazgatónk Latabár Endre által nem ment Szegedre, és nem látta, mi kiméletlenül tépte le valami ragadozó állat a padok szegélyeit, és ezt megtudva elámultunk mimódon tarthat bennünket a Ns Tanáts illy nemembereknek, kik képesek lehettünk volna illy alacsony tettet elkövetni, még azon esetben is ha, mint mondatott bosszueszköz lett volna is - hiszen a szinész is tudja mi a becsület és az emberség, tudja mivel tartozik másoknak (...) azon helynek, hová vándorsorsa mindennap visszaidézheti, és hol örülnie kell, ha kényelmes s diszes teremre találhatott."

Latabár tehát a helyszínen szemügyre vette a károkat, és hazatérve kollégáival meghányva-vetve a dolgot, a feltételezhető tettesnek is a nyomára jutnak.

"A közönség közül alig tehette valaki, igy gyanunk egyenesen azon asztalosra esik, kit mint Szinházidiszitőt nekünk a Ts Ns Tanáts kijelelt - ő ugyanis goromba magaviseletéért a Társaság által a nekünk teendő Szolgálatról elmozdittatott s igy ez eszközt találta bosszútervére, gondolva hogy a büntetés, mint történt is csak a társaságot éri, s e gyanunk annyival is inkább alapos, mert eljövetelünk utolsó napjaiban mindszüntelen a karzatról láttuk lejönni, hova hihetőleg kultsa volt, miután a jegyszedőnő minden este bezárta."

Logikus, megdönthetetlennek látszó érvek! Csakhogy Szegeden újabb vádat, egy háttérfüggöny megrongálását is Latabárék számlájára akarnak írni. Ezt a képtelen ügyet

233  

csak olyan valaki agyalhatta ki, aki járatlan a színházak táján. Pedig a magyarázat egyszerű:

"Egy lepelen holdvilág volt festve, mi belőlle üstököst csináltunk szükségünk lévén reá, mit az utánunk következő szinészek ha holdvilágra leend szükségök beragasztnak s a lepel régi állapotjára jut vissza, e részben minden szinész­társaság igy segit előadásai szükségein, hisz tudja azt azon asztalos eléggé, de gondolta ez is egy tény leend az alaptalan vád erősségére..."302

Bár a további fejleményekről nem maradt fenn írásos dokumentum, Latabárékat minden bizonnyal felmentették a vád alól. Az idézett levelek pedig egyértelműen bizonyítják, hogy az igaztalanul megvádolt együttes novemberben és talán december első felében előadásokat adott a városházi színházteremben. Különben miért lett volna szükségük színházi díszítőre és átfestett háttérvászonra? Kár, hogy játékrendjükről semmit sem tudunk, csak abban bízhatunk, hogy még mindig lappang valahol néhány színlap, amely majd fényt derít a szegedi színjátszás e homályban lévő napjaira.

Miközben októberben Latabárék megfelelő számú bérlő után kopogtatnak házról házra, a Felsővárosban Tary Pál tanácsnok összeírja a koldusokat és "házi szegényeket". A hónap végén azután "a felsővárosi polgárság egyesületet alakít, hogy önkintes adakozásokbul tartsa el szegényeit." Kezdeményezésükhöz hamarosan a rókusi városrész is csatlakozik.

Ha a szegények gondját jó szándékú polgárok le is veszik a város vezetőinek válláról, a művészekkel való bajlódás még mindig eléggé nyomja azt. Alig zárult le a sokat emlegetett Komlóssy-féle bérletjegyzési ügy, javában tart a színtermi rongálás vizsgálata, amikor december 5-én panasz érkezik a városi tanácshoz, hogy Wöber György tanácsnok igazgatása alatt lévő "Városi Hangászat (...) tagjai vezetőjüknek nem engedelmeskednek sőtt botránkozólag ellene szegülnek, (...) a zavar fő inditója Pintér Ádám."303 A főkolompos "nyughatatlan szelleméről esméretes", ezért a fegyelem fenntartása érdekében kemény ítélet születik: Pintér Ádám "3 holnapi fizetéséből felfüggesztetik..."

Az 1843-as év békésen köszönt be. A polgárok élvezik a nyugalmat, és készülnek a farsangi bálokra. Szükség is

234  

van a táncestélyekre, hisz nincs teátrum a városban, amely elűzze a hosszú téli esték unalmát.

1843. március 8-án, első fecskeként megérkezik a Tekintetes Tanácshoz a jól ismert "Komlóssy Ferenc dal-­szinész-társasági igazgató" levele: "e folyó 843-ik évi Husvétra dalszinészi társaságommal (...) egy szin s dalmü előadások sorát megkezdeni ohajtván, legméllyebb tisztelettel esedezem (...) a városi színházat kegyesen általengedni."304 Alig néhány nap telik csak el, s befut az újabb igény a színházteremre. Ezúttal Friese Károly pécsi német színigazgató kér játékengedélyt. A válasz nemleges, ugyanis "a szin terem már Komlósy Ferenc nemzeti szinház igazgatónak által adva lévén" a kérés nem teljesíthető.305 Komlóssyék azonban még áprilisban sem érnek Szegedre, mert amikor 18-án "Schmidt Sándor egy német szinész társaság igazgatója" előadások tartására kér lehetőséget, a tanácsülés döntése szerint "hat daraboknak a kuriális épület szinpadán előadása olly formán engedhetik meg, hogy a magyar szinész társaságnak elsősége lévén annak ne talán ide érkeztekor a helyet átengedni (...) köteles."306

Tehát várják a magyar társulatot, ám hiába. Így Schmidt megkezdheti előadásait. A német direktornak a túlélést jelenti a szegedi játszási lehetőség. Előző állomáshelyén, Pécsett ugyanis 1781 Ft 40 kr tartozása fejében könyv- és ruhatárát lefoglalták, és 1843. január 16-án dobra verték. A lefoglalt ingóságok 450 Ft értékben keltek el, de az igazgató még így is 1300 Ft-tal marad adós.307 Az viszont szinte elképzelhetetlen, hogyan tarthatnak április 18-a és május 6-a között előadásokat jelmeztár híjával! Márpedig 6-án 18 Forintot fizetnek be, s mivel előadásonkénti 2 Forint a terembér, ez kilenc előadást jelent!308

Alig távoznak a városból, május 8-án már "Hein Peter Friedrick német dal-szinész társaság igazgatója esedezik 12 dal szinmüvek előadhatására a kebelbeli szin házat által engedni." A termet meg is kapja, az engedély kiadásakor azonban már nem említik a várva várt magyar társulatot.309 A magyar színészek márciusban jelzett vendégjátéka ugyanis elmarad. Komlóssy Nagyváradról nem Szegednek, hanem Miskolcnak veszi útját, ahonnan majd augusztusra Komáromba települ, hogy végül Debrecenen át téli állomására, Kolozsvárra vigye népes együttesét.

235  

Sajnos nem tudjuk, Hein megtartotta-e előadásait. Arról azonban vannak bizonyítékaink, hogy valakik - lehetséges, hogy róluk van szó? - a városházi teremben öt előadást adnak június elején. Június végétől július közepéig pedig a korábban elutasított, ám Komlóssyék elmaradása miatt végül mégis engedélyt nyert Friese német színészei 11 estén át szórakoztatják Szeged németajkú polgárait.310

Miközben a magyar színjátszás állandósításának ügye megreked, Szeged fejlődése töretlen. Az év folyamán megnyílik az első gőzfürdő, és Felmayer Antal gyolcs- és kelmefestőmester kezdeményezésére megalakul az Iparvédő Egylet szegedi osztálya. Május 19-ike pedig nevezetes nap a város izraelita lakosai számára. A Három Korona utca déli házsorán Schwáb Löw pesti főrabbi felszenteli a Lipovszky Henrik és József tervezte zsinagógát.

Még német múzsa kelleti magát a városháza színtermében, amikor a nemzeti érzelmű színházszeretők körében újra feléled a remény. Híre jár a Palánkban, hogy októberben magyar társulat érkezik Szegedre. A messzi Tordáról jön a június 23-án kelt levél:

"Értésemre esett, hogy Sz. kir. Szeged városában huzamos időtől fogva magyar színésztársaság nem fordult meg.




A miskolci színház

236  

(...) Reménylem kevés pártfogással a szép érzésü nemes szegedi közönség (mellyel még 1835-ben Budáról jött társaságommal valék szerencsés megismerkedni) kivánatinak megfelelek. Az egész nemes tanácsnak a nemzeti nyelv mellett tett folyamatos intézetei, s a színésztársaságok pártfogásai nekem is reményt nyujtanak, hogy október végével Szegedre menő szándékomat pártfogásaik által előmozditni segéllik." A kérést Pály Elek színigazgató írta alá. A "Tekintetes Tanács" magyar színpadi szóra kiéhezett tagjai nem késnek a kedvező felelettel.311 A választ talán éppen akkor veszi kézhez Pály, amikor július 19-én délelőtt 10 órakor fellobban a tűz Miskolcon, s a viharos szélben gyorsan terjedő lángok elhamvasztják a két haza legelső kőszínházát.

A színművészet sorsát szívükön viselők még a Hiób-hír hatása alatt vannak, amikor bevonul Szegedre az Egry János és Bartók József vezette társulat. A társaság az év tavaszán Debrecenben feloszlott társulat egyik töredéke. Szegedre jövetelük kálváriáját a társulat súgója, Turcsányi Imre örökítette meg.

Az együttes kiindult debreceni "téli lakhelyéből Kun­kar­cagon megkezdendő új pálya-futását; de a sors első pillanatban ellenünk szegült, s hatalmas közbenjárása által jövedelmeinket olly kicsinyekre szabá, hogy két héti ottmulatás után kéntelenek valánk Szarvasra Békés megyének e jelesbb kisszerü városába átköltözni, hol nagy lőn az elfogadási öröm zaj - s még nagyobb azon nem csalatott remény - mellyet már az elfogadás kedvező körülményeiből hinnünk lehete; s elfelejthetlen pártfogás melleti 5 hetek után bucsut vevénk e város körétől, (...) átköltözvén Makóra, Csanád vármegye e nagyobbszerü városába, hol nagyon csendes, még csak most ébredő pártolat mellett 3 hetet eltőltve átmenénk Aradra, melly honunk jelesbb városai közül nem utolsónak mondható." Itt azután merev ellenállásba ütköznek, hiszen Aradon még mindig igen csekély a magyarok száma. Ezért egy hét után Szegedre indulnak. És most visszaadom a szót a derék súgónak:

"Szeged! Melly városról már a távolban bizton hivénk, hogy a szó legszigorubb értelmében lakja a nemzeti­ségnek. - S im hála az ég urának 15 ajk örömmel hirdeti: mi nem csalatkozánk!"312

237  

Június 22-én meg is kezdik az előadásokat. A csekély művészi erőt képviselő társulat jelesebbjei közé tartozik a társigazgatók egyike, Egry - eredeti nevén Schweiner - János. A kitűnő komikus az egri akadémia bölcsész szakát hagyta el a színpadért. Egry friss házas, felesége Kra­tochvill Antónia is a társulat tagja. Futó Lajos is jó színész "Mesteri képzettséget árult el s értelmes biztos előadása, mit csengő férfias hang emelt, sejtették a müvészi tökélyt, melyre nemes szorgalommal törekedett" - írja róla a Pesti Hírlap. A másik társigazgatóra, Bartók Józsefre jól emlékezik a szegedi közönség, hisz 1841-ben Szegeden ülte nászát színésznő feleségével, Darvas Etelkával. Megbízható teátrista Demjén Mihály is, a balsorsú egykori színigazgató, akit 1840-ben, kassai igazgatása alatt kiraboltak, s azóta felhagyott a direktorsággal.

A 15 színészből álló trupp megfelel az 1840-es évek létszámkövetelményeinek. Ekkor ugyanis az operát is játszó társulatok 25 fő feletti létszámúak, míg a prózát, zenés bohózatot és népszínművet adók 15-25 színészből állnak. Természetesen vannak kis társulatok is, amelyek ennél kevesebb taggal járják az országot. Azonban a létszám a játékerővel nincs feltétlenül egyenes arányban!



A Tisza-part a Palánkkal és a farakodó

238  

Bartókék nem játszanak operát, csak tragédiákat - Kotze­bue és V. Hugo műveit -, vígjátékokat és bohózatokat. Második szegedi előadásukon bemutatják Nagy Ignác gyilkos szatíráját, a Tisztújítást, a kor legnagyobb hatású darabját, megelőzve ezzel a Nemzeti Színházat, ahol majd csak augusztus 5-én tűzik műsorra. Sikerét jelzi, hogy ittlétük alatt háromszor kerül színre! Szeptember 3-ig huszonhárom előadást tartanak, s ezalatt Egressy Gábor hatszor lép fel, mint vendég. A neves színész utolsó, augusztus 31-ei fellépésén a Kaszinó egyik műkedvelője, bizonyos Gebhardt úr is szerepel. Ő nem más, mint a később Keméndy Nándor néven ismertté váló palánki csendbiztos.

Feltehetően az anyagi és művészi sikernek köszönhető, hogy a társigazgatók - együttesüket a vendég Laborfalvi Rózával megerősítve - további hat előadást tartanak szeptember 3-a után. Meglehet, hogy ez az augusztus 27-én történt - a Királyi Magyar Helytartó Tanács szerinti - "botrány" pozitív következménye. Íme a magas hely leirata:

"A város szinházában augusztus 27-én Humorisztikai tanulmányok czimü dráma adatott, némelly Szinészek a darab tartalmától eltérve elég gondatlanul illetlen s megbotránkoztató kifejezésekkel éltek. Nehogy ilyesmi máskor is történjen É. Városi Tanáts ezennel szorosabb rendőri felügyelésre komolyan s felelet terhe alatt utasittatik."313

Karl August Lebrun vígjátéka megy aznap este. A vendégszínész Egressy Gábor és testvére Béni a fordítók. Feltehetően itt, Szegeden volt a darab "próba-bemutatója", mert a pesti színház majd csak 1843. szeptember 26-án tűzi színre. De mik lehettek az "illetlen s megbotránkoztató kifejezések"? Nem sikerült nyomára lelni. Erkölcsöt, vagy politikai érzékenységet sértettek? Nem tudjuk. Csak az biztos, hogy ezt követően a cenzorok hatalma és a közönség érdeklődése megnő.

A színház iránti érdeklődés növekedésére ismét csak közvetett bizonyítékaink vannak. Szeptember elején, a színészek távozásával egy időben Máhr József és Steininger Antal "kebelbeli társ czukor gyárosok" engedélyt kérnek, hogy a városi színház előtti csarnokban "czukrászati készitményeiket" árusíthassák. A tanácsülés döntése kedvező, évi 8 pft díj lefizetése mellett "bár milly ajku szinészek müködnek, avagy valamelly müvészek előadásaikkal a közönséget hosszab időre múlatják", a kért helyen

239  

árulhatják édességeiket. Miért érné meg kibérelni a csarnokot, ha nincs fizetőképes kereslet? Ám ez nem csupán a nézettség emelkedését jelzi, hanem azt is, hogy a színházba járó közönség igényesebb lett, s elvárja a kényelmesebb, teljesebb teátrumi környezetet.313

Hamarosan szükség is lesz a "kebelbeli társ czukor gyá­rosok" jelenlétére, mert - mint a Regélő hírül adja - "oct. 22-én Városunk is testvérkezet nyujta a miskolczi­aknak. Egy műkedvelőkből alakult társaság már másodszor adott a tűz által károsult atyafiak számára színi mutatványt."

A télre, úgy tetszik színház nélkül marad a város, annak ellenére, hogy figyelemre méltó levél érkezik a "Tekintetes Tanács" címére Pestről.

"Mi alólírttak egyrészről fájdalommal tapasztaljuk a vidéki színésztársaságok leginkább önhibájuk okozta naponkénti süjjedését, rendetlen czéltalan szinügyi eljárását; más részből: hogy a pesti nemzeti színház, csak az elkerülhetetlenül szükséges tagok használtatását, s következőleg csak azok kimivelhetését eszközölheti, (...) továbbá, hogy a pesti színházra az egész nemzet adózván, annak előadásait mégis csak a pestiek élvezhetik; - mind ez okok arra határozák alólírtakat, (...) hogy a vidéki mivelt közönségnek, egy minden szükségesekkel ellátott, s mennyire körülményeik engedik, rendes, pontos és szorgalmas dalszíntár­saságot bemutassanak. (...) E dalszíntársaság (...) csekély kivétellel többnyire a nemzeti színház tagjaiból, s más itt is nem minden hitel nélküliekből alakitva van, s jövő 1844-ik év virág vasárnapján meginduland.

Mind ezeknél foga minthogy alólírtakat Tekintetes Ns Szeged városához édes emlékek kötik, de ha nem kötnék is, Szegednek azon talpig nemzeti szelleme, melly őt kiválólag városaink fölé emeli, azon édes bizalmat gerjesztik ben­nök, hogy vállalatunk első zsengéjét ott bizonyosan szive­sen fogadják (...) Ezért esedeznek, hogy a jövő 1844-ik évi husvéttól színházát annak jogaival, s alólírttak felelősége mellett, hozzá tartozó eszközeivel kiadni kegyeskedjék. Ők ellenben mind tagok, mind színművek és operák tekintetében a városi mivelt közönség kivánatát kielégiteni lefőbb édes kötelességüknek tartandják."315

240  

A levelet Szerdahelyi József és Havi Mihály pesti dalszínész, valamint Szabó József, a győri színház igazgatója írta alá. Kecsegtető ajánlat, ami azzal biztat, hogy a következő esztendőben ismét nagy létszámú, jól képzett társulat látogat majd Szegedre. Talán ennek reményében utasítják el a Kecskeméten állomásozó Hevesy Imre "jól elrendezett, és fényes a pesti Nemzeti Szinház modorja után készült ruhatárral és uj darabokkal" rendelkező társaságát, melyet 1844. február 25-étől a kérelmező direktor Szegedre szándékozik telepíteni. Azonban az elutasításban nem a már jelentkezett "dalszíntársaságra" hivatkoznak, hanem arra, hogy a termet a farsangi "táncz vigalmakhoz" időközben átalakították.316

Az 1844-es békés farsangot vészjósló tavasz követi. Március közepétől a "Tisza és Maros naponként növekvő árja" elnyeléssel fenyegeti a várost. Aggódó emberek fürkészik a haragos vizet, és az otthonokban, kávézókban, kocsmákban a gátszakadás riasztó réméről beszélnek.

A városra telepedett félelem görcsét jótékonyan oldja a háromigazgatójú társulat érkezése. A társigazgatók közül Szerdahelyi Józsefet, a Nemzeti Színház kitűnő énekes színészét városszerte jól ismerik, hisz gyakran szerepelt vendégként Szegeden. Havi Mihály 1840 őszén járt először a Tisza-parti városban. Az akkor harmincéves énekes eredetileg papnak készült, ám még szeminarista korában megbabonázta Thália istenasszony, és teátristának állt. 1835-ben a budai Várszínház, majd 1837-ben a megnyíló Pesti Magyar Színház kóristája. Innen került Szegedre, ahol az akkor előadásokat adó Komlóssy-féle társulat tenoristája volt.

Szabó Józsefet, a becsületes borkereskedőt Dionüszosz kedves nedűje mellől csábította a komédia istennője a rögös színi pályára. Őt is a pesti teátrum kardalosai között találhattuk korábban, valószínűleg innen az ismeretség a három művész között. Azonban Szabó hamarosan felhagyott a koplalással, és Debrecenben nőül vevén a vagyonos báró Horeczky Zsófiát, ismét borkereskedésre adta fejét. De nem sokáig bírta a kalmár életet! 1843-ban megcsömörlött az adok-veszektől, és újra színésznek állt.

A két egykori kardalos és a Nemzetit anyagi okokból elhagyó Szerdahelyi ismét összetalálkozva elhatározza, hogy társulatot alakítanak. Szerdahelyi ismertségét, Havi

241  

szervezőkészségét, Szabó pedig pénzét viszi a vállalkozásba. Az újonnan alakult társaság bemutatkozó állomásául egyhangúlag Szegedet választották. A mintegy harminc tagú együtteshez itt két szegedi is csatlakozik, a piarista diákból lett bassz-bariton énekes Temesváry Antal, és cimborája Hódi János basszista.317
Az április 8-ától június 17-éig Szegeden állomásozó társulat Szigligeti: A szökött katonájával kezdi meg előadásait. Főszerepét Szerdahelyi játssza, aki az előadás kísérőzenéjét is szerezte. A fülbemászó muzsikában már a zenei jellemzésre való törekvés is felfedezhető.

A szökött katona bemutatója az első valódi népszínmű előadás Szegeden. Fontos műfaj, jelentőségére Egressy Gábor mutat rá:

"A magyar népéletet, népjellemet, népszokásokat, különböző vidékek szerinti elágazásaikban, alaposan kell ismernie annak, ki ezeket műtárgyává teszi. Sőt még ez sem elég; mert a mit ismerünk, azt tudni kell elő is adni! Mert ez két különböző dolog. Hát még drámailag adni elő valamit! Népszínműben a népélet és drámai cselekmény egyazonos és elválaszthatatlan. Hol a népszokások és erkölcsök csak mint sallangok aggatván ide-oda, helyen időn és szükségen kívűl: az nem népszínmü."318

Egressy tehát a nemzeti önismeret egyik eszközének tekinti a népszínművet. A társulat nyitóelőadása olyan sikeres, hogy ittlétük alatt még nyolcszor kell műsorra tűzni! Szigligeti mellett többek között Nagy Ignác, Gaál József, Obernyik Károly és Balog István darabjai szerepelnek műsorukon. Ám a társulat fő erőssége mégis az opera. Bellini, Donizetti, Rossini operái; Weber: A bűvös vadásza és Mül­ler: A fekete asszonya alkotják zenés repertoárjukat. Egy hónapi működés után így ír róluk a Honderű levelezője:

"Városunk jelenleg legélvezetdúsabb köre a színház, a látományok legviditóbbika a színpad, s legyakoribb hangzata: ismét telve a színház. Több éve már, hogy majd ez majd ama színésztársaság tapingatá életerünket, de mindnyájan majdnem rövidebb uton távozának, mint jövének? Mert tán minden valának, csak az nem, mi lenni akarának. (...) Éder Luiza, Erkelné, Szerdahelyi, Szabó, Havi mintegy 30 tagu társulatban müködve, derék vezérök ügyes

242  

kormánya alatt a nemes közönség hajlamát, élvvágyait nem csak kitanulni, hanem ki is elégiteni, annak részvétét, méltánylatát nem csak megnyerni, de sőt fenntartani törekszenek. (...) A mindenkor tömött, sőt néha fuladásig telt színházban, mi bennünk csak azon óhajt gerjesztheté, hogy bár tágasabb színpadunk s folyton hasonlag működő szintársulatunk lenne."319
A folyamatosan sikeres előadások ellenére a "dalszín társulat" - korábbi kötelezettségeinek eleget teendő - június 25-én mégis elhagyja Szegedet, meleg hangú levélben köszönve meg a közönség irántuk mutatott, érdemük feletti "méltánylását és pártfogását."320

"Azon szives pártfogás, mellynek társaságunk a Szegedi közönség, de legkivált a T.N. Városi Tanács részéről örvendett: felbátorit bennünket hogy az őszi holnapokra a szegedi szinházért; - ugyis már mint Szegedi Dalszínész­társaság - melly névvel büszkélkedünk - ujra könyörögjünk."321

Az együttes tehát felvette a "Szegedi Dalszínész­társaság" nevet! Nem csoda, hogy a városi notabilitások örömmel adnak engedélyt a játékra, s büszkén nyugtázzák a névválasztást. Arról persze fogalmuk sincs, hogy az élelmes színigazgatók Kolozsvárott az erdélyi, később Pécsett pedig a pécsi jelző társaságuk neve elé illesztésével vívják ki az illető települések kitüntető rokonszenvét.

"naponkint nagyobb és nagyobb tetszést aratva."A művészileg és anyagilag egyaránt eredményes vendégjátékuk befejeztével, rövid nagyváradi tartózkodás után téli állomáshelyükre, Kolozsvárra vonulnak. A minden szempontból eredményes nyári szezon feletti örömükbe azonban üröm is vegyül. Szegedi földbe helyezik örök nyugalomra a szeptember 24-én elhunyt Vasady József súgójukat. A fájdalmasan korán elhunyt pályatárs mindössze 21 évet élt.

A Tisza-parti város őszi élete színtársulat nélkül is mozgalmas. Október 13-án megnyílik a kétéves tanítóképző intézet, november 3-án pedig a Tisza szabályozásának

243  



A Szegedi Dalszíntársaság levele

244  

ügyében Vásárhelyi Pál keresi fel Szegedet. A közeli Szőregen meg "tiszta magyarokból kertészség alapittatik dohánytermesztésre." A város fejlődését szívünkön viselők nem csak a haladást, a bajt is észreveszik. A negyvenezer lakosú városban a népiskolák száma igen csekély - legalábbis erre hívja fel a figyelmet a Budapesti Híradó szegedi levelezője.

Az 1845-ös esztendő fenyegető, szibériai hideggel köszönt be. A Tisza beáll, s ez ismét a majdani jégzajláskor meginduló áradás rémét vetíti előre. A fiatalság viszont nem gondol a gonddal, a farsang a bál, s nem a szomorúság ideje. A vígság követei, a színészek is instanciáznak már, hogy a város tanácsa "a böjti unalmas estékre (Szerdahelyi társasága megérkeztéig S. J.) a helybeli szinházat (...) kegyesen ált engedni sziveskedjen." A kérelmező a "Szabadka Sz. K. Városa t. cz. Közönsége által négy hónapon keresztül pártolt szinész társaság" amely "nem holmi avult, s ószerü, de sőt leg ujjabb, s Pesten jelenleg divatozó jeles szinmüvekkel" érkezik.322

Miután a levél aláírásában csak az áll, hogy "Szabadka városa által pártolt magyar Színész társaság", ki kell deríteni, vajon kik lehettek 1845 januárjában a szomszéd városban? Garay Béla idézett könyve 30. oldalán azt írja: "az év elején Chiabay Pál társulata játszott Szabadkán" - mármint 1845 elején. Ennek azonban ellentmond Szuper Károly színészeti naplója, melynek 36. oldalán a következőt olvassuk: "1845. Vác, január 5. Ma gyülést hirdetett Chiabay", aki "megy B.Gyarmatra." Világos, hogy a kortárs Szuper írása perdöntő, hisz ő akkor Chiabay társulatának színésze volt. De akkor kik voltak négy hónapig Szabadkán? A feleletet Gerold László adja meg. "Két szabadkai zsebkönyvünk van ebből az évtizedből. Mindkettő a Hevesy-Török-féle társulat tagjaitól, s az 1844. októbertől december végéig, illetve 1846. októberétől december közepéig tartott előadásokat tartalmazzák."323
Nyilvánvaló, hogy a Hevesy-Török-féle társulatról van szó!

Miután Szerdahelyinek már korábban ígéretet tettek a színterem átadására, a január 17-ei tanácsülés azzal a feltétellel adja ki az engedélyt, hogy azok érkezésekor Heve­syék a termet átadják nekik. 20-án meg is érkezik a "dalszíntársaság" levele Kolozsvárról, melyben engedelmet kérnek "a tavaszi és nyári időszakra." Hangsúlyozzák,

245  

hogy "a magyar színművészetben feltünő legujabb Színművek és Operák társaságunknál betanulvák, vagy folyamatosan tanultatnak." A tanácsuraknak még fülébe csengenek a múlt év dallamai s örömmel adják meg nekik is a kedvező választ.324

A februári -16 fokos fagyban Újszegedről akár gyalog sétálhatnak át a palánki bálokra. A hónap közepén a Pesti Hírlap tudósítója a szörnyűséges útviszonyokra panaszkodik. "2 és 1/2 hónap óta a város Bánáttól el van zárva, a szeged-temesvári gyorskocsi sem tud a rossz uton közlekedni." És az is előre látható, ha enyhül majd az idő, akkor meg a jégzajlás vágja majd el az egyik partot a másiktól.

Ebben az ítéletidőben érkezik Szegedre a kátyús utak csonttá fagyott hepehupáit túlélve a Hevesy-Török-féle társulat. S egyik első előadásukon mindjárt kudarcot is szenvednek, mint azt a Pesti Hírlapból megtudhatjuk.

"Folyó hó 12-én egy színész-társaság érkeze hozzánk Szabadkáról, melly folyamatosan uj szinmüvez ugyan, hanem a publicumnak nem volt szerencséje a f. h. 13-án adott Kalmár és tengerész színműnek 4. felvonását élvezni, mivel a szinházban annak befütése ellenére is olly igen hideg volt. - Azonban bizonyosan nem állithatom, hogy be vala fütve, vagy nem, annyit mondhatok, hogy a szinlapon nagy betükkel vala a publicummal tudatva, hogy a színház fütve leend."325
Képzelhető a színészek megpróbáltatása, akik könnyű jelmezekben kénytelenek végigjátszani az előadást, amikor a bundában ülő nézők a darab utolsó felvonását otthagyják a dermesztő hideg terem miatt!

Bár szegedi repertoárjukat nem ismerjük, a Szabadkán megmaradt zsebkönyv alapján arra következtethetünk, hogy izgalmas műsorral érkeztek Szegedre. A könyvecske tanúsága szerint - mint azt Gerold László megállapítja -, játékrendjük "legszembetűnőbb jellemzője az új hazai drámairodalom minden addiginál jelentősebb méretű honfoglalása, s ezen belül a népszínmű jelentkezése. Ekkor már az előadások mintegy ötven százaléka magyar dráma alapján készült, és ezek között is óriásira nőtt a Szigligeti-fölény. (...) A többi magyar szerzőtől" - Obernyikot és Czakót kivéve - "csak vígjáték kapott helyet. (...) A műfaji tájolódás a szomorú, érzelmes, vitézi történetek felől a vígjátékok felé a műfaj jelenidejűsödésével magyarázható. Ez viszont

246  

a kor általános szellemi és társadalmi mozgás- és irányvonalaival van szoros kapcsolatban."326

Recenzió híján az előadások színvonalát nem tudjuk megítélni. Csupán arra következtethetünk játékrendjük alapján, hogy a társulat a jobb együttesek közé tartozik. Erre utal a Honderű 1845. Tavaszelő (március) 8-ai tudósítása is:

"Vannak színészeink, kik müvészileg elegendőkép pótolnák Szerdahelyit, csak a közönség annyira pártolná zsebileg, hanem biz eddig nálunk igen hideg idők jártak, mert voltak napok, mellyeken 20 foknyi hideget is kényteténk érezni; majd tán, ha melegebbek lesznek a napok, a részvét is melegebb leend."

"M. Kir. Helytartó Tanács"rendeletét, mely megtiltja, hogy a színházakban 15 évesnél fiatalabb leányok és 17 évesnél fiatalabb fiúk a darabokban táncosként fellépjenek. A gyermekek közül csak a színészeké szerepelhetnek, de ők is csak mint "cu­pidók és geniusok"! Az idő enyhülésével pedig véget nem érő tanácskozások kezdődnek a járhatatlanná vált utak kijavításáról. Mindeközben a Tisza és Maros vize napról napra fenyegetőbben emelkedik.

Nem rendelkezünk pontos adatokkal arról, hogy Heve­syék mikor hagyják el a várost, de valószínűleg a nagyhét beköszöntével, hiszen a húsvétot megelőző időszak kötelezően a norma-, azaz szünnapok közé számítandó. Az bizonyos, hogy március végén már nincsenek Szegeden, mert a Honderű Bajáról jelenti március 29-én, hogy "Hevessy Imre igazgatta színészeink is vannak."327

"Értésemre esvén hogy a Szegedi Szinház jelenleg elfoglalva nincsen, a nyáron által pedig Szerdahelyi Úr társaságának igértetett - ezennel megkérem a Tekintetes Nemes Tanácsot méltóztatna a szinházat Szerdahelyi Úr eljöveteléig nekem átengedni."328

Kérését teljesítik, ám nem sokra mennek vele, mert az áradás elöntéssel fenyegeti Szegedet, s ezért a társulat nem vonul be oda. A sors ezúttal még kegyes a városhoz, a víz

247  

lassan apadni kezd és a lakosok fellélegezhetnek. A július 14-ei tanácsülés jegyzőkönyvben örökíti meg, hogy "e ns Város és annak határja egy részét századok olta nem esmért magasságra dühöngve duzzadt árjai a Tiszának és Marosnak rettentő pusztitással fenyegetvén", Szegedet az önfeláldozó összefogás mentette meg, s ezért köszönet illet mindenkit, aki segített a védekezésben.329

Ám nem mindenki volt ilyen szerencsés. A Palánkkal szemközt, a folyó túlpartján nagy veszteségeket okozott az áradás. Ezért május 5-én a színházteremben Ehrlich Henrik zongorahangversenyt ad a "víz által károsodott uj Szegediek részére." Az összejött 61 Ft 55 krajcárt a Kaszinó ismert színjátszója, Gebhardt (Keméndy) Ferdinánd adja át továbbítás végett Lengyel Pál polgármesternek.

A június 16-ai tanácsülés Szerdahelyi Aradról küldött levelét tárgyalja. "Kötelességünk vala bár, hogy korábban lépünk atyássan gondoskodó pártfogóink kebelébe, de csak élet veszélyeztetésével történhetett utazás gátolá eddigi czélunkat" - mentegetőzik késésük miatt Szerdahelyi -, majd kéri, hogy a "Városi Szinházat jogaival együtt Julius 16-tól" engedjék át neki.330 Kérését teljesítik, s erről a szín­házi választmány elnöke, Gerentsér János tanácsnok tájékoztatja a nyári állomásra igyekvő, Aradon hat előadást tartó társulatot. Nagy meglepetésükre Aradon az előző évi tömeges pártolás elmarad, ezért csaknem üres padsorok előtt játszanak. Egyedül Lukácsy Antónia opera-énekesnő képes a közönség egy részét érdeklődésre bírni.331

A "dalszínház" július 16-iki érkezéséről és ittlétéről nincsenek adataink. Míg Reizner és Szmollény nem tud jelenlétükről, addig Lugosi lehetségesnek tartja azt. Azonban bizonyíték egyik állításra sincs.

Feltételezhető szegedi tartózkodásuk nem sikerülhetett valami fényesen, hisz - mint a pesti lapok levelezői tudatják - egész júliusban "szüntelen esőzés van". Amikor meg az időjárás alkalmas lenne színházlátogatásra, az áradás okozta veszteségek tetemes költségei nem engedik meg, hogy egyetlen krajcárt is szórakozásra fordítsanak a szegediek. Nem csoda, hogy Tary Pál főkapitány, akit a leégett "Miskolczy Magyar Szinház felépitéséhez adandó segedelmek" összegyűjtésével bíznak meg, e sorokat kénytelen leírni: "kebelbéli lakossaink (...) semmit sem adakoztak -

248  

mellyekhez képest azon aláirási ivet a Tettes nm, Tanácsnak minden siker nélkül visszamelléklem."332

Miként lehetséges ittlétükről, úgy Szerdahelyiék játszott darabjairól is csak feltételezéseink vannak. Támpontot - igaz, nagyon csekélyt - az 1845. május 18-ai nagyváradi és június végi aradi előadásaik adnak. Ezek szerint A szökött katonát, a Rabot, a Mátyás diákot, a Végrendeletet, a Fekete Dominót, a Keant, a Normát, Az alvajárót, A farsangi iskolát és a Szerdahelyi által magyarított francia vaudeville-t, a Marcsa a szép markotányosnő címűeket is adhatták! Ez utóbbiról Indig Ottó idézett műve 65. oldalán a következőket írja:

A magyar katonaéletet megelevenítő színműben "a színpadi szerző és Thern muzsikája szerint a zenét is összeállitó Szerdahelyi kettős szerepben állt a közönség elé. Az előadás érdekessége még az is, hogy a színpadi zenét Vörösmarty a karok által előadott Fóti dala egészitette ki, s a két szakaszban előadott játékot A honfiak találkozása című alkalmi kép bemutatása követte, az ábrázolat alatt Vörösmarty Szózata hangzott el Egressy megzenésítésében, a két színkép közötti szünetben pedig szintén Vörösmarty-költeményt, az Árvizi hajóst hallgathatták a nézők."

Azonban ismét hangsúlyozni kell, hogy sem a szegedi jelenlétre, sem pedig a lehetséges műsorra nincsenek hitelt érdemlő adataink. Csak egy bizonyos. Ha Szegeden voltak - amit az idézett, Aradról érkezett levél valószínűsít -, akkor sem maradhattak szeptember végénél tovább, mert a Honderű levelezője október 5-én Aradról ezt írja - utalva június végi ottlétükre -: "Szerdahelyi kolozsvári színésztársasága megint eljött hozzánk koplalni..."

Úgy tűnik, a szegedi színháztörténet - bármerre kutatunk - talányokkal teli. Az 1845-ös esztendő második felére is jut belőlük. Augusztus elején Leopold Ferenc Verse­cen állomásozó német színigazgató "a jövő télen néhány daraboknak adhatása végett" játszási engedélyért folyamodik. A 29-ei tanácsülés válasza: "a városi szinház terem télen által tántztermül használtatvány kérése nem tellye­sittetik."333 Novemberben Demjén Mihály szeretné Debrecen felé tartó útját társulatával négy előadásra megszakítani, ám őt is elutasítják, de merőben más indokkal: "kebelbéli szinházterem időközben más szinészi társaságnak már ajánlva lévén kérése nem tellyesittetik." Ki ez a "más szinészi társaság"? Nincs tudomásunk

249  



Kilényi Dávid levele



A zongorahangverseny elszámolása

250  

róla! És amennyiben "a városi szinház terem télen által tántzterem", hogyan ígérhették oda színészeknek?

Bár a Szerdahelyi-féle társulat szeptember végén - ha egyáltalán itt volt! - elhagyja a várost, Szeged mégsem marad spektákulum nélkül. A szeptember 29-iki tanácsülésen egy feljelentést tárgyalnak. A feljelentő - nevét borítsa jótékony feledés! - bevádolja "bizonyos Kiss Károly neve­ze­tü ifjut", hogy "fegyverrel és kardokkal ellátva 100 fáklyát tartva (...) a városi Curiális épületből lobogó fáklyákkal" embersokaságot vezetett "Klauzál Gábor tábla Biro Ur házához Szt. Mihály hó 22-ik napján esti 9 óra tájon." S ott a "tisztelgő zene alkalmával (.....) beszéde elszavalása alatt a Hazának és a Fenséges Kormánynak viszonyaiba vágó több kellemetlen szinekkel festett lázitó kijelentések történtek."334

S hogy miért mentek az emberek Klauzál lakása elé? Együttérzésüket kifejezni. Előzőleg ugyanis Klauzál Gábor közteherviselés érdekében tett indítványát Csongrád megyegyűlése leszavazta. A szegedi jogász ifjak e fáklyás zenével bizonyítják Klauzál elutasított javaslatával való egyetértésüket. A hírt felkapják a pesti lapok, és botrányt, zavargást emlegetnek. A tanács kénytelen kivizsgáltatni a történteket.

A nyomozás eredményéről Tary Pál főkapitány már az új, 1846-os évben tesz jelentést. Megállapítja, hogy a "bevádoló" rosszindulatúan túlzott. Ugyanis mindössze 25-30 "semmi fegyverrel fel nem ruházott, naponkénti öltözetükben lévő helybeli ügyvédek, jog gyakorló polgárok" vonultak Klauzál háza elé, ahol "7-8 kebelbeli hangászoknak fuvó ezsközökkeli hangászata harsogván" éltették a táblabíró urat. Majd egy "fiatal szakállas ember, kinek oldalán kard, fején kalpag vala" beszédet mondott. Ám szónoklata "egy hallásra alig felfogható nehéz értelme miatt nem tetzhető, annál kevésbé zür zavarra nem ingerlő beszédet mondott el." Ergo - vonja le a következtetést Tary -, a szónok a királyra nem utalt, zavargás nem volt, a "hir lapok hazudnak."335

A történtek sok magyarázatot nem igényelnek. Az ifjak fáklyás zenéje a reform eszmék keltette lelkesedés jele. Az aljas besúgás a forradalom előszelétől megrettent ember reakciója. A feljelentés élének tompítása pedig a változással rokonszenvező főkapitány ügyes trükkje!

251  

Az 1846-os esztendő színházi eseményeit kutatva, a szegedi színháztörténetnek ismét egy homályos pontjához érkezünk. Bár hitelt érdemlő dokumentumok segítségével a bizonytalanságot többnyire sikerül eloszlatni, még mindig maradnak olyan részletek, ahol csak sejthetjük, de nem bizonyíthatjuk a több mint másfél száz esztendeje történteket.

Február 10-én levél érkezik a szegedi tanácshoz a szomszédos Szabadkáról, ahol a Gócs-Egedi-Zsivora-féle színtársaság a téli állomását tölti. A társigazgatók elpanaszolják, hogy a társaság egyik vezetője, Gócs Engelbert már kétszer tárgyalt Fadgyas Pál bíró úrral "szini előadásokra felsőbb engedelmet eszközlendő (...) s azon választ nyeré hogy a terem már Chiabay igazgatónak van átengedve, s csak azon esetben nyerhetők meg azt, ha Chiabay elmaradna." S bár megbeszélték, hogy a bíró úr megbizonyosodik Chiabayék jöttéről - választ eddig nem kaptak!

Miért Fadgyas Pálhoz fordult Gócs igazgató? A negyvenöt éves ügyvéd, akinek komoly szerepe van abban, hogy a Klauzál-köszöntés alkalmával megvádolt Kiss Károlynak nem kellett felségsértés miatt bíróság elé állnia, a Szeged-Belvárosi Kaszinó és a Szeged-Csongrád Takarékpénztár alapító részvényese. S a nagy tekintélyű, Széchenyit követő polgár, sok tisztsége mellett, még a "Színház Kedvelő Egyesület" és a Kaszinó elnöke is. Ezért kér hát tőle pártolást társulata számára Gócs!

Mivel nem kapnak választ, a városi vezetőkhöz fordulnak, hogy a "böjt elején (...) míg Chiabay társasága oda érkezend", biztosítsák részükre a játszótermet, ahol a "szegedi mivelt közönségnek a legjelesb operákkal s Szinmü­vekkel élvdus estvéket" kívánnak szerezni.336

Két nap elteltével, mielőtt még a tanácsülés döntene kérésükről, maguk közlik a városatyákkal, hogy "tudomásukhoz esett", miszerint a Chiabay-féle társaság "Szegedre jöveteli szándékát megváltoztatta", ezért, "mivel köztudomása szerint a mult évben itt müködő társaságunk a tisztelt közönség kegyes pártfogásában és köztetszésében részesülni szerencsés volt", ismételten kérik a színházterem bérletét.337

Érvelésükbe némi ködösítés vegyül, hiszen semmilyen adat sincs arra, hogy a Gócs-Egyedi-Zsivora triumvirátus

252  

vezette együttes az elmúlt évben megfordult volna Szegeden. Hacsak arra nem utalnak ezzel, hogy a Kolozsvárott februárban felbomlott Szerdahelyi vezette társulat helyett most már ők viselik a jól csengő "Erdélyi dalszin-társaság" nevet!

Chibayék visszalépését követően a tanácsülés gyors döntést hoz, s az engedély február 21-én meg is érkezik Szabadkára. Még idejében, mert a társulatot a belviszály a felbomlás szélére sodorta. "Gócsné faschéba jött a másik énekesnővel Baranyinéval, s a közönség nagyobb részben hajlik Baranyinéhoz, tehát e végett el kell hagyni Szabadkát" - írja Színészeti Naplójában Szuper Károly. - "Ma megjött Szegedről az engedély, s igy bízom, hogy böjtre még nagyobb közönség elébe léphetünk, hol a dráma is inkább becsülésben részesül mint az opera."338

Az együttes fegyelme szinte teljesen szétzilálódott, így az egyébként sem nagy játékerőt képviselő színészek rendre gyenge előadásokat produkálnak. Egy nem is egyedi eset ürügyén jegyzi fel Szuper:

"A közönségnek végre is van itélő esze, s ha pártolja a színészetet, kiván élvezetet is. Tegnap este a Harmincéves Kártyást adtuk, s minket és Egedit kivéve, kik mindhárman csak kis szerepeket játszottunk - az egészet ki akarta fütyülni a botrányosan készületlen hanyagságáért, mely társaságunkon (...) elharapódzott. E botrány igen zokon esett, s igen tanulságos volt mindnyájunknak, még talán a hibásoknak is, talán majd serkenteni fogja őket is, mert ma már csakugyan jobban ment a Két pisztoly előadása. Uj darabokat nem igen adhatunk (...) az énekesek egyáltalában csak operát akarnak tanulni."

A társaság szakmai állapotát pedig jól jellemzik alábbi sorai:
"Dacára annak, hogy e társaság operatársaságnak nevezi magát, csak a drámával lehet biz ezt fentartani, s akárhányszor megtörténik operai előadáskor, hogy egyik vagy másik operai tag csekély rekedtsége végett is, nem mehet az opera, akkor csak küldenek hozzám, hogy gondoskodjam drámáról, még pedig ugy, hogy az operai tagok ment legyenek tőle. (...) Még három személlyel is képes voltam röktönözve előadást tartani. (...) Itt az opera csak hátrányára van a színészetnek, mert maga az opera is tökéletlen,

253  



A szegedi lánchíd terve

mert csak kontárkodás az előadásuk ily csekély erőkkel, mint itt vannak, a drámára pedig lealázó, mivel háttérbe szoritja s haladását gátolja."

A majd néhány év múlva a legjelentősebb színigazgatóvá felnövő Szuper Károly érzékletesen mutatja be a vidéki színészet legnagyobb problémáit. A készületlen előadásokat, a dilettánsan színre állított operákat, a társulaton belüli torzsalkodásokat és a fejlődés riasztó hiányát!

Amíg a szabadkai társulat az áttelepülésre készül, a szegedi városi tanács a sok panaszt kiváltó, lassú ügyintézésről vitatkozik. S mivel a lassúság okát a hivatali helyiségek szűkösségében látja, kimondja a verdiktet: "a közügyek tárgyallását nehezitő körülmény onnan ered, hogy ugyan azon épületnek nevezett része Szin előadások és Tánczvi­galmak hellyeül használtatik, holott a szinháznak, melly­nek néző hellye táncztermül szolgál, a hivataloktól leendő elválasztása többévek előtt már" elrendeltetett. Hiszen az 1828. Böjt hó 5-én hozott 5644. számú határozatban meghagyatott, "hogy a Szinház a Szék épületen kivül állittassék

254  

fel, a végre a hely kijeleltetvén, a szükséges terv; és költség felszámitás eránt még 1841 évi április 5-én" intézkedés történt. Elég az időhúzásból - szigorkodnak a tanácsnokok -, az új hivatali szobák kialakítását és a színház kitelepítését végre meg kell kezdeni! A "curiális épület" színháztermére kimondták hát a halálos ítéletet!339

Az "Erdélyi dalszín-társaság" mit sem tudva a színháztermet fenyegető veszélyről, március elején megérkezik Szegedre. A színháztörténet kárára nem valósul meg Grünn János merész terve, miszerint a "kiváltságolt könyvnyomó intézet tulajdonosa egy szegedi hetilapot" adna ki, ezért a színtársulat sorsát csak Szuper Károly erősen szubjektív naplójából ismerhetjük meg.340

Az együttes 30 színészből áll, de nőtagjai igen gyengék és kevesen is vannak. Ezért nagy erőfeszítésbe kerül a napi repertoár összeállítása. Panaszkodik is miatta Szuper:
"Szeged, március 16. Fél hó óta vagyunk Szegeden és 81 frt osztalék jutott hozzám. Valóban itt nem volna rossz kereset, bár nagyon félős, hogy elveszitjük csakhamar a közönség kegyét, mert társaságunk nőszinésszel alig bír, úgy hogy a mult szombaton is Czakó végrendeletében, melylyel nagy sensatiot reméltünk csinálni, Antónia szerepét egy kardalnoknővel kellett eljátszatni s Gócsné is nagyon gyengén adta a grófné szerepét, mert félt ismeretlen közönség előtt ilyen drámai szerepet játszani. Igy aztán vége lett a hatásnak. Operát nem tudunk adni, másfélét, mint amelyben egy énekesnő van, az is Gócsné. Igy tehát sem drámánk, sem operánk nem tetszhetik, még a vigjátékok tartják fel úgy, a hogy, hitelünket.

Szeged, március 31. Társaságunk mindegyre elégületlenebb az asszonykormánnyal s így a directio oszlófélben van. Miután öt nap mulva letelik a szerződési nap, a társaság nagyobb része gondoskodott újabb szerződésről, még az operatársaságbeliek is szétoszlanak."

A társulat azonban mégsem széled szét, csak átalakul. A színészi szerződések ugyanis virágvasárnaptól a következő esztendő virágvasárnapjáig szólnak, ha közben nem megy tönkre az igazgató, vagy a rossz színházmenet miatti belső intrika fel nem bomlasztja az együttest. A nagyhéten - normaidő lévén - a truppok nem játszanak, hanem minden energiájukat az újjászerveződésre fordítják. A szerződések

255  

lejártát, az együttesek évenkénti átrendeződését pedig az úttörő színészek az "apostolok oszlásának" nevezik.

Az április eleji nagyhéten tehát szünetelnek az előadások, majd a hónap közepétől újra játszani kezd a minden valószínűség szerint alaposan átszervezett együttes. Ennek igazolására - mint már annyiszor - ismét közvetett bizonyíték áll rendelkezésünkre, egy, a Budapesti Híradó 1846. április 23-ai számában megjelent közlemény.

A Szegedről érkezett hír tudatja, hogy a kisdedóvó intézet javára gyűjtött pénz "mindinkább szaporodik s azt legközelebb egy előadásnak bevételével az itt mulató erdélyi dalszintársaság is növeli."

Szerencsére, ebből az időszakból négy színlap is fennmaradt! Az időrendben első 1846. Tavaszhó - április - 26-áról való és a "Szeged ostroma, vagy Zákány Ilona a Szegedi Polgármester leánya" című előadást híreli. A szereposztás mellett a társulat azt is siet tudtul adni rajta, hogy a mű nem azonos Vedres István 1809-ben nyomtatásban is megjelent "A Haza szeretete, avagy Nemes Szeged városának a töröktől való elvételé"-vel. A színre került darabot ugyanis a Feldern-Rolf Matild regényéből Lobenschusz

A Széchenyi tér az 1800-as évek közepén

256  

Károly dramatizálta 1845-ben Bécsben, s azt Szegeden Ádler Rudolf magyarításában mutatják be. A magyarító feltehetően Ádler József tímármesternek, a kékfestés egyik szegedi meghonosítójának fia. A darab tartalmát híven mutatja a négy felvonás címe:

1.) A polgári erény
2.) Nehéz napok Szeged fölött
3.) A nemes hölgy önfeláldozása szülő városáért
4.) A bitor jutalma és Szeged fölszabadulása

Az előadás nagy sikert arat, hisz ismételten is műsorra kell tűzni. E második előadáson Tóth Mihály szegedi bíró szerepét "Molnár Mihály szegedi honfi" adja.

A további három színlap májusi előadásokat hirdet. 4-én Meisel-Müller: A fekete asszony című operája, 7-én pedig Szigligeti-Erkel: Zsidója van műsoron, a debreceni Andrássy Miklós vendégszereplésével. A feltehetően utolsó szegedi előadásuk Szigligeti-Szerdahelyi: A szökött katonája. Ebben vendégként Gusztinyi Júlia lép fel, és a III. felvonásban Hallai József "magyarost táncol." Hallai különben tánciskolát is nyit a városban.

A május 11-ei tanácsüléstől a városból távozni készülő "Gócs Engelbert, mint az erdélyi dalszintársaság igazgatója maga s társasága maga viseletéről s alkalmazásáról bizonyitványt adatni kér." A kívánt bizonyítványt a testület ki is adja a kérelmező direktornak.341

Szuper naplója és ez utóbbi jegyzőkönyvi bejegyzés alapján határozottan állíthatjuk, hogy a Gócs-Egedi-­Zsi­vora-féle "Erdélyi dalszin-társaság" néven működő együt­tes 1846. március 1-je és május 11-e között tartotta előadásait Szeged városában.

Míg a Gócsék vezette társulat a Tisza partján állomásozik, a Szamos partjáról, Kolozsvárról meglepő hírről tudósít a Honderű. Február közepén "tizenhat dalszinész szerződésre lépett, egymással szorosan egyesülve a Veszter és Dobozi példájaként, külföldre menni s ott a nemzeti zenét, a magyar népdalokat megismertetni. Eszméjök kissé merész. Husvétkor, midőn a társaság szétbomlik, induland­nak, és pedig először is az olasz földre, s ha ott kedvező

257  

részvétet fognak találni, ugy czéljok Európa több országaiba viendi őket."342
A szót most adjuk át Ferenczi Zoltánnak, a kolozsvári színészet krónikásának:

Április 4-e után "a társulat felbomlott Szabó, Komlóssy és Havi a jobb éneklő tagokból egy társaságot szerveztek egy nyári olaszországi útra. Egyelőre a társulat április 26-ig Kolozsvárt maradt s együtt működött ápr. 13-20-ig Veszter Sándor magyar társulatával, aztán máj. 4-re Szászvárosra, onnan hihetőleg több magyar városba" ment. Az együttes - igazgatókon kívüli - tizenhét tagját név szerint felsorolja az Erdélyi Híradó 1846. évi 143. száma. Köztük találjuk a két szegedi, Hódi és Temesváry nevét is. További útjukat magától Havitól tudjuk, aki a Pesti Divatlapban megírta magyar és külföldi utazásaik történetét. Május 5-én Dévára értek, ahol már Mátray színigazgató vezetése alatt működött színtársulat, ezért tovább mentek Lugosra. Háromnapi vendégség és néhány előadás után Temesvár következik, ahol Veszter társaságával együtt lépnek fel. Innen Aradra utaznak, s ott a korábbi lelkes fogadtatások után hűvös tartózkodás lesz osztályrészük. A szó Havié:

"Egy aradi litteratus ur szerint magyar előadásokkal menni olaszhonba, s magyar zenét és dalt hallatni külföl-­dön annyit tesz, mintha valaki Tokajba menne és az irók előtt is nagybecsü tokaji nektár helyett, négy krajczáros ficzkót innék."

Nem is maradnak hosszú ideig Aradon, hanem átteszik székhelyüket a Tisza partjára. Szegedről jó emléket őrzött meg Havi:
"Arad egykedvűségét bőven megjutalmazta hazánk legnagyobb erejü magyar városának, Szegednek vendégszerető fogadása. Mellyik városa bir hazánknak olly magyar közszellemmel, mint ez az ifju óriás? hol van az ügyvédség olly méltó becsben és erélyben mint itt? hol van a hazában olly értelmes és vállalkozó köznép, mint a szegedi, hol van az ős typus nyelvben, szokásban, jellemben, s a magyar külső szépségben olly eredetileg megtartva, mint itt? s kizárólag hol ápoltatik, hol szerettetik a magyar művészet úgy, mint Szegeden? Szeged büszkesége hazánknak, eldorádója a nemzetiségnek, s reménye az alföldi kereskedésnek. Szeged önmagához méltóan fogadott bennünket s édes anyaként bocsátott a messze útra."343

258  

A fentieket olvasva, nem lehet kétségünk afelől, hogy a külföldre készülő dalszínészek és táncosok pompás fogadtatásban részesültek. Műsorukra csak más városokbeli kritikák alapján következtethetünk, mivel itteni működésüknek eddig még nem leltük írásos nyomát. Valószínűleg a máshol is bemutatott vokál négyeseket adták elő, színre hozták a népdalokra és tánckettősökre épített Sobri című haramia-életképet, ezeken kívül eljátszották még a Tihany ostroma című, Császár Ferenc és Thern operájának harci jelenetét, valamint a Hunyadi Lászlóból, Erkel operájából az első felvonás fináléját, Czillei halálát. Mint látjuk, sok énekkel, zenével, tánccal nemzetközivé tett műsort mutattak be a szegedieknek.

Az átutazóban lévő társulat nem tartózkodhatott sokáig Szegeden, hiszen csekély repertoárjuk, akárcsak máshol, itt sem adott lehetőséget négy-öt előadásnál több megtartására. Ez pedig legfeljebb két hét tartózkodásra utal. Erre enged következtetni az is, hogy Gócsék május közepéig Szegeden, Haviék pedig ugyanaddig Aradon vannak. Tehát csak május közepe után kezdhetik meg Havi dalszínészei előadásaikat Szegeden, ahonnan a hónap végén már távoznak is. Ugyanis a Honderű tudósítása szerint június 3-án már Bajára érkezik a "Havi Mihály és Szabó József vezérlete alatt Olaszhonba utazó népdaltársaság (...) s keresztül utaztában négy előadással kedveskedik" a bajaiaknak.

Alig távozik a Havi-féle társulat Szegedről, bevonul a városba a Kilényi és Veszter vezérelte egyesült társaság. Az események krónikása ezúttal is Szuper Károly.

"Szeged, junius 6. (...) Társaságunk most Veszter társaságával együtt játszik. Nagyon felszaporodott e társaság távollétem alatt. Eljött a társasággal Polyákovicsné is Szabadkáról, ki egy párszor mint műkedvelőnő lépett fel velünk. Itt van Déryné is, a hajdan hírneves szinésznő, Kilényi testvére. (...)

Szeged, junius 18. Bérletet nyitottunk 12 előadásra, mit egyfolytában bajosan fogunk lejátszhatni, mert az aradi vásárra néhány előadásra el akarunk menni; ez igen rossz kalkulus Kilényitől, hogy Aradról visszajöjjünk Szegedre a bérletet lejátszani (...) csakhogy itt a társaság gyenge jövedelmek folytán el van adósodva s az aradi vásártól várunk pénzt, hogy szegedi tartozásunkat kifizethessük."

259  

Aradra tehát a szükség kényszeríti át az eladósodott színészeket. Hová tűnt Szegedről a Havi dicsérte bőkezű pártolás? Az aradi "kirándulásra" Veszterék és az idősebb színésznők - Szabó Mózsiné, Kilényiné és Déryné - nem mennek el. A tánctársaság, mivel tavasszal már fellépett Aradon, még a szegedi bérletezést megelőzően, külföldi turnéra indul, így a Marosmentére egy átszervezett együttes, a Kilényi-Chiabay néven működő társulat vonul be. Rosszkor érkeznek, mert a városban éppen a pártolás hiánya miatt tönkrement Komáromy Samu és Mátray István vezette magyar színészek számára gyűjtenek könyöradományt! Ráadásul egy Bosco nevezetű "világhirü büvész" fölözi le a vásári jövedelmeket Kilényiék helyett, akik két keserves hét után térnek vissza Szegedre. A szó ismét Szuperé.

"Szeged, julius 10. (...) Mikorra hazaértünk, a színtermet leszerelve találtuk, minthogy péntekre gr. Széchenyi Istvánt várják, ki a Tisza szabályozása végett jön ide többekkel tanácskozni, s miután a színteremben tartatik a nagy ebéd, ki kellett onnan a színpadot hordatni. Arenát építtettünk a gyűlés és vásár reményében.

Szeged, julius 30. Elmúltak a nagyreményű napok, csekély jövedelmekkel. A vásár nem sok hasznot hozott, a gróf ittléte valamivel többet, a mennyiben ő tíz arannyal ajándékozta meg a társaságot, minthogy az előadást tiszteletére adtuk. (...) Színkörünkbe igen sokan jöttek el a végből, hogy láthassák gróf Széchenyit, de még többen jöttek volna, ha a városbeli polgárság nem féltené házait a felszaporodott gyujtogatóktól. Társaságunk még a régi kedvetlen állapotban van, kivált Farkas Lajos, a legjobb színészünk és én, miután a két igazgató vezetését nem tudom helyeselni s főleg azért, hogy Erdélybe nem tudnak levinni minket, hova rég vágyakozom. Kilényi nem akar az útiköltségre pénzt riski­rozni, Chiabaynak pedig nincs, sőt akarata sincsen, mert ő csak azt akarja, amit a felesége parancsol. (...)

Szeged, augusztus 9. Ismét Futó ezermesteri tudományához folyamodtunk, hogy egy olyan jövedelmező napot csináljunk, a mely eladósodott társaságunkat Szegedről kisegítse. Előadtuk ma Nagy Ignác Állatok Gyűlése paródiáját, melyhez az állatfejeket Futó készítette, s ezen előadásunk sikerült is annyiban, hogy 100 frt tiszta jövedelmet hozott. Az a közönség, mely emberi ábrázattal nem nézett meg minket, hát felkeresett mint állatokat. Én a verebet produkáltam,

260  

nőm az őzikét. De hát mi ez a tenger síma tükréhez, azaz hogy mi ez a 100 frt a mi szegedi adósságainkhoz? (.) Kilényi és Chiabai örömest elválnának egymástól, de Kilényi nem válhat Chiabaitól azért, mert akkor nincs primadonnája, miután a kezdő, de tehetséges és igen szép Polyakovicsné szintén válni akar a társaságtól s műutazás­ra akar menni Farkas Lajossal, bár Déryné is itt van, de ő már elvénült, Chiabai pedig azért nem válhat meg Kilényi­től, mivelhogy neki nincsen pénze a társaság tovább vitelére. Igy minden a régiben marad."

Déryné, a két haza bálványa, az úttörőszínészet koronázatlan királynője, a magyar színjátszás elsőszámú primadonnája, akinek nem jutott hely a nemzet pesti színházában, a faluzgatás nélkülözéseiben eltörődött, s 53 éves korára "elvénült"!? 1846 augusztusában a kolozsvári Múlt és Jelen bírálata szerint a közönség iránta "nem sok részvétet mutata, mert az egykor annyira magasztalt színésznének a játékköltség egy részét saját erszényéből kellett pótolnia." Szegeden sem szerepet, hanem csak a színészgyerekek őrzését bízzák rá. Az egymásra utalt direktorok egy rövid ideig még elvegetálnak Szegeden, majd augusztus derekán üres kasszával tovább állnak a városból.

A szegedi nyár a Széchenyi-látogatás és a teátrum jelenléte mellett más eseményeket is hoz. A Budapesti Híradó arról tudósít, hogy "a kegyesrendi tisztelendő urak szerzetestársuknak, a magyar irodalom egyik előbajnokának, a lelkes Dugonicsnak (...) emlékoszlopot állítandók, a szükséges összeg beszerzésére" aláírási ívet nyitnak Szegeden.

A város rendezettebbé tétele érdekében a Szent Jakab havi tanácsülés "a szépitő bizottmányt a város utczái vonala - csatornák menetele és házak alapmagassága megálapit­ha­tása tekintetéből egy tervezetnek mentül előbb kimunkálására felszólittatni javalja."

A szeptember 5-ei Életképek pedig az ország tudtára adja, hogy "a szegedi ugynevezett Zsiga-féle czigánybanda Pesten tartózkodik s jeles játékukat szabályosság és szorgalom jellemzi."

Szeged kulturális életére, s a magyar színházművészetre azonban a városi tanácsülés szeptemberi határozata gyakorolja a legnagyobb hatást. A választott polgárok elrendelik, hogy "a város Széképületében, majd fél század olta fenállott

261  



262  



Széchenyi István 1845-ös levele

263  



Széchenyi István útiterve

264  

Szinháznak elköltöztetése és hivatalos szobákra való alkalmazása (.) az 1845 karátson hava 16-án 44740 szám alatt kibocsájtott rendelet alapján kezdődjék meg."344
A rendelkezés ellen számos szegedi emeli fel szavát, ám hiába, Lengyel Pál polgármester hajthatatlan. Ragaszkodik a "városi széképületben" lévő színházterem elbontásához, az átalakítás terveinek és költségvetésének mielőbbi elkészítéséhez.

Úgy tűnik, Thália istenasszony nem csak Szegeden, Pesten is sorsára hagyja templomát. "Szabad kir. Pest városa német szinháza leégett!" - kiáltja világgá a Nemzeti Újság 1847. február 4-ei száma. - "Folyó hó 2-ikára hajnali 4 óra körül tüzi lárma verte föl álmából Budapest lakosait. Sűrű népcsoport tolongott a színháztér felé, hol a roppant épület sürü füstölgő romhalmaza csúfoskodik. Sokan mondják a bá­mészkodók közül, hogy az istenasszony csak igazságot tett. Igy fizet azért a sok bántásért, amit a magyar színházművészet kénytelen elviselt dölyfős német mostohatestvérétől."

Az 1847-es, színház nélküli nagyböjt ismét az árvíztől való rettegés jegyében telik Szegeden. Amikor meg a Tisza szelídülni látszik, városszerte buzgárok keserítik a védekezéstől elcsigázott lakosság életét. "Laposabb helyeken, hol több tó van mint száraz hely, elmaradhatatlan a bűz" - írja a Pesti Hírlap levelezője. A sártenger szinte járhatatlanná teszi az utcákat, melyeknek kikövezését egyre türelmetlenül követelik a szegediek. S ha egy-egy szerencsés nagykeservesen elvergődik egy kávézóig, ott újabb bosszúság várja. Mert a Pesti Divatlap szerint "Szegeden az olvasásnak nagy ellenségei vannak, kik a kávé házakból ellopják az újságot, hogy senki ne olvassa. (...) Újabb időben a kávés a Divatlapot már nem is teszi ki az olvasóasztalra, hanem a ki olvasni kívánja, az a pénztárnál, a kedves kávésnétől kénytelen elkérni."

Ebben a művészetek számára nem túl kedvező időben, április elején érkezik a szegedi elöljárókhoz Szabó József és Havi Mihály színigazgatók játszási engedélyt kérő levele.345
Szomorú, de igaz a mondás: senki sem próféta saját hazájában. Legalábbis ezt igazolja az elmúlt esztendőben Itáliában oly nagy sikerrel szerepelt dalszín társulat Pécsett töltött 1846-47-es tele. Bizonyíték rá a Nemzeti Újság 1847. március 25-ei száma:
"Havi és Szabó társasága, miután a telet nagy bajjal Pécsett kitűrte, közelgő nyáron második utazását kisérendi

265  

meg külföldre, jelesen pedig Franciaországba. Múlt nyáron Olaszhon csodálta bennök a magyart, hisszük, miszerint a franciák közt is megőrzendik nemzeti becsületünket. - Dús siker koronázza a derék vállalkozókat!"

Az anyagilag szorongattatott direktorok tehát - ahogy ma mondanánk - előre menekülnek. A március 28-ai Pesti Hírlap már pontosabb információkat közöl terveikről. A társigazgatók "egy tavalyinál nagyobb dal és táncztársa­ság­gal még e tavaszon megkezdik műutazásukat. Czéljuk Német-, Franczia-, Angol-, és visszatérőleg Olaszországot beutazni. (...) Tavalyi tagok mellé még 4-5 jó hangu fiatal férfi egyént és két magyar tánczosnőt keresnek. Leginkább két magas tenort."

Miután a dalnokjelöltekkel Egressy Béni próbát tesz, s a megfelelőket kiválasztja, a huszonnégy tagú együttes végre összeáll. Közülük 14-en énekesek, mint a két szegedi: Hódi és Temesváry. A truppban van még három táncos - az egyik a nevezetes Fitos Sándor -, két táncosnő, négy muzsikus és a karmester Böhm Gusztáv.

A szegedi vár

266  

Ez a kibővített társulat érkezhetett Szabadkáról április végén. Szegedi jelenlétükről az Egressy Gáborral 1842-ben műkedvelőként fellépő Keméndy Nándor tudósítja a Pesti Divatlapot.

"Havi Mihály és Szabó József igazgatása alatt külföldre utazó magyar dalnok- és táncztársaság működött nálunk. A vocalnégyesek különös tetszést nyertek; nyolczor működött a társaság, és a szinház mindennap tömve."

A tudósítás utolsó mondata tisztán mutatja a reformországgyűlést követő politikai helyzetet, az országszerte felerősödő németellenességet: "Ezen társaság a Pesther Zeitung szabadkai levelezőjének nem tetszett, bizonyosan azért, mert magyar."346

A szegedi tartózkodás pontos időpontját és műsorát nem ismerjük. Azonban valószínű, hogy az itt előadott darabokat láthatta a közönség külföldi turnéjukon is. A hazai bemutatókat kétségkívül amolyan nyilvános főpróbának szánták. Az említett "vokálnégyesekről" fogalmat adhat "Schönbrunban, a felséges uralkodó ház nyári lakhelyén" tartott előadásuk. Hiteles szemtanú a Nemzeti Újság tudósítója, aki a lap július 30-ai számában megörökítette a nevezetes eseményt.

"A magyar dal- és táncz társaság folyó hó 26-án ő felsége kegyelmes királynénk névünnepének megtisztelésére felsőbb parancs következtében Schönbrunba rendeltetett, hol nemzeti díszöltözetben megjelenvén a társaság, következő dalok énekeltettek el általa: 1. A kápolna, 2. A szerelmes, 3. A beteg leány, 4. A fóti dal, 5. Éjkor, 6. Az arató, 7. A búcsú, 8. A házasuló, 9. Szerelmi panasz, 10. A szőke leány, 11. Lüzow vadászai és 12. Az austriai hymnus."

Az első dal Kreutzer, a második és harmadik Egressy Béni, a tizenegyedik pedig Weber szerzeménye. Azonban az "austriai hymnus" bizonyosan nem volt a szegedi műsoron, mint ahogy külföldön nyelvi okokból nem játszották a szomszédos Kecskeméten - és feltehetően Szegeden is - előadott Szigligeti-népszínművet, A csikóst. Kár, mert Szeged szülöttéről, Hódi Jánosról azt írja az Életképek 1847. évi 22. száma, hogy "mint csikós egyetlen a maga nemében. Ennyi pusztai modoru eredetiséget ritka, melyik színész fogná utánozhatni." Kecskeméten "nagy művészeti táncz­estélyt" is adtak, s azt nyilván bemutatták Szegeden is.

267  

A különböző nemzeti táncok közül kiemelkedik Fitos Sándor nemzeti tánca. "Büszkén tánczolja az annyira gyönyörködtető magyar-tánczokat, noha vakmerő lábkirugdosásai s lábujhegyi táncza inkább megremegtető, mint mulattató."

A fentiek behatárolják a művek körét, melyből feltehetően a nyolc szegedi előadást összeállították. A vendégjáték idejére pedig csak következtethetünk. Miután az engedélyt április 12-én kérik, távozásukról pedig a május 9-ei Pesti Divatlap ad hírt, a szegedi tartózkodásuk április 15-e és május eleje közé tehető.

A Pesti Divatlap május 30-ai száma még egy Szegeden megjelent társulatról tudósít. "Hevesy Imre társasága is itt volt, és harmicz előadást adhatott volna, ha a közönség színházba ment volna - de minthogy ez nem történt, s a színészek nem szánták el magukat éhen meghalni Szegeden, tovább utaztak. Szegedre színész társaság ne is jöjjön tavaszkor, akkor mindenki (...) inkább a szabadban mulat, mint színházban." Nyáron a meleg, ősszel a szüret miatt mellőzik a teátrumot - ironizál a tudósító Keméndy Nándor. "Legjobb volna téli időben, akkor csak találkoznék egy kis közönség, melly a színházat pártolná, ha - hideg nem volna."

Vajon miért marad el a publikum a színházból? A kérdésre az első választ egy május 17-ei tanácsülési jegyzőkönyvben találhatjuk. E szerint a nélkülözés oly nagy az országban és Szegeden is, hogy özvegy Réh Ferencné született Miskolczy Terézia "személyesen megjelenve a tanácsülésen" elpanaszolja, "hogy számos apróbb gyermekeivel (...) a szigoru időben, sem maga, sem gyermekei részére élelmet adni tovább nem képes, ha csak segedelem nem nyujtatik éhen halókká lesznek." Az egyre növekvő éhínség miatt "a drágaság Szegeden is tűrhetetlen kezd lenni, a pia­czon egy valamirevaló kenyérnek ára 4-5 forint lévén váltóban. (...) A szegedi pékek a jelen szük időt hasznukra forditani akarván, a zsemlék árát 2 krról garasra emelték. (...) A régen uralkodó nagy szárazság minden kilátásunkat elvevé a bő aratásra."347 Ráadásul a júliusban kezdődő hatalmas sáskajárás az aszály megkímélte növényzetet is letarolja.

Ebben a múzsák számára mostoha időben, augusztus elején ismét színészek, pontosabban táncosok érkeznek a városba. "Lakatos és Szöllősy táncztársasága jelenleg Szegeden

268  

időz, előadásait azonban kevés számu közönség látogatja - írja a Nemzeti Ujság. - E társaság jelenleg kevés személyből áll, de az igazgatók több tagot szándékoznak összeszervezni, előbb magyar városokat meglátogatandók, aztán pedig az utukat Oláhország felé veendők."348

A szerveződő együttesről és repertoárjáról újfent csak közvetett értesüléseink vannak. Szöllősy Szabó Lajosnak, az európai nívójú magyar nemzeti táncjáték egyik tudatos megalkotójának itt megforduló társulata B. Egedy Klára szerint 12 tagból állt. Bár műsorukat nem ismerjük, stílusukról megállapíthatjuk, hogy "a romantikus és bizonyos mértékig balettesített magyar színpadi tánc képviselői. Ők már a vitézi és nemzeti táncokon kívül néptánc feldolgozásokat is" bemutattak.349 Augusztus végénél nem maradhattak tovább, mert szeptemberben már Aradon vannak, ahol "az általuk előadott eredeti magyar darabok, különösen a népszínművek a szó teljes értelmében elragadták a közönséget."350

Eközben Szegeden, akárcsak szerte a két hazában egyre feszültebb a helyzet. A szárazságot és a sáskajárást követő ínség mind több embert késztet öngyilkosságra. Már a Pesti Hírlap levelezője is szóvá teszi, hogy "egy idő óta nálunk az öngyilkosság napirendre kapott."351 A politikai légkör puskaporos, az emberek reformokat követelnek és tehetetlenségükben egymást marják. Szeged, "a nagy városokhoz leginkább csak a házak és a lakósok számát illetően hasonlit, a többire nézve valóságos falu" - írja keserűen a Nemzeti Újság szegedi levelezője. - "Még csak taval is szükséges volt a templom előtt kihirdetni, hogy ha valaki másra egyet s mást beszél, s azokat igazolni nem képes; keményen fog büntettetni." A kiélezett helyzetben botrány botrányt követ. Amikor az alsóvárosban megüresedett a kántori állás, arra "12 többnyire alkalmas egyén jelentkezett. (...) Ám a városi tanácsnok urak ez állásra midenáron pártfogoltjukat akarván juttatni, (...) az itteni fiatal liberalismus a templomba korteseket rendelt, kik (...) az illető egyén alig kezdett működését kurjongatásaikkal megéljenezték", így azután ő is nyerte el a tisztséget. Az eset nem egyedi, a belvárosi harangozói állás is hasonló botrányos körülmények között töltetik be.352 A sajtóban is napvilágot látott esetek jól mutatják, milyen elszánt küzdelem folyik a megélhetésért. Azonban a nyomorúságból és a skandalumokból már elege van az embereknek.

269  

Csak alkalomra várnak, hogy az őket kalodába szorító, minden eresztékében korhadt politikai és társadalmi rend kereteit szétfeszítsék.

Talán oldhatná ezt a feszültséget Kőrösy Ferenc színigazgató, aki társulatával november 23-án "a ns Városnak ideiglenes Szinházzá át alakitott termét Szini előadhatások végett számára által engedni esedezik.
E Ns Város Curiális terme a kívánt végre oda nem adhatván - válaszolják a tanácsurak -, a mennyiben folyamodó más alkalmas helyen ezen Városban szini előadásokat adni ohajtana, ez nékie meg engedtetik."353

S bár játékra alkalmas helyiség akad a városban, mégpedig a felsővárosi Kis-Kaszinóban, Kőrösyék inkább Kecskemétre vonulnak be, ahol novemberben megkezdik egész télen át tartó előadás-sorozatukat. Különös, hogy míg a színészek nem kapják meg szokott játszási helyüket, más igénybe veheti azt! A december 13-án tartott ülés 6559/1847. számú jegyzőkönyvi bejegyzésében ugyanis ez áll:
"Kotorály Miklós tanácsnok, a belvárosi Casino Egylet üdőszerinti elnöke (...) jövő 848-iki farsangon adandó táncz vigalmak" színhelyéül "a Nemes Város Curiális épületében lévő termet kikéri."

A városatyák úgy döntenek, hogy miután "nagyobb terem - mint melyet a Ns Város közönsége felállitásától fogva mulatságokra használt" nincs, a városházi terem "a megkeresést tette Egyletnek átengedtetik."

Úgy tűnik, ez a döntés önvizsgálatra készteti azokat, akik novemberben a színház számára alkalmatlannak, ám táncmulatságra megfelelőnek ítélik a kérdéses termet. Ugyanis a következő napirendi pontban szóvá teszik, "hogy a város szinház és tánczterem nélkül van. Az 50 000 lakosu településnek az erkölcs nemesitésére alkalmas helyre pedig nagy szüksége lenne. Az ilyen ügyeket Európa-szerte a kormányok is támogatják."

S mivel ezzel a tanács tagjai egyetértenek, elhatározzák, hogy lépéseket tesznek egy, a kor színvonalának megfelelő színház felépítése érdekében.354