Az 1847-48-as évad a magyar színházművészet számára tragikus eseménnyel kezdődik. December 14-én, önkezével vet véget életének Czakó Zsigmond színész és drámaíró. A 27 éves mellőzött teátrista, a Nemzeti Színház kardalnoka, első sikerét az 1844. november 18-án bemutatott drámájával, a Kalmár és tengerésszel aratta, s a siker egyszerre kiemelte őt az addigi nyomorból. Barátai lettek a legnagyobb színészek, az írók is maguk közé fogadták és kikiáltották a magyar drámairodalom reménységének. Halálával egy ígéretesen induló drámaírói pálya ér tragikus véget.

A színházak táján egyébként sincs nyugalom. Az országgyűlési viharok a színészeket is állásfoglalásra késztetik. A januári Életképekben megjelenik Egressy Gábor "A művészet szabadsága" című tanulmány-sorozata. Ebben az ország első színésze Shakespeare Hamlet-jét idézve, felhívja társai figyelmét arra, hogy a művésznek mindig saját kora "lenyomatát" kell adnia, mert a színházművészet feladata: hűen tükrözni kora társadalmi és politikai viszonyait. A művészet akkor szabad, ha e feladatának maradéktalanul megfelel.

Bizonyára egyre többen vannak Szegeden, akik az Életképeket, s így Egressy tanulmányát is olvassák. A szegediek ugyanis a negyvenes évek derekára már 35.000 főre szaporodnak, s így a rohamosan fejlődő város az ország hetedik legnépesebb települése lesz. Érthető, hogy polgárai részt kívánnak venni a reformtörekvésekben. A Pesti Hírlap jelenti Szegedről 1848. márciusában:
"Tegnap a tanács és a választó polgárság elegyes ülést tartott. Tárgya vala: hazánk békés útoni átalakulása tárgyában kelt fölírás. (...) Az említett fölírásért, egyetlen ellenkező szó nélkül, közértelmüleg hálás köszönet szavaztatott az alsóháznak. Sőt a fölírásban foglaltakat nem elégelvén, követeinknek utasításul adat ott: hogy azokon felül még a törvény előtti egyenlőséget, úgy a teljes vallás- és sajtó-szabadságot is a fölírásba tétetni sürgessék"355

A forrongó, népes város a télen színház nélkül volt. Ezzel nem áll egyedül, hisz Pécsett 1848 tavaszán Obadich József is így panaszkodik tanácsnoktársainak az előző télről: "Színész Társaság nélkül maradtunk, minek természetesen az volt a következménye, hogy mi a bért elveszítettük, a tisztelt közönség pedig a hosszú, unalmas télen által színházi

élvezettől fosztatott meg." Azonban a szegedieknek március beköszöntével nem lehet okuk panaszra, mert a városba érkezik Kőrösy Ferenc truppja. A társulat február 20-áig Kecskeméten időzött, s a böjt kezdetén mozdult ki onnan. "Gyenge társulat volt. A szezon végén vendégszereplésekkel élesztették az érdeklődést" - jegyezte fel róluk Joós László, Kecskemét színháztörténetének kutatója. Kőrösyék a Bánk bánnal búcsúznak téli állomásuktól, Egressy Gábor fölléptével a címszerepben.

De vajon mi bizonyítja, hogy valóban ők érkeznek 1848. február végén Szegedre? A szabadságharc leverése után, 1852. május 7-én, Kőrösy levelet intéz Nagyváradról a "város Tekintetes Tanácsához". Ebben, mint az akkori "Nagyváradon létező színésztársaság pénztárnoka", arra kéri az elöljárókat, igazolják, hogy "a forradalom végéig minden politikai működéstől" távol tartotta magát. Ezért felsorolja szegedi ténykedéseit, melynek első tette, hogy "a forradalom kezdetén, mint színész igazgató Szeged városában" működött, "mely működés még 1848. megszüntetett." Miután a kért igazolást megkapja, nem kétséges, hogy 1848 márciusában az ő együttese állomásozott a városban.356

A 18 színészből, 3 gyermekszereplőből és 5 kisegítő személyből álló társulat névsorát Fehérváry K. Antal súgó Kecskeméten kiadott Játékszíni Emlény című könyvecskéjéből ismerjük.357 A nevesebb tagok közé sorolhatjuk a deli termetű Baranyi Pétert, aki a Honművész szerint "méltánylandó igyekezettel törekszik a középszerűségből kiemelkedni"; Kőrösy Ferenc direktort, a sikeres komikust; nejét Stromb Katalint, a kedvelt drámai hősnőt, és leányukat, Kőrösy Mimit, kiből 1838-as első szegedi gyermekszereplése óta kitűnő szubrett- és népszínmű-énekes lett. Ez a nem különösebben nagy művészi erőt képviselő társulat tartotta előadásait a forradalom kitörésekor Szegeden.

A pesti események hírét a március 17-én délután öt órakor érkező, nemzeti zászlóval fellobogózott Pannónia gőzhajó utasai hozzák. A hírre az emberek az utcákra tódulnak, örömtüzeket gyújtanak a séta- és a piactéren. Másnap, március 18-án "a népgyűlést délután a városháza előtt 4.000 emberrel tartották meg, a 12 pontot kihirdették. Azután a városházai színházba mentek, ahol éppen előadás

gyújtó hangú szózatára. Sepsy maga is feloszlatja társulatát, hogy színészei honvédnek állhassanak.

Az ország legnagyobb drámai színésze, Egressy Gábor kikéri a Nemzeti Színháztól szabadságát, és Ó-becsén katonáskodó fiához indul. Útközben, július 26-án, a Buda gőzhajóval érkezik Szegedre, ahol két napot vesztegelnek. Innen írja színésznő feleségének: "Megyek sorsom elé vidám-nyugodtan. Fiam mellett fogok harcolni. (...) Vendégszerepet fogok játszani a véres drámában, melyet a magyar nemzet e pillanatban ad a világnak." Prófétai szavak! Alig három hó múlva katonai kormánybiztosként tér vissza ide.

Egressy nejéhez írt levelében nem említi, hogy találkozott volna színészkollégákkal. Márpedig, ha vannak színészek a városban, azok az itt töltött idő alatt minden bizonnyal felkeresik a neves pályatársat, hogy rávegyék vállaljon vendégszereplést náluk, akár egyetlen estére is. A színészek távollétét Szuper szintén bizonyítja, mikor azt jegyzi fel, hogy "megszűnt mindenütt a színészet, miután az ország alsó felében teljes erővel dúl a hadjárat."

Eközben még április 30-án különös felhívás jelenik meg az Életképekben:

"Kéretnek mindazon ívtartó urak, kik Havi társasága felsegélésére segélyt gyűjteni igyekeztek, hogy azt tegyék minél előbb. E szegény hazánkfiai Párizsban ülnek eladósodva. A művészetnek mostan kelete nincs, élni pedig a művész is kénytelen. Mentsük meg a magyar név renomméjét!"

A felhívás sikerrel jár, a társulat szerencsésen hazatér és Havi június 2.-án, Pestről levélben kéri a május 16-án polgármesternek választott Vadász Manót "a nyári időszakra a jogot megadni" egy dalszínésztársaság szervezésére, "azon czélra hogy azt Szegedre" szólítsa. Remélve ezzel "mind a szegedi közönségnek, mind az oda sereglendő és ott táborozó hadiőrseregnek élvezetes estéket szerezhetni." Kérésére kedvező választ kap.361 Ezzel csaknem egy időben az aradi színi szezont június 7-én befejező Gócs direktor is kéréssel fordul a szegedi városatyákhoz:

"az ábrándos eszmék lázas özönétül elbódított rácz elem vissza tartására a csatatérre leözönlött több művészet jártas férfiai férjes özvegyeinek szorongo állását a Tts Tanács

Endre és Gózon Imre. A táborba elkísérik őket hitveseik is. Szuper és felesége rövid időre szintén abbahagyja a színészetet. Honvédkapitány lesz maga Chiabay is. Megmaradt társulatából feltehetően Szegeden játszik felesége, Miskolczy Lilla, a kitűnő hősnő; Szöllősy Mihály színész rendező feleségével, Tamási Judittal és leányával, a még gyermekszínész Ninával; Szilvásy Eliza; Áron Soma és felesége Mária; Bíró Gábor ügyelő; Kovács Elek súgó és Kovácsné Cecília színésznő.

Kőrösy Ferenc társulatából Feleky Miklós, a Nemzeti Színház későbbi kitűnősége Bem seregébe áll, a többiek közül vélhetőleg fellép Szegeden Szákfy József, aki idősebb hősöket és énekes szerepeket ad, valamint Baranyi Péter, a kedélyes apák avatott alakítója. Szuper név szerint említi magát Kőrösyt, a népszerű komikust, leányát Mimit, az ünnepelt színésznőt és a gyönyörű Munkácsy Flórát, kinek pályája később a Nemzeti Színházig ível.

Latabártól ifjú Lendvay Márton állt a honvédek közé, hogy majd utóbb Buda visszavételénél jeleskedjék. A Tisza-parti városba jön Latabár és felesége, Török Mária; Kilényi és hitvese, Széppataki Johanna, a feltűnően szép női intrikus, valamint nevelt leányuk, Prill Lilla; Futó Lajos színész és színházi ezermester gyermeket váró feleségével, Lukáts Alberinával; végül két énekes-színész: Zsi­vora József és Arday János.

Természetesen itt van a szegedi illetőségű Hódi János is.

A felsoroltakról nagy bizonyossággal állíthatjuk, hogy ebben az időben Szegeden működnek. Ők 24-en alkotják a Latabár társulat magját. Azonban nem tudjuk, hol játszanak és milyen műsort adnak? A helyre vonatkozólag Reiz­nernek van ugyan Haviék 1849-es előadása kapcsán egy félmondatos utalása: "a társulat (...) az előző évben hevenyészett (...) színkörben játszik", ám erre utaló semmilyen adatunk nincs! Nagyobb a valószínűsége annak, hogy valamelyik vendégfogadó kertjében tartják előadásaikat, s a kor divatos népszínműveiből, zenés vígjátékokból, aktuális alkalmi élőképekből állítják össze repertoárjukat.

Október 4-én a toborzó körútján Szegedre érkező Kossuth oldalán Egressy Gábor is a városba érkezik, ezúttal nem művészi, hanem politikusi minőségében. A Kossuthot fogadó tömegben ott van fia, a kolerából lábadozó Ákos,

Szöllősy família Kecskeméten próbál szerencsét a téli hónapokban, Munkácsy Flóra pedig az aradi társulathoz igazol át.

Kőrösy Ferenc meg egyenesen letelepedési engedélyért fordul a tanácsurakhoz. A december 18-i tanácsülés jegyzőkönyvében a következő áll: "Kőrössy Ferencz székesfe­jérvári volt színigazgató meghonosíttatni esedezik." A határozat: "a folyamodó több évek alatt, mint színigazgató a közönséggel érintkezéseiben magát becsületes és józan életű egyénnek kitüntetvén, ezennel meglakosíttatik."364 Az engedély birtokában a volt direktor kibéreli özv. Gru­berné Palatinus nevű kávéházát, majd 1849. április 24-én Petrovits István házában nyit vendéglőt.365

A volt Latabár-féle társulat decemberre teljesen felbomlik. Még ha lenne is teátrum, a riasztó délvidéki hadi­helyzet elvenné a publikum kedvét a színházba­járástól. Egressy se marad sokkal tovább Szegeden. A tekintélyükre féltékeny városatyák megelégelik, hogy egy színész "utasít", "elrendel", "megtilt", ezért a december 7-i közgyűlés 439. pontjába foglaltak szerint kimondják: mivel "a kormánybiztos

(...) kíméletlen bánásmódja a közgyűlés előtt földeríttetett, (...) a honvédelmi bizottmányhoz aziránt, hogy városunk közönsége a kormánybiztosi befolyás alól fel­mentessék, föliratni határoztatott." Kossuth helyt ad a kérésnek és meneszti a színész-kormánybiztost, ki mielőtt elhagyja a várost, levélben búcsúzik Szegedtől:

"Én pedig a hivatalom körében az ügy szentségének és felelőségem nagyságának érzetében netán elkövetett emberi gyarlóságaimért a tisztelt hatóság minden egyes tagjainak szíves elnézését kérve; ezennel búcsút veszek e lelkes város közönségétől és szerényen visszatérendek azon egyszerű polgári kötelességek körébe, hol a hazának 2 évek óta vagyok immár szerény, de hűséges szolgája, hogy hirdessem a Nemzetiségnek, a Szabadságnak, erénynek, igazságnak szent igéit mindaddig, míg a nemzet kormánya csatára s a hazának véres színjátékában cselekvésre nem szólítand."

A december 17-i közgyűlésen fontos bejelentés hangzik el. Álljon itt a jegyzőkönyv idevonatkozó 469. pontja:

"Molnár Pál főjegyző annak előterjesztése mellett, hogy a nép felvilágosítása és oktatására legsikeresebben lehet hatni az időszaki sajtó útján, a részben kijelenti, hogy a mindinkább terjedő olvasási szellem táplálására legközelebb helyben egy időszaki lapot fog megindítani, melyre a közgyűlés figyelmét és pártfogását felkéri."

A lap munkatársa lesz Havi Mihály, akiről később így jelentett Farkas János rendőrfőnök 1851. szeptember 6-án Bonyhády István megyefőnökhöz írt levelében:

"Havi Mihály 1848-ik év november hóban, akkoron a magyar forradalmi kormány által Szeged és annak környékére kormánybiztosul kinevezett Egressy Gábor volt színész társa pártfogása mellett jött a városba, s itt részint mint színész működött, részint pedig mint magány lakott. - Később az úgy nevezett Tisza Vidéki Újságnak, majd ezt követően - annak betiltása után, - a Szegedi Hírlap munkatársa lett."366

Mivel Havi színházi ember, Molnár pedig - mint azt már korábban említettük -, azonos azzal az etelkavári M. P.-vel, aki hajdan színikritikákat írt, joggal remélhetnénk, ezután többet tudunk meg a színházi életről. Az újság januárban valóban megjelenik, ám abban színészetről vagy teátrumról

egy árva szó sem esik, ami arra utal, hogy 1848-­49 telén nem működik színház a városban.

Akkor vajon miből élnek a Szegeden rekedt színészek? A válaszhoz a kor színházi szokásainak ismerete segít minket. Tudott, hogy a vándorszínészet korában - ami nem is volt olyan régen - a tönkrement, vagy játszási hely nélküli társulatok komédiásai "megénekelték a kéményeket", vagy­is kvartettezésből tartották el magukat. Ez annyit jelent, hogy a helység legtöbb kéményű házai előtt - minél több a kémény, annál módosabb a gazda! - alkalmi koncerteket adtak, mire a "megénekeltek" rendszerint vacsorára invitálták őket, mi több, igen gyakran ráadásként természetbeni és pénzadományokkal is segítették a megszorult teátristákat. Nyilván ezt teszik az ínségben lévő színészek a kegyetlenül kemény szegedi télben is. Bálokon, születésnapokon, keresztelőkön alkalmi műsorokkal állnak elő, sőt módosabb emberek temetésén gyászdalok éneklését is vállalják.

A várva várt tavasz ahelyett, hogy könnyítene rajtuk, csak nehezíti sorsukat. "Helybeli zenészeink pár nap óta kereset nélkül tengődnek, mert rendőrileg megtiltatott nekik a kávéházakbani esti zenélés" - írja a Tisza-Vidéki Újság 1849. március 3-i száma. "Más városokban a nemzetőrség - vagy polgárságtól nyernek időnként bizonyos fizetést - itt semmit." A néhány itt szorult színész sincs jobb helyzetben.

Máshol szintén csak tengődnek a teátristák. Erre vall a már többször idézett Szuper Károly 1849. március 5-i, kecskeméti naplójegyzete: "bármint iparkodom is társulatunk erőit átcsoportosítani, a közönséget nem érdekli. Senki sem kívánja Tháliát hallani, midőn az ágyúk szólnak, s az égő városok illuminálnak."

Talán csak a forradalom évfordulója hoz egy kis kereseti lehetőséget, hisz Szeged "márczius 15-ét emlékéhez illőleg" ünnepli meg. Hálaáldozatot tartanak a Mars téren, ahol feltehetően szükség van az éneklésben jártas színészekre. A napot az "egyenlőségi társulat" ülése zárja a fölsővárosi Társalgási Egylet termében, hol "több lelkes honfi emeli az est fényét részint alkalmi felolvasások, részint érdekes szavalások által." Elképzelhetetlen, hogy a fellépők között ne lett volna színész!

A színház a sétatér tiszai oldala mellett fog épülni, s a társaság, mely benne opera-, balett- s színműi-előadásait adja e nemben egy, és legjobb."

Május 24-én Havi Pestről tudósítja lapját a Buda visz­sza­vétele alkalmából rendezett ünnepségekről s a Függetlenségi Nyilatkozat kihirdetéséről. Azonban pesti tartózkodásának igazi célja: társulatának szervezése. Tudja, a nagy eseményre a szerződés nélküli színészek Pestre tódulnak. S ha majd megnézzük Szegedre gyűlt együttesét, látni fogjuk, az ország minden részéből verbuvált művészek lépnek a színkör deszkáira.

A Szegedi Hírlap május 30-ai száma egy készülő zenei eseményt harangoz be. "Június 7-én, a Buda alatt megsebesült honvédek számára Hahnel Frigyes violinista több műkedvelők közre munkálkodásával a fölsővárosi Casino­ban hangversenyt adand." Érdemes megjegyezni, hogy a kitűnő hegedűs majdan megszülető unokája, Aranka lesz a két haza első Roxanja, Rostand Cyranójában. Hahnel Frigyes koncertjének sikerét jelzi, hogy "50 pfr-ot jövedelmez a sebesültek javára."

Ám kudarc június 24-én Sárosi Gyula költői estje, melyre alig néhányan kíváncsiak. "Pedig hol lehet a népre czélszerűbben hatni, mint ily alkalmak által?" - teszik fel a kérdést a lapban. Nagyobb sikerrel jár második előadása, amikor is vasárnap, "július 8-án Alsóvároson a reggeli mise után a népgyűlésen, a templom előtt Sárosi György Aranytrombita czímű, a népfogadalmához alkalmazott, sok tanulsággal teljes, gyönyörű munkáját felolvassák többen." Feltételezhető, hogy ez alkalommal a készülő színkör közeli megnyitására gyülekező társulatból néhányan fellépnek, bár erről semmi biztos adatunk nincs. Azonban arról van, hogy ezúttal 100 pfr-nál is több gyűlt össze a sebesültek javára.

Meglehet, jóval több adomány gyűlne össze, ha az emberek az újra kitört kolerajárvány miatt nem zárkóznának otthonaikba. Ennek ellenére az áldozatok száma megközelíti az ezret. Június végén a haditanáccsal kibővített minisztertanács elhatározza, hogy az összes magyar haderőt Szeged környékén vonja össze. Ezt követően a városba érkeznek az országgyűlési követek, és a széképület közgyűlési termében július 21-én Szemere Bertalan miniszterelnök irányítása mellett megkezdi munkáját a képviselőház.

"Szegeden nagy zavar volt; a város nem volt előre értesítve a kormány és a képviselők eljöveteléről" - írta naplójába Hunfalvy képviselő. "A város tömve volt, az embernek szó szerint küzdenie kellett az ebédjéért, ha a borzasztó meleget az esti szellő váltotta fel, a kávéházak és a mulató helyek tele voltak látogatókkal. Ott ültek a várnak közelében a honatyák, ott volt a jó bor, kávé, olykor egy kis fagylalt és mindenütt nagy serleg sárga tiszta víz, a szegediek nektárja, ujjnyi sárlappal az alján" - emlékezett a daliás napokra báró Jósika Miklós.

Az ülésre Jókai Mór Kecskemétről Akasz­tón és Kiskőrösön keresztül, egy parasztszekéren érkezik Szegedre. "Nem volt ám az akkor a mostani paloták városa" - írta később visszaemlékezve a régi időkre Az én életem regénye című könyvében. - "Széles utcáin, piacain legalább ezer szekér tanyázott, mely menekülteket szállított ide. Sokan ott is laktak a szekéren, a gyékényernyő alatt. Itt már sok ismerőst találtam. Együtt volt az országgyűlés két háza. (...) Összekerültem régi, jó pajtásommal Degré Alajossal, ki huszárszázadosi egyenruhában, de kard nélkül, botra támaszkodva bicegett a sétányon végig." A neves színdarabíró a jászfényszarui ütközetben kapott sebet.

Itt van Laborfalvi Róza, a kitűnő színésznő, Jókai felesége is. "Volt Szegeden egy köztiszteletben álló család, mely állt két éltes kisasszonykából. Ők voltak a legbuzgóbb pártfogói a magyar irodalomnak és színészetnek. A mikor Laborfalvi Róza Szegeden vendégszerepelt, mindig ő náluk volt szállva. Most is odaszállt. (...) A feleségemet ott találtam a két hajlott korú kisasszony házánál. (...)Első feladat volt szállást keresni kettőnk számára; mert a tiszteletreméltó kisasszonyok házában soha szerelmes sóhajtás a napsugárban táncoló port meg nem reszketteté."367

Július végére elkészül a sétány melletti színkör. A vár déli oldalán bújik meg, közel a kapuhoz, a kazamaták tövében. A Szegedi Hírlapban megjelent hat színlap alapján a társulat 14 férfi és 11 női tagja nevét ismerjük. Közöttük találjuk a "a komikumban jelentős tehetségű" Döme Lajost, Fehérváry Antal népszínműénekest, Hódi János énekes színészt, a színész-igazgató Havi Mihályt, Latabár End­re komikust, Török Béni színész-rendezőt, és mint állandó vendéget, Szentpétery Zsigmondot, a pesti Nemzeti Színház tagját. A színésznők névsora is imponáló. A legnevesebbek:

Latabárné Mária komika, Kőrösy Mimi szubrett és a fiatal, szépséges tehetség: Munkácsy Flóra. A volt szegedi direktor, Kőrösy Ferenc, 1848 után már nem lép színpadra.

A társulatot az ország hét városából - Győr, Veszprém, Nagyvárad, Arad, Pest, Kecskemét és Szeged - toborozta Havi. A Magyar Színpadnak elnevezett színkör július 24-én nyitja meg kapuit, a radikális közhangulathoz igazodva A szerelmes pap című francia vígjátékkal. A történelem szeszélye folytán csupán hat napig működő teátrum műsorán Benedix, Scribe, Hirschfeld, valamint Szigligeti darabjai szerepelnek. Havi színháza zsúfolt házak előtt, nagy tetszés mellett működik, amikor az ötödik játszási napon - Benedix műve, A bácsi vagy a szerelmes család a színház esti műsora - "egy irtóztató robbanás rázza meg a városháza épületét, mintha egy tűzokádó tört volna ki a közelben." A történtekről Jókai számolt be.

"A szegedi lőpor-raktár robbant föl. (...) Az égen lángvörös felhőtömeg gomolygott fölfelé (...) izzó téglák zápora hullott a rettenetes égből. (...) A kőeső zuhogása után következett egy folyvást növekvő moraj: az ezernyi szekérnek a robogása. Rohant valamennyi a város minden utcáin kifelé; általános futás állt be. (...) Keresztül kellett mennem a piacon. Az egész nagy tér fedve téglákkal, melyből itt-ott feketéllett valami elő: agyonütött emberek, lovak hullája.

Mikor a szállásomra megérkeztem, a feleségemet teljes készülődésben találtam: a bőröndöt csomagolta az útra. Itt nem maradhatunk. Ott volt nála egy kedves jó barátnéja, a derék Zsófi. Kardalnoknő a színházban."368

Néhány nap múlva, augusztus 1-jén a magyar hadsereg elhagyja Szegedet. Jókaiék július 31-én, a kormányhivatalnokokkal együtt távoznak. A kritikussá vált helyzetben a közeledő vereség fenyegető árnya ráborul Thália templomára is. A színészek július 30-án tartják meg utolsó előadásukat, azután a színkör ajtajára lakat kerül. Havi társulata feloszlik, megy ki merre lát...