Társulatok az önkényuralom éveiben
                

291  



"A Magyar Társaságból Hetényi Gyula a színpadon kívüli rendellenes beszédjei s magaviselete végett Cs. kir. haditörvényszékileg egyhavi fogházra ítéltetett, Gönczi József a helybeli Cs. kir. Rendőrség által letartóztatással büntettetett."

/Csongrádi Cs. kir. Megyehatóság Szeged
városra vonatkozó iratai 396/1853 sz./

292  

"A kormány és a honvédség kivonulván Szegedről, néma lett a nemrég még hangos város, széthullott, mint a kéve, minden nemzeti intézmény" - írta többször idézett könyvében Szmollény Nándor. - "Megszűnt a színpadon a magyar szó, a magyar dal, összetörtek a hegedűk, elnémult a tapsvihar, kialudtak a rivalda lámpásai, s következett egy hosszú, nagyon hosszú, sötét éjszaka."

Az osztrák katonai hatóság csakhamar megszervezi az új polgári közigazgatást. Megyefőnöknek Bonyhády (Per­czel) Istvánt nevezik ki, akinek első dolga a rendőrség újjáalakítása, a besúgóhálózat kiépítése. Bizalmas rendeletében előírja, hogy a közhangulatról szóló napi és heti jelentésekben elsősorban a színházi, kávéházi és kocsmai eseményekre, valamint zsidókra, színésznőkre és kéjhölgyekre kell kitérni. Megindul a feljelentések özöne. A színész-­kormánybiztosra, Egressy Gáborra a vádak egész sorát zúdítják. Korda Jánosnak, az ideiglenes nemzetőrség volt ezredesének felesége, Vedres Rozália - talán, hogy férjét ment­se? - már 1849. november 18-án arra hívja fel a figyelmet, hogy "a szegedi rabló Csapatokat (...) Egressy Gábor k. biztos alakította." Gombás József, a 12 tagú városi hadi választmány tagja 1850. január 10-én kelt beadványában kérkedve jelenti ki: "csak én szóllaltam föl egyedül Egresi volt kormány biztos zsarnoksága ellen." Farkas János főkapitány valósággal vádiratot fogalmaz meg, amikor január 28-án így ír:

"Lázadási Kormány biztosok Szeged Város és környékén - kik közül leginkább kitűnő és első volt Egresi Gábor színész, ki 1848-ik évi november hótól 1849 január hó mintegy közepéig működvén a felséges Austriai házat, és Kormányát a leg borzasztóbb kifejezésekkel illette, több rend béli szónoklatokat, és hirdetéseket adván ki, - a nemzetet nemzet ellen kiirtásra fanatizálta a közellévő falukról a népet becsődülvén feleskedtette - Szegeden mozgó nemzetőrséget alakított a tudatlan egy gyügyü népet elől járói ellen bújtogatta, elannyira hogy annak kitörésétől naponként tartani lehetett - egyszoval a rosznak magvát Szeged városba a legnagyobb mértékbe hintette, magát az Úr Isten megválasztottjának az Isteni akarat hirdetőjének tüntetvén fel, legnagyobb fenhéjázó volt..."369

293  

A hatalom szemében Thália papjai és papnői gyanús személyek. Gyulai Gaál Eduárd Cs. kir. Kerületi főbiztos már 1849. december 7-én sürgeti Havi Mihály "megkeresését és kérdés alá vételét." 1850. január 9-én pedig ugyancsak ő arra hívja fel a szegedi tanács figyelmét, hogy egy "felség sértési bűn miatt a Bécsi haditörvényszék által 8 évi nehéz fogságra ítélt" szökevény "hír szerént valamely színész társulattal álnév alatt barangol" a megye területén.370

A vándor társulatok most valóban a szökevények menedékei. A faluról falura utazó truppok színészei között, felvett művésznév mögé rejtőzve számos üldözött lel menedékre. "Politikai tribünné vált 1850-ben a magyar színpad és ez a czél vezetett sok tehetséges ifjút, honvédet a színészethez" - írja Molnár György, aki maga is akkor áll színésznek. A sokat tapasztalt teátristák nem adják ki az üldözötteket, a publikum pedig az ellenállás tüzét féltőn óvó, a szabad jövő reményét életben tartó komédiások pártján áll.

E zivataros időkben meglepő kérésről dönt az 1849. december 1-jei tanácsülés. Máhr József "czukorgyáros" - a várossal a negyvenes évek elejétől szerződéses viszonyban áll - kéri, hogy "a Színházi vagy más művészeti előadások



Jelenet A szökött katona című népszínműből

294  

alkalmával, a színház előtti csarnokbani árulhatási" engedélyét a tanácsnokok hosszabbítsák meg. A kérés kedvező elbírálása jelzi, hogy rövidesen előadás lesz a városházi színházteremben.371 A Hölgyfutár 1850. január 7-i száma hírt is ad az eseményről. "Szegeden német színésztársaság működik, és egy bécsi német lapból mindennap ötven példány kel el, míg egy magyart alig látni." Léderer Lipót társulata a német múzsának ismét megpróbálja meghódítani Szegedet.

A Hölgyfutár ironikus tudósítására egy önérzetes szegedi polgár a január 19-i számban így válaszol:

"Ez mind való s még sem érdemli Szeged azon megrovást, (...) mert nem Szeged bűne. A német társaságot a testestül lelkestül magyar lakóság nem pártolja; s csak az szerencséjök, hogy az itteni izraeliták színházba szeretnek járni, de meg vagyok győződve, hogy ezek is örömestebb hallanák a magyar nyelv isteni hangjait zengeni; de nem az ő bűnök, hogy nem hallják, kérdezze ön inkább, hogy hol s merre vannak a magyar színészek, vajon kínálkozott é ide jelenleg is egy?" A két kaszinót nem látogatják az emberek, s újság csak olyan vehető, amilyent árulnak. "Nyilvános tánczvigalmaink sem igen lesznek az idén; okát elhallgatom, hisz ön tudja, majd mindenkinek van mit gyászolnia... Nehány nap óta a város kedveltebb és augusztus hó óta Pesten fogva volt polgárai haza bocsátattak."

A magyar színészek hiányát a Léderer-féle társulat nem pótolja. Az együttes színvonaláról érzékletes képet fest a lap február 7-i számában V., a Hölgyfutár levelezője:

"Szeged január 31. Az ittlevő német színészek összefércelt társaság (...) benne olly tulajdonok rejlenek, - miktől ha kitálalják - a jámbor szegedieknek szemök szájok eláll; szóval ezer mesterek; általok a néző, szomorú, drámai, vitézi s a darabok még annyi neme mind paródiákká válnak, s ha istentelen játékukat még soká űzik, úgy az évtizedek előtt boldogult költők, ennyi üldözés után - aligha oda nem hagyják sírukat." Az előadások látványa is jócskán hagy kívánnivalót. "A keresztes vitézek ágylepedőt aggattak nyakukba, (...) reá egy nagy veres kereszt papírosból ragasztva, gallérul egy párnaciha szolgált..."

Május elejére még ez a gyenge német társaság is kivonul a városból, és a magyar színészekre váró polgároknak

295  



Latabár Endre levele 1851-ből

296  

csak az ad némi reményt, hogy "a forradalom által szétoszlatott színésztársaságok" - mint azt a Hölgyfutár május 18-án jelenti - "itt, ott újra megkezdik működéseiket." Persze a kezdet nem egyszerű. "A színművek előadás előtt szigorú censurán mennek keresztül." A mindenben lázadást és lázítást gyanító hatóságok a legártatlanabb dolgokba is belekötnek. "Pedig kár minden mondást, tettet, mozdulatot politikailag magyarázgatni" - jegyzi meg a cikk írója - természetesen hiába...

A színtársulatok hiányát, mint már annyiszor, ezúttal is a kaszinói fiatalok igyekeznek pótolni. Sikeres előadásukról a Hölgyfutár június 5-i száma ír. "Szegeden műkedvelők Gaál József Szerelem és Champagnei című vígjátékát adták (...) a helybeli gyermekóvó intézet gyámolítására, s a közönség olly tetszéssel fogadta az előadást, hogy pár nap mulva az ismétlését kívánta." A folytatásra sem kell sokáig várni. A korábban is idézett pesti lap június 17-i számában olvashatjuk a Szegedről küldött tudósítást:

"Derék műkedvelő társulatunk Szigligeti Szökött katonájával mérkőzött, s mondhatom, hogy e darab most is nemcsak a szívekre, hanem a pénztárra is megtette a hatását." Ám a beszámoló legörömtelibb mondata: "Szabó színésztársasága naponkint váratik ide."

Rövidesen megérkezik a jó hír Aradról: "1850. július hó 12-én nyújtá be Szabó József igazgató a körutazás engedélyezéséért esedező kérvényt, melyben dal- és színésztársasága számára Szeged, Szabadka, Baja és Pécs városokba útlevelet kér, elválalván a körút alatt egész társaságáért a felelőséget."372 Azonban Szabót megelőzve, a Latabár-Tóth-Döme társigazgatók vezette társulat vonul be Szegedre. Jelenlétüket az Ároki Szilágyi Imre súgó által szerkesztett Játékszíni Emlékkönyv igazolja, s ebben, a városban működő színészek teljes névsora megtalálható.373 Az együttes vezéregyénisége Latabár Endre, az 1850-es évek legjelentősebb színigazgatója. A XIX. század zseniális színész-rendezője, Molnár György, aki maga is Latabár igazgatása alatt teszi meg első szakmai lépéseit, így jellemzi őt:

"Igazgatónak rendkívüli módon bevált, pedig nem tudott a közönséggel nyájaskodni, sem senkinek hízelegni, röviden, kurtán végzett mindenkivel; jó előadásokat tartott, ha kellett jöttek rá, ha nem jöttek, tovább ment más városba.

297  



Korabeli plakát

Mégis mindenütt szerették! Társulatát rendben tartotta, műsorát mindig a kor színvonalán álló művek töltötték be és minden új művet meghozatott, e mellett a világért sem hanyagolta volna el az eredeti színműirodalmat, sőt a klasszikusokat is adatta. (...) Az ő igazgatása mintegy reformáló volt a vidéki magyar színészetre, melynek figyelmét a németről a franczia színirodalom felé fordította; igazgatói jeles administrácziója is jótékony hatással volt a vidéki színészetre, mely példára is buzdított és többeket fixum igazgatások kezdésére bátorított. Rövid egypár év alatt ő lett a vidék első igazgatójává..."374
A 26 tagú társulatban 11 színész, 8 színésznő, 2 gyermekszínész, valamint 5 kisegítő személy van. Rendezőjük Kecskés Károly, a szabadságharc hadnagya, Petőfi Sándor katonatársa Bem tábornok erdélyi hadseregében. Az együt­tes tagja a 16 éves Szathmáry Károly, kinek édesapja Dániel, a kitűnő karakterszínész - mint már említettük -1848. július 28-án honvédként halt hősi halált. Ároki Játékszíni Emlékkönyvéből kiderül, hogy 1850-ben a társulat két ízben játszik Szegeden. Első alkalommal június 16- és július 30-ika között, majd másodszor december 2-a után

298  

tartják előadásaikat. "Közbeeső idő alatt - körülményei miatt kényszerülvén elutazni - Kecskeméten működött a társulat" - jegyzi meg Ároki. Hogy milyen "körülmények" ezek, annak nem sikerült nyomára jutni. Szmollény a közönség részvétlenségében látja az okot, ennek azonban ellentmond decemberi visszatérésük. Nyári évadjukat a városháza színháztermében a Liliomfival, Szigligeti vígjátékával nyitják. Az első operát Auber: Ördög része című daljátékát június 18-án mutatják be. Másfél hónap alatt 29 előadást tartanak s főleg zenés- és vígjátékokat adnak. A ravasz, taktikus Latabár nyilván el akarja kerülni az összetűzést a mindenben lázadást és lázítást gyanító új hatalommal. Kényszerű távozásuk előtt, biztosítani kívánva a visszatérés lehetőségét, kéréssel fordulnak a tanácshoz.

"Azon buzgó pártfogás következtében, mit e nemes város t. cz. közönsége körében magyar színészetünk iránt tapasztalni szerencsések valánk, s a mit mi is tehetségünk szerint iparkodánk megérdemelni, bátorít bennünket alázatos kérelemmel járulni a Nemes Városi Tanácshoz, hogy az e folyó év hónapjaira - October 1-sőjétől kezdve - a városi színházat részünkre átengedni méltóztassék..."

Kedvező választ kapnak, de töprengésre ingerlő indokkal:

"Jelenben műelőadásokkal itt foglalkozó színész társaság a bekövetkezendő őszig kérvén s nyervén engedelmet, ennek eltávozása után folyamodóknak a városi színház által engedtetni fog."375

Ugyan kik foglakoznak itt a "jelenben műelőadásokkal"? Csak találgatni tudjuk. Az biztos, hogy a német színészek már Latabárék érkezése előtt elhagyták a várost. Talán mutatványosok lennének? Azonban azok két hónapon át nem képesek előadások tartására. A legvalószínűbb, hogy a Szabó-féle aradi társulatról van szó. Ők valóban megérkeznek Szegedre - igaz, nem tudni mikor - ám egy megmaradt színlap azt bizonyítja, hogy szeptember 3-án itt mutatják be Szigligeti Gritti című drámáját. Miután több színlapjuk nem maradt fenn, szegedi tartózkodásuk idejét és időtartamát nem tudjuk behatárolni. Viszont azt joggal feltételezhetjük, hogy ez a társulat utolsó előadása. Mert "az aradi Dal és Színész társaság, melyet Szabó József vezetett, 1850. szeptember 14-én hetedik fellépését tartotta a

299  

Polgári Casino termében" Szabadkán, s ezt egy plakát is bizonyítja - olvashatjuk Gerold László Száz év színház című könyve 177. oldalán.

Különös, hogy ezekről a hónapokról Cseh Eduárd nagyváradi miniszteri biztos 5670. számú rendelete ellenére sincsenek feljegyzett adataink. Pedig a nagyhatalmú úr szigorúan megparancsolja a szegedi tisztségviselőknek, hogy a színészeknek "míg útleveleiket az elnökségnek be nem mutatják, előadásaikra engedelem ne adassék."376 Ugyancsak ő az alábbi, 5568. számú, épületes utasítás elrendelője is:

"A tapasztalat azt mutatja, hogy a nemzeti zene és táncz izgatólag hat a tömegekre. (...) A nemzeti zenészek fellépése az utóbbi időben szaporodik. A számkivetésből és a börtönből hazatért színészek eltávolítására kellő intézkedéseket kell hozni, és a tilalom ellenére zavart okozókkal szemben a legnagyobb szigorral kell fellépni."377

Az "izgatólag ható tánc" példáját örökíti meg Molnár György Világostól Világosig című könyvében. "Tóth Soma, a Szegedi dalszíntársaság egykori tagja kitáncolta a jaj be hunczut a német-et s lábaival oly figurákat csinált a közönség óriási tapsai mellett, melyek világosan beszéltek."

Nem tudjuk, hogy a városháza nagytermében november 30-án megtartott koncerten elhangzott-e "izgató nemzeti zene", hiszen csak a fellépők nevét ismerjük. Toper­czer­né dalestjén zongorán kísér Székács József, és a koncertet Arnstein Antal hegedűjátéka színesíti.

Talán éppen a koncerttel egy időben érkezik vissza Szegedre Latabár színtársulata, hogy december 2-án megkezdje a téli évadot. Nagy reményeket nem táplálhat a direktor, mert a bérleteket 6 előadásos ciklusura zsugorítja a szokásos 12 helyett. A szigorú rendeletek következtében a színlapon ekkor már a darabok német címe is szerepel, és a helyárakat is feltüntetik: "zártszék 24 kr., földszint 20 kr., karzat 10 kr. pengő pénzben." A társulat ezúttal a zenés darabok és vígjátékok mellett klasszikus drámákat is műsorára tűz. December 7-én például Schiller Ármány és szerelem című drámáját mutatják be. Wurm szerepét az egyik igazgató, Tóth József játssza, aki 1851 áprilisától majd a pesti Nemzeti Színház vezető művésze lesz. Az újesztendő beköszöntével a Hölgyfutár hírt ad a társulatról.

300  

"Szegeden Latabár igazgatása alatt igen jó magyar színész társaság működik, s e mellett műkedvelők is adnak né­ha jótékony czélok előmozdítására mutatványokat. Egyéb iránt a kávéházakban kávét, s a casinoban theát isznak az emberek, és térdig érő sárban járnak, midőn nincsenek otthon. Ennyit tudtunk meg egy hosszú levélből."378

Az egyre feszültebb politikai helyzetet jól jellemzi Bonyhády István cs. kir. kormányzó január 5-ei átirata. A megyefőnök rendeletben tiltja meg, hogy a színészek a színpadon katonai öltözetben lépjenek fel. Farkas János szegedi főkapitány sietve jelenti, hogy a városban egyenruhás színészek eddig nem léptek színre, s egyúttal arról is biztosítja főnökét, hogy a jövőben sem fognak, mert arról ő gondoskodik.

Latabárék téli szegedi tartózkodásáról csak roppant kevés adat áll rendelkezésünkre. Azt tudjuk, hogy december 28-áig 14 előadást tartanak, de 1851 januárjától működésükről mindössze két fennmaradt színlap tájékoztat. Az egyik arról tudósít, hogy a Latabár és Döme vezette társulat - Tóth József pesti szerződése miatt már kivált az együttesből - 1851. február 25-én a városháza nagytermében a Párizsi éjjel című francia népszínművet adja. Kár, hogy az egy nappal később megjelenő Hölgyfutár szegedi levelezője a színészekről nem ad hírt, csupán azt jelenti, hogy "Virányfűzér czím alatt a szegedi ifjúság Lovászy és Veiner szerkesztése mellett szépirodalmi gyüjteményt szándékozik kiadni." A lap március 5-ei száma viszont tudatja, hogy "Csercser Natália és Hubenai Szegedre mennek Latabár társaságához." Vendégszereplésről van szó, hiszen a két művész a pesti Nemzeti Színház legjobb énekes-színészei közé tartozik. Meghívásuk azt is jelzi, hogy végéhez közeledik a szegedi színi szezon. A direktorok ugyanis évad végén, az érdeklődés még egy utolsó felcsigázása érdekében folyamodnak énekes-színészek költséges vendégszerepeltetéséhez.

A másik megmaradt színlap az 1851. március 22-ei Hamlet városházi előadását hirdeti. Shakespeare tragédiájának címszerepét Déryné pártfogoltja, a 24 esztendős Benedek József alakítja. Benedek főhadnagyként szintén részt vett a szabadságharcban. 1863-tól majd az ő pályája is a Nemzeti Színházig ível. Laertest a vendég Hubenay Ferenc játssza. A két igazgatónak is jut feladat az előadásban.

301  

Döme Lajos Güldensternt, Latabár Endre pedig az Első színészt adja. A színlapon nem szerepelnek a sírásók, ami arra utalhat, hogy jelenetüket kihagyták az előadásból.

A Hamlet falragasza bizonyítja, hogy Latabárék március végéig maradtak Szegeden. Távozásuk előtt, 15-én a makói főbírótól kérnek 12 előadásra játékengedélyt, amit a hatóságok meg is adnak. Kérelmük kezdő mondata: - "társaságommal mely az egész télen által fényes sikerrel működött a szegedi közönség előtt..." - egyúttal azt is bizonyítja, hogy az 1850-51-es telet megszakítás nélkül a városban töltötték.379 Ám két vasat is tartanak a tűzben és húsvéttól, az egész nyári időszakra, a város nagytermét színi előadások tartására átengedni kérik és kapják.380 Ennek ellenére Makóról nem térnek vissza, hanem Pécsre utaznak, s ott április 21-én a Liliomfival megkezdik vendégszereplésüket. Mintegy másfél hónap alatt 22 előadást tartanak. A megőrzött színlapok alapján fogalmat alkothatunk műsoruk szerkezetéről, mely - a kor szokásainak ismeretében állíthatjuk - összetételében megegyezhet a Szegeden előadott repertoár jellegével. A 6 magyar darab Szigligeti, Vahot, Szigeti és Gaál József műveiből kerül ki. A 10 francia "társalgási vígjáték" mellett 1 angol és 2 német vidám darabot állítanak színre. Közülük 9-et zenésjáték formájában. Bemutatják még Donizetti Marcsa az ezred leánya és Meyerbeer Próféta című operáit is. Az előadások közt találunk egy különösen figyelemreméltót. A helybeli kórház és szegények javára, június 3-án tartott hangverseny után előadnak egy a "Michele Angelonak a Vaticanumban lévő eredeti képe után lemásolva 3 szakaszban mozdulatokkal: Ádám, Éva és a paradicsomi kígyó" című pantomimet. A pécsi turnét az együttes június 10-én fejezi be.

Az 1851-es év nyarán ismét szembetaláljuk magunkat Szeged színháztörténetének egy homályos pontjával. A ko­rábban már gyakran idézett Reizner, Szmollény és Lu­go­si - hitelt adva egymásnak - állítják, a nyár folyamán Hetényi József társulata a színkörben előadásokat tartott. Azonban erre nincs bizonyítékuk. Igaz, Reizner azt írja - s ezt átveszi tőle Szmollény is -, hogy "augusztus 17-én (...) Bonyhády megyefőnök azt kívánta, a játék díszelőadásként hirdettessék és tartassék meg." A nap ugyanis Ferenc József császár születésnapjának előestéje. "Hetényi (...) a

302  



303  

megyefőnök kívánságának nem tett eleget, de ezenkívül az óriási hőség daczára zsúfolásig megtelt teremben olynemű botrány támadt, hogy a megyefőnök másnap az egész társulatot eltolonczoltatni kívánta."381 Ezt a történetet semmilyen okirat nem támasztja alá. Ellenkezőleg! A Magyar Hírlap jelenti 1851. augusztus 27-én: "Szegedről írják, hogy ő felsége születésnapja ott is teljes fényben ünnepeltetett meg; melyre az intézkedéseket Wöber György polgármester tette - az alkalomra irányzott egyházi beszéd Szűcs Antal Szeged sz. rókusi lelkész által tartatott." Tehát a sajtó sem tud szegedi botrányról. A Reizner által ismertetett történethez hasonlót Hetényiékkel kapcsolatban csak az 1853-as tanácsi iratok között találunk, amit majd az adott évnél ismertetek. Reizner feltehetően tévedett a dátumban, vagy elírta azt, s hibáját Szmollény és Lugosi ellenőrzés nélkül megismételte. Biztosra vehetjük tehát, hogy a Hetényi társulat 1851 nyarán nem járt Szegeden!

Latabárék azonban, pécsi vendégszereplésüket befejezve, visszatérnek ide, és - amint azt egy megmaradt színlapjuk bizonyítja - június 25-én már a városháza nagytermében Hugo Károly Báró és bankár című szomorújátékát adják Csercser Natáliával és Benedek Józseffel a főbb szerepekben. Mivel Szegedi tartózkodásukról több adattal nem rendelkezünk, ismét csak közvetett információkra kell támaszkodnunk. Ilyen Bonyhády István megyefőnök 1851. július 11-én kelt levele. Ebben a nagyhatalmú úr közli a városi tanács elöljáróival, hogy tudomására jutott, a zenészek forradalmi indulókat játszanak. Ezért szigorúan meghagyja, a muzsikusok "sem a Kossuth, sem a Klapka indulót és más hozzá hasonló darabokat ne játszanak. A rendelet megszegéséről a tanács tegyen jelentést, a megszegőket fogják le."382 Tudjuk, abban az időben a felvonásközöket zenével töltötték ki, így valószínű, hogy az inkriminált zeneszámok a színházi előadások szüneteiben is elhangozhattak. A társulat távozásának időpontjára pedig a Magyar Hírlap 1851. augusztus 23-i számában megjelent felhívásból következtethetünk. Eszerint "a győri színházat az idei télszakra Latabár Endre magyar színigazgató kapta meg, ki jelenleg társaságával arat köztetszést." Mivel Győrre bővíteni akarja társulatát, színészek, színésznők, kartagok és segédszereplők jelentkezését "f. é. szept. 10-ig (...) Szegedre czímzett levélben" várja. A dátum nyilvánvalóvá teszi,

304  

hogy Latabár szeptember 10-e után elhagyja Szegedet, és színészeivel téli állomására, Győrbe indul.

Alig távoznak, megérkezik a megyefőnök újabb rendelete, mellyel megtiltja, hogy "a színészek rögtönzéseket tartsanak előadás közben, mert ezzel politikai izgatást fejtenek ki." Egyúttal elrendeli, hogy a társulatok névjegyzékét és előadandó darabjainak listáját minden esetben terjesszék elébe.383 A városban ekkor már nincsenek színészek, és újabb magyar társulat érkezésére még 1853-ig várniuk kell a szegedieknek.

Két évvel a szabadságharc leverése után, a színházi élet látszólag a megszokott kerékvágásba zökken vissza. A szerzői jogok rendezése érdekében Szigligeti a Hölgyfutár október 18-ai számában nyílt levelet intéz a vidéki színigazgatókhoz. Sürgeti a jogdíjak megfizetését, s a nem fizetőket perrel fenyegeti meg. Annak ellenére, hogy a színtársulatok munkája mind szervezettebbé és rendszeresebbé válik, a hatóságok ellenőrző szerepe csöppet sem csökken. Újabb és újabb rendelkezések korlátozzák az együttesek szabad mozgását, a fellépéseket szigorú feltételekhez kötik, és napirenden vannak a színészek elleni rendőri eljárások. A Szegeden is kedvelt művészek közül Szerdahelyi Kálmán ellen vizsgálat folyik, Havi Mihálytól pedig megvonják igazgatói engedélyét. A szigorú szabályok miatt az év hátralévő részében nem is akad Szegedre látogató társulat. A télbe forduló esték álmos unalmát csupán egy koncertsorozat töri meg. Novemberben "egy műkedvelő társulat hang­versenyeket ad jótékony czélokra, mellyek igen szépen jövedelmeznek."

Az 1852-es év tavaszán a színtársulatok szorosabb ellenőrzésére újabb rendeletet hoznak. Bonyhády István megyefőnök elrendeli, hogy "a jövőben minden évnegyed utáni 10. napig a színházak működéséről" tegyenek jelentést.384 Az év folyamán elküldött négy beszámoló azt tanúsítja, hogy 1852-ben nem jár magyar színtársulat Szegeden.385 A német színészet azonban ismét próbálkozik a város meghódításával. Teheti, hisz a hatóságok pártolják, a hivatalnoki kar pedig minden eszközt felhasznál arra, hogy a német előadásokra a közönséget becsalogassa. Először július elején Schauer Márton német direktor kér társulatának fellépési engedélyt, ám mivel "a városban színházi előadások tartására megfelelő hely nincs, kérése nem teljesíthető."386 Augusztusban az egész ország területére játékengedéllyel

305  

rendelkező, Szegeden már ismert Léderer Lipót jelenti be igényét a városházi színházteremre. Csakhogy ott már a földadót rendező bizottság dolgozik, ezért abban előadásokat tartani nem lehet.387

Magyar társulat is kísérletet tesz arra, hogy a városba bevonuljon. A Honművész 1852. szeptember 11-ei száma jelenti: "A vállalkozó színházi triumvirek Szabó, Havi és Kaczvinszky társaságuk egy részével Szegedet akarták mulatni, azonban működésük kellő helyéül a városháza termét meg nem nyerhetvén, kénytelenek valának szándékuktól elállni." Figyelmet érdemel a tudósítás további része is. "A szegediek szemük előtt tartva az élvvel párosult nemzetiséget, most állandó színházat építenek s Petrovits István úr inditványára részvények útján iparkodnak ezt foganatosítani. Egy részvény ára 600 pft; s már eddigelő 80.000 pfrt jött össze. A felsőbb helybenhagyásért már folyamodtak."

Valóban, Szeged egyre jobban érzi a színház hiányát. Szeptemberben Wöber polgármester a megyefőnökhöz intézett levelében szóvá is teszi ezt. "Hol eddig a városházi nagy teremben létesített Színpadon nyerte a közönség egyik díszes mulatságát az utóbbi évek olta ott a színpad és a Színészi előadások megszüntettek" - írja, egyúttal arra kéri - "az új Színházépület építésének engedélyezését" támogassa.388 Az anyagi fedezet biztosítására - mint azt a sajtó is megírta - 200 darab, egyenként 600 Forintos részvényt bocsátanak ki, s azokból nyomban elkel 114 darab. A színház helyét is kijelölik, "a Klauzál és Zseravitz ház előtt a Kárász háza szegletig terjedő telken". A területet négyszögölenként 2 pengő forintért átadná a tanács, és az építkezéshez még 300 000 téglát is felajánlanának.389 A színházépítés sok éve húzódó ügye, úgy tűnik, végre elmozdul a holtpontról.

Léderer azonban nem nyugszik bele az elutasításba. Pártfogókat keres és talál, s addig kilincsel a hivatalokban, míg kijárja, hogy a sétatéri épületet hat hónapra bérbe adják neki. Októberben azután gyenge társulatával megkezdi előadásait.390 "Az ötvenes években (...) a paprikás Szögeden még a kedvezőbb téli időszak alatt is elbukik a hazai színészet és a kedvezőtlen tavaszi, nyári időszak alatt a német színészet pénzt és babérokat arat..." - állapítja meg keserűen Molnár György.391

Novemberben híre jár a városban, hogy az itt vendégeskedő Lakatos Sándor táncművész "igen táncoltatja a nőket."

306  

A 32 éves, jó kiállású táncos valójában missziót teljesít. Az előző évben bemutatott Testvértáncát tanítja be a vidéki városok fiatalságának. A hatóságok mindenütt gyanakodva figyelik tevékenységét, mert a Testvértánc nem más, mint a magyar-lengyel testvéri érzés táncbeli kifejezése. Ami pedig már majdnem forradalom!

Az 1853-as esztendő rossz hírrel köszönt be. A cs. kir. mérnöki testület aradi igazgatósága nem engedélyezi a közpiacra tervezett színház felépítését. A német mérnököknek miért is lenne szívügye egy magyar teátrum létrehozása? A tervrajzok, mint a múltban már annyiszor, ismét egy íróasztal fiókjába kerülnek.392 Nem jár több szerencsével egy másik színházépítési terv sem. A Szegeden állomásozó Léderer még az előző évben egy nyári aréna építtetésére kért és kapott engedélyt. Ám mivel a társulatnak rosszul megy a sora, az anyagi és művészi bukást megelőzendő, a bánságba vagy a vajdaságba akar áttelepülni. Távozási szándéka kudarcot vall, azonban építési engedélyét sikerül Wollner Ignác kereskedőre átruháznia, aki vállalja, hogy a vár előtt, a halpiac és a sétatér között megépítteti a nyári színházat. Ám mikor az építkezéshez látna, a városi Szépítő bizottmány közli vele, "az építésre adott engedély időközben felsőbb helyről felfüggesztetett."393 Így ez a terv is kútba esik. Úgy tűnik a német hivatalnokok és a Bach-­huszárok kínosan ügyelnek arra, nehogy színpad kerülhessen az esetleg erre vetődő magyar színészek talpa alá.

Léderer társulata a nyár derekáig még vegetál, azután augusztusban kénytelen-kelletlen elhagyja a várost. Közben a megyehatóság megadja az engedélyt Hetényi József színtársulatának, hogy ideiglenesen Szegeden telepedjen le és előadásokat tartson.394 Nem kockáztatnak sokat, mert biztosak abban, az együttes játszóhely híján úgyis továbbáll a városból. A magyar előadásokra kiéhezett szegediek azonban a direktor segítségére sietnek, és a fölsővárosi kaszinóban a legnagyobb termet átadják neki. Az ott sebtében felépített színpad nem túl tágas - Molnár György szerint 15 lépés széles és 20 lépés mély -, ám mégis még évekig ez lesz a Szegedre látogató társulatok mentsvára.

A szervezettség és fegyelmezettség tekintetében kifogástalan együttes július közepén érkezik meg Kecskemétről. A mintegy 30 tagú társulatból heten a színigazgató családtagjai. "Ő maga gyönyörű hangorgánumával, magas

307  



A tervezett színházépítés irata

308  

szép alakjával nevezetes apaszínész. Laura leánya nem szép, de igen kedves, megnyerő színpadi jelenség és híres népszínmű énekesnő, e mellett kitűnő drámai színésznő is, végtelen gyors felfogással, élénk temperamentummal és nagy emlékező tehetséggel. (...) Amália igen kedves társalgási színésznő, előkelően finom modorral; olyan csöndes, nyugodt kedéllyel, mely nagyobb hullámokat nem vetett soha s éppen ezért is aristokratának tartották. (...) Antonia egészen az elhalt, híres Jozefa nénjére ütött szépségben úgy, mint különösen énektehetségével. Gyula kitűnő vígjátéki színész; Béla szintén gyönyörű szép ifjú, egészen apja fia; hősöket játszik és népszínműénekes, de még legszebb fiatalságában katona lett és az olasz hadjáratban a Garibaldistákhoz ment át a népszabadságért harcolni, hol igen kitüntette magát. (...) A hetedik csemete a kis Milus, ki a gyermek szerepekben jeleskedik. (...) Hetényiné középszerű anyaszínésznő, a ki nem csinál, de nem is ront szerepein. A család tehát: Hetényi, Hetényiné, Gyula, Laura, Amália, Béla, Antonia, Milus."395 Rendezőjük a Latabár társulatból már ismert Kecskés Károly.

Július 23-án kezdik meg előadásaikat. Műsorukon főleg népszínművek szerepelnek. Szigligeti Ede, Gaál József és Hugo Károly a leggyakrabban játszott magyar szerzők. A külföldi drámaírókat többek között Schiller, Dumas és Shakespeare képviselik. Október 29-én Hetényiék adják először szegedi színpadon a Rómeó és Júliát. De bemutatják Weber operáját, a Preciosa a szép cigányleányt is. Legnagyobb sikerüket a Tamás bátya kunyhójával érik el, egymás után háromszor tűzik színre! December végéig 88 előadást tartanak. Hanem addig még sok minden történik velük.

A Hölgyfutár először szeptember 9-én ad hírt róluk: "Szegeden Hetényi társulata működik 30 tagból álló személyzettel; a közönség pártolás tekintetében ritka lelkesedést mutat már két hó óta. A derék társulat az ott huzamos ideig működött, de megbukott német színtársaságnak 200 pft úti költséget adott." A szegedi viszonyokat Molnár György is megörökíti Világostól Világosig címmel kiadott emlékiratában:

"Bonyhády megyefőnök mindenáron német színészetet akart a szűz magyar Szegedbe plántálni s megtörtént, hogy a rendőrfőnök az előbb járó magyar színészetnek adta ki az

309  

engedélyt, Bonyhádi meg a német színtársulatnak, a mi fölött aztán úgy hajba kaptak a Bach-huszárok, hogy a magyar színészek valósággal fegyveres rendőri asszisztencia mellett tartották előadásaikat. (...) Utoljára is a rendőrfőnök győzött s a német színészet a magyaré mellett csúfosan megbukott. (...) Vagy hat hétig úgy ment a dolog, hogy egyik nap a magyarok, másnap a németek játszottak. (...) Végre oda lyukadt ki a dolog, hogy a magyar színészek rendeztek egy jótékony előadást a német színészek eltávozhatására."396 Tehát úgy tűnik, minden rendben van Hetényi társulata körül.

Ám a tanács iratai között 1853. szeptember 12-i keltezéssel "Bonyhády István Úrhoz, cs. kir. helytartósági tanácsos-, s Csongrád Megyefőnökéhez, 1ső Ferencz Jósef császári rend vitézéhez" beterjesztett, különös írást találunk. A beadvány "alázatos kérvénye Hetényi Józsefnek, mint a helybéli Szín társulat igazgatójának, melyben cs. kir. hadit.széki ítélet által egyhavi fogságra bűntetett társulati tag Hetényi Gyulának csupán az előadások idejére biztos kezesség mellett leendő ki bocsájtatását kegyesen megengedni kéri." A válasz nemleges, "az esedező kérésnek hely nem adatik."397

Ugyancsak Hetényiékkel kapcsolatban, szeptember 24-én Bonyhády keményhangú levelet intéz Wöber polgármesterhez:

"7706 sz. a. Tettes uraságodnak meg volt hagyva: mi szerint az ott előadott okoknál fogva az itten működő színi társulat Igazgatóját Hetényit Szegednek hat napok alatti el hagyására kötelezze, miután azonban a kitűzött határidő elmúltával is tapasztalám, hogy a kérdéses színi társulat még mindég előadásokat tart. Tettes Polgármester urat felhívom: hogy adja okát azonnal fentebbi rendeletem végre nem hajtásának, s ugyan azt végre is hajtsa."398

Miért ítélik Hetényi Gyulát egyhavi fogságra, és miért utasítják ki Szegedről a társulatot? Feltehetően a 7706 számú aktában "előadott okoknál fogva." Csakhogy nyoma veszett az iratnak! Így immár sokadszorra, közvetett bizonyítékok segítségével kíséreljük meg az "előadott okok" titkát feltárni.

A színházra felügyelő Farkas János tanácsos az elmúlt július, augusztus és szeptember hónapokról a következőket

310  

jelenti: "ezen holnapokba két színészi társulat adta működését az egyik Léderer Lipót német színész igazgatása alatt" (...) a másik "a nyári holnapokba Hetényi József magyar színész Igazgatónak" vezetése alatt. "Amaz augusztus hó utolján távozott ez utóbbi pedig mai napig folytatja még színi előadásait. (...) A Magyar szín társaság egyes tagjai közül részint a darab előadásbani maga viselete részint pedig a színpadon kívüli illetlen beszédjei miatt a cs. kir. katonai törvényszék által börtönnel fenyíttettek." A jelentés dátuma 1853. szeptember 30.399 Wöber polgármester a megyefőnöknek október 4-én írt jelentésében újabb információra bukkanunk: "Hetényi Gyula a Színpadon kívüli rendellenes (sic!!) beszédje s magaviselete végett Cs. Kir. haditörvényszékileg egyhavi fogságra ítéltetett, Gönczí József pedig a helybeli Cs. Kir. Rendőrség által letartóztatással büntettetett."400

Farkas és Wöber jelentése közt némi eltérést találunk. Míg az előbbi előadás alatti és színpadon kívüli "illetlen beszédről" számol be, az utóbbi "csak" színpadon kívüli "rendellenes" beszédről ír. De miért a haditörvényszék ítélkezik az "illetlenül" beszélő felett, és nem a rendőrség? Talán mégis inkább "rendellenes", azaz rendszerellenes volt a beszéd és nem csupán illetlen? Az "egyhavi fogság" és a "rendőrség általi letartóztatás" a politikai vétség esetét erősíti. Egyszerű "illetlen beszéd" miatt a megyefőnök sem utasítaná ki a társulatot a városból. Akkor vajon mikor és mit követhetett el a két megbüntetett színész?

Mivel az igazgató már szeptember elején kéri Hetényi Gyulának "az előadások idejére biztos kezesség mellett leendő ki bocsájtatását", a vétséget valamikor augusztus folyamán követhették el. Augusztusban - politikai szempontból - valóban van egy kényes dátum: 18-ika, Ferenc József születésnapja. Ennél a pontnál térjünk vissza Szmollény Nándorhoz, aki tud egy Hetényiékkel összefüggő, a születésnap előestéjén kitört színházi botrányról, ám elvétve a dátumot azt 1851-re tette. A nyilvánvalóan 1853-ban megtörtént esetet - a direktor nem hajlandó díszelőadást rendezni az uralkodó tiszteletére - már követheti az azonnali kiutasítás, s a szenvedélyesen tiltakozó színészek elzárása. Valóban ez volt a kiutasítás oka? Nem tudjuk. Az irat eltűnt. A megőrzött tanácsi levelezés azonban megengedi ezt a következtetést.

311  

Ám a közutálatnak örvendő megyefőnök nem éri el célját, mert a szegedi tanácsurak a színészek pártjára állnak, különböző indokokkal szabotálják a kitiltó határozatot, és a társulat végül marad. Igaz, nincs könnyű dolguk. Bony­hády bosszúból egy roppant népszerű cirkuszt, Slezák lovas társaságát küldi a nyakukra. A színészek ezt az akadályt is jól veszik! "Szegeden Hetényi színésztársasága - dacára annak, hogy ott Slezákék naponta két előadást is tartanak - meglehetős pártolásnak örvend; irodalmunkat ellenben éppen nem pártolják" - jelenti a Hölgyfutár október 12-én. - "A szegediek - mondja tudósítónk - csak pénzüket és birkáikat olvassák." Az epés levelező kedvesebben is tud írni, ha a szépnemről van szó, kivált, ha az Thália papnője. Azt a roppant fontos hírt is siet közölni, hogy Szegeden "a társaság gyöngye Hetényi Laura, ki nem csak a férfiaknak, hanem a nőknek is tetszik."

Szerencsére a sok izgalom, keserűség után a Hetényi családra boldogabb napok köszöntenek. Október 23-án Hetényi Béla József és Kiss Katalin "theatralisták"-nak a Fölsőváros 113 szám alatt világot lát József Béla nevű fia. Az édesapa, a híres hősszerelmes és népszínműénekes ekkor már elhagyta a színpadot, és beállt Garibaldi seregébe. A gyermek később szintén a Béla nevet használva, kicsiny korától fellép nagyapja társulatában, s 1859-ben már gyermekszínész Nagyváradon a kor kitűnő színész-rendezőjénél, Molnár Györgynél. Később pályája a Nemzeti Színházig ível, ahol karakterfigurák hiteles ábrázolásával tűnik ki. A szegedi közönség majd az 1883-ban megnyíló kőszínházban találkozik vele.

De térjünk vissza 1853-ba. Még két hét sem telik el Bé­la születése után, és november 5-én felsír a másik Hetényi unoka, Gyula András is. Ő nem lesz neves ember, talán korán meghal, mert sorsáról nem tudunk semmit. Az édesanyának, Novarra Annának, a minden bizonnyal csinos, ám jelentéktelen színésznőnek Hetényi Gyula már a második férje. Legalábbis erről árulkodik a palánki plébánia 1844. szeptember 7-i bejegyzése, mely szerint e napon született Molnár József és Novarra Anna vándorszínészek József Gyula András nevekre keresztelt gyermeke. A szülők a Szerdahelyi - Szabó - Havi daltársulattal kerültek Szegedre, mint kardalnokok. Molnár Józsefet három év

312  



Wéber polgármester jelentésének fogalmazványa

313  



Hetényi József igazgató kérelme

314  

múlva elragadja a halál, s a fiatal özvegy feltehetően az idősebb Hetényi truppjában ismerkedik meg Gyulával, akivel 1852-ben házasságot köt.

Decemberre a társulat körül elül minden vihar, és mint a Hölgyfutárban olvassuk: "Hetényi társasága folyvást Szegeden mulat, és pedig valóban mulat, mert minden képzeletet fölülmúló pártolásnak örvend." Még a megyei hatóságoknak is azt jelentik 1854. január 4-én Szegedről, hogy a "Hetényi József igazgatása alatti jelenleg is helyben tartózkodó színész társulat előadásai; valamint egyes tagjai maga viseletére nézve panaszra okot nem szolgáltatott."401

Az újesztendő beköszöntével Szegedről új levelező tudósítja a Hölgyfutárt, a tanári képesítéssel rendelkező, 25 éves Kempelen Győző. Ez a rebellis lelkületű, vállalkozó szellemű férfiú indítja majd meg 1859-ben a város első lapját, a Szegedi Híradót. Tudósításai nem csupán udvarias beszámolók. Szegedi mozaikok címmel, vitriolos tollal írt tudósításai egyaránt bírálják a polgárokat s a színészeket is. "Mint született magyarnak, kötelességem magyar színtársulatot pártolni" - szögezi le 1854. január 25-i első jelentkezése alkalmával. Éppen ezért szomorúan állapítja meg, hogy csak a mesteremberek látogatják naponta a színházat, polgárok csak ritkán tévednek be oda. Pedig jó a társulat, egyedül csak Kapocsiné ellen lehet kifogás, aki "olly szerepekben lép fel, mellyeket megérteni sem képes." Igaz, a direktor a darabok kiállítására nem sokat ad. "A színészek kezén kesztyűt még senki se látott, a világítás pedig egész hat gyertyából áll." Talán ez is az oka annak, hogy "a közönség nagyobb része már beleunt a pártolásba, miután az igazgatóság semmi tekintettel nincs iránta" - vélekedik Kempelen.

A gyenge színházmenet ellensúlyozására - mint azt a február 15-i tudósításából megtudjuk - "Hetényi társasága Kecskemétre megy farsangolni", kávéházi adóságaikat hátrahagyva. Helyükbe a szegediek egy Vásárhelyen működő társulatot várnak - hiába. Február 10-én viszont jelentkezik Latabár "jelenleg még győri színtársulata", és március elsejétől játékengedélyt kér, mivel tudomása szerint "Szeged a színészettől nincs elfoglalva."402 Azonban Hetényiék farsang után még visszajönnek, ezért Latabár csak áprilistól kapja meg a városba vezető szabad utat.

315  

Az 1854-es szegedi tavasz roppant eseménydús. Március 4-én megindul a vasúti forgalom Szeged és Pest között. Április elején - Lőw főrabbi javaslatára - Garai János költő árvái javára hangversenyt rendeznek. A 300 pft-ot jövedelmező eseményt Kempelen hitvese, a literátor lelkű Tóth Riza szervezte. Alig egy hónap elteltével a márciusban elhunyt jeles drámaíró, Nagy Ignác emlékművének létesítésére adnak koncertet, és már szinte törvényszerű, hogy ismét felmerül egy nyári aréna létesítésének terve. Ezúttal Máhr József - korábban a városházi játékszín előtti cukrászda bérlője - kér a Korda-féle ház kertjében játékszín építésére engedélyt. Próbálkozása nem jár sikerrel. A kiszemelt hely túl szűk, és különben is a Hét pacsirta kertjében már működik színház, ezért egy újabbra - véli a Megyehatóság - nincs szükség.403

Hetényiék visszatérése a Tisza partjára balul sikerül. "Nemrég írta Szegedről egyik kedélyes levelezőnk, hogy ott a magyar színészeknek annyira jól megy dolguk, hogy még a súgó is (...) szivart szí. Most az igazgató úr (...) jó dolgában elbízva magát hanyag lőn, s a hanyagságot a közönség részvétlensége követé. (...) Óhajtjuk, hogy e súlyos vádakat Hetényi úr mielőbb megcáfolja" - írja április 11-én a Hölgyfutár. Hetényi azonban nem cáfol semmit, hanem összepakolja a dekorációt, és elhagyja a várost, ahova 20-án Latabár és társulata vonul be.

Molnár György, a XIX. század második felének legkiemelkedőbb színész-rendezője, pályakezdőként, Szegeden csatlakozik a társulathoz. Emlékirataiban - ahol maga Kántor Gyuszi néven szerepel - megragadóan írja le a szegedi napokat és az együttes nevesebb tagjait. Adjuk át a szót Molnárnak.

"Kántor Gyuszi megérkezésekor nem volt előadás, a szegedi makkos erdőben majálisozott az egész társulat, kivéve Török Pistát meg Latabárt, ki nem szerette a zajos mulatságokat, hanem ezek alatt - szenvedélyes zenész is lévén, (...) - inkább zongorázott. Török Pista a színházi helyiség előtti kis sétatéren gombászott, meg bogarászott a halászó szigony horgaira." A 30 tagú társulatban 14 színész, 8 színésznő és 2 gyermek van, a többiek a kisegítő személyzethez tartoznak. "Latabár tudományosan képzett ember, kiváló zenész, énektanító és karmester; a kiből már ő sem tudott énekest, énekesnőt faragni, az aztán hiába

316  

ment akárhová, abból ugyan senki fia sem tudott valamit csinálni. (...) Benedek jeles rendező volt, finom ízléssel, higgadtan, nagy tapintatossággal vezette a próbákat, melyeket jól össze tudott tartani...a tiszta, kerekded jó előadások, melyek Latabár társulatát oly híressé tették - a személyzet rendkívüli szorgalma, pontossága, szereptudása és jeles játéka mellett jórészt a Benedek kitűnő rendezésének tudhatók be. (...) Jegyese, Csercser Natália, bár nem volt a természettől szép külsővel megáldva.nagyon kedvelt népszínmű énekesnője volt a vidéknek, e mellett kitűnően játszta a drámai naivákat is és a pajzán figurákat a franczia vígjátékokban. (...) Felekiné.ekkor már művésznő volt és a pesti vendégművésznőkkel szemben mindig kiállta a versenyt - sőt némely szerepekben le is győzte őket. Latabárné másod énekesnői szerepeket és a szubretteket adta, ezek mellett a csacska nőket is elég jól elfecsegte. Kecskésné az anyákat és öregebb hősnőket játszotta, egy kissé több orrhangból, mint ezt a franczia színészetnél is megengedik. Eszes, gondolkodó színésznő volt, amit csinált, arról számot is tudott adni. (...) Németi Gyuri tőről metszett paraszt színész volt, szép magas bariton hangú népszínműénekes, e mellett a drámákban is helyét állta. még a primadonnák sem kaptak annyi bokrétát, szalagos koszorút, mint ő. Szilaj, tüzes színész volt, szerepeibe úgy bele élte magát, hogy nappal is ilyen volt. (...) Kecskés egyike volt a magyar színészet csöndes, ritka szelíd példányainak, kikkel az igazgató akár nyulat is fogathatott. Nagyon hasznavehető, sokoldalú színész volt ő is, mint ez időben mindenkinek ilyennek kellett lenni, kivált Latabárnál. (...) Török Pista megtestesült komikus, jeles színész, sohasem hagyta magát a karzat tapsaitól elragadtatni, ő sohasem túlságoskodott, az ő komikuma mindig jellemző is volt. Mint ember, mint pályatárs, csupa szívjóság. Mindenki szerette. (...) Foltényi volt a társulat gavallér színésze, operától jött a drámához, népszínműhöz; igen jeles operai buffo volt.a prózai szerepekben is megszerették; a hóbortos bonvivánokban volt leginkább helyén. Berzsenyi a vidék Szentpéterije, Megyerije, Réthije, Bartája - mind egy személyben öszpontosulva. (...) Szentkutinak... a pajtáskodások és örökös poharazgatások túlságos gyakorlása már rettentő bassus hangját is koptatni kezdték, s az azelőtti egyenletesség, beszélő hangján is, fűrészelő recsegővé

317  

vált, a mi miatt a hős apákat már nem játszhatván, örökös kóristának maradt."404
Az újonnan érkezett társulat élvezetes, jól kidolgozott előadásokkal igyekszik megnyerni a szegediek kegyét. Törekvésüket a Honművész elismeréssel nyugtázza. "Latabár társasága mindent megtesz, hogy kiegyenlítse azon csorbát, melyet Hetényiék a vidéki színészet hitelén itt ejtettek. Ittléte óta folyvást új s a legjobb ízléssel választott darabokkal mulattatja a közönséget, mely csak lassan akar felüdülni az említett hanyagság okozta részvétlenségből."405 Pedig érdemes színházba járni, mert Latabár csupa új francia társalgási vígjátékkal frissítette fel műsorát, amely ezeken kívül, szinte kizárólag népszínművekből áll. A derék direktor úgy látszik az újdonságok híve, hisz színészei díjazásában is újszerű módszert vezet be. Vidéken ő az egyedüli, aki a szerződéseket nem proporcionális alapon - azaz a bevétel alapján, meghatározott arány szerint felosztva -, hanem a színház jövedelmétől függetlenül, fix fizetésre köti. Ezért is olyan példamutatóan fegyelmezettek előadásaik.

Persze a politika a színpadon is érezteti hatását. "A nemzet veszteségével a színészet is veszített erkölcsileg" - írja Molnár -, "mert ily időben s ily körülmények között alig haladhatott. A színpad inkább a politikáé lett lévén, mint a művészeté, a színészek is a nemzettel politizáltak s nem a költőkkel, nem a művészetről eszmélkedtek. A kezdő fiatalok is, bár nagy hévvel és buzgósággal csüggtek a pályán, (...) részint az öregebb minták, részint a politikával szaturált drámák és azon idő hangulata, ízlése, kívánata folytán, túlpathetikussá, inkább tribunkodó szónokokká, mint művészi egyénítőkké, előadókká váltak." A közönség dédelgette a színpadon politizáló komédiásokat, mert "a nemzetnek más nem maradt, nem hagyatott. A magyar cigányaival búsult és ivott egyre, de ez is jobban esett, jobban ment neki, ha színészek társaságában tehette, ezek olyan dalokat s verseket szavaltak, énekeltek nekik, melyek a színpadról eltiltattak; olyanok voltak ők ez időben a nemzetnek, mint a hajdankori hegedősök."

Az osztrákellenességüket nyíltan hangoztató teátristák felbosszantják a császárpárti megyefőnököt, aki zaklatni kezdi a színészeket, és zsandárokkal való szétveréssel fenyegeti őket. Ettől fogva a közönség estéről estére megtölti

318  



A füredi színház

a színházat, hogy ezzel is borsot törjön Bonyhády és labanclelkű tisztviselői orra alá. A társulatnak olyan jól megy a sora, hogy a meleg napok beálltával, május közepére a rókusi Hét pacsirtához címzett vendéglő kertjében arénát építtetnek.406 "Roppant nagy színkör volt ez födél nélkül, két nagy karzattal; a felső úgynevezett kakasülőre 600 néző fért el 10 kros belépti díjjal, az alsó kényelmesebb karzatra 400 néző 20 kros helyárral, e mellett háromszáz zártszék és oldalt 22 nyitott páholy, a földszinti állóhelyre körös-körül négyszázan fölül is elfértek. Hétköznapokon csak rendkívüli esetekben telt meg a nagy színkör, de ünnepnapokon, fellegtelen tiszta időben még az igen távoleső palánk és alsóvárosból is úgy tódult a közönség a rókusi arénába, mint a búcsújáró nép. Latabár egyik vasárnapon nemzeti drámát, másikon népszínművet adatott és így sem a drámai műfajt, sem a népszínműi válfajt nem koptatta el egészen, hétköznapokon vígjátékok adattak, melyekben Latabár is föllépett, részint játszási viszketegségből, részint szükségből, mert nem tartott nagy személyzetet és így a nagyobb személyzetű színdarabokban neki is elő kellett állni."407 Június végén azután Latabár teli kasszával, Balatonfüredre vezeti társulatát, megígérve lelkes közönségének, hogy őszre visszatér.

319  

Most érzik csak igazán a derék szegediek, milyen üres a város színészek nélkül! "Az egyetlen parányi makkos erdőt kivéve nincs nyári kirándulásra alkalmas hely, ez pedig sem padokkal, még oly ízetlen kávéval, és vizes sörrel sem kínálkozik, mint a vasúti indóházi étterem, hova a szegediek leginkább kirándulni szoktak. Társasélet: nincs. Mívelt­ség: alig van. Sétányon: hétköznap akár lóversenyt rendezzenek olyan üres" - panaszkodik a Hölgyfutár levelezője. Latabár se örülhet a Balaton-parti teátrumnak, mert olyan gyenge a bevétel, hogy augusztusra kénytelen Veszprémbe áttelepülni. Ott ugyan jól megy a színház, de ő egyre csak Szeged felé figyel, és a hónap végére vissza is tér oda.

Augusztus 26-án kezdik meg az előadásokat, s a szegediek tódulnak a színházba. Latabár "meg is tesz mindent, hogy a közönség e pártolását kiérdemelje, s igényeinek megfeleljen, folyvást új, jobbnál jobb darabokkal lepve meg bennünket, melyek kiállítása néha részéről is áldozattal jár." Szeptemberben a Zsótér család "nagyszerű halászaton" látja vendégül Vas Gereben írót, aki így örökíti meg a szegedi teátrumot:

"A hosszan elfekvő városnak felső részében van egy épület oly aránytalanul messze a másik résztől, hogy a térséget szabad szemmel átnézni is sok, hát még azon keresztül vágni sötétben és sárban, és uraim, a színház fulladásig tömve. (...) Nem tudja elgondolni az ember, hogy sörélesztőt vagy mit adtak be ennek a népnek, hogy ily langyos sárban, sötét éjszakán, saját pénzeért oly kényelmetlen helyre furakodik, mint a szegedi rögtönzött színház?"408

A siker, Latabár szerencsés - ma így mondanánk: - "műsorpolitikájának" köszönhető. Augusztus 26-tól december 11-ig 76 előadást tartanak, s ezek többsége, mint már szó volt róla, francia vígjáték és népszínmű. A magyar drámaírók közül Szigligeti 10 színpadi művével van jelen! A klasszikus szerzőket Corneille, Schiller, Moliere és Shakespeare képviselik. Az október 21-én bemutatott Othello címszerepében remekel a fiatal Molnár György, s méltó partnere Felekyné, Desdemona alakítója. November 11-én a Stuart Máriát játszó Felekynét zajos ünneplés keretében ajándékokkal halmozzák el. Számtalan koszorú és virágcsokor mellett karperecet, melltűt és fülbevalót rejtő ezüst kosárkát adnak neki. Nagy siker a december 8-án színre kerülő Weber-opera, a Preciosa is. Az előadott darabok

320  

egyértelműen igazolják a direktor törekvését: meg akarja szüntetni a német színműírók nyomasztó egyeduralmát. Ezt a szándékot jutalmazza a közönség tapsa.

Latabár, a tapasztalt színházi róka, tudja, hogy a siker madara könnyen elröppen. Figyelmeztető jel a november 20- és 22-iki előadás, amikor egy-egy vígjáték után Fáncsy Etelka ad hangversenyt "40 néző előtt." És azt is tudja, a siker gyakran egymás ellen fordítja a társulat tagjait, ami végül az együttes széteséséhez vezethet. A társulatban pedig már erre is mutatkoznak jelek. A Hölgyfutár is felhívja rá a figyelmét:

"Egy idő óta bizonyos feszültséget, mely utóbb ingerültségben tört ki, lehetett észrevenni egyes tagoknál egymás ellen, szóval: a társaságnál felbomlott a fegyelem (...) s midőn a színházi közönség pártokra szakad, aztán egyik vagy másik művész vagy művésznő rovására egy harmadiknak árt, mindig a közönség vallja kárát."

Az igazgató nem várja be a bajt, elébe megy. S miután tudomására jut, hogy rövidesen felavatják az új szabadkai színházat, felajánlja, hogy a megnyitására egy új "vaude­ville és drámatársaságot állít össze." A kedvező válasz birtokában Szegeden december 11-én megtartja az utolsó előadást, és átteszi székhelyét Szabadkára.

Alig távoznak, a Hölgyfutárban "Szegedi új állandó színház" címmel cikk jelenik meg. A szerző sürgeti benne egy állandó színház felépítését. Mert lehet, hogy "a piaczon a városháza mellett egy Laczikonyha - hasznos, de ott egy színház jobb lenne, (...) hiszen annyi rokonszenvet, pártolást és megelőző barátságot nem egyhamar fog találni a színészet, mint Szegeden. (...) Sok vidéki helyen a színészeket páriáknak tekintik, s mint ezek, ki van zárva a külvilág köreiből. (...) Itt egészen máskép van, itt szívesen látott vendégei bármely társadalmi körnek" - állítja a lap szegedi tudósítója.409

Az 1855-ös újév beköszöntével érdekes adatot közöl január 14-én a Vasárnapi Újság: "Szegeden a tanyai oskolák száma eddigelé 14-re ment, mellyekben már 1200-nál több gyermek részesül czélszerű oktatásban." A tanyai oktató szabad lakást és "földhaszonvételt" is kap évi 300 pft értékben. Látható, hogy egyre nagyobb gondot fordítanak a szellemi pallérozódásra. Joggal tehetné hát fel a szegedi

321  

polgár a kérdést: miért nem törekednek operával is rendelkező társulatokat Szegedre csábítani a város vezetői? A válasz egyszerű: financiális okok miatt. S ezek az okok a színigazgatókat sújtják. Milyen örömmel írja az ország legnevesebb zenés vándortársulatának igazgatója, Havi Mihály Szigligetinek, 1854. május 1-jén Aradról: "a vérszopó operát elbocsátottuk." A magyarázattal a Vasárnapi Újság egy cikke szolgál.

"Vidéki városainkban, a mint tapasztalás mutatja, az opera megölője - nem a drámának - hanem a színigazgatónak. A melly színigazgató operára veti a fejét, az egyenes útján halad a megbukásnak. Így jártak taval a kolozsvári, így az aradi igazgatók. (...) Ellenkezőleg Latabár, Pázmán, Szuper és az idei kolozsvári színigazgatóság a dráma mellett híven megmaradva (...) váratnak vissza rendes állomásaikra. Jó opera tartásához nagy segélyezés kell, a rossz opera pedig minden világi rosszak között a legkevésbé kelendő."410

A cikk írója a lényegre tapint. Az igazgatók képtelenek annyi pénzt bevenni, amennyi eltartana egy nívós operatársulatot. Annak ellenére így van ez, hogy a színészetet és a színészeket országszerte a forradalom tüzét őrző papoknak tekintik, s a lehetőséghez mérten pártolják. Jó példa



Korabeli előadás

322  

erre a pesti Sztrepa György, a Magyar Koronához címzett gyógyszertár tulajdonosa, aki "20 szegényebb sorsú színházi egyénnek. a gyógyszerek árát végképp elengedi", a továbbiakban pedig ingyen adja. A kezdeményezéshez csatlakozik Kis Károly, A kígyóhoz címzett patika gazdája is, és a Nemzeti Színház tagjai nála féláron juthatnak patikaszerekhez.

Még az elmúlt év végén, Szegedről való távozásakor Latabár írásban kéri a tanácsnokokat, hogy 1855. ápri­lis 1-jétől ismét neki adjanak ki játékengedélyt. Ám januárban már Léderer Lipót is jelzi, ő is igényt tart rá. Kívánsága nyomatékául február 26-án, Nagybecskerekről a szegedi rendőri bizottságnak küldött levelében nem átall így érvelni:

"úgy vélem jogos előjogom van" a rókusi aréna használatára, "hacsak a magyar színigazgató erőszakos fellépése a német játékot természetes úton megszüntetni nem kényszeríti."411

Milyen könnyen elfelejtette, két évvel ezelőtt akkorát bukott Szegeden, hogy a magyar színészek könyöradománya nélkül még a városból sem tudott volna elutazni!

A színészekre azonban a nagyhét végéig még várni kell. Farsangban is csak egyetlen műkedvelők által adott koncert enyhíti az álmosító unalmat. Jejteles Ignác zongoraestjén Stepanek úrhölgy énekel és Lőwenbein úrnő verset mond. Vagy az est nagyon jó, vagy az unalom nagyon nagy - mindenesetre az estet meg kell ismételni.

"Latabár 1855 húsvétján ismét Szegedre ment társulatával, hol az ő előadásai óta decembertől húsvétig nem volt színészet" - írja Molnár idézett művében. - Szegeden akkor az árvíz miatt Latabár két hétig nem tarthatott előadást, még szerencse volt, hogy a társulat leapadt." Valóban, hiába vonulnak be április 15-én, a hatalmasra duzzadt Tisza mindenkit megriaszt, és a színészek nem kezdik meg az előadásokat. A folyó végül megkegyelmez a városnak, és a társulat is munkához lát. Ám a Hölgyfutár május 16-ai száma lehangoló hírről tudósít: "Szegeden Latabár színtársulata kezdé meg előadásait. Még eddig nem igen látogatják, hanem inkább Carre Vilmos lovardáját. Ilyes híreket már annyiszor hallánk, hogy meg sem ütközünk rajta." A lovarda továbbáll, de a gyéren csurranó-cseppenő bevétel még a

323  



Korabeli színházi előadás

25 tagúra fogyatkozott társulatot sem tudja eltartani. "A színészek üres padoknak játszanak, Latabár igazgató vagy legrövidebb idő alatt itt hagyja a hideg közönséget vagy okvetlenül tönkre jut" - állapítja meg a lap szegedi levelezője. Május 12-én is csak néhány néző tér be a kaszinó színháztermébe, pedig aznap adják Szegeden először Shakespeare remekét, a Velencei kalmárt. A bajt csak tetézi, hogy a kiváló színésznő Felekyné Munkácsy Flóra, a közönség kedvence, a Nemzeti Színházba szerződik. Pótlására Latabár a vidék legjobb hősnőjét, Jánosiné Gvozda­novics Júliát szerződteti. Vesztére. Felekyné rajongói ezután csak azért mennek színházba, "hogy idétlen és fennhangon kimondott csúfolódásaikkal bosszantsák a figyelmes hallgatót (...) s mintegy bosszút álljanak Jánosinén miért merte kedvencök helyét elfoglalni." A direktor, hogy elkerülje az előre látható anyagi bukást, május 31-én befejezi az előadásokat, és "itthagyja a hideg keblű, nemzeti művészetével mit sem gondoló közönségét," hogy a füredi publikum kegyében, s a Balaton hűs habjai közt keressen vigaszt.

A rókusi arénában játszó németeknek ezúttal nem kell a publikum részvétlenségétől tartani. "A mily kíméletlen volt a magyar lakosság művészei irányában, oly dicséretes pártfogásba részesíti az itteni német ajkú közönség a nyári

324  

színkörben működő Léderer-féle színtársulatot, mely élvezetes előadásokkal és jó darabokkal mulattatja mindig szépszámú közönségét." A nézőket az se riasztja el az előadások látogatásától, hogy a nyáron kolerajárvány üti fel a fejét. Keserűen állapítja meg a Honművész tudósítója: "Szegednek 52.000 lakója közül alig 6.000 német és héber, s míg Latabárnak kéthavi itt mulatás alatt folytonos részvétlenségről joggal panaszkodhatott, addig Léderer német színtársulatát csekélyszámú közönsége folytonos részvétben részesíti. Nagyobb és kézzelfoghatóbb megszégyenülésben nem mindig és nem minden magyar közönség részesül."412 Október elején, a vénasszonyok nyara távoztával, mennek a németek is a városból, degeszre tömött bukszával Székesfehérvárra.

Az 1855-ös ősszel kapcsolatban ismét egy tévedést kell helyreigazítani. Reizner írja idézett művében: "Latabár ismét Balatonfüredre távozott, de az 1855-56. téli évadra már Újfalusy Sándor társulata került Szegedre." Szmol­lény még azt is hozzáteszi, "súlyos viszonyok közt." Lugo­si ismét hisz nekik! Rosszul tudják mind a hárman. December 20-án ugyanis Bajáról jelenti a Pesti Napló levelezője: "Színészetünk is van Újfalusy Sándor igazgatása alatt." A Honművész meg azt írja 1856 tavaszán Újfalusyról, hogy "a legutóbbi időben megszűnt igazgató lenni."413 Pedig, ha igaz Reiznerék állítása, akkor a társulatnak decemberben Szegeden kellene lennie Újfalusy vezetése alatt. Ám ezt semmi nem erősíti meg. Ellenkezőleg! A Magyar Sajtó a téli hónapokban több alkalommal is beszámol a Szegeden állomásozó Pázmán-féle együttes tevékenységéről. Akkor honnan a tévedés? Ujfalusy, a szokásnak megfelelően színházi zsebkönyvet ad ki "Játékszíni emlény" címmel. A könyvecskét Szegeden, a Grünn nyomdában készítették el. Ám ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy a megrendelő az előadásokat is Szegeden tartotta. Reizner ezt nyilván nem vette figyelembe, s vigyázatlanságából eredő hibáját a többiek kritikátlanul átvették.

A Magyar Sajtó november 21-i keltezéssel szegedi hírt közöl. "Bekövetkezvén a vándormadaraknak melegebb tartományba költözködési ideje, az itt volt német társulat is szárnyra kelve, melegebb részvétű földre vándorolt. (...) Helyébe Pázmán Mihály színésztársulata érkezék, testünkből való test, vérünkből való vér. Ha ezeket érdemök szerint

325  

oly mértékben pártolandjuk, a mily epedve várók megjelenésöket (...) ők nem fognak rólunk megfeledkezni, midőn a nemzet jobbjait kellend hazánk évkönyvébe följegyezniök."414 A színészek november 3-án kezdik meg a játékot, s ezzel feledtetik az október 29-i szörnyű tragédiát, amikor a "dühöngő szélben tűzvész pusztított el 12 házat, s emberélet is esett áldozatul."

A 25 tagú társulat 10 férfi, 6 női színészből, 2 gyermekszereplőből és 7 kisegítő személyből áll. Pázmán Mihály a vidék legelismertebb színházvezetője. "Nemcsak mint igazgató, a szigorú rend fenntartása, de talpraesett játéka által is mint színész helyét tökéletesen betölté. Jó termete, férfias hangja és ügyes testtartása által őt a természet színésznek bélyegezte" - írta róla a Vasárnapi Újság. Rendezője Döme Lajos sokoldalú színész, aki a komikus szerepekben érzi igazán otthon magát. Gyöngyösi Pál drámában és vígjátékban egyaránt kiemelkedő tehetség. A társulat erősségeihez tartozik még a debreceni kollégium egykori jeles diákja, a jellemszerepekben oly kiváló Várady Ferenc és felesége a szatmárnémeti nemesi táblabíró famíliából származó Németh Emília, a kiváló komika. Ő azonban már nem lép színpadra, mert áldott állapotban van.

Bár a tapasztalt direktor mindent megpróbál, alig látogatják az előadásokat. Decemberben már vendégjátékokhoz kell folyamodnia, hogy némi bevételre tegyen szert. Első vendége a Nemzeti Színház kitűnő színésze, Feleky Miklós. S ha már itt van, őt kéri fel a Várady család, hogy december 1-jén megszületett fiukat tartsa keresztvíz alá. Ákosból nem lett jelentős színész. Pályájáról, azonkívül, hogy a világot jelentő deszkákra lépett, semmit sem tudunk. Ami jelzi: a színház világában a legjobb keresztapa is kevés, ha kicsi a tehetség!

A vendégszereplés beválik, a közönség megindul a színházba. Különösen Bulyovszkyné fellépései lelkesítik föl a közönséget. December 20-ai búcsújátékán tömérdek koszorúval s ajándékkal halmozták el. Két helyi poéta hozzá írt verseit pedig az előadás alatt osztják szét. A vendégjátékokat Szerdahelyi Kálmán teltházas fellépései zárják. Ismeretlen levelezőnk elégedetten jelentheti: "estenként a színházat látogatjuk, ezen egyetlen társadalmi gyüldét, hol szellemi élvezetre számolhatunk; mert casinoink megnyitását máiglan sem tudtuk kieszközleni. Édes emlékű estélyeket

326  

szerze nekünk Szerdahelyi művészi játéka. Maga a jól szervezett színtársulat is képes válogatottabb színműveinknek többnyire sikerült előadása által (...) élénk részvétünket lekötni. Csak oly messzire ne volna az az ideiglenes színterem. (...) Mielőbb állandó színházat a város központján."415 Szerdahelyi fellépését a költő Vajda János is megörökíti a Magyar Sajtó 1855. évi 134. számában.

"Szerdahelyi (...) Szegeden és Aradon vendégszerepelt, Szegeden öt nap alatt négyszer. (...) Szegeden is mindig tömött színházban lépett föl. Ezzel azt hisszük igen sokat mondunk annak, aki ismeri Szegedet. Mi jól ismerjük - szeretik a karcost /újbor/, a jó nótát, már kávéházakba is járnak a műveltebbek -, hanem színházba, oda nem akaródznak szokni. (...) No, de Szerdahelyinek azért mindig tömött színháza volt, pedig még az is megjegyzendő, hogy a szegedi színház a város közepétől száraz időben is jó tova van, sáros úttal pedig annyira van, mint Pesthez Nagy-Kőrös vasúton. (...) Egyébiránt Szeged tán éppen most van a fordulópontnál (...) van kitűnő - de kevés számú értelmisége, s a nagyszámú gazda és kereskedő osztályban meg van a képesség és eszköz, hogy rövid időn a század-míveltség illő színvonalára emelkedjék. Jelenleg Pázmán társasága melegebb részvétben részesül a szokottnál."

A vendégjátékoknak köszönhetően a társulatot sikerül szanálni, s 42 megtartott előadás után, 1856. január 7-én befejezhetik előadásaikat s tovább utazhatnak Kecskemétre. A közönség, mely ittléte alatt pártolásával nem nagyon tüntette ki őket, máris a színház hiányán kesereg. "Színészeink a farsangi vigalmak által kiszoríttatván - pedig ez máskor is így leszen, míg állandó színházunk papíron szerénykedik, várva a megtestesülés áldott igéit, mert fölvárosi volt casinonk termén kívül egyéb alkalmas helyiségünk nincs - élvezeteink mindensége csupán a házi és nyilvános tánczvigalamainkban összpontosul" - írja a Magyar Sajtó szegedi levelezője. A Hölgyfutárban Keméndy Nándor már kecsegtető hírrel szolgál. "Derék építészünk Hoffer Károly úr (...) e napokban adott át erélyes polgármesterünknek s illetőleg a városi tanácsnak egy tervezetet, mely szerint egy állandó színházat ajánlkozik részvények útján építeni." Úgy tűnik, a teátrum ügye végre elmozdul a holtpontról.416

327  

Azonban ehhez az kellett, hogy elkészüljön az osztrák - magyar államvasutak szegedi vonala, melynek állomását Heszler József ácsmester és Hoffer Károly építész, mint társvállalkozók készítették el. "Hoffer, ki maga erős támogatója volt a magyar nemzeti színészetnek, felesége pedig a legkiválóbb műkedvelők egyike, Arday Antal itteni törvényszéki bíró, egykori színész rábeszélésének engedve, elhatározta, hogy az állomás felépítése után megmaradt nagymennyiségű anyagból színházat épít."417 Márciusban a színház helyéül kiszemelik a Széchenyi térnek a mai Zsótér- és Jerney-házak előtti területét, elkészítik a terveket, és megkérik az építési engedélyt. A favázas színházépületben körös-körül 14 üzlet is helyet kapna. Ám Nesko­vics Döme befolyásos Széchenyi téri háziúr, megriadva a tervezett színházi boltok konkurenciájától, minden összeköttetését latba vetve meggátolja az engedély kiadását. Hoffer nem adja fel. Most a nőegylet Kelemen utcában lévő telkét - a mai Hági helyén volt - nézi ki, központi fekvésénél fogva különösen alkalmasnak ítélve színházépítésre. A nőegylet kedvezően fogadja az ajánlatot, s ezzel elhárul minden akadály a Könyök utcai színház építése elől.

A színházszerető polgárok reménykednek, Vajda János költő, a Magyar Sajtó zsurnalisztája azonban továbbra is kétkedik. "A szegedi színház építészeti terve már készen van. Mi úgy tudjuk, hogy az igen régen készen van már" - írja - "s a szegediek lelkesedését ismerve attól tartunk, hogy az még sokkal tovább hever készen, mint eddig hevert rajzban - mert szegedi hazánkfiai e mondást, nem csak kenyérrel él az ember, úgy értelmezik, hogy - tiszai hallal és karczossal is - ige nélkül, e háromság mellett könnyen ellesznek ezután is, mint eddig voltak."418

A színházépítéssel együtt egy másik kérdés is foglalkoztatja a szegedieket: történik-e valami a Tisza és a Maros megfékezésére? Bár "hatóságilag erélyes intézkedések tétettek mindkettő fékezésére, a jövő tavaszra, kivált, ha nagy áradat leend, még elég tennivaló marad. Algyői uradalom is erősíti töltéseit, melyeken taval mi is működtünk" - számol be a Pesti Napló szegedi tudósítója - "mert azok védelmünkre is szolgálnak, a bánáti földek tetemesen biztosítatnak s a balpart általán jókarba helyeztetik." Ennek ellenére az aggodalom nem hiábavaló. Március közepén baljós híreket közölnek Szegedről a pesti lapok: "A hirtelen olvadások

328  



A Bódészínház helyszínrajza (1859)

329  

s a föld árja miatt víz alá jutott telkeink nem kis aggodalmat okoznak. Utczáink és udvaraink minden városrészben tavakként tünnek fel. Pinczéink vízzel telvék, némely régibb épületek összeomlással fenyegetnek. (...) Utaink járhatatlanok, (...) töltéseinket szakadatlanul erősítik."419

E vészterhes időben érkezik Szabadkáról a Hegedűs Lajos és Havi Mihály vezette 40 művészből és 17 technikai személyzetből álló, népes társulat. Havit nem kell bemutatni a szegedieknek, korábban gyakran megfordult a városban. Vezetőtársa Hegedűs a hősi- és jellemszerepek avatott alakítója, jelentős rendező és kedvelt drámaíró. Felesége, a 19 éves, bájos, karcsú Bodenburg Lina máris a vidék legkitűnőbb népszínműénekese. Karmesterük a Szegeden is jól ismert Gócs Ede, egykori színigazgató. A nevesebb tagok közé tartozik Berzsenyi Károly - a nagy költő leszármazottja - rendező és buffó, Mezei Vilmos baritonista és a pesti német színházból elszerződött opera-énekesnő: Fe­ren­czi Izabella. Itt van Boér János, "a híres ruhás színész", aki gazdag ruhatára miatt kapta e különös elnevezést és az ifjú Paulay Ede, aki később a Nemzeti Színház igazgatói székébe is beül. Első előadásukat, a Bíbor és gyász-t - Hegedűs Lajos drámája - április 5-én mutatják be. "Ennél kellemesebb színházi élvezet még alig volt Szegeden" - írja a Hölgyfutár. - "Az előadás általában kitűnően egybevágott. Az öltönyök és díszítmények igen csinosak és meglepők valának s a rendezés semmi kívánnivalót nem hagyott. A színterem zsúfolva." A Magyar Sajtó levelezője sem fukarkodik a dicsérettel. "Szellemi egyhangúságunkból kiemelnek (...) a minap körünkbe érkezett szabadkai dalszínésztársaságnak választékosan rendezett jeles s folyton igen meleg pártolásnak örvendő előadásai. Különösen a daljátékok mintegy bűverővel ragadják a színterembe a közönséget."420

És most nézzük, hogyan festi le a szegedi szezonkezdést a később nagynevű színházi szakember Paulay Ede, pályatársához, Feleky Miklóshoz május 6-án írt levelében:

".kegyedtől kijőve Boérral találkozám, ki azonnal gőzkocsira pakolt és hozott Szegedre, hova egy heti várakozás után a társulat is megérkezett. Felléptemet siker követte, Hegedűs megszeretett, s bár vetélytársam Zoltán cselszövényei miatt gyakran mellőztettem, mégis nyílik

330  

elég tér szorgalmamnak és haladásomnak. (...) Hegedűs néhány szerepet jelölt ki számomra, mikben a szabadkai közönségnek szándékozik bemutatni. (...) Havi és Dézsiné, kit méltán dicsérnek a vidéken legjobb anyaszínésznőnek, veszélyes betegek. Társulatunk bár számra nagy, erőre gyengén áll, Hegedűs folytonos rekedtsége miatt ritkán játszik. Az opera megbukott, de azért folyton operáznak."421

Úgy tűnik, a tudósítók derűlátása ellenére, nem mennek jól a társulat dolgai. Erre utal a Hölgyfutár május 27-ei tudósítása is: ".felső városi kocsmabéli kis színházunkat igen kevesen látogatják, derék színészeink, addig is, míg díszes színkörünk elkészül, kedves szomszédainkhoz a lelkes szabadkaiakhoz rándultak át. (...) A felső városi vendéglő minden tekintetben nem színielőadásokra való hely."

Hegedűsék a közönség elmaradása miatt tehát kénytelenek időlegesen Szabadkára települni. A publikum az új színkör megnyitására vár. Még épül a színház, amikor a zártszékek s a 22 páholy többsége már előre elkel, de a régi játszóhelyre már nem mennek el. Ám a szegediek a színészek visszatéréséig sem unatkoznak. Az árvízveszély elmúltával "május 23-án Steingassner József megnyitá a Korda-féle kertet, hol minden vasár- és ünnepnapon a helybeli cs. kir. vadászezred zenekara válogatott zenedarabok előadásával ad nagy élvezetet" - jelenti a Hölgyfutár. - "Steingassner semmit sem kímélt, hogy Szeged közönségét kielégítse; e kertet csinosan elrendezte, az étkek ízletesek, az italok jók, s a szolgálat pontos."

A Hölgyfutár hűséges olvasói nem csak a szegedi vendéglőről, hanem a színészetről is figyelemreméltó cikket találhattak kedvelt lapjukban. Az április 24-ei és 25-ei számokban A vidéki színészet ügyében címmel rövid tanulmány jelent meg. Ebben a szerző a színművészet továbbfejlődésének akadályait sorolja fel. A legnagyobb gátnak a "szüntelen változást" tekinti, amiért "az egyik színész a másikkal nem ismerkedhetik meg; játékmodorát s egyéni szokásait nem lesheti el." Az ilyen társulatokra az állandósuló anyagi gondok a jellemzőek, pedig "hol a művészet kizárólag kenyérkeresetté aljasul, ott az anyagi haszonvadászat túlnyomó lesz a szellemi törekvések felett." S mert, "nem lévén biztosítva ily rendezetlen testületnél az egyének jövendője," a működőképesség fenntartása érdekében

331  

a direktor "mindenféle csavargót kebelébe fogad." Ezek után röviden jellemzi a legjelentősebb vidéki társulatok vezetőit. "Igazgatói képesség és tiszta ügyszeretet tekintetéből első helyen áll köztük Szabó József, ki megbecsüli mind a közönséget, mind a színészt. (...) Havi spekuláns igazgató; (...) Hegedűs a vidéken legügyesebb és legértelmesebb rendező; (...) Latabár rendes, jól szervezett társulata van; (...) Láng Bódi ügyes, értelmes igazgató, színi ügyekben lelkiisméretes, kár hogy tagjait nem becsüli jobban; (...) Pázmán tiszta, becsületes jellem, ügyes színész; (...) Hetényi antik igazgató, kinek még voltak hajdan érdemei, most is megvannak - családja irányában; (...) Szuper felhagyva az igazgatással Szöllősi egyedül kormányozza társaságát, erélyes, iparkodó; (...) Újfalusi legutóbbi időben megszünt igazgató lenni ez egyetlen tette a színművészet érdekében." Az olvasó elé táruló kép nem valami biztató!

A színkör még el sem készül, amikor a Hegedűs-Havi társulat visszatérve Szabadkáról, május 31-én - Reiznerék tévesen 30-át írnak! - megkezdi az előadások sorozatát. Nyitódarabjuk Hegedűs 5 felvonásos drámája, a Bíbor és gyász. Ez alkalommal II. Istvánt a szerző, Vak Bélát pedig Paulay Ede alakítja. Azonban nem sokon múlik, hogy az első előadás utolsó is legyen a még be sem fejezett színházban. Az osztrák érzelmű megyefőnök ugyanis tűzveszélyessége miatt be akarja záratni az épületet. Hogy ezt elkerüljék, Havi nyilatkozatot ír alá, melyben kijelenti, "a legalkalmasabb helyekre azonnal három 20 - 20 akós kádak, több vödrök s nemkülönben csáklyák s vízi puskák fognak letétetni, a színkör folytonossan éjjel s nappal egy igen biztos őr felügyelete alatt leend. Minden előadás után egy cs. kir. Rendőr katona, úgynevezett színházi gazda és kéményseprő a színkör minden részeit a legnagyobb vigyázattal körül fogják vizsgálni - továbbá a színkörhöz vezető mindanyi ajtók az előadások után azonnal be fognak zárattni - s ekkép a színkörbeni bemenetel a lebiztos­sabban meggátoltatik." Vállalja továbbá, hogy a színházi lámpákat is tűzbiztossá teszi, és a színkörre, valamint a szomszéd lakatos házára s műhelyére tűz elleni biztosítást köt. Így elhárul minden akadály a június 10-ére végre elkészült színház végleges birtokbavétele elől.422

332  

A mai Kelemen utcára nyíló "színkör födött színpadból és magas kerítésű födetlen nézőtérből állt" - írja Reizner - "hol két oldalt emeletes páholysor, hátul mély karzat húzódott körül, a földszinten pedig a zártszékek padsorait helyezték el. Az egész alkotmány fából készült."

Haviék a nemzeti érzelmű darabok műsorra állítását szorgalmazzák, ám az osztrákokhoz húzó felsőbb körök a politikailag semlegesnek vélt, látványos előadások, operák, balettek bemutatását igénylik. Így azután színre kerülnek Verdi, Bellini, Flotow, Donizetti és Weber operái is. Sőt június közepén maga Vajda János adja tudtul a Magyar Sajtó hasábjain, hogy a Nemzeti Színház két európai hírű balettművésze, "Aranyvári Emilia és Campilli Szegedre utaztak, az ottani színkörben fellépendők száz pengő forintnyi díj mellett. (...) Szegedi hazánkfiai szépérzéke iránt többször nyilvánítottuk kétségbeesésünket, s minden szellemi czél iránti szenvtelenségük keserítőleg bosszantott bennünket, annálinkább mert a város magyar lakosságának száma aligha kevesebb a pestinél, középosztálya gazdag - tehát igen, igen szép várakozásra jogosítanak. (...) A színkör építése, melynek építését, mint értesültünk, kizárólag két ácsmesternek kell tulajdonítanunk, némi kedvezőbb véleményt, sőt reményt ébreszt bennünk, mert mindenesetre annyit bizonyít, hogy a szegediek szeretnék már a művészetet is, csak árában nem tudnak még megalkudni - s még a kőépületet sokalják Thália istennő számára."

Az első magyar prímabalerina, aki a párizsi Théátre Lyrique első táncosnője volt s kinek London és Bécs is hódolt, nem tölt hosszú időt Szegeden. Két nap múlva visszautazik Pestre. A szó ismét Vajda Jánosé:

"Aranyvári Emília kisasszony visszajött Szegedről, anélkül, hogy a szegedi közönség műingerteljes lábuj­hegyeit s annak csintalan művészetét bámulhatta volna. A színkör nem alkalmas arra, hogy a kisasszony drága egészsége kockáztatása nélkül abban táncolhasson. A szegedi színkör födetlen (...) egy hamis szél (...) vagy rohanó eső nem kis veszélybe sodorhatná a művésznő drága egészségét - ennélfogva a kisasszony úgy, ahogy odament, szépen visszatért, s a 48 mérföldnyi utak eredményeül azon országismei tapasztalást hozta haza, hogy látott egy 55 ezer lélekből álló magyar várost, melynek alkalmas helye nincsen arra, hogy bemutathassa művészetét."

333  

A költő, aki nyilván nagy hódolója a kecses, tehetséges balerinának, bosszúból még egy vitriolos írást szán a meghiúsult vendégszereplésnek.

".a B.(udapesti) V.(isszhang) a szegedi színkör rajzát ígéri az olvasónak. (...) Legalkalmasb pillanat levételére az, midőn az eső az ingyen födélzetről az égről a mezei gazdák áhítatos örömére, de a színköri, kivált női közönségnek nem csekély zavarára szép mélabús ütenyben hullani kezd, mire a publikum föllázad s pénzét követeli vissza. (...) A háttérben pedig a vasúti indóházat lehetne rajzolni, ama vagonnal, mely a gunyoros mozdony éles füttyentése közben a bosszús Aranyvári kisasszonnyal épen Pest felé indul. Ha a derék szegediek erszényét nem ismernők, lakossága rengeteg számát nem tudnók, úgy tartózkodnánk hasonló tréfáktól, de ott, hol az eklézsia nem szegény, épen buzgóság hiányára magyarázzuk az állapotot, ha a pap maga harangoz."423

Június 29-én gólya száll a színkörre, megszületik Hegedűs Lajos és Bodenburg Lina elsőszülött gyermeke, Lajos.

Ugyanezen a napon a Magyar Sajtó szegedi levelezője a társulatról rövid recenziót közöl. "A szereplők játékát általában érzelemgazdagság, lelkesültség s művészi kerekdedség jellemzi" - állapítja meg. - "Szeretjük hinni, miként az itt-ott némelykor feltűnöleg kirívó szerep-nemtudás, nyelv- és hangsúlytani botlások inkább emberi gyarlóság, mint járatlanság eredményei." Az apróbb, nagyobb fegyelmezetlenségek megtizedelik az újdonság varázsával már eltelt nézőket. Ráadásul július 17-én a városi olajgyár, 18-án pedig egy bőrökkel teli szín esik a tűz martalékául. Nyomban ismét terítékre kerül a faszínház tűzveszélyességének ügye. A kérdésben a sajtó is hallatja szavát. "A gyakori tűzvészek nem alaptalan aggodalmat keltenek bennünk" - így a Magyar Sajtó - "gyúlékony anyagból készített színkörünk sorsa iránt, főleg ha az ott szokássá vált, de semmiképp sem helyeselhető szivarozás el nem tiltatik."

Ezekben a színház számára kedvezőtlen napokban, július 24-én tartják Paulay Ede jutalomjátékát. Aznap Des Arnould és Furnier, Marc-Jean-Louis: Vasálorca című darabja kerül színre. Az ifjú teátrista Gaston a vasálarcos szerepében látványos, zajos sikert arat. Játékáról így ír a Budapesti Visszhang augusztus 26-ai száma: ".csak aztán az ily külszínek által el ne hagyja magát tántorítani e szép

334  

tehetségű fiatal színész - kinek ha továbbra is ily szorgalommal fogja szerepét betanulni és előadni - szép jövője lehet." Paulay május 31-ike és szeptember 18-ika között hat jelentős szerepet játszik el.

Júliusban egy ígéretes dalest is a színkörbe csábítja a szegedieket, de csalódniuk kell. Ugyanis Benke Matildban, a königsbergi színház énekesnőjében "egy kis hibát födöz föl a közönség" - jegyzi meg a Hölgyfutár -, " t. i. hogy énekelni nem tud. (...) A türelmes közönség nagyobb része a második éneknél ott hagyá a színkört."

A társaság 1856. április 5-e és szeptember 30-ika között 114 előadást tart. Prózai előadásaik közül különös figyelmet érdemel a július 30-án bemutatott Mazeppa, a lengyel Slowacki drámája, melyet a világon először Magyarországon mutattak be, még a szerző életében 1847-ben. Teljes műsorukat az OSzK-ban található 977. számú színházi zsebkönyv őrzi. Csakhogy az együttes szeptember végén még nem hagyja el Szegedet. Egy megőrzött színlap szerint október 12-én mutatják be Weber Bűvös vadász című operáját. Vagy itt van a már sokat idézett Magyar Sajtó jelentése október 9-éről, mely szerint "Zsótér úr által szüreti vigalomra hivatott meg (...) Szentpéteri Zsigmond érdemborította agg színművész." Ha már a városban van, kedvéért, a társulat 19-ére műsorra tűzi Szigligeti-Doppler zenés játékát, a Nagyapót, melyet szintén egy színlap bizonyít. Ebben az előadásban lép szülése után először színpadra Hegedűsné Bodenburg Lina.

Október 20-án Molnár György Vázlatok a magyar vidéki színivilágból című cikkén akadhat meg a figyelmes újságolvasó szeme. Molnár kegyetlen őszinteséggel tárja fel benne a szakma hibáit. "Mi furcsa emberek vagyunk," - szögezi le írása elején - "e pályára lépve annyira visszük egy év alatt, hogy egy hálás szerepben a közönség kitapsol bennünket, s mi aztán tovább nem haladva ennyinél megállunk, jajjal fenyegetve azt, ki meg meri mondani, hogy még semmik, vagy kevesek vagyunk, vagy hogy teremteni nem tudva csak majmolunk." Hitet tesz amellett, hogy a magyar színésznek ismernie kell szülőföldjét. Ezzel szemben "mi hazánk történetét nem tudjuk, nem ismerjük vagy azt hiszem, oly kevesen tudják, hogy szégyen lenne színészetünkre, ha megszámlálnánk." Végezetül szomorúan állapítja meg, hogy "jelesebb színészeink száma mind inkább

335  

gyérül; igen, mert nincs összetartás, egymás szeretés közöttünk, s mert leginkább azt nem tudjuk, azzal nem gondolunk, hogy mi a hivatásunk."424

A Hegedűs-Havi társulat - a Magyar Sajtó 1856. novemberi, 272. száma szerint - a hónap elején, Szigeti József legújabb, Becsületszó című darabjával búcsúzik Szegedtől. Alig távoznak el, "némelyek az állandó színházat épülni, sőt benne Árpád ébredését már előadatni is látják, mások meg az újonnan felállított s gazdag könyvtárral ellátott Casinotermekben szellemi haszonnal töltik magtakarított idejöket - képzeletökben."425 A valóságban azonban a lassan hulló hó mindent beborít, s Szegedet birtokába veszi az álmos téli unalom.

Az 1857-es esztendő januárjában azonban a Hölgyfutár egy híre kiveri a téli álmot a szegedi polgárok szeméből. "Havi Mihály színigazgató (...) közelebb Bécsbe utazik, hogy társulata számára jóravaló orchestralis tagokat és magánszereplőket szerezzen, s egy minden tekintetben jó társasággal köszönthessen be jövő tavasszal Szegedre. És a lelkes Szeged (...) megérdemli annyival inkább, mert nagy költséggel épített színkörét most újra nagy költséggel egészen befedeti, s így e színkör valóságos színházzá emelkedik."

Az emberek izgatottan találgatják: igaz a tudósítás? Ám nem zörög a haraszt, ha nem fúj a szél. Heszler József ácsmester valóban a színkör befedésének megengedését kéri. Kérését a városi tanács a megyehatósághoz továbbítja, ahol az eltűnik egy hivatalnok íróasztalfiókjában.426 Így azután a palánkiak hiába lesik a színkört, ott tetőfedésnek semmi nyomát nem látják. Annál nagyobb a mozgás a Tisza partján, ahol megkezdik a Temesvár felé vezető vasúti híd építését.

A színkör változatlan állapotát látva, március végén Keméndy arról tudósítja a Hölgyfutárt, hogy bár "Havi egy pár hónap előtt azt hirdette, hogy a szegedi színkört befedik, sajnos, de még eddig más fedele nincs, mint az ég boltozatja. (...) Egyébiránt a lelkes szegediek alig várják, hogy a színtársaság ismét körünkbe jöjjön." Csakhogy Havi is látja, nem történik semmi a tető megépítése érdekében, ezért az időjárásnak kevésbé kiszolgáltatott játszóhelyet keresve, Kolozsvárral kezd tárgyalást. A megállapodás ezúttal még nem jön létre - egy évet várat magára -,

336  

Táncosok korabeli ábrázolása

Haviék tehát ismét Szabadkával szerződnek, ami azt is jelenti, nyári állomásuk Szeged lesz.

"Szeged, tavaszhó" - azaz április - "végén. A szabadkai dalszíntársulat Havi és Hegedűs igazgatása alatt megérkezvén" - tudósít a Magyar Sajtó - "a szellemi élvezet hiánya miatt panaszkodó közönségünknek alkalma nyílik újólag bebizonyítani, hogy a színpadot nem csupán mulató helynek tekinti. (...) A számos jeles tagból alakult színi személyzetnek arra kell törekednie, hogy minél több eredeti, főleg magyar társalgási színművel hasson közönségünk ízlésének nemesítésére."427 A társulat jobbára az előző évben már megismert színészekből áll. Csupán néhány új tagot találni közöttük. Ilyen az igazgatással felhagyott Szuper Károly, vagy Rónai Gyula, a vidék legjobb Shakespeare-színésze. Ez utóbbit pályatársa Mándoky Béla így jellemzi: "Rónaiban minden megvolt a mi őt nagy művésszé avatta, szimpatikus szép jelenség, gyönyörű ritka erős orgánum, mely tombolt mint a vihar, s ha kellett lágyan sírt, zokogott mint a fuvola - sírni és nevetni a színpadon csak Rónai tudott. Minden mozdulatán meglátszott, hogy úrnak született. Nemes férfias magatartását, sas tekintetét, s parancsoló szavát oly jól esett hallgatni a világot jelentő deszkákon. E tulajdonok mellett a legjobb barát,


337  

s mindenkit szerető collega volt." Az újak között van felesége Rónainé Prielle Lilla és fivére Prielle Péter, a vidéki színészet kiváló tagja. Ők ketten a Nemzeti Színház neves színésznője, Prielle Kornélia testvérei.

A csekély érdeklődéssel kísért előadásokat április 27-­én kezdik meg. Úgy tűnik, I. Ferenc József és felesége küszöbönálló látogatása jobban érdekli a szegedieket, mint a Thália templomában folyó előadások. Igaz, a mostoha időjárás is elriasztja a publikumot a fedetlen színkörtől. "A folytonos esőzés miatt sokáig nem játszhattak színészeink" - írja a Hölgyfutár június 9-ei számában a szegedi tudósító. - "Május 18-án végre az Árva Feri került színre. Nem tudom, Feri volt e árva, vagy a közönség, mely a belépti díjat megfizette és unatkozott. (...) 19-én a Lowoodi árván a színkör egészen árván maradt, 20-an voltunk. Follinuszné a címszerepben művészileg játszott - csak kár, hogy üres padoknak."

Bezzeg telt ház várja az előadás kezdetét május 24-én este. Ugyanis aznap reggel, országjáró körútjuk során "Ő-­Felségeik viharos örömriadás közepette" Szegedre érkeznek, ahol audenciák, ünnepi lakomák, s "a halászok szokásos hódolati adományainak" átvétele után, este "meglátogatták a színkört s visszamenet a város kivilágítását méltóztattak megszemlélni." Aznap Vahot Imre: Huszárcsíny cí­mű darabja van műsoron. A színkör zsúfolásig megtelik - igaz, válogatott vendégekkel és nem a rendszeres színházlátogatókkal. A magas méltóságú vendégek másnap hajóra szállnak és elhagyják a várost, melynek 38 280 Ft-ba kerül a látogatás.

Távozásuk után az időjárás ismét a sorsüldözötte komédiások ellen fordul, míg végül "tíz napi szakadatlan eső után, végre megnyílt Thália ajtaja. Adatott az Ernani dalmű Verditől. Egedi Mari (Elvira) zajos tapsokra inditá a közönséget. (...) A karok is Gócs mester tanítói dicséretére váltak." Június 18-án este, amikor az Ördög naplóját adják, ahogy a mondás tartja: a hóhért akasztják. Ugyanis az előadás előtt a Hölgyfutár szegedi recenzense, Keméndy Nándor olvassa föl Szerelem és házasság című humoros írását. "Szép számú közönség gyűlt a színkörbe" erre az alkalomra. Egyébként - mint Keméndy írja - "e jeles színtársulat távol sem örvendhet azon pártfogásnak, melyet igyekezete megérdemelne." Három nappal később, 21-én

338  



Vasúti híd a Tiszán

kerül színre először Szegeden Meyerbeer operája, az Észak csillaga. A finnországi Viborgban és Oroszországban játszódó történetben Nagy Péter cárt Hegedűs Lajos, Katalint Hegedűsné Bodenburg Lina énekli, viszont Gricenko bariton hangot igénylő szólamát Berzsenyi Károly - csak szavalja! A változatos műsor ellenére a nézőtér estéről estére csaknem üresen tátong. "A nyári előadásokra nézve van színkörünk, ez csak megjárná, kivált ha a fellegekkel szerződni lehetne, ne űzné szét a szépen egybe­gyült nézők seregét" - írja a Napkelet. - "A szegény színészek panganak s azon törik fejöket, miként lehetne e gyér jövedelem elől becsülettel megszökni, pedig Havy és Hegedűs társasága több részvétet is igényelhetne. (...) Adjanak nekünk mentül több vígjátékot, népszínművet, melyekben a kedves Hegedűsnét mindenki örömmel látja."428

Szinte teljes érdektelenség mellett játsszák el július 21-én Erkel Ferenc Hunyadi Lászlóját. Az először 1844-­ben bemutatott opera ekkor már Pesten a századik előadáson is túl van. Szegedi fogadtatása kiábrándító: "mikor fognak az igazgató urak kijózanodni és átlátni, hogy az operával hagyjanak föl" - zsörtölődik a Honművész recenzense. - "Az operának lelke a zene, nálunk pedig arra való zenekar nincsen. (...) Hagyjanak föl az operával és

339  

tartsanak csak jó drámát és népszínműt és többre mennek." Az írás szerzőjének alighanem igaza van. Szegeden a színigazgatók - mivel a társulatoknak önálló zenekara nincs - a zenészeket a városból verbuválják. Így az alkalmi zenekarok a helyi vadászezred katonazenészeiből, a zeneiskola tanáraiból és a vendéglők tehetségesebb muzsikus cigányaiból állnak össze. Az ilyen szedett-vedett társaságot azután hiába igyekeznek az együttesek karmesterei művészi előadásmódra szorítani, törekvésük rendre kudarcot vall. Ezért van az, hogy bár a közönség műveltebb része igényli az operákat, gyenge előadásuk miatt elpártol tőlük, és inkább a prózára, meg a csupán cigányzenei kíséretet igénylő népszínműre vált jegyet.

Az időjárás viszontagságai és a közönség érdektelensége miatt bajba jutott igazgatók, anyagi helyzetük jobbra fordítása érdekében kénytelenek a színkört mutatványosokkal megosztani. És "eljőve Schwarz német igazgató három törpével s most a közönség óriási módon növekszik" - jegyzi meg fanyarul a Hölgyfutár. - Tizenkét alkalommal lépnek föl s "jutalomjátékaik alkalmával csak hogy 6 ökrű szekereken nem vitték a koszorúkat és virágcsomagokat. Míg Schwarz uram 3 törpéjével négy lovas hintón sétálgat, magyar színészeink hálát adnak az istennek, ha jó csizmában gyalogolhatnak és míg amazok pezsgőznek, addig az utóbbiaknak egy pohár sörrel is be kell érniök."

A vándortársulatok anyagi helyzetével foglalkozik Ha­vi Mihálynak a Magyar Sajtó 1857. július 13- és 15-ei számaiban megjelent tanulmánya is. Havi egy részvényes alapon létesítendő önkéntes segélyegylet létrehozását szorgalmazza, melynek részvényesei a vándortársulatok igazgatói és tagjai lennének, miután ők nem részesülnek öregségükre nyugdíjban. A törekvés nem új. Báró Wesselényi Miklós már 1794-ben létesített egy "penzió-kasszát", ez azonban halálával megszűnt. A nyugdíj alapításának kérdését ezután 1835-ben Szákfy József vidéki színész pendítette meg, majd 1847-ben Sepsy Károly - aki a forradalom alatt a színészek hadba állásáért emelte fel szavát - a Pesti Divatlap 37. számában így ír: "A kitűnőbb vándorszínész és színésznő ha megöregszik, miután annyit küzdött, olly sokat szenvedett zarándok útjában nemzetiségünkért, hová hajtsa le fáradt fejét élte végnapjaiban, hol találjon nyughelyet, midőn e pályán a legnagyobb szorgalommal is

340  

mit sem tudnak gyűjteni? A kormány által kinevezett igazgatók minden évben tartoznának egy-egy előadás jövedelmét az intézetnek adni s az intézet a tőkét kamatokra osztaná; s kész lenne a nyugdíj alapítvány néhány év alatt minden erőltetés nélkül egészen." Ám Havi tanulmánya is - mint elődeié - visszhangtalan, puszta szó marad.

A mostoha körülmények ellenére a színészek - szó szerint - vitézül állják a sarat, és augusztus 19-én a Sobri című balettelőadással rukkolnak ki. Az előadásban vendégként a Kilányi házaspár is fellép. Egy évtizeddel előbb, az Európában turnézó Havi-féle dal- és táncszínház műsorán is szerepelt ez a magyar néptáncokból összeállított "balett".

Négy nappal később, augusztus 23-án Szuper Károly színész felesége, Mórocza Antónia - társalgási drámák anyaszerepeiben tűnik ki - életet ad József nevű fiuknak. Szuper már több alkalommal megfordult Szegeden, s feltehetőleg korábbi útjainak egyikén ismerte meg a fiúcskát keresztvíz alá tartó Kovács Jánost, a város jeles orgona- és zongoraművészét.

Nyár végére az időjárás kegyesebb lesz, s így szeptember másodikán szép számú közönség gyűlik össze Auber: Báléj című dalművére, 10-én pedig telt ház fogadja Császár György operáját s "Egedi Mari vidéki kedvelt énekesnőt, midőn jutalomjátékául a Kunokat adták. A szegediek kétszáz p. forint értékű arany órával és lánccal, melltűvel és koszorúkkal tisztelték meg" - adja hírül a Hölgyfutár szeptember 18-ai száma. Ám az érdeklődés csak ideig-óráig tart. A hónap derekán Szegeden ismét átutaznak a törpék, és hat előadás erejéig uralják a színpadot, azután az emberek figyelmét a színkör szomszédságában már-már készen álló Mayer - mai nevén Fekete-ház köti le. Ez a palota ad majd új otthont a Belvárosi kaszinónak.

Szeptember 19-én nagyszerű fiától búcsúzik Szeged. Kálvária utcai házából temetik Korda Jánost, a legendás mezőgazdászt, neves műgyűjtőt, 1848 börtönviselt nemzetőrét. "A helybeli színészek szívreható búcsúénekükkel tisztelegnek az elhunyt emlékének."

Az üresen kongó színkör láttán F. P. szignójú szegedi levelező a Napkelet szeptember 20-ai számában keserűen fakad ki: "Uraim! Egy ily gazdag városban. Hol a földbirtoknak vége-hossza nincs; hol a kereskedés úgy vízen, mint szárazon

341  



Tiszai élet az 1870-es években

magas fokon áll; hol divat - s piperére évenként százezreket fecséreltetnek el: ott a magyar színészet pangásnak indul! (.) Színészeink ellen panaszszót nem emelhetünk, mert Havy és Hegedűs társasága itten kielégítőleg működik."

A társulat számára még hátralévő időt a régi recept szerint vendégjátékokkal színesítik a pénzük után futó direktorok. Számos művészt léptetnek föl, többek között Lakatos Sándor táncművészt is. Lakatos innen, Szegedről szólítja fel pályatársait az eredeti magyar őstáncok - ő "ősapáink toborja" nevet adja nekik! - felélesztésére. A tető nélküli intézményben megforduló vendégművészek legnevesebbje, Prielle Kornélia szeptember 26-án lép fel először. Neki és a többi vendégnek köszönhetően Haviék még október 11-éig elhúzzák a szezont, majd 100. előadásukat is befejezve távoznak a városból.

A szegedi notabilitások úgy tetszik okultak az időjárás szeszéjeinek kitett, balul sikerült szezonból. Legalábbis a Magyar Sajtó híre ezt sugallja: "Szegeden a színkör tulajdonosai azon biztosnak vélt hitükben, hogy ott még egyhamar nem lesz állandó színház, a színkört fedél alá fogják venni s úgy rendezik el, hogy télen is lehessen benne előadásokat és tánczvigalmakat tartani."429

342  

A színházba járók örömmel és némi kétkedéssel fogadják a jó hírt. "Hiszem, ha látom" - gondolják, s addig is örülnek annak, ami már látható: a piac hegyes, járhatatlan köveit felszedik, és a teret formás, kockás utcakövekkel borítják. Karácsonyra befejeződik a Mayer-ház építése, és megnyitja kapuit az odaköltözött kaszinó. A szemet gyönyörködtető helyiségekben a "csinos bútorok a szegedi raktár készítményei lévén, mindenki új meggyőződést nyerhet, hogy nem kell bútorokat külföldről hozatni, van itthon is éppen oly szép teremtő erő, csak táplálni kell azt." - állapítja meg a Hölgyfutár.

Egy hónap alatt az új kaszinó is megszokottá válik, s a báli szezon múltával a szegediek ismét érezni kezdik az állandó teátrum hiányát. Érzésüknek 1858 januárjában hangot is adnak a Napkelet hasábjain. "Hiányt érzünk lelkünkben a miatt, hogy színészeink nincsenek - hol vagytok ti színigazgatók? - Jertek ide! Vagy talán országszerte hírre kelt azon hidegség, mellyel utóbbi időben Havi társasága iránt néző-közönségünk viseltetett, mit a társaság némely jelesb tagja időelőtti elutazásának róhatni fel. (...) Ha Szeged városának fedett színháza nincs, kinek is volna kedve magát a műélvezetek templomában zuhanyoztatni? Bizony-bizony, mégis csak nagy hiány ez itt, egy népes, nagyobb városban, hol már nagyobb igényekre feljogosítva, állandó színházat építeni nem bírunk, (...) legalább, mint azelőtt a felsőváros volt kaszinó-termében, kivált a bőjti napokban egy értelmes színigazgató felüthetné ám Thália vászontemplomát, és napjainkat olykor-olykor valamely sikerült mű eredeti színi előadásával megfűszerezhetné."430

Az 1858-as nagyböjti idő gyászt hoz a színésztársadalomra. Január 29-én itt hagyja az árnyékvilágot idősebb Lendvay Márton, a neves úttörő színész. Lendvay magas, karcsú termetével, csengő hangjával és kiváló alakító­készségével a romantika eszményi hősszerelmese volt. Szülővárosa Nagybánya még életében díszpolgárává választotta. Mindössze 52 évet élt. Alig egy hónap múlva, március 3-án, volt igazgatója, Bajza József író, a Pesti Magyar Színház első direktora is követi őt a magyar színészek egyre szaporodó égi társulatába.

Időközben a színkör befedése elől minden akadály elhárul, s a nőegylet és a vállalkozók a szerződést 1858. április

343  



Bódészínház

20-án alá is írják. Eszerint a nőegylet előadásonként 3 forintot és félévenként egy előadás tiszta jövedelmét kapja, valamint őket illeti évente 6 táncvigalom bevétele is. A szerződés 1873. október végéig szól. Ezután Hofferék megkezdik az építkezést. A színház melletti tűzoltó helyiséget vendéglővé alakítják át, és egy fedett folyosóval a színházhoz csatolják. Az épületet befedik, oldalfallal veszik körül, és így már téli előadások tartására is alkalmas lesz.

A Hölgyfutár május 29-én nagy hírt közöl: "Tegnap a szellemi haladás diadalünnepet ült városunkban - írja Szegedről május 25-én Keméndy úr. - E napon adott át Szegednek két derék fia a művészet számára egy oltárt, s a közönség részére egy emléket, mely Heszler József és Hoffer Károly urak nevét kitörölhetetlen betűkkel véste a hálás szívekbe. Ekkor nyílott meg ideiglenes színházunk. (...) A színház meglepően csinosan van elkészítve. A megnyitás napján délután öt órakor már alig lehetett a pénztárhoz férni. Páholyok, zártszékek és földszint zsúfolva, s a karzatra, hol 600 ember számára van hely, már gombostű sem fért volna." Az épület külső képe nem valami felemelő. "Hosszú meztelen fal messze kinyúló fedéllel s a szemmérvet gúnyoló magas ablakokkal, Thália szentélyét leg­ke­vésbbé sejteti. Belszerkezete meglehetősen hiányos.

344  

A második páholy emelet egyenlőmagasságba van a karzattal s ez meggátolja kör alakját, mely okvetlenül megkívántatik, hogy valamennyi páholyban lévő személy a színpadra nézhessen. A zártszékek meglehetős fukarsággal össze­szoritvák, (...) a zenekar kicsinysége dacára sok tért foglal el s a színpad kevéssé emelkedett lehetne."431 A csúnyácska építményt a szegediek elnéző szeretettel hamarosan "bódészínház"-nak nevezik el.

Az új épületet Hegedűs Lajos direktor Szigligeti A csikósával nyitja meg. Az előadás "számos közönség előtt", nagy tetszés mellett folyt - jelentette az eseményről a Napkelet -, s amikor "a bájos Hegedűsné megjelent, szűnni nem akaró éljenzés tört ki." A közönség örömmel fogadja a jól ismert társulatot, annak ellenére, hogy Havi kivált az igazgatásból, és a színészek egy részével Kolozsvárra ment. Így természetesen az együttes jóval gyengébb az előzőnél, annak ellenére, hogy a kedvencek közül a Hegedűs és Rónai házaspár, Komáromy valamint Berzsenyi ismét itt vannak. Kezdetben nincs is baj, mert mint a Napkelet írja: "nem lehet érintetlenül hagyni lelkes lakóink azon meleg részvétét, melyet e jeles társaság első fellépte alkalmával tanúsított." Később azonban kiütközik gyengeségük, s Hegedűs csak vendégek felléptetésével tudja az érdeklődést némiképp ébren tartani. Meghívja a Nemzeti Színház jeleseit: Munkácsy Flórát, Egressy Gábort és Tóth Józsefet. Színre lép saját népszínműveiben Szigeti József, és júliusban ismét Szeged vendége Lakatos Sándor neves táncművész. A vendégjátékok betetőzése a július 17-ei A csikós előadása, amikor az imádott Hegedűsné oldalán "a népdalok hőse", Füredi Mihály lép a színpadra. Nem csoda, hogy "daczára az uralgó forróságnak, meglehetős számmal járnak Thália templomába." A hónap végén a Hegedűs-társaság - hogy elkerülje a nagyobb anyagi veszteségeket - befejezi az előadásokat, és távozik a városból. A szegediek pedig nem tehetnek egyebet, mint türelmetlenül várják, hogy az új teátrumban, az ősz beköszöntével útjára induljon a téli évad.

1858 szeptemberével ismét a szegedi színháztörténet homályos pontjához érünk. Bár egyéb bizonyítékunk jelenleg nincs rá, mint Szabó József 1858-ban kiadott Színházi Emlékkönyve, ám ennek alapján joggal feltételezhetjük, hogy a társulat augusztus 24-én nagyváradi vendégjátékát

345  

befejezve, Szegedre jön, és szeptember 4-én megkezdi előadásait. Műsora változatos, operák és klasszikus prózai művek egyaránt szerepelnek repertoárján. A színpadon egyebek mellett felcsendülnek Verdi, Donizetti, Császár, Doppler és Halevy dallamai, a prózai művek között színre kerülnek Schiller, Obernyik, Czakó drámái, valamint Katona Bánk bánja. Október 30-án, 43 előadás után a társulat Aradra megy. "Ne kárhoztassátok szegény bujdosó fecskéket" - búcsúzik Szegedtől Égeni Elek súgó -, "hisz nem hálátlanságból teszik. Bizonyosan balszerencséjök akarta így, Isten veletek! (...) El kell jőni az időnek, melyben (...) vendégszerető gazdáinknak örömtől reszkető ajakkal fogunk háladalt zengeni."

A Szegedre hulló, egykedvű őszi eső sártengerré változtatja a színház környékét s a hozzá vezető Könyök utcát. A városi tanács gyorsan határoz. Ha már teátrum van, kövezett utca is kell hozzá. A munkát november végére be is fejezik.432

December 13-án ismét egy úttörő színész távozik az élők sorából. Szentpétery Zsigmond a legrangosabb vándortársulatok tagja volt. Az eredetileg református papnak készülő színész 1837-től a Pesti Magyar, majd a Nemzeti Színház alapító tagja. Pályáján hősszerelmesként indult, azután az 1830-as évektől kezdve a kedélyes apa szerepkörére váltott át. Rendezőként elsősorban vígjátékokat és népszínműveket állított színpadra. Halálával sokáig pótolhatatlan űrt hagyott maga után.

A hónap derekán Aradon a Szabó-féle társaság "rövid előadásait a Huszárcsínnyel fejezi be", és karácsonyra visszatér Szegedre. Szabó József élelmes színidirektor, egyszerre két vasat tart tűzben. Magyar társulata a Tisza-, német operaegyüttese pedig a Bega partján, Temesvárott állomásozik. Könnyű helyzetben van, mert ha Temesvárra utazik, az Osztrák Államvasút Társaság típusterve szerint elkészült új indóháznál száll fel a vonatra, amely a december 2-án átadott, kettős vágányú vasúti hídon át robog uticélja felé. A "bódészínházba" közel 60 taggal költözik be. Színészei között van a Benedek házaspár, a szépséges Felekyné Munkácsy Flóra, a minden szerepkörben otthonos Foltényi Vilmos, Deésy Zsigmond drámai színész, a szabadságharc honvéd főhadnagya, Tőkés Emília primadonna, és hozzá szerződött Berzsenyi Károly színész-rendező is.

346  

Táncmestere a híres táncos és koreográfus Szöl­lősy Szabó Lajos, akivel együtt itt van két leánya: Rózsa és Piroska is. A téli szezont december 26-án, a Mátyás diákkal, Balog István és Egressy Béni népszínművével kezdik, majd gyors egymásutánban bemutatják a Béldi Pált, A szökött katonát és Auber operáját az Ördög részét. A Delejtű bírálója nincs elragadtatva: "Közönségünk részvéte folytonosan élénk - nem kis dicséretére szolgál, hogy a viharos tapsokkal kímélve bánik. Színészeink el nem kényeztetnek, sőt komolyabb törekvésekre sarkaltatnak." És a sokadszor olvasható kifogás: "a súgó szép jeleit adja hangterjedelmének."

Különös gondolattal köszönti az 1859-es esztendőt a Hölgyfutár hasábjain Keméndy Nándor. "Nálunk Szegeden hány ember futkározott az új év hajnalán gratulációval, de azért minden jókívánatok dacára a pénztelenség és kedvetlenség a régiben maradt. Semmi sem szaporodott, csak a krinolin s az adósági börtön-vendégek." A pénztelenség nem kedvez a művészetnek. S hiába van tető a nézőtér felett is, a tél viszontagságai: a jeges utak, a farkasordító hidegek, meg az állandó havazás otthon marasztalják az embereket. Pedig aki január 9-én elmerészkedik a színházba, hogy megnézze Szigligeti A csikósát, nagyszerű élményben részesül. Rózsi szerepében a szárnyait bontogató Bogdán Róza csavarja el a férfinézők fejét, partnerének, a vendég Füredinek pedig minden dalát megújrázzák. Másnap egy francia vígjátékban, a Lettorieres vicomtban Tőkés Emília lopja be magát a közönség szívébe. Ennek ellenére, nem megy jól a színház. A nagy személyzet fenntartása kimeríti a direktor pénztárcáját. Hogy társulata elakadt szekerét a kátyúból kihúzza, a farsangban "Szabó igazgató is szándékozik minden vasárnap álarcos táncvigalmakat rendezni." Az elsőre január 30-án kerül sor. A színházterem "csinos ízléssel díszítve" várja a bálozókat. A színpadot Otto díszletfestőmester képei teszik egzotikussá. Az estély pazarul sikerül, többet hoz a konyhára, mint a legtöbb előadás. A továbbiakban is a vasárnapok pótolják a hétköznapok deficitjét.

Talán ezek a báli estek is közrejátszanak abban, hogy február 15-én a Szeged-csongrádi Takarékpénztár vezetői nagyszerű felajánlást tesznek. Bejelentik, hogy 12 éven át,

347  

"minden esztendőben 200 ft segélypénzt juttatnak a pesti Nemzeti Színháznak."433

A mondás azt tartja, két dudás nem fér meg egy csárdában, s éppen így két primadonna sem egy színpadon. Az élet igazolja ezt. Benedekné Csercser Natália és a trónjára törő Tőkés Emília közt állandósul a "primadonna háború". A szereposztások miatt folyton civakodnak, az igazgató pedig hol az egyiknek, hol a másiknak ad igazat, s így örökös a torzsalkodás. A viták, hisztérikus rohamok, sértődések következtében gyakori az elmaradt előadás, a már meghirdetett darabok cseréje és a szerepátosztás. Az egész városban szóbeszéd tárgyává váló esetek megosztják és a színház ellen bőszítik a közönséget. A vendégjátékok csak ideig-óráig vonják el a figyelmet a társulaton belüli botrányokról.

Egyedül László József február közepén zajló fellépései képesek a figyelmet ismét a művészetre irányítani. Az egykor fiatal szerelmeseket és hősöket, majd a francia és magyar társalgási darabok bonvivánjait adó, virtuóz beszéd és mozgástechnikával rendelkező színész, romló egészségi állapotára, szerepköri kiöregedésére és házassági válságára tekintettel visszavonul a színpadtól. A két haza kedvelt művésze búcsúelőadásai során érkezik Szegedre, hogy négy előadás keretében köszönjön el az őt oly sokszor ünneplő közönségétől. Az utolsó, február 19-ei fellépését követően, tisztelői vacsorán látják vendégül a sétatéri teremben, ahol Erdélyi Náci húzza a talpalávalót. Ám nem a neves prímás, hanem 12 éves fiacskája, a kis Náci vonja magára a társaság figyelmét, aki ördögi ügyességgel szólaltatja meg a szárazfát.

Március elején a társulat két táncos lábú tündére, Szöllősy Rózsa és Piroska jutalomjátékára, pontosabban "jutalom táncára" telik meg a bódészínház. Szöllősy Szabó Lajos táncmester leányai páros csárdásukkal kápráztatják el csodálóikat. Egyikük férfi-, másik női ruhában ropja a magyar táncot a közönség nagy gyönyörűségére. Meg is van a jutalmuk! Táncukat hatalmas koszorúval hálálják meg. Drága koszorú ez, mert levelei között 180 pft. lapul!

Azonban hiába egy-egy sikeres előadás, a társulat fegyelme egyre romlik, a szövegtudás hiánya botrányos méreteket ölt. A hibákat szóvá is teszi a Delejtű. "Veszedelmes nyavaja kezd elterjedni színészeinknél, mi a közönséget

348  

észrevehetőleg bántja és elidegeníti. Szerepeiket nem tudják, (...) ezért az akadozó, zavart, értelmetlen beszéd, (...) az idétlen toldások, nyelvrontó csavarítások, szavak elnyelése, félénk pillantások a súgóra, s ennek mértéken felülemelkedő hangossága. (...) Így nem csoda, ha bérletszünetkor a ház majdnem üres."434 A bajban lévő direktor a csorbát két előadással igyekszik helyreütni. Március 26-án Szabó Amália jutalmául Dugonics művét, a Bátori Máriát tűzi ki, és a 30-ai Rang és mód előadás - Szigeti József darabja - teljes bevételét a kisdedóvó javára ajánlja fel. Ám hiába az igyekezet, március végén tűz üt ki a "szegény-­ápoldában", meg a város más részein is, és a fellobbanó lángok lelohasztják a színházba járó kedvet.

Míg a színházból a zenésdarabok lármája hangzik, Grimm János színlaposztó házában a gyász csendje honol. Kisfia, Béla március 25-én, tíz hónapos korában, "fogzásban" meghal. Ám a színlaposztó nem viselheti gyászát, hisz a színészek boldogulásának terhe nagyrészt az ő vállát nyomja. Ő hordja szét a városban a színlapokat, tőle tudja meg a nagyérdemű a teátrum műsorrendjét, a darabok tartalmát, a színészek ezer apró titkát, ő készíti elő az esti színházi hangulatot és ő kunyerálja össze a polgároktól az előadások kellékeit is. És mindezek mellett lehetőségeiben valóságos pénzarisztokrata, aki nemegyszer magát az igazgatót is megmenti az anyagi romlástól - mert övé a búcsúszó joga!

Amikor ugyanis a társulat elhagyja állomáshelyét, az indulás előtti napon a színlaposztó-kellékes a már ismerős házakban úgynevezett búcsúcédulákat osztogat, rajta rövid verssel, melynek refrénje rendszerint a "se pénz, se posztó / búcsúzik a színlaposztó". Íme egy megőrzött klapancia:
"Mi a színész? Tudhatjátok
Megtestesült apaátok.
Boldogsághoz nincsen joga,
Ő a hazának vándora.
Se pénz, se posztó,
Búcsúzik a színlaposztó!"
Verséért megkapja eddigi fáradalmai jutalmául a 10-20 krajcárokat, s ez a mellékjövedelem bőségesen kárpótolja soványka béréért. E keresetért a társulat irigyelt embere a

349  

színlaposztó, és megesett az úttörő színészet korában, hogy a megszorult komédiás is hóna alá vette a színlapcsomót, és elment búcsúzni.

Grimm János nem volt mindig színlaposztó-kellékes. Tordán született 1814-ben, és 22 évesen állt színésznek Kilényi Dávid truppjába, majd a színigazgatással is megpróbálkozott, de tönkrement. Felesége színésznő: Sófalvi Anna Mária. Három életben maradt gyermekük közül Lili és Mari a színi pályát választja majd, Gyula fiukból pedig vidéki igazgató lesz.

Március végén Szabó Temesvárra megy ottani ügyei rendbetételére. Éppen akkor nincs Szegeden, amikor a két primadonna viszálykodása a tetőpontra hág. A skandalum Szigligeti népszínműve, a Cigány szereposztása miatt robban ki. A rendező Rózsi áhított szerepét nem Tőkés Emiliára, hanem vetélytársnőjére, Benedekné Csercser Natáliára osztja. A vérig sértett színésznő erre kijelenti, szerepeit nem játssza el, hanem igazságtételért Szabó Józsefhez utazik, Temesvárra. A meghirdetett előadások emiatt persze elmaradnak. Szabó azonban a rendezőnek ad igazat, a primadonnát visszaküldi Szegedre, és a ráosztott szerep eljátszására kötelezi, amit ő dúlva-fúlva, de megtesz. Így a színházi fegyelmit ugyan elkerüli, ám a legközelebbi fellépésekor "a közönség nagyobb része e könnyelmű lépése végett megbünteti." Beléptekor fagyos csend fogadja, és énekszámai végén sem verődnek össze a tenyerek.435

Még szerencse, hogy az évad véget ér, és az együttes április közepén Aradra helyezi át székhelyét. Alig hagyják el a várost, a teátrum épületét a műkedvelők veszik birtokukba, és Keméndy Nándor vezetésével megkezdődnek a próbák Vahot Imre Sorsjáték és Találkozás az Orczy kertben című vígjátékaiból. A szereplők a június 9-iki előadás teljes bevételét a kisdedóvó javára ajánlják fel. Közben május 1-jén megjelenik a Szegedi Híradó, amely kezdetben hetente kétszer kerül utcára. A Kempelen Győző szerkesztette lapot, mint a város első újságját, kitörő örömmel fogadják a szegediek. Pedig ekkor már majd egy éve rendszeresen jelentkezik Lőw Lipót főrabbi szerkesztésében egy német nyelvű zsidó hittudományi folyóirat, a Ben Chananja.

"Szabó úr most már Szegedre megy a lelkes szegediekhez" - írja a Hölgyfutár temesvári levelezője -, "kiknek műpártolásukról közelebbi időkben oly sok szépet és jót

350  

hallottunk. Adja Isten, hogy a mi hidegségünket a szegediek meleg részvéte megszégyenítse, mit hiszünk is, mert mint tudjuk jelenleg Szeged viszi a nemzetiség zászlaját minden vidéki városunk előtt, hol az irodalom és színészet mindig a legmelegebb pártolásra számíthatnak." Az együttes Szegedre érve július 16-án meg is kezdi előadásait. Szabó ismét nagyszámú, bár némileg meggyengült társulattal érkezik. A Benedek házaspár már csak vendégként lép fel, Felekyné Munkácsy Flóra a Nemzeti Színházhoz szerződött, és Szöllősy Szabó Lajos is távozott két leányával együtt. A direktor nyitóelőadásnak Jókai: Dózsa Györgyét választja, és alig négy nap múlva, július 20-án Katona József remekművét, a Bánk bánt is műsorra tűzi. Ám a "műpártolásáról" oly híres szegedi közönség nem nagyon látogatja az előadásokat. A 16 előadásra szóló bérletek többsége is a direktor nyakán marad. A gyenge házakra talán magyarázat lehet, hogy a szegedi közönség most találkozik először a naponkénti előadások gyakorlatával.

Pedig Szabó a látogatottság érdekében mindent megtesz. Felvonások között fellépteti a hannoveri opera táncmesterét Kilányi Lajost és feleségét Papp Terézt, és igényes, komoly drámák helyett vígjátékokat és zenés bohózatokat ad. Ennek meg is lesz az eredménye, mert két keserves hét után úgy tűnik, megindul a nagyérdemű a színházba. A város új lapja, a Szegedi Híradó a szép számú publikum láttán, július 28-ai számában buzdító sorokat közöl:

".nagyon jól tudja lelkes közönségünk, hogy midőn a szomszéd tartomány fővárosában a nemzetiség és műpártolás zászlóvivőjeként mutattatik be az egész hazának, nem szabad a megbecsülés, a megtiszteltetés, a magasztalás által kezébe adott lobogót eldobnia; ha nem inkább magasra emelt fővel, önérzettölt szívvel fogadja el a szép tisztet s mutassa meg a vidéknek, mutassa meg az egész hazának: hogy Szeged ama város, melyben a hazafiságnak, a magyar művészet és irodalom pártolásának szent oltártüze olthatlanul ég!"

Ám hiába minden, a színház iránti érdeklődés csak szalmaláng. Keméndy is keserűen jegyzi meg a Hölgyfutárban: "színészeink kitűnően játszanak, de mit használ az, ha a ház mindig üres. Igaz, hogy a forró napokban valódi áldozat a színházba járás (...) ám igaz az is, nem fújt még

351  



A színház ügyében tett előterjesztések

352  




353  

olyan szél, mely pénzes embereket hírlap előfizetésére vagy színi előadásokra terelt volna."436 A Szegedi Híradó szerkesztője "Miért nem mennek színházba Szegeden?" című cikkében három fő okra mutat rá: "rossz ebben a meleg időben gondolkodni; nagy azok száma akik azt hiszik kidobják pénzöket a színházra" és végül, "a fösvénység, a nemakarom és a részvétlenség miatt."437 Súlyos szavak, de bármennyire fájóak, igazak! Mert hiába játsszák augusztus 7-én Dugonics Bátori Máriáját, hiába csendülnek fel Verdi, Flotow, Erkel és Rossini dallamai, hiába Scribe, Dumas, Szigligeti népszerűsége - a szegediek nem mennek be a színházba. A közöny láttán a Benedek házaspár szeptemberben végleg elhagyja Szegedet, Szabó pedig néhány német operatagot visszaküld Temesvárra, hogy némileg csökkentse a már-már katasztrofális méreteket öltő deficitjét. Ez utóbbi lépésen nem nagyon búslakodik a Hölgyfutár állandó levelezője, Keméndy:

"Legalább ha operát látunk, ezután magyar lesz, nem pedig olyan quodlibet mint az eddigi előadások, hol az egyik magyarul, a másik németül, a harmadik pedig holmi torkesz konorkesz nyelven énekelt."438

A hónap közepén szomorú hír érkezik Pestről. Szeptember 19-én meghalt a magyar színjátszás nagy ígérete, a szegedi nézők bálványa, Hegedűsné Bodenburg Lina. Mindössze egy évig volt a Nemzeti Színház tagja, amikor egyheti betegség után váratlanul elhalt. "Szeptember 11-én még játszott A csikósban s nyolcad napra már ki volt terítve a ravatalon. Színpadi pályáját A csikósban kezdte s A csikósban végezte. Elszállt, mint a tiszavirág. Mindössze 22 éves volt. Más ilyen fiatal korban még a kezdet nehézségeivel küzd s ő már büszkesége volt nemzetének. Halálára megdöbbent az ország.Férje és egyetlen kis fia még abban az évben utána haltak. Közös sírba temették a kis családot. Nagy űr maradt utána, melyet egészen Blaháné felléptéig - tehát 12 évig - nem tudott betölteni senki. A népdalok fülemiléje méltó elődje volt a nemzet csalogányának."439

A színház olyan rosszul megy Szegeden, hogy Szabó kénytelen a társulatot szeptember 27-től, november 5-éig Szabadkára telepíteni, ettől remélve anyagi helyzete javulását. Míg a többiek a szomszéd városban játszanak, Foltényi Vilmos Szegeden marad, hogy október 9-én egy

354  

számára roppant fontos dolog végére járjon. A református parókia matrikulájában a következő bejegyzést találjuk:

"Foltényi Vilmos nyitra megyei komjáti születésű, nőtlen vidéki színész a római katolikus egyház kebeléből a helvét hitvallású egyház kebelébe átlépett prépost főtisztelendő Kreminger Antal palánki plébános előtt, két tanú jelenlétében."

Mi késztette e lépésre Foltényit? Bizonyosan nem tudjuk, csak gyanítjuk az okát.

Foltényi, a Grassalkovich uradalom főszámtartójának fia, 20 évesen ül fel Theszpisz szekerére. Először csupán kórista a Nemzeti Színházban, majd beáll Havi Mihály szegedi daltársulatába első operaénekesnek. E társulattal nem csak a két hazát, hanem egész Európát is bejárja. A szabadságharc őt is hazahozza, és honvédtüzérként több csatában vesz részt, később a Honvéd nevű hadihajón a röppentyűsök parancsnokaként szolgál. Világos után bujkálni kényszerül, majd Latabár társulatában Szegeden lép fel, mint népszínműénekes és prózai színész. Itt találkozik a kitűnő társalgási színésznővel, Szabó-Szákfy Amáliával. Meglátni és megszeretni egymást egy pillanat műve. És minden valószínűség szerint itt a rejtély kulcsa!

Foltényi feleségül akarja venni Amáliát, aki elvált asszony. Volt férje Feleky Miklós, a Nemzeti Színház kitűnősége. Azonban ekkor még Magyarországon nincs polgári házasság, a római katolikus egyház pedig nem ismeri el a válást, tehát elvált asszonyt nem vehet el. Ha törvényesíteni akarja kettőjük kapcsolatát, át kell lépjen a református egyházba, mert az a válás után is megengedi a házasságot. Foltényi áttér hát, és a frigyet Debrecenben meg is kötik.

A szegedi műkedvelők kihasználják az üres színházat, és október 27-én Kazinczy születésének 100. évfordulójára "Szavalati és zeneestélyt" rendeznek. "A tiszta jövedelemből Szeged város történetének megírására jutalom fog kitűzetni" - hirdeti a színlap. Az esten a zenekar Erkel - Kölcsey Himnuszát adja elő, Pajor Anna a Szózatot énekli, a résztvevők pedig magyar ruhában tüntetnek az önkényuralom ellen. Egy vers erejéig Szabó Amália is színre lép. Az előadás fénypontját Keméndy Nándor "Híradó és hírmondó, vagy kinek van most jó dolga" címmel előadott "víg ruhába öltöztetett komolyságai" jelentik.

355  

Szabó társulata 20 előadás után visszatér Szabadkáról, hogy november 5-én ismét megkezdje küzdelmét a közönség részvétlenségével, amely mindinkább a csőd felé sodorja a balvégzetű direktort. A sors különös fintora, hogy éppen ebben az időben fordul Szeged polgármesteréhez Molnár György, Miskolcon állomásozó színigazgató.

"Föllelkesülve azon nemes és fényes hazafiui példa adástól. Melyet legközelebb is oly szépen tanúsított nagyságod vidéki színészetünk, illetőleg Szabó József színtársulata iránt és érdekében, jól szervezett dráma- énekes­nép­színmű- vígjáték társulatommal a jövő 1860/61-ki téli időszakra 1-ső septembertől húsvétig, ohajtanék Szegedre men­ni, s ott viszonzásul az eddig tapasztalt biztosítás és pártfogásnak valódi műélvdús esték szerzésével tenni eleget.

(...) Az én érdekem, de a szegedi közönség- színház és színi ügyünk érdeke kívánják, hogy jó előre tudhassam meg, hogy számíthatok e a szegedi színházra vagy sem."

Molnár a város vezetőjétől december 4-én dodonai választ kap:

".még a színház tulajdoni helyzete nem tisztázott, válaszolni nincs módunkba."440

Ugyanis ekkor már javában folynak a bódészínház birtoklásáról a nőegylet és a város közötti tárgyalások. A hatóság a még október elején megalakított "színügyi bizottmányt" bízza meg az eladás föltételeinek tisztázásával. Az 1859. november 28-án felvett jegyzőkönyv szerint "Heszler József és Hoffer Károly színháztulajdonosok" - mögöttük ott állnak a nőegylet és Pókász Antal, mint telektulajdonosok - "az általuk felépített ideiglenes színházat; minden hozzá tartozó mellék épületekkel, vendéglővel, színekkel, külső és belső díszítményekkel, beruházásokkal és eszközökkel egyetemben, örökösen a város birtokába által engedi (...) öszvesen vételár fejében 18.000 ftot követelvén." Az ajánlatra a polgármester ellenjavaslatot tesz, amin azután még hónapokig elvitatkozgat a két fél, míg végül az ügylet kútba esik. Óhatatlanul felmerül a kérdés: valóban meg akarta vásárolni a város a teátrumot, vagy - mint Szmollény fogalmazta: - "csak hatalmába akarta keríteni a nemzeti érzés hiányában szenvedő hatóság a színházat, anélkül, hogy a nemzeti színészet ügyét akarta volna szolgálni?

356  

Hisz a város élén álló emberek nem a hazafiak sorából kerültek ki, hanem a mindennek vakon engedelmeskedő emberek köréből."441

Míg a színház tulajdonlása körüli alkudozások folynak, a kétségbeesett direktor vendégszereplésekkel és nívós műsorral igyekszik becsalogatni a makacsul távolmaradó közönséget. Az év utolsó két hónapjában Szerdahelyi Kálmán 7, Komlóssy Ida 6 alkalommal lép fel Szegeden. November 10-én Schiller Stuart Máriáját, december 3-án Corneille Cidjét, 8-án ismét egy Schiller-drámát, az Or­leansi szűzet tűzi műsorára, miközben az operisták Meyer­beer, Doppler és Auber műveiben lépnek színre - mindhiába! A publikum nem jön be. Az igazgató anyagi gondjai pedig egyre nőnek.

A bevételek nem fedezik a napi kiadásokat sem. A színészek fizetését nem számolva, a színháztulajdonosoknak előadásonként 12 frt 60 kr-t, a telektulajdonos nőegyletnek 3 frt 15 kr-t, világításért 12 frt 60 kr-t, zenéért 20 frt-ot, egyéb szolgáltatásokért pedig 5 frt-ot kell fizetnie. Ezzel szemben havi bevétele - állítása szerint - 1470 forint körüli, míg a szolgaszemélyzet fizetésétől eltekintve a tagok járandósága 2010 forintra rúg.442 De ez még nem minden. A nőegylet minden évben két színházi előadás teljes bevéte-­lét kéri támogatásul, valamint azt, hogy a bérlő igazgató farsangban 4 báli estére és a novemberi Katalin-napi bálra ingyen engedje át a színházat. Sőt, mivel a bódészínházban nincs megfelelő helyiség, a Mayer-féle házban - ma Fekete ház - évi 140 forintért bérelnek öltöző szobákat!443

A hatóság Szabó súlyos anyagi helyzetére tekintettel az 1860. év elején 500 forint segélyt szavaz meg. Ezt az összeget tekinthetjük az első színházi szubvenciónak Szegeden. Ám ez a pénz sem segít neki kilábalni a bajból. A direktor és a tagok közti anyag viták mindennaposak lesznek. A színészek késve, vagy egyáltalán nem kapnak gázsit. Ezért többen elhagyják a társulatot, "s hogy az teljesen fel nem bomlott, az kizárólag Kárász Benő horgosi földbirtokos érdeme, ki ez időben a magyar színészek igazi Maecenása volt s bőkezüleg segített a nélkülözők sorsán." Szabó pánikba esik és kapkodni kezd. Hogy bevételhez jusson, a farsangi időszakban álarcosbálokat rendez, fellépteti a Cassanova-féle majomszínházat, márciusban pedig kötéltáncosok produkálják magukat Thália templomában.

357  

Így azután folyamatos sajtóviták, művészeivel való pereskedések közepette kihúzza virágvasárnapig, amikor befejezve a keserves téli szezont, maradék társulatával március 29-én távozik Szegedről.

Egy vendégszereplés azonban - a jövőt illetően - nagy reményekkel kecsegteti a szegedi publikumot. Február 23-án, Szigligeti Vidjében a címszerepet az országos hírű színész, Molnár György játssza. A Szabóval elégedetlen városi vezetők és néhány hangadó polgár rábeszéli őt, hogy az elkövetkező szezonban - mint azt már maga is akarta - együttesével Miskolcról Szegedre tegye át székhelyét.

"Örömmel jelentjük olvasóinknak, hogy Molnár György bérelte ki színházunkat" - jelenti a Szegedi Híradó február 26-án. - "Biztosítva vagyunk tehát, legalább addig, míg Molnár marad igazgatója színházunknak, minden néven nevezendő állati élvezetek ellen, értjük a majmokat, ebeket és lovakat, mellyekkel Szabó az aradi és szegedi közönséget csupa hazafiságból és a művészet iránti kegyeletből meglepte."

Van is okuk a derűlátásra a szegedieknek, mert az 1860-ban 18-ra becsült, működő vidéki társulat közül Molnáré a második legnagyobb, mintegy 40 tagú. Csak Havi Mihály előzi meg 60-nál több színészével. Természetesen az állandó társulattal rendelkező pesti és kolozsvári Nemzeti Színházak külön kategóriát képviselnek 100-on felüli művészgárdájukkal. A Hölgyfutár becslése szerint ekkor a két haza színészeinek száma a 600-at is meghaladja. Ám Molnár Györgyöt nem együttese nagysága emeli ki a többi színigazgató közül. A hatvanas évek elején már ő a magyar színjátszás egyik legnagyobb színész egyénisége, és új stílust teremtő rendezője.

"Színházművészetünk korszakos jelentőségű alkotója volt" - írja róla Sándor Attila - "a Meiningeni-színház működése előtt már sok évvel síkraszállt a realista színjátszásért, rámutatott a színház összetett voltára, megteremtette a modern rendező alakját. Ő tette népszerűvé nálunk az operettet (amiért 1863-ban Offenbach levélben mondott neki köszönetet), de ugyanakkor síkra szállt a nemzeti drámairodalom elismertetéséért is. Kidolgozta a népszínház eszmét /melyben a kakasülő közönségének akart művészileg igényes és szórakoztató színházat teremteni/ és az

358  

elnyomás éveiben következetesen harcol a nemzet szabadságáért. Ő volt az, aki először képviselte a modern szerepátélés és tudatos megformálás elvét hazai színpadon, de ugyan ő az első, aki nagy tömegeket megmozgató, fényes külsőségekkel kiállított, a látványosságot középpontba helyező - már-már revüszerű - darabokat vitt színre, melyekben felhasználta korának összes modern színpadtechnikai kellékét is."444

Emberi portréját Pukánszkyné Kádár Jolán rajzolja meg:

"Komédiás volt lelke mélyéig: élt a színpadon és játszott az életben. Maga sem tudta soha, hogy mi az igaz és mi a játék. Benne együtt éltek a komédiás bűnei és erényei. Jószívű és adakozó, könnyelmű és rossz gazda: az élet gátlásnélküli élvezője, nagy ínyenc, szerelmi kalandok hőse; minden szépért és jóért könnyen hevülő, de megbízhatatlan és fegyelmezetlen; kérlelhetetlen igazságkereső, szigorú bíró a mások hibáival szemben, de vak a saját vétkei iránt, melyeket soha el nem ismer és soha meg nem bán; dicsőséget szomjazó, de irigy a mások dicsőségére, éles és kérlelhetetlen kritikus; háládatlan és megférhetetlen, de maga hálátlanságról panaszkodik, nincs babér, melyet meg nem tép, de annyira szomjúhozza a sikert, mennyire az igaz komédiás csak szomjúhozhatja; minden tettének legfőbb mozgatója a végtelen hiuság, csak a sikerben él, a nyilvánosságban, úgy, hogy el sem tudjuk képzelni közönség nélkül és magábaszállva. (...) Becsvágya végtelen, s több fegyelmezettséggel és erkölcsi tartalommal párosulva a csillagokig emelné: mert nagy, istenáldotta tehetség. Így azonban nem csak emberi léte töredék, hanem művészi pályája is. Örökké kielégítetlen, örökké üldözöttnek érzi magát, másokban keresve sikertelensége okát."445

Ezt a nyughatatlan, nagyformátumú, ízig-vérig színházi embert nyerik meg arra, hogy az 1860-61-es téli szezonban igazi színházat teremtsen Szegeden.