Tisza István, a Vasgróf

I. évfolyam 4. szám

Aki a természetnek egy mosolyát a vászonra varázsolja, az örökkévalót rögzítette meg; aki a politikába elegyedik, szappanbuborékot nyomkod. A politikai rajz olyan, mint a hírlapi cikk, a perc szüli és a következő örökre eltünteti. Igaz, hogy ebben az egy percében igen intenzív életet él.

A karikaturista közel áll a jó arcképfestőhöz, csak az a különbség köztük, hogy amaz a lényeget csak komikus elferdítésben, emez viszont rendesen csak a nélkül tudja ábrázolni. Azért nagyon ritka, hogy az egyik a másiknak a munkáját tudná végezni.

A karikatúra teszi a politikai rajzolót. Amilyen a karikatúra, olyan a politikai rajzoló ereje. És itt nem csak a rajzoló tehetsége, hanem a kor szelleme, a környezet természete is határoz. (1)

... a nagy kvalitások, művésziek és emberiek, teszik a jó politikai rajzolót. Elsősorban erős meggyőződést követelünk tőle, csak úgy, mint a politikai írótól. Akinek nincsen igazi meggyőződése, az hazudik, és ha mégannyira is leplezi hazugságait, előbb-utóbb lelepleződik.
De nagy, erős, egyetemes meggyőződések nem vonatkozhatnak apró-cseprő dolgokra, azért az igazi politikai szatíra kiszabadulván a frakciók, a véletlen pártalakulások szűk ketreceiből, csak a politikai élet nagy kérdéseire és még inkább örök etikai alapjaira vonatkozhatik...

A politika rajzolónak jó hazafinak, filozófus embernek, igazságosnak, becsületesnek kell lennie, mert ha nem az, akkor rajzaiban sem lesznek meg ezek nyomai és minden dolga csak ügyesség lesz, nem művészet.

De specifikus adományokkal is kell rendelkeznie, főleg kettővel, elmésnek kell lennie és a lényeget meglátnia.

A szatírának legélesebb eszköze a karikatúra, de a karikatúra nem egyéb, mint a lényeges vonások túlhajtása, tehát föltételezi a lényeg fölismerését.

I. évfolyam 4. szám

Megjelenik: néhány alkalommal

Szeged, 2014. szeptember 18.

FÜGGETLEN VIRTUÁLIS
ALKALMI LAP

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL:
SOMOGYI-KÖNYVTÁR

A politikai szatíra keserű és elkeserítő. Az egyhangúság réme is leselkedik rá.

A politikai rajz humoros vagy komikus, vagy szatirikus. A legművészibb rajzoló a humoros. Föltárja az emberi gyöngeségeket, de nem haragszik az emberekre; megérti gyöngeségeiket és megbocsátja. A politikusok nincsenek vele megelégedve, mert ha van emberfaj, amelynek nincsen érzéke a humor iránt, akkor az átlagos politikusoké az.

Ezek nagyon is komolyan veszik a pártdogmákat, saját magukat és jelentőségüket! A komikus rajz nem ér sokat a politikában ... a politikai rajz majdnem kizárólag szatirikus. Ezt kívánja tőle a politikai pártélet, mely megteremti, ezt a közönség politikai szenvedelme, mely fönntartja és közönséget biztosít neki.

I. évfolyam 4. szám

Aki a természetnek egy mosolyát a vászonra varázsolja, az örökkévalót rögzítette meg; aki a politikába elegyedik, szappanbuborékot nyomkod. A politikai rajz olyan, mint a hírlapi cikk, a perc szüli és a következő örökre eltünteti. Igaz, hogy ebben az egy percében igen intenzív életet él.

A karikaturista közel áll a jó arcképfestőhöz, csak az a különbség köztük, hogy amaz a lényeget csak komikus elferdítésben, emez viszont rendesen csak a nélkül tudja ábrázolni. Azért nagyon ritka, hogy az egyik a másiknak a munkáját tudná végezni.

A karikatúra teszi a politikai rajzolót. Amilyen a karikatúra, olyan a politikai rajzoló ereje. És itt nem csak a rajzoló tehetsége, hanem a kor szelleme, a környezet természete is határoz. (1)

... a nagy kvalitások, művésziek és emberiek, teszik a jó politikai rajzolót. Elsősorban erős meggyőződést követelünk tőle, csak úgy, mint a politikai írótól. Akinek nincsen igazi meggyőződése, az hazudik, és ha mégannyira is leplezi hazugságait, előbb-utóbb lelepleződik.
De nagy, erős, egyetemes meggyőződések nem vonatkozhatnak apró-cseprő dolgokra, azért az igazi politikai szatíra kiszabadulván a frakciók, a véletlen pártalakulások szűk ketreceiből, csak a politikai élet nagy kérdéseire és még inkább örök etikai alapjaira vonatkozhatik...

A politika rajzolónak jó hazafinak, filozófus embernek, igazságosnak, becsületesnek kell lennie, mert ha nem az, akkor rajzaiban sem lesznek meg ezek nyomai és minden dolga csak ügyesség lesz, nem művészet.

De specifikus adományokkal is kell rendelkeznie, főleg kettővel, elmésnek kell lennie és a lényeget meglátnia.

A szatírának legélesebb eszköze a karikatúra, de a karikatúra nem egyéb, mint a lényeges vonások túlhajtása, tehát föltételezi a lényeg fölismerését.

I. évfolyam 4. szám

Az országban rohamosan terjed az ellenzéki közvélemény – s ez ellenzéki közvélemény a tudata küszöbe alatt azt vallja, hogy e hazában csak egy egész ember van: Tisza István. Kész őrültség s már elkészült veszedelem, amit csinál - de egészen megcsinálja.

1 Alexander Bernát: A politika rajz. In: Budapesti Hírlap 1907/8
2 Ignotus: Tisza miniszterelnök. In: Nyugat 1913/12

Az ellenzék nem szabadulhat attól, hogy ebbe az emberbe szerelmes ne legyen. S méltán, mert voltaképp azt a politikát csinálja, amit legtöbb magyarjainknak jól esnék csinálniok, feltéve, hogy ők csinálnák, nem egy másik magyar.
Régi divatú: Tisza István jobban és teljesebben tud lenni akárkinél. A politikában is még mindig a nagybátyjának, gróf Tisza Lajosnak nadrágjaiban jár.
E nadrágos politikával szemben csak egy politika lehetne foganatos: a nadrágtalan. Erre pedig magyar ellenzéket nem kapni. Ezért ura az országnak Tisza István, s ezért marad is ura... (2)

Mátyás Diák (1888–1921): pártokhoz nem kötődő, népies, ellenzéki politikát képviselő élclap. Az uralkodóhoz mindvégig lojális, de a mindenkori kormányokkal szemben áll. Olvasói főként a vidéki kispolgárság.
Magyar Figaró (1886–1918): könnyed, humoros „szalonélclap”. A szecessziós karikatúrákon a politikusokat gyakran házaspárként vagy szerelmesekként ábrázolja.
Borsszem Jankó (1868–1938): Deák-párti politikai élclap. Célközönségének elsősorban a városi nagypolgárságot tekinti. Korának legszínvonalasabb, legnépszerűbb élclapja.