Kudarcra ítélve Mit jelentett a nő Juhász Gyula életében? ... álomvilágot.
Juhász Gyula is elsősorban ember volt, s csak másodsorban költő: a szerelemben eredendően ő is ugyanazt a boldog megnyugvást kereste, amelyet minden ember, csak tán még fölfokozottabban, nagyobb mohósággal, mert költői élményt is várt tőle. De testi-lelki alkata - előnytelen külseje és gyámoltalan természete - következtében már a kezdet kezdetén kudarcokra rendeltetett.
Örömházak szépleányai
Szerették a lányok - mint barátot, de nem kívánták mint szerelmest. Mikor erre az ifjú költőnek - nyilván elég hamar - rá kellett jönnie, csak még jobban elmélyült benne a kezdeményezését megbénító belső vívódás: ő nem szerelemre való. S ettől kezdve szerelmi élete is a „kétlelkűség” jegyében zajlott: egyfelől az eszményi magasságokba emelt Nőért - Anna korai előképeiért, majd Anna testetlen, jelképpé finomult alakjáért, utóbb az ő örök szőkeségét újra meg újra idéző nő szépségéért - rajongott, s „megdalolta őket”, miközben testi valójukhoz alig mert közelíteni. Másfelől a test követelőző jogainak olcsó szerelmekkel, a váradi és pozsonyi örömházak szépleányainak, a szegedi Bánomkert sor pirospapucsosainak, s egyéb alkalmi, futó találkáknak percekre megnyugtató gyönyörével adózott.
Nem csókolt csókok
Apja vélt örökségének (a vérbajnak), betegségének tudata, anyja (férfiasságát és emberméltóságát is elnyomó) túlzott ragaszkodása csak fokozta a lelki válságot, növelte a nőkhöz való egészséges, természetes közeledés gátlásait.
Móra szerint Juhász Gyula betegségének, melankóliájának ez a kudarc a fő oka. „Azt hiszem, a nő után való mérhetetlen vágy és a nőhöz való közeledni nem merés betege.” Nem csodálkozhatunk, ha minden szerelmében kicsinyben az Anna-élmény megismétlődését láttuk.
„Egy meddő”, „elhibázott”, „meghiúsult élet”, „annyi elmulasztott tavasz”, „nem csókolt csók” - ez sír föl Juhász Gyula egész szerelmi költészetében.